Hónap: szeptember 2017

Mangold, édesburgonya, sütötök egytál tükörtojással

Posted on

Őszi zöldség “power” tál, tükörtojással vagy anélkül

Hozzávalók: 1 db kicsi Hokkaido tök, 2 db közepes nagyságú édesburgonya, 3 db hagyma, 2-3 ek vaj, 1 ek méz, 50 ml fehér bor, 400 ml zöldségleves, só

500 gr mangold, 1 gerezd fokhagyma, 1 csipet cukor, 1 ek vaj, 2 ek balzsamecet

A tükörtojáshoz: 2 ek olaj, 4 db tojás, só, chili mag

Elkészítése:

1. Az édesburgonyát és a tököt meghámozzuk, majd kockákra vágjuk. A 2 hagymát szintén megpucoljuk majd apróra vágjuk. Egy serpenyőben vajat olvasztunk és a zöldségeket megpirítjuk. A mézzel karamellizáljuk egy kicsit a zöldségeket majd ráöntjük a leveskockából főzött levet meg a fehérbort. Sózzuk és mérsékelt lángon puhára főzzük. (kb. 20 perc alatt, de az édesburgonyát pürésítés helyett lehet csak forró olajban kisütni)

2. Közben a mangoldot megmossuk és forrásban lévő sós vízbe tesszük, max. 2 percre. Ezután leszűrjük és félretesszük, amíg a 3. maradék hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és 1 evőkanál vajban megpirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a mangoldot, sózzuk, egy csipet cukorral “megbolondítjuk” és a balzsamecettel ízesítjük. 2-3 perc alatt ropogósra pirítjuk.

3. A tököt, az édesburgonyát egy krumplinyomóval pürésítjük, ha kell utána sózunk, ha túl száraz egy kis vajjal, tejszínnel gazdagítva átkeverjük.

4. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat és a szokásos módon elkészítjük a tükörtojásokat. Sózzuk, borsozzuk, végül chili maggal megszórjuk.

4. Tálaláskor egy tányérra tesszük a grillezett mangoldot, amit a pürével és a tükörtojással körítünk!P1130306

Reklámok

A leghosszabb és legfurcsább sütőtök fesztivál

Posted on Updated on

A németek nem igazán Halloween kedvelők, helyette inkább más európai hagyományokat részesítenek előnyben (mint pl a Reformáció napját, okt 31., Márton napot). Az utóbbi időben azonban nagyon belejöttek a sütőtök ünneplésbe. A kürbis-nek nevezett tök ugyanis a szezonfüggő német nép számára éppen olyan fontos, mint a spárga, csak míg a sütőtököt ősszel fogyasztják tömeges mennyiségben, a spárgát tavasszal és nyáron.

Szeptember 1-től-november 6-ig azonban nemcsak tökből készült gasztronómiai különlegességekkel kényeztethetik magukat, hanem a Stuttgarthoz közeleső Ludwigsburg városában a világ legnagyobb és leghosszabb ideig tartó sütőtökfesztiválján tobzódhatnak a sütőtökkel kapcsolatos gazdag programokban, a tüneményes barokk palota, a Blüchende Barock (Virágzó barokk) kertjében 450.000 darab, 800 fajta, különböző célra termesztett sütőtök, műremekké varázsolt kompozíciójában. Itt aztán van ehető, dekoratív, rücskös, sima, mammut nagyságú, mini, kancsó alakú tök, ráadásul nemcsak a megszokott narancssárga, hanem a szivárvány összes színeiben.

A tökfesztivál története

Ludwigsburgban a tökfesztiválra való készülődés már áprilisban megkezdődik, amikor a világ minden tájáról begyűjtött, különböző tökfajták magjait kis cserepekbe elültetik. 3-4 héttel később aztán átszállítják a botanikuskertbe, ahol gondos ápolás mellett nevelgetik. Szeptember elsején, a fesztivál nyitó napján aztán minden fajtát címkézve, megnevezve kapják kézhez a művészek.

