történet

Taralli csigák

Posted on Updated on

A taralli csiga vagy gyűrű alakú sós vagy édes olasz keksz, rágcsa, egész Olaszországban népszerű. Olyan textúrájú, mint a pogácsa, csak szárazabb, lehet édes és sós változatban is elkészíteni. Az édes változatot gyakran cukormázzal vonják be, a sósat hagymával, fokhagymával, szezámmaggal, édesköménnyel, borssal vagy csípős paprikával fűszerezik-ízesítik. Az édes tarallit, akárcsak a cantuccinit legtöbbször borba áztatva fogyasztják az olasz emberek.

A tarallit Olaszországban több méretben gyártják, 10-12,5 centis vagy a minit 3,8-7,8 cm-es nagyságban. A keksz készítése az amerikai bagelhez hasonló, mert amikor kész az alaptészta, pár percre forró vízbe dobják, és csak ezután sütik ki. Ettől lesz a keksz szenzációs állagú, nem száraz, nem puha, egyszerűen tökéletes, nem beszélve arról, hogy ennek az eljárásnak köszönhetően hónapokig eláll. A taralli édes változatát Amerikában Roseto Taralli néven forgalmazzák. A neve azért lett Roseto, mert egy Rosetoból származó olasz bevándorló terjesztette el 1882-ben. Malcolm Gladwell: Outliers: The Story of Success című könyvében olvasható, hogy a taralli édes változata régen csak karácsonykor és húsvétkor volt kapható, napjainkban azonban egész évben.

A taralli egyik édes variációját forró olajban sütik ki és desszert borral kínálják. Ez azonban nem áll el (max. 1 napig) olyan sokáig, mint a sós változata.

A tarallini láncolatban kapható kekszek lehetnek: élesztővel, vízzel, olíva olajjal, édeskömény maggal, ánizzsal, só, bors, csípős paprikával, szezám maggal készültek.

Hozzávalók: élesztő, 3 és fél dl víz, 75 gr vaj vagy margarin, 1 1/2 kanál cukor sugar, 1 ek só, 1 tojás, 1 kg liszt, víz

1.      A vízben keverjük el jól az élesztőt egy villával. Hagyjuk 5 percig kelni.

2.      Keverjük össze egy nagy tálban a vajat, a cukrot, sót, és a tojást. Adjuk hozzá az élesztőt, a liszt felét és dolgozzuk ki. Adjuk hozzá a második adag lisztet és gyúrjuk össze. Ha szükséges adjunk a tésztához még vizet.

3.      A tésztát nyújtsuk ki egy lisztezett deszkán. Amikor összeállt jól helyezzük el egy enyhén beolajozott tálban és gyúrjuk össze még egyszer. Fedjük le egy nedves konyhatörlővel és hagyjuk kelni, meleg helyen kb. 1 1/2 óra hosszat.

4.      Nyújtsuk ki a tésztát, majd vágjunk belőle hosszú vékony csíkokat. Készítsünk kis gyűrűket, bagel vagy fánk formájúakat. A gyűrűk végét zárjuk össze. Helyezzük a tarallikat egy tepsire, és hagyjuk még így is kelni.

5.      Melegítsük elő a sütőt 175 C fokra.

6.      Tegyünk fel egy nagy lábosba vizet (félig) és forraljuk fel; dobjuk bele a taralli gyűrűket és főzzük a forrásban lévő vízben 1 percig. Az idő elteltével vegyük ki a tarallikat és tegyük egy konyhai törlőpapírra, vagy zsírpapírra. Várjuk meg, hogy megszáradjanak.

7.      Ezután egy olíva olajjal bekent zsírpapíron készítsük elő a sütéshez. 175 fokon kb. 20 percig sütjük. Sütés közben forgassuk meg párszor a tarallikat, hogy minden oldalon aranybarnára süljenek.TARALLI

 

Reklámok

Május elseje Szent Efizió napja

Posted on Updated on

Május elseje, a munka ünnepe, mely a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, kivéve az Amerikai Egyesült Államokat és Kanadát, ahol a munkát szeptember első hétfőjén ünneplik.

Május elseje hasonló tartalommal katolikus egyházi ünnep is, 1955 óta, amikor XII. Piusz pápa a május elsejét „Szent József, a munkás” ünneppé emelte. Az ugyanerre a napra eső ősi, európai pogány ünnepek, mint például a Beltane, vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása viszont más eredetűek és tartalmúak.

A szardíniai naptárban viszont május elseje nem a munka ünnepe, hanem Szent Efisio- Sagra di Efisio napja (a sagra jelentése fesztivál, ünnep, felvonulás, megemlékezés), melyet 1657 óta mindig ezen a napon tartanak. Annyi csak a változás, hogy az évszázadok során a Szent Efisio nap vallásos színezete összekeveredett a világival; a liturgia a folklórral; a kitörő öröm, a magasztos ünnepélyességgel. Így mindenki megtalálja benne azt, amit éppen akar.

Efisio di Elia

Ephysius/ olaszul Efisio di Elia (245-313) egy valójában létező személy volt. A történetírók szerint, talán szíriai származású férfi, egy biztos, hogy Diocletianus császár egyik tisztjeként vették lajstromba a pretoriánus gárdában. A Szent története úgy kezdődött, hogy 313-ban egy büntető expedícióval Szardínia fővárosába, Cagliariba küldték, hogy leverje a helyi lázadást. Az oda vezető útja során azonban látomása volt, Pál apostolhoz hasonló, amikor az Damaszkusz felé tartott. Ennek hatására Efisio felvette a keresztény hitet, ami persze a Római Birodalomban tiltott vallás volt. Amikor később a katona nem volt hajlandó lemondani róla, letartóztatták, megkínozták, majd Nora városban,-húsz-egynéhány mérföldnyire Cagliaritól-lefejezték. A legendát megőrző embereknek 800 év múlva jutott eszébe, hogy a mártíromság helyén, Norában egy szép, román stílusú templomot építsenek a tiszteletére (1102-ben).

