retró sorozat

Egy brilliáns nap Bokrijkben

Posted on Updated on

A bokrijki szabadtéri múzeum Flandria lenyűgöző néprajzi gyűjteményével nemcsak a tipikus flamand vidékek, falvak történetét mutatja be, hanem mivel egy fontos botanikus kert, -arborétum is tartozik hozzá,- az élővilágát is. Flandria legnagyobb szabadtéri játszótere meg csak egy ráadás.

Bokrijk története

A Skanzen 1958 óta a Midden-Limburgi nemzeti parkkal együtt az UNESCO világörökség része. A történetéről annyit olvashatunk a múzeumban, hogy 1252. március 9-én IV. Arnold, Loon grófja, (Jeanne de Chinyvel kötött házassága révén, egyben Chiny grófja is) a mai Genk, Zonhoven, Hasselt közötti bükk erdőkben fekvő birtokát, a herkenrode-i apátságnak adományozta. A birtok neve eleinte ‘Buscurake’ vagy Buksenrake volt, ami magyarul Bükköst jelent (buk-bükk+ rake: gereblye). Az évszázadok során azonban a különböző dialektusok miatt végül Bokrijk lett a neve.

P1160504

A herkenrode-i ciszterci apátság a hatalmas területen farmokat, halastavakat létesített és erdőgazdálkodásba kezdett. Az eleinte csak a laikus testvérek által művelt földet 1447-től a szerzetesek bérbe adták, de továbbra is az apátság tulajdona maradt egészen a francia forradalom kitöréséig. 1797-ben Bokrijket a forradalmárok lefoglalták, majd még ugyanebben az évben eladták egy maastrichti magánbefektetőnek. Ezt követően 1890-ig a birtok rengetegszer cserélt gazdát. Amikor 1890-ben a Maris-Vanhese család megvette, a romos lakóépületeket lebontották és a legszebb helyen egy neo-klasszicista kastély építésébe kezdtek, amit azonban pénz hiányában nem tudtak befejezni. 1896-ban Bokrijket eladták egy bizonyos de Meeus grófnak, végül ő fejezte be a kastély építését. A gróf, a közelben lévő bányáját is innen működtette az I. világháború kitöréséig. A háború alatt De Meeus a földet eladta egy Németországból érkezett zsidó családnak, amit azonban 1919-ben a belga állam lefoglalt, majd Bokrijket eladta a Central Credit Bank of the Farmer’s Union-nak, akik a gyönyörű területen egy minta gazdaságot akartak létrehozni. A háború és a mezőgazdaságban bekövetkezett reformok miatt azonban a modell farm sikertelennek bizonyult. 1938. március 21-én Limburg tartomány polgármesterének, Hubert Verwilghennek sikerült megszereznie Bokrijket. 1938. október 6-án a limburgi tartományi tanács végre eldöntötte, hogy egy szabadtéri múzeumot hoz létre Bokrijkben. A polgármester terve azonban csak pár évvel később valósult meg egy másik, dinamikus tartományi kormányzó, Louis Roppe vezetése alatt. Amikor Roppe a kezébe vette az ügyet egy 18.-19.-ik századba süppedt, elvadult erdőkkel és mezőkkel körülhatárolt Bokrijket talált. Ez azonban csak még inkább doppingolta abban, hogy Belgium egyik leggazdagabb kultur örökségét megmentse. A félelme az volt, hogy az ipari forradalom, valamint a különböző fejlesztési projektek következtében Flandria élő környezete drasztikusan meg fog változni. Tisztában volt vele, hogy a mezőgazdasági épületek, fontos kulturális, történelmi értékek, a flamand tájjal együtt, amit meg kell őriznie az utókor számára. Dr. Jozef Weyns professzort bízta meg a projekttel. A múzeum, végül az 58-as brüsszeli világvásárral egy időben, 1958. április 12-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

