szex szimbólum

Párizs és a harlemi reneszánsz

Posted on Updated on

A belle époque, a Szép század, a századforduló szellemileg tevékeny időszaka volt, azok a boldog békeidők, amikor a magyar kultúra még együtt haladt az európaival. Ez elsősorban a nagyvárosok boulevard-jain, a kávézókban és kabarékban, a műtermekben, galériákban, koncerttermekben és szalonokban zajlott. Főszereplője a nagy és középpolgárság volt, akik a legtöbbet nyertek a technikai és gazdasági fejlődésből. Minden áruvá vált, a művészet, a mű, aminek értékét az egyediség határozta meg. A művész árutermelő lett, aki rákérdezett és válaszolt a kor társadalmi és szellemi problémáira. Az „utca művészete” soha nem volt ennyire esztétikus és morális hatással a tömegekre, mint ekkor. A gondtalan életérzésnek az első világháború kitörése vetett véget (vagy a szép korszak már a Titanic elsüllyedésével, 1912-ben szimbolikusan lezárult).

Kánkán őrület

Párizsban a Montmartre híres táncosai a négyes dallamára búcsúztatták el a 19. századot. A századfordulót követően aztán a világ minden tájáról idesereglett élvhajhászok, félvilági és becsületes emberek özönlötték el a Montemartre alatt nyílt mulatókat, az “erénytelenség övezetét“, mint a La Boule Noire-t vagy az Élysée-Montmartre-ot. A Moulin Rouge-ban született meg a francia kánkán. Kissé kétes hírű csillagait, Toulouse Lautrec örökítette meg. A szatírikus kabaré műfaját viszont egy volt katona, Rodolphe Salis találta ki és a közönsége a Chat Noirban (Fekete Macska) vált célpontjává vaskos gúnyáradatának.

A Moulin Rouge-tól pár lépésre, a place Pigalle-on volt a modell piac, néhány könnyűvérű lány,-akik éppen otthagyták valamelyik művész pártfogójukat,-kárászéletű sikert arattak a színpadon. Ilyen volt Jane Avril, akit csak úgy emlegettek, hogy a La Bomba, Crici, aki egy nagy spárgába halt bele, Goulue, a Zabagép, aki egy híd alatt végezte. Egyedül „Lába az égben” Nina volt szerencsésebb.

A Moulin Rouge (jelentése: Vörös Malom) a mai napig Párizs nemzetközileg elismert szórakozóhelye. A lokált 1889. október 6-án, a párizsi Montmartre-on nyitotta meg Joseph Oller, s ettől kezdve a Vörös Malom látványos táncos revüműsorokkal kápráztatta el a közönséget. Már az indulásakor felháborodás övezte az erotikus, kicsit cirkuszos előadásokat, melyek rossz híre még inkább ide vonzotta a közönséget. A botrányos tánc, a kánkán és a táncosnők, valamint Toulouse-Lautrec zseniális plakátjai hamar világhírűvé tették a mulatót.

A kánkán algériai eredetű tánc, a 19. század dereka óta éjszakai mulatókban, női tánckarok által előadott gyors, erotikus táncként ismert. A francia kikötővárosok matrózkocsmáiból indult diadalútjára. Először Marseille-ben és Toulonban hódított, majd Párizsban a Molin Rouge-ban. Tehát a századfordulón Kánkán zengett a báltermekben és a kültelki mulatságokon, a főurak palotáiban és a kispolgárok szerény szalonjaiban. Majd megjelent a mulatók színpadjain is, ahol rikoltozva, egy bacchanália vad bakugrásaival rémisztgette és gyönyörködtette a publikumot.

Végül Offenbach révén vonult be az operett irodalomba, Offenbach Orfeuszában nyerte el végső színpadi formáját. E pillanattól kezdve a kánkán már több volt, mint egy szilaj, fékevesztett tánc. A jelképe lett a II. Császárság korának, e különös birodalomnak, melynek falait, alighogy felemelték, máris a korrupció, a kegyetlen önkényuralom és a pénz titkos erői repesztették szét. Egyes ellenőrizhetetlen pletykák szerint a tánc végén, közvetlenül a spárga pozíció előtt a táncosnők felkapott szoknyája láttatta, hogy van-e rajtuk egyáltalán alsónemű.

La Goulue, a „Zabagép”, valódi neve: Louise Weber volt (Clichy 1866. július 13. Párizs, 1929. január 30.). Párizs Pigalle kerületéből került a Montemartre-ra és lett királynője. Igen keveset tudunk gyermekkoráról. Valószínűleg elzászi zsidó családban született. Anyja egy mosodában dolgozott. A szegény, fiatal lányt vonzotta a tánc, élvezte a mosodai ügyfelek drága ruháinak felpróbálását. Tizenhat évesen az anyja tudta nélkül eljárt egy mulatóba, ahol kölcsönvett ruhákban lépett fel. Így indult a karrierje.

La Goulue azonnal felhívta magára a figyelmet azzal, hogy az asztalok tetején táncolt, az alsó ruhájára egy szív volt hímezve, lábujjal rúgta le a férfiak kalapját, és bárkit az asztal alá ivott. Az egyik első férfi, akinek felkeltette az érdeklődését, Renoir volt. Neki köszönhetően lett belőle modell és így talált rá a táncos helyekre a Montmartre-on. La Goulue az első táncosok egyike volt, akin Lautrec szeme is megakadt. Néhány év után otthagyta a Moulin Rouge-t, de a közönség nem követte, így saját vállalkozása megbukott. Inni kezdett és elhízott. Amikor visszatért a Montmartre-ra, már nem ismerték fel. Mogyorót, cigarettát, gyufát árult, hogy megéljen, végül a Szajnába ölte magát.

Jane Avril (Párizs 1868. jún. 9. Párizs 1943. jan. 17.) a Moulin Rouge kánkán-táncosnője volt, akinek alakját Henri de Toulouse Lautrec képei őrizték meg az utókor számára. Borzasztó gyermekkora volt. Apja elhagyta a családot, anyja rendszeresen verte, olyannyira, hogy elmegyógyintézetben kellett kezelni, és csak azért engedték ki, mert nővérei a tehetségét csodálva ki tudták hozni. Autodidakta volt. Karrierje tizenhat éves korában indult el. Egy étteremben kezdett táncolni, ahol keringőket improvizált. 1889-től, a Moulin Rouge megnyitásától, a mulató szólótáncosa lett. 1935-ben lépett fel utoljára. Azt követően teljes szegénységben élt, egy öregek otthonában halt meg, ahova Sacha Guitry, francia színész-rendező helyezte el 1942-ben.

