Hónap: március 2012

Piknik Cseresznyefalván

Posted on Updated on

Szakura és Hanami

A cseresznye virága (szakura) Japán nemzeti jelképe, egyben a japán identitás része. Valószínüleg emiatt vált sok zenei, képzőművészeti és irodalmi műalkotás kedvelt témájává. Sőt mi több a cseresznyevirágzás iránti rajongásukat a japánok addig fokozták, hogy kitaláltak rá egy ünnepet, a cseresznyevirág nézést, a hanamit. Századok óta, minden évben országszerte megtartják, a cseresznyevirágzás idejétől függően, időbeli eltolódással. Mivel a cseresznyevirágokat alig néhány napig lehet megtekinteni, ezért a Japán Meteorológiai Intézet ebben az időszakban előrejelzéseket készít, hogy délről-északra haladva melyik zónában, hány százalékban virágzott ki a cseresznyevirág. Japán legnagyobb cseresznyevirág-néző helye a Mjógi-hegy lábánál elhelyezkedő Szakura no Szato-Cseresznyefalva, ahol több mint ötezer cseresznyefa található. Az emberek boldogan népesítik be a parkokat, szentélyeket, templomokat, sétányokat és kerteket, hogy a barátokkal és a családdal virágnéző ünnepséget rendezzenek a szakura fák alatt. A Hanami fesztivál sok ember számára az első pihenőnapot jelenti az újévben.

A “Hanami” többszázéves hagyomány Japánban. A virágnéző parádé szokása a Nara korszak idején (710–794) kezdődött, de a krónikák szerint ekkor még a szilvavirágzást részesítették előnyben (ume). A Heian korszak (794–1185) idején azonban már a cseresznyét kezdték magasztalni, így hamarosan hivatalos esemény lett belőle hanami néven (ami tulajdonképpen a szakura szó szinonimája, ma az ünnepnap neve hanami, a virágé meg szakura). A szokás eleinte csak a császári udvarra korlátozódott, később azonban, az Edo korszakban a szamurájok elterjesztették a nép körében. Több uralkodó a nagyobb népszerűség kedvéért, (Tokugawa Yoshimune) cseresznyefákkal népesíttette be Japán különböző régióit.

A cseresznyevirágzás Japánban, Okinawában már januárban megkezdődik, utána március végén vagy április elején Kiotóban és Tokióban borulnak virágba a fák és így tovább, szóval minél magasabbra haladunk észak felé, annál később kezdődik a cseresznyevirágzás (Hokkaidō szigetén, ahol éltem a hideg miatt kb. a mi májusfa ünnepünk idejére tolódott el a cseresznyevirágzás ünnepe).

Szimbólum

Japánban a cseresznyevirágzás az örökkévalóság metafórája, egyben a tiszavirág rövidségű emberi lété és az elmúlásé (lsd Az utolsó szamuráj című film végén a főhős erről filozofál Tom Cruse-nak). Így lett a fantasztikus szépség és a gyors elvirágzás, a gyönyörű, de rövid élet és a hirtelen halál szimbóluma, érthető, hogy nagy hatással volt és van az összes művészeti ágra. Az udvari költők már a 3. században tankákban és haikukban énekelték meg a cseresznyevirágzás csodáját. A mangáktól (képregény) a rajzfilmekig, a filmektől, a musicalekig nincs olyan műfaj, amelyik ne lenne profi cseresznye témában. A leghíresebb és legősibb zenei darab a “Szakura” című japán népdal, mely eredetileg egy sakuhacsi-ra, azaz bambusz fuvolára írt mestermű volt. Azóta rengeteg pop, rock sláger született cseresznye témában, nem beszélve a cseresznyevirágot ábrázoló képekről, kimonókról, papír-írószer cikkekről, porcelán vagy egyéb kerámiákról, melyek kedvelt dísze szintén a cseresznye.

Cseresznyés nyalánkságok

Mivel a cseresznye virágja, szirmai és levelei is alkalmasak emberi fogyasztásra, hamar felfedezte a japán konyha.