P1160514

A mai Bokrijk egy lombos erdők által határolt területen, mintegy 5.5 négyzetkilométeres birtokon mutatja be Flandria régióinak tájházait, és élővilágát. A 4 néprajzi tájegységben mintegy 148 tájház megtekintése során megismerkedhetünk a flamand, falusi és mezővárosi népek különféle rétegeinek lakáskultúrájával és életmódjával a 17. század végétől egészen a 20. század közepéig (egy egész házsort, a régi városház épületet idehozták Antwerpenből). Bár a hangsúly a gazdaságon, gazdálkodáson van, a falusi élethez tartozó foglalkozásokkal is megismerkedhetünk. Van itt kovácsműhely, tipró malom, kötél készítő mester háza, sörfőzde, pékség, bolt, a különböző tájegységek udvarai, pincéi, istállói, farmgazdaságai, igazi, élő állatokkal.

Sok parasztházban múzeumi dolgozók mutatják be a régi, hagyományos foglalkozásokat, korhű ruhákban színészek biztosítják az interaktív élményt, például a régi, 19. századi iskolában bepillanthatunk a tanárok és diákok életébe.

A 148 tájház mellett (a legrégebbi épület 1507-ból való sok történelmi épületet téglánként hordtak ide Limburg megye különböző kis falvaiból, városaiból) szintén a gyűjtemény része, mintegy 30.000 darab, mindennapi élethez tartozó használati tárgy, úgymint bútorok, háztartási eszközök, szerszámok a 17. századtól 1950-ig.

A múzeumot a földrajzi régiók szerint a következő módon osztották fel:

1.”Kempen régió”: Kempen, Flandriában Scheldt polders és Maaskant között található. A múzeum reprodukálta a régió jellegzetes, hagyományos fakitermelésre alapozott gazdaságát. Ez a terület azt mutatja be, hogy az emberek hogyan éltek, dolgoztak ezekben a sötét időkben (petróleum lámpa!). A régi falusi házakat, pajtákat, templomot az eredeti helyükről hozták ide Flandriából, majd archív képek, festmények, térképek alapján újra felépítették azokat a múzeum területén.

2.”Kelet és Nyugat Flandria“: Ezt a tájegységet képviselő területen nincs falu. Ehelyett számos olyan épület található, amelyek a foglalkozásokat reprezentálják. A kovács műhely, a pékség, a vízi és szélmalom, a sör és kötélkészítő mester háza, a kerékgyártó, és egyéb kézműves épületek gondoskodnak a látványosságról.

3.”Haspengouw és Maasland“: Limburg 2 békés régiója a gyümölcs termesztéséről és hagyományos, szögletes tanyáiról ismert Belgiumban. A jobb megértés érdekében a szabadtéri múzeumban felépítették Ulbeek falu hiteles másolatát. A 19-ik századi házakat úgy rendezték el, mint ahogy a valóságban is állnak, két hársfákkal körülvett tó között. Még a kender, a sárga mustár és a dohány termesztést is újrakezdték, a projekt hitelesebbé tétele érdekében.

4. A múzeumot, fennállásának 60. évfordulója alkalmából, az idén megtoldották egy negyedik zónával, melyet a Hatvanas éveknek szenteltek. Erről a részről csak annyit mondanék, hogy zenerajongók számára kötelező.

Bokrijk

A bokrijki skanzenben tehát látnivaló van bőven, és tapasztalatból mondom, hogy kortól és nemtől függetlenül itt mindenkit magával ragad a régmúlt idők hangulata. A műemlék házak mellett olcsó és drágább vendéglők, kávézók állnak az éhes látogatók rendelkezésére. Extra 4,50 euróért, 30 perc alatt lovaskocsival is be lehet járni a skanzent, ezen kívül kisgyerekes családok számára, óránként, 1 euróért talicska bérelhető. A múzeum boltja mellett profi fotós mindössze 5 euróért (1 kép ára) képet készít a családról, melyhez korhű jelmez viselése kötelező! A belépő felnőtteknek 12,50 euró, gyerekeknek 4 éves kortól 2 euró!

