A Fox nővérek és a spiritualizmus

Posted on 2021. szeptember 15. szerda Updated on 2021. szeptember 16. csütörtök

A 19. században élt Fox nővérek az emberek hiszékenységét és a parapszichológia akkor még nem feltárt jelenségeit alkalmazták spiritiszta szeánszaik során, melyek később az évszázad legnagyobb átveréseként vonultak be a történelembe. Mégis őket tekinthetjük a spritualizmus megteremtőinek. Hogyan történhetett mindez?

Nos, az emberek zöme rendelkezik paranormális képességekkel; mert az érzékszerveken túli észlelés (ESP) és a véletlen-befolyásolás kísérletileg mindenkinél kimutatható. Ezeket azért nevezik titkos képességeknek, mert még mindig alig tudunk róluk valamit. Innen ered az okkult jelző is, amelyet főleg a 19. századig használtak. Mai ismereteink szerint e sajátos – eleve adott, tehát nem közvetített – képességek a tudat változása pl. hosszú böjtölés után jutnak felszínre és alkalomadtán hatékonnyá válhatnak.

A parapszichológia, ahogy a neve is jelzi, az általa tanulmányozott jelenségeket a pszichológia, sőt a patológia határterületeként vizsgálja. A fizika és biológia természettudományos ismereteit ezek a kétségkívül előforduló jelenségek gazdagítják azzal, hogy rávilágítanak a tudatban lejátszódó folyamatokra.

A három New York-i testvér közül a két fiatalabb nővér Margaretta (más néven Maggie 1833. október 7. – 1893. március 8.) és Catherine Fox (más néven Kate 1837. március 27. – 1892. július 2.) “kopogással” bizonyította be nagyközönség előtt, hogy szellemekkel tudnak kommunikálni. Eleinte Leah, (1813. április 8. – 1890. november 1.) a legidősebb nővér irányította húgai karrierjét. 1888-ban azonban Margaretta a New York Tribune egyik újságírójának bevallotta, hogy a kopogásuk puszta átverés volt, a nagyobb nyomaték kedvéért nyilvánosan demonstrálta módszerüket. Az ezt követő évben megpróbálta visszavonni vallomását, de addigra a hitelét elvesztette és kevesebb, mint öt év alatt Maggie és Kate nyomorúságos szegénységben haltak meg. A csalásuk ellenére azonban a spiritualista mozgalom népszerűsége tovább nőtt.

A kezdetek

1848-ban Kate (11 éves volt) és Maggie (14 éves) egy nagy házban éltek Hydesville-ben, New York külvárosában, a szüleikkel (Hydesville ma már nem létezik, de volt egy falu ilyen néven, amely része volt a községnek Arcadia Wayne megyében). A ház némi hírnévre tett szert azzal, hogy azt terjesztették róla, hogy kísértetjárta. És láss csodát 1848. március végén a család furcsa hangokra lett figyelmes, melyek néha úgy hangzottak, mint egy kopogás, máskor meg mintha bútorokat húzogattak volna. Majd 40 évvel később, 1888-ban Maggie így mesélte el a titokzatos “kopogás” történetét:

-„Március 31-én éjjel Kate felszólította a láthatatlan zajkeltőt,- akiről azt feltételeztük, hogy egy “szellem”, hogy kopogással válaszoljon, arra, hogy itt van. És “ő megtette.” Ezután azt kértük, hogy kopogjon annyiszor, ahány évesek vagyunk. Megtette. Ekkor áthívtuk a szomszédokat.” A következő néhány nap során a 2 testvér kifejlesztett egy kódot, hogy a kopogások, mikor jelentenek igent, mikor nemet egy-egy kérdésre adott válaszként, vagy az ábécé betűjének jelzését használták ugyanerre a célra.

A lányok a szellemet “Mr. Splitfoot”-nak nevezték el (ízeltlábú), ami az Ördög beceneve. Később, az állítólagos “szellem” azt állította, hogy ő Charles B. Rosna nevű házaló reinkarnációja, akit öt évvel korábban meggyilkoltak és eltemettek éppen ennek a háznak a pincéjében. A szomszédok ezt követően kiásták a pincét, és valóban találtak néhány csontmaradványt. Az igazság az, hogy semmilyen Charles B. Rosna nevű személy nem létezett, ilyen nevűt sohasem találtak semmilyen nyilvántartásban.

