Month: május 2020
Erdélyi vagy alföldi vargabéles?
A Vargabéles igazából erdélyi sütemény, főleg Marosvásárhely vidékén népszerű, de létezik alföldi változata is.
Hozzávalók az alföldihez: réteslap vagy omlós tészta
Töltelék: 12 dkg lisztből és 1 tojásból készült levestészta
Hozzávalók (22-24 cm-es tortaformához): 8 réteslap, 2-3 evőkanál olaj, 250 g gyufatészta 500 g szitán áttört friss tehéntúró túró, 2 dl tejföl, 100 g cukor, 2 tojás, 3 dkg vaj 1 citrom héja, fél rúd vanília, 100 g mazsola
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tésztát lobogó, sós vízben 5 perc alatt kifőzzük, leszűrjük. A túrót, a tejfölt, a cukrot, a tojást, a vanília kikapart magjait és a citrom finomra reszelt héját simára keverjük. Hozzáadjuk a mazsolát, és beleforgatjuk a tésztát.
A tortaformát kikenjük olajjal. A réteslapokat vékonyan bekenjük olajjal, elhelyezzük őket a tortakarikában vagy tepsiben, úgy hogy túllógjanak a forma peremén. A réteslapokra szedjük a tölteléket, egyenletesen elkenjük, sorban ráhajtjuk a széleket. 30 percre az előmelegített sütőbe tesszük. Porcukorral megszórva tálaljuk.
Erdélyi vargabéles
Az utóbbi időben ez az erdélyi vargabéles a kedvencem, mert nem annyira kalóriadús, laktató, mint az alföldi változata, de talán azért, mert rendhagyó módon a levelestésztából kis batyukat készítettem, azokat töltöttem meg a túrós töltelékkel. Majd, hogy ne legyenek szárazak, vanília szószt kreáltam hozzá, kevés tejszínhab hozzáadásával. Lehet még friss gyümölcsöt, gyümölcskompótot vagy parfét kínálni a batyukhoz ráadásnak!
Hozzávalók: 2 csomag réteslap, a kenéshez olaj, a töltelékhez ugyanaz, mint az előzőhöz
A két réteslapcsomagot széthajtjuk, és az egyikben található lapokkal kibélelünk egy kiolajozott tepsit, a lapok közét is megolajozzuk. Ráterítjük a tölteléket, és befedjük a másik csomagban talált, ugyancsak rétegenként olajozott réteslapokkal. A tetejét olajjal megkenjük, úgy sütjük ropogós pirosra.
A réteslapokból négyzet alakú lapokat vágunk, megkenjük olajjal vagy olvasztott vajjal, megtöltjük a túrós töltelékkel és kis batyukat formálunk belőlük. Híg vaníliaszószt teszünk egy mély tálba, ráhelyezzük és a porcukorral beporozzuk a kis batyukat.
Tölgylevelű saláta ördögszekér gombával
Braune Kräuter-Seitling, angolul king trumpet mushroom (királykürt gomba), vagy French horn mushroom (francia kürtgomba), magyarul ördögszekér-laskagomba egy nagyon finom, ehető gombafaj, melynek az előfordulási területe, főleg a Földközi-tenger térségében van, úgy Európában és Észak-Afrikában, mint a Közel-Keleten is. Ázsia más részein is-egészen Indiáig- vannak állományai. A tönkje vastag, húsos és fehér színű vagy piszkos fehér. A kalapja azonban kicsi és barna; a fiatal példány esetében világos sárgásbarna.
Az ipari termesztését 1993-ban, Japánban fejlesztették ki. Japánon kívül napjainkban nagy termesztői Ausztrália és a Dél-afrikai Köztársaság. Más ördögszekér-laskagomba országok az Egyesült Királyság, a Kínai Köztársaság, Kína, Dél-Korea, Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok. Nyersen alig van íze, azonban elkészítve umami ízű és ropogós. A világ számos részén közkedvelt táplálék. Az orvosok a magas koleszterinszint csökkentésére javasolják napi fogyasztását. A kutyákból és macskákból kiűzi a férgeket.
Az umami magyarul azt jelenti, hogy finom íz, az alapvető édes, savanyú, sós és keserű íz mellett az ún. „ötödik íz”. Megtalálható például a paradicsomban, a sajtfélékben, a halfélékben, a spenótban és a japán konyhában használt konbu nevű barnamoszatban na meg az ördögszekér gombában. A nátrium-glutamátot (E621) először 1908-ban Ikeda Kikunae izolálta, ez az adalékanyag is képes az umami kiváltására. Gyakorta használják ízfokozóként.
A keleti konyhákban az umami alapvető fontosságú, nyugaton leginkább „erőteljesen kellemes ízként”, „kínai ízként” vagy „húsízként” jellemzik. Az umami észlelésére képes ízlelő receptorok a nyelvünk egész felületén megtalálhatóak.
Az ördögszekér gomba grillezve, grillfűszerekkel megszórva élvezetes, íze ropogós és rendkívül zamatos. Salátákhoz, köretekhez vagy grillzöldségekkel együtt szenzációs együttest alkot.
Tölgylevelű saláta ördögszekér gombával
Hozzávalók: 2 ek olíva olaj, 1 fej saláta, 6-8 db gomba, só, bors, kakukkfű, bazsalikom, 2 ek balzsamecet
Egy nagy serpenyőben hevítsük fel az olíva olajat, és pároljuk benne meg az ördögszekér gombákat. Ízesítsük kakukkfűvel, bazsalikommal. Öntsük fel balzsamecettel és 1 perc alatt párologtassuk el a belőle kifőtt vizet. Sózzuk, borsozzuk majd tegyük rá a megmosott salátalevelekre.
Szent Iván éj a vodka övezetben
Szent Iván éjnek a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik Magyarországon. A történészek az egyik legpogányabb ünnepnek tartják, de ma Keresztelő Szent János egyházi napjához és Szent Iván (tehát Keresztelő János) névnapjához is kötődik. Szent Iván éjszakáját a nyári napfordulótól 3 nap választja el, mivel az június 21-re esik az északi féltekén. Korábban a csillagászati nyár kezdete valóban június 24-re esett, de a tropikus időszámítási mód és a korábbi naptárreformok következtében szétvált a két ünnep. A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget. A csillagászati nyárkezdést mid-summer-nek, azaz nyárközépnek is nevezik, de országonként más-más nevet adtak neki attól függően, hogy a nyárközéphez vagy Szent János napjához kötötték. Magyarországon júniust Szent Iván havának is nevezik, az Iván név a régi magyar Jovános, Ivános alakból származik.
A pogány világban mindig nagy jelentősége volt ennek az ünnepnek. A régi időkben a tüzet körbe táncolták, majd égő faágakkal megkerülték a szántóföldeket a jövendő bő termés reményében vagy lángoló kereket gurítottak alá a dombokon.