A Szolár templomos szekta és Grace Kelly

Posted on Updated on

Amikor pár évvel ezelőtt Diano Marinán nyaraltam, mivel Monte Carlo csak egy kőhajításnyira volt onnan, nem hagyhattam ki ezt az életben ki tudja hányszor adódó alkalmat. Miután a Kaszinót és a híres tengeri akváriumot is megtekintettem, befizettem egy tárlatvezetésre a Grimaldi palotába, hogy közelebbről is megcsodálhassam a hollywoodi hókirálynő, Grace Kelly birodalmát (Alfred Hitchock nevezte így irónikusan Grace Kellyt, a Gyilkosság egy telefonhívásra című film forgatása alatt tapasztalt “pajzán” viselkedése miatt. A pletykarovat írónő Hedda Hopper szerint, Grace Kelly enyhén szólva nimfomán volt. Rosszindulatú feltevését azonban a tények is alátámasztják: Grace Kellynek rövid filmkarrierje alatt jóformán minden világhírű nős, férfisztárral viszonya volt, de az íróktól a forgatókönyvíróig, rendezőkig mindenkivel lefeküdt).

Nos visszatérve, a napfényben a valóságosnál is rózsaszínűbb Grimaldi kastélyra, az igencsak borsos árért cserébe, a kastély utolsó termében megbámulhattam egy hatalmas festményt, amely a 70-es évek végén készült a Grimaldi családról. Ezen, a magunk között szólva giccses festményen, a már középkorúsodó Grace Kelly látható (50 éves volt), gyermekei és férje társaságában. A kecses, hattyúnyakú hercegnő helyett, egy kicsit ráncosabb, boldogtalanságot tükröző arc tekint le ránk. Hát igen: Rainer herceg és Grace hercegnő 1979-ben már rég nem aludt egy szobában, sőt voltak hónapok, hetek amikor egy házban sem. Rainer az év nagy részét Monacóban-alias Monte Carlóban töltötte, Grace viszont leginkább Párizsban, ahol a francia újságok rendszeresen beszámoltak legújabb szerelmi kalandjairól pl. a francia rendezővel Jean Pierre Amounttal, Cary Granttal, aki rendszeresen látogatta, miután elvált 3. feleségétől. A hercegnő 1979-ben állítólag egy magyar dokumentumfilmessel is szerelembe esett (Dornhelm Róberttel), akivel pár boldog hetet töltött el szintén Franciaországban. De Róbert csak még egy név volt a férfiáldozatok listáján, mert Grace, Rita Gamm nevű barátnője, bizalmasa szerint a hercegnő összejött egy new yorki étterem tulajdonosával is, Jim McMullennel, akit ráadásul nem szégyellt Monacóban is vendégül látni. Grace, 50 éves kora után is nyitott volt az egy éjszakás kalandokra, pl. 1980-ban a Concord reptéren felszedett egy magas beosztású fejvadászt, Jeffrey Fitzgeraldot: “Azt gondoltam utálni fogja a púpjaimat és a hájacskáimat, de egyáltalán nem zavarta!”-mesélte heherészve a kaland után a barátnőjének. De sok esetben a férfiak csak kihasználták, mert általa szerettek volna valakik lenni, de míg számukra kaland volt az egész, Grace minden fellángolása után depresszióba zuhant és szenvedett. Hogy emiatt vagy megromlott házassága miatt nézett egyre gyakrabban a pohár fenekére, nem tudni, mindenestre az alkoholtól hízásnak indult, legendásan kecses alakját már csak a filmkockákon lehetett megcsodálni. Problémák voltak a lányaival is, akik akárcsak a hercegnő, szexuális étvágyukról váltak hírhedtté. De hogy tudta volna megfékezni a hercegnő a lányait, amikor annak idején ő maga sem volt az ártatlanság szobra? Ki tudja hogyan alakult volna az élete, ha 1983. szept 13-án nem zuhan le Monte Carlo egyik hajtűkanyarjában a szakadékba, tinédzser lányával Stephanie-val együtt. De míg Stephanie megúszta egyetlen karcolás nélkül, Grace súlyos koponyasérülést szenvedett, kómába esett, majd 2 nap múlva Rainer herceg kérésére lekapcsolták a lélegeztető gépről. Hogy a hercegnő miért vesztette el a kormány felett az uralmát, arra a mai napig nem derült fény, mert Rainer herceg a botrány elkerülése végett megakadályozta a nyomozást. Emiatt aztán rengeteg teória kelt lábra a hercegnő halála után, még az akkortájt igencsak aktív maffia neve is szóba került, akiknek a kedvenc módszere a fékvezeték elvágása volt, de a legvalószínűbb az, hogy Grace Kelly vezetés közben agyvérzést kapott, ennek következtében elvesztette uralmát a kormány felett és a szakadékba zuhant.