Loie Fuller: ún. szerpentin táncos volt, és inkább a vízuális effektusok színpadi megvalósítójaként vált ismertté. Életének érdekes epizódja, hogy az egyik fellépésére Marie Curiet bízta meg egy foszforeszkáló ruha készítésével. Loie megihlette Rodint, Picassot.

Párizs azonban könnyen felejt, és 20-30 évenként új szórakozó helyeket keres. Így születtek meg a 20. század elején az orfeumok és művész kabarék. A két világháború között élték reneszánszukat a zenés kávézók és bisztrók is, ahol névtelen és neves előadók léphettek fel, hol kicsi, hol nagyobb publikum előtt (Folies Berger, Ba tu Clan). A revük is ekkor élték fénykorukat, ahol látványos kosztümben, félmeztelen nők szórakoztatták a közönséget, mint Mistinguette és Josephin Baker.

Le Moulin de Galette

A gabonát, gipszet, követ, sőt a dombtetőn álló parfüm üzem számára hagymát őrlő 30 malomból maradt meg a rue Lepicen lakó molnárdinasztia malma. Az 1920-as években a Debray család vette meg. A tulajnak a nagyobb profit érdekében az az ötlete támadt, hogy táncmulatságokat rendez, és a megfáradt táncosoknak meleg lepényt (galette-t) árusít. így született meg a Le Moulin Galette.

A Chat Noir, a Fekete Macska

Rodolphe Salis (1851. május 29.–1897. március 20.) 1881-ben kibérelt egy használaton kívüli postahivatalt a de Rochenchouart 84. szám alatt, ahol először szentképeket gyártott, majd Émile Goudeau újságíróval karöltve kabarét nyitott. Annak érdekében, hogy összekapcsolják a művészetet az alkoholtartalmú italokkal, Salisnak az az ötlete támadt, hogy létre kell hozni egy kávézót “a legtisztább XII. Lajos stílusban”. Ezt a feelinget egy kovácsoltvas csillárral próbálta prezentálni (a bizánci időszakból), ami alatt a dzsentrik, a polgárok és a parasztok abszintot rendeltek,- ahogy az Victor Hugo és Garibaldi idején szokás volt,-és persze fűszeres forralt bort, a hypocrast, amit a nagyobb kontraszt kedvéért arany kelyhekben szolgáltak fel. A Le Chat Noir eleinte mindössze egy kétszobás helységből állt, (a helyszínen egy plakett őrzi emlékét) ahol ritka rossz bort kínáltak. A bejárat előtt viszont egy tetőtől-talpig aranyba öltözött, svájci kidobó ember állt, akinek az volt a feladata, hogy megválogassa a közönséget: a festők és költők bebocsájtást nyertek, a “hírhedt papok” és a katonák nem. Salis gúnyos fintora egy magas márvány kandalló képében öltött testet, amelynek egyetlen dísze egy gyerek koponya volt. Nos, a kabaré már a megnyitás pillanatában bomba siker lett, a Les Hydropathes-ok (“azok, akik félnek a víztől”) nevű radikális fiatal írók és művészeknek köszönhetően. Émile Goudeau vezetésével, a szimbolista csoport azt állította, hogy idegenkedik a víztől, ezzel szemben előnyben részesítik a bort és a sört! Őket Salis csalta át a Rive Gauche-i utcai klubjukból a Szajna folyó másik partján tanyázó Fekete Macska tavernába. A Chat Noir nagy bevételéből Salis átalakította a helységet: a XII. Lajos korabeli mértéktartó belső díszítést Willette hatalmas Parce Domine című művével modernizálta.

Salis kabaréiban kigúnyolta a különböző intézményeket, a közönséget (minden vendég disznó!), politikusokat, műve megkoronázásaként még egy Árnyszínházat is nyitott. Élcelődését a szellemi élet képviselői, sőt a koronás fők is szívesen hallgatták, akárcsak Aristid Bruant-ét.

Aristid Bruant (1851-1925)

Aristid tizenöt éves korában,–apja halálát követően –elhagyta szülővárosát. Hamarosan Párizsban, a Montemartre bohém világában kötött ki, ahol leginkább a gyorséttermekben és kocsmákban lógott. Ezekben talált rá költői-zenei tehetségére is. Bár jó házból való úrifiú volt, hamar elsajátította a párizsi szlenget, amelyen aztán forradalmi pátosszal teli, polgárgyűlölő dalait írta.

Rövidesen megismerkedett Salisszal, aki meghívta a Le Chat Noir kabaréjába, ahol többek között a fiatal szimbolisták gyülekeztek (lsd Émile Goudeau). Bruant feltűnő ruhában lépett fel: vörös pulóverben, fekete dzsekiben, hosszú csizmában és hatalmas vörös sállal a nyakában. Színre lépéséhez ezt a nevet használta: Astrid Bruant, a Montmartre csillaga. Amikor esténként berúgta az ajtót a Chat Noir-ban, elkiáltotta magát: „Fogjátok be a pofátokat, barmok, ha én énekelni akarok!” – így kezdődött a műsora. A legközönségesebb káromkodások özönét zúdította a fejesekre, heves vádakkal illette az úri osztályokat. A szegények, munkások és bűnözők nyomorúságát énekelte meg. 1885-ben tulajdonába vette a kabarét, és Le Mirliton néven (aminek jelentése: nádsíp, de dilettáns versike értelme is van) még újságot is kiadott. Meghívott ide már másokat is fellépni, de saját műsorait is folytatta. Dalai könyvalakban is megjelentek. 1925-ben halt meg. Nem messze szülőhelyétől temették el. Később Párizsban utcát neveztek el róla.

Néger bál

1895-ben Berlinben került sor a világ első filmvetítésére a Skladanowsky testvérek által. Párizsban a színes litográfia továbbfejlesztése (Henri de Toulouse Lautrec) lehetővé tette elegáns, színes plakátok olcsó nyomtatását.

A Szép század korszakban egyszerre több izmus és irányzat élt egymás mellett (szimbolizmus, impresszionizmus és az avantgarde) ami később keveredett az Afrikából, illetve az Amerikai Egyesült Államok, (New York) Harlem negyedéből érkezett néger kultúrával. A Párizsban összpontosult néger elit aztán a 20-as-30-as években azonnal harcot indított a Banania hirdetésen vigyorgó néger mítosza ellen.

Így hódította meg Párizst a dobok és a bigin ritmusa, melyet az afrikaiakból és az Antillákról származó elit művész réteg közvetítette. Párizsban született meg a dzsessz zene (Duke Ellington, Louis Armstrong, Josephine Baker) is. Az emberek tódultak a Bal Négre-be, ahol elkápráztatta őket az afrikai művészetek gazdagsága, mely az avantgarde művészeknek is ihlető forrása lett (Picasso, Breton, Cendrars).