Svédországban a “Midsommar” az év legnagyobb ünnepe, vetekszik a Karácsonnyal, csak még örömtelibb, mert világi ünnep és mivel Svédország a vodka-övezet része az emberek általában berúgnak, egész nap és éjszaka lakmároznak. A nap központi szimbóluma a “Szentivánéj oszlop”, a májusfa, amit szentivánéj előestéjén emelnek. Az oszlopot levelekkel és virágokkal díszítik. Majd a résztvevők a rúd körül táncolnak és vidám dalokat énekelnek. Svéd nyári hagyomány az is, hogy a lányoknak aznap hét virágot kell gyűjteniük, hét különböző területről. A virágokat ezután a párna alá kell helyezni szentivánéj éj alatt. S mivel ez az éjszaka állítólag a varázslat éjszakája, a babona szerint a lányok megálmodják, hogy ki lesz a jövendőbeli férjük. Egy másik elterjedt hagyomány Svédországban, hogy virágkoszorúkat kötnek és úgy ülnek asztalhoz kicsik és nagyok. A menü pácolt hering friss burgonyával, tejföllel és metélőhagymával, és persze a snapsz. Íme néhány desszert a Skandináv országokból, plusz egy Svájcból.
Dán parasztlány fátyolban
Olvasztott vajban pirítsunk meg 35 dkg reszelt rozskenyeret 2 ek porcukor hozzáadásával. Öntsük egy tányérba és hagyjuk kihűlni. Egy tálra tegyünk egy réteget a fenti masszából, majd kenjük meg almalekvárral. A lekvár fölé helyezzünk egy újabb vajas rozskenyér réteget, arra kenjünk málnalekvárt. A lekvár fölé megint kenyérmorzsa réteg következzen, végül legfelül a kenyérmorzsás masszából legyen egy réteg. Fél liter tejszínből verjünk habot, ízesítsük vaníliás cukorral, s rakjuk a tésztára, hogy felül is, oldalt is beborítsa. Málnalekvár pöttyökkel díszítve tálaljuk.
Almás-habos
1 ½ kg almát hámozzuk meg, távolítsuk el a magházakat s kevés vízzel főzzük puhára. Szűrjük le, és tegyük kivajazott tűzálló edénybe. 10 dkg mandulabelet törjünk meg, keverjük össze 10 dkg reszelt kétszersülttel és 6 dkg kristálycukorral. Öntsük rá a főtt almára, a tetejére egyenletesen elosztva tegyünk 10 dkg vajat. Tegyük a sütőbe, s addig süssük, amíg a tetején nem képződik ropogós réteg. Ekkor vegyük ki a sütőből, hagyjuk kihűlni, s bőségesen megrakva tejszínhabbal adjuk asztalra.
Svéd tejberizs
Egy jókora lábosban tegyünk fel fél liter vizet, mikor forr, tegyünk bele másfél ek margarint vagy vajat, 2 dl rizst. Fedjük le és hagyjuk kis lángon főni 20 percig anélkül, hogy kevernénk. Hagyjuk lehűlni, s két dl tejszínből vert habot keverjünk hozzá. Ízesítsük tetszés szerint sóval és cukorral. Ha túl sűrű, öntsük hozzá egy kis tejet. Kevés reszelt citromhéjjal díszítve tálaljuk.
Norvég sörös kenyér
Öntsünk egy üveg világos sört egy lábosba, adjunk hozzá fél liter vizet, 3 dl tejszínt. Keverjük hozzá 2 tojás sárgáját, s ízlés szerint ízesítsük egy kis cukorral. Tegyük fel gyenge lángra, s melegítés közben alaposan verjük fel. Mielőtt forrni kezdene, vegyük le a tűzről. Pirított kenyérszeletekkel tálaljuk.
Svájci almás kenyér
Egy tűzálló jénait vajazzunk ki, s tegyünk bele rétegesen váltakozva 1/4 kg szeletekre vágott, fehér kenyeret, és 1/2 kg reszelt almát. Minden réteget hintsünk meg cukorral, mazsolával, apróra tört dióbéllel (kb 5-5 dkg-t mindegyikből). Öntözzük meg rumos citromlével. Ezután 1/2 liter tejet, 2 tojást, 1 evőkanál porcukrot keverjünk simára, öntsük rá az almás kenyérre, majd a tetejére tegyünk kis vajdarabokat. Meleg sütőben kb. 20 perc alatt süssük aranybarnára.
Júniusi ünnepek: pele fesztivál
Tünde nyitja június elsején a meteorológiai nyarat, s mire a Rák csillagképbe lépő Nap az égi pályájának csúcspontját eléri június 22-én, egy perc híján már 16 óra hosszat tart a napsütés és csak 8 órát az esztendő legrövidebb éjszakája. Ez az időpont a hajdan oly misztikus, varázslatos nyári napforduló, a Szentiván éj, a legmelegebb évszakunk „hivatalos” kezdete, s innen datálódik a hónap régi magyar elnevezését adó Szent Iván halványuló, tűztisztelő hagyománya 24-én.
A leghosszabb napok fényét jócskán beárnyékolja azonban Medárd, június 8-án. Ha ugyanis e körül a nap körül csapadékosra fordul az idő, nagy a valószínűsége, hogy heteken át vendégünk marad az esős-zivataros „monszun”, Margit napján, 10-én az égiháborúk villámlásos évadjára emlékeztet. Antal napkor, 13-án elkerülendő a villámcsapást, a régiek szerint nem volt tanácsos szénát gyűjteni, ilyenkor már szintén megszívlelendő kalendáriumi intelem: legyél kész az aratásra, aminek a jelképes kezdetét természetesen az idén Szent Péter és Pál apostol közös névünnepe, (júni 29.) s a népi hagyomány is jelzi.
Június 27-e, Pele nap a rómaiaknál
Az ókori rómaiak, a gallok, és az etruszkok tenyésztették és ették a nagy pelét, (Glis. Glis edible dormice, általában nassolni valóként) innen a nevében az ehető jelző. A kis mókushoz hasonlító állatokat ősszel fogták el a vadonban, amikor a legkövérebbek voltak. Aztán nagy gödrökben tartották vagy kevésbé tágas városi környezetben terrakotta konténerekben tenyésztették, a glirariá-ban, olyasmiben, mint a kortárs hörcsögketrecek voltak. A fogságban tartott pelét, dióval, gesztenyével és makkal hízlalták. Pörköltként, sült és mézes mártással fogyasztották vagy sertés, fenyőmag, és egyéb aromák keverékével tömték meg és kisütötték. Egyébként a rómaiaknál a húsfogyasztás szokásaira az volt jellemző, hogy a fiatal állatok húsát becsülték a legtöbbre. Pl. a szopós malacot jobban kedvelték a sertésnél, a fiatal bárány húsa fölséges csemegének számított, Heliogabalus császár kedvence a tevehús volt. Később elefánthús is került a római ínyenc asztalára: ormányának porcogós részét favorizálta, olívaolajban párolva. Amikor Plinius a történetíró egyszer megkóstolta, nem ízlett neki: “Furcsa íze van.”-mondta, “azt hiszem csak azért fogyasztják egyesek, mert elhitetik magukkal, hogy méregdrága elefántcsontot esznek.” Nos, ma már tudjuk, hogy számolni kell azzal, hogy a vadon élő állatoktól is elkaphatunk különféle betegségeket, mert életterük csökkentése és az illegális állatkereskedelem miatt egyre közelebb kerülnek az emberekhez. Az ókorban a felső osztálybeli rómaiak számára nagyon fontos volt, hogy a pelét elválasszák a vadászat más termékeitől, mint például a nagy vadaktól, azokat kizárólag prezentációs célokra használták. A pele szezonjában azonban ünnepet tartottak, aminek örült a nép, mert akkoriban a pele, az elszegényedett parasztság fontos fehérje-kiegészítő eledele volt.