A Szolár templom szekta

15 évvel Grace Kelly halála után egy szexuális botrány miatt került neve az újságok címoldalára. A The Sunday Times 1997-es decemberi számában egy ún. Szolár templom nevű szekta által elkövetett gyilkosság és tömeges öngyilkosság keltett nagy felháborodást világszerte. Az újságcikk írója azt állította, hogy a beavatási szertartásoknak, melyek szexuális orgiákba torkolltak (lsd fekete misék), Grace Kelly is gyakori résztvevője volt (a tagokat nemcsak meztelenül lemaszírozták, de a rituális szex során nemi szervüket friss vérrel is bekenték).

Tömeggyilkosság és öngyilkosság

1994-ben kegyetlen módon meggyilkolták Tony Dutoit 3 hónapos kisfiát (Emmanuel Dutoit) a Szolár szekta quebeci állomásán. A kisbabát egy kihegyezett fakaróval döfködték halálra. Valószínüleg a szekta vezér Di Mambro rendelte el a gyermek kivégzését, a Biblia Anti-Krisztus szertartásának megfelelően. (Az anti krisztus az a személy, aki a Jelenések könyve szerint Krisztus második eljövetele előtt egy rövid időszakra a helyére áll, pontosabban a helyére tolakszik, önmagát Istenként beállítva. Ő a nagy „hitető”, a „hazugság atyja”, mert mindenkivel elhiteti, hogy ő hozza el a békét a Földre, holott valójában ő fogja a legnagyobb káoszt és pusztulást szítani az „elragadtatás” után,  Jézus második eljövetele előtt). Di Mambro szerint Emmanuel Dutoit csecsemő volt az Anti-Krisztus, aki arra született, hogy megvédje a Di Mambro által vezetett szektát a pusztulástól, tehát halálával spirituális küldetésének tett eleget.

Pár nappal később, miután Di Mambro és 12 követője egy ún “utolsó vacsorán” vett részt, tömeges öngyilkosságra kényszerítették a szektatagokat, melyet egyrészt 2 nyugat-svájci (Cheiry és Salvan) városban hajtottak végre, másrészt a Morin Heights nevű kanadai központban (Quebecben). 15 szekta tag megmérgezte magát, 30 embert fejbelőttek, vagy megfojtottak, és 8 a halál egyéb nemeit választva távozott az élők sorából. Svájcban a legtöbb áldozatra egy titkos alagsori kápolnában találtak rá, kivégzésük 2 különböző helységben történt. Az első egy tükörszobában, a második a Szolár szekta szimbólumaival díszített teremben. A holttestek a rend ünnepi ruháját viselték és a földön feküdtek egy nagy körben. A legtöbbnek nejlonzsák volt a fején. A plasztik zsák mint később kiderült, szimbóluma volt az ökológiai katasztrófának, ami az emberiségre vár. A szekta terve ugyanis az volt, hogy a tagokat majd a Szíriuszra menekítik a végső pusztulás elöl. A zsákokat egyébként gyakran alkalmazták a szertartások részeként is. Továbbá a rendőrség azt is megállapította, hogy az öngyilkosság előtt a tagok mindenféle külső kényszer nélkül vállalták a viselését. A boncolás azt is kimutatta, hogy az áldozatokat haláluk előtt bedrogozták. Miközben a rendőrség a helyszínelést végezte, tűz ütött ki a közelben. Mire odaértek, a 3 porig égett síkunyhóban további elszenesedett holttesteket találtak. Mint később kiderült további szektatagok újabb tömeggyilkosságot illetve öngyilkosságot követtek el. Egy hátrahagyott búcsúlevélben 15 pontban kifejtették, hogy miért is tették. Sajnos az áldozatok között sok gyermek is volt.

