Nincs kategorizálva

Bárány sztifádó

Posted on Updated on


Hozzávalók: 70 dkg bárányhús, 2 fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 db egész fahéj, 1 csipet őrölt szegfűszeg, 2 db babérlevél, 1 narancs reszelt héja (nem fontos), bors, só, 3 ek olaj, 12-14 db gyöngyhagyma, 3 ek paradicsompüré, vörös bor, feta sajt

Elkészítése: Feldaraboljuk a húst, a szeleteket lisztbe forgatjuk és négy evőkanál olajon mindkét oldalán megbarnítjuk, aztán lerakjuk egy cserép- vagy öntöttvas-lábosba. A gyöngyhagymát rádobjuk. Ráöntünk egy kis ecetes levet a gyöngyhagyma alól, összeforraljuk, közben falapáttal felkapargatjuk, ami az edény aljára vagy oldalára sült, hozzáadjuk a paradicsomot, fokhagymát, fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, babérlevelet, egy percig forraljuk, aztán ráöntjük a vörös bort és a maradék olajat, sózzuk és borsozzuk, majd a húsra öntjük. Lefedjük az edényt és betesszük a száznyolcvan fokos sütőbe. Húsz perc múlva a hőmérsékletet lecsökkentjük százötven fokra, és további másfél óráig sütjük, illetve amíg a bárány teljesen meg nem puhul. A görög tavernákban ehhez is, mint minden máshoz burgonyapürét vagy sült krumplit adnak, néha paradicsom szószos rizst, pedig tulajdonképpen nem kell hozzá más, mint egy kis vörös bor meg egy finom, ropogós kenyér.

Reklámok

Bizarr étkezési szokások: Michelle, a vérivó

Posted on Updated on

Akik nem hisznek abban, hogy a vámpírok léteznek, akkor biztosan nem hallottak még az Amerikában élő Michelle-ről, aki nem tudja abbahagyni a vérivást. Még mielőtt felfordulna a gyomrunk, gondoljunk arra, hogy míg az emberek többsége nem tudja megkezdeni a napját kávé vagy cigaretta nélkül, Michelle ugyanígy van a vérrel, ami számára olyan fontos, mint másnak a vízivás. S hogy honnan szerzi be ezt a sok vért? Na nem a vámpírfilmek szcenáriója szerint, éjszaka egy sötét sikátorban ólálkodik, áldozatra várva. Nem, ez az asszony a helyi piacon vásárol állati vért.

Michelle-nek, a 35 éves tetováló mesternek minden nap szüksége van minimum 1 liter vérre. Ha valamilyen oknál fogva nem jut hozzá, fejfájástól szenved, ingerlékeny lesz, hasonlóan ahhoz, ahogy a legtöbb ember érzi magát a napi adag kávé-cigi-csoki-alkohol megvonásakor. A kaliforniai tetováló-művész saját bevallása szerint már annyi vért ivott meg az elmúlt 10 évben, hogy meg tudna vele tölteni 23 fürdőkádat! (hetente 7 liter vért, havonta cirka 36 liter disznó vért fogyaszt).- “Vért iszom, miközben olvasok, pihenek, vagy tetoválok”.-mondja. -“Vérrel főzök, leveseket sűrítek be vele. Kisütöm, mint egyes faluhelyeken a csirkevért, és amikor Bloody Mary-t csinálok, valódi vérrel keverem ki a koktélomat”.-teszi hozzá.

Hogy milyen állati vért szeretek a legjobban? Mert emberi vérhez sajnos hetente csak egyszer jutok hozzá, így inkább disznó vért használok, mert a marhavérnek erős vadszaga van. Igaz, hogy az sósabb, és ugyanolyan sűrű, mint egy jó vörös bor”. Az igazi ünnep azonban számára, amikor emberi vérhez jut. „Próbálok annyi emberi vért inni, amennyit csak tudok.”-mondja. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy „a férfiak vérének az íze más, mint a nőké, a férfiaké határozottan sűrűbb.”