Jazz

A hagyományos jazz zenekar rézfúvós hangszerekből állt, mert a zongorát a néger zenészek a gazdagok hangszerének tekintették. Később azonban ezzel a hangszeres módosítással változtatták meg a meglévő műfajt. A jazz népszerűsége hamar elterjedt az egész országban, és ennek következtében minden idők legjobban kereső jazz előadói és zeneszerzői váltak ismertté, mint Duke Ellington, Louis Armstrong. Duke Ellington volt a legkeresettebb művész az ún. “harlemi reneszánsz” idején.

A 30-as évekre Európában a feketék zenei stílusa egyre vonzóbbá vált a fehérek számára is. Fehér regényírók, drámaírók és zeneszerzők kezdték felhasználni az afro-amerikaiak zenei témáit műveikben. Az európai zenészek átvették az afro-amerikai zene ritmusait, harmóniáit és dallamait–a bluest, a spirituálét és a jazzt. Így olvadt össze az afro-amerikai zene a fehérek klasszikus világi, zenei kompozícióival. Az első afro-amerikai férfi, aki széles körben elismert koncertművész lett, mind a saját régiójában, mind nemzetközi szinten, Roland Hayes volt. Arthur Calhounnal tanult Chattanoogában és a Nashville-i Fisk Egyetemen. 1911-ben a Fisk Jubilee Singers-szel turnézott.

A divat

A harlemi reneszánsz idején nem csak a zene és a tánc, de a divat területén is jelentős változások történtek: a viktoriánus pompa lassanként eltűnt, a nők megszabadultak a fűző kényelmetlenségétől. A fiatal nők rövid szoknyákba bújtak, amit selyemharisnyával viseltek, harang vagy üvegbúra formájú kalapokkal. Ekkor tombolt a Charleston is, melynek ismertető jelei a rövid, bő ruhák, a bubi frizura volt, hosszú nyaklánc, toll boa és hosszú szipkás cigaretta egészítette ki. A “harlemi reneszánsz” divatját az elegancia és a rikító-feltűnő ötvözete jellemezte. A rendkívül sikeres fekete táncos, Josephine Baker, Párizsban a fekete-fehér nők divatdiktátora lett. A ruháit Jean Patou tervezte, és mindenki, aki csak adott magára öltözékeit lemásolta, annak ellenére, hogy színpadi jelmezeit a Vogue magazin “megdöbbentőnek” nevezte. Josephine Baker tulajdonképpen akaratlanul az “art deco” előfutára lett, mely közvetlenül a “Danse Sauvage” (vadtánc) korszaka után következett. Nagy botrányt keltett, amikor az egyik párizsi fellépése során egy húrból és mesterséges banánból készült szoknyát viselt, felül meg semmit. Ethel Moses, egy másik népszerű fekete előadóművész volt, az 1920-as és 30-as években némafilmekben szerepelt, ő meg jellegzetes bob frizurájával vált divatdiktátorrá, ma úgy mondanánk, hogy influenszerré.

A férfiak laza, bő öltönyt viseltek, amely a későbbi “Zoot”-elnevezésű stílushoz vezetett. Ez széles szárú, magas derekú, peg-top nadrágból és hosszú kabátból állt, válltöméssel és széles hajtókával. Széles karimájú kalapjukhoz színes zoknit, fehér kesztyűt és bársonygalléros Chesterfield kabátot viseltek. Ugyanakkor a leopárdbőr kabátok viselésével, az afro-amerikaiak tiszteletüket fejezték ki afrikai örökségük iránt, mely az afrikai állat erejét hivatott szimbolizálni.

A madarak, a méhek és egy mézes-citromos cupcake története

Posted on Updated on

A madarak és méhek (The “Birds and the Bees talk”, vagy rövidítve csak a “The Talk”) című dal íróját, Cole Porter-t egy angol nyelvű szólás-mondás ihlette meg. Angol nyelvterületeken a mai napig az ő dalszövegével magyarázzák el a szülők gyermekeiknek a szexuális érintkezést. A méhek ugyanis köztudott, hogy kulcsszerepet játszanak a növények beporzásában. Gyűjtenek pollent és nektárt is. A nektárt gyűjtő egyedek is poroznak be növényeket, de a pollent gyűjtő méhek sokkal hatékonyabb beporzók. A legújabb elemzések szerint az emberiség élelmiszer-termelésének mintegy harmada függ a rovarok beporzó tevékenységétől, nagyrészt a méhekétől. Nos, a virágok beporzása viszont párhuzamot mutat a férfi megtermékenyítő szerepével. A madarak meg tojásokat raknak, és kikeltik, ebből pedig a női ovulációt lehet logikusan elmagyarázni.

Dr. Emma Frances Angell Drake (született 1849-ben), a 20. század hajnalán ezeket a megfigyeléseket gondosan lejegyezte. 1909-ben fogta magát és a The Story of Life című kiadványában meg is jelentette. A könyv egyik fejezetében, Sapphó-hoz, a leszboszi költőnőhöz hasonlóan, egy kerti séta során magyarázza el a nemiséget a lányainak. Amikor az egyik kislánya a vörösbegy fészkében apró, kék tojásokat fedez fel a következőket mondja: „az anya madár a testével melegítette azokat. Szóval mindegyik tojásban egy kisbaba vörösbegy van”. Az elbeszélés később homályos célzásokkal folytatódik, anélkül, hogy ténylegesen részletezné a nemi közösülést. Majd, hogy teljes legyen a kép, a szerző rátér az apa, szaporodásban betöltött szerepére: “ami néha a szél, amely a pollenport az egyik növénytől a másikig fújja, néha a méhek, amelyek a mézet gyűjtik a virágokból. S miközben a virágokból kiszívják a mézet, a virágpor a lábukra és a testükre tapad, tehát, amikor az egyik virágról a másikra szállnak, édes nedűt keresve, a pollen bedörzsölődik a virágba, az apa is így termékenyíti meg az anyát”.

Nos, a könyv mondanom sem kell, hogy abszolút siker lett, a doktornő szexuális felvilágosító tanácsait 1893-tól-1930-ig negyvenszer nyomtatták újra, így váltak Emma Drake jóvoltából a madarak, és a méhek a szexualitás szimbólumaivá.

Már csak a híres zeneszerző Cole Porter kellett, aki a “Let’s do it, Let’s fall in love” című dalában tovább népszerűsítette Dr Drake szexuális felvilágosítását. A “Legyünk szerelmesek!” című szerzeménye 1928-ból való, eredetileg a bevezetőben a kórus becsmérlő, faji hivatkozásokat tett a kínaiakra, japánokra, később ezt kihúzták belőle. Kim Basinger a The marrying man (Fogd a nőt és fuss) című 1991-es filmben, Alec Baldwin-t bűvölte el ezzel a dallal. Annyira jól sikerült neki a csábítás, hogy nemcsak a filmben, de az életben is összeházasodtak!

