szokások

Az évszázad bálja

Posted on Updated on

A maszkabálok a 15. században, a böjti szezon idején jöttek divatba. Az eleinte szerény ünnepségek később egyre kidolgozottabbak lettek, allegorikus királyi belépőkkel, felvonulásokkal, diadalmas körmenetekkel, házasságok és egyéb dinasztikus események alkalmával. A krónikák szerint azonban nem mindig végződtek vidáman. Az egyik ilyen bál volt pl. a “Bal des Ardents”. VI. Károly, francia király udvarában történt az eset, 1393. január 28-án a Saint Pol palotában az ún. „vadak bálján” a király és 4 barátja erdei vadnak öltöztek, de az egyik társa túl közel ment egy fáklyához, így a király négy maskarába öltözött, egymáshoz láncolt társával együtt elevenen meggyulladt. A király élete komoly veszélybe került, csak nagynénje, Berry hercegné lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy életben maradt, amikor az gyorsan betekerte a palástjába, így oltva el a tüzet. A királynak csupán egyetlen társa tudta magát kiszakítani láncaiból, a többiek fél órán át lángoltak, és súlyos égési sérüléseikbe napokon belül belehaltak. Az eset a királyt végleg őrületbe kergette, aki, amúgy is labilis idegzetű volt (Ez az epizód ihlette meg Edgar Allan Poe egyik novelláját: “A békaugrálás” címűt).

Az álarcos bálok (olaszul: mascherata) érdekes módon csak a 16. században jelentek meg Olaszországban, és a reneszánsz idején élték virágkorukat. Az arisztokrácia körében különösen a táncbemutatókkal tarkított bálok voltak népszerűek, ahol kétféle maszk típus létezett; a fekete és a fehér. Ezt cirkalmazták, festették, díszítették ki. Aztán az emberek a maszkokat vagy pálcára erősítve az arcuk előtt tartották, vagy teljes vagy fél maszkot viseltek az arcukra erősítve. A Velencei Köztársaság bukása után, a 18. század végén azonban fokozatosan hanyatlani kezdtek a karnevállal kapcsolatos rendezvények, majd teljesen eltűntek és csak a 20. században jöttek újra divatba.

Az álarcosbálok egész Európában a 17. és 18. századra terjedtek el, melyek néha végzetesnek bizonyultak, főként egyes uralkodók számára. Pl. III. Gusztáv svéd király, aki az utókortól az „álarcos király” becenevet kapta egy farsangon lett merénylet áldozata. 1792. március 16-án a stockholmi Operaházban rendeztek álarcosbált. A királyt többen is óva intették a maszkabálon való részvételtől, de mindhiába, mert III. Gusztáv, Essen gróffal együtt részt akart venni rajta. Itt azonban összeesküvő tisztek csoportja várta. Amikor a király belépett a bálterembe, a sorshúzással kijelölt merénylő, Jacob Johan Anckarström ezredes hátba lőtte a mit sem sejtő, védtelen uralkodót. III. Gusztáv életéért két hétig küzdöttek, ám március 29-én belehalt sérüléseibe. A merénylet aktív résztvevőit kivégezték, a többi szervezkedőt száműzték a Svéd Királyságból. Erről az eseményről Eugène Scribe és Daniel Auber operát írt. Hasonló a története Giuseppe Verdi: Álarcosbál című operájának is, s bár a helyszínt Bostonba helyezte, mégis mindenki tudta, hogy az akkori zsarnok uralkodóról szólt valójában. Vagy Ábrahám Pál: Bál a Savoyban operettje is egy merényletről szól.

A svájciak is szeretik az álarcosbálokat, ami érdekes, hogy a legtöbb maszkot ők gyártyák, az olaszokkal karöltve. Egyébként a rideg svájciak zárják le a farsangi szezont minden évben, Ermatingenben, ahol az ún. Botos Kölönte (egy helyi édesvízi halfajta) fesztivállal vetnek véget a féktelen mulatozásnak.

S ha már Svájcnál tartunk, Londonban is egy svájci gróf honosította meg a velencei karnevál divatot, amikor 1708-ban egy félig nyilvános álarcosbált rendezett, amelyre fel kellett iratkozni!!! Az elsőt a Haymarket Operaházban rendezte meg. Később az angol arisztokrácia kiváló színhelynek találta London nyilvános kertjét, a Vauxhall Gardens-t. 1732-ben a Ranelagh Gardens-nel bővült a farsangi bálok színhelye, mert ez a festői terület optimálisnak bizonyult az álarcos karakterek és jelmezes ruhákban pompázók számára. Persze voltak karnevál rosszallók is, akik úgy érezték, hogy „A jó hírnév rovására megy a szabadosság, meg a kíséret nélkül érkezett nők, pajzánkodásra, erkölcstelenségre buzdítják a férfiakat. A farsang igenlők azonban úgy cselezték ki őket, hogy a bálokat a velencei Ridotto név helyett  “Az ízlés báljára” változtatták.”-írja egy helyi újság 1733-ban. (Ridotto  eredetileg egy helység volt, amit 1638-ban a város éves tavaszi karneválja alkalmából nyitottak meg). Az angol jelmezbálokon a jelszó később “VanDyke”-ra változott, mert a jelmezeket Thomas Gainsborough: Kékruhás fiú című festmény színei alapján terveztették. Ez a kép hozta meg az angliai jelmezbálok népszerűségét a 18. században. Az arisztokráciára erősen hatott a festő, különféle textíliák és divatos ruhák utáni rajongása.

A századok során a jelmezbál népszerűvé vált Amerikában is. Persze ott is voltak jelmezbál ellenzők, még egy anti-masquerade mozgalom is indult. Hívei azt vallották, hogy a bálok erkölcstelenségre ösztönzik az embereket, és külön hangoztatták az “idegen” befolyást. De végül a bálkedvelők győztek, akik azzal érveltek, hogy ezekre a bálokra szükség van,-különösen a lisszaboni földrengés után (1755-ben) vált aktuálissá,-amikor az álarcos bált a jótékonysággal kapcsolták össze. Ennek ellenére a bálok még sokáig félig magánjellegűek maradtak (1770-ben Teresa Cornelys szervezett álarcos bált a Soho Téren lévő carlisle-i házában majd később a Pantheonban.) 

Az évszázad bálja

Carlos de Beistegui (1895. január 31.–1970. január 17) vagy Charlie de Beistegui neve valószínűleg nem cseng ismerősen, nos, ő egy francia-spanyol származású multi-milliomos, műgyűjtő és lakberendező volt, akit a 20. századi európai élet egyik legkarizmatikusabb figurájaként tartanak számon. Nevezetes bálját Velencében, a Palazzo Labiában rendezte meg, 1951-ben és még majd 70 év után is “az évszázad báljaként” beszélnek róla. Beistegui-t életében gyakran hasonlították mesés vagyona miatt Monte Cristo grófjához, ugyanis Carlos Párizsban született egy multimilliomos családba. A szülők baszk származásúak voltak, az anya Dolores de Yturbe, akiknek ősei Spanyolországból, Mexikóba vándoroltak a 18. században. Vagyonukat ezüstbányákból, mezőgazdaság és ingatlan ügyleteikből szerezték, de 1867-ben, Miksa császár kivégzése után elhagyták Mexikót. Beistegui spanyol diplomáciai útlevéllel rendelkezett élete végéig, annak ellenére, hogy Franciaországban, Spanyolországban és Angliában nőtt fel, és élete során csak kétszer látogatott el Mexikóba. Az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország és Oroszország diplomáciai képviseleteit életük végig megtartották a családtagok.

