gyógyászat

Forró orchidea smoothie és orchidea fagylalt

Posted on Updated on

Az orchidea több szempontból is a növényvilág egyik legfigyelemreméltóbb családja. Megkapó szépségű virágaik, formai változatosságuk, speciális szaporodás-biológiájuk, életmódjuk miatt a botanikusok és a hétköznapi emberek egyaránt kedvelik. Az orchideafélék a növényvilág legnagyobb fajszámú családja, közel 22.000-30.000 természetes módon kialakult fajjal, melyek között gyakran nehezen állapítható meg éles határvonal. Ezek mellett 150.000 hibridfajta is létezik. Ez a hatalmas fajszám feltehetően az orchideafélék evolúciótörténeti értelemben vett viszonylagos fiatalságából (a legrégebbi, bizonyosan orchideaként beazonosítható lelet „mindössze” 15 millió éves) eredő genetikai változékonyságnak köszönhető, melynek eredményeképp ebben a családban a nemzetségek közötti kereszteződés éppúgy előfordul, mint a normálistól eltérő színezettség (hipo- és hiperkrómia, olykor albinizmus.). Az orchideák tartása odafigyelést és türelmet igényel.

Orchidea gumókból készült ételek és italok

A szárazföldi orchideák, főleg az Orchis mascula (a korai lila orchidea) fajta,-föld alatti gumói emberi fogyasztásra alkalmasak. Őrölt porát egyes népek főzésre használják, ebből készül pl. az arab világban népszerű Salep nevű forró ital, vagy a török Dondurma fagylalt. A Jumellea fragrans szárított leveleit viszont a Reunion-sziget rumjának ízesítésére használják. A vanília planifolia orchidea fajta szárított maghüvelye a cukrászatban nélkülözhetetlen, azon kívül szerepe van a parfüm gyártásban és az aromaterápiában.

Az orchidea gumók emberi fogyasztásra való alkalmassága már a Római Birodalomban ismert volt, különösen a satyrion andpriapiscus fajtáé. Mint a neve is mutatja főként afrodiziákumként használták. Paracelsus, a híres orvos azt írta róla, hogy a Satyrion gyökér visszaállíthatja a férfiasságot. A mahometáni (arab) orvosok viszont megfigyelték, hogy amikor az orchidea gumókat-(neve arabul Khusyu-uth-thalab vagy salab (shalab), lefordítva róka heréket jelent. Nevét valószínűleg a herékhez való hasonlósága miatt kapta, na meg a természetes afrodiziákum hatása miatt)-szétdörzsölik, akkor a friss gumók illata nagyon hasonlít a humán spermára, és valóban afrodiziákum-hatásuk van. A szárított orchidea gumók így nem véletlenül lettek népszerűek Törökországban, Görögországban, és Iránban, ahol nem csak ajzószerként, de idegtonikként, roboráló szerként használják, valamint bélhurut és bénulásos betegségek ellen.

Az orchidea tápláló gumói, keményítő tartalmú poliszacharidokat az ún. glükomannát tartalmaznak. A gumókból készült liszt különösen az egykori oszmán birodalomban, a levant konyhában volt fontos alapanyag. Napjainkban a salep lisztből italok, desszertek készülnek. Törökország Kahramanmaraş régiója a Salepi Maraş néven ismert sahlab egyik fő gyártója. Népszerűsége Törökországban a vadon élő orchideák csökkenéséhez vezetett, mert felvirágzott az illegális export kereskedelme. A salepet Görögországban is fogyasztják, általában az utcán értékesítik, forró italként a hideg, téli hónapokban. Nagyon népszerű még a Közel-Keleten, különösen Levantban. Becslések szerint Törökországban évente 30 tonna gumót takarítanak be 38 orchidea fajból. 1 kg liszthez 1000-4000 gumóra van szükség. A növekvő fogyasztás miatt az egyes fajokat kihalás fenyegeti, a vadon élő orchidea fajtákat is érinti Iránban. Fokozott fogyasztása miatt sok esetben a sahlab keverék mesterséges ízesítőanyag hozzáadásával készül. Abdolbaset Ghorbani, az Uppsalai Egyetem munkatársának becslése szerint 2013-ban 7–11 millió orchideát gyűjtöttek be Észak-Iránból, 19 fajból és alfajból; a legtöbbet Törökországba exportálták, de az orchidea gumók betakarítása Görögországban is növekvő tendenciát mutatott.

A Közel-Keleten elterjedt “sahlab” egy forró tej-alapú, téli ital, egy puding-szerű konzisztenciájú, melyet magokkal és fahéjjal ízesítve fogyasztanak. Úgy készül, hogy a salep porhoz addig adagolnak vizet, amíg be nem sűrűsödik, ezután narancsvirággal vagy rózsavízzel édesítik. Ma már víz helyett gyakran forró tejjel készítik. A desszertek is salep liszttel készülnek, beleértve a salep pudingot és a dondurma fagylaltot is.

Az utóbbi, teljes neve Maraş dondurma, ami Törökország Kahramanmaras településéről származó fagylaltféle, salep és masztix (a pistacia lentiscus gyanta) hozzáadásával készül. A salepnek köszönhetően a fagylalt nyúlóssá válik, nehezebben olvad. Textúrája miatt nem csak tölcsérben lehet tálalni, hanem tányéron is, ahol késsel, villával lehet fogyasztani. Nem csak Törökországban népszerű, mert már a világ sok táján is árusítják.

A Maraş fagylalt mintegy 150 éves hagyomány szerint kecsketejből és salepből készül. A salep a kosbor több fajtájából, főképp füles kosbor és vitézkosbor gumójából őrölt liszt. A kosbor gumójában lévő glükomannán nevű anyag miatt, a folyadékba kerülve összesűrűsödik. A Maraş dondurmát a cukrászok legalább 20 percen át nyújtják és döngölik, így alakul ki a jellegzetes nyúlós állaga. A fagylaltot látványos módon szolgálják fel a vevőknek: a fagylaltárus többször is játékosan elhúzza a kinyújtott fagylalttal együtt a tölcsért, mikor a vevő kézbe akarná venni a terméket. A fagylaltot gyakran tört pisztáciába forgatják. A dondurma népszerűsége miatt a kosborfajták veszélyeztetetté váltak Törökországban.

