Month: június 2013
A leghosszabb nap legrövidebb éjszaka Belgiumban
Hapje-tapje Belgiumban és a Turó Rudi
Belgium soknyelvű ország, a vallon tartományokban a francia szellem, a flamandokban a holland befolyás az erősebb, de amióta Brüsszelben van az Európai Unió központja, Belgium konyhaművészete, további nemzetek ételeivel gazdagodott.
A belgák nemzeti étele a sült krumpli,de a fritöri standok mellett gombamódra elszaporodtak a szendvics és salátabárok. A spanyol hódítás miatt mindig is erős volt Belgiumban a spanyol befolyás (1986 óta ráadásul tagjai az EU-nak) rengeteg a spanyol vendéglő, ahol a bejáratnál tapasszal kínálják a belépőt, szalsza vagy flamenco hangjai szűrődnek ki és a vendégek szeme láttára készítik a paellát.
A spanyol ételek után a török pita és kebap következik a népszerűségi listán, de az olasz pizza és lasagna, kedvező ára miatt szintén listavezető, főleg a diákoknál. A negyven + korosztály viszont esküszik a belga konyhára, de mivel a belgák nem szeretnek főzni, ezért kénytelenek voltak megszeretni az egzotikus-orientális konyhát is. A vallonok jobban rajonganak a marokkói kuszkuszért és a libanoni bulgurért, egy thai vendéglőbe is mindig szívesen térnek be, mert milyen mennyei egy tigrisrák, kókusztejes curry szószban, a flamandok viszont nyitottak a kínai, vietnámi ételekre is. Ha viszont egy belga ember éppen mediterrán tálra vagy tintahalra éhes, nem kell Görögországba mennie, mert a helyi boltokban lehet beszerezni a legjobb görög előételeket, fetát oregánóval, tzazikit, taramát és a szőlőlevélbe csomagolt dolmiót és ráadásul nem kell borsos árat fizetni minden fogásért. A boltok egyébként is sokat segítenek a nemzetközi ételek, termékek reklámozásában: és a megjelenő, új áruk mellé azonnal kifüggesztik a használati utasítást, receptekkel együtt.
Hapje-tapje
A nemzetközi ételek népszerűsítése évente több alkalommal, kóstolók keretében történik. A vendéglősök ilyenkor lehetőséget kapnak, hogy bemutathassák házuk specialitásait. A legnépszerűbb és legsikeresebb gasztronapra, a múlt héten, június 21.-én kerül sor. A leghosszabb nap, legrövidebb éjszakának (Langste dag) nevezett színes kavalkádon a városok kertvendéglőkké alakultak, és mint minden évben idén is hapje-tapjével, (hapje-egy falat-tapje-csapolt sör) azaz ingyen kóstolókkal lakatták jól az egész országot.
És hogy mit tudnak rólunk magyarokról és a magyar ételekről Belgiumban? A válasz lehangoló: jóformán semmit.
Állítólag még a „kőkorszakban”, az 1958-as brüsszeli világvásáron népszerűsítették utoljára a paprikás csirkét, a gulyást, és a töltött káposztát. Majd 41 évvel később, 1999-ben, az Europália keretén belül volt egy rangos kiállítás Magyarországról, ahol a magyar konyha kapcsán megemlítették a gulyást. És mi történt Magyarország unióba lépése óta? Ami a magyar konyha népszerűsítését illeti, nem sok. Eleinte volt egy gyenge próbálkozás a Túró Rudival, de végül nem kellett se a hollandoknak, se az olaszoknak, akik már majdnem megvették és Pöttyös néven akarták népszerűsíteni. 2004-ben, a királyi palota közelében Brüsszelben, nyílt egy katasztrófális élelmiszer bolt, ahol lejárt szavatosságú piros aranyakat és matyóhímzéses terítőket lehetett kapni…nos így nem csoda, hogy nem vagyunk népszerűek…
Ray Cokes és a sör
A zenei témájú televízió műsorok történetében nem nagyon akadt olyan szórakoztató és egyúttal intelligens műsor, mint amilyen a Most Wanted volt.
Talán, mert Ray Cokes, aki akkoriban a BBC1 műsorvezetője volt, olyan vehemensen vetette bele magát minden egyes adásba, olyan sajátos univerzumot teremtve barátaival, amitől rosszkedvünk menten elszállt még egy esetleges rosszul sikerült nap után is.