Szent Efisió, az 1650-es pestis járvány után vált igazándiból Cagliari védőszentjévé. A történet úgy kezdődött, hogy az 1650-es évek elején a pestis elérte Cagliarit is. A korabeli feljegyzések szerint amikor a 20,000 lakosból 12,000–en meghaltak,-ez durván azt jelentette, hogy a fekete halál naponta 200 emberéletet követelt,-a város elöljárói, a helyi papokkal egyetemben fogadalmat tettek Szent Ephysius szobra előtt, hogy ha a halálesetek abba maradnak, ünnepélyes körmenetet fognak rendezni a tiszteletére minden évben, Cagliaritól Noráig és vissza. Az imának azonnali foganatja lett, mert a pestis járvány csoda módon véget ért. 1657-ben rendezték meg az első Szent Efisio napot, és azóta minden évben (kivéve 1917-et, amikor a nemzetközi helyzet miatt betiltották a nyilvános felvonulásokat) sor kerül a történelmi processzióra, ami akkora csinnadratta és felhajtás kíséri, hogy még a szardíniai TV is közvetíti.Sant'Efisio

További csodatettek

Szent Efisió 1793-ban, egy francia flotta elleni harcban ismét megmutatta csodatévő képességét. Nevezetesen, amikor a francia invázió hírére a város elöljárói a Szent szobrát a kikötőbe szállították, ott arccal a tenger felé fordították, megtörtént a csoda: A fagyos, de korábban enyhe januári időjárás hirtelen megváltozott, nagy erősségű, viharos szél száguldott át a Golfo di Angelo-n. A francia hadsereg a tomboló vihar láttán megtorpant, de később Truguet admirális, a vezérük, mégis parancsba adta a földi csapatok partra szállását. A tengert a szél azonban egyre jobban felkorbácsolta, ezért a katonák a parancsot megtagadva hamarosan visszafordultak és szétszóródtak a Poetto kikötő közelében. Truguet admirális ekkor ágyúval próbálta bevenni a szardíniai királyság fővárosát. De végül a dühöngő vihar megakadályozta benne, és a franciák távoztak. St Ephysiusnak eme csodatettét emléktábla őrzi, a szépen egymásra helyezett ágyúgolyók pedig a franciák csúfos vereségét. Hogy mekkora becsben tartják Szent Efisius szobrát arra további példa, hogy 1943-ban, amikor az angol-amerikai bombázások során Cagliarit teljesen lerombolták, a szentet egy tejeskocsi rakterében menekítették biztonságos helyre.

Nos, tehát ennek az éves fogadalomnak a megújítása áll a Cagliariban zajló május elsejei nagy felvonulás és ünnepség középpontjában. Az esemény olyan világra szóló szenzáció, melyre, akárcsak az október fesztre, már egy évvel az ünnep előtt kell jegyet váltani. Ha rászánjuk az időt és némi pénzt, cserébe garantáltan varázslatos napban lesz részünk, (ahol a múlt jelenné válik, a jelen pedig múlttá), annak ellenére, hogy gyakran esik az eső ezen a napon, de ami érdekes, hogy mindig csak a Szent Efisius körmenet után. Újabb csoda!st-ephysiusAz ünnepnapnak 3 fontos eseménye van, két identitása (vallásos és világi) és egy végállomása (a főtér). A három fontos esemény: a lovastorna, a jelmezes felvonulás és a vallásos körmenet. Az egyéni érdeklődéstől függően lehet a helyszínt kiválasztani, ha azonban valakinek nincs konkrét prioritása, akkor a lovas bemutató megtekintésére a legalkalmasabb hely a viale Sant’Ignazio sarok, a via Don Bosco-n keresztül. A felvonulás elejét a képzett lovasok alkotják, valamint azoknak a szardíniai városoknak és falvaknak a képviselői, akiknek bármi közük van a lovakkal kapcsolatos foglalkozásoknak. Amikor megkezdődik a parádés felvonulás, a lovasok hagyományos kosztümben felsorakoznak. A büszke szardíniai férfiak a lovaikon úgy ülnek, mintha hozzá nőttek volna. Pompás lábszárvédőben, csizmában, kordbársony nadrágban és fehér ingben, mert ők egyfajta őrként szolgálnak a szent számára. A lovak nyakörvei, a nyergek mind-mind eredeti, a régi korokból megőrzött kellékek. Őket követik a nők, a gyerekek és az idősebbek, az ún. traccasban, egy ökör vontatású szekérben ülve, míg mások gyalog kísérik a menetet, a szardíniai faluk nevét viselő táblákat cipelve. A lovaskocsi vagy ökrös szekér virág girlandokkal van feldíszítve, a nők mesés népviseletekben pompáznak, a nézők meg gyönyörködhetnek a hímzett ruhák kaleidoszkópjában, a széles vászon szoknyákban és a nehéz arany fülbevalókban. Ha Szent Ephysius élne, őmaga is biztosan gyönyörködne bennük, mert a széparcú nők és lányok rengeteg tapsot kapnak, annak ellenére, hogy néha gőgös, mosolytalan arccal fogadják a nagy ovációt. Bárhogy is viselkednek, az egyszerű ruhába öltözött parasztok, akik mellettük gyalogolnak, elégedetten bólogatnak a feleségeik, leányaik, anyukáik reakcióin, ők büszkék rájuk.NőkEközben a Stampace-ben, a Szent Efisió volt börtönében lévő kriptában, ahol a lelkiség központja van (később Nóra városba, az efíziusi mártírság helyére került, egy bájos kis kápolna nélküli templomba, mely a tengerből emelkedik ki), meg a templom bekerített udvarában sok minden történik. A délelőtti misét már megtartották a Confraternity-be tartozó papok jelenlétében, akik kék, vagy szürke szerzetes kalapokban feszítenek, míg a magisztrátusok, a város elöljárói cilinderben, fecskefarkú kabátokban, aszerint, hogy mit követel meg a szerepük. A mise után felpakolják a szent szobrát egy hintóra, és már indul is a menet. Hatalmas ökrök húzzák a hintót, hogy alig fér ki a templomudvar kapuján. Amikor délben Szt Ephysius üveg és aranycirádás hintója végre kimanőverezik a kapun, megkezdődik a Szent utaztatása. A lovasgárdák elfoglalják a helyüket. Elöl a 3. ezred vágtat a Confraternity zászlaja alatt, majd az Alter Nos, akik az évente választott városi hatóságokat képviselőiből állnak. Az olasz polgármestert a dereka köré kötött tricolor zászló színeiről ismerni fel. A második lovascsapatba különböző tiszteket és tisztségviselőket válogatnak be, az ő lovaik általában lassabban lépdelnek mert tudják, hogy lovasaik nem túl gyakorlottak Ők is a távoli Norába kísérik a szentet a via Román keresztül. A menet közepén az Alter Nos tagok galoppoznak piros tunikában, szintén lóháton. Ők kardokat és mordályt is viselnek, a szörnyű múltra emlékezve, amikor a körmenetet még meg kellett védeni a szaracénoktól és a barbár kalózoktól, akik gyakran lecsaptak a felvonulókra a partmenti úton, Cagliaritól Noráig.