Ami érdekes, hogy a vadon élő, ehető pelét még mindig fogyasztják Szlovéniában és Horvátországban. Szlovéniában ritka csemegének tekintik, és a pele vadászat-csapdázás egy ősrégi hagyomány. A szlovének többféle csapdázási módszert alkalmaznak. Az első az üreges fa csapdázási módszer és a lapos-kő csapdázási módszer volt. A 17. században a parasztok és a prémvadászok feltalálták az első önkioldó csapdákat, amelyek általában különböző fából készültek. A 19. században vasból és acélból készült csapdákat vezettek be. A prémvadászok sokféle csalit használtak a pele csábításhoz, kezdve a gyümölcsdaraboktól a pálinkában áztatott szalonnáig. A fő szezonban a prémvadászok 200-400 pelét tudtak elkapni, attól függően, hogy milyen csapdát használtak. A szlovén nép nem csak a húsa miatt tenyésztette vagy vadászta a pelét, hanem a prémjéért is. A 13. századtól a pele zsírját népi gyógymódként használják reumás fájdalmakra.
Hétalvók Napja, június 27
A német nyelvű Európában és érdekes módon az iszlám országaiban június 27-én tartják a Hét Alvók Napját (angolul Seven sleepers, németül: Siebenschläfertag), mely az egyik legismertebb, időjárással kapcsolatos babona. Ez azon a tudományos megfigyelésen alapul, mely szerint a légköri viszonyok ezen a napon várhatóan meghatározzák vagy megjósolják a következő 7 hét átlagos nyári időjárását. (Mármint Európában, ahol hasonló időjárási babonák utalnak, a június 8-i Szent Medárd-napra (különösen a Cseh Köztársaságban és Magyarországon, de Franciaországban is), június 19-én a Szent Gervasiusra és a Protasiusra, a június 24-i Szent János napjára és július 10-én a Hét Testvérek Napjára.)
A hét alvók legendája eredetileg hét keresztény hitvallóról szól. Mint számos középkori történetnek, úgy ennek is megvannak az ókori előzményei: elsőként az ókori hét bölcs egyikéről, a thébai Epimenidészről jegyezték fel, (k.e. 500) hogy egyszer egy barlangban évtizedekig tartó álomba merült. A történet toposszá vált (vándortémává), és egyes változatai ma is részét képezik a populáris kultúrának. A legenda fő motívuma, hogy a főszereplő (k) kikerül (nek) saját korukból, és egy másik századba tér (nek) vissza -ez tulajdonképpen az időutazásnak a régi változata (pl. Don Quijote).
Az ókorban keletkezett másik legenda a keresztényüldözés korába nyúlik vissza, mely szerint élt Epheszosz városában hét fiatalember, akik titokban Jézus követőivé váltak. Szóval a szír legenda szerint Decius római császár idejében, az Kr. u. 3. században élt a városban hét előkelő, germán ifjú: Maximianus, Malchus, Martinianus, Constantinus, Dionysius, Iohannes és Serapion. Annyira szerették egymást, hogy együtt cselekedtek mindent, így együtt váltak keresztényekké is. Ezt azonban titokban kellett tartaniuk, mivel halálbüntetés várt Krisztus híveire. Az épp odalátogató Decius császár ezt hallva maga elé rendelte őket, követelve, hogy mint a város előkelőségei, imádják őt istenként. A hét ifjú ezt megtagadta, ehelyett bevallották, hogy keresztények, és dicsőítették a Megváltót: “Mi azt az Istent ismerjük, Aki betölti az eget és a földet, és Őnéki hozunk titokzatos áldozatot a hit megvallásával és a szüntelen imával!”
De mivel nagyon szép ifjak voltak a császár, gondolkodási időt adott nekik, és elvonult Epheszoszból. Mikor visszatért, a 7 ifjút újra a császár színe elé rendelték, amikor megmondták, hogy továbbra is egy istent imádnak, a megváltót. Az egyik verzió szerint ekkor az ifjak hirtelen a földre rogytak és mély álomba merültek.
De mivel a legenda több középkori változatban maradt fenn egy másik változat szerint, a feldühödött Decius megparancsolta, hogy vegyék le róluk az öveket -a katonai méltóság jelét -,és elrendelte a kivégzésüket, de a fiatalemberek gyorsan elmenekültek a palotából a környékbeli hegyek közé. Decius katonákat küldött utánuk, akiknek majdnem sikerült elfogni őket, ám a hét ifjú befutott a Celeus hegy egyik barlangjába, amely magától bezárult mögöttük. A császár hiába sietett a helyszínre, képtelen volt bejutni a barlangba. Az odabent rejtőző ifjak eközben mindannyian mély álomba merültek. (A másik verzió szerint a császár parancsára zárták be őket a Celeus hegy egyik barlangjába, magát a barlangot kövekkel zárták el, és lepecsételték).
A hét ifjú kétszáz évet aludt a barlangban egyvégtében! Közben a külső világban győzedelmeskedett a kereszténység, az lett a birodalom államvallása. Amikor II. Theodosius császár került uralomra egy Dalius nevű gazdag ember, hogy juhainak jobb szállást találjon, széthányatta a köveket, de magát a barlangbejáratot érintetlenül hagyta. Ekkor az Úr parancsára visszatértek a lelkek a hét testbe. Az ily módon feltámadott ifjak sorsot húzva kijelölték maguk közül Malchust, hogy menjen be a városba élelmet szerezni. Ez veszélyes feladat volt, hiszen úgy vélték, a császár emberei halálra keresik őket, ám Malchus bátran vállalta a megbízatást. Amikor Epheszosz határához ért, megdöbbenve látta, hogy a városkaput kereszt díszíti. Azt hitte, Decius császár megtért, így bizakodóan lépett be a kapun. Ám amikor a piacon ételt akart venni, az árus nem fogadta el a pénzét, mondván: ezen az érmén Decius képe van, ám ez a császár már kétszáz éve halott, a pénze rég nem érvényes. Ekkorra már nagy tömeg gyűlt köréjük, akik gúnyolódtak Malchus furcsa öltözékén. A fiatalember a családjáról próbált érdeklődni. Kiderült, hogy a szerettei rég halottak, mert amíg ők a barlangban aludtak, kint a világban kétszáz év telt el. Ekkor az emberek Marinus püspök elé hurcolták, aki hallva a különös történetet, meglepődött, de azt mondta: Isten számára semmi sem lehetetlen. Azért tett ilyen csodát, hogy a hét keresztény átaludja magát a kétszáz évvel későbbi jövőbe, mert így akarta megmenteni életüket az üldözéstől, ami eszerint sikerült is. A püspök ezután kiszabadította a többi testvért, és megtalálta a velük bezárt ólomtáblákat, melyeken fel volt tüntetve az ifjak története, ekkor térdre hullott és magasztalta istent. A császár II. Theodosius pedig bizonyosságot szerzett a lelkek halhatatlanságáról, és a feltámadásról, és ennek megfelelően alakította politikáját. A hét “időutazó” fiatalembert életük végéig, majd halálukat követően is szentként tisztelték. Az alvó ifjak barlangja, melyet hagyományosan azzal a barlanggal azonosítanak, ahol Mária Magdolna is elhunyt, mára zarándokhellyé vált. (Epheszosz a mai Törökországban található, ahol turista látványosságként mutogatják a Hétalvók Barlangját, akiknek emléknapja az egyházi naptárban július 27-e. A római katolikusok is tisztelik őket, de történetük a görögkeleti keresztényeknél inkább közismert).