Néhány érdekes cseresznye virágból és levélből készült étel és ital

Wagasi: A cseresznye virágját leszedik, megsózzák és szilvabor ecetbe áztatják (az umezu-ba), ezzel ízesítik a Wagasi nevű hagyományos japán édességet, és egy másikat az Anpan-ét is, ami tulajdonképpen a magyar bukta japán megfelelője, legtöbbször babpürével töltve árusítják.

Kedvelt ital a szakuraju nevű cseresznyés ital, melyet a zöld tea helyett fogyasztanak, nem kizárólag csak cseresznyevirágzás idején, hanem nagyobb esmények alkalmából, évfordulókon, esküvőkön, úgy, hogy a virágokat sós vízben megfőzik.

Szakuramocsi: Japánban a cseresznye leveleit is fogyasztják, s mivel a legjobb ízű az Ōshima nevű cseresznye fajta, melynek levelei selymesebbek, mint a többi cseresznyéjé, sós vízben megfőzik és szaké hozzáadásával isszák. Nem lehet azonban nyakló nélkül hörpölgetni, mert a levelek a coumarin nevű mérgező anyagot tartalmazzák.

Japán uborkás-krumpli saláta: igaz semmi köze a cseresznyéhez, de mégis kedvelt csemege a Hanami idején.

Hozzávalók: minden személyre 1 kisméretű burgonya, 5 dkg sonka, 1 kígyóuborka, fél fej hagyma, 5-6 evőkanál joghurt vagy majonéz, vagy mindkettő keverve, só, bors, waszabi vagy torma és 1 csipet cukor

1. Főzzük meg héjában a burgonyát. Amikor kész pucoljuk meg. Tegyük félre hűlni. 2. Tisztítsuk meg az uborkát és sózzuk be. Hagyjuk pár percet állni, majd csavarjuk ki belőle a sót. Helyezzük salátás tálba. Keverjük össze a majonézt a joghurttal, adjuk hozzá a waszabit (vagy egy kiskanálnyi tormát) és a csipet cukrot. 3. Szeleteljük fel a sonkát, meg a hagymát, (apróra) és keverjük hozzá óvatosan az uborkához. Vágjuk fel a burgonyát, helyezzük egy nagyobb salátás tálba, adjuk hozzá a sonkát és az uborkát majd önstük rá a majonézes-joghurtos öntetet. Nagyon finom és üdítő tavaszi saláta!

Az új költségvetési év és az iskolaév is áprilisban kezdődik pl Honshūban, így nem véletlen, hogy a tanítás első napja egybeesik a cseresznyevirágzás idejével.Sok iskola udvarán áll cseresznyefa, az alatt ünneplik a szakura virágzást.

Reklámok

Húsvéti hímes tojásvásár az andechsi kolostorban

Posted on Updated on

Andechs és a Szent Hegy (“Heiliger Berg” ) a müncheniek kedvenc zarándokhelye. A népszerűségét annak köszönheti, hogy az Ammeri tó fölött helyezkedik el kb. 40 kilométerre Dél-Nyugatra München központjától. A két fő attrakció a hegy tetejére épült apátság (1135-től az Andechs-Merániai herceg tulajdona volt, később II. Ottó Bamberg érseké, majd Wittelsbach Ottó és leszármazottai örökölték meg) több, mint ezer éves Benedek rendi kolostora és temploma, valamint a 3,500 férőhelyes sörkert és vendéglő. A szerzetesek által főzött andechi sört Németország egyik legfinomabb söreként tartják számon. A sörkert teraszáról fantasztikus kilátás nyílik a tóra és az egész völgyre.

Húsvét közeledtével Andechs fő látványossága azonban nemcsak a “Bräustüberl” vagy valamelyik Karl Orff orgonakoncert lesz, hanem a festett tojás kiállítás és vásár (Ostereier markt), ahol nemcsak a tojásfestés technikájával ismerkedhetünk meg, de megvehetjük a gyöngyökkel bevont, csipkés ruhába “öltöztetett”, papírmaséval bevont, fa, üveg, kerámia, márvány stb. tojásokat. A kiállítás idén, március 28-április 1-ig tekinthető meg.

Csokisokk Belgiumban avagy a csokoládé jobb mint a szex?