A szomszédoknak viszont ennyi elég volt ahhoz, hogy elhiggyék, hogy valakit meggyilkoltak abban a házban. Maggie így mesélte el a történteket:- „Megkérdezték a szellemet rajtunk keresztül, hogy a gyilkosság megtörtént-e és a szellem válasza “igen” volt.” Ezután a testvérek bejárták az egész országot, hogy megszerezzék azoknak a nevét, akik korábban ebben a házban éltek. Végül találtak egy Bell nevű férfit és erre a szegény ártatlan emberre fogták rá a gyilkosságot, és hogy a zajok a meggyilkolt személy szellemétől származnak. Bellt ettől kezdve mindenki elkerülte, mert a közösség gyilkosként tekintett rá. Amikor ennek kapcsán hatalmas botrány tört ki, Kate-t és Maggiet a botrány ideje alatt a szüleik gyorsan elküldték a közeli Rochesterbe.

-„Mrs. Underhill, a legidősebb nővérünk magával vitt minket Rochesterbe. Ott történt, hogy felfedeztünk egy új módszert amivel kísérteties hangokat tudtunk produkálni. Katie volt az első, aki megfigyelte, hogy bizonyos zajokat tud csinálni az ujjai tördelésével és hogy ugyanezt a hatást tudta kelteni a lábujjaival is. Először az egyik lábával, majd mindkettővel-nos, jól begyakoroltunk, amíg könnyedén, spontán tudtuk csinálni.”- Amy és Isaac Post, egy radikális kvéker házaspár, akik régi barátai voltak a Fox családnak, meghívták a lányokat rochesteri otthonukba, ahol azonnal meggyőződtek arról, hogy a lányok igenis tudnak kommunikálni a szellemekkel, így terjesztették el a hírt kvéker barátaik között, akik a spiritualisták korai magjai lettek.

A szülői ház elhagyása utána a Fox nővérek megkezdték spiritualista körutazásukat. 1849. november 21-én a rochesteri Korintthusi Csarnokban demonstrálták először “reppelésüket”. Ez volt az első élő show műsoruk fizető közönség előtt. Tulajdonképpen ebben a történelmi pillanatban kezdődött el a spiritualista médiumok nyilvános története az Egyesült Államokban és más országokban. A Fox lányok hamarosan híressé váltak, nyilvános szeánszuk New Yorkban, 1850-ben olyan figyelemre méltó embereket vonzott oda, mint William Cullen Bryant, George Bancroft, James Fenimore Cooper, Nathaniel Parker Willis, Horace Greeley, Sojourner Truth és William Lloyd Garrison. A következő néhány évben emberek százai állították, hogy képesek kommunikálni a szellemekkel.

Amint Kate és Maggie ismert médiumok lettek, több száz embernek tartottak szeánszokat. E korai szeánszok közül sok teljesen komolytalan volt, ahol a résztvevők pl. a szerelmi ügyeikről faggatták őket, de az elhunytakkal való kommunikáció vallási jelentősége a papok előtt hamarosan nyilvánvalóvá vált. Horace Greeley, a prominens kiadó és politikus egyfajta védelmezője lett a nővéreknek, lehetővé téve bejutásukat a magasabb társadalmi körökbe. Sajnos azonban a szülői felügyelet hiánya miatt mindkét fiatal nő már korán elkezdett inni.

A szellemidézés titka

Az elméleti tudósok és szkeptikusok leginkább kedvelt magyarázata a lányok és szellemek kopogtatására az ízületek ropogtatása volt. Ez az elmélet 1850-re nyúlik vissza, amikor E. P. Longworthy orvos megvizsgálta a nővéreket és arra a következtetésre jutott, hogy a kopogás mindig a lábuk alól jött, vagy amikor a ruháik érintkeztek az asztallal. Majdnem biztos volt abban, hogy Maggie és Kate maguk produkálják a zajokat. John W. Hurn, aki cikkeket publikált a New York Tribune-ban, szintén hasonló következtetésre jutott a csalásról.