Paulus Diaconus–eltérően ezektől az ókori legendáktól a germán őshazába helyezi a történetet. Itt már a középkorban vagyunk Barbarossa, I. Frigyes idején. A népszerű elbeszélés szerint I. Frigyes nem fulladt bele egy folyóba Kis-Ázsiában a keresztes háborúk során 1190-ben, hanem az Untersberg óriási hegytömege alatt alszik vitézeivel, és akkor fog felébredni, mikor Németországnak szüksége lesz rá.
Az araboknál a Korán újabb változatát adja a legendának. Nem pusztán földrajzilag beazonosíthatatlan a hely és a szereplők, hanem muzulmán hitvallókról van szó: Lényegileg a toposz köré épülnek a síita iszlám egyes irányzatai is. A síiták véleménye szerint az iszlám vezetése Mohammed próféta vérvonalán öröklődő tisztség. Egyes vallástudósok felfogása szerint a próféta különböző leszármazottjai nem haltak meg, csak elrejtőztek és majd vissza fognak térni az idők végeztével. A téma modern feldolgozása Taufiqq Al Hakim: Barlanglakók című, 1933-ban egyiptomi népnyelven írt műve.
Rip Van Winkle
Az újkorban az eredeti motívum legismertebb feldolgozása Rip Van Winkle története. Nekem ez a Hétalvó történet tetszett a legjobban. Rip, Washington Irving egyik regényének holland származású főhőse, aki a New York állambeli Catskill Mountains területén lévő kis faluban élt az amerikai függetlenségi háború előtt. Rip egy kedves, de magának való ember volt, aki sokat szenvedett házsártos felesége miatt. Egy nap azonban, mikor Van Winkle a felesége elől az erdőbe menekült, találkozott egy emberrel, aki régi holland ruhába volt öltözve és egy söröshordót cipelt. Winkle segített neki cipekedni, és együtt hamarosan egy tisztásra értek, ahol több, hasonlóan holland ruhába öltözött szakállas emberrel találkozott, akik tekén játszottak. Rip ivott a férfiak italából, majd elaludt.
Amikor felébredt, a puskája ami mellette hevert, teljesen berozsdásodott, Wolfi nevű kutyája pedig eltűnt, neki magának pedig hosszú szakálla nőtt. Mikor visszatért a falujába, akkor már senkit sem ismert föl. A kocsmában III. György angol király portréja helyén George Washington képe függött. Kérdezősködésére megtudta, hogy felesége régen meghalt, illetve azt is, hogy van egy férfi a faluban, akit szintén Rip Van Winkle-nak hívnak – ő volt az erdőben elalvó Rip fia. A történtek magyarázatát végül az egyik öreg helyi lakos adta meg: a térséget felfedező Hendrick Hudson tengerészkapitány, és hajójának, a Félholdnak a legénysége húsz évente visszatérnek a halálból, hogy lássák mi történt az általuk megalapított településsel. Valószínűleg velük találkozott Rip is. Rip tehát így megszabadulván felesége zsarnokságától, újra henye életet élt –a többi, feleségétől zaklatott férfi irigykedésétől kísérve.
Magyar vonatkozások
Az eredeti Tours-i Gergely- és Jacobus de Voragine (1260)-féle hagiografikus változatot tartalmazza a Szelepchényi-kódex és számos pálos misekönyv is. Jezsuita diákok az újkor folyamán többször előadták a történetet Zágrában (1724) és Kassán (1748). Egyetlen hazai ábrázolása a székesfehérvári görögkeleti szerb templomban található XVIII. századi freskón látható. Varga Lajos árokszállási népköltő „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta”. A magyar irodalomban is előfordul a történet változata Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász című művében. A legendából került át a magyar nyelvbe a „hétalvó” kifejezés.
Zsófia, a fagyosszent
A fagyosszentek az időjárás-szentek közé tartoznak; általában püspökök és mártírok voltak, kivéve a keresztény Zsófia, aki három mártírrá vált szűz édesanyja volt.
A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., május 13., május 14.), valamint Orbán napjának (május 25.,) a közös elnevezése. Az Ipoly mentén a néphagyomány viszont Zsófia-naptól (május 15.) is fagyot várt.
Egy topolyai népi magyarázat szerint „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok –ezért haragszanak ránk, emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket”. E napokhoz időjóslatok is kapcsolódtak: például Nagydobronyban úgy tartották, ha fagyosszentekkor nagy a hideg, akkor rossz termés várható. Több vidéken is azt hiszik, hogy ha az időjárás felhőtlen, akkor jó bortermés lesz.
A hőmérséklet csökkenése az év során máskor is előfordul; a májusi fagyok valószínűleg azért kaptak különös figyelmet, mert a zsenge növényzet leginkább ilyenkor sínyli meg. A várható májusi fagyok miatt a kényesebb növények palántáit (uborka, paradicsom, bab) ezért csak a fagyosszentek után ültették ki a szabadba.
A jelenséggel régóta foglalkoztak a meteorológusok, akik egybehangzóan megállapították, hogy a fagyosszentek idején Északnyugat-Európában rendszerint légnyomási maximum van, míg keleten és délkeleten alacsony a légnyomás. A légnyomásminimum közepe Magyarország, ahol az Alföld ebben az időben erősen fölmelegszik. A lehűlés jelenségét nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Lengyelországban is megfigyelték, hogy a fagy legalább egyszer vagy kétszer fordul elő májusban, és több mint két napig tart. Ez a fagyos szent jelenség!
A Fagyos szentek, németül “Eismänner” elnevezés általában csak Pongrác, Szervácra és Bonifácra vonatkozik, a “Kalte Sophie”, Hideg Zsófi csak később lett hozzáadva. Ez azzal magyarázható, hogy az északról érkező hideg levegő körülbelül egy nappal később érkezik Dél-Németországba.
A meteorológiában a fagyosszentek egy úgynevezett szingularitást képviselnek. A szingularitás olyan időjárási jelenség, amely egy adott, hozzávetőleges naptári időpont körül valószínűleg megfelelő rendszerességgel fordul elő, az általánosabb szezonális időjárási viszonyokon kívül. Május elejétől közép-európai hőmérséklet általában már meglehetősen magas. Ezeket a magas hőmérsékleteket azonban ismételten megszakítják az időjárási körülmények, amelyek során a hideg sarki levegő Közép-Európába áramlik. Ha az ég tiszta, az éjszakai hideg talajmenti fagyhoz vezethet. A mezőgazdászok szerint az enyhe tavaszi időjárás csak akkor válik stabillá, ha a “Hideg Sophie odébb áll”. Ennek betartása azért fontos, mert a talajmenti fagy elpusztíthatja az elültetett veteményest. A vetés, ezért csak a hideg Sophie nap után történhetett. A fagyosszentekkel kapcsolatos szabályokat valószínűleg egy középkori hideg időszakban hozták létre.