A kezdetek

Mint minden abnormális dolog mögött, így Michelle vérivás-evés megszállottsága mögött is egy trauma áll. A fiatal nő, amikor tinédzser volt, depresszióba zuhant és elkezdte késsel vagdosni magát. “Az első alkalommal, amikor megvágtam magam a vér patakokban folyt le a karomon, kíváncsi lettem, hogy milyen ízű és megkóstoltam. Nagyon ízlett. Hát így kezdődött.”
Michelle az önsanyargatást később abba hagyta, de a vérivás vágya megmaradt, melynek azóta is szenvedélyes rabja. “Mindig van a mélyhűtőmben fagyasztott sertés vér, kiolvasztásra várva.”-mutatja a riporternek. -“Bárcsak emberi vér lenne!- sóhajt egy nagyot, miközben bezárja a hűtő ajtaját. “Mellesleg minden ember vére más ízű.”

“Vérszomjas Michelle” ugyanis szereti a vért közvetlen forrásból megkóstolni, így a barátja, John, nemcsak az élettársa, de egyben donor is számára (az ő “tiszta” vérében bízik meg legjobban).

Mondjuk el tudom képzelni, hogy nehéz lehet meggyőznie ismerősöket, vagy idegeneket, hogy adjanak vért, mert főzéshez, vagy a kávéjához kell.

A Crazy Obsession amerikai TV show forgatókönyvéhez az is mindig hozzá tartozik, hogy egy szakértő meglátogatja a bizarr szokásnak hódoló alanyt és megpróbálja kigyógyítani belőle. Michelle-t egy orvos kereste fel az otthonában, aki azt tanácsolta neki, hogy hagyja abba a vér ivást. Olyan betegségek kockázatával próbált érvelni, mint a hepatitis, HÍV-fertőzés, mert ezeknek a veszélyeknek Michelle szinte nap, mint nap ki van téve. De Michelle válasza erre csak annyi volt, hogy: “Nem vagyok vámpír, sem elmebeteg, csak egyszerűen egy olyan valaki, aki élvezi a vér ízét és ha megbetegszem tőle, ha nem, akkor sem tudok leszokni róla!”

A petrezselyem mészárlás

Posted on Updated on

A Dominikai Köztársaság és Haiti

1697-ben Haiti (akkori nevén Saint-Domingue) gazdag francia gyarmat volt, amelynek lakossága a 18. század végére négyszeresen múlta felül a Dominikai Köztársaság (Santo Domingo) spanyol gyarmati lakosságát. Ez a különbség később komoly konfliktushoz vezetett a 2 ország között.

Az 1930-as években a Dominikai Köztársaság elnöke Rafael Leónidas Trujillo lett. Az “El Jeffe,-a Főnök” vaskézzel uralkodott az országban, ami azt jelentette, hogy mindenféle ellenzéket üldözött. Igaz, hogy az 1961-ig tartó kényuralma alatt számottevő gazdasági fejlődés következett be, (modernizálta a kórházakat, iskolákat, laktanyákat építtetett, lakásépítési projekteket kezdeményezett, valamint kiépíttette az autópályát a főbb városok felé) de hozzá kell tennünk, hogy ennek hasznát a diktátor és rezsimjének támogatói fölözték le. Mint általában az egyeduralkodók sok várost és tartományt családtagjairól nevezett át, beleértve a fővárost, Santo Domingót, aminek új neve Ciudad Trujillo (Trujilló város) lett.

Az 1930-as évek közepétől Trujillo anti-haitianizmusa egyre erősödött, olyannyira, hogy egy táncestet követő beszédben nyíltan meghirdette a faji tisztogatást a “feketék,” a haitiak ellen. A gyűlölet politikai háttere abban kereshető, hogy Haitiban a nagy népsűrűség és a túlzottan erodálódott talajon való gazdálkodás miatt egyre problematikusabbá vált a megélhetés, melynek következtében egyre több haiti paraszt a határmenti dominikai területekre költözött, ahol a földéhség kisebb volt. A haitiak hamarosan profitálni kezdtek az így szerzett földből, míg a dominikaiak a nem megfelelően kiépített összekötő utak miatt áruikat a nagyobb városokba nem tudták eljuttatni. A kereskedelmi többlet lassan kezdett átvándorolni Haitiba. Ezt látva az elnök attól félt, hogyha a nagy létszámban érkezett bevándorlók elkezdik elfoglalni a kevésbé sűrűn lakott dominikai határvidéket, a haiti kormány majd át akarja venni ott a hatalmat. Félelme nem volt alaptalan, ráadásul a laza határellenőrzés miatt a fegyvercsempészet is prosperált, egyre nagyobb hatalmat adva a Trujillo rezsim ellen forradalmi csoportoknak.