Pár óra múlva a Norából visszatérő menet a bársonnyal leterített tribünhöz igyekszik, amely a városháza előtt van felállítva. Ott vár a prefektus, a polgármester, az érsek, a meghívott díszvendégek, akik reggel óta figyelemmel kísérték a szent útját. Amikor visszatérnek a lovasok, a traccak, azaz a szekerek, a népviseletbe öltözött csoportok, a Szent Ephysius szobrot cipelő hintó megáll, pár bivalyerős férfi egy rúdon magasra emeli a szentet, hogy mindenki jól láthassa, ezután az érsek feláll és megáldja. Válaszként az Alter Nos tagjai meglengetik a kalapjukat. Kitör az ováció. Ezzel a szertartásnak vége, a város felett megszólalnak a templom harangok, a kikötőben meg a hajókürtök.A történelmi processzió virágszirom szórással zárul a via Román, a népünnepély viszont csak ekkor kezdődik és másnap reggel ér véget.

A Cagliariban dúló pestis járványt Manzoni örökítette meg híres könyvében, az I Promessi Sposi-ban (Megígérem).

Március Anyó

Posted on Updated on

Baba Marta azaz a Március Anyó napját Bulgáriában március elsején ünneplik és ilyenkor Csesztita Baba Marta (röviden ЧБМ) azaz Boldog Márciusi nagyi napot kívánnak egymásnak az emberek. A bolgár kulturális hagyományok szerint ezen a napon piros-fehér színű karkötőt, vagy pamut babát illik ajándékozni. Az idősebb bolgárok viszont márciust Nyírfa Hónapnak nevezik. Ennek az a magyarázata, hogy a nyírfák nagyjából ebben az időben kezdenek el levelet hozni, életerőre kapni.

Baba Marta Bulgáriában a Tavasz jelképe. Ami érdekes, hogy hol idősebb nővérnek, hol feleségnek ábrázolják, legtöbbször iszonyúan zsémbes asszonyságnak, aki mindig elégedetlen a férjével, mindegy, hogy az részeges, vagy rendes. A nagymama korú asszony szeszélyes viselkedése, hangulatváltozása befolyásolja az időjárást. Ha március elsején meleg van és süt a nap, akkor Március nagyi boldog, míg ha mérges, akkor visszatérnek a téli fagyok. A legtöbb, ehhez a naphoz kapcsolódó hagyomány a tavaszvárás körül forog.

Széles körben elterjedt történet például a Március nagyiról és egy pásztorról szóló mese:

“Élt egy öreg pásztor, fenn a hegyekben.  A férfi a hosszú, hideg tél után már nagyon várta a tavaszt. Annyira türelmetlenül, hogy épp hogy beköszöntött március elseje, máris úgy döntött, hogy felviszi az állatokat a hegyekbe. És így is tett. Már kora reggel útnak indult. Útközben végig arra gondolt, hogy Március majd jó idővel ajándékozza meg. Felfelé kaptatva aztán találkozott egy asszonnyal. Ránézésre, vele egykorúnak tűnt, ezért illendően “Jó napot öreganyámmal!” köszöntötte, mire Március anyó, mert ő volt az, égtelen haragra gerjedt, amiért a pásztor öreganyámnak nevezte, nem is köszönt vissza az öregnek, hanem a találkozás után fiatalabb öccséhez, Áprilishoz sietett, akit arra kért, hogy adjon neki még pár napot, hogy kényére-kedvére kitombolhassa magát. Április teljesítette nővére kívánságát, és ezekben a kölcsönzött napokban, Március nagyi hóviharral sújtotta a vidéket, és olyan északi sarki hideg köszöntött be, hogy a pásztor a nyájával együtt megfagyott. A mese tanulsága, így jár, aki ujjat húz Március anyóval!”

Bulgáriában a Márciusi nagyi napot azonban nemcsak március elsején ünneplik, hanem március 9-én és március 25-én is. Az ünnepek mind, a tél utolsó napjaihoz és a tavasz eljöveteléhez kapcsolódnak. A babonás emberek mind a három napon olyan rituális cselekedeteket hajtanak végre, amelyekről úgy gondolják, hogy Március anyót kiengesztelik vele. S mivel Március szereti az idősebb nőket, lányokat, gyerekeket, ezért nekik kell végrehajtaniuk a szertartást.baba-marta

Martenica babák fákra aggatása

A Márciusi nagyi hagyomány kelléke egy fehér és vörös fonalakból készített díszítés, legtöbbször fonott karkötő vagy egy a képen látható Pizso és Penda névre hallgató szerelmespár, amiket az emberek március 1-jétől, nagyjából március végéig hordanak (vagy addig, amíg az illető meg nem lát egy gólyát, fecskét vagy egy rügyező fát, akkor leveszi és a fára aggatja) a nyakukban, karkötőként, kulcstartón stb.

A babák a jó egészség iránti vágyat szimbolizálják. A tavasz eljövetelének az előhírnökei, az újjászülető élet jelképei. Éppen úgy, mint az ázsiaiaknál a jin és jang, ott a fekete és a fehér, a bolgároknál a fehér és a piros szín egészíti ki egymást. A fehér szín a tisztaság jelképe, a vörös pedig az életet és a szórakozást jelenti. Az emberek a karkötőt vagy babákat a gyümölcsfák rügyezésének kezdetéig hordják, amikor nem csupán a múltra emlékeznek, hanem a megújuló erőt, a boldogságot és az egészség iránti vágyat is kifejezik vele. Az általános közhiedelem szerint a martenica viselésével az emberek a szeszélyes Március jóindulatáért könyörögnek. Ha hozzá fohászkodnak, azt hiszik, hogy hamarabb véget ér a tél. Rokonok, közeli barátok és kollégák ajándékozzák meg egymást vele, a fő szabály azonban, hogy mindig ajándékba kell adni, soha nem szabad készíteni vagy venni saját magunknak.