A svájci öngyilkosok között volt a város polgármestere is, újságírók, köztisztségviselők, üzletemberek, művészek. A rendőrség tudomására jutott, hogy sok szekta tag halála előtt, 1 millió svájci frankot utalt át a szektavezérnek, Joseph Di Mambro-nak. Az 1994-es tömeges öngyilkosság és gyilkosság azonban nem az első eset volt, már az 1990-as évek elején is megrendeztek egy hasonló öngyilkos rituálét, a jól bevált forgatókönyv szerint, tehát akik ellenezték az öngyilkosságot, végeztek velük. Mindegyik gyilkosságot és öngyilkosságot a napéjegyenlőség-napfordulók (tavasz, nyár-ősz-tél) idején követték el óra-percnyi pontossággal.

1995. december 15.-16.–án újabb tömeggyilkosság híre borzolta fel a kedélyeket, ezúttal a franciaországi Vercorsban, ahol 16 embert lőttek fejbe, ezenkívül több elszenesedett holttestet is találtak a tett színhelyéhez közel.

1997. március 23-ára virradóra, 5 Szolár Templom szekta tag oltotta ki életét Saint-Casimirben (Quebec). Egy vikkendházban felrobbantották magukat. Az 5 elszenesedett holttest maradványait a romok alól szedték ki. Később a ház mögött 3 tinédzserkorú fiatalra bukkantak, (13, 14 és 16 évesek voltak), akik az egyik tűzhalált halt házaspár gyermekei voltak. A tinédzserek túlélték, annak ellenére, hogy alaposan be voltak drogozva. A nyomozás azóta is tart, több neves embert bepereltek.

Azt szokták mondani, hogy egy ember halála rendszerint több problémát old meg, mint amennyit okoz. Ez a keserű igazság Grace Kelly tragédiájára is érvényes. Családtagjai és közvetlen környezete 1997-ban újra azt érezte, mint a temetés után, hogy a hercegnő élete a legalkalmasabb pillanatban ért véget, mert legalább nem kellett megélnie a Szolár templom szekta tagjainak a letartóztatását és meghurcoltatását.

Jim Morrison, a gyíkkirály és az ajtók

Posted on Updated on

Retró sorozatom 2. szereplője Jim Morrison, akinek életéről és rejtélyes haláláról annyit hallottam már, hogy legutóbbi párizsi látogatásom alatt elhatároztam, hogy utána nézek, mi is történt vele.

“Van az ismert világ, és van az ismeretlen. A kettő között van egy ajtó, és én az akarok lenni: Az ajtó!”  Jim Morrison 1967

Senki sem tudja a mai napig, hogy mit csinált Jim 1971. július 2-ának forró éjszakáján Párizsban, de már senki sem él, aki elmondhatná. A 27 év Jim Morrisonnál is végzetesnek bizonyult, de villanásnyi élete alatt mégis örökre megváltoztatta a rockzene világát. A pszichedelikus rock, blues és heavy metal sámánját, hol messiásként üdvözölték, hol sátánként (Jim zenéjét a cannabis, pszilocibin, meszkalin és különösen az LSD – tudatmódosító hatása inspirálta, a drogok segítségével megpróbálta a módosult tudatállapot hangulatát visszaadni. Morrison a pszichedelikus zene több más típusát is művelte: a bluesalapú rockot, a progresszív rockot és heavy metalt is), egy biztos, hogy mint dalszövegíró a legjobbak legjobbika volt.