2016-ban 647 fajta sütőtök vett részt a 2 hónapig tartó kiállításon és tökfaragó versenyen. Hogy az idén milyen lesz a felhozatal az november 6-áig kiderül (a fesztivál szeptember 1-től, november 6-ig tart). Igaz, hogy a téma minden évben más, -(2015-ben Repülő sütőtök, 2016-ban Sütőtök cirkusz volt)- de a lényeg ugyanaz, hogy bonyolult jelenetekben, művészi kompozíciókban keljenek életre a sütőtökök.halloween-pumpkin-carvings-villafane-studios-26

A ludwigsburgi tökfesztivál programja

Tök regatta: szeptember 18-án, 12:30-kor kerül/t sor a Blühendes Barock kertben a sütőtök teknő evező versenyre, ami a ludwigsburgi sütőtökfesztivál hetek egyik csúcspontja. A merész hajósok megpróbálják a víz sodrásában kavargó sütőtök csónakjaikat a lehető leggyorsabban irányítani.

Ugyanekkor kezdi el felépíteni Sütőtök országát az amerikai Sütőtök faragó király, Ray Villafane és csapata, akik a fesztivál legnagyobb sütőtökjeiből alkotnak eszméletlen kompozíciókat. Mivel a 2017-es év témája az ókori Róma, az idén az organikus tökökből gladiátorok, római istenek és istennők keltek életre. Ezen kívül az új témához illő kompozíciók mellett a Villafane Studió immáron negyedik alkalommal mutatja be a Hubbard családot, a tökből faragott törpék, és manók fantasztikus és mulatságos világát. DSC_7021

A szalmabála erdőben mese a tökről

Az ősz szépségében a gyerekek és a felnőttek a Mese erdőben gyönyörködhetnek, ahol nemcsak mezítláb futkározhatnak egy középkoriasan dizájnolt kertben (1958-ban épült), de olyan interaktív helyszínekre is eljuthatnak (nemcsak képzeletben), mint a Rapunzel torony, kipróbálhatják a miniatűr vonatot és egy retro hajóval lecsoroghatnak a kastélyt körülvevő folyón. A klasszikus meséket mellesleg nemcsak meg lehet hallgatni, Anselm Roser színész tolmácsolásában (Szalmabála mesék címen, kint a szabadban, szalmabálákon ülve szept 29- okt 1, okt 6-8, okt 20-22, okt 27-29. ), de a hivatásos színészekkel fel is lehet lépni a pódiumon.

A Németországban termesztett, legnehezebb sütőtökök versenye

Október 1-én, 13:30-kor kerül sor a legnehezebb sütőtökök versenyére, amikor a legnagyobb németországi tökök “lépnek” a mérlegre. A 2015-ös német rekord 812.5 kg volt (2017-ben az 1. díj 1000 eu, 2. díj 500, 3. díj 400, 4. díj 350 eu, 5. díj 300 eu, 6. helyezett 250 eu 7: 200 eu, 8: 150, 9: 100 eu 10. helyezett 50 euró jutalmat kap).

Európai sütőtök verseny

Október 9-én, 13:30-kor a német bajnokság után az európai országok óriás sütőtökjeinek a versenyére kerül sor. Míg hosszú évekig az amerikai, kanadai, észak-amerikai tökóriások vitték el a pálmát, (2013-ban a világ legnehezebb sütőtöke 1.033 kilogramm volt, az első a történelemben ami meghaladta az 1000 kg-t) addig 2016-ban 1190.5 kg-val a belga Mathias Willemijns által termesztett óriás sütőtök kapta meg a fődíjat!

Egy héttel később, október 15-én és 16-án, 10:00 órakor a legnehezebb tök Németországból és Európából 3 kategóriában méri össze “erejét”, majd a győztest a pódiumra emelik, ahol gigantikus “bájait” mindenki megcsodálhatja a fesztivál utolsó napjáig, november 5-éig.

Sütőtökvéső verseny, plusz 5 napig tartó Halloween! 

Október 22.–29.-én, 10 órától külön műhelyt állítanak fel a sütőtökfaragó, véső verseny alkalmából. Mindenki részt vehet rajta. Ha még nincs kész a töklámpásunk, itt a sátorban fantáziadús jack-o lámpákat készíthetünk. A sütőtök mesterektől el lehet lesni a trükköket, ötleteket, hogy pl. hogyan kell a sütőtökbe Mona Lisa mosolyt vésni, vagy zombi arcokat. A legszebb tök kompozíciók pénzjutalomban részesülnek.