Bulgária különböző tájain más és más szokások kapcsolódnak a Márciusi nagyi kabalákhoz. Pl: március végén egy gyümölcsfára aggatják, hogy a fa abban az évben jól teremjen, vagy egy kő alá teszik, mert hisznek abban, hogy másnap az az élőlény (általában rovar), amelyik a kő alatt él megmutatja majd az illető egészségi állapotát. Ha az élőlény egy lárva vagy hernyó, akkor az év egészségben, sikerekben gazdag lesz. Ugyanezt a szerencsét társítják a hangyákhoz is. Itt csak annyi az eltérés, hogy az illetőnek keményen meg kell dolgoznia a sikerért. Ha az elrejtett tárgy közelében valaki pókot talál, akkor sajna bajba kerül, s az évet nem fogja élvezni, nem lesz sem egészséges, sem szerencsés.

A néprajz kutatók szerint a martenica a Természet Anya stilizált szimbóluma. Ebben a kora tavaszi, késő téli időben a természet és persze a benne élő ember tele van tervekkel, reménnyel és elvárásokkal. A fehér a hó ártatlanságát, a vörös a naplementét jelképezi, mely a tavasz előre haladtával egyre fényesebb és fényesebb lesz. A két természeti erőforrás egyben az élet forrása is. Hozzájuk kapcsolódik a férfi és a nő, s a kettőjük nászából egy új élet megfoganása.

 

 

 

 

 

 

 

Az innsbrucki Ambras kastély és az átdöfött fejű magyar nemes története

Posted on Updated on

Az Ambras kastély (Schloss Ambras) az Innsbruck városa fölé magasodó dombra épült reneszánsz várkastély, mely bátran kijelenthető, hogy a középkori várépítészet egyik remeke. És még ennél is több!

Amras/Omras vagy Ambras?

A kastély neve már jóval Innsbruck várossá válása előtt szerepelt egy 10. századi dokumentumban, ahol Amras vagy Omras nevű erődként említik. Ez az erőd az akkori Bajorország délnyugati sarkán, az andechsi grófok székhelye volt (ezek a grófok voltak az isztriai őrgrófok is, majd a rövid életű Meránia államának hercegei is 1180-1248 között), melyet 1133-ban porig romboltak. Ezután több, mint 100 évvel később (1248-ban), IV. Albert, tiroli őrgróf örökölte meg a birtokot, aki azonban nem kezdett vele semmit.

Még 300 év telt el, amikor II. Ferdinánd főherceg (1529-1595), -I. Ferdinánd császár másodszülött fia-1563-ban Tirol kormányzója lett és megkapta ajándékba a várat. Mivel nagyon tetszett neki a környék, két itáliai építészt bízott meg, hogy a középkori erőd maradványaiból egy csodaszép kastélyt varázsoljanak neki oda. A kastély el is készült, a birtokba vétele előtt azonban II. Ferdinánd fatális bűnt követett el! Titokban megnősült, de mert a rangon aluli Philippine Welsert (1527–1580) vette feleségül, amiről az atyja hamarosan tudomást szerzett, ezért fiát száműzte udvarából, emellett házasságának titokban tartására kötelezte, valamint örökösödési jogáról is lemondatta. A kastélyt II. Ferdinánd a feleségének ajándékozta, így lett az Ambras, Philippine hivatalos rezidenciája, akit segítőkészsége, adományai hamar népszerűvé tettek a tiroli közemberek körében. II. Ferdinánd nagy művészet pártolóként ebben a kastélyban helyezte el portré gyűjteményét, ritkaságait, értékes tárgyait, csakúgy, mint a fegyver- és páncél gyűjteményét is. A herceg a szobáit a kastély felső részén alakíttatta ki, az igen értékes, mondhatni páratlan, késő reneszánsz Spanyol Terem (a XIX. századtól kezdve hívják így) fölött. 1589-ben a kastély alsó részét jelölte ki a fegyvergyűjtemény elhelyezésére szolgáló épületrészként.

Ferdinánd 1595-ben meghalt. Halála után Ferdinánd és Philippine másodszülött fia Burgaui Károly őrgróf örökölte meg a birtokot. Az örökös nem szerette apja legkedvesebb kastélyát, így 1606-ban II. Rudolfnak eladta. A kastély talán a fővárostól való távolsága miatt a következő években sem szolgált hivatalos rezidenciaként és csak ritkán lakták, így nem csoda, hogy az Ambras ismét pusztulásnak indult, a nem megfelelő tárolás miatt értékes könyvek, kéziratok semmisültek meg és hamarosan az egész épület kétségbeejtő állapotba került. A 17. században I. Lipót tett némi kísérletet az Ambras kollekció védelmére, számos könyvet, kéziratot szállíttatott át Bécsbe, ahol máig megtekinthetőek az Osztrák Nemzeti Könyvtárban. 1805-ben a napóleoni csatározások idején az Ambras gyűjtemény fennmaradó részét, Napóleon vitette Bécsbe.

1855-ben Karl Ludwig főherceg, tiroli kormányzó a kastélyt nyári rezidenciává alakíttatta át. Ő végre jelentős változtatásokat hajtott végre mind az épület, mind a park kialakításában. Az utóbbit a kor divatjának megfelelően angol kertté varázsolta és egy előkastély építése is a tervei között szerepelt. Erre azonban nem került sor, mert Karl Ludwig 1889-ben lemondott örökül adási jogairól, így a kastély ismét ebek harmincadjára került, egészen az 1800-as évek végéig.

1919-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után az osztrák állam kezébe került. 1950-ben a Művészettörténeti Múzeum vette át a felügyeletét: az 1970-es években a Spanyol Termet, a felső kastélyrészeket és a belső udvart hozták rendbe. 1976-ban a Portré Galéria kialakítása történt meg, amely napjainkban négy évszázad (XV.-XIX. század) festészetét mutatja be. 1981-től a fegyvergyűjtemény is látogatható.

Számomra a legérdekesebb a Művészet és Csodák Galériája volt, mely igazi ritkaságokat tartogatott: a tudományos szerkezetek és játékok, korabeli automaták, órák mellett természettudományos és művészi alkotásokat. Korallokat, fából és csontból készült remekműveket, paloták részletesen kidolgozott mini változatát, üveg figurákat, porcelánokat és selyemfestményeket, melyek ma Európa legrégebbi Ázsia kollekcióját alkotják.