Az 1930-as években, Don Carlos a Champs-Élysées-n építtetett egy felhőkarcolót magának, amit le Corbusier tervezett. Az épület tetején volt egy elektronikusan elforgatható terasz is, amely a diadalívre és a Salvador Dalí által tervezett tetőteraszra nézett. Carlos Eton-ban tanult az egyetemen költészetet, írt egy verses kötetet, amit saját rajzaival illusztrált. Később el akarta végezni a művészettörténetet Cambridge-ben, de még mielőtt elkezdte volna kitört a világháború. Ekkor csatlakozott a szüleihez, akik az Esplanade a Les Invalides-okban laktak, Párizsban.

1939-ben megszerezte a Château de Groussay kastélyt, meg a Montfort-l ‘ Amaury (Yvelines)-t, és a következő 30 évben azoknak az újjáépítésével foglakozott: a belső szerkezetük átalakításával, a kertek dizájnolásával és az extra oldalszárnyak hozzáépítésével. Kedvence volt a 150-férőhelyes színháza, amely tökéletes mása lett a bayreuth-i Margravial Operaháznak (Bayreuth Németországban található, a Wagner trilógiák színhelye) és az egyik legszebb fennmaradt színház a mai napig Európában. Carlosnak hatalmas gyűjteménye volt a világ leghíresebb festményeiből, (például azt állította, hogy Hans Holbein VIII. Henrik portréja, ami a brit királyi család tulajdona, hamis volt, mert nála volt az eredeti). El tudjuk képzelni a pompát, a kínai vázáit, ébenfa és bronzból készült, XVI. Lajos korabeli íróasztalát, stb. Házainak csodájára jártak. David Nightingale Hicks és Mark Hampton a világ legszebb, legtökéletesebb kastélyainak tartották mindkettőt. Az egyik szoba annyira lenyűgözte pl. Cecil Beaton filmrendezőt, hogy Henry Higgins könyvtárát annak alapján építtette meg a My Fair Lady musicalben. A Château de Groussay mondanom sem kell, hogy jó néhány hétvégi parti színhelye volt. A kertjeit a francia kormány, Franciaország figyelemreméltó kertjeivé minősítette.

Beistegui a német megszállás alatt immunitást élvezett Franciaországban (spanyol diplomata útlevele volt.) A háború alatt alkalmanként, búsás jutalék fejében átadta helységeit -pl. az egyik lakását a Külügyminisztériumnak Madridban, a Waldorf-Astoria Hotel lakosztályát New Yorkban, a könyvtárát a Brit Nagykövetség számára Párizsban (a tervezők Georges Geffroy és Emilio Terry). Művészi tehetségét azonban teljes egészében a saját örömére használta fel, mindössze egyszer kezdeményezte a spanyol takácsoknak, hogy készítsenek gobelineket Goya stílusában, hogy pénzhez jussanak. Cecil Beaton nem túl hízelgő képet festett róla: “Beistegui egy teljesen könyörtelen alak. Rokonszenv, szimpátia vagy hála hiányoznak belőle. Mert Carlos teljes egészében önmagával van elfoglalva, csak a saját örömét keresi és elégíti ki. A legönzőbb és legundokabb ember, akivel valaha is találkoztam életemben”.

Orientál bál

1948-ban Beistegui megszerezte a Palazzo Labia-t, a velencei Grand Canal melletti kastélyt és a vásárlás után intenzív helyreállításba-restaurálásba kezdett. Bútorokat vásárolt, megvette a Palazzo kevésbé gazdag szomszédaitól amiket csak tudott, beleértve Raphael, Annibale Carracci, és Guido Reni eredeti freskóit. Mohó gyűjtő volt, emiatt Don Carlost hamarosan csak úgy kezdték emlegetni, hogy a  “le goût Beistegui” (a Beistegui stílus). Ezekkel a műalkotásokkal benépesítve a kastélyt, na meg az újonnan szerzett kárpitokkal és régiségekkel a ház a restaurálása után ismét régi fényében ragyogott.

1951. szeptember 3-án Beistegui egy óriási, valóban hét országra szóló bált rendezett a Palazzo Labia palotában: a “Le Bal orientál-“t. Állítólag ez a bál volt az utolsó, igazán látványos esemény a híres bálteremben, egyben a huszadik század legnagyobb és legexcentrikusabb társadalmi eseménye. A vendégek listája, -ma már számunkra nem sokat mond, így felesleges, hogy felsoroljam a vendégek nevét,- de higgyék el, hogy az akkori kor összes híressége, politikusa, uralkodója jelen volt. Christian Dior és Salvador Dalí saját maguk tervezte jelmezben jelentek meg. Egyedül Winston Churchill, valamint Windsor hercege és hercegnője nem mentek el a bálra.

A házigazda skarlátszínű, 18. századi ruhát viselt, hosszú, Moliére-i parókával. A normál magasságát 16 cm-es cipőtalp magasítással növelte meg, így tornyosult a vendégek fölé. Cecil Beaton, a bálon készített fényképeit tanulmányozva később azt állapította meg, hogy az egész bál hangulata kísértetiesen emlékeztetett a Velencei Köztársaság bukása előtti időszakra. Egyszóval keserédes volt. Beistegui nem fogadta a vendégeit túl barátságosan, de azok se üdvözölték őt túl melegen. Végig zárkózottan viselkedett és a háttérben maradt. Ez nem volt újdonság, ugyanis Carlos valójában mindig ilyen volt, gyakran vádolták azzal, hogy barátaival és szeretőivel nagyon rosszul bánt. Soha sem nősült meg és bár azt mondták, hogy sok szeretője volt, a szexuális orientációja többször spekuláció tárgyát képezte.

Miután 1960-ban túlélt egy agyvérzést, a kastélyt eladta a RAI-nak (olasz TV). Tíz év múlva, 1970-ben halt meg eléggé szerény körülmények között Biarritzban, Franciaországban. Vagyonát a bátyja örökölte, aki nem akarta megtartani a Château de Groussay-t, inkább odaajándékozta a fiának, Juannak (Johnny) de Beisteguinek. Volt nagy meglepetés, amikor Carlos gyűjteménye 1999-ben árverésre került (magában foglalta számos, a Palazzo Labia egykori tartalmát) a híres Sotheby aukción derült ki, hogy Franciaország legnagyobb és legértékesebb árverése zajlott le (26 500 000 dollár). Az értékesítést a “legjelentősebb történelmi, szociológiai és dekoratív művészetként” jellemezte az utókor. Carlos életéből 1989-ben készített dokumentum filmet a francia TV.

Egy másik híres bál Truman Capote fekete-fehér bálja volt, 1966. november 28-án a New York-i Hotel Plázában. (többet erről lsd. Truman Capote fekete-fehér bálja című blogomban találsz)

Fürjpecsenyék és a koleszteringyilkos fürjtojás

Posted on

A szigetvári hős, Zrínyi Miklós könyvtárában szerepelt egy kéziratos szakácskönyv „A közétkeknek főzéséről” című (a régi magyar gasztronómiai irodalomnak ezt az emlékét valamikor megjelentette a Magvető kiadó). A receptek között olyan különlegességek szerepeltek, mint Kocsonya, citromos hagymával, Csuka gyömbéres makarónival és Rózsakása méztejjel „trágyázva”. Italként a turbéki szőlőhegyen termelt borokat kínálták, pl. a Szultán vére néven ismert vörös bort! A szakácskönyvbe lapozva megállapíthatjuk, hogy milyen nagy keletje volt akkoriban még a vadhúsoknak, Zrínyi kedvencei az Erőleves fürjtojással, a Tűzdelt fürjpecsenye stb. voltak- mert a bokrok alján, csalitokban megbúvó kismadár húsából és tojásából akkoriban 99 féleképpen tudtak ételeket készíteni. 

