Nincs kategorizálva

Párizs és a harlemi reneszánsz

Posted on Updated on

A belle époque, a Szép század, a századforduló szellemileg tevékeny időszaka volt, azok a boldog békeidők, amikor a magyar kultúra még együtt haladt az európaival. Ez elsősorban a nagyvárosok boulevard-jain, a kávézókban és kabarékban, a műtermekben, galériákban, koncerttermekben és szalonokban zajlott. Főszereplője a nagy és középpolgárság volt, akik a legtöbbet nyertek a technikai és gazdasági fejlődésből. Minden áruvá vált, a művészet, a mű, aminek értékét az egyediség határozta meg. A művész árutermelő lett, aki rákérdezett és válaszolt a kor társadalmi és szellemi problémáira. Az „utca művészete” soha nem volt ennyire esztétikus és morális hatással a tömegekre, mint ekkor. A gondtalan életérzésnek az első világháború kitörése vetett véget (vagy a szép korszak már a Titanic elsüllyedésével, 1912-ben szimbolikusan lezárult).

Kánkán őrület

Párizsban a Montmartre híres táncosai a négyes dallamára búcsúztatták el a 19. századot. A századfordulót követően aztán a világ minden tájáról idesereglett élvhajhászok, félvilági és becsületes emberek özönlötték el a Montemartre alatt nyílt mulatókat, az “erénytelenség övezetét“, mint a La Boule Noire-t vagy az Élysée-Montmartre-ot. A Moulin Rouge-ban született meg a francia kánkán. Kissé kétes hírű csillagait, Toulouse Lautrec örökítette meg. A szatírikus kabaré műfaját viszont egy volt katona, Rodolphe Salis találta ki és a közönsége a Chat Noirban (Fekete Macska) vált célpontjává vaskos gúnyáradatának.

A Moulin Rouge-tól pár lépésre, a place Pigalle-on volt a modell piac, néhány könnyűvérű lány,-akik éppen otthagyták valamelyik művész pártfogójukat,-kárászéletű sikert arattak a színpadon. Ilyen volt Jane Avril, akit csak úgy emlegettek, hogy a La Bomba, Crici, aki egy nagy spárgába halt bele, Goulue, a Zabagép, aki egy híd alatt végezte. Egyedül „Lába az égben” Nina volt szerencsésebb.

A Moulin Rouge (jelentése: Vörös Malom) a mai napig Párizs nemzetközileg elismert szórakozóhelye. A lokált 1889. október 6-án, a párizsi Montmartre-on nyitotta meg Joseph Oller, s ettől kezdve a Vörös Malom látványos táncos revüműsorokkal kápráztatta el a közönséget. Már az indulásakor felháborodás övezte az erotikus, kicsit cirkuszos előadásokat, melyek rossz híre még inkább ide vonzotta a közönséget. A botrányos tánc, a kánkán és a táncosnők, valamint Toulouse-Lautrec zseniális plakátjai hamar világhírűvé tették a mulatót.

A kánkán algériai eredetű tánc, a 19. század dereka óta éjszakai mulatókban, női tánckarok által előadott gyors, erotikus táncként ismert. A francia kikötővárosok matrózkocsmáiból indult diadalútjára. Először Marseille-ben és Toulonban hódított, majd Párizsban a Molin Rouge-ban. Tehát a századfordulón Kánkán zengett a báltermekben és a kültelki mulatságokon, a főurak palotáiban és a kispolgárok szerény szalonjaiban. Majd megjelent a mulatók színpadjain is, ahol rikoltozva, egy bacchanália vad bakugrásaival rémisztgette és gyönyörködtette a publikumot.

Végül Offenbach révén vonult be az operett irodalomba, Offenbach Orfeuszában nyerte el végső színpadi formáját. E pillanattól kezdve a kánkán már több volt, mint egy szilaj, fékevesztett tánc. A jelképe lett a II. Császárság korának, e különös birodalomnak, melynek falait, alighogy felemelték, máris a korrupció, a kegyetlen önkényuralom és a pénz titkos erői repesztették szét. Egyes ellenőrizhetetlen pletykák szerint a tánc végén, közvetlenül a spárga pozíció előtt a táncosnők felkapott szoknyája láttatta, hogy van-e rajtuk egyáltalán alsónemű.

La Goulue, a „Zabagép”, valódi neve: Louise Weber volt (Clichy 1866. július 13. Párizs, 1929. január 30.). Párizs Pigalle kerületéből került a Montemartre-ra és lett királynője. Igen keveset tudunk gyermekkoráról. Valószínűleg elzászi zsidó családban született. Anyja egy mosodában dolgozott. A szegény, fiatal lányt vonzotta a tánc, élvezte a mosodai ügyfelek drága ruháinak felpróbálását. Tizenhat évesen az anyja tudta nélkül eljárt egy mulatóba, ahol kölcsönvett ruhákban lépett fel. Így indult a karrierje.

La Goulue azonnal felhívta magára a figyelmet azzal, hogy az asztalok tetején táncolt, az alsó ruhájára egy szív volt hímezve, lábujjal rúgta le a férfiak kalapját, és bárkit az asztal alá ivott. Az egyik első férfi, akinek felkeltette az érdeklődését, Renoir volt. Neki köszönhetően lett belőle modell és így talált rá a táncos helyekre a Montmartre-on. La Goulue az első táncosok egyike volt, akin Lautrec szeme is megakadt. Néhány év után otthagyta a Moulin Rouge-t, de a közönség nem követte, így saját vállalkozása megbukott. Inni kezdett és elhízott. Amikor visszatért a Montmartre-ra, már nem ismerték fel. Mogyorót, cigarettát, gyufát árult, hogy megéljen, végül a Szajnába ölte magát.

Jane Avril (Párizs 1868. jún. 9. Párizs 1943. jan. 17.) a Moulin Rouge kánkán-táncosnője volt, akinek alakját Henri de Toulouse Lautrec képei őrizték meg az utókor számára. Borzasztó gyermekkora volt. Apja elhagyta a családot, anyja rendszeresen verte, olyannyira, hogy elmegyógyintézetben kellett kezelni, és csak azért engedték ki, mert nővérei a tehetségét csodálva ki tudták hozni. Autodidakta volt. Karrierje tizenhat éves korában indult el. Egy étteremben kezdett táncolni, ahol keringőket improvizált. 1889-től, a Moulin Rouge megnyitásától, a mulató szólótáncosa lett. 1935-ben lépett fel utoljára. Azt követően teljes szegénységben élt, egy öregek otthonában halt meg, ahova Sacha Guitry, francia színész-rendező helyezte el 1942-ben.

Loie Fuller: ún. szerpentin táncos volt, és inkább a vízuális effektusok színpadi megvalósítójaként vált ismertté. Életének érdekes epizódja, hogy az egyik fellépésére Marie Curiet bízta meg egy foszforeszkáló ruha készítésével. Loie megihlette Rodint, Picassot.

Párizs azonban könnyen felejt, és 20-30 évenként új szórakozó helyeket keres. Így születtek meg a 20. század elején az orfeumok és művész kabarék. A két világháború között élték reneszánszukat a zenés kávézók és bisztrók is, ahol névtelen és neves előadók léphettek fel, hol kicsi, hol nagyobb publikum előtt (Folies Berger, Ba tu Clan). A revük is ekkor élték fénykorukat, ahol látványos kosztümben, félmeztelen nők szórakoztatták a közönséget, mint Mistinguette és Josephin Baker.

Le Moulin de Galette

A gabonát, gipszet, követ, sőt a dombtetőn álló parfüm üzem számára hagymát őrlő 30 malomból maradt meg a rue Lepicen lakó molnárdinasztia malma. Az 1920-as években a Debray család vette meg. A tulajnak a nagyobb profit érdekében az az ötlete támadt, hogy táncmulatságokat rendez, és a megfáradt táncosoknak meleg lepényt (galette-t) árusít. így született meg a Le Moulin Galette.