Az átdöfött fejű nemes portréja

A Habsburg portrégyűjteményben ritka Tiziano és Van Dyck, Velasquez festményekben gyönyörködhetünk. A nemesi arcképek mellett kapott helyett Drakula, azonkívül az ún. “Hajas férfi” egy genetikai betegség következtében szőrrel borított arcú ember portréja is, de számomra az igazi különlegesség a magyar pajzsok mellett egy Baci Gergelynek nevezett (máshol Márk) magyar nemes átszúrt koponyájú festménye volt. Mint kiderült, a kép ihletője Baksa Márk-Gergely volt (másutt Marcus Baxam, Baksa Márkus, Baci György vagy Baxi Gergely, Gregor Baci, nevének nyugat-európai változata Baxa Márk) egy 16.-17. században élt magyar nemes, aki az 1598-ban szerzett sérüléséről vált világszerte ismertté.

Baksa Márk életéről és tetteiről keveset tudunk. Az első hiteles adat róla, hogy a török seregek által elfoglalt győri vár 1598-as ostromának alkalmával érte a nevezetes sérülése. A korabeli feljegyzések szerint ebben a csatában egy török katona kopjája fúródott a koponyájába. A fegyver hegye a tarkóján vagy a nyakán, egyes források szerint a bal fül alatti nyakrészt átdöfve állt ki a testéből. A nemes katona ennek ellenére túlélte a sebesülését, sőt mi több, később részt vett a 15 éves háború (1591/93–1606) további csatáiban is. Egy hiteles forrás szerint a sérülés után 1 évvel halt meg.P1140925.JPG

A katona sebesülése és kitartása Európa-szerte nagy elismerést váltott ki, számos rézmetszet készült a kopjával átszúrt koponyájú nemesről, valamint több versben is megörökítették sebesülésének történetét. Legkorábban 1629-ben írt róla Martin Schödel: Disquisito historico-politica de Regno Hungariae című művében, és Baksa Márkról még egy képet is közzétett. Aztán Vargha Gyula (1853–1929) magyar költő 1923-ban keletkezett, a Torstenson lakomája című költeménye is róla szól. A versben elmondja, hogy a svéd tisztek azon csúfolódnak, hogy milyen sok idősebb korú magyar katona van jelen köreikben, pedig szerintük az igazi vitéz a háborúban leli korai halálát. Ezzel tulajdonképpen meg akarták kérdőjelezni a magyarok vitézségét. Válaszul a versben szereplő Kemény János a könyvtárába vezeti a svédek ezredesét, ahol egy könyvet vesz elő, amelyben egy Baksáról készült kép látható. A versben ugyan kelevéz, azaz hajítódárda szerepel, az egykorú festmények tanúsága alapján azonban ez inkább kopja lehetett, a vastagsága és a korabeli kopjákra jellemző ferde csíkozása miatt. A kép láttán el is hallgatnak nyomban a svéd tisztek.P1140928.JPG

Végezetül Szabó Péter történész, egyetemi tanár a „Virtus vulnere viret”-Sebtől díszlik a vitézség című tanulmányában szintén foglalkozik Baksa Márkus esetével:

Baksa Márkus, híres magyar kapitány, így veré át gyilkoló vas,

Szemén ment be, s hátul jött ki azután,

De a döfést kiheverte, S a törököt verten verte,

Azután is, még sokáig száz csatán.” 

Ennyit az Ambras, reneszánsz kastélyban tett látogatásomról, mely számomra a Ferdinánd királyról elnevezett kastély vendéglőjében ért véget, ahol egy isteni Schlossburg toastot, egy Várkastély szeletet ettem (pirítósok közé csapott marhasztéket, balzsamecetes salátával).P1140942.JPG

 

Maja, a méhecske és Benczúr Gyula, székely kapus villája Bajorországban

Posted on Updated on

Hogyan említhető egy lapon a bájos mesefigura és a gigantikus, történelmi tablók festője? Nos elmondom: A múlt vasárnap, amikor a Starnbergi tó körül sétáltunk, egyszer csak egy székely kaput fedeztünk fel. De mit keres itt Ambach és Münsing között ez az “ide nem illő” építészeti remek? Kérdésünkre a választ hamarosan megtaláltuk, a bejárat mellett elhelyezett emléktábla ugyanis arról informált, hogy ennek a villának az első tulajdonosa a nagy magyar festő, Benczúr Gyula (1844-1920) volt. Hosszas googlizás után aztán kiderítettem, hogy a nyaralót, a művész öccse, Benczúr Béla tervezte, a festőművész második feleségének, Ürmössy Boldizsár Piroskának a tiszteletére. Benczúr Gyula és családja 1883-ig lakott benne, amíg a művész a Müncheni Akadémia tanára volt, de amikor a nyugalmazása után visszaköltözött Magyarországra a villát Waldemar Bonsels német író vette meg. Bonsels 3 évig várt a villa átépítésével, végül 1886-ban egy Kortyka nevű építészmestert bízott meg vele, aki a felújítás színsémájául a Benczúr család címerét választotta. A ház keleti szárnyán, amely a tóra néz a zöld-kék, sárga és vörös tónusú, székely kapu színeit alkalmazta. A másik oldalon viszont a domináns, sötétzöld festék réteget meghagyta még a fazsaluzatokon is, mert végső célja az volt, hogy a világos, sötétzöld színárnyalatok a vörössel kiegészítve mágnesként vonzzák a nyaralóra a tekintetet. Nos, Bonsels elégedett volt a végeredménnyel és ebben a tökéletes környezetben születtek meg legjobb művei, úti beszámolói: Indiai utazás (1916) Himmelswork, Emberek a Mennyben, Mario és az állatok (Stuttgart, Deutsche Verlagsanstalt, 1928), Lovas a pusztaságban: egy amerikai utazás (1935), Mario: Egy élet az erdőben (1939).