Szent Sophia
Sophia, szűz vértanú az itáliai Fermóban (+ vsz. 251) élt. Nevezetes egy másik Szent Sophia is, aki viszont ókeresztény (vsz. 2. sz.-i Diocletianus császár idején) vértanú volt. Neve és vele kapcsolatban három meg nem nevezett leánya ott szerepel a római Kalixtus-katakombában és a San Martino ai Monti templomban. Az ősi időkbe visszanyúló tisztelet arra késztette az utókort, hogy az anya nevével kapcsolatos nevet adjon a három leánynak: Fides, Spes, Charitas (Hit, Remény, Szeretet).
A német szentekről szóló vallásos feljegyzések szerint az olasz Sophia relikviáit az elzászi, eschaui kolostorban őrizték, 778-ig, kultusza onnan terjedt át Németországba. Az Acta Sanctorum arról számolt be, hogy Sophia ünnepét német, belga és angol földön, a 16. századtól már minden évben megtartották. Németországban május 15-én ő az egyik “fagyosszent”, akinek ünnepnapja hagyományosan a közép-európai fagy utolsó napjához kapcsolódnak.
A lengyelek, a fagyos szent férfi-triót, a zimni ogrodnicy-kat (hideg kertészeket) megtoldották a zimna Zośka-val (a fagyos Zsófiával), ünnepe május 15. Csehül a három szentet együttesen “ledoví muži“-nak (fagyembereknek vagy fagyos férfiaknak nevezik) Zsófiát meg, Szent Zsófiának vagy Jeges Zsófia asszonynak “Žofie, ledová žena“.
Svédországban, a fagyosszentek neve “järnnätter“, ami magyarra fordítva annyit tesz, hogy “vas éjszaka.” A kifejezést valószínűleg a német “Eismänner” (németül “jégemberek”) szóból vették át, amit hibásan “Eisenmänner”-nek fordítottak (németül “vasembereket” jelent).
A Kalte Sophie, Szlovéniában poscana Zofka “tönkretevős”, “pisilős” vagy mokra Zofija, azaz “vizes Sophia” néven ismert. Végezetül a női fagyos szentről Németországban még növényt is elneveztek: ez a Sisymbrium sophia, németül Sophienkraut, magyarul szapora vagy orvosi zsombor.
Az orvosi zsombort az afónia (a hang többé-kevésbé teljes elvesztése) kezelésére használják. Hatékonyságát a rekedtség leküzdésében, valamint a gégehuruttal és a torokgyulladással járó kellemetlen érzések csillapításában is bizonyította. A légutak gyulladása esetén szintén javallott. Túladagolása felnőtteknél a szívritmus lassulását, vagy más ritmuszavarokat idézhet elő.
Május 15. -e II. Béla királyunk (+1141) szentéletű leányának, Zsófia admonti apácának emléknapja is.
A bécsi Szent István-székesegyház egyik oszlopán szintén Szent Zsófia képe látható, ez az emlék a 15. századból származik.
Búzavirág torta és sajt
A búzavirág Dél-Európából származik, a fészkesvirágzatúak rendjébe és az őszirózsafélék családjába tartozó, egyéves gyomnövény. Egyéb nevei: dődike, égi virág, gabonavirág, kék búzavirág, kékvirág, sukolat, vadpézsma, vetési csüküllő, imolya, kék konkoly, zsukollat. Mint a gabona gyomnövénye, megművelt területeken fordul elő, különösen a búza- és rozsvetésekben. Ma már csaknem az egész földkerekségen elterjedt.
Az ókorban Ceres, a földművelés istennőjének virága volt, a középkorban fiatal lányok körében a tisztaság, hűség és a remény jelképeként tekintettek rá. A népszokásoknál a búzavirágot szerelmes fiatal férfiak viselték; és ha a virág kék színe túl gyorsan elhalványult, azt annak jeleként vették, hogy a férfi szerelme elmúlt, kihűlt.
A kék búzavirág 1918 óta Észtország nemzeti virága, az észtek mindennapi kenyerét szimbolizálja. A 20. században a liberalizmus szimbóluma lett, (az Észt Konzervatív Néppárt, a Finn Nemzeti Koalíció párt és a Svéd Liberális Néppárt virága). Ez a hivatalos virág a svéd tartományban, Östergötlandban, valamint az angol Winchester College és a Dulwich College iskolákban, az utóbbi kettőben azért, mert az alapító, Edward Alleyn kedvenc virága volt.
A kék búzavirág volt sokáig Németország egyik nemzeti szimbóluma is, ez részben annak köszönhető, hogy amikor Meklenburgi Lujza, (1776-1810), III. Frigyes Vilmos porosz király felesége Napóleon csapatai elől, orvosával (Hufelanddal) a kelet-poroszországi Memelbe menekült, gyermekeit egy búzavirágmezőn rejtette el, és hogy csendben tartsa őket a virágokból koszorút szőtt nekik. Így lett a virág Poroszországgal azonosítva, nem utolsósorban azért is, mert ugyanolyan színű volt, mint a porosz katonai egyenruha. Meklenburgi Lujza második fiának, a későbbi I. Wilhelm császárnak valószínűleg gyerekkori emlékei miatt lett a búzavirág a kedvence (1797-1888), olyannyira, hogy Németország 1871-es egyesítése után az ország egészének szimbólumává tette. A búzavirág később a német romantikus írók, költők kedvelt virága volt. Pl. Theodor Fontane romantikus novella író a virág jelentését jelképesen a társadalmi és politikai légkör bemutatására használta fel, sokszor gúnyosan.
Ausztriában a kék búzavirág a pán-német és jobboldali eszmék politikai szimbóluma. Az 1930-as években, az akkor illegális NSDAP tagjait azonosító titkos szimbólumként viselték Ausztriában. A Szabadságpárt tagjai 2006 -2017-ig viselték az osztrák parlament megnyitóján. A legutóbbi, 2017-es általános választások után azonban a búzavirágot lecserélték a havasi gyopárra.
A kék vagy poroszkék búzavirág a hivatalos jelképe az éves német-amerikai Steuben Parádénak, New Yorkban. A búzavirág fesztivált minden évben az október feszttel egy időben, szeptember közepén tartják a new-yorki Central parkban Baron von Steuben, porosz származású katonatiszt emlékére, aki főfelügyelőként és vezérőrnagyként a kontinentális hadseregben szolgált az amerikai függetlenségi háborúban. Egyike volt a kontinentális hadsereg atyjainak: aki megtanította a seregnek az alapvető katonai, taktikai kiképzést és a fegyelem megszilárdítását. Ő írta a Revolutionary War Drill Manual című katonai kézikönyvet, amely alapvető kiképzési útmutatóként funkcionált az Egyesült Államokban egészen az 1812-es háborúig. George Washington tábornok vezérkari főnökeként szolgált a háború utolsó éveiben. Napjainkban a parádé a német-amerikai barátság jegyében a legnagyobb sörfesztivál New Yorkban, (a Central Parkban), ahol számos német sörmárka képviselteti magát, a hagyományos német ételekkel együtt, mint pl. a Bratwurst. A Steuben Parádé népszerűsége évről-évre nő mind Németországban, mind az Egyesült Államokban. A kék szín a barátságot és a reményt jelképezi. New Yorkban, Mecklenburg-Strelitz Lujza királynő tiszteletére minden évben megrendezik a Szépségkirálynő választást is, melynek feltétele, német-amerikai származás és a porosz kék színű ruha viselése. Az utcán a Guggen (jelentése gyereknyelven: kakukk) rézfúvós zenekar kíséretében vonulnak fel a lányok (A “Guggemusik” egy olyan zenei csoportra utal, akik mindenféle fúvós és ütős hangszeres zenét játszanak és egyforma egyenruhát és maszkot viselnek!).