A fürj a világban

A közönséges fürj sokkal kedveltebb volt mindig a francia konyhában, mint a nemesített, de az a fürj, ami most kapható, nagyobb valószínűséggel már a japán fürj háziasított változata. A fürj napjainkban része a lengyel, a máltai, portugál, olasz és az indiai konyhának (az eredetileg vadon élő madár tenyésztésével már 9 országban foglalkoznak.) A fürj pecsenyét gyakran teljes egészében, a csontokkal együtt fogyasztják, mert könnyű szétrágni, és mert a madár kis mérete miatt nehéz kicsontozni.

A fürjekről szóló mítosz viszont úgy véli, hogy fürjből is megárt a sok, mert lehetetlen fürjet enni egy hónapon keresztül, minden nap. Ez a tény már több fogadás tárgya volt a századok során; amit számos alkalommal sikerült megvalósítani.

A fürjet enni “minden-nap-egy-hónapon keresztül” a Biblia egyik fejezetében is szerepel, ami így szól: “Izrael gyermekei, miután belefáradtak a manna evésbe, húst követeltek. Isten erre adott nekik fürjeket, a következő figyelmeztetéssel: “Nem ehetitek csak egy nap, sem két nap, sem öt, sem tíz, sem húsz nap; csak egy egész hónapon keresztül, míg azt nem érzitek, hogy az orrcimpátokon jön ki, és megundorodtok tőle! Ez a büntetésetek, amiért megvetettétek az Urat, aki köztetek van, és Jézus sírt amikor azt mondta, hogy: „Miért jöttünk el Egyiptomból!”

Fürj az egészségért

A fürjtojás és hús biológiai tápértékben rendkívül gazdag. A vadhúsok általánosságban egészséges, koleszterinben és zsírban szegény, vasban, vitaminokban gazdag húsfélék. Ez igaz a fürj húsára is. A fürj melléből, combjából és szárnyából pörkölt, rántott hús, finom sültek készíthetők, aprólékjából pedig nagyon ízletes leves főzhető. A fürj kis méretéből kifolyólag ezen ételekhez általában két felnőtt fürj szükséges. A fürjhús a csirkehússal összehasonlítva jóval omlósabb, aromásabb, sőt a mellhúsa sem száraz. Vadíze miatt a fürj tökéletes vendégváró vagy ünnepi fogás, egészséges választás.

Legtöbben csak fagyasztva jutnak fürjhúshoz, pedig a fürjek tenyésztéséhez nem kell nagy szakértőnek lenni. A japán fürj tartása nem igényel különösebb felszereltséget, sem speciális körülményeket, de 10-15 darab fürj például egy négytagú család tojásszükségletét is maximálisan kielégíti.

A fürjtojás tojásfehérje tartalma az összes többi emberi fogyasztásra alkalmas madár tojásától nagyobb. Míg pl. a tyúktojás 55% fehérjét tartalmaz, a fürj tojása a legmagasabb biológia értékkel rendelkező tojás (60%). Az egészségtudatos életmód hívei azért fogyasztják, mert nemcsak a tojásfehérje koncentrációjának a mennyisége, hanem számos egyéb vitamintartalma is nagy. Egyetlen fürjtojás fehérjéje közel 3 dkg húsnak felel meg és a sütés-főzés közben sem veszít az értékéből. A fürjtojás fogyasztható nyersen, főzve, sütve, aszpikba, feldolgozva és füstölve egyaránt.

Hűtőben tárolva 90 napig, szobahőmérsékelten 30 napig őrzi meg szavatosságát. A japán fürjet egyébként a jövő baromfijaként emlegetik, melynek éves tojáshozama megközelítőleg 300 darabra tehető.

A 240 darabból álló fürjtojáskúra állítólag megvéd a tuberkulózis, a máj betegségeitől, cukorbaj, allergiák, asztma, vérszegénység, nemi impotencia, köszvény, migrén, neuraszténia, koleszterin, érelmeszesedés, kóros elhízás, szénanátha, vesebántalmak kezelésében is segít. És most következzenek a receptek:

Fürj aszalt szilvával

Hozzávalók fürjként: 4 db aszalt szilva (magtalan), likőr, konyak vagy rum; 2 db főtt vagy sült gesztenye, fél-fél kk aprított rozmaring és kakukkfű, 3 csík füstölt szalonna, só, bors

Elkészítés: Az aszalt szilvát az alkoholba beáztatjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Közben 1 csík szalonnát apró kockákra vágunk, a gesztenyéket durván felaprítjuk. Egy serpenyőben, kevés olajban, a szalonna darabokat megpirítjuk, hozzáadjuk a zöldfűszereket és a gesztenyét, 2-3 percig sütjük. Közben 2 db aszalt szilvát durva darabokra vágunk, hozzáadjuk a szalonna darabokhoz. A másik kettőt hagyjuk az alkoholban. A fürj üregét megtöltjük az aszalt szilvás töltelékkel, majd betekerjük 2 szalonna csíkkal. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Kb. 30 percig szép barnára sütjük, a szalonna legyen ropogós. Ne süssük túl!

Egyszerű fürjpecsenye

Hozzávalók: 8 fürj, 20 dkg angolszalonna, só, bors, 1 kk. borókabogyó, 2 dl olaj

Elkészítése: A borókabogyót összetörjük, majd a sóval, és borssal együtt a fürjekhez adjuk. Vékony szalonnaszeletekkel beborítjuk, majd tepsibe tesszük. Sütőben fél órán át sütjük, közben többször meglocsoljuk az olajjal. Amikor kész, a fürjeket kettévágjuk, a levét leszűrjük, és meglocsoljuk vele. mentás almakocsonyát és apró leveles tésztát adhatunk hozzá.

Fürj gombával töltve

Hozzávalók (4 személyre): 4 fürj, 20 dkg gomba, 20 dkg borjúhús, 1 vöröshagyma, 2 dl tejszín, 4 ek. tokaji szamorodni, 1 szikkadt zsemle, 2 ek. Rama margarin, 1 ek. olaj,  1 csokor turbolya, reszelt szerecsendió,  fehér bors, só

Elkészítés: A madarak szárnyát leszedjük, a törzsét kifilézzük, majd sóval és hagymával ízesítjük. A borjúhúst finomra daráljuk, és sózzuk, borsozzuk. A gombát megtisztítjuk, felaprítjuk, majd felengedjük a borral. A zsemlét kockákra vágjuk, és 2 evőkanál tejszínt öntünk rá, majd a húshoz adjuk a leszűrt gombával és a felaprított hagymával és turbolyával együtt. Jól összekeverjük, majd megtöltjük vele a fürjeket, felcsavarjuk, és megtűzzük. Az olajhoz hozzáadjuk a margarint, felforrósítjuk, majd körbe pirítjuk benne a tekercseket. Utána tepsibe rakjuk, meglocsoljuk a tejszín,  bor és szaft keverékével, majd fél órát sütjük. Ezután 5 percig állni hagyjuk a sütőben, majd tálaljuk.

Fürj szalonnaköpenyben recept

Hozzávalók (4 személyre): 4 fürj, só, 4 vékony szelet szalonna, 4 zsályalevél, 1-2 ek. olvasztott vaj, 1 dl csirkehúsleves

Elkészítése: A fürjeket besózzuk, hasüregükbe egy-egy zsályát teszünk, majd szalonnába göngyöljük, és megkötözzük őket. Vajjal kikent tepsibe tesszük, majd magas fokozaton kb. 15-20 percig sütjük. Ezután a pecsenyelevet összekeverjük a levessel, felforraljuk, majd ezzel meglocsolva kínáljuk a fürjeket.