A Chat Noir, a Fekete Macska

Rodolphe Salis (1851. május 29.–1897. március 20.) 1881-ben kibérelt egy használaton kívüli postahivatalt a de Rochenchouart 84. szám alatt, ahol először szentképeket gyártott, majd Émile Goudeau újságíróval karöltve kabarét nyitott. Annak érdekében, hogy összekapcsolják a művészetet az alkoholtartalmú italokkal, Salisnak az az ötlete támadt, hogy létre kell hozni egy kávézót “a legtisztább XII. Lajos stílusban”. Ezt a feelinget egy kovácsoltvas csillárral próbálta prezentálni (a bizánci időszakból), ami alatt a dzsentrik, a polgárok és a parasztok abszintot rendeltek,- ahogy az Victor Hugo és Garibaldi idején szokás volt,-és persze fűszeres forralt bort, a hypocrast, amit a nagyobb kontraszt kedvéért arany kelyhekben szolgáltak fel. A Le Chat Noir eleinte mindössze egy kétszobás helységből állt, (a helyszínen egy plakett őrzi emlékét) ahol ritka rossz bort kínáltak. A bejárat előtt viszont egy tetőtől-talpig aranyba öltözött, svájci kidobó ember állt, akinek az volt a feladata, hogy megválogassa a közönséget: a festők és költők bebocsájtást nyertek, a “hírhedt papok” és a katonák nem. Salis gúnyos fintora egy magas márvány kandalló képében öltött testet, amelynek egyetlen dísze egy gyerek koponya volt. Nos, a kabaré már a megnyitás pillanatában bomba siker lett, a Les Hydropathes-ok (“azok, akik félnek a víztől”) nevű radikális fiatal írók és művészeknek köszönhetően. Émile Goudeau vezetésével, a szimbolista csoport azt állította, hogy idegenkedik a víztől, ezzel szemben előnyben részesítik a bort és a sört! Őket Salis csalta át a Rive Gauche-i utcai klubjukból a Szajna folyó másik partján tanyázó Fekete Macska tavernába. A Chat Noir nagy bevételéből Salis átalakította a helységet: a XII. Lajos korabeli mértéktartó belső díszítést Willette hatalmas Parce Domine című művével modernizálta.

Salis kabaréiban kigúnyolta a különböző intézményeket, a közönséget (minden vendég disznó!), politikusokat, műve megkoronázásaként még egy Árnyszínházat is nyitott. Élcelődését a szellemi élet képviselői, sőt a koronás fők is szívesen hallgatták, akárcsak Aristid Bruant-ét.

Aristid Bruant (1851-1925)

Aristid tizenöt éves korában,–apja halálát követően –elhagyta szülővárosát. Hamarosan Párizsban, a Montemartre bohém világában kötött ki, ahol leginkább a gyorséttermekben és kocsmákban lógott. Ezekben talált rá költői-zenei tehetségére is. Bár jó házból való úrifiú volt, hamar elsajátította a párizsi szlenget, amelyen aztán forradalmi pátosszal teli, polgárgyűlölő dalait írta.

Rövidesen megismerkedett Salisszal, aki meghívta a Le Chat Noir kabaréjába, ahol többek között a fiatal szimbolisták gyülekeztek (lsd Émile Goudeau). Bruant feltűnő ruhában lépett fel: vörös pulóverben, fekete dzsekiben, hosszú csizmában és hatalmas vörös sállal a nyakában. Színre lépéséhez ezt a nevet használta: Astrid Bruant, a Montmartre csillaga. Amikor esténként berúgta az ajtót a Chat Noir-ban, elkiáltotta magát: „Fogjátok be a pofátokat, barmok, ha én énekelni akarok!” – így kezdődött a műsora. A legközönségesebb káromkodások özönét zúdította a fejesekre, heves vádakkal illette az úri osztályokat. A szegények, munkások és bűnözők nyomorúságát énekelte meg. 1885-ben tulajdonába vette a kabarét, és Le Mirliton néven (aminek jelentése: nádsíp, de dilettáns versike értelme is van) még újságot is kiadott. Meghívott ide már másokat is fellépni, de saját műsorait is folytatta. Dalai könyvalakban is megjelentek. 1925-ben halt meg. Nem messze szülőhelyétől temették el. Később Párizsban utcát neveztek el róla.

Néger bál

1895-ben Berlinben került sor a világ első filmvetítésére a Skladanowsky testvérek által. Párizsban a színes litográfia továbbfejlesztése (Henri de Toulouse Lautrec) lehetővé tette elegáns, színes plakátok olcsó nyomtatását.

A Szép század korszakban egyszerre több izmus és irányzat élt egymás mellett (szimbolizmus, impresszionizmus és az avantgarde) ami később keveredett az Afrikából, illetve az Amerikai Egyesült Államok, (New York) Harlem negyedéből érkezett néger kultúrával. A Párizsban összpontosult néger elit aztán a 20-as-30-as években azonnal harcot indított a Banania hirdetésen vigyorgó néger mítosza ellen.

Így hódította meg Párizst a dobok és a bigin ritmusa, melyet az afrikaiakból és az Antillákról származó elit művész réteg közvetítette. Párizsban született meg a dzsessz zene (Duke Ellington, Louis Armstrong, Josephine Baker) is. Az emberek tódultak a Bal Négre-be, ahol elkápráztatta őket az afrikai művészetek gazdagsága, mely az avantgarde művészeknek is ihlető forrása lett (Picasso, Breton, Cendrars).

Jazz

A hagyományos jazz zenekar rézfúvós hangszerekből állt, mert a zongorát a néger zenészek a gazdagok hangszerének tekintették. Később azonban ezzel a hangszeres módosítással változtatták meg a meglévő műfajt. A jazz népszerűsége hamar elterjedt az egész országban, és ennek következtében minden idők legjobban kereső jazz előadói és zeneszerzői váltak ismertté, mint Duke Ellington, Louis Armstrong. Duke Ellington volt a legkeresettebb művész az ún. “harlemi reneszánsz” idején.

A 30-as évekre Európában a feketék zenei stílusa egyre vonzóbbá vált a fehérek számára is. Fehér regényírók, drámaírók és zeneszerzők kezdték felhasználni az afro-amerikaiak zenei témáit műveikben. Az európai zenészek átvették az afro-amerikai zene ritmusait, harmóniáit és dallamait–a bluest, a spirituálét és a jazzt. Így olvadt össze az afro-amerikai zene a fehérek klasszikus világi, zenei kompozícióival. Az első afro-amerikai férfi, aki széles körben elismert koncertművész lett, mind a saját régiójában, mind nemzetközi szinten, Roland Hayes volt. Arthur Calhounnal tanult Chattanoogában és a Nashville-i Fisk Egyetemen. 1911-ben a Fisk Jubilee Singers-szel turnézott.