And that’s why birds do it, bees do it, Even educated fleas do it
Let’s do it, let’s fall in love! (ez egy tipikus példája az úgynevezett „méhversnek”, amely a méhecskékhez kapcsolódó szimbólumokkal írja le az aktust, a női és férfi nemiszervek egyesülését. Ez a műfaj olyannyira népszerű volt a 19. században, hogy még Arany János is írt méhverset).

(Ez az, amiért a madarak csinálják, a méhek csinálják, még a tanult bolhák is csinálják, csináld te is, légy szerelmes!)

Nos, a méh és a méz allegória sok cukrászt is megihletett, mint ahogy engem is, így készült el ez a különlegesen finom: Mézes-citromos méhecskés cupcake

Hozzávalók: 4 tojás, 1 csésze nem túl kemény vaj, fél csésze cukor fél csésze méz, 1 csésze tej, 1 csésze rétesliszt, 1,5 csésze finomliszt, 2 teáskanál vaníliás cukor, csipetnyi só, 1 csomag sütőpor

Elkészítése: A vajat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a tojásokat. Ezután beleöntöm a sütőporral és sóval elkevert lisztet, majd folyamatos keverés mellett – tejjel felöntve – homogén tésztává alakítom. A kész tésztát a muffin sütőformákba töltöm, és 180 fokon aranyszínűre sütöm.

 

A citrom krémhez hozzávalók: 2 db tojás sárgája, 6 dkg cukor, 100 ml citromlé, 2 citrom lereszelt héja, 25 dkg vaj

A citromkrém első 4 hozzávalóját vastagabb aljú lábosban, kis lángon keverve összefőztem, addig, amíg enyhén, de jól láthatóan besűrűsödött. Ekkor hozzáadtam a kockákra vágott vajat és azt is bele olvasztottam. Félre tettem hűlni.

Amikor a cupcake-k kihűltek, megkentem sorban citromkrémmel, a tetejüket pedig arannyal befújt papírból kivágott méhecskékkel díszítettem ki. A masnit a cupcake-re lehet csokiból is készíteni.3 mayas

 

 

Rollo a viking

Posted on Updated on

471f9bad9c415c44c924a27b12e648ec

A jóképű, brit színészt, Clive Standent (született 1981. július 22-én a British Army bázison, Holywoodban, County Down, Észak-Írországban, de Angliában nőtt fel East Midlands-on), legtöbben az HBO, Vikingek sorozat Rollo szerepéből ismerik,-de játszik a Camelot-ban, a Robin Hoodban, a Doctor Who-ban és a Taken-ben, -a szerepei és kisportolt külseje alapján (190 cm magas, csupa erő, csupa izom) azt gondolnánk, hogy a főként akció hősöket alakító színész az életben is ilyen nagy macsó. Nos, a közelmúltban, Monsban (a francia határ mentén) találkoztam vele a Trollok & Legendák fesztiválon, ahol öt meglepő dolgot sikerült megtudnom a valóban “macsó”, fantasztikusan karizmatikus színészről, íme:

1. Arról, hogy még jobban megbecsüli a nőket, amióta hosszú hajat kellett hordania a Vikingekben:
A Vikingek szerep kedvéért fél évig bozontos szakállt és hosszú hajat kellett hordanom, azonkívül tetoválásokat és hegeket festettek a testemre, a ruháim is itt-ott különböző herkentyűkkel voltak kibélelve, amelyek sok kényelmetlenséget okoztak. A legszörnyűbb mind közt mégis az volt, amikor minden reggel arra ébredtem, hogy a hajam az arcomba lóg és legalább fél órát töltöttem el azzal, hogy a gubancokat kifésüljem belőle. Ez az új tapasztalat viszont arra volt jó, hogy jobban megértsem a nőket, azóta nem sürgetem a feleségemet, ha megyünk valahova, hogy mikor lesz már kész a toalettjével.

2. Romantikus gesztusok

Clive, felesége Francesca Standen (13 évvel idősebb nála, és 3 gyerekének anyja) a zeneiparban dolgozik:- “Évekig együtt voltunk, mielőtt összeházasodtunk.-mondja Clive.- Nagyon szerencsés vagyok, hogy korán megtaláltam álmaim asszonyát, és egyáltalán nem bántam meg, hogy ilyen korán kezdtem a házas életet.

Mivel Clive menedzserétől hallottam, hogy milyen romantikus volt az eljegyzésük, így rákérdeztem, hogy hogy történt a “proposal”:

“Egy egész napos udvarlás előzte meg a lánykérést, amely tartalmazta a graffitit. Nos, az utcában, ahol Francesca lakott minden kapura spray-vel ráfújtam, hogy I Love You Francesca, plusz óriás plakátokat tettem ki, melyeken az iránta érzett szerelmemet hoztam nyilvánosságra. Aztán, mivel Francesca bálványa Elvis Presley, így beöltöztem a Kingnek, letérdepeltem elé és úgy énekeltem el neki a “Fools Rush In” (Ész nélkül) dalát. Mivel nem volt elég pénzem egy drága, gyémánt gyűrűre (ami Marilyn Monroe szerint a nők legjobb barátja), így ezzel az egész napos szórakoztatással próbáltam az anyagiakat pótolni. És bejött, mert Francesca igent mondott!”.

Persze azóta, amióta Clive Standen felkapott színész lett, gyertyafényes vacsorával kedveskedik a feleségének. Amikor mindhárom gyermekük alszik, vacsorát főz csak kettejüknek, iszogatnak, nosztalgiáznak a kertjükben (most éppen Kanadában élnek).

3. Három gyermekük nevelésében aktívan részt vesz

“Hayden 14, Edi, 10 és Rafferty, 6 évesek lesznek az idén-mondja. -“Kis szerelmeim!” -teszi hozzá Clive elérzékenyülve, amikor róluk beszél. -“Megpróbálom maximálisan kiélvezni az apaság minden pillanatát!-No nemcsak kötelességből, hogy az emberek azt mondják, hogy hm, de jó apa ez a Clive, hanem, mert tényleg szeretek otthon lenni velük. Amikor csak tudok, rohanok haza. Pl. hogy együtt nézzük a Doctor Who-t. -mondja a színész nevetve.-“Fontosnak tartom, hogy mindegyikre külön-külön is időt szakítsak, és megtegyek mindent, ami örömet okoz nekik, ha kell a szőnyegen autózunk, vagy űrhajóst játszunk a fürdőszobában stb”.