A mészárlás

1937-ben Trujillo, (aki maga is negyedrészt haiti származású volt), parancsot adott a hadseregnek, hogy a határ dominikai oldalán gyilkoljanak le minden haitit. Ez a véreskezű leszámolás később a petrezselyem-mészárlás néven vált ismertté –a Dominikai Köztársaságban a mai napig csak az El Corte (a mészárlás) néven említik.

1937. október 2. éjszakájától október 8-ig, nagyjából öt nap alatt különböző becslések szerint mintegy 17 000–35 000 (a dominikai történész Bernardo Vega szerint 35 ezer) haiti származású embert öltek meg a katonaság halálosztagai, akik áldozataikat bozótvágó késekkel fejezték le a Dominikai Köztársaság északnyugati határánál, valamint a szomszédos Cibao régió egyes részein. (Ez a módszer volt később a legfőbb eszköz a ruandai népírtásnál 1994-ben). Trujillo katonái minden sötét bőrű embert felszólítottak arra, hogy mondja ki a perejil (petrezselyem) szót, mert a haitiak, akik franciául vagy haiti kreol nyelven beszéltek, a szó „r” hangját másképp ejtették, mint a spanyol anyanyelvű dominikaiak. Ekkor 17 000 ember esett áldozatul a néptisztogatásnak.

És ezzel még nem fejeződött be a vérengzés. 1938 tavaszán
Trujillo egy újabb kampányt indított a haitiak ellen. Ezúttal a déli határvidéken, az el desalojo (a kilakoltatás) nevű hadművelet több hónapon keresztül tartott. A vérengzéseknek újabb tízezrek estek áldozatul, ezrek voltak kénytelenek menekülni. Bár a dominikai újságok egyszerűen csak kilakoltatásról számoltak be, több száz dominikai katona tetteire, -akiket az ország más területeiről rendeltek ide, hogy minél előbb befejezzék a faji tisztogatást,-hamarosan fény derült. Az ENSZ megfigyelők, és külügyi képviselők szerint a mészárlás során Trujillo az északi határon 20 000 haitit öletett meg vagy még többet, az áldozatok számát ugyanis nehéz volt pontosan megállapítani, mert Trujillo módszere az volt, hogy a gyilkosságokat a legtöbb esetben tömegektől elszigetelt területeken hajttatta végre. Sok áldozat a tengerben, a cápák gyomrában végezte, vagy tömegsírokban, ahol a savas talaj miatt hamar oszlásnak indultak, így a később kirendelt törvényszéki nyomozók nem tudták őket azonosítani. De a holttestekben talált golyók analizálása után kiderült, hogy a Krag nevű fegyverekből származtak, ehhez a típusú puskákhoz viszont csak dominikai katonák férhettek hozzá. Az amerikai követségi informátoroknak később a katonák maguk beismerték, hogy a mészárlást Trujillo parancsára követték el, de ezekre a borzalmakra csak holt részegen voltak képesek.
“A gyermekeket feldobtuk a levegőbe, majd a szuronyainkra szúrva elkaptuk, vagy sziklákhoz és fatörzsekhez csapkodva öltük meg őket. Mások menekülés közben haltak meg, belefulladtak az Artibonite folyóba, amely gyakran a két ország közötti véres konfliktus helyszínéül szolgált”.

USA néhány hónappal később véget vetett a terrornak, gyilkosságoknak (Roosevelt volt az elnök), az az Amerika, amely a Trujillo által vezetett dominikai kormányt hosszú ideig támogatta (rajtuk kívül még a katolikus egyház és a dominikai elit is támogatta Trujillo kampányát, egészen a petrezselyem mészárlásig)

Folyt köv. A Mirabál lányok a Trujillo rezsim ellen, a Pillangók ideje című film alapján Salma Hayek főszereplésével.

Őrült farsangi szezon Münchenben

Posted on Updated on

A karnevál szezonnak többféle elnevezése van Németországban: Kölnben és Düsseldorfban “Karnevál”, Mainzban “Fasenacht”, más régiókban “Fasnet” vagy “Fosnat” néven ismeretes, Münchenben: “Fasching”.