A divat

A harlemi reneszánsz idején nem csak a zene és a tánc, de a divat területén is jelentős változások történtek: a viktoriánus pompa lassanként eltűnt, a nők megszabadultak a fűző kényelmetlenségétől. A fiatal nők rövid szoknyákba bújtak, amit selyemharisnyával viseltek, harang vagy üvegbúra formájú kalapokkal. Ekkor tombolt a Charleston is, melynek ismertető jelei a rövid, bő ruhák, a bubi frizura volt, hosszú nyaklánc, toll boa és hosszú szipkás cigaretta egészítette ki. A “harlemi reneszánsz” divatját az elegancia és a rikító-feltűnő ötvözete jellemezte. A rendkívül sikeres fekete táncos, Josephine Baker, Párizsban a fekete-fehér nők divatdiktátora lett. A ruháit Jean Patou tervezte, és mindenki, aki csak adott magára öltözékeit lemásolta, annak ellenére, hogy színpadi jelmezeit a Vogue magazin “megdöbbentőnek” nevezte. Josephine Baker tulajdonképpen akaratlanul az “art deco” előfutára lett, mely közvetlenül a “Danse Sauvage” (vadtánc) korszaka után következett. Nagy botrányt keltett, amikor az egyik párizsi fellépése során egy húrból és mesterséges banánból készült szoknyát viselt, felül meg semmit. Ethel Moses, egy másik népszerű fekete előadóművész volt, az 1920-as és 30-as években némafilmekben szerepelt, ő meg jellegzetes bob frizurájával vált divatdiktátorrá, ma úgy mondanánk, hogy influenszerré.

A férfiak laza, bő öltönyt viseltek, amely a későbbi “Zoot”-elnevezésű stílushoz vezetett. Ez széles szárú, magas derekú, peg-top nadrágból és hosszú kabátból állt, válltöméssel és széles hajtókával. Széles karimájú kalapjukhoz színes zoknit, fehér kesztyűt és bársonygalléros Chesterfield kabátot viseltek. Ugyanakkor a leopárdbőr kabátok viselésével, az afro-amerikaiak tiszteletüket fejezték ki afrikai örökségük iránt, mely az afrikai állat erejét hivatott szimbolizálni.

Fehér csoki, mangó és áfonya mousse

Posted on

Hozzávalók

A fehér csoki mousse-hoz: 100 g fehér csokoládé, 2 lap zselatin + 0,5 dl tej, 2 tojás sárgája + ½ tk vanília paszta, 2 dl tejszín

Az áfonya mousse-hoz: 150 g áfonya (vagy erdei gyümölcs) püré + 3-4 ek porcukor, ízlés szerint, 2 lap zselatin + 0,5 dl tej, 2 tojás sárgája +, 2 dl tejszín

A mangó mousse-hoz: 100 g mangó + 50 g fehér csokoládé, 2 lap zselatin + 0,5 dl tej, 2 tojás sárgája +2 dl tejszín

Díszítés: kb. 20 g áfonya, 50 ml tejszínhab, 20-30 g darált mandula és pisztácia vegyesen, fehér csoki korongok

Elkészítése: A fehér csoki mousse-hoz a tejszínt verjük kemény habbá majd tegyük félre. Olvasszuk meg a csokit, habosítsuk fehéredésig a tojássárgáját, majd öntsük hozzá a meleg tejet, amiben előzetesen felolvasztottuk a zselatint és még 1-2 percig habosítsuk a tojást. Végül forgassuk össze a csokival és adjuk két részletben a felvert tejszínhabhoz. Tegyük a hűtőszekrénybe.

Készítsük el az áfonya mousse-t. Főzzünk az áfonyából egy kevés vízzel kis lángon áfonyapürét, majd pürésítsük botmixerrel és ízesítsük az ízlésünknek megfelelő mennyiségű cukorral. Ezután készítsük el az áfonya mousse-t a fehér csoki mousse-szal megegyező módon.

A mangó mousse elkészítése: Tegyük a zselatint egy főzőedénybe áztassuk bele 100 ml tejbe. Hámozzuk meg a mangót, a gyümölcs húsát vágjuk le a magjáról. Vágjuk kockákra a mangó 1/3 részét, és tegyük hideg helyre. Oldjuk fel a zselatint a langyos tejben (ne főzzük), majd hagyjuk kis idegi hűlni. Daraboljuk fel a maradék mangót majd turmixoljuk. Ha szükséges adjunk hozzá cukrot és keverjük össze kézi habverővel. Verjük fel a tejszínt kemény habbá és keverjük hozzá óvatosan a mangó péphez, majd szintén folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a zselatint is. Keverjük össze.
Rétegezzük a krémeket egy desszert pohárban, alulra a fehér csoki mousse kerüljön, majd a mangó-mousse, végül az áfonya.

A desszertet legalább 2 órára hűtőszekrénybe tesszük.

A díszítő tejszínhabba szórjunk egy kevés habfixálót, vagy Zselatin Fix-et, hogy biztosan szép legyen a tartása. Tetszés szerint díszíthetjük kókusz reszelékkel, darált mandulával, pisztáciával, vagy áfonyával.

Karácsonyi programok: A hattyúk tava

Posted on Updated on

A jövő héten már meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon, a gyerekek megkezdhetik a visszaszámlálást az adventi naptáraikon. Sok család ilyenkor kezdi meg egyeztetni az ünnepnapokat, hogy Szentestén és az azt követő ünnep napokon kinél, hol gyűljenek össze. De remélhetőleg nem csak az ünnepi menü fontos, hanem a meghitt együttlét is, melyhez kiváló zenei aláfestés lehet a Diótörő vagy A hattyúk tava. Szerintem nincs olyan ország, város, amelyik ilyenkor a műsorára ne tűzné valamelyik Csajkovszkij művet. Az már más kérdés, hogy miért éppen a hattyú vagy a diótörő kerül karácsonykor rivaldafénybe. Járjunk utána együtt.

A hattyúk nagyra becsült madarak sok nép vallásában és kultúrájában. Az ókori Görögországban a hattyú, Apollón isten jelképe és szent madara volt, és több mítoszban is szerepelt. Zeusz hattyú képében csábította el Lédát, aki hattyútojásban hozta világra szép Helénát. Orfeusz halála után hattyúvá változott, és az égre helyezték. Így keletkezett a Hattyú csillagkép, amely egy kitárt szárnyú, hosszú nyakú repülő madárra emlékeztet. Egy másik mítosz szerint egy Küknosz nevű ifjú szerelmes volt Phaetonba, a Nap fiába. Phaeton a Nap kocsiját maga akarta hajtani, de ügyetlensége miatt a haragra gyúlt Zeusz villámmal sújtotta, és ő az égről az Eridanosz folyóba zuhant. Az elkeseredett Küknosz olyan sokszor bukott a folyó vizébe kedvese testét kutatva, hogy Zeusz megszánta őt és hattyúvá változtatta. Küknosz nevére vezették vissza a hattyú latin Cygnus elnevezését is.

A régi irodalomban gyakori költői téma volt a hattyúdal, amelyet a madár állítólag csak a halála előtt énekel. Ilyen jelenség a valóságban persze egyetlen hattyúfajnál sem létezik, csupán az ókori görögök hiedelméről van szó.

Az ír legenda, a Lir gyermekei egy anyáról szól, aki gyermekeit hattyúvá változtatja 900 évre. Indiában a hindu vallásnak különösen kiemelt madara a hattyú, a Hamsa. Szanszkrit nyelven a hamsa vagy hansa (hanza városok!) jelentése jármű, a hindu ikonográfia szerint meg liba! Az ornitológusok viszont azt állítják, hogy több hattyúfaj létezik a világon, ezek közül egy Indiában él, társbérletben más, vándor madarakkal. Nos, talán éppen ezért lett a hattyú a kedvenc témája a Véda irodalomnak is, ahol a nagy szellemi képességű személyeket pl. Paramahamsa-nak nevezik (Nemes Hattyúnak). Ők azok, akik a különböző spirituális világok között jól tájékozódnak. A Védák szerint a hattyúk nyáron a Manasarovar tónál tartózkodnak, majd télen elvándorolnak az Indiai folyóhoz. Igazgyöngyöt esznek, és a tej és víz keverékét isszák.