4. Amikor Clive éppen nem filmez Londonban, vagy forgat Írországban, Kanadában, akkor a mélytengeri úszást gyakorolja a feleségével.

Az egész úgy kezdődött, hogy Francesca kiváló úszó volt, így az ő hatására kezdtem el a búvárkodást, ami hála neki szenvedélyemmé vált az évek során. Ennek következtében amikor csak tehetjük tengerre szállunk, imádjuk a tengeri medve életmódot, mellesleg már úsztam cápák elől is. Most épp arra készülök, hogy végig búvárkodjak a Sarkkörig. Még a jég alá úszást is ki akarom próbálni!

5. Clive és a küzdősportok

“A Vikingekben hatalmas állóképességre volt szükségem, nemcsak azért, mert a társaim mind képzett harcosok voltak és kilógtam volna a sorból, ha csak imitáltam volna a küzdelmet az akció jelenetekben, hanem mert csak edzetten lehetett bírni a gigantikus fizikai igénybevételt. Mellesleg a Vikingek stábja egy őrült, eklektikus, de nagyszerű csapat! Maximálisan támogatjuk egymást és megbízunk egymásban. Ami jó, hogy nincsenek beképzelt, nagy egoval megáldott sztárok közöttünk. De visszatérve a sportokra, Rolló megformálásban sokat segített a múltam”.

Clive Standen már 12 éves kora óta versenyszerűen űz sokféle sportot. Mielőtt nemzeti Muay Thai boksz bajnok lett, mivel a sherwoodi erdő közelében nőtt fel, minden nyáron részt vett Notthinghamben a több hétig tartó lovagi torna bemutatókon. -“A Viking szerepben kiélhetem minden sport szenvedélyemet!- mondja befejezésül.- A hadviselést, a közelharcot, a lovaglást, és a hajózást egyaránt.”

Búcsúzáskor, miután elmondtam neki, hogy a DNS-em alapján, apai ágon a Sigurd viking törzsbe tartozom, szélesre tárta a karját, szorosan magához ölelt majd dalra fakadt (mellesleg fantasztikusan jó hangja van). Elénekelte nekem a Gary Puckett & Union Gap-től a “Young girl, get out of my mind”-című slágert!

Clive Standen a Trolls & Legends fesztivál meghívott vendége volt 2017. április 14-17-ig, Belgium Mons városában, ahol az idei téma a Vikingek volt!

P1110662

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Szolár templomos szekta és Grace Kelly

Posted on Updated on

Amikor pár évvel ezelőtt Diano Marinán nyaraltam, mivel Monte Carlo csak egy kőhajításnyira volt onnan, nem hagyhattam ki ezt az életben ki tudja hányszor adódó alkalmat. Miután a Kaszinót és a híres tengeri akváriumot is megtekintettem, befizettem egy tárlatvezetésre a Grimaldi palotába, hogy közelebbről is megcsodálhassam a hollywoodi hókirálynő, Grace Kelly birodalmát (Alfred Hitchock nevezte így irónikusan Grace Kellyt, a Gyilkosság egy telefonhívásra című film forgatása alatt tapasztalt “pajzán” viselkedése miatt. A pletykarovat írónő Hedda Hopper szerint, Grace Kelly enyhén szólva nimfomán volt. Rosszindulatú feltevését azonban a tények is alátámasztják: Grace Kellynek rövid filmkarrierje alatt jóformán minden világhírű nős, férfisztárral viszonya volt, de az íróktól a forgatókönyvíróig, rendezőkig mindenkivel lefeküdt).

Nos visszatérve, a napfényben a valóságosnál is rózsaszínűbb Grimaldi kastélyra, az igencsak borsos árért cserébe, a kastély utolsó termében megbámulhattam egy hatalmas festményt, amely a 70-es évek végén készült a Grimaldi családról. Ezen, a magunk között szólva giccses festményen, a már középkorúsodó Grace Kelly látható (50 éves volt), gyermekei és férje társaságában. A kecses, hattyúnyakú hercegnő helyett, egy kicsit ráncosabb, boldogtalanságot tükröző arc tekint le ránk. Hát igen: Rainer herceg és Grace hercegnő 1979-ben már rég nem aludt egy szobában, sőt voltak hónapok, hetek amikor egy házban sem. Rainer az év nagy részét Monacóban-alias Monte Carlóban töltötte, Grace viszont leginkább Párizsban, ahol a francia újságok rendszeresen beszámoltak legújabb szerelmi kalandjairól pl. a francia rendezővel Jean Pierre Amounttal, Cary Granttal, aki rendszeresen látogatta, miután elvált 3. feleségétől. A hercegnő 1979-ben állítólag egy magyar dokumentumfilmessel is szerelembe esett (Dornhelm Róberttel), akivel pár boldog hetet töltött el szintén Franciaországban. De Róbert csak még egy név volt a férfiáldozatok listáján, mert Grace, Rita Gamm nevű barátnője, bizalmasa szerint a hercegnő összejött egy new yorki étterem tulajdonosával is, Jim McMullennel, akit ráadásul nem szégyellt Monacóban is vendégül látni. Grace, 50 éves kora után is nyitott volt az egy éjszakás kalandokra, pl. 1980-ban a Concord reptéren felszedett egy magas beosztású fejvadászt, Jeffrey Fitzgeraldot: “Azt gondoltam utálni fogja a púpjaimat és a hájacskáimat, de egyáltalán nem zavarta!”-mesélte heherészve a kaland után a barátnőjének. De sok esetben a férfiak csak kihasználták, mert általa szerettek volna valakik lenni, de míg számukra kaland volt az egész, Grace minden fellángolása után depresszióba zuhant és szenvedett. Hogy emiatt vagy megromlott házassága miatt nézett egyre gyakrabban a pohár fenekére, nem tudni, mindenestre az alkoholtól hízásnak indult, legendásan kecses alakját már csak a filmkockákon lehetett megcsodálni. Problémák voltak a lányaival is, akik akárcsak a hercegnő, szexuális étvágyukról váltak hírhedtté. De hogy tudta volna megfékezni a hercegnő a lányait, amikor annak idején ő maga sem volt az ártatlanság szobra? Ki tudja hogyan alakult volna az élete, ha 1983. szept 13-án nem zuhan le Monte Carlo egyik hajtűkanyarjában a szakadékba, tinédzser lányával Stephanie-val együtt. De míg Stephanie megúszta egyetlen karcolás nélkül, Grace súlyos koponyasérülést szenvedett, kómába esett, majd 2 nap múlva Rainer herceg kérésére lekapcsolták a lélegeztető gépről. Hogy a hercegnő miért vesztette el a kormány felett az uralmát, arra a mai napig nem derült fény, mert Rainer herceg a botrány elkerülése végett megakadályozta a nyomozást. Emiatt aztán rengeteg teória kelt lábra a hercegnő halála után, még az akkortájt igencsak aktív maffia neve is szóba került, akiknek a kedvenc módszere a fékvezeték elvágása volt, de a legvalószínűbb az, hogy Grace Kelly vezetés közben agyvérzést kapott, ennek következtében elvesztette uralmát a kormány felett és a szakadékba zuhant.