Halloween alkalmából újra megrendezésre kerül “A szörnyek kis börtöne” (Little Chamber of Horrors), mely külön attrakciókkal borzolja a fiatal és nem egészen fiatal látogatók idegeit. A rendezők 1 héten át gondoskodnak arról, hogy mindenki érezze, hogyan fut le a hideg a gerincén, amikor belép a szellemvilágba, ahol kísértetek és goblinok ijesztgetik! A Horrorok Kis Kamrájának sejtelmesen kivilágított helyiségeiben az eltávozott lelkek világában (minden nap de. 11-től este 6-ig) a bátrabbak és adrenalinfüggők kalandos utazást tehetnek. A sötét folyosók titokzatos szobáiban, velőtrázó sikolyok és zajok kíséretében, csontvázakkal foghatunk kezet, gonosz kalózokkal találkozhatunk, varázstükrökben megpillanthatjuk a jövőnket.2014 pumpkin festival, Ludwigsburg, Germany, photos (11)

 A sütőtökök elpusztítása, megsemmisítése

November 6-án, 12:00 órakor a szezon vége a nyertes sütőtök megsemmisítésével zárul. Rettenetes döbbenetre lehet számítani. A győztes óriás tököt brutális módon, őrjítő techno zene bömböltetése közepette mészárolják le, majd a látogatók szuvenírként hazavihetik a tök egy darabját vagy csak néhány magot.

Végül milyen tökfesztivál az, ahol nem tobzódhatunk a szezon ünnepelt zöldségéből készült ételeiben? Nos a ludwigsburgi sütőtök fesztivál bővelkedik a sütőtök által inspirált gasztronómiai csodákban. Próbáljuk ki bátran pl. a sütőtök spagettit, sütőtök-pesztóval vagy a tökburgonyát, tökpürét, a sült tököt, tökburgerrel, desszertként meg a sütőtökös rétest. Vagy evett már életében sütőtökös pizzát, és sütőtök kolbászt, sütőtökkel töltött raviolit, nos, ha nem akkor itt az ideje! Az ízorgia garantált.

Szeptember 24-én és 25-én nem szabad kihagyni a legnagyobb kondérban főtt sütőtökleves megízlelését. A rekord mennyiségű levesből jut mindenkinek (555 liter 2000 embernek elég). Egy tányér leves 1 euróba kerül, a pénz jótékony célra megy.

S ha már jól lakott a sütőtök látványától, vegyen ajándékot szeretteinek. Rengeteg finom termék közül válogathat: a tökkenők, pástétomok, sütőtökös ketchup, fahéjas-cukorral bevont sütőtök magokból. Valamint, ha saját flaska kéznél van, meg lehet töltetni frissen préselt almalével, sütőtökízű pezsgővel vagy szörppel.

Minden szombaton élőzene, szeptember 10-től-október 29-ig du 2-től a fesztivált a pódiumra fellépő zenészek, művészek teszik még emlékezetesebbé!most-amazing-pumpkin-carving-ray-villafane-10.

 

 

 

Belga almás-mákos muffin, mangókrémmel

Posted on

Ebben a süteményben a legzseniálisabb, hogy csak össze kell keverni a hozzávalókat és már tolhatjuk is be az egészet a sütőbe. Másnap, harmadnap fogyasztva is ugyanolyan isteni, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom.

Hozzávalók: 50 dkg alma reszelék, 30 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 5 dkg durvára vágott dió vagy mák, egy fél citrom reszelt héja, 1 kk fahéj, 1 tojás, 30 dkg liszt, 1 csomag sütőpor

Elkészítése:

50 dkg almareszeléket kikeverünk 30 dkg cukorral, hozzáadunk 5 dkg mazsolát, 5 dkg durvára vágott diót, (vagy tejben főtt mákot) egy fél citrom reszelt héját meg 1 kk fahéjat Én 1 egész evőkanál fahéjat tettem hozzá és a mazsolát tearumba áztattam). Belekeverünk egy egész tojást, végül 30 dkg lisztet és 1 zacskó vaníliás cukrot, plusz 1 zacskó sütőport. Kizsírozott, lisztezett, vékony püspökkenyér formába öntjük (ez a mennyiség kettőre elég) vagy muffin formákba és megkent fóliával letakarva a forró sütőbe toljuk. Mérsékelt tűznél (180-200 fokon) 45 percig sütjük, még melegen deszkára borítjuk, s ha kihűlt, fóliába csomagolva tároljuk. Hidegen fogyasztjuk, mert akkor érnek össze az ízek.