Az alakjukat változtató hattyú lányok, -képesek női testből hattyú képében élni és fordítva,- világszerte ismert motívuma a népmeséknek. Az alapmese egy hattyú leányról szól, akit ideiglenesen megfosztanak a varázserejétől, ezért kénytelen feleségül menni, egy minimum királyfihoz vagy herceghez. Az “őrült” Ludwig, bajor király és Wagner, a híres zeneszerző is rajongott a hattyúért. Vörösmarty a Csongor és Tündében dolgozta fel ezt a témát. Csajkovszkijt szintén egy régi, orosz mese ihlette meg az első balettjének, –A hattyúk tavának a megkomponálásában, melyet a 19. századi klasszikus orosz balettek legkiválóbb alkotásaként tartják számon, annak ellenére, hogy a maga idejében megbukott.

Csajkovszkij egyébként mindhárom balettjéhez (A hattyúk tava, Csipkerózsika és A Diótörő) mesetémát választott, mert úgy vélte, hogy a mese, valóságos érzelmek és szenvedélyek zenei kifejezésére alkalmas. Az orosz népmese, (címe: A fehér hattyú) keretében megszólaltathatta az emberi tisztaságba, jóakaratba és bátorságba vetett hitét.

A hattyúk tava balett szövegkönyvét, a moszkvai Nagyszínház egykori műsor felügyelője, későbbi igazgatója, Vladimir Begicsev és egyik fiatal táncosa, Vaszilij Gelcer, a Théophile Gautier-féle romantikus balett szövegek mintájára dolgozta ki, a régi, orosz népmese alapján. Ősbemutatója 1877. március 4-én volt, (az ortodox naptár szerint febr 20-án) Moszkvában, a Bolsoj színházban.

A mű moszkvai bemutatója nem nyerte el sem a közönség, sem a kritikusok tetszését, sőt mi több maga a zeneszerző is elégedetlen volt Reisinger koreográfiájával. Sajnos Csajkovszkij mesteri partitúrája elveszett a megbukott produkció miatt és annak ellenére, hogy egyes kritikusok elismerték a mű erényeit, a legtöbben túl bonyolultnak tartották egy baletthez. A legtöbb kritikus inkább az epikus melodrámát emelte ki és nem a balettet vagy a zenét. Az utóbbit túl “hangosnak”, “wagnerinek, szimfonikusnak” tartották, mely elhomályosította a táncteljesítményt. Reisinger koreográfiáját ők is elítélték arra hivatkozva, hogy fantáziátlan és a balett lépések nehezen megjegyezhetők. Az előadás sikertelensége tehát több tényezőnek tulajdonítható. Egyik, hogy “A hattyúk tava” történetének német eredete miatt a közönség “gyanúsan” fogadta, a mesét ostobának tartották, kiejthetetlen családnevű karakterekkel”. Azt hangsúlyozták, hogy az Odettet alakító táncos (feltehetően Odile-t is ugyanaz a művésznő alakította, de ez sohasem volt bizonyítva) “nem volt különösebben meggyőző”. De azt mindenki észrevette, hogy a bagoly-szárnyú szörnyeteg rabságában vergődő hattyúleányok sorsában, Csajkovszkij,- II. Sándor cár, nyomasztó uralmának nagyon is reális képét mutatta be.

Tizenhat évvel később Marius Petipa és Lev Ivanov dolgozott ki új koreográfiát, de a zeneszerző még a bemutató előtt meghalt. 1894. február 17-én, a gyászünnepélyen előadták a félkészen koreografált művet. A teljes előadásra 1895. január 27-én került sor a szentpétervári Mariinszkij színházban. Napjainkban A hattyúk tavát a világ minden jelentős színpadán, új koreográfiákkal is előadták azóta, de ezt, az eredeti Petipa-Lev Ivanov-féle verziót mindenütt tiszteletben tartják. Íme a történet:

Első kép

A hercegi kastély parkjában nemes ifjak és -leányok vidáman ünneplik a herceg huszonegyedik születésnapját. Az udvari bolond rövid szólótáncával vonja magára a figyelmet. Megérkezik az ifjú herceg, a két barát és két barátnő kíséretében és egy keringőt táncolnak (Parasztkeringő). Tánc közben a bohóc mókázásaival igyekszik magára vonni a figyelmet, négy lány pedig virággal kedveskedik a hercegnek. Előkelő társaság élén megérkezik a hercegné és arra kíváncsi, hogy a fia talált-e már magához illő lányt, hiszen a rövidesen megtartandó ünnepségen a hercegnek döntenie kell, kit vesz feleségül. Az alkonyat beálltával a fiatalok távoznak, csak a herceg, az öreg nevelő, néhány barát és a bohóc marad a színen. A herceg ábrándjaiba merülve ül le egy padra. Majd hirtelen hattyúk csapata húz át az égen. A herceg nézi a hattyúcsapatot – erőt vesz rajta vadászszenvedélye, íjat ragad, és üldözőbe veszi a madarakat.

Második kép

Egy erdei tó melletti tisztáson megjelenik a herceg és vadászzsákmányát keresi és lenyűgözi a partot benépesítő hattyú-lányok látványa. A herceg meglepve engedi le megfeszített íját. A tisztás kiürül és feltűnik Odette bánatos alakja. Odette riadtan fogadja a megjelenő herceget. Előbb menekül előle. Azután elbeszéli neki a maga és barátnői szomorú történetét: hogy elvarázsolták őket, és szabadulásukat csupán egy ifjú, hűséges szerelme adhatja vissza. Addig csak éjszaka vehetik fel emberalakjukat. Megérkezik a többi hattyú lány is és egy keringőt táncolnak. A vidámságnak azonban hamar vége szakad, mert lassan véget ér az éjszaka és a lányoknak ismét vissza kell változniuk hattyúvá. Odette marad utoljára – fájdalmasan búcsúzik szerelmétől, aki örök hűséget fogad neki.

Második felvonás

A hercegi palota báltermébe megérkeznek a vendégek: magyarok, lengyelek, spanyolok, nápolyiak. Megérkezik a hercegné is és a négy menyasszony is. Egy-egy szólót táncolnak, majd a herceg keringőzik mindegyikkel pár lépést, aztán a négy menyasszonnyal táncol együtt, de közben csak Odette-re gondol, őt várja. Anyja kérdésére, hogy választott-e a négy menyasszonyjelölt közül, nemmel felel. Új vendég érkezik, egy feketébe öltözött lovag, kíséretében, lányával Odiliával. A herceg Odiliában, a szerelmét véli felismerni, hiszen Odilia/Odette arcvonásait viseli. A bál következik, amelyen mindenki részt vesz. A táncok után a fekete lovag – aki nem más, mint az álruhás varázsló – bevezeti lányát, Odiliát a terembe. A fekete hattyú tánca csillogó, hódító, de csak néhány gesztusa emlékeztet Odette-re. A lovag többször is ráparancsol a lányra, hogy csábítsa el a herceget. A herceg mindjobban Odilia bűvkörébe kerül. A herceg boldog, mert azt hiszi, hogy Odiliában szerelmét, Odette-et találta meg újra. Anyjához vezeti választottját, a lovag pedig esküjét veszi. Ekkor feltűnik a háttérben Odette bánatos alakja. A herceg ekkor rádöbben, hogy becsapták. A lovag és Odilia pedig diadalmaskodó gúny kacajjal hagyja el a termet. A hercegasszony udvaroncainak karjaiba ájul, a herceg kétségbeesve elrohan.