Az utókor számára azonban a neve a Maja, a méhecske (1912-ben, A Maja, a méhecske és barátai címen nálunk is megjelent nyomtatásban) című “mesekönyv” miatt maradt fenn. Ez a mindössze 200 oldalnyi mű hozta meg Bonsels szerencséjét, akit a könyv megjelenése után a müncheni bohém társaság azonnal a keblére ölelt, sőt mi több a Maja a méhecske (Frank Wedekind és Lion Feuchtwanger voltak a barátai) hamarosan a nemzeti szocialisták allegóriája, az ideális német állampolgár alakja lett. Bonsels nem rejtette véka alá, hogy szimpatizál a náci párttal. Már 1933-ban kitűnt zsidó ellenességével, több cikkében hangoztatta, hogy a zsidó nép “halálos ellenség”, akik megmérgezik az európai kultúrát.

A Maja a méhecske, a mesén túl az író politikai üzenetét tartalmazza, a könyv olvasása során egyértelműen kiderül, hogy minden alkalmat megragad a német faj dicséretére. Míg Maja az ideális állampolgárt testesíti meg, kaptára a jól szervezett katonai társadalmat Emellett a nacionalizmus, rasszizmus és militarizmus elemei is szerepet kapnak Maja 2 alkalommal dühödik fel: először, amikor Flip, a szöcske nem tudja megkülönböztetni a méheket a darazsaktól. Maja mérges szóözöne közben elhangzik, amint a darazsakat “banditák használhatatlan seregének titulálja, akiknek “se otthonuk se hitük” Másodszor pedig, amikor a légy idiótának nevezi Maját, Maja megfenyegeti, hogy megtanítja “tisztelni a méheket” és a fullánkjával fenyegeti Ezzel az író azt akarta kifejezni, hogy a tisztelet erőszakon alapszik Az összetartás szintén alapsémája a történetnek. Maja függetlenségről alkotott véleménye és kaptárának elhagyása szégyenletes cselekedet de bűnét jóváteszi, amikor a lódarazsak támadásáról figyelmezteti népét. Ennek a hűségnek a megnyilvánulása visszaállítja a nemzetségen belüli pozícióját Az ellenséges támadás során a méhek harca és néhányuk hősi halála dicső, katonai tett. Münsing_Ambach_Seeuferstraße_3.JPG

Maja, a méhecske világsikere

A könyv legnépszerűbb és legismertebb adaptációja a japán anime változata lett, a Maja, a méhecske kalandjai címen. Első vetítésére 1975-ben került sor a japán televízióban, Mitsubachi Māya no Bōken címen. Később 42 ország nyelvére fordították le, műsorra került Hollandia, Ausztrália, Németország, Egyesült Államok, Dél-Afrika, Portugália, Kanada, Belgium, Franciaország, Latin-Amerika, Izrael, Irán (Nikoo címen), Olaszország, Görögország, Cseh Köztársaság, Bulgária, Szlovénia, Bosznia, Szlovákia, Spanyolország, Szerbia, Finnország, Lengyelország, Horvátország, Magyarország, Oroszország, Törökország, Libanonban (Zena címen). A filmzenét Karel Svoboda szerezte, a német, cseh és szlovák verziót Karel Gott énekelte, a lengyelt pedig Zbigniew Wodecki.

A rajzfilm adaptáció középpontjában Maja és társai állnak, az egyes kalandok Maja fejlődését szolgálják. A televíziós sorozatban a kalandok fontossága még jelentősebb. Maja egy belső lázongás idején születik meg kaptárában, amikor a kaptár két pártra szakad. Maját tanító nénije, Kasszandra neveli fel. Kasszandra figyelmeztetései ellenére kíváncsiságtól hajtva fedezi fel a világot és megbocsáthatatlan bűnt követ el: elhagyja a kaptárát. Az így száműzetésbe került Maja barátságokat köt más rovarokkal és velük együtt száll szembe a veszélyekkel. A könyv tetőpontja, amikor Maját lódarazsak ejtik foglyul, akik a méhek legnagyobb ellenségei. Börtönében Maja megtudja, hogy a lódarazsak az ő egykori kaptárának megtámadását tervezik. Majának döntenie kell, hogy a várható büntetés terhe mellett visszatér kaptárába és megmenti azt, vagy pedig figyelmen kívül hagyja a megszerzett információt és csak saját szabadulásán fáradozik, így nemzetsége pusztulását okozva. Hosszas mérlegelés után természetesen a visszatérés mellett dönt. Hazája megbocsát neki a hír hallatán és a felkészült méhek legyőzik a lódarazsak hadait. Maja ezután a kaptár hőse lesz, tanítónő lesz, mint Kasszandra és így megoszthatja tapasztalatait és bölcsességét a jövő generációival.

Wolfram Junghans német fotós rendezte 1924-ben a mese élőszereplős filmváltozatát. Ez volt az első filmhosszúságú produkció, amelyben élő rovarok szerepeltek. A Maja, a méhecske a híres horvát zeneszerző, Bruno Bjelinski gyermekoperájának is alapjául szolgált 1963-ban. Előadására Villachban (Ausztria) került sor a Charinthian nyári zenei fesztivál keretében. Az előadás egyediségét az adta, hogy a méhek szerepét gyerekek játszották profi operaénekesek helyett. A filmet 2005-ben a Finnish Film Archive és a Bundesarchiv- Filmarchiv szervezetek együttesen újították fel. Hamburgban és Helsinkiben tűzték műsorra.

Waldemar Bonsels életéről, Bernhard Viel: “A Mézgyűjtő avagy egy sokoldalú élet munkája” című könyvéből tudhatunk meg még többet, na meg felkereshetjük a házát Bajorországban. Az épület mai tulajdonosa a Waldemar Bonsels Alapítvány. A villát, az író dolgozószobáját és a sírját (Bonsels ugyanis a kertben egy zöld, mohos sírkő alatt van eltemetve) előzetes egyeztetés után meg lehet tekinteni.Münsing_Ambach_Seeuferstraße_25_Bonsels-Haus

 

 

 

Crécyi rizskrémleves

Posted on Updated on

Még egy csatához kapcsolódó levest készítettem a héten, Athelstane nevű francia barátnőm segítségével, a Crécyi rizskrémlevest, mely többek között annyiban különbözik a magyar rizslevestől, hogy bot turmixszal pürésítve van és lehet még lencsét is belefőzni!

