Hónap: május 2015

La Delizia al Limone-citrom álom

Posted on Updated on

Van valami oka annak, hogy az Amalfi öböl úgy szerepel minden valamirevaló esküvőszervező listáján, mint a világ egyik legromantikusabb és legszebb helye, nem csoda, hogy oly sok fiatal pár akarja a Tirrén tenger partján kimondani a boldogító igent. Roberto Rossellini, a neorealista filmek atyja, az 1940-es évek közepén szeretett bele Amalfiba, amikor egy nap, lesétált a tengerpartra, és látott néhány agyonnapozott “őrültet” (művészt) a forró homokban heverve, értette meg, hogy honnan szállt beléjük az ihlet. Rosselini ezután 4 filmet forgatott le az Amalfi öböl különböző városaiban, Anna Magnanival, akivel közösen megvásárolt egy monazzenot, egy kis olasz halászkunyhót (ahova azonban később Ingrid Bergman költözött be). Rosselini lelkesedése hamarosan átterjedt a korszak nagy hollywoodi sztárjaira is, akik elözönlötték a szigetet. És bár igen valószínűtlen, hogy Salvatore De Riso cukrászmestert is az Amalfi part forró homokja ihlette meg, amikor 1989-ben megalkotta a “La Delizia al Limone ” süteményét, mindenestre azóta a legkeresettebb édesség. Naples 325

A De Riso család 1908-ban vásárolta meg dohányboltját az Amalfi-part egyik legrégebbi településén, Minoriban (az 1. századból származó római villák maradványai itt találhatók, gyönyörű pompeji színű freskóikkal, agyagkancsóikkal stb.), ahol 1910-től jégkrémet és citrom granitát kezdtek árusítani a turistáknak. A jóval később született Salvatore, (1966-ban) megörökölvén az üzletet már fiatal korában eldöntötte, hogy a vendéglátóiparban fog dolgozni. A vendéglátóipari főiskola elvégzése után inaséveit az Amalfi-part legjobb szállodáiban töltötte, majd 1989-től érdeklődése egyre inkább a cukrászat felé kezdett irányulni. Sal akkora szenvedéllyel vetette bele magát a gasztronómiába, hogy néhány éven belül az egyik legelismertebb cukrászmester lett nemcsak Dél-Olaszországban, de az egész országban is. A 90-es években indította el Minoriban, a tengerparton “Sal De Riso” nevű vendéglőjét, Tramonti kézműves műhelyében pedig 1994-ben megalapította az első és azóta is Dél-Olaszország egyetlen tekintélyes Olasz Mestercukrász Akadémiáját, az IGINO-t. 1999-ben óriás csokitortájával hívta fel magára a figyelmet, amikor Alfred Hitchcock 100. születésnapja alkalmából elkészítette a világ legnagyobb tortáját. A piramis alakú, gigantikus csokoládétorta súlya 500 kiló volt, azonkívül 300 kg cukrot használt fel a rendező filmjeinek legfőbb jeleneteit ábrázoló snittek megalkotásához. Annak ellenére, hogy Salvatore 2010-ben és 2011-ben is megnyerte az olasz Accademia Maestri Pasticceri Italiani versenyt, számára a mai napig a legnagyobb érdem, hogy sokan kizárólag csak azért zarándokolnak el ide Minoriba, hogy megkóstolják valamelyik süteményét. Sikerének titka a szenvedély és elhivatottság mellett, hogy kiváló minőségű termékeit, gondosan kiválasztott szakemberek segítségével, szuper alapanyagokból gyártja. Vitathatatlan, hogy Sal minden terméke, akár édes, akár sós, egy-egy kalaplengetés Dél-Olaszország kincsei előtt, mint az amalfi citrom, az annurcai alma, a giffoni mogyoró, a tramonti ricotta, Campania citrus gyümölcsei (narancs, japán naspolya, barack), a san marzanoi paradicsom és az itt termelt extra szűz olívaolaj.