A Szolár templom szekta

15 évvel Grace Kelly halála után egy szexuális botrány miatt került neve az újságok címoldalára. A The Sunday Times 1997-es decemberi számában egy ún. Szolár templom nevű szekta által elkövetett gyilkosság és tömeges öngyilkosság keltett nagy felháborodást világszerte. Az újságcikk írója azt állította, hogy a beavatási szertartásoknak, melyek szexuális orgiákba torkolltak (lsd fekete misék), Grace Kelly is gyakori résztvevője volt (a tagokat nemcsak meztelenül lemaszírozták, de a rituális szex során nemi szervüket friss vérrel is bekenték).

Tömeggyilkosság és öngyilkosság

1994-ben kegyetlen módon meggyilkolták Tony Dutoit 3 hónapos kisfiát (Emmanuel Dutoit) a Szolár szekta quebeci állomásán. A kisbabát egy kihegyezett fakaróval döfködték halálra. Valószínüleg a szekta vezér Di Mambro rendelte el a gyermek kivégzését, a Biblia Anti-Krisztus szertartásának megfelelően. (Az anti krisztus az a személy, aki a Jelenések könyve szerint Krisztus második eljövetele előtt egy rövid időszakra a helyére áll, pontosabban a helyére tolakszik, önmagát Istenként beállítva. Ő a nagy „hitető”, a „hazugság atyja”, mert mindenkivel elhiteti, hogy ő hozza el a békét a Földre, holott valójában ő fogja a legnagyobb káoszt és pusztulást szítani az „elragadtatás” után,  Jézus második eljövetele előtt). Di Mambro szerint Emmanuel Dutoit csecsemő volt az Anti-Krisztus, aki arra született, hogy megvédje a Di Mambro által vezetett szektát a pusztulástól, tehát halálával spirituális küldetésének tett eleget.

Pár nappal később, miután Di Mambro és 12 követője egy ún “utolsó vacsorán” vett részt, tömeges öngyilkosságra kényszerítették a szektatagokat, melyet egyrészt 2 nyugat-svájci (Cheiry és Salvan) városban hajtottak végre, másrészt a Morin Heights nevű kanadai központban (Quebecben). 15 szekta tag megmérgezte magát, 30 embert fejbelőttek, vagy megfojtottak, és 8 a halál egyéb nemeit választva távozott az élők sorából. Svájcban a legtöbb áldozatra egy titkos alagsori kápolnában találtak rá, kivégzésük 2 különböző helységben történt. Az első egy tükörszobában, a második a Szolár szekta szimbólumaival díszített teremben. A holttestek a rend ünnepi ruháját viselték és a földön feküdtek egy nagy körben. A legtöbbnek nejlonzsák volt a fején. A plasztik zsák mint később kiderült, szimbóluma volt az ökológiai katasztrófának, ami az emberiségre vár. A szekta terve ugyanis az volt, hogy a tagokat majd a Szíriuszra menekítik a végső pusztulás elöl. A zsákokat egyébként gyakran alkalmazták a szertartások részeként is. Továbbá a rendőrség azt is megállapította, hogy az öngyilkosság előtt a tagok mindenféle külső kényszer nélkül vállalták a viselését. A boncolás azt is kimutatta, hogy az áldozatokat haláluk előtt bedrogozták. Miközben a rendőrség a helyszínelést végezte, tűz ütött ki a közelben. Mire odaértek, a 3 porig égett síkunyhóban további elszenesedett holttesteket találtak. Mint később kiderült további szektatagok újabb tömeggyilkosságot illetve öngyilkosságot követtek el. Egy hátrahagyott búcsúlevélben 15 pontban kifejtették, hogy miért is tették. Sajnos az áldozatok között sok gyermek is volt.

A svájci öngyilkosok között volt a város polgármestere is, újságírók, köztisztségviselők, üzletemberek, művészek. A rendőrség tudomására jutott, hogy sok szekta tag halála előtt, 1 millió svájci frankot utalt át a szektavezérnek, Joseph Di Mambro-nak. Az 1994-es tömeges öngyilkosság és gyilkosság azonban nem az első eset volt, már az 1990-as évek elején is megrendeztek egy hasonló öngyilkos rituálét, a jól bevált forgatókönyv szerint, tehát akik ellenezték az öngyilkosságot, végeztek velük. Mindegyik gyilkosságot és öngyilkosságot a napéjegyenlőség-napfordulók (tavasz, nyár-ősz-tél) idején követték el óra-percnyi pontossággal.

1995. december 15.-16.–án újabb tömeggyilkosság híre borzolta fel a kedélyeket, ezúttal a franciaországi Vercorsban, ahol 16 embert lőttek fejbe, ezenkívül több elszenesedett holttestet is találtak a tett színhelyéhez közel.

1997. március 23-ára virradóra, 5 Szolár Templom szekta tag oltotta ki életét Saint-Casimirben (Quebec). Egy vikkendházban felrobbantották magukat. Az 5 elszenesedett holttest maradványait a romok alól szedték ki. Később a ház mögött 3 tinédzserkorú fiatalra bukkantak, (13, 14 és 16 évesek voltak), akik az egyik tűzhalált halt házaspár gyermekei voltak. A tinédzserek túlélték, annak ellenére, hogy alaposan be voltak drogozva. A nyomozás azóta is tart, több neves embert bepereltek.

Azt szokták mondani, hogy egy ember halála rendszerint több problémát old meg, mint amennyit okoz. Ez a keserű igazság Grace Kelly tragédiájára is érvényes. Családtagjai és közvetlen környezete 1997-ban újra azt érezte, mint a temetés után, hogy a hercegnő élete a legalkalmasabb pillanatban ért véget, mert legalább nem kellett megélnie a Szolár templom szekta tagjainak a letartóztatását és meghurcoltatását.

Jim Morrison, a gyíkkirály és az ajtók

Posted on Updated on

Retró sorozatom 2. szereplője Jim Morrison, akinek életéről és rejtélyes haláláról annyit hallottam már, hogy legutóbbi párizsi látogatásom alatt elhatároztam, hogy utána nézek, mi is történt vele.