Az orchideák őshonosak Európában is, főként a Földközi-tengeri népeknél, ezt bizonyítja Rómában az Ara Pacis Augustae (augustusi béke) nevű dombormű, eddig az egyetlen ismert tárgyi emléke az orchidea ábrázolásának az ókori művészetben, és a legkorábbi az európai művészetben. Ez a monumentális oltár Róma központjában található, amely i.e. 13-9 között épült Augustus római császár Hispaniából és Galliából való hazatérése alkalmából készült. Az orchidea gumók fogyasztásáról még annyit, hogy Európában a kávé és a tea elterjedése előtt, főként Angliában és Németországban voltak népszerűek, a későbbi korokban alternatív italként kínálták a kávéházakban. Angliában, a belőle készült ital saloop néven vált ismertté, de már a 17.-18. században az eredeti török orchideagyökereket utánpótlási nehézségek miatt az ún. “dogstones-nal” helyettesítették.

Néhány szaprofita orchidea faj, mint a Gastrodia sesamoides, burgonya-szerű gumóit Ausztrália őshonos népei élelmiszerként fogyasztották és fogyasztják a mai napig. A növények vad fajtái még mindig megtalálhatóak a korai bennszülött településeken, mint pl. a Ku-ring-gai Chase Nemzeti Parkban. Az ausztrál őslakosok megfigyelték, hogy az orchidea ott található, ahol a bandikut nevű kis emlősök, mert az állatok a föld alatti illatról felismerik a növényeket és megrágcsálják.

Kulturális szimbólum

A különböző orchidea fajok rengeteg ország/város jelképei: Shaoxing (Kína) város virága a közönséges orchidea, Venezuela nemzeti virága a Cattleya mossiae, Kolumbiáé a Cattleya trianae. A Vanda fajta, vagy “Miss Joaquim” Szingapúr nemzeti virága. A Guarianthe skinneri Costa Rica nemzeti virága, a Rhyncholaelia digbyana Honduras nemzeti virága. A Prosthechea cochleata az ún. fekete orchidea (Lycaste skinneri van egy fehér fajtája (alba) Belize nemzet virága. Guatemala nemzeti virága, közismert nevén Monja Blanca (Fehér Apáca). Panama nemzeti virága a Szentlélek orchidea (Peristeria elata), vagy “a flor del Espiritu Santo”. Assam, indiai állam virága a Rhynchostylis retusa, ahol Kopou Phul néven ismert.

Az Orchidea Thief (Orchidea tolvaj) Susan Orlean könyve, 1995-ben jelent meg. Ihletője egy orchidea tolvaj, John Laroche pere volt, aki Floridában a helyi seminole indiánok segítségével a szellem orchidea nevű fajt lopta el a Dél-Floridai Fakahatchee Strand nemzeti parkból.

Búbánatra müge bólé és müge bor

Posted on Updated on

Szagos müge, vagy erdőmesterfű (Waldmeister) a búzafélék családjába tartozó, árnyas, bükkös, gyertyános erdőkben, nagy állományokban termő, illatos évelő növény. Virágai a szár tetején hosszú kocsányú sátorozó bogernyőben állnak. Kicsinyek, pártájuk fehér színű, és május második felében nyílnak.

A belőle készült drog neve Asperulae herba, kumarint, keserű anyagot, csersavat, zsíros olajat és baktériumölő anyagokat tartalmaz. Sok más növénnyel ellentétben a szagosmüge csak megszáradáskor kapja kumarinra emlékeztető, jellegzetes illatát. A virágzáskor gyűjtött növény föld feletti része bólék, csemegeborok, gyomorkeserűk, likőrök, üdítő teák, sajtok ízesítésére, illetve illatosítására szolgál. Németországban, de ma már sok más nyugati államban is, „májusi italt” (Maitrank, Maibowle) készítenek belőle, amely állítólag elűzi a komor gondolatokat, és derűs hangulatot csal elő minden emberből.

Ha kedvet kaptunk a gyűjtéséhez, a növény föld feletti részét kell gyűjteni. Kb. 5 gr friss anyagból lesz 1 kg száraz áru. Teáját vese, máj és epebántalmak ellen, nyugtatóként, vértisztítóként és izzasztónak használják. A szagos müge fűvel jellegzetes aromája miatt dohányt illatosítanak.

Receptek

Házi vermut készítése: ½ liter olcsó vörös bort összekeverünk, 2 dl rummal, és ha száraz vermutot akarunk készíteni, 15 dkg cukrot, ha édest, akkor 20 dkg cukrot adunk hozzá. Ha nem magunk gyűjtjük, akkor a gyógynövény boltokban vásárolhatunk szagos mügét és fehérüröm füvet, majd mindegyikből öt ujjunkkal felcsippentett mennyiséget tegyünk 3 dl vízbe, 5 percig forraljuk lassú tűzön, majd átszűrve batisztruhán/gézen, hidegen öntjük hozzá a borhoz. Jól összerázzuk és pár napig állni hagyjuk, hogy beérjen.

Bólét is készíthetünk belőle vagy „vértisztító” aromás teakeveréket, úgy hogy 1-1 csomag szagosmügét, citromfüvet, csipkebogyót, málnalevelet, szeder levelet, bengekérget, tarackgyökeret összekeverünk és fél liter vízhez 2 evőkanálnyit hozzáteszünk. Az ebből készített teából reggel-este 1-1 csészényit fogyasszunk.

A szagos müge hatóanyagai melitozoid, aszperulozid és egyéb iridoid-glikozidok, kumarin. Föld feletti részeit a népi gyógyászatban neurotikus állapotok (idegesség, álmatlanság, fokozott ingerlékenység) és görcsök, valamint emésztési zavarok (renyhe emésztés, felfúvódás, böfögés) tüneti kezelésére alkalmazzák. Szárított hajtásait teakeverékekben ízjavítóként is alkalmazzák. Az orvostudomány vénás megbetegedéseknél használja kivonatait, a kumarin gyulladáscsökkentő, keringésjavító hatásai miatt. Klasszikus ízesítője számos alkoholos italnak, például a német nyelvterületen népszerű “májusi bor”-nak nevezett bólénak, ipari felhasználását kimutatott toxicitása miatt ma már korlátozzák.

Németországban a szagosmügéből készül az ún. májusi bor (“Maibowle” vagy “Maitrank” németül), azon kívül édes gyümölcslé, puncs, szirup, sör (Berliner Weisse), pálinka, zselé, lekvár, üdítőital (a grúz Tarhun), fagylalt, és gyógytea. Németországban azt lehet mondani, hogy nagyon népszerűek a Waldmeisterrel ízesített zselék, alkohollal és anélkül. De a sherbet por (pezsgőpor vagy libafröccs) természetes aromásítására is felhasználják, amely kiemelt helyet foglal el pl. Günter Grass: Bádogdob című nagysikerű regényében.

Perui burgonya (yacón) leves

Posted on Updated on

Mi az a yacón?