Delizia al limone

delizia al limone süteményt 1978-ban Carmine Marzuillo cukrászmester ötlötte ki, és az édesség már a születése pillanatában népszerű lett az Amalfi parton. Később 1989-ben az akkor még nagyon fiatal Salvatore De Riso vette át tőle a staféta botot és így lett a körte-ricottakrémes tortája mellett, a citromos kupola a legkeresettebb desszertje, nemcsak Minoriban, de Nápolyban is. Ezt a tényt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Salvatore, Minori faluban lévő cukrászdája valóságos zarándokhely, a sütemény varázsának rengeteg híresség hódol, mint pl. Rainer monacói herceg, a pápa stb., mert a La Delizia al Limone egyike azoknak a páratlan alkotásoknak, amelyek nem túl édesek, de leheletkönnyű tésztájuk és utánozhatatlan citrom aromájuk miatt egyszerűen olyanok, mintegy legismertebb-legidézettebb költemény szállóigévé vált sorai. Nos, képzeljünk el egy kis, havas kupolát –(de van akiket a kis torta alakja egy kényes női kebelre emlékeztet, engem a mi kaszinó tojásunkra) – citromkrémmel megtöltve, vékonyra reszelt citromhéjjal a tetején. A kupola, a speciális Pan di Spagna, azaz a spanyol kenyér vagy ún. Genovai torta receptje alapján készül, ami olyan puha, hogy szinte szó szerint elolvad az ember szájában, a citrom kellemes savanyú ízét pedig jól kiegészíti a tésztában lévő darált mandula. A szenzációs, hogy amikor a villával beleszúrunk a süteménybe, nem ütközik ellenállásba, a fehér citromlikőrös krémnek pedig annyira intenzív az íze, hogy a gyönyörtől automatikusan becsukódik az ember szeme. Ez a torta az olaszok szerint magába foglalja a Sorrentoi-öböl citromligeteinek parfümjét. Az Amalfi napsugara alatt érlelődő citromlikőr, a Limoncello ugyanis nem hordozza magában az alkohol drasztikusan domináns, néha keserű ízét, amely néhány likőrrel töltött édességnél zavaró tényező, mert Sal de Riso szerint a citromlikőr feladata, hogy a citromkrémmel együtt beszivárogjon a torta minden “porcikájába”. A citromálom dicsőítéséről ennyit, ezután csak annyit tennék még hozzá, hogy az Amalfi-öbölben járva feltétlenül látogassanak el Salhoz,- és kóstolják meg a ” Delizia al Limone “-t-, amely nem véletlenül hódította meg az egész világot (éppúgy megtalálható Nápoly minden cukrászdájában, mintahogy a londoni Harrodsban, és egyéb speciális gourmet üzletben szerte a világon).Delizie-al-Limone

Reklámok

A világ legjobb pizzája Nápolyban

Posted on Updated on

Naples 036A pizza a nápolyi konyha legnépszerűbb és talán legősibb étele, olcsó és tápláló volta miatt, hamar elterjedt a szegények között, de a bárók, és a fejedelmek is gyakran hódoltak neki, mint pl. a Bourbon családból származó I. Ferdinánd király (1751-1825), akinek a capodimonte-i (Nápolyban) kastélyában porcelán sütőben sütötték a pizzát, mert az olasz egyesítés után az új királyt azonnal idevonzotta ez a déli specialitás.

A mai Nápolyban járva vannak olyan pizzeriák, ahol már modern sütőben sütik a pizzát, de az igazi, autentikusat továbbra is fatüzelésű kemencékben készítik, úgy, hogy a pizziaiolo legény a tésztát a közepén vékonyra nyújtja, a külső részén meg vastagabbra, majd jófajta oliva olajjal megkeni, és különböző feltéttel megpakolja, végül egy gyors mozdulattal a sütőlapátra helyezi és becsúsztatja a kemencébe, ahol amíg kisül néhányszor megforgatja. Nápoly 2 legnépszerűbb és leghíresebb pizzája a „marinara”, ami 1734 óta ismert, és a „margherita”, amelyet 1796 és 1810 között találtak ki, de igazából csak 1889. június 11-e óta népszerű, amikor a Brandi nevű pizzateria tulajdonosa, Raffaele Esposito mester, Margherita Savoyai hercegnő tiszteletére az olasz zászló színeire emlékeztető feltéttel (a mozzarella, paradicsom, és bazsalikommal) megrakva szolgálta fel. Nápolyban járva nem hagytam ki egyik híres pizzériát sem, úgymint a:

Pizzeria da Matteo-t, amely a nápolyi rakparton, a via Tribunalén található, és már régóta törzshelye a gazdag és híres embereknek. A korábbi látogatók között volt pl. az olasz filmsztár Marcello Mastroianni, vagy az amerikai elnök Clinton is. Ha egyszerű környezetben, igazán ízletes pizzát akar enni az ember, akkor ez a legmegfelelőbb hely rá. Az olcsó árak és gyors kiszolgálás tovább fokozza az ember jó hangulatát, egyedül arra kell vigyázni, hogyha valaki az első emeleten óhajtja elfogyasztani, felfelé menet ne verje be a fejét az alacsony mennyezetbe, mert akkor előfordulhat, hogy filmsztárok nélkül is csillagokat lát.

A 2. kiváló pizzeria az Antica pizzeria da Michele, a Duomo közelében, a történelmi városrészben található, ez Nápoly legnépszerűbb pizzériázója, mert a dekorációja autentikus, de a fő attrakciója mégis a kitűnő pizza. Azonban, ha az ember úgy dönt, hogy megkóstolja, rá kell szánnia pár órát, mert a sorbanállás része a rituálénak.Naples 039Naples 784

Brandi

A Chiaiai nevű sétáló utcától balra találtam rá egy keskeny mellékutcában, (a Piazza del Plebiscito zóna) a Brandira, ahol a legenda szerint a mitikus pizza Margherita megszületett. Ez a pizzaház sokkal elegánsabb, mint a Matteo, a bejáratnál Nápoly legnépszerűbb figurája a szerencséthozó Pulcinella vigyorog ránk, a mázas kemencében sütött pizzák pedig utánozhatatlanul finomak, így nem csoda, hogy az ínyencek fellegváraként híresült el. Ha úgy döntünk, hogy megkóstoljuk itt a mesés Margheritát, jó, ha előre rezerválunk helyet magunknak (csak este 8-tól tart nyitva).Naples 048

A Nápolyi öbölben, Marioval és a maffiával

Posted on Updated on

640px-Primavera_di_StabiaeSzombaton reggel fél kilencre beszéltünk meg találkozót a Garibaldi buszpályaudvaron nápolyi sofőrünkkel, Marióval. A Marcello Matroianni kinézetű, csak kicsit testesebb, 54 éves sofőrünkkel, aki az olaszokra nem jellemző módon hajszálpontosan érkezett. Amikor beültünk az autójába (Crysler voyager) előre bocsájtotta, hogy piano e tranquillo, azaz normálisan fog vezetni, nem őrült “spanyolként”. Ezt nagyon díjaztuk, mintahogy később azt is, hogy rejtekutakon hamar kijutottunk Nápolyból. A sztrádán, Castellammare Stabia felé vettük az irányt, amely a varázslatos Tavasz című festményéről vált világhírűvé. Castellammare, amely a Monte Faito lábánál fekszik, Positánótól 30 kilométernyire, valójában a római kori Stabiae város helyére épült, amelyet a Vezúv 79-es kitörése Pompejivel és Herculaneummal együtt betemetett. Mindezeket az egykori római kori város látogatása közben tudtuk meg. A régészeti parkban tett sétánk során derült ki az is, hogy a város nevét a szomszédos Pozzano (ma a város egyik kerülete) partján épült erőd után kapta, amelyet a város védelmének érdekében emeltek. Később a város Castellammare di Stabia néven a Sorrentói-félsziget kapujaként vált hírhedtté, mivel lakosságát többnyire a nápolyi camorra-klánok tagjai népesítették be. Miközben önfeledten sétáltunk a romok között, Mario megemlítette, hogy a városban a mai napig nem ritkák az utcai lövöldözések és az erőszakos leszámolások, mert a település maffiosói teljes ellenőrzés alatt tartják a tengerparti településeket. A meglepően szép hely ekkor hirtelen félelmetessé vált számomra, de Mario rátett még egy lapáttal, amikor hozzáfűzte, hogy a Nápolyi öbölben vannak helyek, ahol nem tanácsos az utcán sétálni– ilyen pl. Castellammare is, ahol a buszok meg sem állnak. Pedig a maffia idetelepülése előtt a város a római patriciusok kedvenc üdülőhelye volt, aminek bizonyítéka a számos feltárt villa. Stabiát a Bourbon dinasztia utasítására már 1749-ben elkezdték feltárni, de 1782-ben az ásatási munkálatokat a frissen felfedezett Pompejire összpontosították, így az itteni kutatásokat csak 1950 után indították el újra. Ekkor kerültek felszínre a Villa San Marco és a Villa Arianna (a képen látható festmény, a nápolyi archeológiai múzeumban van). A harmadik fontos látnivaló Stabiában a Szent Balázs-katakombák, egy ókeresztény templom, amelyet a város egyik dombjának (Varano) tufarétegeibe vájtak. Valószínűleg egy római kőfejtő helyén alakították ki és a 6. században Szent Mór tiszteletére használták a városba betelepülő bencés szerzetesek. Belsejét 6.-9. századi freskók díszítik.