Franciaországban a Fegyveres erők napjának, és mint ilyennek, a veteránok közös szimbóluma (különösen az I. világháború után volt népszerű, de mára már megszűnt), hasonlóan az Egyesült Királyságban és Kanadában viselt pipacshoz, a Pipacs napon (Poppy day).
Búzavirágot hordanak a brit Harrow Iskola egykori tanítványai.
A Corning Glass Works kék búzavirágot használt a Corning Ware Pyroceram edények első kiadásához. Népszerűsége az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában olyan magas volt, hogy a búzavirág a Corning Glass Works szimbólumává vált.
A búzavirág a szimbóluma az amiotrófiás laterális szklerózis motoros neuron betegségnek.
A búzavirág a konyhában
A mezőgazdaságban dolgozók a növény kék virágait gyűjtik, amely annál értékesebb, minél jobban sikerül megőrizni eredeti színét. Tulajdonképpen az egész növényből csak a virág hasznosítható. Feldolgozásánál a gömbös fészkes virágzatot letörik, és kosárba szedve szállítják, majd kitépik a „sziromleveleket”, melyeket árnyékos helyen szárítanak, (nem szabad napon szárítani, mert a virágok elveszítik eredeti kék színüket, kifakulnak). Forrázatát külsőleg szemgyulladás borogatására, toroköblögetésre használják. Teáját magában nem fogyasztják, adalékként a drogját étvágyjavító, görcsoldó, erősítő teakeverékekhez adják. Habár a búzavirág gyomnövény, égszínkék virágainak festéke, számos gyógyító anyagot tartalmaz. Kb. 5 kg frissen szedett búzavirágból kapunk 1 kg drogot. A drog keserű anyagot, antocián festéket, cseranyagot, ásványi sókat is tartalmaz. A búzavirág régen az ún. füstölő virág keverék szerves része volt. Napjainkban a kozmetikában kiváló arclemosó, ősz hajra hajöblítő. A virága népszerű sajtok, torták, saláták díszítésére, különösen az angol nyelvű országokban, azon kívül Franciaországban és Németországban.
Május, pünkösd hava, Szervácékkal
Május a legszebb évszakunk, legszebb hónapja. Névadója Maja, a tavaszi termékenység ó-itáliai istennője volt, talán az ő tiszteletére rendezett ünnepek nyomait fedezhetjük fel korunk majálisában.
Elseje a régi nemzetközi munkásünnep, a római katolikus naptárban is piros betűs: Szent Józsefre, a munkások védőszentjére emlékezik. Ám a természet győzedelmes vegetációjának öröme sem teljes, mert nagy károkat okozhat a szőlőkben, a gyümölcsösökben, meg a veteményesekben is a három fagyosszent: Szervác, Pongrác és Bonifác, azaz a névnapjuk táján keletkező talajmenti fagyveszély.
Jeles egyházi ünnep május 9-én áldozócsütörtök, amelyen a keresztények Jézus Krisztus mennybemenetelére emlékeznek (május 9-e “Gergely napja, amikor Gergely uram nagy ravasz, hidegre válhat a tavasz!”). A görög pentékoszté szó az ötvenedik napot jelöli, s ebből ered a népi hagyományokban is gazdag pünkösd: a Szentlélek eljövetelének változó ünnepe (a niceai zsinat döntése óta a húsvét szombatját követő 50. napra esik.) A római katolikusok csak a vasárnapját, a protestánsok a pünkösdhétfőt is megünneplik. Az ikrek csillagképébe váltó pünkösd havának nevezetes dátuma még 25-én Orbán, az utolsó fagyosszent.
Mit ünneplünk Pünkösdkor?
Pünkösd eredetileg a zsidó nép ünnepe volt, előbb a befejezett aratást, később pedig a Sinai-hegyi törvényhozást (ekkor kapta Mózes Istentől a törvényeket kőtáblákon) ünnepelték, a Pészah szombatját követő ötvenedik napon.
A keresztény egyház viszont úgy tartja, hogy Krisztus mennybemenetele után, amikor éppen az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, hatalmas szélvihar támadt, s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra. Jézus ígérete szerint ez lett az a „történelmi pillanat”, amikor az idegen népek közé téríteni induló apostolok segítségével a keresztény vallás világhódító útjára indult. Az Írás értelmében pünkösd vasárnapját már az ősegyház is a Szentlélek eljövetelének emlékezetére ülte meg, de a pünkösdi esemény, értelem szerint az egyetemes egyház születésnapja volt kezdettől fogva.
“Szent György napján hulljon eső, pünkösdkor legyen harmat, mert a májusi esőt, aranyat ér. A pünkösdi köd viszont üszköt terem.” A pünkösdhöz kapcsolódó népi hiedelmek egy része a kendervetéssel voltak kapcsolatban, ugyanis ennek a májusi felmelegedéskor van a legjobb ideje. Pünkösdkor nem szabad metélt tésztát enni, hogy a kender ne legyen ‘gyomos’.-tartja a mondás.
Pünkösdkor korán reggel a gyerekeket kivitték a búzába, megfürdették a harmatban. Azt kívánták, hogy olyan pirosak legyenek, mint a pünkösdi rózsa. Fiatal lányok harmattal mosakodtak, hogy ne legyenek szeplősök és pattanásosak. Pünkösd hajnala a néphit szerint kiválóan alkalmas gyógynövények gyűjtésére is, az ekkor szedett bodza leveléből és virágjából főzött szörpnek, teának minden betegséget gyógyító hatást tulajdonítottak.
A hagyományos pünkösdi ételeket csak néhány háznál készítik már el, úgy mint édes tésztákat, friss gyümölcstöltelékkel, régen viszont az idei liba és pünkösdi bárány került az asztalokra. A magyar Pünkösd legjellemzőbb étele, a rántott csirke napjainkra átvándorolt a hétköznapokra. Jázminos, bodzás sütemények, bárány pecsenye, túrós lepény, sárga kalács, ordás bukta- már a múlté.
Csokis, körtés, mogyorós tortilla
A Quesadillas vagy tortilla sós sajttal mindig jó ízű, de lepjük meg magunkat, és barátainkat ezzel az édes variánssal. A csokoládé, mogyoró és körte együtt egy totál finom desszertet alkotnak.
Hozzávalók: 4 tortilla, 16 csokoládé db mini Boci csoki, lehetőleg ét (4 csomag tortilla laponként), 200 g teljes krémsajt, pl. Philadelphia, ricotta, mascarpone, de lehet finomított túrókrém is, 2 db körte, 1 narancs, héjastul, 80 g mogyoró, porcukor
Elkészítése:
Hámozzuk meg a körtét, távolítsuk el a magot, és vágjuk körülbelül 3mm szeletre.