“Mi az a mulatság?”-kérdezi Sisi Andrássy Gyulától, a Sisi filmben. Ami elgondolkodtató, ugyanis Sisi bajor volt, és a bajor emberek mindig tudták, hogy hogyan kell jól mulatni (Sisi édesapja, Miksa beceneve “Citera Maxl volt, mert mestere volt a citerának).

Jelmezbálok, táncmulatságok

A müncheniek minden évben alig várják, hogy beköszöntsön a farsangi szezon. Február és március hónapban meg is kezdődnek a jelmezes felvonulások, a táncos-zenés mulatságok. A böjtöt megelőző nagy dorbézolás utolsó szakasza a legfontosabb, amit csak úgy lehetne jellemezni, hogy a három napig tartó eufória (rózsa hétfő, zsíros kedd és hamvazó szerda). Húshagyókedden a legtöbb bolt bezár, az orvosi rendelők, a bankok is stb. csak az élelmiszer boltok vannak nyitva. A különböző profi szervezetek felvonulásokkal, álarcos bálokkal tarkított programokkal teszik emlékezetessé a farsangot, -megjegyzem, itt több mint 1000 eseményről van szó,- tehát a farsangi szezon igazából nem csak erre a 3 napra korlátozódik, hanem 2 teljes hónapra, melyhez a nagyobb színházak, és a müncheni sörfőzdék biztosítanak terepet. A farsang nyitánya a farsang előtti hétvégén kezdődik. Vasárnap (az idén március 3-án) az érdeklődő tömeg a híres Marien platzon gyűlik össze, de a “megdicsőülés” kedden, a Viktualien markt piactéren a kofák/árusok táncával ér véget. Ez egy fantasztikus esemény, amin az érettebb korú asszonyok, gyümölcsökkel, zöldségekkel teleaggatott fantázia ruhákban táncolnak, énekelnek a nagy nyilvánosság előtt. A tömegnyomor ellenére egyszer érdemes megnézni!

Az idén a farsangi szezon február elsejétől március 6-ig tart. Ez alatt az idő alatt több mint 800 báli rendezvényre kerül sor Münchenben. Többségében jelmezes bálok, melyek közül a klasszikus gála bálok a legkiemelkedőbbek (nőknek estélyi ruha, férfiaknak öltöny kötelező). A legnagyobb felhajtás a több ezer embert vonzó, híres Schwarz-Weiss-Bälle (Fekete-Fehér bál). Csak hogy legyen némi fogalmunk a müncheni farsangi divatról, érdemes ellátogatni a Deutsches Theater (Színház) egyik hagyományos báli rendezvényére (Deutsches Theater az első jelmezes bálját 1897-ben rendezte meg), a második helyen a Bayerischer Hofban rendezett jelmezbál áll, ahol a hotel dísztermében kerül sor a pazar, kosztümös estre. A harmadik helyszín a Löwenbräu keller (a sörfőzde tavernája), ahol részt vehetünk a “Damischen Ritter” azaz az Őrült Lovagok bálján. A mulatság eredete pár száz évre nyúlik vissza, lényege a középkori, bajorországi élet kigúnyolása. Az eseménynek komoly koreográfiája van, mely úgy kezdődik, hogy egy csomó vicces lovagnak öltözött “őrült” végig vonul a Sonnenstrassen, majd a Hofbräu dísztermébe érve megszólalnak a fanfárok, harsonák, melyek a bál kezdetét jelzik.
Legendás hírű még a “Weissen Feste” (a Fehér bál), melynek színhelye egy másik sörfőzde, a Max-Emanuel-Brauerei. Ennek a kultikussá vált farsangnak a története a következő: eredetileg München, Schwabing nevű negyedében élő stand up művészek találták ki, több mint 50 évvel ezelőtt (1967-ben). A bálon a fehér jelmez viselése kötelező. A fény, a különleges neon csövek, az úgynevezett “bikaszemek” miatt az emberek hátborzongató, kísérteties látványt nyújtanak.
Tavasz ébresztés
A “Narrisch” a kofák tánca a piactéren, ebben az évben március 5-re esett. Erre az alkalomra a Marienplatz körüli sétálóutcák hatalmas szabadtéri koncert területté alakultak át. Az emberek minden zónában élő zenére ropták a csűrdöngölőt, a gyalogosok, a turisták, egyszóval mindenki jelmezben feszített. A fasching/farsang csúcspontját a Viktualien markton, 10.30-kor érte el. A kofák ezúttal “A virágok, lepkék és méhek”, azaz a Tavasz ébredésének a táncát igazi vaskos humorral adták elő.