Stabiát “kipipálva” gyorsan bepattantunk az autóba és Mario a Monte Lattari hegy alatt áthaladva Positano felé vette az irányt. Amikor egy kilátóhely közelébe értünk Mario megkérdezte, hogy megálljunk-e a kanyarban pár fotó erejéig,- de mivel még annyi látnivaló várt ránk, intettünk neki, hogy andiamo, csak menjünk tovább. De a sors úgy hozta, hogy mégis meg kellett állnunk, mert egy turistabusz előtt két carabinieri állt lesben, s amikor az egyik megpillantott a hátsó ülésen, mint a filmekben a slow motion jeleneteknél-hiába haladtunk tovább, intett Marionak, hogy azonnal húzódjon félre. És megkezdődött az igazoltatás. Az egyik rendőr állandóan szemmel tartva engem, faggatta Mariot, hogy kik vagyunk, hova igyekszünk, mire Mario póker arccal vágta rá, hogy a barátai vagyunk és Amalfiba megyünk. A rendőr azonban nem találta kielégítőnek a magyarázatot, mert felszólította Mariót, hogy szálljon ki a kocsiból. Amikor elvitték, a férjemmel úgy döntöttünk, hogy kiszállunk egy kis friss levegőt szívni, de legnagyobb megdöbbenésünkre az ajtók nem nyíltak. Ekkor elfogott egy enyhe pánik, de amikor később kiderült, hogy tolóajtóként működnek, és végre kiszabadultunk, megnyugodtam. Kint a rekkenő hőség szabályosan fejbekólintott, pedig mégcsak május eleje volt. Éppen belefeledkeztünk volna az elénk terülő csodálatos látványba, amikor egy rendőrnő mellém lépett és arra kért, hogy álljak át a kocsival, mert blokkolom a forgalmat. Miközben széles gesztusokkal elmagyaráztam neki, hogy az autó nem a miénk, láttam, hogy a carabinierik Mariót körbefogva még mindig faggatják, ő meg az igazolványával hadonászott az orruk előtt. Az adóvevőjükön informálódtak arról, hogy vajon Mario szerepel-e a bűnügyi nyilvántartásban? Úristen, lehet, hogy egy maffiózó a sofőrünk? De úgy tudom, hogy azok, mint a jakuzák, védik a turistákat!….kb. 10 perc múlva Mario végre visszatért, s mintha mi sem történt volna, megjegyezte, hogy nem is gondolta volna, hogy a signora, mármint én, ilyen sensibile alkat vagyok. Kíváncsi lettem volna, ha őt idegenben leállította volna egy rendőr, mennyire őrízte volna meg a nyugalmát. De válasz nélkül hagytam, mert a lényeg az volt, hogy tovább mehettünk, és 20 perc múlva már meg is érkezünk Positánóba. Mariót ezúttal otthagytuk a parkolóban és megbeszéltük, hogy 1 óra múlva találkozunk. A városban hatalmas volt a nyomor, tombolt a turismo, a keskeny utcákon több ízben életünket kockáztatva ugrottunk félre a robogó motorosok elől, így nem igazán tudtunk a látnivalókra koncentrálni. 1 óra bőven elég volt a főként butikokból álló üdülőhelyből, meg a lökdösődésből, különben is már alig vártuk, hogy Amalfiba érjünk, a Nápolyi öböl állítólag legszebb településére. Rövid kocsikázás után fel is tűnt előttünk Amalfi, ahol első pillantásra egyetértettünk azokkal a római patriciusokkal, akik a csodálatos természeti környezettől elragadtatva, a part szurdokaiban, völgyeiben építtették fel villáikat (a legrégebbi leletek a Kr. e. 1. századból származnak). A legendák szerint a város, Héraklész egyik szerelme, egy Amalphi nevű nimfa után kapta a nevét, akit ezen a vidéken temettek el. A történészek véleménye szerint viszont a várost valószínűleg 320-ban alapították Nagy Konstantin császár katonái, akik miután elűzték őket az Adriai-tenger partvidékéről, az egykori Lucania területén megalapították Melphe városát, majd miután onnan is menekülni kényszerültek, a Sorrentói-félsziget déli oldalának egyik szurdokvölgyében megalapították Amalphit. A város nevének jelentése: Melphéből érkezettek. Termőföldek hiányában a lakosok itt sokáig kizárólag a tengeri kereskedelemből tartották fenn magukat. A nagy nyüzsgés és a csodálatos tengerpart ellenére Amalfi csalódást okozott nekünk, mert a város legimpozánsabb épülete mindössze a Szent András katedrális volt, ami tulajdonképpen egy épületegyüttes részét képezi egy másik templommal, a kriptával, a monumentális lépcsővel, az előcsarnokkal, a harangtoronnyal, valamint a kolostorral együtt. És slussz kb. ennyi volt itt a látnivaló, na meg a limoncello, ha azt látnivalónak lehet nevezni, mert Sorrento mellett Amalfi a limoncello (citromlikőr) gyártás másik nagy központja, a legjobb citromfajták itt az Amalfi-parton teremnek. A legízletesebb a sfusato amalfitano, amelyet nemesítéssel állítanak elő. Sétánk közben betértünk egy helyi limoncello üzembe, ahol ingyen kóstolás után 4 euróért vettünk is egy kis üveggel. Amikor 2 óra múlva beültünk az autóba, Mario megkérdezte, hogy ebédeltünk-e már? Mert ő evett egy mogyoró fagyit, meg ivott hozzá egy isteni caffe del nonno-t, egy nagypapa kávéját, ami egy félig hideg, félig krémszerű délutáni kávéital olasz neve, és pontosan az ilyen meleg napokra lett kitalálva, mint a mai.Naples 725Naples 739