A yacón (Smallanthus sonchifolius) az őszirózsafélék családjába tartozó, ehető burgonyafajta, hagyományosan az Észak és Közép-Andok hegység Kolumbiától, Észak-Argentínáig terjedő területéről származik, egy aromás, édes ízű gyökérzöldség. A textúrája és az íze nagyon hasonlít a jicamára, a fő különbség azonban az, hogy a yacón enyhén édeskés ízű (valószínűleg az inulin jelenléte miatt, amelyet a gyökerek termelnek) és lila színű. A yacón másik neve: perui vagy inka földialma (a francia Pomme de Terre után lett elnevezve).

A gumó leginkább víz és fructoglikosaccharidokból áll, az Ecuadorban népszerű jicamához hasonlóan, -a yacónt gyakran össze is tévesztik vele,- pedig a jicama még csak rokonságban sem áll a yacónnal (ugyanis az a bab családhoz tartozik). A yacón viszont közeli rokona a napraforgónak és a Jeruzsálem articsókának (nálunk csicsóka, vagy Topinambur a neve). A Peruból származó krumpli tehát egy évelő növény, legértékesebb része az ehető, zamatos gyökere. A növény a talaj felszínén fejlődik, folyamatosan növeszt új hajtásokat. Több mint 2 m magasra is megnő, érdekes módon a kis, halványsárga virágok a vegetációs időszak végén jelennek meg. Ellentétben sok más gyökér zöldséggel, amit a bennszülött népek az Andok (ulluco, Oca, és mashua burgonya) területén nemesítettek, a yacónt főként a gumójáért termesztik. Az ehető gumók tömege meghaladhatja a néhány száz grammtól az akár egy kilogrammot is.

A yacónt napjainkban az Andok keleti lejtőin termesztik, bár az Amazon felé a jelenléte már csökkenő tendenciát mutat. Termesztésében segít, hogy a burgonya nem fényérzékeny, és a szubtropikus klímán is megél. Az inka krumpli a 2000-es évek elejéig az eredeti termőterületén kívül alig volt ismert, -nem árulták a városi piacokon sem;- azonban a médiának köszönhetően elsőként Japánban jelent meg, állítólagos vérnyomás csökkentő hatása miatt. Ma Lima és más perui városokban árusítják, ezért is nevezik perui vagy inka burgonyának, mely népszerű termék cukorbetegek és fogyókúrázók körében is. További jó tulajdonságai, hogy magas a C, B2-, B6-, valamint E vitamin tartalma, gazdag olyan ásványi anyagokban mint kálium, réz és mangán, alacsony a zsír- és koleszterintartalma és az édes íz ellenére a cukorbetegek is fogyaszthatják. A gyökérgumó húsának színe fajtától függően lehet fehér, narancssárga, sárga, lila, rózsaszín vagy vörös is. Készítenek belőle lisztet, keményítőt és szeszes italt is. Felhasználható köretnek, süthető, főzhető, grillezhető, de akár édes süteményt, szirupot is lehet készíteni belőle. 

Különböző cégek az utóbbi időben meglovagolva a divatot, olyan termékeket fejlesztettek ki belőle, mint például a yacón szirup és yacón tea. A yacón sziruppal belocsolt sült csirke isteni!

A yacón és az emberáldozat

A yacón a többi egzotikusnak számító burgonyaféléhez hasonlóan nem volt mindig édes és ehető, mert a növény Dél-Amerikában termő ősei még sütés és főzés után is megőrizték enyhén keserű ízüket és csak az éjszakai fagy hatására lettek egy kicsit édeskések. A gyarmatosítás idején a yacón fogyasztást főként egy korábbi inka ünneppel hozták kapcsolatba. Az ún. Mocsika-korszakban, Peru észak-nyugati vidékén különösen kedvelt volt akkoriban. A mocsikák dél-amerikai indiánok voltak, akik az Andok környékén, Peruban az 1.–7. század között leginkább a folyóvölgyek oázisaiban éltek. A 300 és 800 között virágzott (majd rejtélyesen eltűnt) mocsika-Moche birodalomban – a mai Truijjo 480 kilométernyi környékén – úgy 15 ezren élhettek. A nép, amely istenei engesztelésére az emberáldozattól sem riadt vissza, nem volt fejletlenebb, mint a majdnem ezer esztendővel később élt inka kultúra.

De visszatérve a yacónra, Peruban nemrég egy 34 méter magas, piramis-szerű, kővel kirakott, lapos tetejű építmény belsejében rendkívüli temetkezési helyre bukkantak. A sírból előkerült 60 edény és váza, amelyeket a temetési szertartáshoz használhattak, s amelyeknek a kidolgozása egészen egyedülálló. A sírépítmény falait gondosan díszítették, többek között aranyozott kukoricacsövekkel, yacón burgonyával stb. s rajtuk tömérdek aranyat, ékszert és furcsa köpenyfélét viselő embereket ábrázoltak. Nyilvánvalóan ők alkották a társadalom elitjét, a harcosok rétegét, akiket Ai-Apaecnek (Megfojtóknak) neveztek. Ám sorsuk igencsak bizonytalan volt. Láthatók a falakon ugyanis a sámánok is, akik lefejezték és feldarabolták azokat az embereket, akiket az isteneknek áldoztak fel. Az áldozatokat párbaj során választották ki, úgy, hogy két harcos összemérte az erejét, s aki a gyengébbnek bizonyult, azt feláldozták. De nemcsak megölték, hanem meg is ették a húsát, a vérét pedig vízzel keverve megitták. Úgy vélték, ez meghosszabbítja a szerencsésebbek életét. A párbaj győztesét istenként tisztelték, és joga volt arannyal, smaragddal és más drágakövekkel díszített köpenyt viselni. A “denevér” álarcot a legerősebb harcos viselhette. Nos, a yacont ilyen alkalommal fogyaszthatták.

Szuper egészséges Yacón leves

Hozzávalók: 700 g yacón, 2 db burgonya 2 nagy hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk kömény, 8 dl víz, 2 dl tej, vagy tejszín, só, bors, 2 ek olaj+2 a sütéshez

Konyhanövények: 5 szál petrezselyem, 2 rozmaring ág, 1 db babér

Díszítés: 1 kl chili paprika mag, koriander, 2 ek fenyőmag

Elkészítése: Hántsuk le a fokhagymáról a héját, reszeljük le. Pucoljuk meg a hagymát és aprítsuk fel. Tisztítsuk meg a burgonyákat. Vegyünk elő egy nagy lábost, forrósítsunk benne olajat és pirítsuk üvegesre a fokhagymát, meg a hagymát.