1851-ben C. Chauncey Burr tiszteletes azt írta a New York Tribune-ban, hogy a nővérek a csuklóikat olyan hangosan tudták ropogtatni, hogy egy nagy teremben is lehetett hallani. Ugyanebben az évben három nyomozó,- Austin Flint, Charles E. Lee és C.B. Coventry- a Buffalo-i Egyetemről megvizsgálta a nővérek által produkált zajokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a kopogás a nők csontízületeik ropogtatása által, például a lábuk, térdük, bokájuk vagy csípőjük recsegtetésével keletkeztek. Egy vizsgálat során rájöttek, hogy a kopogás nem fordul elő, ha a nővéreket egy kanapéra ültették párnákat helyezve a lábuk alá. 1851-ben Mrs. Norman Culver, a Fox család rokona egy aláírt nyilatkozatban elismerte, hogy segített nekik a szeánsz során, megérintve őket, jelezve, hogy mikor kell kopogtatni. Azt is állította, hogy Kate és Maggie felfedték neki a kopogásos módszerüket, mely a lábuk csattogtatásával, valamint a térdük és a bokájuk használatával történt.

1853-ban Charles Grafton Page, Washingtonban kivizsgálta a Fox nővéreket. Mint szabadalmakat vizsgáló és szabadalmi szószóló, Page kifejlesztett egy módszert a csalások felderítésére, amiket élesen elválasztott a tudományos eredményektől. Ezeket a dolgokat alkalmazta a Fox nővérek által kifejlesztett megtévesztések feltárásában is két ülés során. A Psychomancy (1853) című könyvében Page megfigyelte, hogy a reppelő hangok a lányok hosszú ruhái alól származnak.

Amikor megkérdezte, hogy a szellemek képesek-e hangot adni a saját testüktől távol, az egyik lány bemászott egy szekrénybe, ott demonstrálva a kopogást. Ahol a ruhája hozzáért a fához hang jött ki– de a lány a szekrényből nem tudta megfelelően irányítani ezt a hangot ahhoz, hogy szellemkommunikációt hozzon létre. Page ezután utánozva a lányok által keltett hangokat bebizonyította- hogy a zajokat ők maguk keltik, és azért tűnik kísértetiesnek, mert a hosszú ruhák alatt végzik ezt a lábukkal és a kezükkel. A lányoknak a testi vizsgálat elől való elzárkózásuk még inkább alátámasztotta a csalás tényét:

1857-ben a Boston Courier 500 dolláros díjat tűzött ki minden olyan médiumnak, aki bizonyítani tudja, hogy paranormális képességgel rendelkezik. A Fox nővérek megpróbálták megnyerni a díjat. Három harvardi professzor vizsgálta őket, de megbuktak a teszten, és a bizottság megállapította, hogy a kopogás csont- és lábmozgás által keletkezett.

A Seybert Bizottság 1887-es jelentése megállapította, hogy a különböző médiumok, köztük Maggie vizsgálata után; hogy a kopogás jelenséget könnyen előidézhették csalárd módszereikkel. A jelentés kitért arra, hogy a kopogás csak Margarethez közel hallható, ezt a szeánsz vezető Professzor Furness is megerősítette azzal, hogy lüktetést érzett a lábában. Kate meg egyike volt azoknak a médiumoknak, akiket William Crookes, a neves fizikus vizsgált 1871 és 1874 között, ő viszont arra a következtetésre jutott, hogy a kopogás valódi. Crookes-t azonban hiszékeny embernek írták le, és az általa vizsgált médiumokat trükközéssel gyanúsították meg.