Cokes műsora azonban sajnálatos módon 1995-ben véget ért, s nagyjából a stílusban rejlő minőség is sírba szállt vele, de szerencsére Ray maradt, csak sokan nem tudták, hogy országot váltott. Először közös rádióműsort vezetett Naughty Ninával egy német adón, majd 1998-ban a Virgin Rádión folytatta a Most Wanted-szellemiségben műsorát. 2008-ban Ray, áttette székhelyét Berlinbe, majd egy évvel később Antwerpenbe (Belgiumba) költözött, ahol jelenleg is él.
Nagy örömömre, 2013. június 4-re, sikerült egy randevút megbeszélnem Ray Cokes-szal Antwerpenben. A hihetetlen sokoldalú Ray-jel, aki utolsó találkozásunk óta a Belgium Got Talent egyik zsűrijeként sziporkázott, majd aTournée Générale című, sörkedvelőknek szánt sorozat leforgatása után ismét útra kelt a Ray’s Guesthouse című projektjével, ami amolyan nézőket bevonó, élő beszélgetős találka, vagy ahogy ő nevezi, rock ‘n talk show zenészekkel, fellépésekkel, gigantikus poénokkal. Most Wanted új a formában? Yeahh!
Tournée Générale
Az angolok kétségtelen, hogy világelsők a dokumentumfilmek és ismeretterjesztő televízió műsorok készítésében. Nos, Ray Cokes-nak is sikerült egy ilyen zseniális TV sorozatot kitalálnia. Mivel Ray gyűlöli a tétlenséget, viszont annál jobban szereti a kihívásokat, 2009-ben gondolt egy nagyot és Jean Blaute flamand zeneszerzővel együtt sörkörútra indult Belgiumban: így született meg a Tournée Générale című, kitűnő hangulatú TV sorozat, a belga sörkultúráról, sajtkészítésről stb.
Már amikor az első TG-be belepillantottam, éreztem, hogy ez az a gasztronómiai sorozat, amit mintha egyenesen nekem szántak volna (köszönöm Ray!), mert az egész, ahogyan volt és van, lelket melengető, tartalmas és szórakoztató. A belga Canvas csatornán azóta is élvezettel követem Ray és Jean látogatásait a flamand és vallon sörgyártó üzemekbe, sörfőző apátságokba. Minden alkalommal jót derülök, amikor a két cimbora azon aggódik, hogy mi lesz, ha véletlenül kihagynak egy belga sörklasszikust (mert Ray szerint mindegyik belga sör egyedi, karakteres ízével magáért beszél, mint az egyik fő kedvence a Poperinge komlós sör vagy a schaerbeeki cseresznyés sör a Kriek)! S miközben részese vagyok a sörkalandoknak, mindig azt érzem, hogy de jó velük együtt felfedezni a különböző fajta sörök mellett, a belga vidék és városok értékeit, szépségeit. Az első szezon Ray és Jean saját sörének, a Tournée Générale Kanvas sör elkészítésével zárult (már meg is kóstoltam)!
A sorozat második tizenegy részében Ray és Jean már nemcsak a sörre, -és itt következik az én kedvenc témám-, de a sörrel főzött ételekre is felhívja a figyelmet, mert az tény, hogy az utóbbi években egyre több, jónevű, belga vendéglő étlapján fedezhetjük fel a sörrel készült ételeket, mint a “De Heeren van Liedekerke” Denderleeuw-ban vagy a “Het Hommelhof” Watou-ban (sörös nyúlpecsenye, angol sörös pecsenye, sörfagyi stb.) A 3. szezon filmjeiben Ray és Jean új trendeket keresve, kitartóan nyomoz tovább a sör nagyhatalomban. Ez a nagyon szerethető, érezd jól magad hangulatú műsor tehát minden belga és nem belga néző örömére, 2013-ban is folytatódik. Hogy mi az óriási számú nézettség titka? Talán az, hogy miközben teljes képet kapunk a belga sörgyártás prosperálásáról, a sörök tesztelése közben, mi is részesei lehetünk a belga emberek élet élvezetének, a savoir vivre-nek, melynek receptjét jó lenne minél előbb lemásolni: egyszerű, de nagyszerű ételek és 1 vagy uram bocsá, több pohár, jó minőségű, jéghideg sör, kellemes emberek társaságában! Proost! Santé! Cheers! Isten-Isten!