Szeleteljük fel a megtisztított yacónt meg a burgonyát. Adjuk hozzá a hagymához (tegyünk félre egy kevés yacónt a díszítéshez, amit forró olajban fritőrizálunk majd). Pároljuk 5- 10 percig majd öntsük fel vízzel illetve a kockából főzött zöldséglevessel.

Ízesítsük a levest köménnyel, petrezselyemmel, rozmaringgal és a babérral. Főzzük a burgonyákat kb. 25 percig, illetve addig, ameddig a burgonya megpuhul. Távolítsuk el a levesből a babért, meg a rozmaring ágat és öntsük rá a tejet vagy tejszínt. Rottyantsuk fel még egyszer a levest és pürésítsük.

Süssük ropogósra a yacón szeleteket, egy olajsütőben, mint ahogy a sült krumplit szoktuk. Tegyük ki egy konyhai papírtörlőre, hogy a zsír lefolyjon róla.

Szervírozzuk azonnal a levest chilimaggal, korianderrel és pörkölt fenyőmaggal megszórva, illetve a sült yacónnal díszítve.

A fenyőtoboz lekvár és a Romanovok

Posted on Updated on

A fenyőtoboz lekvár nagyon fontos azok számára, akinek gyenge a tüdeje és hajlamos légzőszervi megbetegedésre, de a rendszeres használata erősíti az immunrendszert is. Grúziában, Borjomi és Abastumani városában gyakran találkozik az ember a boltokban a tobozból készült lekvárral és a fenyőtoboz porított változatával, mert a belőle készült lekvár az egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben fogyasztott szer a grúz konyhában, főként gyógyító célokra.
A tobozokat májusban-júniusban kell gyűjteni. A legalkalmasabbak a puha tobozok, melyek hossza 1-3 cm. A belőlük készített lekvárt lehet adni gyerekeknek is. 1-2 teáskanálnyit minden reggel, 20-30 perccel reggeli előtt.

A lekvár tavasszal a fiatal, friss tobozokból készül, ami a grúzok szerint egy elixír a halhatatlansághoz, mert nem számít, hogy milyen szörnyű influenzában vagy torokbajban szenvedünk, a tobozlekvár kitisztítja az orrjáratokat és a tüdőt három nap alatt! És itt jönnek a képbe a Romanovok, akik nem éltek volna Borjomiban, ha nem fedezték volna fel a hely gyógyító-jótékony tulajdonságait. Ez pedig az itteni víz és a fenyőtoboz lekvár volt. A helyi lakók a fenyőgyantából még marshmallowt, rágógumit is készítettek, majd felolvasztották és úgy fogyasztották. Aki egyszer megkóstolta egyszerűen beleszeretett. Napjainkban a helyiek még a fenyő forgácsból is különböző finomságokat készítenek. Nos, tehát Grúziában, aki egy kicsit is törődik az egészségével, az készít vagy vesz toboz lekvárt. Amúgy Borjomiban a lekvár mindenhol kapható, amit a turisták leöblíthetnek a helyi ásványvízzel, mely 1500 méter mélyből tör fel a felszínre. Ez állítólag a másik grúz gyógyír a halhatatlansághoz.- A legenda szerint körülbelül 200 évvel ezelőtt az itteni víz mentette meg Golovin gróf lányának az életét. Ezt a históriát hallva aztán a Romanov királyi család nagy része is ide költözött. Ami Mihail Romanovot, a császár testvérét illette, annyira megragadta Borjomi szépsége,-erdejei, vizei,- hogy elhatározta, hogy épít itt egy várost, még pedig egy igazi pompás, cárhoz méltót. És Borjomiból hamarosan igazi oázist varázsolt az orosz uralkodóház számára, beleértve a saját két gyermekét Nyikolajt és a Szergejt is, akik minden nyáron autóbusszal jöttek Borjomiba szolgák hadával. Aztán itt tombolták ki magukat a vizekben és a nem kevésbé gazdag vadászterületeken.

Fenyőtoboz lekvár

Hozzávalók: 1 kg fenyőtoboz, 1.5 kg cukor, 1 liter víz

Nem nehéz elkészíteni: Mossuk meg alaposan a fenyőtobozokat, tisztítsuk meg a szennytől, öblítsük át többször folyóvíz alatt, majd tegyük fel főni egy fazékba. Öntsük fel 1 liter vízzel. Adjuk a tobozokhoz a cukrot, keverjük addig, amíg karamellizálódik, majd hagyjuk főni 15-20 percig magas hőfokon.

Ezután vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni. Amikor a dzsem teljesen hideg, tegyük fel újra a tűzre és forraljuk még 30 percig (a szirup fokozatosan változtatni fogja a színét, átlátszó karamellhez hasonlóra). Vegyük le a tobozt a tűzről és hagyjuk kihűlni. Majd tegyük újra fel és forraljuk fel megint. Ezt a folyamatot addig csináljuk, amíg a víz a cukorral besűrűsödik. Ha úgy gondoljuk, hogy már elég sűrű, tegyünk próbát: tegyünk egy kanál lekvárt egy tányérra, várjuk meg, amíg megdermed. Ha a lekvár nem folyik szét a tányéron, akkor kész a tobozdzsem. Ezután adagoljuk a lekvárt a tégelyekbe és fedjük le.

Boszorkányujj, hottentotta füge, varjúháj és társai avagy ehető növények Halloween napra

Posted on Updated on

1.A boszorkányujj (a Carpobrotus edulis nemhez tartozik) egy szukkulens, kúszó növény, mely tagja a füge-körömvirág családnak (Aizoaceae). Dél-Afrikában őshonos, ahol hottentotta-füge vagy jégnövény, útszéli árvácska vagy disznó pofaként ismert, de hazájában savanyú fügének is nevezik.

A boszorkányujj összetéveszthető közeli rokonaival, beleértve a több, apró és kevésbé agresszív tengeri fügét (Carpobrotus chilensis), amellyel viszont könnyen keresztezhető. A boszorkányujjat azonban meg lehet különböztetni a mérete és a virágok színe alapján a többi fajtától. A nagyméretű, 64-152 mm átmérőjű és a virágai sárgák vagy világos rózsaszínűek, míg a kisebbek, 38-64 mm átmérőjűek.

A savanyú füge Namaqualand-ban (Namíbia) a parti és szárazföldi lejtőkön őshonos, de az egyenlítőtől északi, nyugati és a keleti szélességi fokban mindenhol megtalálható. A virágokat a magányos méhek, a mézelő méhek, az asztalos méhek és sok bogár faj porozza be, így az ő segítségükkel terjedt el. A boszorkányujj levelét eszik a teknősbékák, a virágokat az antilopok és a páviánok. Az utóbbi állatok a gyümölcsét is szeretik. A rágcsálók (és a sündisznók) a székletükben lévő magok útján terjesztik. Az állatok széklete menedéket nyújt a csigáknak, gyíkoknak és vakondnak. A pöffeteg kígyót és más kígyókat is, mint például a Kobrát és a kis rágcsálókat is, vonzza a gyümölcse. A boszorkányujj évelő növény, az egyéni szegmensek évente 1 méteresre is megnőhetnek. A virágok főleg késő tavasszal vagy ősszel (augusztus-október) nyílnak.