Fürj burgonyafészekben

Hozzávalók (4 személyre): 8 db fürj, 4 db nagyobb burgonya, 1 csokor petrezselyem, ízlés szerint apróra vágott friss rozmaringlevél, ízlés szerint bors

Elkészítés: A fürjeket alaposan megtisztítjuk, besózzuk és fél órát állni hagyjuk. A krumplit megmossuk, leszárítjuk és hosszában kettévágjuk, belsejét kivájjuk. A burgonya kivájt belsejét megsózzuk. 1-2 szál petrezselymet beleteszünk a fürjek hasüregébe, és begöngyöljük őket két szelet szalonnába. A burgonyafészekbe tesszük a fürjeket és megborsozzuk. Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal, beletesszük a burgonyafészkes fürjeket, közé szórjuk a krumpli kikapart belsejét. Alufóliával letakarjuk, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig pároljuk, majd levesszük a fóliát, tetejét megszórjuk apróra vágott friss rozmaringgal, és megsütjük. Párolt vöröskáposztával kínáljuk.

A bürököt evő fürj (pl. a vándorlás során) fogyasztása azonban akut veseelégtelenséghez vezethet a húsából származó mérgező anyagok felhalmozódása miatt. Ez a betegség “coturnism” néven ismert.

Olasz kekszek karácsonyra

Posted on Updated on

Siena három dologról ismert: a város épületeiről, melyek az UNESCO Világörökség részei, a Palioról, egy színes és történelmi lóversenyről, melyet évente kétszer rendeznek meg a város főterén, és a konyhájáról. Nos, számomra a legszenzációsabbak az olasz aprósütemények, melyek gyártása már hónapokkal karácsony előtt megkezdődnek. Mindegyik kiváló és nem olyan laktató, mint pl. a magyar vagy német sütemények, annak ellenére, hogy szinte mindegyik tartalmaz mandulát, marcipánt; azokat az összetevőket, amelyekről a város híressé vált. Íme 3 népszerű aprósütemény, mely Sienához kapcsolódik:

Panforte

A Panforte egy vastag, középkori eredetű torta. Eleinte a szerzetesek készítették a kolostorokban, szimbolikus ajándékként különleges alkalmakra. Az ősi változatban cukor, mandula, narancshéj, kandírozott gyümölcsök és fűszerek voltak, melyek valaha olyan értékesnek számítottak, mint ma az arany. A kolostorokban hatalmas átlátszó, üveg tégelyekben tartották, sötét, fából készült polcokon. A sütemény titka a benne lévő fűszerek kombinációja és konzisztenciája volt, mely egyedivé tette a Panforte-t, egyfajta toszkán mézeskaláccsá alakítva azokat.

A Panforte készítése egyszerű, annak ellenére, hogy számos összetevője van (de azok ma már könnyen hozzá férhetőek). Mint sok, hagyományos olasz recept esetében, a Panforte titka az összetevők minőségében rejlik; a ropogós mandula, a tej frissessége és a kiváló, cukrozott gyümölcsök tökéletes arányában. További titok, hogy a narancs, a Cedro citrom és dinnye, mind szükségesek a Panforte-hoz.

Cavallucci

A sienai cukrászművészet másik híressége: a Cavallucci, amit egy olasz közmondás a régi toszkán férfiakhoz hasonlít: kívülről rusztikusak és szemérmesek, belülről édesek és nagyvonalúak, különösen karácsonykor! A süteményről annyit, hogy ugyanaz a középkori fűszer kombináció található meg benne, mint a Panfortében. Olaszországban, december nyolcadika Szent Mária ünnepe, amikor általában a háziasszonyok feldíszítik a fát, és elkezdik gyártani a karácsonyi kekszeket, a Cavalluccit. Ezek a siénai karácsonyi kekszek se nem mutatósak, se nem színesek, mégis apró gyémántként ragyognak a karácsonyi asztalokon: kerekek, egy kicsit laposak és porcukorral megszórtak. Tele dióval és egyéb magokkal, kandírozott gyümölcsökkel és egzotikus fűszerekkel. Tonnányi Cavallucci recept található a neten, de ha azt szeretnénk, hogy elképesztő ízű aprósüteményünk legyen, csak egy mód van rá, ha keresünk egy igazi olasz boltot, ahol egy csodálatosan csomagolt doboz Cavallucciról lemásoljuk/lefotózzuk a receptjét!

Ricciarelli

A harmadik híres, középkori aprósütemény, amely szintén jelen van minden siénai asztalon karácsonykor, a Ricciarelli di Siena. Ez a hagyományos olasz keksz, a francia macaron testvére, csak éppen a 14. századi Sienából származik. A legenda szerint Ricciardetto della Gherardesca kastélyában szolgálták fel először, Volterra közelében, a keresztes hadjáratokból való visszatérését követően. Ma, a kekszek mandulaliszttel, cukorral, mézzel és tojásfehérjével készülnek. A hagyományos módszert egyébként felváltotta a gépi, azóta ez az édesség ovális vagy rombusz alakú, amelyeket két nappal a sütés előtt „tördelnek meg”. Ettől lesznek rusztikusak, azon kívül a durva és ropogós felületet csak árusítás előtt szórják be a porcukorral.

A Ricciarellit stílusosan desszert borral együtt fogyasztják, mint a Vin Santo vagy a Moscadello di Montalcino-val. Ezek a lágy, mandulaízű teasütemények egyébként sokkal finomabbak, mint a francia testvérük (a macaronok) és egyszerűbb az elkészítés módjuk is. Amikor megízleljük, szinte elolvad a szánkban, és az embert szabályosan elbódítja az intenzív, keserűmandula íz. A Ricciarelli egyébként már a 15. században is fő kedvenc volt, a mandula, paszta-formájában (marcipán, marcafánk vagy marzapanetti) való elterjedésekor és ami a lényeg, hogy Siénában készült a legeslegfinomabb. A Ricciarelli értékes összetevői miatt persze eleinte csak a gazdagok számára volt elérhető, főleg a mandula és a cukor volt akkoriban nagy kincs, később a patikákban, a gyógyszerek és a legegzotikusabb fűszerek mellett kerültek értékesítésre.

A Ricciarelli ma már minden cukrászdában és pékségben kapható, Olaszországban. Az édesszájú vásárló választhat a klasszikus fajta, fekete Ricciarelli ( kakaóval készült) vagy a porcukros, fehér változat közül, de létezik még a sötét csokoládéval beborított változat is. Néha a Ricciarellit papírvékony copate-re– helyezik, ami egy kerek, vékony édes ostya alap (a mandula, a méz és a cukor tartják össze, meg a tojásfehérje, csakúgy, mint a nugátos változatot), de kóstoltam már rózsaszínű Ricciarellit is! Íme a recept:

Hozzávalók: 2 tojás, citromlé, 560 gr mandulaliszt, 450 gr porcukor, 1 csipet só, fél zacskó sütőpor, 1 ek narancslé, narancshéj, 1 ek mandula kivonat/aroma, 1 ek vanília kivonat, 125 gr porcukor a tetejére

Elkészítése: Verjük fel a tojásfehérjét kemény habbá a cukorral.

Szitáljuk meg a mandula lisztet, adjuk hozzá a porcukrot, a sót, sütőport és keverjük hozzá a felvert fehérjéhez.

Ízesítsük a narancshéjjal, a vanília és a mandula kivonattal.

Béleljük ki a tepsinket zsírpapírral, formáljunk a kezünkkel golyókat a masszából, pörgessük meg azokat a porcukorban alaposan. Formáljuk oválisra, rendezzük el a zsírpapíron levegősen, és lapítsuk egy kicsit le mindet.

Hagyjuk állni szobahőmérsékleten minimum 1 órát, addig, amíg a teteje kiszárad, és a kagylóhéjhoz hasonlóvá nem válik (Nedves levegőjű helységben ez a folyamat tovább tart). Hamarosan repedések lesznek a tetején. (Ez nem befolyásolja az ízét, de sokkal szebbek, mutatósabbak lesznek, gyönyörű, fehér-arany árnyalatúak!)