A müncheni farsanghoz tehát nem kellett drága ruha. Ahogy elnéztem a tömeget kevés volt a luxus jelmez, annál több a vicces. A bajoroknál ugyanis létezik egy mondás, miszerint a farsanghoz mindössze jó hangulatra és egy hatalmas Schweine Bratenre (malacpecsenyére) van szükség!


A középen álló hölgy egy híres német színésznő

Aranygaluska de lux

Posted on Updated on

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 2 tojássárgája, 10 dkg vaj, 3 dkg cukor, 1,5 dl tej, 2 dkg élesztő, csipetnyi só

A töltelékhez:10 dkg darált dió, 5 dkg cukor, reszelt citromhéj, olaj

Elkészítése: A tejet melegítsük langyosra, adjunk hozzá egy csipetnyi cukrot, valamint morzsoljuk bele az élesztőt és futtassuk fel meleg helyen. Egy mély tálba szitáljuk bele a lisztet, keverjük hozzá a felfuttatott élesztőt, adjuk hozzá a tojások sárgáját és egy csipetnyi sót. Dolgozzuk össze, majd a vaj felét is adjuk hozzá,- a legjobb, ha előtte kicsit felolvasztjuk,- így könnyebb lesz vele dolgozni.

Fedjük le egy konyharuhával a tésztát, majd hagyjuk kelni.

Amíg kel a tészta, készítsük el a tölteléket a következő módon: a diót dolgozzuk össze a cukorral és reszeljünk hozzá citromhéjat. A maradék vajat olvasszuk fel. A megkelt tésztát nyújtsuk körülbelül kétujjnyi vastagra, majd a kedvenc pogácsaszaggatónkat, vagy valami keskenyebb szájú poharat mártsuk bele az olvasztott vajba és ezzel szaggassuk ki a tésztát. Helyezzük el három sorban, egy kuglófformában, vagy ha nincs, akkor egy kivajazott, tűzálló üvegtálban. A sorok közé némi olaj segítségével kenjük fel a tölteléket. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra és kb. 30 perc alatt süssük készre a tésztát. Amíg sül, készítsük el a vaníliasodót. Én az egyszerű boltit vettem elő, aminek a csomagolásán ott van a használati utasítás.

Tálalás: öntsük egy mély tányérba a langyos sodót, helyezzük rá a galuskákat. Én még egy kanálnyi eperfagyival halmoztam az élvezeteket!

Babérleveles, olajbogyós szték és Apolló

Posted on Updated on

Apolló miatt Daphné örökzöld babérrá változott, ám a szép nimfa a növényekben is tovább kísértett. Daphné, Ladón folyamisten leánya volt, akit Apolló állandóan üldözött a szerelmével. A lány a hegyekbe menekült előle, ám az istenség még oda is követte. Zaklatottságában Daphné megkérte Péneusz folyamistent, hogy segítsen rajta. Péneusz meghallgatta könyörgését és amikor Apollón megközelítette a nimfát, meg akarta őt ölelni. Ahogy kitárta a karjait, Daphné babérfává változott. Ezért lett a babér Apolló szent növénye, és miatta hordott babérkoszorút a hajában. Apolló és a babér tehát elválaszthatatlanok lettek. A fa minden tulajdonságát az istentől kölcsönözte és Apolló papjainak a szertartásaiban is mindig szerepelt a babér. Fejükön babérkoszorút viseltek, és éjszakára a párnájuk alá tették, mert a levél segítségével azt hitték, hogy álmaikban megjelenik a jövő. Amikor jósoltak, kezükben babérágat tartottak és a bogyóját rágcsálták. Ha Apollónak kedves áldozatot akartak bemutatni, akkor babérfát égettek, mert az égő babérból olvasták ki az emberek eljövendő sorsát. A csendes tűz rossz előjel volt, de erős, pattogó lángjai boldog időket sejtettek.