Jim Morrison 1943. dec 8.-án született Floridában. Apja az USA haditengerészeténél szolgált, anyja, Clara Clark Morrison háztartásbeli volt. Szülei Jimet és 2 testvérét igencsak konzervatív szellemben nevelték. Talán éppen ezért Jim minden fórumot megragadott, hogy ellenkező nézeteinek adjon hangot. Ismerősök szerint a hiperkinetikus, szuperintelligens Jim, az a fajta idegesítő diák volt, aki már a puszta jelenlétével is zavarta az órákat. A tanárait rendszeresen azzal bosszantotta, hogy hosszan idézett a világirodalom klasszikusaitól, mint pl a szimbolistáktól, valamint William Blake, Joyce, Kerouactól, James Joycetól, és a filozófus Nietzschétől. A 149-es IQ-jú kedves és jóképű fiú már fiatal korában elhatározta, hogy úgy fog élni, mint nagy példaképe Rimbaud, aki 20 éves kora előtt megírta az összes költeményét, majd eltűnt Afrikában, ahol rabszolgakereskedő lett. Ott is halt meg fiatalon, amputált végtagokkal.

The Doors

Az 1960-as évek kezdetén Jim Morrison beiratkozott a Floridai Egyetemre, amit később filmes tanulmányai miatt otthagyott, de végül azt sem fejezte be, mert egy nap, amikor egy egyetemi társának, Ray Manzarek-nek felolvasta néhány költeményét, az rajongva kiáltott fel:” Te Jim, ezek a világ legjobb dalszövegei lehetnének!” Így lett Jim a The Doors dalszövegírója. A rockzenekar végső felállása Robby Kriegerrel (szintetizátor) és John Densmore dobossal lett teljes. A “The Doors” nevet Aldous Huxley könyvéből a The Doors Of Perception-ból és William Blake-től kölcsönözték: “Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek.” Ez lett a mottójuk.

A kezdet kezdetén a zenekar üres bárokban gyakorolt, ami a túlságosan félénk Morrisonnak sokat segített gátlásai leküzdésében. Később 1965-ben, amikor végre igazi közönség előtt kezdtek játszani, Jim már minden szeméremérzet nélkül, nyílt szexuális utalásokkal rázta a csípőjét. Az első perctől fogva őrjöngtek érte, pedig Jim igazából nem is akart híres lenni, csak látnok, költővezér.

Dalszövegeiben imádta az erős képeket: mint szex, halál, tűz, sebesség, meghittség, távolságtartás, erőszak, szerelem és HÜLLŐK, (a Lizard című dala után nevezték el Gyíkkirálynak) s mivel az LSD egyre több ajtót nyitott meg előtte, dalaiban összekeveredtek a valóságban megélt élmények és a hallucinációk.

A The Doors 1967-ben megjelent első albuma hatalmas siker lett. Amikor a bulvárlapok riporterei bugyuta kérdéseikkel ostromolni kezdték Morrisont, mint pl mi a kedvenc színed típusúakkal és hasonlókkal, Jim, hogy minél hamarabb lerázza őket, legtöbbször gyorsan lefirkantott néhány sort az együttesről és interjú helyett azt nyomta a kezükbe. Ha azonban jó kedvében találták érdekes válaszokat tudott adni: mint pl arra a kérdésre, hogy milyen a The Doors tagjának lenni? A válasza az volt: „Olyan mintha egy íj húrját már 22 éve felajzották volna (22 éves volt) és most lőtték csak ki a nyilat”.

Mivel ő volt az együttes kulcsembere, az ezzel járó pörgést, éjszakázást, stresszt csak mégtöbb alkohol fogyasztással tudta elviselni, pedig Morrison már a The Doors megalakulása előtt is kábszer élvező volt és rendszeresen ivott. Emiatt sokszor előfordult, hogy a lemezfelvételek alatt is illuminált állapotban volt (a Five To One dal felvételén lehet hallani, ahogy csuklik). Élő előadásai gyakran sámánista szertartásokba torkolltak. Később a folyamatos ivás miatt abba kellett hagynia az LSD-zést. Fellépéseit ezután már “csak” alkoholos befolyás jellemezte, amelyeket csupán oltári nagy buliként élt meg. Egy kis ízelítő a The End című Oedipusz komplexus ihlette dalszövegéből:

Egy ajtóhoz ért és benézett: -Apám!