Harmadik felvonás

A tó melletti tisztáson a hattyúlányok Odette-et várják, aki elbeszéli nekik, hogy a herceg hűtlenné vált: nincs többé remény a kiszabadulásukra. Váratlanul azonban felbukkan a herceg és bevallja Odette-nek, hogy nem lett hozzá hűtlen, mert Odiliának – aki megtévesztette őt – tett esküje neki, Odette-nek szólt. A herceg magával akarja vinni szerelmét, amikor megjelenik a varázsló. Ádáz dühre gerjedve fölkelti a természet erőit a herceg ellen, hogy megakadályozza Odette és a hattyúlányok szabadulását. A herceg azonban nagy küzdelemben legyőzi a gonoszt, leszakítja bagolyszárnyát, s ezzel megfosztja az erejétől – megtörik a varázslat: Odette és társnői végre szabadok. Öröm és béke önti el mindenki szívét! Hát ez a mondanivalója A hattyúk tava balettnek, mint ahogy a karácsonyi ünnepeknek is!

Spenótos gombóc paradicsom raguval

Posted on

Hozzávalók a gombóchoz: 1 csomag spenót (500 g), 1 db szikkadt fehér vekni (450 g), 6 dkg parmezán, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 12 dkg vaj, 2 dl tej, só, bors, szerecsendió, 2 db tojás

A paradicsomraguhoz: 1 doboz hámozott konzervparadicsom (400 gr)
1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál szárított rozmaring, oregano, 1 teáskanál olívaolaj, só, bors, egy csipet cukor
 
Elkészítése: A mártáshoz a hagymát egészen finomra aprítjuk. A paradicsomkonzervet villával összenyomkodjuk. A hagymát az olívaolajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a fokhagymát, majd a paradicsomot. Megszórjuk a fűszerekkel, majd 6-8 percig pároljuk.

A spenótot felengedjük. A sütőt előmelegítjük 100 fokra. A kenyér héját vékonyan levágjuk, a belét éles késsel hosszában 1 cm vastagon felszeleteljük. A szeleteket 1 cm-es csíkokra, ezeket pedig kockákra daraboljuk. Tepsiben eloszlatjuk, az előmelegített sütőben szárítjuk 15 percig, majd hűlni hagyjuk kb. 30 percig.

A sajtot finomra reszeljük. A spenótot alaposan kinyomkodjuk, és finomra vágjuk. A megtisztított hagymát és fokhagymát apróra kockázzuk, majd 2 dkg felhevített vajon pároljuk 3-4 percig. Hozzáadjuk a spenótot, és tovább pároljuk egy rövid ideig. Felöntjük a tejjel, felforrósítjuk, és sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük. 30 dkg kenyérkockát nagy tálba szórunk, és leöntjük a spenótos tejjel. Fakanállal hozzákeverjük a tojásokat, kézzel belegyúrunk 3 dkg sajtot, majd állni hagyjuk 10 percig.

Egy nagy fazékban vizet forralunk. Közben a spenótos masszából vizes kézzel 12 db gombócot kerekítünk. A vizet megsózzuk. Beleengedjük a gombócokat, és közepes lángon megfőzzük az újraforrástól számított 12-15 perc alatt.

A maradék vajat serpenyőben felolvasztjuk. A gombócokat habszedőkanállal kiemeljük, és tiszta konyharuhán lecsepegtetjük. A maradék reszelt sajttal megszórva, az olvasztott vajjal fogyasztjuk.

Meghívás egy szárd vacsorára

Posted on Updated on

Nemrég a sors (munka) összehozott egy nagyon bájos, szardíniai lánnyal, Angela Mariával, aki Cagliáriból érkezett hozzánk az egyetemre. Amikor kiderült, hogy mindketten imádunk fotózni és persze főzni, már csak idő kérdése volt, hogy mikor jöjjünk össze egy eszmecserére. Az erdő szélén kerítettünk sort egy rögtönzött sörkerti bútor segítségével, ott tálalta Angela Maria a képen látható cukkini göngyöleget, lazaccal töltve, balzsamecet pöttyökkel díszítve. Miután jól laktunk Angi belekezdett a szárd konyha történetébe,

Angela Maria: A szárd konyha egyedülálló, de mégis olasz, mert keverednek benne a szárd hagyományok és a szomszédos országokból (arab) átvett ízek. A sziget lakói nagy húsfogyasztók, elsősorban a tengerparttól távolabb eső belső területeken. A gasztronómiát természetesen nagymértékben befolyásolta a pásztorkodó életmód. Kedvelt ételeink a nyárson sült a bárány és a kismalac. Érdekes, pillekönnyű textúrájú a szárd kenyér, (a pásztorok könnyen magukkal tudták vinni), a juhsajtokat is azért érlelték sokáig, hogy tovább elálljanak. A sziget szegénységéből fakadóan régen minden emberi táplálkozásra alkalmas nyersanyagot felhasználtak, így készült nálunk szamárkolbász, lóhús, pacalos szendvics, vér,- ezek mind-mind beletartoznak a hagyományos szárd konyhába. Azért természetesen akadnak kiváló halételeink is, mint például a tonhal San Pietro szigetén.

Előételek: a hagyományos szárd konyhára nem jellemző az előétel, ebben a többi olasz régió befolyásolta a helyi gasztronómiát. Első fogásként általában kemencében sült kenyeret szoktak felszolgálni különböző felvágottakkal, sajtokkal, olívabogyóval.

Kenyér: Több száz fajta durumlisztből készült kenyeret fogyasztanak, amelyek falvanként változnak. A legismertebb a pane carasau, amelyet az arabok honosítottak itt meg a 9. században. Nagyon vékony, ennek köszönhetően sokáig eláll. Ismert még a civracxiu, amely kerek alakú, kb. egy kilós kenyér, a héja ropogós, a belseje puha. A helyiek szeretik a roston sült malac vagy bárány szaftjába mártogatni.

Levesek: Egyéb, olasz regionális konyháktól eltérően Szardínián kedveltek a levesek, amelyek gyakran olyan tartalmasak, hogy egytálételként is megállják helyüket. Ilyen például a zuppa cuata, ami húsleves, levesbetétként kenyér- és sajtdarabok vannak benne, és sütőben készítik el.

Tészták: Legjellegzetesebb tésztafajtánk a malloreddus, más néven gnocchetti sardi, vastag, kagyló alakú tészta sáfránnyal ízesítve, amelyet általában kolbászos, paradicsomos szósszal tálalnak.

Húsételek: A porceddu (kismalac) a legnépszerűbb húsétel, második helyen a bárány és a kecskegida áll. A porceddut anyukám úgy készíti, hogy először lassú tűzön megsüti, majd mirtuszlevelekre fektetve pihenteti, lehetőleg parafatálcán. Meg kell említeni azt az ősi roston sütési módszert (“mallori de su sabatteri”), amelyet elsősorban Nuoro környékén alkalmaznak. A sütnivaló állatokat a nagyobbtól a kisebb felé haladva egymásba helyezik. A borjúba egy kecskét, a kecskébe egy kismalacot stb., aztán az egészet egyszerre sütik meg.

Sajtok: A szárd sajt kultúra legismertebb terméke, az eredet védett juhsajt, a pecorino sardo. Szardínián a juhtenyésztésnek nagy hagyománya van, és a római hódítás óta Szardínia Szicíliával és az afrikai provinciákkal együtt fontos sajttermelő zónává vált. A pecorino sardo két változatban kerül forgalomba, az egyik a fiatal, a másik az érett. Különlegességét a szárd juhnak köszönheti, amely kitűnő minőségű tejet ad.

Édességek: A szigeten az édességeink igen változatos képet mutatnak. A legismertebb szardíniai desszertek a sebada, amely egy kerek, sajttal töltött tészta olajban kisütve és mézzel ízesítve; az ancini, ami ánizzsal ízesített linzertészta. Külön említést érdemel a méz, amelyet az egész szigeten termelnek, különösen Gallura és Barbagia területén, valamint a déli részeken, ahol az enyhe klíma, és az ebből következő hosszabb virágzási idő elősegíti a termelést. A szárd édességek jelentős része mézzel gazdagított.