Mangókrémmel kínáljuk.

sütötök fagy mákos almás

Tejszínes karfiolleves, körte kéksajttal és kaporhabos quinoával

Posted on

P1130304Hozzávalók: 1 fej karfiol, 2-3 db krumpli, 2-3 db sárgarépa, 1 db paszternák,1 fej hagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 2 ek napraforgóolaj, 800 ml zöldségleves, 200 ml tejszín, só, bors, 1 csipet szerecsendió

10 dkg kéksajt, 1 db nagyobb körte, citromlé, pirított fenyőmag vagy dió

A kaporhabhoz: 1 csomag friss kapor, 1 dl tejszín, 1 csipet só, 1 kk tormakrém, 1 csésze quinoa, főzve

Elkészítése: A karfiolt megmossuk és rózsáira szedjük. A hagymát, fokhagymát, krumplit megpucoljuk feldaraboljuk, a fokhagymát finomra zúzzuk. Az olajat egy fazékban felforrósítjuk, a hagymát és a fokhagymát megpároljuk benne, majd a burgonyát is hozzáadjuk és 2 percig pirítjuk. Végül beledobjuk a karfiolrózsákat és felöntjük a zöldséglevessel. Felforraljuk és lefedve, kis lángon 20 perc alatt puhára főzzük. Befejezésül a tejszínt hozzáöntjük a leveshez és azzal együtt még egyszer felforraljuk. Ha kell sóval, borssal és pár csepp citromlével ízesítjük.

Közben a sajtot felszeleteljük és a fenyőmagot, vagy diót egy serpenyőben, olaj nélkül megpirítjuk.
A körtét meghámozzuk, a magházat eltávolítjuk és vékony gerezdekre vágjuk.

A kaporhabhoz: a friss kaprot egy turmixgépbe dobjuk, egy picit megsózzuk, hozzáadjuk a tormakrémet és krémszerűvé pépesítjük. Felverjük a tejszínt és a kaprot hozzá adagoljuk. A kaporhabot a főtt quinoára helyezzük, és a körtével meg a krémsajttal kínáljuk.
 P1130302.JPG

Karfiol-édesburgonya burger

Posted on Updated on

Hozzávalók: 2 db édesburgonya, meghámozva, hasábokra vagy kockákra vágva, fél fej karfiol, 1 ek szezám mag, 1 kk kömény, 1 kk curry, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk koriander, só, bors, 1 db tojás, liszt, zsemlemorzsa, olíva olaj

a mártáshoz: 4 ek majonéz, 2 kk csípős tabasco vagy Worcestershire szósz, 1 csomag rukkola, savanyú uborka

Elkészítése: 1. Helyezzük a meghámozott és feldarabolt édesburgonyát egy közepes edénybe és öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Fedő alatt főzzük 12-15 percig. Szűrjük le! Főzés helyett az édesburgonyát olajban is kisüthetjük! Én így készítettem el. Utána megsóztam egy kicsit és megszórtam római köménnyel.
2. Ezután egy turmixgépben pürésítsük az édesburgonyát, a nyers, apróra vágott karfiolt, adjuk hozzá a szezámmagot, fokhagymát, köményt, koriandert, curryt. Ízesítsük sóval, borssal. Ekkor adjuk hozzá a tojást, a lisztet (elhagyható) és addig forgassuk a gépben, amíg homogén masszát nem kapunk.
3. Osszuk el a keveréket négy részre, és formáljunk belőlük kerek pogácsákat. Forgassuk meg a zsemlemorzsában.
4. Öntsünk olíva olajat egy serpenyőbe, majd süssük ki a burgereket közepes lángon. Amikor a karfiol-édesburgonya pogácsák mindkét oldala aranybarnára sült, tegyük ki egy tányérra (körülbelül 4 perc oldalanként).
5. Közben tegyünk 4 evőkanál majonézt egy kis tálba, ízesítsük tárkonnyal majd adjuk hozzá a chili illetve a Worcestershire szószt.
6. Vágjuk ketté a hamburger zsömléket, kenjük meg az alsó felüket a fűszeres majonézzel, tegyük rá a karfiol-édesburgonya burgereket, helyezzük a tetejükre az előzetesen megmosott, lecsepegtetett rukkola leveleket, karikázzuk rájuk a savanyú uborkát, majd a zsemle felső felének ráhelyezésével kész a finom veggie burgerünk!
P1130297