Posted on Updated on

A múlt héten Belgiumban jártam család látogatás céljából, így a programokból természetesen nem maradhatott ki a szokásos csokoládékörútunk sem. Vasárnap Leuvenben voltunk, mert egy barátunk meghívott egy nemrég megnyílt forró csokoládé-tea-koktél-fagyi bárba (A belga emberek számára a csokifogyasztás olyan, mint a sörivás Németországban). A kávéház a Holiday Inn nevű hotellel szemben lévő Quetzal volt. Az első benyomás mindig fontos, nos a kávéház inkább egyszerűnek, mint hivalkodónak tűnt, a falak terrakotta színével viszont jól harmonizáltak a fényes, bordó színű bútorok és a fekete szőnyegpadló. A bútorokon kívül azonban semmi egyéb extravagáns dolog nem utalt a csoki azték indián eredetére, semmi dekoráció, mexikói szobor, vagy néhány poszter a csokoládé eredetéről nem volt a teremben. A kávéház mégis tömve volt, s Simon mondta, hogyha nem foglalta volna le előre az asztalt, nem kaptunk volna helyet. Épphogy leültünk már hozták is az itallapokat. A főoldalon a következő szlogan provokált: “A csoki jobb mint a szex!…oké gondoltam, majd tovább lapozva azt olvastam, hogy a Quetzal csokoládéitalai mennyeiek, így fennáll a függőség veszélye. Nos akkor mivel “mérgezzük” magunkat?-kérdeztük egymástól és elkezdtük böngészni az itallapokat. Az óriási választék miatt nehéz volt a döntés, de hogy-hogy nem végül mégis sikerült: én a Baileys likőrös csoki-sokkot (chocoshino) választottam, tejcsokiból, Baileys likőrrel és tejszínnel dúsítva, Simon az Amaretto likőrös változatot kérte, fekete csokiból, a lányaim meg a Marshmallow-s mellett döntöttek. Amikor felszolgálták az italokat, egy kis tányéron brownie süteményt is kaptunk hozzá. (Belgiumban az édes italokhoz, kávéhoz, teához, csokoládéhoz kísérőként mindig adnak egy darabka csokit vagy kekszfélét). Hogy a forró ital milyen volt? Nehéz szavakba önteni. Mint csokoládémesteri diplomával rendelkező egyén, rögtön megállapítottam, hogy a csoki temperált, fondant csokoládéból készült, a többi “alkotórészt” meg szimplán utána adták hozzá. Az osztrák forró csoki, (kakaóporból és víz vmint tejszín keverékéből kutyult ital) egy ízetlen kávéautomata borzalommá törpült a Quetzal bár által kínált csoko-sinó mellett. Erotikus volt, szexi és ínycsiklandó!

Mielőtt elhagytuk volna a bárt odaléptem a pulthoz, ahol jóleső érzés volt látni, hogy a csokoládéfajtákat külön tartályokban, állandóan melegen tartják (32 fokon). Érdeklődésemet látva a fiatal tulajdonos megengedte, hogy pár képet készítsek a konyháról, s miközben gratuláltam a bárjához, elmondta, hogy a nagy sikerre való tekintettel, 2 másik belga városban, Gentben és Antwerpenben is megnyitották italbárjaikat (www.chocoladebar.be-www.quetzal.be).