A boszorkányujj gyorsan átterjedt a Földközi-tenger partjára, mert az invazív fajok a tengerpart teljes hosszúságában megtalálhatóak, s mivel ez a növény képviseli a rágcsálók, -különösen a fekete patkányok számára- az élelmiszer forrást. A levelek, a gyümölcsök éppúgy ehetőek, mint néhány más tagja az Aizoaceae családnak. Dél-Afrikában, (xhosa nyelven igcukuma) a boszorkányujj érett gyümölcseit összegyűjtik, és vagy frissen fogyasztják, vagy a savanykásabb gyümölcsökből lekvárt, chutney-t készítenek. A boszorkányujj a gyógyászatban a HIV/AIDS-betegek kezelésére is jól bevált szer.

2.Rungia klossii, a gombaízű növény

A runghia egy gombaízű növény, nagyon népszerű Pápua Új-Guineában, ahol gyorsan termelő, bokros gyógynövényként ismert. Azért nevezik “gomba növénynek”, mert a levelei különleges, gomba ízűek!

A Rungia gyönyörű, fényes zöld levelei nagy mennyiségű vasat-, C-vitamint és a béta-karbonátot tartalmaznak. A levelek ropogós textúrája hasonló a spenótéhoz. Lehet nyersen is fogyasztani, salátaként szendvicsekhez, vagy köretként.

A gomba íz a főzés (a levesek és pörköltek) közben felerősödik, de hogyha túl sokáig főzzük, akkor a levelek elveszítik élénk színüket. Ezért javasolt, hogy a növényt csak a főzés utolsó pillanatában adjuk hozzá. A gomba növény szereti a meleget, ilyen körülmények között bő termést hoz. Egész évben növekszik a kertben és a termőföldeken. Halloweenkor a gombaízű növény egyedülálló kulináris élményt nyújt.

3. Blut Ampher vagy lósóska

A lórom, lósóska vagy egyszerűen sóska (Rumex) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjébe és a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozó nemzetség. A széles levelű lósóskát régen a levelei miatt csomagolásra használták, és a vaj megőrzésére/tartósítására. Az egyik fajtáját (a rumex hymenosepalust) az USA-ban termesztik a gyökerek tannin tartalma miatt (akár 25% is lehet), míg a levelekből és szárakból mustár színű festéket vonnak ki.

A lósóska ehető növény. A legtöbb faj levelei oxálsavat és a tannint tartalmaznak. Sokan szájösszehúzó és enyhén hashajtó hatása miatt nem kedvelik. Egyes, különösen magas oxálsavú fajok (beleértve a juhsósavat, Rumex acetosella, közönséges sóska, Rumex acetosa, és francia sóska, Rumex scutatus) közül néhányat leveles zöldségként termesztenek, vagy kerti fűszernövényként savanyú ízük miatt.

Nyugat-Európában egyes fajok leveleiből orvosság is készül, ami kiváló a csaláncsípéstől felhólyagosodott bőrre (mint például a széles levelű dokk R. obtusifolius vagy hullámos dokk R. crispus).

A hagyományos osztrák orvoslás esküszik az R. Alpinus fajra, melyek leveleiből és gyökereiből kivont tinktúrát vírusos fertőzések kezelésére használják. A Rumex Nepalensis viszont főként a Himalája környékén nő, beleértve É-K Indiát, ahol különböző gyógyászati célokra alkalmazzák.

4. A Tripmadam (sedum reflexum) vagy kövirózsa, Jenny rózsa, kék kövirózsa, nálunk varjúháj, vagy Prick nevű növény, az évelő, zamatos Sedum növény nemzetségbe tartozik. Észak-Közép-és Dél-Európában őshonos, de Petrosedum reflexumként is ismert.

A varjúháj Európában népszerű dísznövény, szobanövény. Sziklakertek, sekély talajrétegű napos felületek igénytelen gyeppótló, talajtakaró, illetve dísznövénye. A fajok többsége lágyszárú, levélszukkulens, pozsgás növény, vagyis jól tűri a szárazságot. Néhány faj fásuló szárú félcserje, mások epifiták; akadnak köztük örökzöldek, félörökzöldek és lombhullatók is. A trópusi-szubtrópusi fajok a Kárpát-medencében nem télállók. Levéldugványról kiválóan szaporítható, a szárról könnyen letörő levélkék spontán is könnyen meggyökeresednek (Crassulaceae).

A varjúhájfélék családjába tartozó nemzetség,- amelybe világszerte több mint 500 faj tartozik-tagjai közül, Magyarországon a borsos varjúháj és a hatsoros varjúháj meglehetősen gyakori. Ausztrália és az antarktikus flórabirodalom kivételével is mindenütt honos; (Ausztráliába néhány faját betelepítették); de a fajok többsége holarktikus. Gyökerei sekélyen a felszín alatt terülnek szét. A varjúháj növényt vegetatív klónozással szaporítják a dugványból. Magyarországon nem őshonos a gyógynövényként használt illatos rózsásvarjúháj. A koreai konyhában viszont különösen kedvelt salátanövény.

5. HegyibabkáposztaBergbohnenkraut satureja

A Satureja az ún. aromás növények nemzetségébe tartozik, (a Lamiaceae családba), így a rozmaring és a kakukkfű közvetlen rokona. Észak-Afrikában, Dél-és Délkelet-Európában, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában honos. Több fajtáját pikáns íze miatt konyhai gyógynövényként termesztik, a vadon növő Satureja fajok viszont táplálék forrásként működnek a lárvák Lepidoptera (pillangók és lepkék) számára. A molylepkét (Coleophora bifrondella) kizárólag a sós, téli satuejával etetik (S. Montana). Ez a fajta termeszthető, díszítő célokra kiválóan alkalmas; igénytelen növény, melynek nem kell a nap és jó vízelvezetésű talaj sem.

A nyári Satureját (hortensis) és a téli sós Satureját (Montana) ételek ízesítésére is felhasználják. A profi szakácsok a nyári satureját részesítik előnyben, de ez csak nyáron áll a rendelkezésükre; mert csak a téli örökzöld, évelő.