Tessék fiam? –Meg akarlak ölni!-

-Anyám! -Tessék fiam!- Meg akarlak b..ni.

A The Doors tündöklése nem tartott sokáig, már 3 év múlva, 1968-ban elindultak lefelé a lejtőn. New Havenben, Connecticutban Jim a színfalak mögött vitába keveredett egy rendőrrel, aki nem értékelte kellőképpen a The Doors művészetét, Jim durva válaszára a rendőr gázsprayvel az arcába fújt. Amikor Morrison ezt követően a színpadra lépett azon melegében alaposan kiszínezve elő is adta a történetet. Persze, hogy kitört az őrület. Az alkohol Morrisont egyre agresszívabbá tette, nemcsak a rendőröket gyűlölte, de tinédzser rajongóit is, általuk pedig az egész világot, mert úgy érezte az emberek nem értik meg az ő magasan szárnyaló gondolatait. A jó koncert számára egyet jelentett a randalirozással, az erőszakkal és botrányokozással.

Az alkohol bűvöletében

1970-re a hűtőjéből kidobott mindent, hogy még több sör és tömény ital férjen el benne. Pedig annak ellenére, hogy ismert zenész volt, már szinte minden lakóhelyéhez közel eső kocsmából kitíltották. Koncertjei rendszerint botrányba fulladtak, hol a közönségét sértegette, hol lázadást szított és provokatív dalokat énekelt, (mint az Eight Five to one, és When the music is over) olyan ritmust diktálva, hogy a zenekar alig tudta követni. De dalait olyan átéléssel tudta előadni, hogy a megbűvölt tömeg szinte minden koncertjén megrohamozta a színpadot. A 2. nagy összetűzésre New Yorkban került sor: Jim ezúttal biztosra akart menni és a koncert első percétől fogva úgy viselkedett, mintegy komplett pszichopata az egyik kezével az ágyékát markolászta, a másikkal a mikrofont és egyfolytában kéjesen vonaglott. A koncert”jól sikerült”, mert a rendőrséget és a rajongókat sikerült ismét összeugrasztania.

Amikor bevitték a seriff irodájába és felelősségre vonták lázítás és közszeméremsértés miatt, így válaszolt „Tulajdonképpen mi a probléma? Mi csak szórakozunk, a kölykök is meg a zsaruk is”. Tökéletesen fogalmazott, mert a rajongók már csak a balhé kedvéért jártak a koncertjeire.

1970-ben Morrison megismerkedett a The Living Theatre nevű szintén radikális drámacsoporttal, akik akárcsak ő, a közönség bevonását használták fel új művészeti elemként, pl meztelenkedéssel, vagy folyamatos ismétlődéssel provokálták őket, hogy felrázzák a lankadó figyelmű, békés hallgatóságot.

Morrisonnak annyira megtetszettek ezek az ötletek, hogy elhatározta, hogy a következő koncertjén, Miamiban új elemként ő is bedobja. De nem úgy sült el a dolog, ahogy szerette volna, mert egyrészt a mértéktelen alkoholfogyasztástól elment a hangja, másrészt a meghökkentő effektusok gyerekes magamutogatásba torkolltak. A kudarcot nem tudta elviselni és a közönség ellen fordult, torkaszakadtából azt üvöltötte, hogy: “Micsoda idóta balfék banda ez itt, le kéne nyomni a pofátokat a világ összes mocskába, hogy belefulladjatok! majd így folytatta: akarjátok látni a farkamat?” És állítólag elő is vette és megrázta, majd maszturbáló és orális szexre utaló mozdulatokkal kísérve vonaglani kezdett. Ekkor adták ki az elfogatási parancsot ellene. A szétesőfélben lévő Jim utolsó próbálkozása egy filmötlet volt, amelynek egyik jelenetében egy épület 17. emeletén a párkányon egyensúlyozott, majd levizelt az utcára. Ezt még túlélte.