Borok: Itt kibújt Angélából a genetikus, amikor a következőket mondta: Szardínia bortermelése a legarchaikusabb Olaszországban, és különösen érezhető rajta a spanyol hatás. Leghíresebb borszőlői a Cannonau és a Carignano, amelyek a közelmúltig elfogadott tudományos vélemény szerint az Ibériai-félszigetről származnak. A legutóbbi genetikai és régészeti kutatások azonban ezt a véleményt a Cannonau szőlőfajta esetében megcáfolni látszanak, mivel a felfedezett kb. 3200 éves ültetvények nyomai, valamint DNS-vizsgálatok alapján igazolódni látszik, hogy ez a szőlőfajta nem ibériai fajták leszármazottja, hanem helyi nemesítés eredménye, és ilyenformán a Cannonau szőlő és bora a Mediterráneum legidősebb ma is termelt fajtájának tekinthető. Az itt termelt borok nagy részét a szigeten fogyasztják el. Minőségi borai a Cannonau, a Vermentino di Gallura, a Vernaccia és a Carignano del Sulcis.

Likőreink: Szardínia szőlőinek jelentős része alkalmas likőrök előállítására. A leghíresebb likőr a Mirto, de emellett folyik pálinkagyártás is. A Mirto sötétvörös színű likőr, amelyet a mirtusznövény (Myrtus communis) bogyóinak (és egyes változataiban leveleinek) alkoholos kivonatából állítanak elő.

Az Aquavite szintén népszerű, átlátszó, alkoholos ital, amelyet az egész szigeten gyártanak, „Filu ‘e ferru”, „abba ardente” és „Filu ‘e ferru” neveken ismert.

A Limoncello: szárd citromból készült likőr, amit étkezés után fogyasztanak általában.

Mirabelle szilva-móra bóra

Posted on Updated on

A Mirabelle szilva, más néven Mirabelle aszalt szilva vagy cseresznye szilva, a Prunus szilva nemzetségbe tartozik. Ez a szilvafajta valószínűleg Anatóliából terjedt el, ahol a vadon termő gyümölcsöt elsőként nemesítették. A Mirabelle-t a kis, ovális alakú, sima szerkezetű húsáról, és különösen a vörös, vagy sötét sárga, pettyezett külsejéről lehet felismerni. A Mirabelle júliusra érik be, de júliustól-szeptember közepéig tart a betakarítása Európa északi féltekén. A hagyományos módszer mellett gépesített megoldást is alkalmaznak, ahol az elv ugyanaz: az érett gyümölcsöket lerázzák, majd a fa alatt elhelyezett hálóból összegyűjtik.

A Mirabelle, magyarul móra-bóra tehát nem valami egzotikus gyümölcs, hanem egy apró szilvafajta. Egyéb magyar nevei: cseresznyeszilva, mirabolán szilva, potyóka, paradicsomszilva, lotyó-vagy fosószilva (nem azért nevezik fosó szilvának, mert hasmenést kapunk tőle, hanem, mert a földön erjedve hasonlít a…). A Sárközben Bátaszék környékén viasz szilva néven termesztik. Másutt szúrós gallyai miatt élő sövénynek telepítik. Mivel mézédes és zamatos ezért elsősorban gyümölcskonzervek és desszertpiték készítésére használják, a levéből általában bort készítenek vagy szilva pálinkát/brandyt-főznek, de a szilva frissen is élvezetes.

A móra-bórának magas a cukortartalma, így eleve kevesebb hozzáadott cukrot igényel akár lekvárnak, akár szörpnek főzzük meg, valamint nagyon jóízű pálinka készülhet belőle. A pálinkakészítés során sokan attól félnek, hogy mivel nem magvaváló nem lehet kimagozni, ami viszont hatással lehet a pálinka minőségére, de egy pár napos állás/erjedés után magától megválik a magoktól, amik leülepszenek a hordó aljára és szépen le lehet szűrni. A gyümölcs sok A-,C-, és B2-vitamint tartalmaz, valamint élelmi rostban gazdag. Ásványi anyagai közül a legfontosabb a kálium, a kalcium, illetve a vas. Fenntartja a sav-lúg egyensúlyt, szabályozza a keringési rendszert. A fogyasztása csökkenti a szív- és rákbetegségek kockázatát. Tisztítja a vért, véd a szembetegségek ellen. Antioxidáns fenoljai semlegesítik a szabadgyököket, védik a sejtfalat. Hatásukra felgyorsul az anyagcsere, fokozódik a zsírsejtek lebontása, vagyis kiváló fogyókúrás étel.

A mirabelle-t a rómaiak honosították meg Európa területén, azonban őshazája a Kaukázus és Anatólia (a mai Törökország) környékére tehető.
Sokféle csonthéjas gyümölcsfát, díszfát és díszcserjét szemeznek rá. Termése frissen is fogyasztható, de dzsem és pálinka készítésére is alkalmas, a Kaukázus vidékén legnagyobb mennyiségben húsételek mellé tálalt savanyú fűszeres mártás (tqemali) készítésére használják.

Mi magyarok sokféleképpen hasznosítjuk. Vidéken kitűnő lekvárt készítenek belőle. A hullott szilvából lesz a hungarikumnak számító szilvapálinka, és ez a fajta szilva adja a legjobb aszalványt. Fogyaszthatjuk nyersen gyümölcsként, gyümölcs salátákban, kedvelt főzve, gyümölcslevesekben is. Az aszalt szilva kitűnő desszert, de jól illik egyes húsételekhez, különösen a vadakhoz (az aszalt szilvában is megvan a sok vitamin, ami a friss gyümölcsben, ráadásul töményebben). Főzött gombóc töltelékként közkedvelt mód, hogy fahéjas cukorral ízesítve hajtogatják a krumplis-vajas gyúrt tésztát. A gombócokat gyakran pirított zsemlemorzsába hengergetik.

Mirabelle fesztivál

Franciaországban nagy becsben tartott gyümölcs a mirabelle, tradicionális lekvárfőző alapanyag. A Lorraine-Lotharingia nevű francia régió egyik különlegessége, ahol az ideális klíma és a talaj összetétele különösen kedvez ennek a gyümölcsnek a termesztéséhez. Ez a régió 15 000 tonna Mirabelle szilvát termel évente, ami 80%-a világ globális termelésének. A franciák a Mirabelle szilva 90%-át kereskedelmi célból termesztik. 70%-ából lekvár készül, 20%-ából pedig az Eau de vie (Az élet vize) nevű, színtelen, gyümölcsízű brandy.

A gyümölcstermesztés két fő területe, Nancy és Metz. Az utóbbiban termesztett fajta a cseresznye szilva. Ez a Mirabelle kicsi, nem olyan kemény, mint a másik fajta, nincsenek rajta pöttyök, kevésbé édes, ezért inkább lekvárnak jó, míg a Nancy típusúak édesebbek, így jobb friss gyümölcsként fogyasztani.

1996 óta a Mirabelle de Lorraine-t az EU kiváló minőségű regionális termékként ismerte el és a területet védettnek nyilvánította. Ez a cím garantálja a minimális gyümölcs méretet (22 mm) és a cukortartalmat, és a termelése csak ebben a meghatározott földrajzi zónában engedélyezett.

A város két hetet szentel a Mirabelle szilva dicsőítésének, az augusztusban tartott népszerű Mirabelle fesztiválon. A fesztivál ideje alatt, piacok gondoskodnak a friss és aszalt szilváról, meg lehet kóstolni a Mirabelle-lel készült süteményeket, továbbá a Mirabelle likőrt, van élő zene, tűzijáték, művészeti kiállítások, virágfelvonulás, úszóverseny, az esti gálán helyezik a koronát a Mirabelle királynő fejére és hajnalig tart az ünneplése.