A babért tehát akkor ismerhetjük meg igazán, ha ismerjük Apolló legendáját. Aki hajában babérkoszorúval járkált az emberek között, a legenda szerint nem őszült meg soha, és a babér is örökzöld maradt. Ezen kívül a líra és a háromlábú jósszék is hozzátartozott Apolló megjelenéséhez. Apolló, mint köztudott a lant és költészet istene; ezért aztán babérkoszorú került a költők fejére. De Apolló volt a bűnbocsánat istene is, így lett a babér a bűnbocsánat jelképe. A győztes hadvezér fején a babérkoszorút az istenek engesztelő kegyéért viselte. A római katona babérággal törölte le véres kardját, hogy istenei megbékéljenek.

A rómaiak azt tartották, hogy “babérba nem üt a mennykő”. Tiberius császár fején babérkoszorúval vészelte át a viharokat, mert az ég megkímélte a villámcsapástól. Apolló nyila űzte el a ragályt, mert a babér képes volt erős illatával a rothadást és betegségeket megakadályozni és távol tartani a gonosz szellemeket.

A látnoki erejű babér és a művészek kapcsolata nemcsak Apolló érdeme. A görögök az írókat és költőket különleges, ritka képességű embereknek tartották, ezért lett jelképük a babérkoszorú. Nem csoda, hogy a tehetséget megsokszorozó,—néha pótló—koszorú a művészek kedvelt tartozéka maradt századokon át. A babér evése fokozta az emberek jós képességét. Apolló egyik papnőjét, Püthiát, fantasztikus jóstehetséggel áldotta meg, aki delphoi híres jósnője lett. Nemcsak a fején viselt babérkoszorút, hanem miközben belélegezte a szentély padlóján lévő hasadékból a hallucinációt okozó füstöt, babérleveleket rágcsálva mormolta el a jövőt. Ennyi babérral körülvéve könnyű volt a szellemeket vallatóra fogni, hiszen mindezeken kívül háromlábú székét is babérok díszítették, széke mellett pedig a szent babérfa zöldellt.

Apolló és a nimfa története sokáig elevenen élt a görög néphitben. Ha valahol nagyon szépen és buján fejlődött a babérfa, azt suttogták, hogy az isten ott változtatta Daphnét babérrá. A görögöktől vették át a rómaiak a babér tiszteletét, egy ideig ők is elismerték csodatevő képességeiért. Aztán fokozatosan háttérbe szorult és sok-sok idő után a középkorban ismét színre lépett. A domonkos  rendi Albertus Magnus, a XIII. században felvirágzó előkelő kertek fontos növényeként említi a babért, a gránátalma mellett. Nyelvünkben a babér szó a XVI. században jelent meg. A XV. században —a laurus neve a babérfa helyett borostyánfa volt. A régi magyar szóhasználatban fellelhető a jutalommal járó borostyán fogalma, ami a babérkoszorút jelentette. Később babirnak vagy babilnak is hívták. Az eleinte csak patikában, levelenként vásárolt babér a virágtartók megjelenésével Közép-Európában is terjedni kezdett. A XVIII. században már így írnak róla: „Most már az ünnepélyeken vödörben nevelt babérfákat állítanak az ajtók mellé, emelvényekre stb., és természetesen babérkoszorút készítenek az érdem jutalmazására. A magyar kertekben ettől kezdve népszerű növény lett a babér. A pozsonyi prímási kertben, később az Eszterházy-ak kismartoni kastélyparkjában és télikertjeiben gyönyörű babérfák díszlettek. Napjainkban karácsonykor a babér az ünnepélyes hangulat elmaradhatatlan kelléke.

És hogy állunk a babérral a konyhában?