Miközben a Ricciarellik száradnak melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Toljuk be a sütőbe és süssük 20 percig. Hagyjuk levegős helyen kihűlni. Másnap tán még finomabbak!

Ricciarelli

Luca széke és a Krampuszok

Posted on

December 13-án ünnepelte a keresztény egyház Szent Luciát, aki a Diokleciánusz császár által üldözött, keresztény vértanúk közé tartozik. Életéről annyit tudunk, hogy Lucia egy gazdag, siracusai családból származott, és igen korán elveszítette édesapját, ami után a kereszténység felé fordult. Az erős hite lett a veszte is, hiszen felcseperedve nem akart feleségül menni a neki szánt pogány vőlegényhez. Helyette inkább elzarándokolt Szent Ágoston sírjához, aki a túlvilágról meggyógyította a leány beteg édesanyját. Ez után már az anyja sem akadályozta Luciát abban, hogy örök szüzességet fogadjon, és szétossza a család vagyonát a szegények között. A hoppon maradt vőlegény viszont nem nézte jó szemmel, hogy se feleséget, se hozományt nem kapott, így feljelentette a szent életű leányt a császárnál. A bírósági helytartó azon nyomban beidézte Luciát egy tárgyalásra, és felszólította, hogy áldozzon a római isteneknek. Mivel a keresztény hajadon erre nem volt hajlandó, így bordélyházi életre és megbecstelenítésre ítélte. Igen ám, de a legenda szerint a szentlélek oly súlyossá tette Lucia testét, hogy azt nem tudták kivonszolni a tárgyalóteremből, hogy végrehajtsák a büntetést, így végül nyakon kellett szúrni ott helyben a lányt. Kisázsiai hagyományok szerint Luca szemét tűvel szurkálták ki, ezért nem szabad az ünnepén varrni, tehát a napra annyira jellemző dologtiltást az elnépiesedett legendából magyarázzák. A katolikus egyház máig a Diokleciánuszhoz köthető mártírok között tartja számon a szent életű fiatalt, akinek a neve fényhozót jelent, és pont emiatt a szembetegségek gyógyító szentjének is tartják.

Szent Lucia minden bizonnyal nevének jelentése nyomán olvadt össze több európai nép hiedelemvilágában a fénylények alakjával. Ezek a tündérszerű lények szintén december 13-án jelennek meg az emberek életében, hogy jó időt, termékenységet és gazdagságot hozzanak magukkal. Az ő alakjukat formálják meg a magyar Luca-járók is országszerte, akik fehér lepedőbe burkolva járják a falvakat, hogy szerencserigmusokat mondjanak a nekik adakozó családok házaira. Németországban a Mikulás krampuszainak női megfelelőiként tisztelik a Lucákat, azaz a Perchlá-kat, akik ajándékokat hoznak a kisgyerekeknek. A magyar babonák közül is szinte mindegyik valamilyen megvilágosodásról szól. Állítólag Luca napjától kezdve tizenkét napon át kell figyelni az időjárást, mert minden egyes nap a következő év egy-egy hónapjának időjárását jósolja meg. Szintén Luca-napi szokás a hajadon lányok között a férjjóslás, miszerint egy fazékba 12 ismerős legény nevét kell felírni egyenként egy-egy papírfecnire. Ezután karácsonyig minden nap ki kell húzni egy papírdarabot, amelyik utoljára marad, az veszi majd el feleségül.

Luca segítségével pedig még az is kiderülhet, hogy kik a boszorkányok a környezetünkben, ehhez azonban el kell készíteni a Luca székét. A szóban forgó sámlit december 13-án kell elkezdeni gyártani 13 határ 13 fajta fájából, 12 napon keresztül úgy, hogy az utolsó szöget pont a karácsonyi szentmisére való harangszó hallatán üssük bele a fába. Ezután a négylábú kifaragott széket az éjféli misére el kell vinni a templomba, és ott egy krétával körbe kell rajzolni. Ez utóbbi véd ugyanis a boszorkányok bosszújától, akik lelepleződnek a Luca székére álló emberek előtt. Amikor az oltári szentséget felmutatják a templomban, akkor a székre felállók meglátják, hogy kik azok a nők, akik iszonyodnak a miseáldozattól, mert boszorkányok.

Az éjféli szertartás után a Luca székét haza kell vinni és elégetni, majd a következő évben új boszorkánylátó ülő alkalmatosságot kell készíteni.

Krampusz hagyományos fából faragott maszkban

Ezt a cikket nagyrészt a Birtokélet blogból vettem át.

Perui burgonya (yacón) leves

Posted on Updated on

Mi az a yacón?

A yacón (Smallanthus sonchifolius) az őszirózsafélék családjába tartozó, ehető burgonyafajta, hagyományosan az Észak és Közép-Andok hegység Kolumbiától, Észak-Argentínáig terjedő területéről származik, egy aromás, édes ízű gyökérzöldség. A textúrája és az íze nagyon hasonlít a jicamára, a fő különbség azonban az, hogy a yacón enyhén édeskés ízű (valószínűleg az inulin jelenléte miatt, amelyet a gyökerek termelnek) és lila színű. A yacón másik neve: perui vagy inka földialma (a francia Pomme de Terre után lett elnevezve).

A gumó leginkább víz és fructoglikosaccharidokból áll, az Ecuadorban népszerű jicamához hasonlóan, -a yacónt gyakran össze is tévesztik vele,- pedig a jicama még csak rokonságban sem áll a yacónnal (ugyanis az a bab családhoz tartozik). A yacón viszont közeli rokona a napraforgónak és a Jeruzsálem articsókának (nálunk csicsóka, vagy Topinambur a neve). A Peruból származó krumpli tehát egy évelő növény, legértékesebb része az ehető, zamatos gyökere. A növény a talaj felszínén fejlődik, folyamatosan növeszt új hajtásokat. Több mint 2 m magasra is megnő, érdekes módon a kis, halványsárga virágok a vegetációs időszak végén jelennek meg. Ellentétben sok más gyökér zöldséggel, amit a bennszülött népek az Andok (ulluco, Oca, és mashua burgonya) területén nemesítettek, a yacónt főként a gumójáért termesztik. Az ehető gumók tömege meghaladhatja a néhány száz grammtól az akár egy kilogrammot is.

A yacónt napjainkban az Andok keleti lejtőin termesztik, bár az Amazon felé a jelenléte már csökkenő tendenciát mutat. Termesztésében segít, hogy a burgonya nem fényérzékeny, és a szubtropikus klímán is megél. Az inka krumpli a 2000-es évek elejéig az eredeti termőterületén kívül alig volt ismert, -nem árulták a városi piacokon sem;- azonban a médiának köszönhetően elsőként Japánban jelent meg, állítólagos vérnyomás csökkentő hatása miatt. Ma Lima és más perui városokban árusítják, ezért is nevezik perui vagy inka burgonyának, mely népszerű termék cukorbetegek és fogyókúrázók körében is. További jó tulajdonságai, hogy magas a C, B2-, B6-, valamint E vitamin tartalma, gazdag olyan ásványi anyagokban mint kálium, réz és mangán, alacsony a zsír- és koleszterintartalma és az édes íz ellenére a cukorbetegek is fogyaszthatják. A gyökérgumó húsának színe fajtától függően lehet fehér, narancssárga, sárga, lila, rózsaszín vagy vörös is. Készítenek belőle lisztet, keményítőt és szeszes italt is. Felhasználható köretnek, süthető, főzhető, grillezhető, de akár édes süteményt, szirupot is lehet készíteni belőle. 

Különböző cégek az utóbbi időben meglovagolva a divatot, olyan termékeket fejlesztettek ki belőle, mint például a yacón szirup és yacón tea. A yacón sziruppal belocsolt sült csirke isteni!