Hozzávalók: 10 dkg húsos szalonna, 1 fej vöröshagyma, 3 szál sárgarépa, 8 dkg rizs, 2 dkg vaj, 1,5 liter víz, 2 dl tej, só, bors

A vékony szeletekre vágott vöröshagymát és szalonnát aranybarnára pirítjuk. Hozzáadjuk a karikákra vágott sárgarépát, rövid ideig pároljuk, majd felengedjük vízzel. Amikor fő beletesszük a rizst, megsózzuk, borsozzuk. Lassú tűzön puhára főzzük, majd a sűrűjét áttörjük. A levébe visszatesszük a pürésített rizst hozzáadjuk a tejet és a vajat. Tetszés szerint tehetünk bele még néhány kanál főtt rizst, vagy belefőzhetünk 3-4 evőkanál darát vagy piros lencsét.

crécy soup

Közben Athelstane, aki mellesleg Angesból származik, felidézte a történelem órán tanultakat a crécyi csatáról (Battle of Crécy, Bataille de Crécy). Persze utána google-eztem, így megtudtam, hogy 1346. aug. 26-án zajlott a franciák és angolok között dúló százéves háború idején (1337-1453). Mellesleg ez a csata volt az egyik legfontosabb ütközete a háborúnak a ma is létező francia falu, Crécy en Ponthieu közelében (Calais-hoz közel van a belga határnál).
A bevetett új fegyverek és taktikák miatt a hadtörténészek a lovagi hadviselés hanyatlásának kezdeteként ítélik meg ezt az ütközetet.

A csatáról

A francia király seregében jelen volt a főnemesség színe-java. Több mint kétharmada lovasokból, főleg a hűbéresek katonaságából állt, akik szertelen, fegyelmezetlen és zsákmányra éhes katonák voltak. A franciák mellett I. János cseh király vezetésével számos cseh, valamint navarrai, luxemburgi, flamand és baleári katona is harcolt a seregben. A gyalogság pótlására, de különösen az angol íjászok elleni harcra Fülöp terve az volt, hogy mintegy hatezer genovai zsoldos számszeríjászt állít az első vonalba, akiknek a feladata az lesz, hogy rányilazzanak az ellenségre, ezután a lovagok a megszokott, frontális nagy tömegű rohamukkal söprik majd el az ellenséget. A király azonban nem ismerte az angol stratégiát, így nem látta előre annak a fölényét meg úgy tűnt elfelejtette a Flandriában elszenvedett vereséget. Rá nem hatott ösztönzőleg, mint az angolokra.

Az angoloknál III. Eduárd vezette a hadjáratot Franciaország ellen. Magával vitte 16 éves, ugyancsak Eduárd nevű elsőszülött fiát (1330-1376), aki később Fekete Herceg néven vált híressé (Eduárd 1330-ban született Woodstock városában. III. Eduárd király elsőszülött fia, Richárd angol király apja lett. 1343-ban megkapta a walesi hercegi címet. Katonai tehetsége itt 1346-ban, a crécyi csatában mutatkozott meg első ízben, ami után lovaggá ütötték. Nemes természetére vall, hogy a csata után tisztelgett a harcban elesett ellenfele, János, cseh király emléke előtt, átvette annak címerét és jelmondatát: Ich dien/I serve –Szolgálok. (A három strucctollas címer azóta is a mindenkori walesi herceg címere.)

Nos kanyarodjunk vissza 1346-hoz, amikor az Eduárdok vezetésével az angol csapatok sikeresen partra szálltak a Cotentin-félszigeten, Normandiában és hamarosan sikerült mélyen behatolniuk a francia területekre. Fülöp jelentős serege már kiélezett nyilakkal és kardokkal, extra külföldi csapatokkal megtöbbszörözve erejét (cseh, luxemburgi, baleári, flamand és genovai) várta, hogy szétzúzza a betolakodó angol seregeket.

Fülöp délután 4 óra körül érkezett a harcmezőre. Ekkor parancsot adott csapatainak, hogy rendezzék soraikat és készüljenek fel a támadásra, de a parancsa nem jutott el az élcsapathoz-vagy egyszerűen nem hallgattak rá, ami akkoriban gyakran előfordult a nemesek dölyfössége miatt. A katonák, lovagok, úgy érezték, hogy végre utolérték az előlük az előző nap is alig elmenekült kisebb angol csapatot, így mindannyian részt akartak a könnyűnek várt dicsőségből és azonnal támadásba lendültek. A csata a genovaiak támadásával kezdődött. Amikor elég közel értek az angolokhoz, nyilazni kezdtek, de egy angol krónikás feljegyzése szerint egyetlen nyílvessző sem talált telibe. A számszeríjasoknak az eső miatt gondjaik voltak a fegyvereikkel, nehezen tudtak támadásba indulni, ezért a türelmetlen lovagok serege nagy részüket egyszerűen legázolta. Az angol íjászok viszont kivárták, amíg a genovaiak, illetve a rajtuk áttörő lovagok a lőtávolukba érnek és akkor megsemmisítő erejű nyílzáport zúdítottak rájuk. A száguldó lovagok keresztülvágtattak a menekülő genovai zsoldosokon, de aztán az első sorok elakadtak a sárban, és a mögöttük vágtatók öklelték fel őket. Csakhamar sok nemes és külföldi lovag a sártengerben fetrengett, többen egymást taposták el, vagy a rájuk zúduló nyílzápor ölte meg őket. Számos ló azért bukott fel, vagy vetette le a gazdáját, mert az angol kővető ágyú hangja halálra rémítette őket. Bár sokakat puszta lendületük elvitt az angol vonalakig, de ott a lovak beleestek a kihegyezett karókba, míg másokat a lándzsás lovagok szúrtak halálra. A többieket csatabárdokkal, kardokkal és alabárdokkal ölték meg.

A franciák veresége katasztrofális volt. Talán ha néhány ezer ember tudott megmenekülni Fülöp hadából, a többiek mind odavesztek a sárban, az angol nyílzáporban, vagy az angolok lándzsáitól haltak hősi halált. A halottak, sebesültek, foglyok és eltűntek száma durván harmincezer fő lehetett, ráadásul odaveszett a francia nemesség nagy része. Elesett II. Károly Alencon grófja, I. Lajos flamand gróf, Rudolf, Lorraine hercege és VI. Enguerrand councy grófja. Vak János, Bohémia királya, Luxembourg grófja is, két lovagjával együtt, akik a lovát vezették a harcba. A korabeli lovagi felfogásra jellemzőek voltak az ilyen önfeláldozó cselekedetek, amelyek azonban nem járultak hozzá a sikerhez. Az angolok veszteségei ezzel szemben mindössze 100 főre tehetőek.