Nos a babér a legrégebben ismert és elterjedt fűszerek közé tartozik. Illó olaja, aromája miatt felhasználhatjuk levesek, tojás, burgonya, hal, paradicsom, hús, savanyúságokhoz, szószok, pácok, mártások, kolbászáruk, sültek, aszpik, kocsonya készítésénél, uborka, zöldparadicsom, tök, káposzta eltevésénél és halhúsok marinádozásánál (hal+babér tökéletes együttest alkot). A babér különleges ízt ad az egybesült húsoknak (sertés-marha), ha párolás közben a lébe teszünk egy-egy levélkét. Azoknál az ételeknél amelyek enyhén savanykás ízűek a babér elengedhetetlen (vadas, marhafartő, citromos mártás, nyúl, szarvas, őz, vaddisznó). A főtt ételekben 15-20 percnél ne hagyjuk tovább a babért, és a savanyúságokhoz 1-2 levélnél több nem szükséges. 

Jól ismert recept babérral a savanyú tojásleves, a vadmártások, az erdélyi vadashús, de mivel babérfüggő vagyok, a kedvenc receptem az Olajbogyós, babérleveles marhaszték! 

Íme a recept:

Hozzávalók: minden személyre 1 szelet marhaszték, 15-20 dkg, só, bors, olaj és vaj keveréke, 6-8 db olajbogyó (én a mandulával töltöttet szoktam venni) és persze 2 db babérlevél

Forrósítsuk fel az olaj és vaj keveréket egy serpenyőben. Kezdjük el pirítani benne a szték szeleteket. Sózzuk, borsozzuk, dobjuk melléjük a babérleveleket és pároljuk meg a húsokat mindkét oldalukon 3-3 percig, úgy, hogy nyomjuk le a szeleteket egy főzőlapáttal. Ha a szték kívánt mértékben megsült, vegyük ki és tegyük egy tányérra. Az utána maradt szaftba tegyük bele az olajbogyókat (max. 6-8 db-ot) és öntsük fel vízzel vagy tejszínnel. Pároljuk a szószt 2-3 percig, majd zárjuk le alatta a lángot. Tegyük bele a húsokat a szószba. Sült krumplival és jéghegy salátával kínáljuk. Felséges!

Szent András heti finomságok

Posted on Updated on

Skóciában, Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Lengyelországban, Ukrajnában, Oroszországban, és Románia, főként ortodox vallású területein, Szent András napja, nemzeti ünnep.

A Szent András nap állítólag III. Malcolm (1034-1093) skót király uralkodása alatt vált ünneppé. Feltételezik, hogy valaha a sámhain-nal társított fesztivál lehetett, ami azt jelentette, hogy az állatok rituális vágását erre a napra helyezték át, ezzel biztosítva, hogy elegendő állatot tartsanak életben télre (lsd. nálunk a disznóvágás hagyománya). A néphagyományban viszont Szent András napja Advent kezdetét jelzi, mert általában az András napjához legközelebb eső vasárnap, Advent első vasárnapja. Innentől kezdve régen nem tartottak bálokat, hangos mulatságokat.

Skócia

Skóciában az ún. András kereszt napján, november 30-án (angolul: saltire) minden épület fel van lobogózva. De ez a nap a skótok számára nemcsak nemzeti ünnep, hanem egyben a skót kultúra hetét is jelenti, hagyományos skót ételekkel, zenével és tánccal. A különböző programok november 30-tól veszik kezdetüket, amelyek akár karácsonyig is eltarthatnak (‘Pinnies and Poppy seeds’, Hogmanay ünnep, Robert Burns költői estek). Vannak olyan skót városok, ahol egyhetes ünnepségsorozattal tisztelegnek Skócia védőszentjének (pl. St. Andrews-ban). A skótok, néhány szokást, pogány, vagy római hagyományokból vettek át (pl. a római Szaturnusz ünnepét). 

Magyarország

András apostol fontos személy a magyar nemzet történetében is. Mivel a magyarok feltehetőleg a szkítáktól származnak, (számtalan szkíta-hagyomány mutatható ki a magyar kultúrában, ide sorolható Szent András is, aki a szkíták térítője volt). A szkíta emlékezet őrizte meg azt a tényt is, miszerint a magyarság a jó hírt elsőként nem térítő papoktól, hanem András és Fülöp apostoltól, Jézus két tanítványától kapta.
Nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében épített első keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épült. Valószínűleg emiatt találtak a honfoglalás-kori sírokban is annyi ún. Szent András keresztet, a legenda szerint ugyanis az apostol, X alakú keréken szenvedett vértanú halált.
Szent Andrással kapcsolatban egy kevés adat a magyar táltos-hagyományokból is fennmaradt, mely alapján a magyar táltosok önmagukat az András apostol által hozott hit őrzőinek tartották, az általuk újnak nevezett, “római hittel” szemben. Ez a hivatástudatuk még a 20. században is élénken élt (Wass Albert: Hagyaték című könyvében olvashatunk róla).
András napja, a néphagyományban Katalinhoz hasonlóan férjjósló nap volt, széles körben terjedt el az ólomöntés és a gombócból jóslás szokása is. Az Alföldön, András nyitotta meg a disznótorok sorát. A népi kalendáriumban november hónapot Szent András havának nevezték.