A yacón és az emberáldozat

A yacón a többi egzotikusnak számító burgonyaféléhez hasonlóan nem volt mindig édes és ehető, mert a növény Dél-Amerikában termő ősei még sütés és főzés után is megőrizték enyhén keserű ízüket és csak az éjszakai fagy hatására lettek egy kicsit édeskések. A gyarmatosítás idején a yacón fogyasztást főként egy korábbi inka ünneppel hozták kapcsolatba. Az ún. Mocsika-korszakban, Peru észak-nyugati vidékén különösen kedvelt volt akkoriban. A mocsikák dél-amerikai indiánok voltak, akik az Andok környékén, Peruban az 1.–7. század között leginkább a folyóvölgyek oázisaiban éltek. A 300 és 800 között virágzott (majd rejtélyesen eltűnt) mocsika-Moche birodalomban – a mai Truijjo 480 kilométernyi környékén – úgy 15 ezren élhettek. A nép, amely istenei engesztelésére az emberáldozattól sem riadt vissza, nem volt fejletlenebb, mint a majdnem ezer esztendővel később élt inka kultúra.

De visszatérve a yacónra, Peruban nemrég egy 34 méter magas, piramis-szerű, kővel kirakott, lapos tetejű építmény belsejében rendkívüli temetkezési helyre bukkantak. A sírból előkerült 60 edény és váza, amelyeket a temetési szertartáshoz használhattak, s amelyeknek a kidolgozása egészen egyedülálló. A sírépítmény falait gondosan díszítették, többek között aranyozott kukoricacsövekkel, yacón burgonyával stb. s rajtuk tömérdek aranyat, ékszert és furcsa köpenyfélét viselő embereket ábrázoltak. Nyilvánvalóan ők alkották a társadalom elitjét, a harcosok rétegét, akiket Ai-Apaecnek (Megfojtóknak) neveztek. Ám sorsuk igencsak bizonytalan volt. Láthatók a falakon ugyanis a sámánok is, akik lefejezték és feldarabolták azokat az embereket, akiket az isteneknek áldoztak fel. Az áldozatokat párbaj során választották ki, úgy, hogy két harcos összemérte az erejét, s aki a gyengébbnek bizonyult, azt feláldozták. De nemcsak megölték, hanem meg is ették a húsát, a vérét pedig vízzel keverve megitták. Úgy vélték, ez meghosszabbítja a szerencsésebbek életét. A párbaj győztesét istenként tisztelték, és joga volt arannyal, smaragddal és más drágakövekkel díszített köpenyt viselni. A “denevér” álarcot a legerősebb harcos viselhette. Nos, a yacont ilyen alkalommal fogyaszthatták.

Szuper egészséges Yacón leves

Hozzávalók: 700 g yacón, 2 db burgonya 2 nagy hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk kömény, 8 dl víz, 2 dl tej, vagy tejszín, só, bors, 2 ek olaj+2 a sütéshez

Konyhanövények: 5 szál petrezselyem, 2 rozmaring ág, 1 db babér

Díszítés: 1 kl chili paprika mag, koriander, 2 ek fenyőmag

Elkészítése: Hántsuk le a fokhagymáról a héját, reszeljük le. Pucoljuk meg a hagymát és aprítsuk fel. Tisztítsuk meg a burgonyákat. Vegyünk elő egy nagy lábost, forrósítsunk benne olajat és pirítsuk üvegesre a fokhagymát, meg a hagymát.

Szeleteljük fel a megtisztított yacónt meg a burgonyát. Adjuk hozzá a hagymához (tegyünk félre egy kevés yacónt a díszítéshez, amit forró olajban fritőrizálunk majd). Pároljuk 5- 10 percig majd öntsük fel vízzel illetve a kockából főzött zöldséglevessel.

Ízesítsük a levest köménnyel, petrezselyemmel, rozmaringgal és a babérral. Főzzük a burgonyákat kb. 25 percig, illetve addig, ameddig a burgonya megpuhul. Távolítsuk el a levesből a babért, meg a rozmaring ágat és öntsük rá a tejet vagy tejszínt. Rottyantsuk fel még egyszer a levest és pürésítsük.

Süssük ropogósra a yacón szeleteket, egy olajsütőben, mint ahogy a sült krumplit szoktuk. Tegyük ki egy konyhai papírtörlőre, hogy a zsír lefolyjon róla.

Szervírozzuk azonnal a levest chilimaggal, korianderrel és pörkölt fenyőmaggal megszórva, illetve a sült yacónnal díszítve.

Lengyel szárnyas huszárok és a krakkói betlehem

Posted on

A “Krakkói betlehem” (Kraków szopka=krakkói bölcső) lengyel karácsonyi hagyomány a 19. század óta. A “szopka” a város leghíresebb épületeiből álló kompozíció/makett, egy szokatlan és sajátos ábrázolása Jézus születésének, mely a bibliai történet háttereként Krakkó történelmi épületeit használja fel. Ez a hagyomány 2018-tól az UNESCO világörökség része lett.

Jézus születését a 13. század óta ünneplik, és assisi Szent Ferencnek köszönhetően a betlehem állítás kultusza hamar elterjedt Lengyelországban is. Már a középkorban egy sajátos stílusú betlehem, a Jasełka felbukkanása figyelhető meg, a nagyobb lengyel városokban néhány utcai előadóművész az eleinte mozgatható bábfigurákat, rögzített fafigurákkal helyettesítette. Ezek a szereplők aztán minden korban változtak, az aktuális, híres vagy hírhedt személyekkel kiegészítve az eredeti, “Jézus a bölcsőben” témát. Így elevenedtek meg a betlehemeken a lengyel legendák, történelmi események, mint pl. a rettenthetetlen szárnyas huszárok, aztán a legendás 16. században élt boszorkánymester, Pan Twardowski, a nemzeti hős, Tadeusz Kościuszko, végül Krakkó város eredete, a wáweli sárkány történetén keresztül. A 18. században az ilyen nem vallásos tartalmak ábrázolása azonban a krakkói betlehemek betiltásához vezetett, mert több, merész, betlehemes jelenetet a lengyel egyház botrányosnak ítélt meg; de persze minél jobban tiltották, a művészek annál inkább úgy érezték, hogy a mondanivalójukat közölniük kell. A tilalom nyomán aztán a “szopka” a népművészetben teljesedett ki.

A Szopka egy, hordozható betlehem, ami mai formátumában a 19. században terjedt el, amikor Krakkó kézművesei, kőművesei, fafaragói, hogy extra jövedelemhez jussanak, dekorációt kezdtek készíteni karácsonyra. A 2 évszázad során termékeik népszerűsége egyre nőtt, napjainkban olyan keresett cikkek, hogy a lengyel polgárok képesek borsos árat fizetni egy-egy műalkotásért (a különböző magánzók és művészeti egyesületek háztól-házig szállítást is vállalnak). Ennek a figyelemre méltó szokásnak korai pártfogói, Lengyelország leggazdagabb nemesi családja, a Potockik voltak.

Miután Lengyelország 1918-ben ismét visszanyerte függetlenségét, a krakkói szopkát emléktárgyként kezdték árusítani. A város önkormányzata 1937 decemberében úgy döntött, hogy a jövőben támogatni fogják ezt a hagyományt, ezt az első verseny bejelentésével tették közhírré. Azóta, kivéve a második világháború időtartamára, a krakkói szopka verseny minden évben, december első csütörtökén zajlik, Krakkó fő piactéren, az Adam Mickiewicz emlékmű mellett. A legjobb szopká-t a Krakkói történelmi Múzeumban állítják ki.