Grillezzük/pörköljük meg a mogyorót, és vágjuk finomra.
Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra.
Helyezzünk 2 tortillát egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Kenjünk meg a 2 tortillát krémsajttal, és helyezzük rá a tetejére körte szeleteket.
Szórjuk meg a körte szeleteket a durvára vágott csokoládéval, reszeljük rá a narancs héját és szórjuk meg a mogyoróval. Ismételjük meg ugyanezt minden rétegnél.
Végül fedjük be az egészet az utolsó tortilla lappal.
Csúsztassuk be a sütőbe és süssük körülbelül 8-10 percig. Vágjuk négyfelé, tálaláskor szórjuk be porcukorral.
Gyors gyümölcstorta
Hozzávalók: 1 kész fagyasztott tésztatekercs, 1 citrom, 200 ml teljes tejszín, 500 g nyári bogyós gyümölcsök, 2 evőkanál vaníliás cukor, 40 g pisztácia, apróra vágott, porcukor
A pudinghoz: 250 ml tej, 60 ml tejszín, 3 tojás, táska vaníliás cukor, 1 evőkanál kukoricakeményítő
Sült bab vagy száraz rizs
Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra.
1. Tekerjük ki a tésztát, és illesszük bele a tortaformánkba. Szurkáljuk meg egy villával, tegyünk sütőpapírt rá, szórjuk rá a babot vagy a száraz rizst. Helyezzük a sütőbe 10 percig. Távolítsuk el a babot a papírral együtt, és tegyük vissza a tésztát a sütőbe további 5 percre.
2. Közben készítsük el a vanília pudingot: Forraljuk fel a tejszínt. Csökkentsük a lángot alatta. Válasszuk külön a tojásokat. Keverjük össze a sárgáját a vaníliás cukorral, és keverjük simára, hogy a cukor egyenletesen feloldódjon benne.
3. Adjuk hozzá a pudinghoz a kukoricakeményítőt, és állandóan keverve sűrítsük be. Öntsünk egy kis csipetnyi meleg krémet a sárgájához. Ezután adjuk hozzá a pudinghoz. Alacsony lángon melegítsük tovább a krémet, amíg a puding elég sűrű nem lesz. Öntsük a pudingot egy tálba, és hagyjuk kihűlni. Időnként keverjük meg, hogy ne legyen csomós, ne bőrösödjön.
3. Verjük fel a tejszínt kemény habbá egy evőkanál porcukorral és a reszelt citrom héjával ízesítve. Tegyük a bogyós gyümölcsök felét egy turmixgépbe, és ízesítsük a vaníliás cukorral. Óvatosan hajtogassuk bele a gyümölcsöt a tejszínbe, a spatulával.
4. Osszuk el a pudingot a lehűtött tortánkon. Kanalazzuk rá a tejszínes gyümölcskrémet, és szórjuk meg a pisztáciával. A torta tetejét díszítsük fel a maradék gyümölccsel, és szórjuk be porcukorral.
Boldog anyák napját!
Május, a virágok és fesztiválok hónapja
A legrégebbi római naptárban egy év tíz hónapból állt, május a harmadik hónap volt, és 31 napos, akárcsak ma. Míg napjainkban május a legszebb hónap,-pl. a japánoknál az “arany hónap” jelzővel illetik,- addig a rómaiak májust boldogtalan hónapnak tartották, annak ellenére, hogy az egyik leghírhedtebb szabados ünneppel, a Floraliával kezdődött. Az oka valószínűleg az volt, hogy a hónap közepét a lemuráknak-lárváknak, azaz a halottak nyugtalan árnyainak szentelték. A hónap vége a rózsa ünnepével, a Rosariaval zárult, mert a rózsa szezonja egybeesett a hagyományos római fesztiválokkal, amelyek éppúgy jelentették a virágzást, mint az elmúlást.
Május hónap neve a maius melléknévből származik, melynek jelentése “nagy vagy növekedés”. Maiát-májust a rómaiak istennőként tisztelték, aki a görög mitológia szerint Hermész (Mercurius) anyja volt. Néha azonosították a Terra Materrel (Földanya), a Jó Istennővel (Bona Dea), a Nagy Anya Istennővel (Magna Mater, a cím Cybele-t is megillette), Ops (a Bőség, Források istenével) és Carna, a bab istennőjével, akinek ünnepe június elsejére esett. A Palatinus Antológiában viszont “a Rózsák anyjaként” szerepel.
Május 1-2-3: Május, a Flora istennő tiszteletére rendezett ünneppel indított, legtöbbször már április 28-án megkezdődött (a Julian naptár szerint). Flora, úgyis mint a virágok és a virágzás istennője, ünnepségeit figyelemre méltó szexuális szabadság jellemezte. Gyakran ábrázolták virágkoszorúval a fején vagy virágszirmok szétszórása közben; annyira közkedvelt volt, hogy a Római Köztársaság virágzása idején még a pénzérmékre is rányomtatták allegorikus alakját. De térjünk vissza a 3 napos ünnepre, amit 2 Flóráról elnevezett templomban is megünnepeltek: Az egyik nem sokkal az i. e. 241–238 körül bekövetkezett aszály után épült fel, és a Circus Maximus közelében volt, az Aventinus-hegy alsó lejtőjén. A másik Flórának szentelt templom a Flora Rustica volt, a Quirinal Hegyen.
A Flora napi nem vallásos játékokat az ún. plebejus aedilesek szervezték. Cicero annyira fontosnak találta ezt az ünnepet, hogy megemlíti, hogy i. e. 69-ben ő is aedile volt. A fesztivál színházi előadásokkal nyitotta meg kapuit, és a cirkuszban megrendezett eseményekkel folytatódott, végül a Flora istennőnek szánt áldozattal zárult. K.E. 68-ban a Floralia során pl. Galba császár kötéltáncos elefántokkal mulattatta a népet.
A Floralián prostituáltak is részt vettek. Juvenal, szatíra író feljegyzése szerint meztelenül táncoltak, és gladiátor harcot imitáltak. Sok prostituált az ókori Rómában rabszolga volt, valamint a prostituáltként dolgozó szabad nők, akik elvesztették törvényes és társadalmi helyzetüket, a vallási fesztiválokon mégis szerepelhettek, ami azt mutatja, hogy a szexmunkások nem voltak teljesen kitaszítottak a társadalomból.
Ovidius beszámol arról, hogy az ünnepség részeként hím nyulakat és kecskéket–termékenynek és zamatosnak tekintett állatokat–engedtek szabadon a nép közé. Persius meg elmeséli, hogy a tömegre bükköny, bab, és csillagfürt eső hullott, melyek szintén a termékenység szimbólumai voltak. Ellentétben a Cerealiával, amikor az emberek fehér ruhát viseltek, a Floralián színes ruhát öltöttek magukra. Lehet, hogy volt éjszakai megemlékezés is (színház), mivel a korabeli források említést tesznek olyan intézkedésekről, melyek az utcák kivilágítására szólítanak fel.
A 3. napi szertartás a Florifertum nevű rítussal kezdődött. Ezt egy régi iromány úgy írja le, mint amely magában foglalta a búzafülek (spicae) viselését a szentélyben. Nem világos, hogy az ajándékot Florának vagy Ceresnek szánták, vagy ha Florának, akkor ez április 27-én vagy május 3-án történt-e meg. (Ovidius szerint viszont a Florifertum március 1-jére esett, Mars isten születésnapjára, amelyben Flora is érdekelt volt).