Románia

Szent András, Románia védőszentje, ahol november 30-a szintén nemzeti ünnep, akárcsak a skótoknál. Az ortodox vallású városokban, falvakban az ünneplése november 14.-től december 7.-ig tart. A romániai András nap egyik eleme, a római és trák állatkultuszból származik. Ami azt jelentette, hogy régen ezalatt az éjszaka alatt a tanyákon nyitva hagyták az istállók ajtaját és a farkasoknak szabad volt megenni azt az állatot, amelyiket csak akarták. Azt tartották, hogy ilyenkor a farkas tud beszélni is, de bárki, aki hallja őket, hamarosan meghal. Továbbá az a babona terjedt még el, hogy Szent András nap éjszakája különösen alkalmas varázslatra, vámpírtevékenységekre.

A román falvakban még mindig őrzik azt a szokást, hogy a nők Szent András napján, kora reggel kimennek az erdőbe faágat gyűjteni, -különösen alma, körte, cseresznye, valamint a rózsabokor ága-volt a múltban népszerű, keresett (lsd. Barbara ág a németeknél). Az ágakból aztán minden család számára egy koszorút kell készíteni, vagy az ágakat vázába rendezni, és akinek az ág kivirágzik újév napjára, az a babona szerint szerencsés, egészséges lesz a következő évben.

Egy másik hagyomány szerint Romániában a lányoknak 41 gabonaszemet (vagy egy csokor vad bazsalikomot) kellett a párnájuk alá helyezni, mielőtt aludni tértek, és ha azt álmodták, hogy valaki ellopja a gabonájukat, akkor az azt jelentette, hogy a következő évben férjhez mennek. Az ország más részein a fiatal nők a húsvétról megmaradt gyertyát éjfélkor egy szökőkúthoz vitték, ott meggyújtották, majd a víz fölé hajolva arra kérték Szent Andrást, hogy mutassa meg nekik jövendőbeli férjüket.

Lengyelországban Andrzejki néven ünneplik a november 29-30.-ra virradó éjszakát. Éjfélkor szokás gyertyát gyújtani és a forró viaszt a kulcslyukon keresztül önteni, majd hideg vízzel lelocsolni és a megdermedt viaszból meg lehet jósolni a jövőt.

Végezetül létezik egy ősi halászfalu Portugáliában, -a neve Povoa Varzim,- melynek közelében található a Cape Santo André, azaz a Szent András szikla meg egy róla elnevezett kápolna (1546 körül épült). Régen, ez a sziklás orom temetkezési helye volt a vízbe fulladt halászoknak, azon kívül az élő halászok itt fohászkodtak a szenthez jobb életért, sikeres zsákmányért. A kápolna falára festett képek valóban András apostolt ábrázolják, de állítólag itt találták meg Szent András köpenyét és lábnyomát is egy titokzatos mélyedésben. Több babona létezett még Szent Andrással kapcsolatban: pl. a lányoknak, akik férjhez akartak menni egy kis követ kellett ledobniuk a kápolna tetejéről, s ha az eltalált egy fát, akkor a kívánságuk valóra vált. A fehér mágiához kapcsolódik egy másik babona, mely szerint szent András előestéjén halászok csoportja zarándokol a kápolnához, lámpással a kezükben. A halászok ugyanis azt hitték, hogy szent András, úgyis, mint a halászok védőszentje, miután kihozta a megfulladt embereket a vízből, itt temette el. A babona szerint azok a halászok, akik életükben nem tudtak elzarándokolni Santo André sziklájához, azok a haláluk után szellemként jöttek ide.