Másnap Brüsszelben a főtéren, a Grand Place-on beszéltünk meg találkozót ismerősökkel, mert mindig innen kezdjük szokásos belvárosi körsétánkat. Először megérintjük a szerencsét hozó szent aranyszobor lábát, meg a lába körül ugráló egeret, aztán lassan, bámészkodva “leereszkedünk” a Pisilő fiú (Mannequin Pis) szobráig, ellenőrizzük, hogy milyen ruhát visel azon a héten. Ezúttal andalgásom közben feltűnt, hogy szinte minden második üzlet csokoládé kereskedéssé transzformálódott: Cornet, Godiva, Neuhaus, Leonidas, az összes jól ismert belga csokoládé márka képviseltette magát. De nemcsak itt, hanem a belvárostól kicsit távolabb, minden fontos turista csomóponton, mint pl. Sablon-on, ahol nemcsak hatalmas antik börze van minden hétvégén, de itt létesültek az első kézműves csokoládéboltok. A sarkon mindjárt, pompás kirakatával a Godiva hívogatott minket. Lady Godiva amazonként ülte meg a lovát, a lábainál ezernyi csoki nyuszi nézett fel rá áhítatosan. A Godivával szemben viszont egy viszonylag új csokoládé bolt “feketéllett”, a Marcolini. Azért feketéllett, mert a boltban minden korom fekete volt, a falak, a lépcsőfeljáró, a függönyök. Úgy látszik a japán turistáknak tetszett ez a színpadias interiőr, mert jóformán csak ők vásároltak az üzletben. A bolt, újnak nevezhető, mert Pièrre Marcolini csak 1995-ben szállt be a csokoládé bizniszbe, s azóta nemcsak Belgiumban, hanem Franciaországban és Japánban is megnyitotta csokoládéboltjait. Titkos receptjeit a mai napig, úgy őrzi mint Harpagon az aranyát, de a csokoládémesteremtől megtudtam, hogy a grillázsolt, szezámmagos alapra helyezett málna és csokihabtortái a grillázs miatt népszerűek. Nem beszélve a fagylalttortáiról, meg a ganache krémmel töltött, ibolyavirágos, levendulás csokijairól. A különlegességeket azonban meg kell fizetni, 1 kg, ízlés szerint összeválogatott Marcolini csokoládé 80 euróba kerül! Szerintem azért ilyen drága, mert a mester elsősorban a japán vásárló közönséget célozta meg, akiknél minél drágább valami annál inkább fogy, másrészt állítólag Mexikóból hozatja a kakaóbabot, Tahitiból pedig a friss vanília rudakat, így éri el, hogy a pralinék íze egészen más lesz, mint a gyárakban készülteké. Ennek ellenére sohasem voltam egy nagy Marcolini rajongó, -a kb. 5 éve megnyitott Corné-Port Royal bolt csokoládéi szerintem sokkal finomabbak, -de az tény, hogy a málna-csokoládékrémhabos, grillázsos Marcolini tortáknak tényleg nincs párjuk!

Hogy milyen gyorsan változik az ízlés a csokoládé terén is, az is bizonyítja, hogy az 1990-es években népszerű Leonidas népszerűsége csökkenőfélben van, talán mert a belgák mindig előnyben részesítik a nem gyárilag készült termékeket. A másik ilyen “lenézett” kommersz termék még a Guylian csokoládé, a mogyorókrémmel töltött kagyló, csikóhal, tengeri herkenytű alakba töltött csoki. A kitalálója egy pék fia, Guy Foubert volt, aki pályafutását truffle csokikkal kezdte Antwerpenben. 1960-ban elvett egy Lilian nevű hölgyet, aki nemcsak a nevét adta a csokiknak, de beszállt az üzletbe is (Guy+Lian= Guylian)

De mitől olyan különleges a belga csokoládé?-kérdezhetnénk. A válasz egyszerű, az alapanyagok kitűnő minősége és a régi manufakturák technológiájához való fanatikus ragaszkodás miatt. Az automatizáció és tömegtermelés világában, a legtöbb belga csokoládé a mai napig házilag készül, kis saját csokiboltokban, régi gépeken. A csokoládé mesterek a rendelkezésükre álló fondantból temperálnak, és ami a legfontosabb, hogy nem siettetik a csokoládé kihűlését. A legtöbb csokoládéüzem viszont kész tömbben kapja meg a csokoládét, amit felhasználáskor megolvasztanak, s hogy gyorsabban elkészüljön a végtermék, a kakaóbabhoz cukrot és kakaóvajat kevernek. Ez aztán az aroma rovására megy. Így nem csoda, hogy a házi készítésű pralinék évente több millió turistát vonzanak Belgiumba. A különböző fajtákat aztán a vendég tetszés szerint válogathatja össze, a krémekkel töltött fehér, fekete, tejcsoki csodákat, s a hófehér kesztyűben dolgozó alkalmazottak, a luxus érzetét keltve, kecses mozdulatokkal helyezik bele a kívánt pralinékat a szebbnél-szebb papírdobozokba.