1970-re a The Doors közellenséggé vált, koncertjeiket a rendszeres botrányokozás miatt betiltották. Jimnek tulajdonképpen mindegy volt, mert ekkorra már komplett alkoholista volt (pl ha vizelnie kellett odavizelt ahol éppen volt), az állapotát súlyosbította kiújult asztmája is. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a magánélete rendeződött, és megtalálta élete párját, Patricia Kennely-ben, aki Morrison kedvenc rockújságjának a szerkesztője volt, egyúttal egy boszorkány szekta tagja. Amikor 1970-ben egy igazi boszorkányceremónia keretében összeházasodtak, vérrel írták alá a házassági szerződésüket. Jim az új életét úgy kezdte, hogy az LSD helyett áttért a nem kevésbé ártalmas kokainra, a gyors hatás és felpörgés miatt, és persze továbbra is ivott rá. Kissé paradox dolog volt, amikor egy drogellenes kampány képviselői éppen őhozzá fordultak jótanácsért, hogy üzenjen valamit a tizenéves rajongóinak, a drogok veszélyes használatával kapcsolatban, mire Jim a következőket mondta: „Helló! Jim Morrison vagyok a The Doorsból. Csak annyit szeretnék mondani nektek, hogy egyáltalán nem vagány dolog vénásan speedet belőni!-Inkább szippantsátok fel!-

De 1971-re elege lett az együttesből, a pereiből, a botrányokból, új életet akart kezdeni régi barárnőjével, Pamela Coursonnal: Így is tett és áprilisban elutazott Párizsba egy hosszú, több hónapos szünidőre (ő volt az egyetlen, igaz szerelme, akivel hol együtt volt, hol külön). Sohasem tért vissza.

Párizst látni és…..

Jim Morrisont, 43 évvel ezelőtt, 1971. július 3-án, párizsi bérlakásának fürdőszobájában érte utol a vég (a Beautreilles utca 17 szám alatt). Rajongók és biográfusok azóta is találgatják, hogy a halálát vajon kábítószer túladagolás vagy az amerikai kormány által megrendezett merénylet okozta-e. Jim halála előtt ugyanis több ízben hangoztatta, hogy ő lesz a harmadik. Ezzel arra utalt, hogy valószínűleg ő lesz a harmadik ember, aki rejtélyesen hal meg, mint Jimi Hendrix és Janis Joplin. A hivatalos orvosi jelentés, a halál okaként szívinfarktust állapított meg. Egy biztos, hogy Jim a fürdőkádba hajolva halt meg, legalábbis egyetlen szemtanúja Pamela ezt állította, viszont akkor nem úgy halt meg, ahogy a heroinisták szoktak, mert azok jeges vízfürdőt vesznek, abban a reményben, hogy a sokkhatás visszarántja őket az életbe. De Pamela azt ismételgette, hogy Jim a halála előtti délutánon, az esti bulizásuk előtt is járt Párizs egyik hírhedt drog negyedében, hogy heroint vegyen. Éjjel a Szajna parti Rock’n Roll cirkuszban buliztak, majd hajnalban hazatértek. Az egyetlen személy, aki el tudta volna mondani, hogy mi történt, az a halotti bizonyítványt kiállító orvos lett volna, de mire a The Doors ügynöke megérkezett nyomtalanul eltűnt. A The Doors menedzsere a koporsót csak lezárva látta, Pamela később sem nyilatkozott Jim halálával kapcsolatban. Mindössze 3 évvel élte túl, 1974-ben vele is végzett a drog.

Pedig ha minden igaz, a 27 éves Jim Morrison arra készült, hogy Párizs után Brazíliába költözik, ahol az új élmények segítségével kitörli emlékezetéből a sok rosszat, és Mr Mojo Risin álnéven visszatér a világba régi barátaihoz (Jim Morrison név anagrammája).

Utószó

Ősszel ellátogattam a híres Père Lachaise temetőbe, és megkerestem Jim Morrison sírját. Friss virággal volt beborítva és graffitival agyonsprézve. Azóta Jim Morrison sírját áthelyezték, hogy a rajongói-gyalázói ne zaklathassák többé. Béke poraira!

For The Sun című albumukból musical készült az 1990-es években.