Lady Diana Spencer emlékére

Posted on Updated on

Lady Diana, aki imádta a népszerűséget, 20 évvel ezelőtt (1997. aug. 31-én) egy fénykép miatt halt meg Párizsban. Egy amatőr fotó miatt, amit egy motorbiciklin száguldó, lesipuskás fotóriporter készített róla, csak hogy jó pénzért eladhassa a Hello! magazinnak vagy a Paris Matchnak. Lady Di korai halála ezzel az utolsó képpel szimbóluma lett a 20. század végi álszentségnek és a celeb mánia mögötti ürességnek.

Diana számára tragikusan végződött a paparazzik agresszív viselkedése. A hercegnő, aki mellesleg egy nagyon kedves ember volt (édesapám találkozott vele személyesen egy kongresszuson), életvitelével tulajdonképpen saját maga hívta ki a sorsot maga ellen. Mint tudjuk az életét 1981-től állandóan figyelemmel kísérte a média, ami egyrészt hercegnői státuszából fakadt, másrészt személyes vonzereje is közrejátszott abban, hogy mindenki őt akarta látni, bár ez így mégsem teljesen igaz. Diana ugyanis eleinte úgy tett, mintha zavarná a népszerűség és írtózna a fotóriporterektől, de később megragadta az utána nyomuló vérebek pórázát és attól kezdve úgy ugráltak, ahogy ő füttyentett. Nem számított azonban arra, hogy egy nap majd visszafelé sül el a fegyvere.

Átvitt értelemben tehát fogalmazhatnánk úgy is, hogy Diana 1997. aug. 31-én szolgálatteljesítés közben halt meg, nem a hazájáért, hanem a korszakért, aminek vezető, meghatározó egyénisége volt. A történészek szerint Diana „uralkodása”  a nyugodt 90-es éveknek volt köszönhető. A mindenféle háborúktól mentes, eseménytelen korszaknak, amikor nem Hitlerek vagy Churchillek domináltak, de nem is a hideg háború, hanem a pletyka és a fantázia világa. Tulajdonképpen semmi más nem történt, mint hogy a hétköznapiságot felváltotta az unalom.