Egy jó tanács

A Godiva, Neuhaus neve fényesen cseng, de ha Belgiumban jár az ember, a legfinomabb csokoládéra a kis házi készítésű csokoládé boltokban talál rá. Ha otthon akarunk csokit önteni, a legkiválóbbak, a belga élelmiszer boltokban vásárolható Cote d’Or és a kilós csomagolásban forgalmazott ‘Callebaut’.

Download 0001.mp4 (4.3 MB)

A csokoládéöntés technológiáját Jean Neuhaus holland gyógyszerész és csokoládé rajongó fejlesztette ki, aki ráunva a svájci csokoládéra, az egyedüli csokifajtára, ami akkoriban létezett, 1912-ben kitalált egy új módszert, mégpedig egy speciális csokit használt az öntéshez, az ún  “couverteur-t fondant csokit.” A fondant úgy működött, mintegy kagylóhéj, ebbe öntötte-töltötte bele a krémet pl a nugát, tejszín, kávé, mogyoró, gyümölcs, vagy csokoládékrémet. Napjainkban a Neuhausnak 2,000 kirendeltsége van  50 országban. A legrégebbi boltja a brüsszeli St.-Hubert Galériában található, mely már 130 éve megszakítás nélkül árusítja pralinéit.

Georgia O’Keeffe Münchenben

Posted on Updated on

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2012. február 3.-tól május 13.-ig lehet megtekinteni a müncheni Kunsthalle der Hypo Múzeumban Georgia O’Keeffe amerikai festőnő és szobrászművész (1887-1986) 75 tablóját, szobrait, fotóit és egyéb alkotásait. A ma elsősorban absztrakt tájképeiről és gigantikus méretű virágfestményeiről ismert művész az első amerikai nő volt, aki művészeti akadémiát végzett. A tárlat külön szenzáció, mert az O’Keeffe gyűjtemény első alkalommal került kiállításra Európában, (München után Rómába majd Helsinkibe vándorol, onnan szállítják vissza az Egyesült Államokba). A képeken kívül, filmek, Arnold Newman, Alfred Stieglitz (a művésznő férje volt), Paul Strand, Anselm Adams fekete-fehér fotói gondoskodnak arról, hogy teljes képet kapjunk a világhírű festőnőről.

Georgia O’Keeffe az 1920-as évek elejétől vezéregyénisége volt a modern amerikai művészetnek, nemcsak forradalmasította a tájképfestést, de nagy szenzációt keltettek az új-mexikói, navajo indián kultúra hatása alatt készült képei is. 

Tulajdonképpen azzal az elhatározással mentem el az O‘Keeffe kiállításra, hogy egy rövid jegyzetet készítek a képekről, de amikor felfedeztem a fekete-fehér fotókat, valahogy sokkal izgalmasabb témának tűntek, mint a petunia, kála, írisz, bivaly, bölény és egyéb állattrófeákat ábrázoló festményei. Nem tagadom, hogy érdeklődésemet jelentősen felcsigázta a festőnő biszexuális hajlamáról elterjedt pletyka.

Az igazság

Nos hazatérve megkezdtem a nyomozást. Újra megszemléltem az általam készített és a web oldalakon talált fotókat, amiken O’Keeffe társaságában gyakran feltűnt egy nagy darab fiatal nő: Maria Chabot. A 27 évvel fiatalabb Maria, aki eredetileg írásaiból szeretett volna meggazdagodni, de hosszú, kalandos élete során volt állattenyésztő, farmer és építésvezető, 1941-ben találkozott először O’Keeffe-vel, aki akkoriban idegenvezetőt keresett új-mexikói felfedező útjára. Igaz, hogy O’Keffee tudott Maria nők iránti vonzalmáról, de a művésznőt ez egyáltalán nem zavarta. Amikor a 26 éves Chabot első ízben találkozott az akkor 53 éves Georgiával, részéről szerelem volt az első látásra, a művésznő visszont a több éves együttműködésük alatt mindvégig vigyázott arra, hogy a kapcsolatuk kollegiális maradjon.