“Van az ismert világ, és van az ismeretlen. A kettő között van egy ajtó, és én az akarok lenni: Az ajtó!”  Jim Morrison 1967

Senki sem tudja a mai napig, hogy mit csinált Jim 1971. július 2-ának forró éjszakáján Párizsban, de már senki sem él, aki elmondhatná. A 27 év Jim Morrisonnál is végzetesnek bizonyult, de villanásnyi élete alatt mégis örökre megváltoztatta a rockzene világát. A pszichedelikus rock, blues és heavy metal sámánját, hol messiásként üdvözölték, hol sátánként (Jim zenéjét a cannabis, pszilocibin, meszkalin és különösen az LSD – tudatmódosító hatása inspirálta, a drogok segítségével megpróbálta a módosult tudatállapot hangulatát visszaadni. Morrison a pszichedelikus zene több más típusát is művelte: a bluesalapú rockot, a progresszív rockot és heavy metalt is), egy biztos, hogy mint dalszövegíró a legjobbak legjobbika volt.

Jim Morrison 1943. dec 8.-án született Floridában. Apja az USA haditengerészeténél szolgált, anyja, Clara Clark Morrison háztartásbeli volt. Szülei Jimet és 2 testvérét igencsak konzervatív szellemben nevelték. Talán éppen ezért Jim minden fórumot megragadott, hogy ellenkező nézeteinek adjon hangot. Ismerősök szerint a hiperkinetikus, szuperintelligens Jim, az a fajta idegesítő diák volt, aki már a puszta jelenlétével is zavarta az órákat. A tanárait rendszeresen azzal bosszantotta, hogy hosszan idézett a világirodalom klasszikusaitól, mint pl a szimbolistáktól, valamint William Blake, Joyce, Kerouactól, James Joycetól, és a filozófus Nietzschétől. A 149-es IQ-jú kedves és jóképű fiú már fiatal korában elhatározta, hogy úgy fog élni, mint nagy példaképe Rimbaud, aki 20 éves kora előtt megírta az összes költeményét, majd eltűnt Afrikában, ahol rabszolgakereskedő lett. Ott is halt meg fiatalon, amputált végtagokkal.

The Doors

Az 1960-as évek kezdetén Jim Morrison beiratkozott a Floridai Egyetemre, amit később filmes tanulmányai miatt otthagyott, de végül azt sem fejezte be, mert egy nap, amikor egy egyetemi társának, Ray Manzarek-nek felolvasta néhány költeményét, az rajongva kiáltott fel:” Te Jim, ezek a világ legjobb dalszövegei lehetnének!” Így lett Jim a The Doors dalszövegírója. A rockzenekar végső felállása Robby Kriegerrel (szintetizátor) és John Densmore dobossal lett teljes. A “The Doors” nevet Aldous Huxley könyvéből a The Doors Of Perception-ból és William Blake-től kölcsönözték: “Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek.” Ez lett a mottójuk.

A kezdet kezdetén a zenekar üres bárokban gyakorolt, ami a túlságosan félénk Morrisonnak sokat segített gátlásai leküzdésében. Később 1965-ben, amikor végre igazi közönség előtt kezdtek játszani, Jim már minden szeméremérzet nélkül, nyílt szexuális utalásokkal rázta a csípőjét. Az első perctől fogva őrjöngtek érte, pedig Jim igazából nem is akart híres lenni, csak látnok, költővezér.

Dalszövegeiben imádta az erős képeket: mint szex, halál, tűz, sebesség, meghittség, távolságtartás, erőszak, szerelem és HÜLLŐK, (a Lizard című dala után nevezték el Gyíkkirálynak) s mivel az LSD egyre több ajtót nyitott meg előtte, dalaiban összekeveredtek a valóságban megélt élmények és a hallucinációk.

A The Doors 1967-ben megjelent első albuma hatalmas siker lett. Amikor a bulvárlapok riporterei bugyuta kérdéseikkel ostromolni kezdték Morrisont, mint pl mi a kedvenc színed típusúakkal és hasonlókkal, Jim, hogy minél hamarabb lerázza őket, legtöbbször gyorsan lefirkantott néhány sort az együttesről és interjú helyett azt nyomta a kezükbe. Ha azonban jó kedvében találták érdekes válaszokat tudott adni: mint pl arra a kérdésre, hogy milyen a The Doors tagjának lenni? A válasza az volt: „Olyan mintha egy íj húrját már 22 éve felajzották volna (22 éves volt) és most lőtték csak ki a nyilat”.

Mivel ő volt az együttes kulcsembere, az ezzel járó pörgést, éjszakázást, stresszt csak mégtöbb alkohol fogyasztással tudta elviselni, pedig Morrison már a The Doors megalakulása előtt is kábszer élvező volt és rendszeresen ivott. Emiatt sokszor előfordult, hogy a lemezfelvételek alatt is illuminált állapotban volt (a Five To One dal felvételén lehet hallani, ahogy csuklik). Élő előadásai gyakran sámánista szertartásokba torkolltak. Később a folyamatos ivás miatt abba kellett hagynia az LSD-zést. Fellépéseit ezután már “csak” alkoholos befolyás jellemezte, amelyeket csupán oltári nagy buliként élt meg. Egy kis ízelítő a The End című Oedipusz komplexus ihlette dalszövegéből:

Egy ajtóhoz ért és benézett: -Apám!

Tessék fiam? –Meg akarlak ölni!-

-Anyám! -Tessék fiam!- Meg akarlak b..ni.

A The Doors tündöklése nem tartott sokáig, már 3 év múlva, 1968-ban elindultak lefelé a lejtőn. New Havenben, Connecticutban Jim a színfalak mögött vitába keveredett egy rendőrrel, aki nem értékelte kellőképpen a The Doors művészetét, Jim durva válaszára a rendőr gázsprayvel az arcába fújt. Amikor Morrison ezt követően a színpadra lépett azon melegében alaposan kiszínezve elő is adta a történetet. Persze, hogy kitört az őrület. Az alkohol Morrisont egyre agresszívabbá tette, nemcsak a rendőröket gyűlölte, de tinédzser rajongóit is, általuk pedig az egész világot, mert úgy érezte az emberek nem értik meg az ő magasan szárnyaló gondolatait. A jó koncert számára egyet jelentett a randalirozással, az erőszakkal és botrányokozással.