A krakkói bölcső

Ezek a díszes épületek legfeljebb két méter magasak és 3 méter szélesek lehetnek. Az épület modellek leggyakrabban használt inspirációi Krakkó történelmi épületei, mint a Szent Mária-bazilika, Krakkó könnyen felismerhető tornyai. Más népszerű téma közé tartozik a Wáweli kastély, a Sukiennice kereskedelmi csarnok és a Barbican erőd. A műalkotásokban a betlehem gyakran a második emeleten kap helyet, míg az első emeletet történelmi figurákkal népesítik be.

A wáweli sárkány története

Wáwel, Krakkó régi vára. A Visztula mellett épült egy magaslaton. Három oldalról szelíd emelkedő visz fel a tornyokhoz, a zömök bástyák közé, a folyó felől azonban zegzugos szakadékok tátonganak, cserje benőtte mélyedésekkel, barlangszerű lyukakkal.

Régen, sok évszázaddal ezelőtt félelmetes lakója volt ezeknek a barlangoknak. Egy hatalmas sárkány tanyázott bennük, s mindent elnyelt, amit csak meglátott, embert, állatot egyaránt. Ha jóllakott rettenetes bűzt árasztva szuszogott bent a sötétben, de ha éhes volt, úgy üvöltött, hogy az egész hegy reszketett tőle. Ilyenkor aztán nem volt tanácsos a közelében maradni! Menekült is mindenki, amerre látott. Az emberek barmaikkal együtt más vidékre költöztek. Segítség azonban sehonnan sem érkezett, mert senki sem tudta, hogyan pusztítsák el a sárkányt. Kard nem fogja vastag bőrét, bot nem zúzza be koponyáját, torkát kéz meg nem fojthatja, villám tüze el nem éri, víznek habja el nem nyeli.

Ebben az időben Krak volt a király. Szomorúan ült fenn a várban, tekergette ősz szakállát, s csak bámult maga elé. Azon töprengett, hogyan pusztíthatná el a szörnyeteget. Gondolkodott egy hónapig, gondolkodott egy másikig, gondolkodott harmadikig: sírva tördelte a kezét, a sárkány közben egyre bőgött, és falta a népet. Hétszer telt meg a hold, hétszer ragyogott fel az égen, amikor a király hívatta Skubát, a szolgáját.

-“Kedves szolgám, tedd, amit mondok: vágj  le egy ökröt, ölj le egy juhot! Belsejüket dobd a vízbe, aztán keríts forró szurkot, izzó szenet, égő ként! Tömd ki szénnel és szurokkal azt az ökröt és juhot, s dobd a sárkánybarlang elé, amikor a szörnyeteg üvölt éhségében!”

Skuba meg is tette mindjárt, amit a bölcs király parancsolt neki. Ökröt és juhot ölt le, szenet, ként és szurkot tömött beléjük s a barlanghoz hurcolta azokat. A gonosz sárkány nyomban el is nyelte az állatokat, de aztán akkorát ordított, hogy még a vár is megingott tőle, mert a tűz marta a belsejét. Kidugta a lyukból a fejét, lerohant a Visztulához, és vedelte a vizet, hogy szörnyű fájdalmát csillapítsa. Annyit ivott, hogy egyszer csak nagyot üvöltött, és szétpukkadt. Ekkor Krak lejött a várból, levágta a fejét, és egy magas karóra szúrta.

-“Ide nézz, kedves népem, véget ért a szenvedésetek!”

Madarak vitték az örömhírt a bujdosóknak, erdőkbe, hegyekbe:  szántóvető, menj a földre, pásztor, hajtsd ki a nyájat, gyerek, eredj a mezőre: a sárkány nincs többé! Ettől kezdve Krak békésen uralkodott kővárában a sárkány barlangja fölött s a nép munkáját sem háborította több ilyen veszedelem. Hamarosan város is épült azon a helyen, amelyet a bölcs király nevéről Krakkónak neveztek el. A sárkány barlangjai azonban mindmáig ott láthatók a Wáwel oldalában a Visztula partján.

Szárnyas huszárok

A 16. században, Báthory István, erdélyi fejedelem, lengyel király, Lengyelországban, magyar mintára, egy huszárcsapatot szervezett, melyben csakis lengyel főnemesek fiai lehettek szárnyas huszárok. A fiatal férfiak tetőtől-talpig keleti mód szerint vértezetten, nehéz lovakon, súlyos lándzsákkal harcoltak; minden egyes úri lovast négy könnyű lovas (pacholek) kísért a harctérre.

Báthory modellje, ugye kitalálták már, hogy Hunyadi Mátyás híres, fekete serege volt. A legtöbbet ünnepelt, lengyel szárnyas huszár Towarzysz, pl. 1670-ben leopárd, tigris vagy jaguár bőrbe öltözve harcolt a törökök ellen, mert a farkas, medve, hiúz mentét csak a nagyon gazdag nemesek vagy vezérek viselhettek.

Pan Twardowski egy 16. században élt boszorkánymester volt, aki a legenda szerint eladta lelkét az ördögnek. (Hasonlít Goethe: Dr Faustus drámájához) Twardowski nemesi családból származott (szlachcic), egyes források szerint Nurembergben született, majd Wittenbergben tanult, ahol latin nevén Laureutis Dhurként vált ismertté és csak később került Krakkóba. Nos a történet szerint, egy nap eladta a lelkét az ördögnek, hogy cserébe nagy tudásra tegyen szert és a mágikus erőket hatalmában tudja tartani. Szerencsére Twardowski az ördöggel kötött szerződésbe beletett egy záradékot is, amely kimondta, hogy az ördög csak akkor viheti a lelkét a pokolba, ha Rómába látogat,-arra a helyre, ahova a varázsló soha sem akart elzarándokolni. Más változat szerint Twardowskit az apja adta el gyerekkorában az ördögnek.

Nos, az ördög támogatásának hatására, Twardowski gyorsan emelkedett a gazdagság és a hírnév ranglétrán, mert hamarosan nem más, mint Sigismund Augustus lengyel király és litván herceg tanácsadója lett, aki maga is járatos volt az asztrológiában. A király abban a reményben bérelte fel a boszorkánymestert, hogy az majd segít neki visszahozni imádott feleségét, Barbara Radziwiłł-t, a túlvilágról, mert a 30 éves korában meghalt asszony halálát soha sem tudta kiheverni. Twardowski meg is idézte a néhai királynőt, egy mágikus tükör segítségével, így vigasztalódott meg a gyászoló király. Később két könyvet is írt, melyeket az ördög diktált neki – egy varázslással kapcsolatos könyvet és egy enciklopédiát.

Miután a tudós éveken át kijátszotta az ördögöt, végül az egy “Róma” nevű fogadóban kapta el. De miközben az ördög azon dolgozott, hogy Twardowski lelkét magával vigye, a boszorkánymester imádkozni kezdett Szűz Máriához, aki megjelent előtte, Twardowskit a pokolba vezető úton kiragadta az ördög kezei közül. A mestert a Holdra repítette, ahol az a mai napig él. Egyetlen pajtása, egy pók; akit időről-időre leküld a földre egy pókhálón, hogy hozza a híreket.

Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko (magyarosan Tádé Koscsusko, Mereczowszczyzna, Fehéroroszország 1746. febr. 4.– Svájc, Solothurn, 1817. október 15.) hadmérnök volt, lengyel és amerikai tábornok, az amerikai függetlenségi háború résztvevője, a nemzeti fegyveres erők főparancsnoka a nevét viselő, az Orosz Birodalom ellen indított 1794-es nagy felkelés idején (Kosciuszko felkelés), a lengyel, litván, a fehérorosz és az amerikai nemzetek hőse.