Leah, a legidősebb lány az első férje halála után hozzáment egy sikeres Wall Street-i bankárhoz. Maggie 1852-ben találkozott Elisha Kane-nal, az Északi-sark felfedezővel. Kane meg volt győződve arról, hogy Maggie és Kate szemfényvesztők, nővérük, Leah irányítása alatt, és megpróbálta Maggiet eltávolítani a testvéreitől. Feleségül vette és áttért a római katolikus hitre. Amikor azonban Kane 1857-ben meghalt, Maggie visszatért médiumi tevékenységéhez. De csak 1876-ban csatlakozott nővéréhez, Kate-hez, aki ekkor már Angliában élt.

Kate 1871-ben költözött Angliába, az útját egy gazdag New York-i bankár fizette, hogy ne kényszerüljön médiumként elfogadni a szolgálataiért járó fizetést. Az utazást nyilvánvalóan misszionáriusi munkának tekintették, mivel Kate csak prominens személyek számára tartott szeánszokat, akik megengedték, hogy a nevüket egy szeánsz tanújaként nyomtassák ki. 1872-ben, Kate feleségül ment H.D. Jenckenhez, egy londoni ügyvéd, jogtudós, és lelkes spiritualistához. Két fia született a házasságból. Jencken 1881-ben meghalt ettől kezdve Kate alkoholmámorban élt. 1888 körül összeveszett Leah-val és más vezető spiritualistákkal, akik aggódtak, hogy Kate túl sokat iszik ahhoz, hogy megfelelően gondoskodni tudjon a gyermekeiről. Ugyanakkor Maggie, aki a római katolikus hithez való visszatérést fontolgatta, meg volt győződve arról, hogy ördögi hatalma van. A 2 testvér meggyűlölte Leah-t, azzal vádolva, hogy ő húzza a legnagyobb hasznot, miközben őket dolgoztatja, ezért hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák Leah-nak New Yorkba utaztak, ahol egy riporter 1500 dollárt ajánlott, ha “leleplezik” a módszereiket és exkluzív képet adnak neki a szellemidézésről. Margaret 1888. október 21-én jelent meg nyilvánosan a New York-i Zeneakadémián, Kate 2000 pedig fős közönség előtt színházban mutatta be, hogy hogyan tud – akarata szerint – kopogást produkálni. A közönségből orvosok jöttek fel a színpadra, hogy ellenőrizzék, hogy a nővérek csípőízületeik ropogtatásai voltak-e a hang forrásai. Maggie még egy írásos vallomást is adott a sajtónak a ” titokzatos rappelés történetéről”, ami megjelent a New York World, 1888. október 21-i számában. Ebben elmesélte, hogy hogyan kezdődött az egész szellemidézés a Hydesville-i házukban.

Mint a legtöbb zavarba ejtő dolog, amikor rájönnek a titkára, megdöbbenést okoz, hogy milyen pofon egyszerű a magyarázata. Nos, a Fox nővérek testrészeik ropogtatását szorgalmasan gyakorolták, így a szellemekkel való társalgás nem volt egyéb, mint a térd alatti lábizmaik tökéletes szabályozása, ami lehetővé tette a lábujj és a boka csontjainak hajlítását is. Ilyen tökéletes mozgatás azonban csak akkor lehetséges, ha fiatal korban elsajátítják majd gondosan és folyamatosan gyakorolják az izmok mozgatását, amelyek a későbbi években merevebbek lesznek. Ez volt tehát az egyszerű magyarázata a szellemidézésnek.

-„Nagyon sok ember, amikor meghallja a kopogást egyszerre elképzeli, hogy a szellemek megérintik őket. Ez egy nagyon gyakori téveszme. Néhány nagyon gazdag ember jött hozzám a lakásomra pár évvel ezelőtt és csináltam nekik néhány „reppelést”. Amikor azt az illúziót keltettem, hogy a szellem a széken kopog, az egyik hölgy felkiáltott:- “Úgy érzem, a szellem megérinti a vállamat.”-Persze, ez tiszta képzelet volt csupán.”