Az alkohol bűvöletében

1970-re a hűtőjéből kidobott mindent, hogy még több sör és tömény ital férjen el benne. Pedig annak ellenére, hogy ismert zenész volt, már szinte minden lakóhelyéhez közel eső kocsmából kitíltották. Koncertjei rendszerint botrányba fulladtak, hol a közönségét sértegette, hol lázadást szított és provokatív dalokat énekelt, (mint az Eight Five to one, és When the music is over) olyan ritmust diktálva, hogy a zenekar alig tudta követni. De dalait olyan átéléssel tudta előadni, hogy a megbűvölt tömeg szinte minden koncertjén megrohamozta a színpadot. A 2. nagy összetűzésre New Yorkban került sor: Jim ezúttal biztosra akart menni és a koncert első percétől fogva úgy viselkedett, mintegy komplett pszichopata az egyik kezével az ágyékát markolászta, a másikkal a mikrofont és egyfolytában kéjesen vonaglott. A koncert”jól sikerült”, mert a rendőrséget és a rajongókat sikerült ismét összeugrasztania.

Amikor bevitték a seriff irodájába és felelősségre vonták lázítás és közszeméremsértés miatt, így válaszolt „Tulajdonképpen mi a probléma? Mi csak szórakozunk, a kölykök is meg a zsaruk is”. Tökéletesen fogalmazott, mert a rajongók már csak a balhé kedvéért jártak a koncertjeire.

1970-ben Morrison megismerkedett a The Living Theatre nevű szintén radikális drámacsoporttal, akik akárcsak ő, a közönség bevonását használták fel új művészeti elemként, pl meztelenkedéssel, vagy folyamatos ismétlődéssel provokálták őket, hogy felrázzák a lankadó figyelmű, békés hallgatóságot.

Morrisonnak annyira megtetszettek ezek az ötletek, hogy elhatározta, hogy a következő koncertjén, Miamiban új elemként ő is bedobja. De nem úgy sült el a dolog, ahogy szerette volna, mert egyrészt a mértéktelen alkoholfogyasztástól elment a hangja, másrészt a meghökkentő effektusok gyerekes magamutogatásba torkolltak. A kudarcot nem tudta elviselni és a közönség ellen fordult, torkaszakadtából azt üvöltötte, hogy: “Micsoda idóta balfék banda ez itt, le kéne nyomni a pofátokat a világ összes mocskába, hogy belefulladjatok! majd így folytatta: akarjátok látni a farkamat?” És állítólag elő is vette és megrázta, majd maszturbáló és orális szexre utaló mozdulatokkal kísérve vonaglani kezdett. Ekkor adták ki az elfogatási parancsot ellene. A szétesőfélben lévő Jim utolsó próbálkozása egy filmötlet volt, amelynek egyik jelenetében egy épület 17. emeletén a párkányon egyensúlyozott, majd levizelt az utcára. Ezt még túlélte.

1970-re a The Doors közellenséggé vált, koncertjeiket a rendszeres botrányokozás miatt betiltották. Jimnek tulajdonképpen mindegy volt, mert ekkorra már komplett alkoholista volt (pl ha vizelnie kellett odavizelt ahol éppen volt), az állapotát súlyosbította kiújult asztmája is. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a magánélete rendeződött, és megtalálta élete párját, Patricia Kennely-ben, aki Morrison kedvenc rockújságjának a szerkesztője volt, egyúttal egy boszorkány szekta tagja. Amikor 1970-ben egy igazi boszorkányceremónia keretében összeházasodtak, vérrel írták alá a házassági szerződésüket. Jim az új életét úgy kezdte, hogy az LSD helyett áttért a nem kevésbé ártalmas kokainra, a gyors hatás és felpörgés miatt, és persze továbbra is ivott rá. Kissé paradox dolog volt, amikor egy drogellenes kampány képviselői éppen őhozzá fordultak jótanácsért, hogy üzenjen valamit a tizenéves rajongóinak, a drogok veszélyes használatával kapcsolatban, mire Jim a következőket mondta: „Helló! Jim Morrison vagyok a The Doorsból. Csak annyit szeretnék mondani nektek, hogy egyáltalán nem vagány dolog vénásan speedet belőni!-Inkább szippantsátok fel!-

De 1971-re elege lett az együttesből, a pereiből, a botrányokból, új életet akart kezdeni régi barárnőjével, Pamela Coursonnal: Így is tett és áprilisban elutazott Párizsba egy hosszú, több hónapos szünidőre (ő volt az egyetlen, igaz szerelme, akivel hol együtt volt, hol külön). Sohasem tért vissza.

Párizst látni és…..

Jim Morrisont, 43 évvel ezelőtt, 1971. július 3-án, párizsi bérlakásának fürdőszobájában érte utol a vég (a Beautreilles utca 17 szám alatt). Rajongók és biográfusok azóta is találgatják, hogy a halálát vajon kábítószer túladagolás vagy az amerikai kormány által megrendezett merénylet okozta-e. Jim halála előtt ugyanis több ízben hangoztatta, hogy ő lesz a harmadik. Ezzel arra utalt, hogy valószínűleg ő lesz a harmadik ember, aki rejtélyesen hal meg, mint Jimi Hendrix és Janis Joplin. A hivatalos orvosi jelentés, a halál okaként szívinfarktust állapított meg. Egy biztos, hogy Jim a fürdőkádba hajolva halt meg, legalábbis egyetlen szemtanúja Pamela ezt állította, viszont akkor nem úgy halt meg, ahogy a heroinisták szoktak, mert azok jeges vízfürdőt vesznek, abban a reményben, hogy a sokkhatás visszarántja őket az életbe. De Pamela azt ismételgette, hogy Jim a halála előtti délutánon, az esti bulizásuk előtt is járt Párizs egyik hírhedt drog negyedében, hogy heroint vegyen. Éjjel a Szajna parti Rock’n Roll cirkuszban buliztak, majd hajnalban hazatértek. Az egyetlen személy, aki el tudta volna mondani, hogy mi történt, az a halotti bizonyítványt kiállító orvos lett volna, de mire a The Doors ügynöke megérkezett nyomtalanul eltűnt. A The Doors menedzsere a koporsót csak lezárva látta, Pamela később sem nyilatkozott Jim halálával kapcsolatban. Mindössze 3 évvel élte túl, 1974-ben vele is végzett a drog.

Pedig ha minden igaz, a 27 éves Jim Morrison arra készült, hogy Párizs után Brazíliába költözik, ahol az új élmények segítségével kitörli emlékezetéből a sok rosszat, és Mr Mojo Risin álnéven visszatér a világba régi barátaihoz (Jim Morrison név anagrammája).

Utószó

Ősszel ellátogattam a híres Père Lachaise temetőbe, és megkerestem Jim Morrison sírját. Friss virággal volt beborítva és graffitival agyonsprézve. Azóta Jim Morrison sírját áthelyezték, hogy a rajongói-gyalázói ne zaklathassák többé. Béke poraira!

For The Sun című albumukból musical készült az 1990-es években.