Spajzgirl
Tea Jane Austen-nal
Ki ne ülne le szívesen teázni Jane Austen-nal? Kim Wilson írónő pontosan ezt tette, és írt egy könyvet Tea Jane Austen-nal címen, közös szenvedélyükről: a teaivásról. Az érdekes könyvre a múlt héten bukkantam rá angolul. 6 fejezetből áll: a reggeli tea készítés rituáléjával indít az Austen parókián, és a késő esti bálok utáni teázással fejeződik be Southamptonban. A teázás apropóján aztán minden részben érdekes történeteket olvashatunk a György-korabeli Nagy-Britannia étkezési szokásairól, beleértve a divatot, dizájnt is. Ami még vonzóbbá teszi a könyvet, különösen a gasztronómia iránt fogékony emberek számára, az a ma már történelminek számító receptek közlése. Wilson könyve, amit először 2004-ben adott ki a Frances Lincoln kiadó, USA-ban, az idén különösen aktuális, mert az angol nyelvű világ 2013 szeptemberében ünnepli Jane Austen: a Büszkeség és balítélet című könyv megjelenésének 200 éves évfordulóját. Az 1713-ban, 1500 példányban kiadott könyv, azóta 20 millió példányban kelt el világszerte. Az ausztráliai Canberrában, áprilisban már egy kosztümös, Jane Austen fesztiválon megemlékeztek az írónőről, de a legnagyobb eseményre szeptember közepén (szept. 13-tól 21-ig), Bathban (Jane Austen 1800-1805-ig ott élt) kerül sor, a Regency Tea Room-kávéházban.
A könyvben a teakészítés hogyanja mellett, rengeteg Jane Austen-korabeli recept található, mint pl. a Rózsafagylalt, melyet mi is rekonstruálhatunk, ha pontosan követjük a használati utasítást.
Íme: Hozzávalók: 1 db vanília rúd, 3 dl tej, 10 dkg cukor, 6 friss tojássárgája, 4 dl málnaszörp, 4 evőkanál rózsavíz, 2 és fél dl tejszín A díszítéshez: 1 tojásfehérje, 10 dkg cukor és friss rózsaszirmok A tejet főzzük meg a vaniliával és a cukorral, meg a tojássárgájával együtt. Amikor besűrűsödött, távolítsuk el belőle a vaniliarudat, keverjük bele a rózsavízet a málnaszörbe, és adjuk hozzá azt is a krémhez. Verjük fel a tejszínt kemény habbá, és keverjük bele a fagylaltkrémbe. Ezután legalább 3 óra hosszára helyezzük a mélyhűtőbe. Közben verjük fel a fehérjét a cukorral együtt, kemény habbá, majd áztassuk bele a rózsaszirmokat, s hagyjuk ott addig azokat, amíg megkeményednek. Tálaláskor adagoljunk 2 gombóc fagylaltot mindegyik fagylaltkehelybe, és kandírozott rózsalevéllel díszítve kínáljuk.
100 napos paleo, avagy Vilma Flinstoneként élés a 21. században
Az egyik holland blogtársam, Marianne, május elsején közhírré tette, hogy száz napon keresztül megpróbál barlanglakó ősasszonyként élni! Nos, mielőtt lelki szemeink előtt megjelenne egy hideg barlang, félelmetes sötét ürege, vérengző vadállatokkal, halálos marást “osztogató” kígyókkal, előre bocsájtanám, hogy Vilma Flinstone, mindezt Amszterdamban óhajtja átélni, csak éppen úgy fog étkezni, mint az ősasszonyok, úgy cirka 40 ezer évvel ezelőtt. Nem eszik cukrot, gabonaféléket, glutént és tejtermékeket, viszont annál több vörös húst, gyümölcsöt, zöldséget, állati belsőségeket, magyarul átáll a mostanában népszerű paleo diétára. Az időzítés szerintem tökéletes, mert ugye május-júni-júliusban az erdő tele van vadakkal, a folyók halakkal, nem beszélve a vadon termő gyümölcsökről, bogyókról, tehát Vilma könnyedén tudja követni a vadászó-gyűjtögető társadalmak ún. litikus étrendjét: azaz több fehérjét (25-30 energia % a mai 12 %-kal szemben), kevesebb szénhidrátot (30-35 energia % a jelenlegi 46% és az ajánlott 58%-kal szemben), és csaknem megegyező mennyiségű zsírt (35-40 energia % az ajánlott 30%-kal szemben) fog fogyasztani, mint ami a mai, nyugati étrendre jellemző. Valószínű, hogy a sóbevitele is kisebb lesz, a telítetlen zsírsavakból, rostból, antioxidánsokból viszont jóval többet kell majd ennie, nem beszélve a többszörösen telítetlen zsírsavak arányáról (az elsősorban növényi olajokban fellelhető omega-6 és a többnyire halakban található omega-3 aránya). Tuti, hogy makk egészséges lesz, mert az ősember táplálkozásának 65 %-át az állati eredetű élelmek alkották, vagyis a sovány vadhúsok, valamint a vízpartok mentén élők esetében a halak és egyéb vízi élőlények (kagyló, osztriga, rák stb.). Az étrend energiatartalmának maradék 35 %-át a növényi eredetű élelmek tették ki, mint a gyümölcsök, bogyók, zöldségek (gyökerek, gumók, leveles zöldségek), magok, és nagy ritkán, ha hozzájutott, a méz. De persze hatalmas mennyiségben kellett ezekből – különösen a gumókból és a gyökeres növényekből – fogyasztania ahhoz, hogy a napi energiaszükségletét fedezze.