Érdekes paradoxon, hogy a szerény, lesütött szemű, egyszerűen öltözködő Lady Diana nemcsak divatdiktátorrá avatta magát, de rövid élete alatt többet ért el, mint némelyik híres politikus. A döbbenet, a tömeg hisztéria, ami a halálát követte, az 1963-ban meggyilkolt John Kennedy elnökéhez volt hasonlítható. Az analógia, lehet, hogy túlzásnak tűnik, mindenesetre halálával akaratán kívül csatlakozott az örök fiatal hírességek táborához, annak ellenére, hogy nem volt se elnök, se kreatív művész, és halála ilyen értelemben nem hagyott légüres teret maga után, mint mondjuk Elvis Presley-é, Marilyn Monroe-é vagy John Lennoné, de Lady Diana akárcsak John F. Kennedy a polgári jogok terén elért eredményeiért, a bányák ratifikálásáért emelt szót nemcsak Angliában, (a halála előtt 1997 januárban  a Nemzetközi Vörös Kereszttel Angolába utazott és meglátogatott néhány bányász szerencsétlenség túlélőt az angolai kórházakban, a kép mellesleg bejárta az egész világot, majd augusztusban Boszniában tett látogatást szintén a bányász túlélőknél) de Amerikában és Afrikában is. Jótékonykodásai miatt már életében megkapta az első osztályú humanitárius címet, nem beszélve a divat terén elért sikereiről. Ha a trójai Szép Heléna szépségéért ezer hajó szállt tengerre, Lady Dianát legalább száz millió újság és képeslap kiáltotta ki istennőjének. A házasságkötése utáni 16 év alatt sikerült elérnie, hogy nemcsak a világ leghíresebb asszonya lett, de az egyedüli celeb, akinek az arcképe mindig ott virított a világ összes címlapján. Miközben a paparazzi nem volt új jelenség, Diánának, úgyis mint üldözött vadnak, sikerült egy magasabb szintre emelnie a vadász és a vad játékot. 3 vagy 4 fotós helyett 30 vagy 40 kiéhezett véreb követte, egy 6 nullás összeget jövedelmező fotó reményében. Hamarosan furcsa helyzet jött létre, Diana mellett minden más híresség háttérbe szorult, pl. Franciaország elnöke zavartalanul kocoghatott a Champs-Elysée-n, míg az elvált, welszi hercegnő egy lépést sem tudott megtenni anélkül, hogy ne lesett volna rá ezer kiéhezett paparazzi. Diana élete utolsó éveiben jött rá, hogy a címlapok igaz, hogy veszedelembe sodorják és a paparazzik tolakodásai idegesítik, de nagyszerű érzés, amikor hatalmában tarthatja őket. 1996-ban munkakapcsolatba lépett néhány újságmogullal, akiktől megtanulta, hogy hogyan kell a saját javára fordítani a publicitást, pl. “élve felboncolni” Charlest vagy jótékony célokra pénzt szerezni. Népszerűségének titka egyrészt abban rejlett, hogy az emberek többsége alapvetően egyetértett Diana tékozló, szertelen magatartásával. Az angol uralkodó ház problémát okozó ex-hercegnője azonban hirtelen halálával az egyik napról a másikra piedesztálra lett emelve, s elérte azt, hogy egyetlen újság sem mert fizetni a halálos baleset horrorfilmbe illő képeiért. Ha azt cselekedték volna, bizonyára bojkottal válaszolt volna rá a közvélemény. Másik fontosabb kérdés azonban az, hogy vajon Diana halála végleg megváltoztatta-e az újságok szenzáció éhségét? Nem igazán. Egy biztos, hogy neki köszönhető, hogy a halála utáni években megnőtt a fotósok iránti ellenszenv és a sajtó orgánumok évekig óvatosabban bántak a celebekkel. Pedig talán, ha lady Di nem veszti életét a párizsi alagútban, egy riporter lencsevégre tudta volna kapni, amint Dodi megcsókolja, és akkor másnap a világ legtöbb újságja azon veszekedett volna, hogy melyik jelentetheti meg.

Visszatérve a magánjog és a média törvényekre azt hiszem, hogy Diana halála óta a bulvárlapok és az úgymond respektált újságok között egyre jobban elmosódik a különbség, ami azonban nem változott, hogy az újságok címlapsztorijai még mindig a modern közélet oxigénjei! Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha teljes mértékben átalakítanánk az újságírás stílusát és a celebeket világi szentekké avatnánk? Hogy átesnénk a ló másik oldalára? Valószínű, nem beszélve arról, hogy meghamisítanánk a valóságot. Így maradjunk abban, hogy talán a kommunikáció hatalma tette lady Dianával amit tett, de reméljük, hogy az elmúlt 20 év alatt azért jobb lett a világ. Egy biztos, hogy a hercegnőből nem lett királynő. És az is biztos, hogy Nagy Britannia, ahol Diana élt, már sohasem úgy fog emlékezni a 90-es évekre, hogy Erzsébet korszak, hanem úgy, hogy “A” Lady Di korszak. A szomorú csak az, hogy meg kellett halnia érte.diana-riding

Diana walesi hercegné (született Diana Frances Spencer; 1961. július 1.-1997. augusztus 31.) Károly walesi herceg, brit trónörökös első felesége volt. Két fiúk, Vilmos és Henrik herceg, apjuk után a második, illetve harmadik helyet foglalják el az Egyesült Királyság (és 15 további, úgynevezett nemzetközösségi királyság) trónöröklési rendjében.

Paparazzi jelentése döngő, zümmögő bogarak…

1996-ban Alec Baldwin beperelte az újságokat, amikor lefotózták a feleségét, Kim Basingert, amint éppen elhagyja a kórházat újszülött kislányukkal. Győzelme az első nagy siker volt a sajtó ellen.

George Clooney beperelte a Paramount film studiót és azóta nem ad interjút, mert a Hard copy nevű műsor házigazdája provokatív kérdéseivel felbosszantotta. A pert megnyerte, ami szintén egyfajta mérföldkőve volt a média elleni harcnak.