A közös utazások Chabot számára felértek egy-egy egyetemi előadással, melyek során nemcsak rengeteget tanult O’Keeffe-től, de abban a kivételes dologban volt része, hogy bepillanthatott O’ Keeffe belső világába, különös életfilozófiájába. Az új-mexikói útak alkalmával a szeme előtt bontakoztak ki Georgia vásznain az elefántcsonthegyek, és elsőként pillanthatta meg, hogyan születik meg az állattemetőből hozott kecske trófeából a modern amerikai kultúra imázsa. Chabot később az O’Keeffe mellett töltött éveiről (1941-49) úgy nyilatkozott, mint élete legszebb, legszenzációsabb, legtartalmasabb éveiről. Chabot, O’Keeffe 1986-ban bekövetkezett halála után azonban nemcsak kiszínezte a művésznővel együtt töltött éveket, élményeket, de meg is hamísította azokat, és a saját szájaíze szerint adta tovább, úgy ahogyan ő szerette volna, hogy megtörténjenek (saját szerepét jóval fontosabbnak tűntette fel).

Chabot 3 évet töltött O’Keeffe Abiquiu-ban vásárolt romos vályogházának átalakításán, építésvezetőként. Feladatát kiválóan látta el, személyesen ellenőrízte a faanyagok minőségét, az ablakok behelyezését, a szobák kijelölését, elosztását, a restaurálás szinte minden fázisát, miközben O’Keeffe New Yorkban férje mellett tartózkodott a Stieglitz birodalomban. A kellemetlen az volt, hogy a sziszifuszi munkáért Chabot nem akart pénzt elfogadni, állandóan visszautasította, azzal hogy a ház átalakítási munkálatait szerelme és nagyrabecsülése jeléül végezte el. Talán éppen emiatt, O’Keeffe hol képpel, hol készpénzzel fizetett neki. Chabot érzelmei sohasem szűntek meg Georgia iránt, s amikor 1949 nyarán O’Keeffe egy új asszistenst bérelt fel (Doris Bry-t) a belső építészeti munkálatokra, Chabot féltékenységében szörnyű jelenetet rendezett, mire O’Keeffe felszólította, hogy hagyja el a farmját, és ne is jöjjön vissza Abiquiura, amíg nem hívja.

Chabot összetört szívvel távozott. Szerelme, odaadása sohasem szünt meg O’Keeffe iránt. A gazdag nőkkel való szerencséje egyébként tovább folytatódott, dolgozott Ms Bostonian-nak, Mary Wheelwrightnak, az utóbbi annyira megszerette, hogy hálából egy értékes ranchot hagyott rá New Mexikóban, Los Luceros-ban.

Maria Chabot mindig azt hitte, hogy Georgiával való levelezése és a fényképek, amiket készített róla egyszer nagyon fontosak lesznek az utókor számára. Levél és fotógyűjteményét már az 1980-as évek elején valamelyik híres amerikai múzeumban szerette volna látni, de annak ellenére, hogy mindent megmozgatott az ügy érdekében, a project még 20 év múlva is nagyon messze járt a megvalósítástól. Közben 1986-ban, 99 éves korában meghalt Georgia O’Keeffe, akinek az Abiquiuben épült házát, (1998-ban) később nemzeti emlékművé nyilvánították. Chabot ekkor végre engedélyt kapott, hogy kiállíthassa O’Keeffe-ről készített fotóit, mint pl a ”Women Who Rode Away.”  “A száguldó nők” címűt, ami Amerikában azon nyomban kultusz szimbólummá vált.

2001. július 19-én Maria Chabot is eltávozott az élők sorából,  (87 éves korában), leveleit, fényképeit az Emily Fisher Landau kutató központ igazgatójára, Barbara Buhler Lynes-re hagyta, az O’Keeffe projekt folytatásával pedig Ann Padent bízta meg, aki 1999-2001-ig együtt dolgozott vele.