A Floraliát az Ambarvalia, ősi tisztító szertartása követte. Ezt minden évben május elején végezték el, úgy hogy egy bikát, egy kost és egy disznót körül vezettek Róma utcáin (vagy a birtokon). A menet élén haladó áldozati állatokat ünnepi ruhában, olajággal a kezükben követték az emberek és imádkoztak az istenekhez, hogy áldja meg a termést, a gazdát, az ifjú rabszolgákat és az állatokat. Ezt követően feláldozták őket Mars istennek. Ez a hármas áldozat, amelynek latin neve suovetaurilia volt, egyike volt a rómaiak legszentebb áldozatainak. Augustus császársága után a fratres Alvaresek (Alvar testvérek, papok) végezték el a szertartást. (Ebből az ünnepből nőhetett ki a keresztény búzaszentelés). Rózsákat osztottak szét Róma archaikus papságának, a dea diai májusi fesztiválra szervezett bankettek után.
Május 9, 11, 13: Lemurália vagy Limuria olyan ünnep volt, amelynek során az ókori rómaiak ördögűzési rítusokat hajtottak végre, hogy kiűzzék a halottak rosszakaratú és gonosz szellemeit a házaikból. Az undorítónak és rosszindulatúnak tartott, nyugvást nem lelő halottakat ( latinul larvae vagy lemures) babáldozattal engesztelték ki. A rítus napjaiban a Vesta szüzek az évszak első búzakalászaiból szent sós süteményt (mola salsa) készítettek. Mezítláb jártak és fekete babot dobtak át a válluk felett éjszaka. A háztartás fejének az volt a dolga, hogy éjfélkor felkeljen, mezítláb körbejárja a házat, fekete babot szórjon szét és kilencszer ismételje: „E babszemekkel felmentem magam és az enyéimet.” A ház lakói pedig, rézedényeket ütögetve, ezt ismételgették: „Atyáim és őseim szellemei, távozzatok.” (11-én Mánia és Mantusnak a Halottak birodalmának isteneinek áldoztak.)
Május 14-e-15-én Hermész, a rómaiaknál Mercurius ünnepnapja volt. A szertartás a Mars Invictus templomban zajlott. Hermész, Zeusz és Maja nimfa gyermeke, az istenek hírnöke a görög mitológiában. Ez volt a legfontosabb rangja, de emellett ő volt a pásztorok, utazók, kereskedők, súly- és hosszmértékek istene, az ékesszólás, irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezője. És ne felejtsük ki, hogy komoly hírnevet szerzett az olümposzi istenek között furfangjaival és ravaszságaival. A költészetben is jeleskedett, ezért Apollón egyik legközelibb barátja volt.
Május 21: Mars Hadisten ünnepe volt, az ünnep célja a mai napig vitatott. A kost (aries), a szokásos áldozati állatot, az őrző isteneknek ajánlották; az elnöklő pap volt a rex sacrificulus, a helyszín a Regia. Mindkét szertartás csak a legmagasabb istenekkel állt kapcsolatban, akik hatással lehettek az egész állam jólétére.
Május 23: Vulkán isten ünnepén (többször is ünnepelték egy évben) a hadsereget készítették fel a háborúra. A római hadsereg a Rosaliae signorum napként ünnepelte, rózsa fesztiválok keretén belül, ahol a kaszárnyákat, katonai épületeket rózsafűzérrel díszítették fel. A rózsa fesztiválokról legalább negyvenegy latin és tizenhat görög felirat maradt fenn, ahol a betartását gyakran nevezik rhodismosnak (a kereskedők, hajósok ünnepe is ez a nap volt, amikor megáldották a hajót stb).
A Filocalus Naptár (354-ben) feljegyzése szerint május 23-án virág vásárt tartottak a piacokon, mert ekkor virágzott teljes pompájában a rózsa (macellus). Ezekből az időkből fennmaradt egy Rózsakirállyal illusztrált naptár. A freskón a fiatal férfi egy hosszú ujjú köntöst visel, aminek dalmatica volt a neve, egy kosár rózsát tart a bal karján, miközben a jobb kezében egy szál rózsát szagol. Valószínűleg ez a freskó is a rózsa fesztiválhoz kapcsolódhatott.
Május 29-e mezőgazdasági ünnep volt, Ceresnek áldoztak egy disznót, egy bárányt és egy bikát, kitakarították az egész várost!
Május 31. Rosaria: A dátum a rózsa virágzása szerint változott. Hogy miért a rózsa? Nos, a klasszikus mitológia számos olyan történetet őriz, amelyekben a vér és a virágok isteni metamorfózishoz kapcsolódnak. A virág legtöbbször rózsa. Amikor pl. Adonist, Aphrodité kedveltjét, egy vaddisznó ölte meg egy vadászat során, a kicsöppent véréből rózsa lett. A világ eredetéről szóló agnosztikus szövegben, mely a 4. század elejére nyúlik vissza, a rózsa volt az első virág, amely Psyche szűzi véréből keletkezett, miután szexuálisan egyesült Érosszal, a szerelem istenével. Egy 4. századi vers, a “Cupido (Eros) feláldozása” című a gallo-román versírótól Ausoniustól származik, aki azt írja, hogy Éroszt az alvilágban megkínozzák a szerelemben csalódott istennők, de az istenség sebeiből kibuggyanó vér rózsákat terem. Apuleius: Aranyszamár című metamorfózisaiban a főszereplő, Lucius, szamárrá változik, majd azáltal nyeri vissza emberi alakját, hogy rózsát eszik.
Görögországban a rózsák a temetkezési szertartás részei voltak, főként fiatal lányok sírfeliratain ábrázolták. Pl. az egyik sírfelirat egy hajadon lány halálát, egy tavasszal levágott bimbózó rózsához hasonlítja; másutt azt olvashatjuk, hogy egy fiatal nőt az „esküvői ruhájában temették el, mint egy rózsát a kertben.” Egy nyolcéves kisfiú olyan, mint a rózsa. stb. A virágzó fiatalság és a gyász szimbólumaként a rózsa gyakran olyan halált jelöl, amelyet korainak tekintenek. Az Iliászban, Aphrodite, Hector holttestét rózsaolajjal tartósítja, hogy fenntartsa a test frissességét. A görög és latin költészetben rózsák nőnek a Halottak Birodalmában.
Az emblematikus erdőisten Silvanus, női társai, a Silvanae-k,-akiknek a kultusza elsősorban a Római birodalom Duna-menti tartományaiban terjedt el, virágcserepet tartanak a kezükben vagy rózsakoszorút.
A későbbi császárság idején a rózsafesztiválok a májusi ikonográfia részévé váltak. A virágok és parfümök kereslete így az ünnepi és temetkezési célokra a virágtermesztést fontos gazdasági tevékenységgé tették, különösen a rómaiak, Afrikában lévő gazdag birtokain. A 4. században a Rosalia-t a naptárban hivatalos munkaszüneti napként jelölték meg. Az amfiteátrumban cirkuszi játékokkal és színházi előadásokkal tették még színesebbé.
- 1
- 2
- Következő →
Xilvia 