Kosciuszko az amerikai függetlenségi háborúban ezredesként harcolt George Washington oldalán. Az Egyesült Államokban hónapokon át dolgozott a kontinentális hadsereg különböző katonai táborainak a megerősítésén, mint Philadelphiában, New York államban, Ticonderoga erődjén és a Saratoga melletti sáncépítésben, ahol később győztes csatát vívtak az amerikaiak. Kosciuszko nemcsak az építkezéseknél, de a csataterek kiválasztásánál és a helyszínek hadászati elemzésénél is kamatoztatta mérnöki ismereteit, számos győzelemhez segítve az amerikaiakat. Tehetsége elismeréseként 1778-ban megbízták a Hudson folyó melletti West Point erőd megtervezésével.

1779-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, s egyidejűleg kb. 200 hektár földbirtokot adományoztak neki azzal a feltétellel, hogy letelepedik. Több éven át egyik szárnysegédje a fekete Agrippa Hull volt, akit barátként kezelt az egyenlőség elve alapján. Philadelphiában találkozott Kis Teknős (angolul: Little Turtle) algonkin indián vezetővel, akinek pisztolyt adományozott azzal, hogy védelmezze meg a népét.

Hazájába visszatérve részt vett az 1792. évi lengyel-orosz háborúban, amelyben az oroszok háromszoros számbeli fölényben voltak a lengyelekkel szemben. A lengyelek győzhettek volna, ha a litván hadsereg parancsnoka, Württembergi Lajos nem árulta volna el őket, úgy, hogy nem vette fel a harcot a támadókkal, akik így ellenállás nélkül tudtak előre törni. A hadsereg nem volt képes megakadályozni az Ukrajnába való behatolást, Kosciuszko mindössze annyit ért el, hogy jelentősebb veszteségek nélkül meg tudott hátrálni. A visszavonulás során, június 18-án Zielence mellett a lengyelek mégis váratlan győzelmet arattak az oroszok felett. Bár katonailag nem volt jelentősége a sikernek, azonban ő megmutatta, hogy lehetséges a győzelem. Ekkor hozták létre a legmagasabb lengyel háborús kitüntetést, amelyet Kościuszko kapott elsőként. Július 7-én, majd július 18-án Dubienkánál is jelentős harci érdemeket szerzett, miután a Bug folyónál visszaverte a többszörös erőfölényben lévő orosz hadsereget, 1792. augusztus 1-jén előléptették altábornaggyá.

1794-ben felkelést szervezett, melynek élére állt. A zendülést azonban az oroszok leverték és Kosciuszkot, mint főbűnöst börtönbe zárták. Pár hónap múlva azonban a cár amnesztiát adott neki amikor győzelmei elismeréseként Franciaország tiszteletbeli állampolgárrá nyilvánította. Ezt követően Kosciuszko csalódottan, háborús sérülései következtében betegen Svájcba, Solothurnba költözött egy barátjához, ott is halt meg 1817-ben.

1818-áprilisában átszállították a testét a krakkói Szent Flórián templomba. Június 23-án helyezték örök nyugalomra a waweli székesegyházban a lengyel királyok és nemzeti hősök panteonjában. A temetés alatt ágyúk dörögtek és a Zsigmond harang szólt. Nálunk Magyarországon utca lett róla elnevezve! (Tádé Kosciuszko)

Mátyás király huszárjai, korabeli német és olasz írók szerint: nemes ifjak és urak által vezényelt tizedeket, századokat, ezredeket képeztek, és fürge, apró, de rendkívül kitartó lovakon, másfél ember hosszúságú kopjákkal, szablyákkal és fokosokkal harcoltak. Öltözetük jól cserzett bőrökből készült. Sarukat viseltek, melyekre a sarkantyúkat szíjakkal csatolták fel; fejüket csúcsban végződő, orrvédő rúddal ellátott sisak, vagy vastag nemezből vagy báránybőrökből készített kucsmákkal, felső testüket némelyek sodronyinggel, mások a vállra vetett báránybőrökkel bélelt, cserzett bőrökből készített rövid felső ruhával mente s egy e fölött viselt farkasbőrrel védték. A nyilazó magyar lovasokat nem hívták huszárnak, hanem jászoknak. Mátyás király huszárcsapatai a jobbágytelkek után kiállított, telek-katonák, tehát nem zsoldba fogadott kóborló, hanem földműves családok fiai voltak, s jobbára szerb eredetűek.

Japán karácsony és a karácsonyi torta

Posted on Updated on

Amikor huzamosabb ideig Japánban éltem (Szapporóban), megdöbbentem azon, hogy a japánok milyen könnyedén vesznek át európai szokásokat, mint pl. a karácsonyt, mindenféle tartalom, vagy történelmi háttér nélkül. Nemrég kapóra jött nekik, hogy a jelenlegi császár, Akihito születésnapja december 23-ára esik. Mindenesetre ez munkaszüneti nap az egész országban, viszont sem 24-e, sem 25-e, 26-a nem az. Ez is azt mutatja, hogy a japánok mennyire nincsenek tisztában az európai hagyományok eredetével.

Pedig a kereszténység a három fő vallás egyike Japánban, mégis, a lakosság csak pár százaléka vallja magát hívőnek. A hatása azonban jelentős, ezt bizonyítja a “karácsony-mánia” is, amire valószínűleg a nyugati civilizációk felé nyitással egy időben figyeltek fel. A karácsony azonban japán sógornőm, Shizuka szerint,-csak egy ünnepnap, egy ürügy arra, hogy az emberek megajándékozhassák egymást, de a karácsony és Jézus Krisztus közötti összefüggésről sokan mit sem tudnak. Pedig Xavéri Szent Ferenc 1549-ben érkezett Japánba, az ő nevéhez köthető a karácsony behozatala is Japánba, az első írásos bizonyíték annak megtartásáról az 1552-es évből való (1612-ben viszont betiltották a kereszténységet, azután nem merték megünnepelni a hívők).

Szóval, amit ma japán karácsonyként emlegetnek, az az 1960-as években jött divatba, de mivel nem volt meg a hitbéli háttér, ezért nem lett kifejezetten családi ünnepként számon tartva. Szerintem a karácsonyozás legfőképp az amerikai tv-drámáknak köszönheti elterjedését. A legtöbb japán számára részt venni rajta olyan, mint bármely más, japán ünnepen. Az 1970-es-80-as évektől kezdett “romantikussá” válni az amerikai szerelmes dalok és sorozatok hatására.

Ma a japánok többsége ezen a napon szórakozni megy, vagy a családjával, vagy a szerelmével, kuriszumaszu uinbia-t (bécsi sört) iszik, ami a japán reklámok szerint “Ausztriából” származik. Karácsony éjjel az a kevés keresztény japán templomba megy, ahol az istentisztelet mellett, a gyerekek bevonásával betlehemes előadást is tartanak. A karácsonyfa “felöltöztetése” is nagyon japános, fő díszei a legyezők, és lampionok. Ezután az emberek összeülnek teázni és nem feledkeznek el a “karácsonyi tortáról“, melynek hagyománya nagyjából egyidős a karácsonyfa állítással Japánban (kb. a hatvanas évek óta tart). Az Újév a japánok számára azonban sokkal fontosabb ünnepnek számít a karácsonynál. Ezt bizonyítja, hogy már december 25-én az összes karácsonyi dísz lekerül a fáról, hogy átadja helyét az újévieknek.

Kumamon, karácsonyi macitorta

Amikor az egyik barátunk, Yasuo ellátogatott hozzánk karácsonykor, megdöbbent az élő fenyőfa láttán, és hogy fel is van díszítve, s miközben énekeltük a “Mennyből az angyalt”, ő mosolyogva csápolt rá, mint ahogy a rock koncerteken szokás. A lányaim nem bírták ki kuncogás nélkül.

A japán karácsonyi torták lehet, hogy külsőre csodálatosak, de ízvilágukban meg sem közelítik az európai, karácsonyi édes süteményeket!