Lynes, Ann Padennel aztán valóra váltotta Chabot álmát, befejezték a könyvét, melyben a két asszony terjedelmes, (kb 700 levél) és izgalmas levelezése mellett, helyet kaptak az addig még nem publikált szenvedélyes fotók, a két erős és független asszony utazásairól, az Abiquiutól nyugatra (Black Place) eső területek feltárásáról. Ezenkívül Chabot számos fotót őrzött meg élete legszebb éveiről, O’Keeffe abiquiui házának építéséről. A könyvben Lynes nem kegyelmezett Chabotnak, a képekhez kemény kommentárokat fűzött, melyekből egyértelműen kiderülnek, hogy Georgia O’Keeffe sohasem vonzódott természetellenesen Mariához.

Még néhány érdekesség: a könyv címe: Maria Chabot és Georgia O’Keeffe levelezései (1941-1949) az Új Mexikói Múzeum gondozásában jelent meg (University of New Mexico Press) 

Maria Chabot nevéhez fűződik az indián bazár ötlete: 1930-ban Santa Fe-ben megnyitotta a népszerű  Indián Plazát. Az eleinte csak szombati napon nyitva tartott indián kézművesek piaca, később mindennapos eseménnyé vált Santa Fe-ben. Ma már évente két millió látogatót vonz, nem beszélve a milliós bevételről, amiket csak cserepekre, ékszerekre és egyéb indián tárgyakra költenek a vásárlók. Pedig amikor a nagy világválság idején beindult a piac, az indián árusok boldogok voltak, ha pár centet kerestek eladott tárgyaikért cserébe, ezek a tárgyak ma amerikai múzeumok legbecsesebb darabjai.

Georgia (Totto-Tóth?) O’Keeffe

(1887. november 15-e-1986. március) A majdnem 100 évet megélt Georgia O’ Keeffe egy tejüzemi farmon született Sun Prairie-n, Wisconsinban. Szülei, Francis Calyxtus O’Keeffe és Ida Totto O’Keeffe, tejüzemi farmerek voltak. Anyai nagyapja, George, akitől Georgia kapta nevét, magyar bevándorló volt. “A 23 éves Ida Georgia Tottónak nevezte csecsemőjét, előkelő magyar nagyapjáról, George Tottóról. Ő volt az első lány és második O’Keeffe gyermek a családban. Wisconsinban végezte tanulmányait, egy helyi festő Sara Manntól tanult festeni.
Később a chicagói Művészeti Intézmény iskolájába járt, majd New Yorkban, 1908-ban megnyerte a liga William Merritt Chase csendélet díját a Mona Shehab című olaj festményével. Amarilloban, általános iskolai tanárként dolgozott, Texas közelében. Később a virginiai főiskola tanára volt.

Március 3.-a kis hercegnők napja Japánban

Posted on Updated on

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Minden év március 3.-án tartják a Császári babák napját (Hina matsurit –hina: baba, matsuri: ünnep) Japánban. A szokás eredete a Heian korszakra nyúlik vissza, amikor a babonás emberek azt hitték, hogy a gonosz szellemek beleköltöznek a játékbabákba, amelyek aztán rontást hoznak az egész házra. Ennek megakadályozása érdekében a császár ünnepélyes baba úsztatást (hina-nagashira) rendelt el, amikor szalmababákat kellett készíteni minden lányos házban. Ezt követte az úsztatás, egy hajóban szépen elrendezték a babákat, majd ünnepélyes keretek között leeresztették a folyón, abban a hitben, hogy a babákkal együtt a rossz szellemek is eltávoznak. Napjainkban már csak kisebb falvakban él ez a szokás, ahol a tömeg feloszlása után a halászok kihorgásszák a babákat a vízből majd visszaviszik a szentélyekbe, ahol a papok azonnal elégetik. A szertartás mindössze 1 napig tart, s épphogy véget ér az ünnep, a szentélyek, babaházak nyomtalanul el is tűnnek, mert egy japán babona szerint akár még egy nappal tovább őrízni, szerencsétlenséget hozhat a házra (kései házasságot, vagy vénlányságot).

Evés-ivás

A babák napi ünnepi trakta a shiroszake itallal veszi kezdetét, ami egy fermentált rizsből készült édes szaké, és a hina-ararevel, egy cukorral és szója szósszal ízesített rizstortát kínálnak hozzá, attól függően, hogy Japán melyik tartományában vagyunk. Sós rágcsálnivaló is kerül az asztalra, ennek hishimochi a neve, ami vörös, rózsaszín, fehér és zöld színekben pompázik (rizsliszttel készül+ ételszínezékkel). A színeknek szimbólikus jelentése van, a vörös elűzi a gonosz szellemeket, a fehér a tisztaság jelképe, míg a zöld az egészségé.