A Satureja fontos szerepet játszik az örmény, grúz, bolgár és olasz konyhában, különösen, ha babbal, lencsével, káposztával és paradicsommal készült ételekről van szó. A hagyományos Acadian (Kanada, Quebec és környéke) francia konyha kedvence, ahol a Fricot, egy pörköltszerű étel fontos ízfokozója. Ezen kívül kulcsfontosságú összetevője a Sarmale nevű, töltött káposztás ételnek, a hagyományos román konyhában. A boltokban kapható Herbes de Provence fűszerkeverék egyik legfontosabb fűszere szintén a satureja. Azerbajdzsánban gyakran hozzáadják a fekete teához, ami a konyhanövénytől nyeri el különleges aromáját.

Happy Halloween!

Mák rendőrség, ópium háborúk és a mákos guba

Posted on Updated on

A kerti mák számunkra mindig fontos élelmiszernövény volt, gondoljunk a mákkal ízesített ételeinkre, mint pl. a pozsonyi kiflire, a mákos gubára, a mákos palacsintára, a zserbóra stb.

Mit profitálhat a szervezetünk a mákból?

A mák gubója egy latex-szerű anyagot valamint különböző alkaloidákat tartalmaz, -ebből vonják ki a morfint, kodeint, papaverint stb.; a magasabb alkaloida-tartalmú mákfajták adják az ópiumgyártás alapanyagát. A mák magja, a mák olaja főzéshez és gyógyszerkészítésre egyaránt alkalmas, és ami érdekes, hogy a mákból készült kivonat röntgen sugárzás elleni kontraszt anyagként is jól bevált! A mákolaj magas foszfortartalma miatt elősegíti a kalcium felszívódását és a csontokba való beépülését. A mákban sok E-, C, és B-vitamin található. Emellett rengeteg cinket is tartalmaz, ami a növekedést és a fejlődést befolyásoló enzimek ko-faktora, illetve az immunrendszer támogatásában is nagy szerepe van. A pipacs is a mákfélék családjába tartozik, s mivel alkaloidot tartalmaz, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és anti-mikrobiális hatású. Elsősorban a torokgyulladás csillapítására alkalmazzák, pl. a Strepsils alapanyaga is a pipacsból származik.

Tehát a mák fontos élelmiszer- és gyógynövény. Magyarországon, akárcsak a világ többi részén a termesztése szigorúan szabályozott. Nálunk saját használatra 499 m²-ig termelhető alacsony ópium tartalmú mák, mely nem haladja meg a 0,06%-ot. 500 m² felett és 0,06%-ot meghaladó ópium tartalmú fajta esetén (ipari mák), mindenki köteles bejelenteni és engedélyt kérni a termesztéséhez a magyar Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer EÜ Intézettől (OGYÉI). Élelmezési és díszítő mák célú értékesítés esetén a NÉBIH-től is. A nemzetség több faját (pipacs, alpesi mák, keleti mák, izlandi mák) dísznövényként, kifejezetten kertészeti célokra nemesítették ki.

A mák története

A pipacsot dísznövényként már k.e. 5000 évvel kultiválták Mezopotámiában. Az egyiptomi sírokban is rengeteg falfestményen örökítették meg. A görög mitológiában a mákvirág Demeterrel állt kapcsolatban, aki a termékenység és a mezőgazdaság istennője volt. A kulturális szimbólum eredete valószínűleg Mínoszból származik, mert a mák istennő szobrát a krétai Mínosz szentélyben találták meg. Az emberek hozzá imádkoztak, mert azt hitték, ha pipacsok nőnek a földjükön (a kukorica elterjedése után innen származott a későbbi elnevezése “kukorica mák”) akkor bőséges termésre számíthatnak.

A görög mitológiában Hypnos, Nyx és Thanatos,-az Éjszaka, az Álom és a Halál istenei voltak,-mindig együtt ábrázolták őket, szimbólumuk a mák volt. Az ókori görög feljegyzésekből megtudhatjuk, hogy a növényt egyes görög szigeteken a nők eutanáziára használták, hogy lerövidítsék az időt, amíg a természetes halál elragadja őket (mákfőzetet ittak). Hippokratész (460 –377) görög orvos, egyike volt azoknak, akik hangsúlyozták a mák gyógyító szerepét. Ő örökítette meg az utókor számára a különböző készítési módokat is. A mákból készült italt narkotikumként használta, kábító, hipnotikus, és katartikus fokozatait végig kísérletezte és lejegyezte. Azt is felismerte, hogy a növény főzésre, élelmiszer készítésre is alkalmas, különösen a magok.

Dioszkoridesz írta le elsőként, az 1. században a mák taxonómiáját. Ő különbséget tett a különböző mák fajták között, úgymint a “termesztett ” vagy “kerti” pipacsok között. Ezen a kategórián belül további két típust különböztetett meg, a fekete és a fehér magvúakat. Történészek, biológusok következtetései alapján ez a fajta lehetett a Papaver somniferum. Más fajok is ismertek voltak. Dioszkoridesz a “virágzó” mákot erős hipnotikus tulajdonságai miatt tartotta fontos növénynek. Ez volt valószínűleg a Papaver hybridum. Végül, a “vad mák”, ahogy ő nevezte, talán a Papaver Orientale lehetett.

Később az idősebb Plinius, római történész, egy újabb “köztes” máktípust fedezett fel, (a vadon élő és a termesztett mák között), ez volt a Papaver rhoeas. Az orvosi alkalmazásai során a leveleket kipréselte és a mák kapszulákat vízben felforralva egyfajta gyümölcslevet készített belőlük, ezután egy deszkán alaposan szétdörzsölte-morzsolta, majd kiszárította, végül labdacsokat készített belőle. Ezeket a termékeket használták régen, nagyjából ugyanolyan módon, mint ma, az alvászavarok, emésztési zavarok és a légzőszervi problémák enyhítésére.

Egy évszázaddal később Galen a különféle máktermékek különböző alkalmazásait még részletesebben elemezte. Azt írta, hogy a belőlük készült ópium a legerősebb butító szer, érzékeket tompító és alvást indukáló. De megállapította, hogy a mák ugyanakkor kiváló különböző betegségek kezelésére, beleértve a szembetegségeket-és a tüdőgyulladást is.