A spiritualista mozgalom nyomására és saját szörnyű anyagi körülményei miatt Maggie 1889 novemberében, körülbelül egy évvel a kijelentése után írásban visszavonta vallomását. Még egyszer és utoljára megpróbált visszatérni a spiritualista előadásokhoz, de már senki sem volt kíváncsi rá. Sorban vesztette el fizető ügyfeleit. Néhány éven belül mindkét nővér mélyszegénységben halt meg, mert a korábbi támogatók messze elkerülték őket. Kate 1892. július 3-án halt meg New York-i otthonában. Maggie alkoholizmusa miatt jótékonysági adományokból élve tengette életét, majd 1893-ban Emily B. Ruggles spiritualista otthonába vitték, ott halt meg. Végül mindhárom nővér New Yorkban lett eltemetve: Margaretta és Catherine a Cypress Hills-i temetőben, Leah a Fox család kriptájában a Green-Wood temetőben.

1904-ben a házaló szellemhez kapcsolódó testet állítólag megtalálták a pincében, amikor egy fal leomlott. A Boston Journal 1904. november 22-én közölt egy történetet a felfedezésről, melyben arról tudósítottak, hogy a házaló bádogdobozát megtalálták a pincében (napjainkban a Lily Dale Múzeumban látható). Joe Nickell szkeptikus kutató azonban a doboz és a csontok, mint elsődleges források átvizsgálása után arra a következtetésre jutott, hogy ezek semmi egyebek, mint további átverések. A csontok ugyanis, legalábbis részben, állatoktól származtak. Nem erősítették meg a házaló létezését sem. Továbbá az állítólagos fal, ami leomlott egy bővítésnek volt köszönhető, nem pedig egy titkos sír elrejtésének.

A szellemekkel való kommunikáció: csalás

Harry Houdini, a magyar származású, amerikai illuzionista és bűvész hamis szeánsz-élményei folytán, amelyek – többek között – édesanyja szellemének megidézését célozták meg,-kiábrándult, és felismerte annak a ténynek a fontosságát, miszerint az álszeánszok, szellemidézések igen kártékonyak is lehetnek a naiv és hiszékeny emberek lelki világára, és sérülhetnek az esetlegesen elvesztett hozzátartozók és az élők közötti lelki emlékek, értékek, nem beszélve a kicsalt pénzekről. Ennek következtében Houdini a hamis szellemidézők, a csaló „spiritualisták” ellen fordult. Egy hasonló szeánsz-élmény miatt vesztette el Arthur Conan Doyle és feleségének barátságát is. Houdini leleplezéseiről könyveket is írt, a Csodavigécek és módszereik címmel 1920-ban, és az Egy bűvész a szellemek között címűt 1924-ben. A Fox nővérekről a következőket mondta: -“Ami a hang téveszméjét illeti: nos, a hanghullámok eltérülnek, úgyanúgy, mint a fényhullámok, melyek visszaverődnek egy megfelelő közeg beavatkozásával. Bizonyos körülmények között a hangoknak nehéz megtalálni a forrását. Ezt használták ki a Fox nővérek!”

A spiritualizmus másik ellenzője, Stuart Cumberland minden spiritualista jelenséget az izommozgások megfigyelésének és a trükközésének tulajdonította. A „mentalista” híres volt arról, hogy bekötött szemmel olyan bravúrokat hajtott végre, mint például egy rejtett tárgyat keresett meg egy szobában, amelyet egy személy előzetesen eldugott, vagy megkért valakit, hogy képzeljen el egy gyilkossági helyszínt, majd megpróbálta kitalálni az alany gondolatait, és azonosítani az áldozatot, majd újra végrehajtani a bűncselekményt. De Cumberland mindig kihangsúlyozta, hogy ő nem rendelkezik valódi pszichés képességgel, és gondolatolvasó előadásainak kulcsa az, hogy fogja alanya kezét, és annak az izommozgását figyeli. Ennek ellenére vitába keveredett a Society for Psychical Research-hez tartozó elmekutatókkal, akik hittek a telepátiában. Cumberland viszont azzal érvelt, hogy mind a telepátia, mind a halottakkal való kommunikáció lehetetlen, és hogy az ember elméjét nem lehet a telepátia útján nyomon követni. Ezt egy érdekes teszttel bizonyította be, két érmét összecsattintott egy bekötött szemű ember feje fölött, és az alany képtelen volt a hang a forrását megállapítani.