Nos, a 30 éves barátnőm, aki egyébként filozófia szakon végzett az amszterdami egyetemen, és kb. 5 éve újságíróként dolgozik szintén Amszterdamban, azt is elmondta, hogy már egy éve alapoz a projektre, mert az étkezéséből elhagyta a cukrot, tejtermékeket, így azok nélkülözése nem fog elvonási tüneteket okozni. A kísérletbe beavatott orvosokat és barátokat. Mi történt eddig: Május elsején lemérték Marianne súlyát, vért vettek tőle, hogy össze tudják majd hasonlítani a 100 nap előtti és utáni adatokkal. Május 8-án egy hatalmas, vérbő marhamájjal nézett farkasszemet és Hamlett-ként azon morfondírozott, hogy beleharapjon-e vagy sem. Hiába bizonygatta magának, táblázatba szedve, hogy a máj mennyire gazdag vitaminokban, vasban és riboflavinban, azt már nem tette rá a videóra, amint fogaival éppen szétmarcangolja a véres belsőséget, ehelyett szerintem sous vide technikával elkészítve fogyasztotta el, és annak ellenére, hogy nem rajong a belső szervekért, a máj ízlett neki, mert isteni puha lett, a májkrémhez hasonló állagú. Május 10-én Vilma újabb akadályba ütközött, azon a napon azon gyötrődött éppen, hogy lévén 30 éves, szingli, el merjen-e menni randevúra, úgy, hogy nem fürdött 10 nap óta, nem használt dezodort és nem mosott hajat. Nehéz dió! Május 19-én a mezítláb a parkban projekt volt soron…
Szerintem Marianne kísérlete figyelemre méltó, főleg, ha azt tartjuk szem előtt, hogy a világ minden táján folyamatosan növekszik a túlsúlyosak száma, amelynek következtében egyre több a szív-érrendszeri megbetegedés és a 2-es típusú cukorbetegség. Egy biztos, hogy a kísérlet során nem kell aggódnia az élelmiszer utánpótlás miatt, mert a fák és bokrok lepusztítása helyett, napi hús és bogyó adagját a helyi Spaarban veszi meg. Nos igaz, hogy a választék nem olyan gazdag húsételekben, mint az őskorban volt, pedig szerettem volna megtudni, hogy milyen ízű egy mókus, gólya, daru, sas, tigris, sárkánygyík, páva, hattyú stb. húsa… ugyanis feltételezések szerint őseink többfajta állatot és növényt ehettek, mint manapság, és ez a változatosság hozzájárulhatott a magasabb vitamin- és ásványianyag-bevitelhez (a sótól eltekintve), amely elengedhetetlen volt az egészségük megőrzésehez (éltek 20-30 évet, jó, hogy egészségesek voltak!).
Még egy kérdés merült fel bennem, tudván, hogy az ősemberek kemény fizikai munkával szerezték meg a mindennapi betevőjüket, tehát vadásztak, halásztak, szerszámokat készítettek, fát vágtak etc. kíváncsian várom, hogy Vilma Flinstone, Amszterdamból, hogyan felel meg ennek a követelménynek?
Xilvia 