Harc a mákért

Az első (1839–1842) és a második Ópiumháborúk (1856 –1860) Kína és Nagy-Britannia között az egymást követő kínai császárok arra irányuló kísérletei miatt törtek ki, hogy megakadályozzák az ópium növekvő behozatalát az országban. A kábítószer kereskedelem ugyanis nem titokban, hanem az egyes államok közreműködésével, nyíltan zajlott. A kereskedelmi jogokat hatalmas társaságok birtokolták (pl. a Brit Kelet-indiai Társaság, vagy a holland és francia társaságok). A monopolhelyzetben lévő társulások hatalmas jövedelmet húztak, különösen a kábítószernek a brit Indiából Kínába irányuló exportjából. Kína ennek az exportnak a katasztrofális gazdasági és egészségügyi következményei miatt be akarta tiltani azt. Nagy-Britannia 1840-ben kirobbantotta az első ópiumháborút, amit később még egy követett. E háborúk következményei voltak azok az egyenlőtlen szerződések, amik Kínát félgyarmati státusba taszították.

Az 1. háború: Az európaiak, Angliával az élen a kábítószer nagy részét saját, ázsiai gyarmataikon termesztették. 1840-ben Tao-kuang, kínai császár betiltotta az ópium kereskedelmét, az országba bekerült ópiumot Lin Cö-hszü császári biztos elkoboztatta a kereskedőktől. Az angolok válaszként hadihajókkal felvonultak Kína partjainál és kirobbantották az első ópiumháborút. A kínai hadsereg hatalmas technikai hátrányban volt, legalább tízszeres létszámbeli fölénye ellenére (több mint 200 ezer harcosuk volt, szemben a britek 12-13 ezer angol és 7 ezer indiai katonáival).

Az angolok rövidesen bevették Kuangcsout (1757-től az egyetlen törvényes külkereskedelmi kikötő Kínában Kanton volt), elfoglalták Sanghajt, Csencsiangot és Nankingot. Kína elvesztette a háborút, kénytelen volt engedélyezni a kereskedelmet, 1842-ben Hongkong brit fennhatóság alá került. Daoguang császár próbálta visszaszorítani az ópium terjedését, a mák termesztését, de nem sok sikerrel. A háborút az 1842. augusztus 29-én elfogadott egyenlőtlen szerződés, a nanjingi egyezmény zárta le, ebben azonban nem is utalnak az ópiumkereskedelemre. A szerződés főbb részei: Kínát 21 millió dollár jóvátétel fizetésére kötelezték, és 5 kikötőjét meg kellett nyitnia a külföldi kereskedők előtt.

A Csing-dinasztia 1912-es bukásának nyitánya a 2. ópium-háború volt. Kína végzetesen meggyengült, a Csingek bukása elkerülhetetlen volt, melyet csak az ország hatalmas mérete és az európai hatalmak érdekei akadályoztak meg. A kereskedelem tovább folytatódott, egyes ópiumkereskedők tetemes vagyonra tettek szert. Anglia haszna az ópium-kereskedelemből rövidesen évi több millió fontsterling lett. Egyes indokínai országok az állami bevételük nagy részét az ópium-kereskedelemből nyerték. A környező országok is kihasználták az ópium nyújtotta lehetőségeket, ahol nem termelték azt, ott óriási adóval sújtották a kereskedelmet, máshol a feldolgozás révén tettek szert hatalmas pénzösszegekre. Az ópium-háborúkat követően az európai nagyhatalmak sorra szereztek meg tengerparti kínai területeket, ahol kereskedelmi lerakatokat építettek ki. A birodalom méretének köszönhetően egy állam sem tudta az egész területet az uralma alá vonni, ehelyett ún. koncessziós területeket hoztak létre (ahonnan sértő szövegű táblákkal olykor ki is tiltották a kínaiakat, például Sanghajból). Ez volt az ún. félgyarmati státusz. A kínai hatóságok jogköre még saját területen is rendkívül korlátozott volt, így pl. ha európai követett el bűncselekményt, bármennyire is nyilvánvaló volt a bűntett, ha az európai hatóságoknak nem volt tudomásuk róla, illetve nem volt semmit bizonyítékuk, akkor a bűncselekmények büntetlenek maradtak.

A 19. század első felében a mák magolaj fontos élelmiszer-ipari növény lett, de a nagybani termelése nem kezdődött el Európában a 19. század közepéig. Az első gyár, ami mák gyógyszer feldolgozásra specializálódott 1928-ban épült. Ma több mák fajtából (morfin és kodein tartalma miatt) fontos gyógyszerek készülnek. Ausztrália, Törökország és India gyártja a legtöbb mákból készült gyógyszert, utána az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Ausztrália és Magyarország.

Az Egyesült Államokban az ópium gyártása jogellenes, mint maga a virág birtoklása vagy termesztése is, azonban, ha a pipacsot konyhai használatra vagy díszítő célból termesztik nem számít büntetendő cselekménynek. Az 1942-ben bevezetett ópium mák kontroll törvény vezetett a “Mák forradalomhoz”, melynek kapcsán kisebb háború tört ki a kaliforniai gazdák és a szövetségi kormány között. Ma a máktörvény és a végrehajtása továbbra is ellentmondásos, így még mindig napirenden vannak az összecsapások a kertészek és “a mák rendőrség” között.

Noha minden évben 800–1000 tonna indiai ópiumot dolgoznak fel, ez az egész világon csak az ópiumtermelés 5%-át jelenti; a többség továbbra is illegálisan keletkezik.

Ehető vadnövények: A kerek repkény

Posted on

A kerek repkény vagy földi repkény az ajakosvirágúak rendjébe, ezen belül az árvacsalánfélék családjába tartozó növényfaj. Ázsiában és Európában honos, nálunk is elterjedt. Észak-Amerikába viszont betelepítették.

Népies nevei: Folyófű, földiborostyán, katonapetrezselyem, (mivel az angol és francia katonáktól lesték el a felhasználását) kerek nádrafű,

két iksz repkény, (azért nevezik 2X-repkénynek, mivel két porzószála hosszabb, és a porzacskók páronként egymáshoz hajolva, egy-egy “X”-et mutatnak)

macskagödölye, macskatök,

pokolvarfű, a pokolvarfű elnevezés a sebgyógyító tulajdonságára utal

a folyófű, ugor eredetű, ez tehát azt jelenti, hogy a magyarság már több mint ezer éve ismeri.

A kerek repkény a bársonyos árvacsalánnal könnyen összetéveszthető, de az egyéves növény nem indás, és a virágok színe kék, kékes ibolya vagy ritkán lilás piros. Közönséges és elterjedt az egész országban. Tölgyesekben, cserjésekben, ártéri nedves kaszálókon, legelőkön, parlagokon, szántókon, kertekben, gyümölcsösökben, utak mellett, sövények, árkok közelében, üde vagy nedves, inkább savanyú talajokon fordul elő (pl. Keszthely, Pilis, Vácrátót). Évelő növény. Kertekben az öntözés miatt gyorsan terjed, ahogy messzire kúszó szárai legyökereznek. A parkok, kertek árnyasabb részein jó talajtakaró; szárazabb kertekben a gyepet pótolják vele.