Csirkerolád savanyú-édes Mirabelle szilvával

A Mirabelle szilva Németországban is népszerű (elsősorban a dél-és dél-nyugati régiókban), ahol vadon is nőnek meg ültetvényeken is. A németek a Mirabelle szilvát frissen élvezik vagy süteményekben, likőrökben és konzerv gyümölcs formában.

Spanyolországban, Galíciában, a Pontevedra tartomány déli részének jellegzetes gyümölcse a Mirabelle. Xosé Sánchez García-ban viszont csak a 20. század közepén terjedt el, ahol tökéletesen aklimatizálódott. Galíciában frissen fogyasztják, de konzervek és likőrök gyártására is használják. Az Ebro-völgyben Zaragoza, Teruel, Lleida és Tarragonában is megtalálható, azon kívül a folyók közelében, öntözési csatornák és az országutak mentén. Az aragon Mirabelle szilvát cascasbeles-nek hívják.

Angliában, a Mirabelle szilva vadon élő és termesztett változata, sárga, narancs és piros színben található főként Essexben, Maylandsea-n és Alresford Hampshire-ben. Az Oulton Broad közelében található metzi fajtát az angolok a Leathes-i sonkába teszik. Észak-Nyugat-Angliában, Liverpool, Buckinghamshire városok környékén a közelmúltban vörös és sárga fajtákat is találtak egy ősi fedezeti sorban, Northampton peremén. Ezen kívül egy magányos móra-bóra fa található Hucknallban, Nottinghamshire-természetvédelmi területén, ami 2015-ben hatalmas termést hozott.

A Cseh Köztársaságban, Bosznia-Hercegovinában, Lengyelországban és Szlovákiában egyaránt megtalálhatóak a móra-bóra vadon élő és termesztett fajtái, gyakran árkok mentén.

Az Egyesült Államokban, az 1940-es években telepítették be a Mirabelle szilvát, de napjainkban csak a Tamalpais völgyben, San Francisco-tól északra termelik. A Mirabelle szilva bevitele az Egyesült Államokba korlátozott, és az amerikai üzlethálózatok csak kizárólag Franciaországból hajlandóak importálni.

Mirabelle torta

Túrógombóc forró eperszósszal

Posted on Updated on

Hozzávalók (4 személyre): a gombócokhoz: 50 dkg tehéntúró, 2 tojás, 2 ek cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 6-8 ek zsemlemorzsa

a szószhoz: 25 dkg eper, ízlés szerint cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1-2 ek tearum

Elkészítése: Egy tálban összedolgozzuk a gombóc valamennyi hozzávalóját. Körülbelül 25 percre félretesszük, pihentetjük. Kis golyókat formázunk belőle, és forró, enyhén lobogó vízben kifőzzük (A gombócok masszája egy kicsit lágy, így csak vizes kézzel lehet megformálni).

Közben a szószhoz az epret a többi hozzávalóval rövid idő alatt összefőzzük, majd pürésítjük. Tálaláskor a gombócokat megszórjuk porcukorral, majd ráöntjük az eperszószt, de friss epret is kínálhatunk hozzá.

Túrógombóc forró eperszósszal

Bárány sztifádó

Posted on Updated on


Hozzávalók: 70 dkg bárányhús, 2 fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 db egész fahéj, 1 csipet őrölt szegfűszeg, 2 db babérlevél, 1 narancs reszelt héja (nem fontos), bors, só, 3 ek olaj, 12-14 db gyöngyhagyma, 3 ek paradicsompüré, vörös bor, feta sajt

Elkészítése: Feldaraboljuk a húst, a szeleteket lisztbe forgatjuk és négy evőkanál olajon mindkét oldalán megbarnítjuk, aztán lerakjuk egy cserép- vagy öntöttvas-lábosba. A gyöngyhagymát rádobjuk. Ráöntünk egy kis ecetes levet a gyöngyhagyma alól, összeforraljuk, közben falapáttal felkapargatjuk, ami az edény aljára vagy oldalára sült, hozzáadjuk a paradicsomot, fokhagymát, fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, babérlevelet, egy percig forraljuk, aztán ráöntjük a vörös bort és a maradék olajat, sózzuk és borsozzuk, majd a húsra öntjük. Lefedjük az edényt és betesszük a száznyolcvan fokos sütőbe. Húsz perc múlva a hőmérsékletet lecsökkentjük százötven fokra, és további másfél óráig sütjük, illetve amíg a bárány teljesen meg nem puhul. A görög tavernákban ehhez is, mint minden máshoz burgonyapürét vagy sült krumplit adnak, néha paradicsom szószos rizst, pedig tulajdonképpen nem kell hozzá más, mint egy kis vörös bor meg egy finom, ropogós kenyér.

Bizarr étkezési szokások: Michelle, a vérivó

Posted on Updated on

Akik nem hisznek abban, hogy a vámpírok léteznek, akkor biztosan nem hallottak még az Amerikában élő Michelle-ről, aki nem tudja abbahagyni a vérivást. Még mielőtt felfordulna a gyomrunk, gondoljunk arra, hogy míg az emberek többsége nem tudja megkezdeni a napját kávé vagy cigaretta nélkül, Michelle ugyanígy van a vérrel, ami számára olyan fontos, mint másnak a vízivás. S hogy honnan szerzi be ezt a sok vért? Na nem a vámpírfilmek szcenáriója szerint, éjszaka egy sötét sikátorban ólálkodik, áldozatra várva. Nem, ez az asszony a helyi piacon vásárol állati vért.

Michelle-nek, a 35 éves tetováló mesternek minden nap szüksége van minimum 1 liter vérre. Ha valamilyen oknál fogva nem jut hozzá, fejfájástól szenved, ingerlékeny lesz, hasonlóan ahhoz, ahogy a legtöbb ember érzi magát a napi adag kávé-cigi-csoki-alkohol megvonásakor. A kaliforniai tetováló-művész saját bevallása szerint már annyi vért ivott meg az elmúlt 10 évben, hogy meg tudna vele tölteni 23 fürdőkádat! (hetente 7 liter vért, havonta cirka 36 liter disznó vért fogyaszt).- “Vért iszom, miközben olvasok, pihenek, vagy tetoválok”.-mondja. -“Vérrel főzök, leveseket sűrítek be vele. Kisütöm, mint egyes faluhelyeken a csirkevért, és amikor Bloody Mary-t csinálok, valódi vérrel keverem ki a koktélomat”.-teszi hozzá.

Hogy milyen állati vért szeretek a legjobban? Mert emberi vérhez sajnos hetente csak egyszer jutok hozzá, így inkább disznó vért használok, mert a marhavérnek erős vadszaga van. Igaz, hogy az sósabb, és ugyanolyan sűrű, mint egy jó vörös bor”. Az igazi ünnep azonban számára, amikor emberi vérhez jut. „Próbálok annyi emberi vért inni, amennyit csak tudok.”-mondja. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy „a férfiak vérének az íze más, mint a nőké, a férfiaké határozottan sűrűbb.”

A kezdetek

Mint minden abnormális dolog mögött, így Michelle vérivás-evés megszállottsága mögött is egy trauma áll. A fiatal nő, amikor tinédzser volt, depresszióba zuhant és elkezdte késsel vagdosni magát. “Az első alkalommal, amikor megvágtam magam a vér patakokban folyt le a karomon, kíváncsi lettem, hogy milyen ízű és megkóstoltam. Nagyon ízlett. Hát így kezdődött.”
Michelle az önsanyargatást később abba hagyta, de a vérivás vágya megmaradt, melynek azóta is szenvedélyes rabja. “Mindig van a mélyhűtőmben fagyasztott sertés vér, kiolvasztásra várva.”-mutatja a riporternek. -“Bárcsak emberi vér lenne!- sóhajt egy nagyot, miközben bezárja a hűtő ajtaját. “Mellesleg minden ember vére más ízű.”