-Mi az ebéddel a következő és egyben utolsó állomásunkig, Ravelloig várunk-válaszoltam neki-mire vette a lapot és ezúttal accelerando, azaz felgyorsulva repített minket a Rufolo család birodalmába. Utunk a Diabolo, azaz az Ördög alagúton vezetett keresztül, melyhez az a babona fűződik, hogy rengeteg ember halt már itt hirtelen halált. -Valami ezoterikus erő lehet a bűnös-mondta magyarázatként Mario vészjósló hangon, így örültem, amikor sértetlenül Ravellóba értünk. Pár óra hosszára ismét búcsut mondtunk neki és elindultunk a város felfedezésére. Ravellóról annyit tudtunk meg, hogy a 350 méter magas Monte Torellóra épült festői városkát a Rufolo család virágoztatta fel a 12.-13. században. Nekik köszönhető a székesegyház, valamint számos kisebb egyházi épület megépíttetése is. A család egykori otthona, a Villa Rufolo, ma Ravello leglátogatottabb romvára. Kertjéből csodálatos kilátás nyílik a Salernói-öbölre. A sokáig elfeledett és elnéptelenedett települést végülis a 19. században fedezték fel ismét, festői szépségének köszönhetően, számos külföldi művész itáliai körútjának egyik kötelező állomása lett. Richard Wagner pl. 1880. január 4. és október 3. közötti hosszú olaszországi tartózkodása alatt a Villa Rufolo kertjében találta meg Klingsor varázskertjének képét, ez ihlette meg a Parsifal megírására (ma egy vendéglőt találunk itt Klingsor néven). A halála óta évente megrendezett Wagner-fesztiválnak köszönhetően Ravellot a Zene városa (Città della musica) jelzővel is illetik. A Rufolo kastély megszemlélése után a hegytetőn lévő Villa Cimbronére voltunk kíváncsiak. Már a rómaiak is ismerték a ravellói sziklán elterülő hat hektáros erdőt, a cimbroniumot, amelynek fáit hajóik építéséhez használták. Az első villa ezen a helyen a 11. században épült fel az Acconciajoco nemesi család számára, akik az épületnek a Villa Patrizia nevet adták. A későbbiekben a villa a gazdag Fusco patríciuscsalád birtokába került, majd a Pitti család szerezte meg. Őket a D’Angiòk, majd a Sassók követték. A területért nemcsak stratégiai szempontok miatt (könnyen védhető szikla tetején fekszik), hanem gazdasági okok miatt is versengtek, ugyanis a terület nagy része lapos, termékeny talajjal rendelkezik, ami a sziklás Ravellóban nagy kincsnek számított. A villa és a környező liget a 18.–19. században pusztulásnak indult, majd elnéptelenedett. A 19. század végén fedezték fel ismét, amikor Ernest William Becket, Lord Grimthorpe, itáliai körutazása során az Amalfi-parton járt. Az angol lordnak annyira megtetszett Ravello, hogy 1904-ben megvásárolta a telket, valamint a romos állapotban levő villát, majd megbízta Nicola Mansi helyi építészt a birtok felújításával. Annak ellenére, hogy megőriztek néhány korábbi kertépítészeti elemet, (mint például a Fusco család idejéből származó központi sétányt), a birtokot a kor angolkert építészetének szabályai szerint alakították át.