Írtásréteken, napsütötte helyeken csipkés szélű levelei kisebbek és kopaszok, sötétbíbor hajtásain sötétebbek a virágok. Az árnyasabb erdőkben a virágok halványabbak, levelei szőrösek. Kétajkú, általában halvány ibolyaszínű, ritkábban rózsaszínes vagy fehér virágai a felső levelek hónaljában csoportosulnak, akár hat virág is egy csomóban. A virágok pártái egy, másfél centiméter hosszúak. Kora tavasztól-júniusig virágzik. A fiatal hajtásokat és leveleket a legjobb virágzás előtt begyűjteni. Későbbi időpont az erős ízhatás miatt nem tanácsos.

Története

A kerek repkényt már az ókorban gyógyításra használták, például légúti problémákra, emésztési és lázas betegségekre.

A germán gyógyászatban mindig nagyra becsülték. Német nevének “Gundermann” szótöve, a “Gund” (genny), a sebkezelésnél való alkalmazására utal (élt egy ilyen nevű kelet-német énekes, akiről az idén egy nagyszerű film készült Gundermann címen, Andreas Dresen rendezte. Izgalmas kémfilm). Bingeni Szent Hildegard, a XII. századi gyógyító apáca “főfájásra” ajánlotta tea és pépes borogatás formájában. A középkori angol gyógyászat szemgyulladásra és fülzúgásra is alkalmazta, bőrkeményedésnél pedig borogatásnak használták a megfőzött, vagy forrázott leveleket.

Angliában a komló megismerése előtt (XVI. század) a kerekrepkény, latin nevén Glechoma adta a világos sörök (angolul: ale) keserű ízét, valamint tartósította is azokat. Ebből ered a kereklevelű repkény egyik angol neve, az ale-hoof (Hutchings és Price, 1999). VIII. Henrik koráig ugyanis a sörfőzés során használt fűszernövény a kerek repkény volt, ami nemcsak finom ízt kölcsönzött a világos söröknek, de megtisztította és tartósította is azokat. A Glechoma a sajtkészítésnél is nélkülözhetetlen volt, mert a rennet, azaz a tejoltó enzim (ami normálisan a borjú gyomrában található) helyett használták.

A portugáliai Trás-os-Montes e Alto Douro tartományra jellemző tradicionális konyha egyik legnépszerűbb fűszernövénye a kerek repkény, a kakukkfű és szurokfű mellett.

Hatóanyagai

A virágzó hajtás keserű anyagot, csersavat, szaponint, illóolajokat, gyantát, viaszt, egy glechomin nevű keserűanyagot, és kolint tartalmaz.

Gyógyászati felhasználása

Teáját teakeverékekben légcsőhurut, emésztési zavarok ellen, a népgyógyászatban epe-, vese-, gyomor- és légzőszervi megbetegedések ellen, valamint száj- és garatüreg gyulladásnál gargalizálásra használják. Enyhe nyugtató hatása igazolt. A drogja erős az állatokra mérgező hatású! A kerek repkényt elfogyasztó állat (ló, ritkábban szarvasmarha) mérgezést kaphat, ennek a tünete a súlyos légzési nehézség. Emberekre azonban teljesen veszélytelen a növény, bár a drog erős hatású, ezért önmagában ritkán és rövid ideig alkalmazzák. Teakeverékek részeként inkább használatos.

Illóolajának illata hasonlít az ánizs és a citrom keverékéhez. Nagyon finom, zamatos tea készíthető belőle. Csillapítja a köhögést, gyökerének áztatott leve csillapítja a sebek vérzését. Klasszikus alkalmazási területe a tüdőasztma, de hatásos lehet a benne található szaponin miatt hurutoldó és köhögéscsillapítóként is.

A kerek repkény gyógyító ereje külsőleg alkalmazva is számos kellemetlen betegségre jó. Nehezen gyógyuló sebekre és bőrbántalmakra készíthetünk belőle lemosószert (orbáncfűolajjal kombinálva csodaszerű gyógyulásokat tapasztalhatunk), a népi gyógyászat száj-, és sebgyulladásra, bőr- és mirigybajokra, kankóra (más néven tripper-re, vagy gonorrhoea-ra) illetve fehérfolyásra is a kerek repkényt javasolja. Fogyasztása mértékkel javasolt, mert kevés toxikus anyagot és kámfort. tartalmaz

Konyhai használata 

Fűszeres, jellegzetes íze miatt leveleit és fiatal hajtásait gyakran használják nyers ételek, saláták, vegyes levesek, vegyes főzelékek, burgonyás ételek alkotórészeként. Ha a növény fanyar vagy savanykás ízű, ajánlatos a növényt jól megmosni és néhány percre forró vízben megmosni.

Receptek

Kerek repkényes leves. Kerek repkény levelet (10 g), fehér libatop levelet (100 g), százszorszéplevelet (20 g), útifűlevelet (20 g), esetleg ízlésünk szerinti más növényt, apróra vágott hagymával (kis fej) kevés zsírban megpárolunk, sózunk, és húsleveskockából készült, 1 l lével felöntjük, felforraljuk. Melegen tálaljuk.

Kerek repkényes körözött I. Csipetnyi kerek repkény levelet finomra vágunk, juhtúróval (150 g) összekeverünk, keverés közben vajat (75 g), sót, apróra vágott hagymát (kis fej), petrezselyemét (kis csomó) és pár szem kapribogyót vagy receptünk szerinti hamis kaprit keverünk hozzá. Ropogós, friss kenyérrel fogyasztjuk.

Kerek repkényes körözött II. Fiatal leveleit (5-6 db) pásztortáskával (20 g), cickafarkkal (4-5 levél) vegyítve apróra vágjuk, kis csomó metélőhagymát és petrezselymet (1-2 levél) adunk hozzá, tehéntúróval (500 g) és vajjal (100 g) keverjük össze. 1 napig érni hagyjuk, fogyasztás előtt sózzuk.

Bundás repkény. 80 g lisztből, két tojásból, 1/4 l tejből és 1,5 dl vízből só hozzáadásával tésztát keverünk. Ebbe finomra vágott, nyersen összekevert petrezselymet (kis csomó), turbolyát (kis csomó), metélőhagymát (kis csomó), bazsalikomot (késhegynyi), kerek repkényt (10 levél) adunk. Adagonként palacsintasütőben, forró zsíron sütjük ki. Semleges ízű ételekhez (húsokhoz) fogyaszthatjuk köretként.

Virágaival bólékat lehet színezni..

A növény nagyon érzékeny a boraxra (nátrium tetraborát), s annak vízzel hígított formájával könnyen irtható.

P1120512