 

 

 

 

Csataleves és Belforti káposztaleves

Posted on Updated on

Belfort, Franciaország keleti részén, France-Comté régiójában található (Strassbourg és Lyon között). A város jelentős ipari központ, a Jura hegyvonulatának északi pereménél, ott, ahol keskeny átjáró nyílik a Vogézek és a Jura között nyugatra, a Saône völgyére és a termékeny Burgundia felé.

Belfort maga egy kis város, legfőbb nevezetessége az oroszlán domborművel-monstrummal díszített erődítmény. Már a 13. században vár állott a város közepén lévő sziklás tetőn, de igazi erődrendszerré csak akkor építették ki, amikor az addig német-római császárok uralma alatt álló városka a vesztfáliai béke következtében 1648-ban tartósan francia birtokba került. XIV. Lajos adott parancsot Sébastien Le Prestre de Vauban-nak, Franciaország híres marsalljának, hogy bevehetetlen erődöt építsen a stratégiailag fontos helyen. A nagyszerű hadi építészmester a nagyjából ötszög alakú belső várat további bástyákkal csillag alakúvá alakította át, és a közelében több kisebb erődöt is emelt. Az így megerősített Belfort sikerrel állt ellen a porosz hadaknak, 1814-ben és 1815-ben, de igazi hírnevét az 1870-es háborúban szerezte, amikor Denfer-Rochereau ezredes parancsnoksága alatt alig 16 000 fő védte a várost, a porosz sereg 40 000-es seregével szemben. Belfort 103 napon át állta az ostromot, annak ellenére, hogy naponta 5000 nehézlövedéket lőttek ki rá. A háború már rég véget ért, megkötötték a Franciaország számára szégyenteljes fegyverszünetet is, de Denfer-Rochereau nem még ekkor sem adta fel a várat, csak akkor, amikor Thiers ideiglenes kormánya utasította erre (Denfer-Rochereau emlékét Párizsban nagy tér és emlékmű őrzi). Ellenállása nem volt hiábavaló, mert a terület önálló státuszt kapott, s Elzász-Lotharingiával ellentétben nem került német uralom alá. Ennek köszönhető, hogy a Territoire-de Belfort ma is önálló megye.

Belfort a 20. század végén a Festival International de Musique Universitaire (FIMU) zenei fesztiválról híresült el, amit minden év májusában rendeznek meg. Ebből az alkalomból 250 koncert zajlik a város különböző helyein, kb. 2500 meghívott előadóval, diákok, amatőr zenekarok fellépésével. Itt aztán mindenféle zenei stílus képviselteti magát a folk, rock, éppúgy, mint a jazz, klasszikus és experimentál.

Csataleves és a Pot au-feu

Nos, mivel Strasburg után útba esett a belforti oroszlános erődítmény (“Le Lion de Belfort), ezért úgy gondoltuk, hogy betérünk és megnézzük. A monumentum megtekintése után mondanom sem kell, hogy alaposan megéheztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy betérünk a várhoz közel eső első vendéglőbe. Így bukkantunk rá a Pot-au-feu-re.

Az ajtóra kifüggesztett menü alapján úgy tűnt, hogy a vendéglő a híres húsleves (Pot-au feu) mellett más, szintén egyszerű, helyi ételeket kínál. Nos, ez jó jel,-gondoltam,-mert tapasztalataim szerint általában a kevés étel, jól elkészítve a kiváló vendéglők ismérve. Épp hogy elfoglaltuk a helyünket, máris egy ánizsos (Anis de Pontarlier) aperitív italt tett a mosolygós pincérlány elénk. Belekortyolva kellemes meglepetést okozott a teljesen más ízvilágú provence-i ital, ami jobb volt, mint a görög ouzó. Ezután én elsőként egy amuse bouche-t, egy hal terrine rendeltem, amit papír zacskóba csomagolva hoztak, friss kenyér kíséretében. Az asztalra készített sóvirággal (fleur de sel) megszórva igazi ínyenc fogás volt. Utána Denfer-Rochereau ezredes tiszteletére a Csatalevest kértem, a férjemnek meg a gombaszezon miatt a girolles-ra, azaz a rókagombára esett a választása, amit rozmaring ízesítésű vajban párolva készítettek el. Ezután természetesen nem hagyhattuk ki a pot au-feu-t, a laktató húslevest, melyhez a zöldségeket külön fogásként tálalták fel (többek között kucsmagombával körítve hozták, 25 db morille-t számoltam! Szóval nem sajnálták). A helyi Côte de Jura vörös borral leöblítve már tudtam, hogy a Pot-au-feu be fog kerülni az emlékezetes gasztró élmények közé. Végül a Crème brûlée tette rá a belforti étkezésünkre a koronát, amit szintén a Jura nevű, csak sárgaszínű borral készítettek. Íme 2 kikuncserált recept a Pot -au feu szakácsától:

Csataleves

Hozzávalók: 2 db sárgarépa, 2 db spárga, 1 fej vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 2 ek olaj, 3 dl tej, 6 dl húsleves, só, bors

A felszeletelt sárgarépát és vöröshagymát az olajon megpirítjuk. Felöntjük a húslevessel és a tejjel, hozzáadjuk a megtisztított és darabokra vágott spárgát és a póréhagymát. Amikor a zöldségek megpuhultak, kivesszük a levesből, pürésítjük majd újra visszatesszük és még egyszer felfőzzük.

Belforti káposztaleves

Hozzávalók: 35 dkg füstölt oldalas vagy 25 dkg füstölt szalonna, 20 dkg főzőkolbász, 1 kis fej fehér káposzta, 20 dkg burgonya, 2 szál sárgarépa, 3 fehérrépa, 1 fej vöröshagyma, 3 l víz, só

A szeletekre vágott füstölt húst vagy a szalonnát a vízzel együtt egy nagyobb fazékban felfőzzük. Amikor főni kezd, mint a húslevesnél szokás, leszedjük a habját, majd beletesszük a 4 részre vágott káposztát és nagyon gyenge tűzön kb. 90 percen át főzzük. Hozzáadjuk a negyedekre vágott burgonyát, a zöldségeket, a kolbászt és tovább főzzük addig, amíg meg nem puhulnak. Végül a káposztát, a füstölt húst és a kolbászt a leves után tálaljuk.pot-au-feu-au-menu-des-chasseurs