Ezt követi a shirashisushi, ami egy csipet cukorral és rizsecettel ízesített rizs, nyers halfilével és uborkával a tetején. Aztán persze nem ünnep az ünnep, mizu-miszo, azaz leves nélkül, a Császári babák napján az ushiojiru nevű kagylóleves a legnépszerűbb, melyet akárcsak Belgiumban, a kagylóhéjjal együtt főznek meg és tálalnak fel. A szorosan összezárt kagylóhéjak, a békés, harmónikus házasságot jelképezik. Szapporóban, ahol éltem, népszerű ünnepi csemege volt még a szakura-mochi, egy babpürével töltött-rizslisztből készült sütemény, cseresznyelevelekbe csomagolva.

Természetesen miközben a babákat bedobják a folyóba, különböző dalokat énekelnek, íme az egyik:

Akari wo tsukemasho bonbori ni
Ohana wo agemasho momo no hana
Gonin-bayashi no fue taiko
Kyō wa tanoshii hinamatsuri

Gyújtsuk meg a lámpákat
Szórjunk virágszirmokat
Öt udvari zenész fuvolázzon, mert
ma van a gyönyörű Babák ünnepe!

A császári babák szentélye

A képeken jól láthatók, hogy a miniatür császári paloták, 6 vagy 7, vörös drapériával bevont emelvényen helyezkednek el. Minden lépcsőfokra vagy sorba, a Heian korszakból ismert, udvari ruhákat viselő figurák és tárgyak kerülnek.

A legfelső polcon helyezkedik el a császári pár (hina-ningyo), akik legtöbbször zöldellő kerti fák között ülnek. A mellettük álló lámpa neve bonbori, amelyeket rendszerint virágzó cseresznye, szilva, barackvirág motívumokkal díszített papír vagy selyem anyaggal vonnak be. A hagyományos elrendezés szerint a császár a jobb oldalon ül, a balon pedig a feleség. A császár kezében egy jogar (shaku) van, a császárnő kezében pedig legyező.

A második lépcsőfokon 3 udvarhölgy látható, kettő álló pozicióban míg a középső, ülő hölgy kezében egy üveg szakét tart. Az előtte álló kis kerek asztal édességekkel van megpakolva (lsd hishimochi).

A 3. lépcsőn öt férfi áll (gonin bayashi), ők az udvari zenészek. A négy muzsikus kezében hangszer van, az énekes viszont legyezőt tart.

A negyedik sorban 2 miniszter néz farkasszemet egymással: a jobb oldalon álló fiatal férfi, a haladó, jobb oldali párt minisztere, míg a nála jóval öregebb miniszter a konzervatív, baloldali párt képviselője. Kezükben íjat és nyílvesszőt tartanak.

A két figura között egy kis asztal van, melynek lábai macskakarmokban végződnek, rajta egy kupa áll, és egy gyémántkő alakúra formált rizses sütemény.  Ezenkívül néhány mandarin, narancs, és virágzó cseresznyefában is gyönyörködhetünk.

Az ötödik lépcsőn, 3  szamuráj áll, ők a császári pár védelmezői (az őrjöngő részeg, az idegesítő és az örömében ivó szamuráj)

A 6. 7. lépcsőkön miniatűr tárgyak, a császári palota jellegzetes kellékei kapnak helyet. Pl a palankin a császári hintó, aztán apró komódok, szekrénykék,  melyekből kimonók kandikálnak ki, ruhás ládikák, utazókofferek, tükörasztalka, szépítőszerek, varródoboz, kályha, és egy kis rezsó, amelyre a tea ceremóniához szükséges kellékek miatt van szükség.

Tokióban a Hina matsurit barackvirág fesztiválnak (momo no sekkunak) nevezik, mert a Hold naptár szerint ekkor veszi kezdetét a barackvirágzás.