“Vérszomjas Michelle” ugyanis szereti a vért közvetlen forrásból megkóstolni, így a barátja, John, nemcsak az élettársa, de egyben donor is számára (az ő “tiszta” vérében bízik meg legjobban).

Mondjuk el tudom képzelni, hogy nehéz lehet meggyőznie ismerősöket, vagy idegeneket, hogy adjanak vért, mert főzéshez, vagy a kávéjához kell.

A Crazy Obsession amerikai TV show forgatókönyvéhez az is mindig hozzá tartozik, hogy egy szakértő meglátogatja a bizarr szokásnak hódoló alanyt és megpróbálja kigyógyítani belőle. Michelle-t egy orvos kereste fel az otthonában, aki azt tanácsolta neki, hogy hagyja abba a vér ivást. Olyan betegségek kockázatával próbált érvelni, mint a hepatitis, HÍV-fertőzés, mert ezeknek a veszélyeknek Michelle szinte nap, mint nap ki van téve. De Michelle válasza erre csak annyi volt, hogy: “Nem vagyok vámpír, sem elmebeteg, csak egyszerűen egy olyan valaki, aki élvezi a vér ízét és ha megbetegszem tőle, ha nem, akkor sem tudok leszokni róla!”

A petrezselyem mészárlás

Posted on Updated on

A Dominikai Köztársaság és Haiti

1697-ben Haiti (akkori nevén Saint-Domingue) gazdag francia gyarmat volt, amelynek lakossága a 18. század végére négyszeresen múlta felül a Dominikai Köztársaság (Santo Domingo) spanyol gyarmati lakosságát. Ez a különbség később komoly konfliktushoz vezetett a 2 ország között.

Az 1930-as években a Dominikai Köztársaság elnöke Rafael Leónidas Trujillo lett. Az “El Jeffe,-a Főnök” vaskézzel uralkodott az országban, ami azt jelentette, hogy mindenféle ellenzéket üldözött. Igaz, hogy az 1961-ig tartó kényuralma alatt számottevő gazdasági fejlődés következett be, (modernizálta a kórházakat, iskolákat, laktanyákat építtetett, lakásépítési projekteket kezdeményezett, valamint kiépíttette az autópályát a főbb városok felé) de hozzá kell tennünk, hogy ennek hasznát a diktátor és rezsimjének támogatói fölözték le. Mint általában az egyeduralkodók sok várost és tartományt családtagjairól nevezett át, beleértve a fővárost, Santo Domingót, aminek új neve Ciudad Trujillo (Trujilló város) lett.

Az 1930-as évek közepétől Trujillo anti-haitianizmusa egyre erősödött, olyannyira, hogy egy táncestet követő beszédben nyíltan meghirdette a faji tisztogatást a “feketék,” a haitiak ellen. A gyűlölet politikai háttere abban kereshető, hogy Haitiban a nagy népsűrűség és a túlzottan erodálódott talajon való gazdálkodás miatt egyre problematikusabbá vált a megélhetés, melynek következtében egyre több haiti paraszt a határmenti dominikai területekre költözött, ahol a földéhség kisebb volt. A haitiak hamarosan profitálni kezdtek az így szerzett földből, míg a dominikaiak a nem megfelelően kiépített összekötő utak miatt áruikat a nagyobb városokba nem tudták eljuttatni. A kereskedelmi többlet lassan kezdett átvándorolni Haitiba. Ezt látva az elnök attól félt, hogyha a nagy létszámban érkezett bevándorlók elkezdik elfoglalni a kevésbé sűrűn lakott dominikai határvidéket, a haiti kormány majd át akarja venni ott a hatalmat. Félelme nem volt alaptalan, ráadásul a laza határellenőrzés miatt a fegyvercsempészet is prosperált, egyre nagyobb hatalmat adva a Trujillo rezsim ellen forradalmi csoportoknak.

A mészárlás

1937-ben Trujillo, (aki maga is negyedrészt haiti származású volt), parancsot adott a hadseregnek, hogy a határ dominikai oldalán gyilkoljanak le minden haitit. Ez a véreskezű leszámolás később a petrezselyem-mészárlás néven vált ismertté –a Dominikai Köztársaságban a mai napig csak az El Corte (a mészárlás) néven említik.

1937. október 2. éjszakájától október 8-ig, nagyjából öt nap alatt különböző becslések szerint mintegy 17 000–35 000 (a dominikai történész Bernardo Vega szerint 35 ezer) haiti származású embert öltek meg a katonaság halálosztagai, akik áldozataikat bozótvágó késekkel fejezték le a Dominikai Köztársaság északnyugati határánál, valamint a szomszédos Cibao régió egyes részein. (Ez a módszer volt később a legfőbb eszköz a ruandai népírtásnál 1994-ben). Trujillo katonái minden sötét bőrű embert felszólítottak arra, hogy mondja ki a perejil (petrezselyem) szót, mert a haitiak, akik franciául vagy haiti kreol nyelven beszéltek, a szó „r” hangját másképp ejtették, mint a spanyol anyanyelvű dominikaiak. Ekkor 17 000 ember esett áldozatul a néptisztogatásnak.

És ezzel még nem fejeződött be a vérengzés. 1938 tavaszán
Trujillo egy újabb kampányt indított a haitiak ellen. Ezúttal a déli határvidéken, az el desalojo (a kilakoltatás) nevű hadművelet több hónapon keresztül tartott. A vérengzéseknek újabb tízezrek estek áldozatul, ezrek voltak kénytelenek menekülni. Bár a dominikai újságok egyszerűen csak kilakoltatásról számoltak be, több száz dominikai katona tetteire, -akiket az ország más területeiről rendeltek ide, hogy minél előbb befejezzék a faji tisztogatást,-hamarosan fény derült. Az ENSZ megfigyelők, és külügyi képviselők szerint a mészárlás során Trujillo az északi határon 20 000 haitit öletett meg vagy még többet, az áldozatok számát ugyanis nehéz volt pontosan megállapítani, mert Trujillo módszere az volt, hogy a gyilkosságokat a legtöbb esetben tömegektől elszigetelt területeken hajttatta végre. Sok áldozat a tengerben, a cápák gyomrában végezte, vagy tömegsírokban, ahol a savas talaj miatt hamar oszlásnak indultak, így a később kirendelt törvényszéki nyomozók nem tudták őket azonosítani. De a holttestekben talált golyók analizálása után kiderült, hogy a Krag nevű fegyverekből származtak, ehhez a típusú puskákhoz viszont csak dominikai katonák férhettek hozzá. Az amerikai követségi informátoroknak később a katonák maguk beismerték, hogy a mészárlást Trujillo parancsára követték el, de ezekre a borzalmakra csak holt részegen voltak képesek.
“A gyermekeket feldobtuk a levegőbe, majd a szuronyainkra szúrva elkaptuk, vagy sziklákhoz és fatörzsekhez csapkodva öltük meg őket. Mások menekülés közben haltak meg, belefulladtak az Artibonite folyóba, amely gyakran a két ország közötti véres konfliktus helyszínéül szolgált”.

USA néhány hónappal később véget vetett a terrornak, gyilkosságoknak (Roosevelt volt az elnök), az az Amerika, amely a Trujillo által vezetett dominikai kormányt hosszú ideig támogatta (rajtuk kívül még a katolikus egyház és a dominikai elit is támogatta Trujillo kampányát, egészen a petrezselyem mészárlásig)

Folyt köv. A Mirabál lányok a Trujillo rezsim ellen, a Pillangók ideje című film alapján Salma Hayek főszereplésével.