A park megtekintése után a hegyről lefelé vezető úton végre betértünk egy kis vendéglőbe, ahol én egy Spagetti alla carbonarét rendeltem, a férjem meg egy Tutti di mare-t mindenféle tengeri herkentyűvel megpakolt tálat. Mindkét fogás-si manga bene-, (ehető, mindennapi koszt volt), de később megállapítottuk, hogy az olasz konyha alaposan túl van értékelve. A visszafelé vezető úton Mario nápolyi anekdótákkal szórakoztatott minket, így lett teljes a Nápolyi-öböl-beli kirándulásunk. Naples 803


Capri saláta

Posted on

Naples 519A múlt héten ettem Capri szigetén ezt az isteni salátát. A Nápolyi öbölben Insalata caprese néven ismerik. A legfinomabb akkor, amikor frissen érett paradicsom kerül bele.

Hozzávalók: 2 db buffalo mozzarella, 4 db paradicsom, 1 csomag friss bazsalikom, fél kk nagy szemcséjű só, oliva olaj, kenyér

Elkészítése: Szeleteljük fel a 4 paradicsomot (6 személyre) meg a 2 mozzarellát. Rendezzük el a tányérokon. Szórjuk meg nagy szemcséjű sóval (őrölt borssal) és locsoljuk meg oliva olajjal. Díszítsük friss bazsalikom levelekkel.

Készítsük el hozzá a bruschettákat: dörzsöljük be a kenyér vagy ciabatta szeletek tetejét fokhagymával, enyhén sózzuk meg, majd helyezzük rá egy zsírpapírral kibélelt tepsire. Locsoljuk meg mindegyiket enyhén oliva olajjal és süssük pár perc alatt ropogósra.

 

 

Naspolya likőr és naspolyás rétes Nápolyban

Posted on Updated on

 

 

Naples 1951 napja tértem vissza 10 napos dél-olaszországi “turnémról”, így gondolatban még mindig valahol a pompeji romoknál időzöm. Orromban érzem a narancs és citromligetek illatát, na meg a naspolyákét. Igen a naspolyákét, vagy másnéven loquatokat, melyek mindenüvé követtek minket, Pompejiben, Amalfiban és Capri szigetén. Pedig a sárgabarackhoz hasonló gyümölcs a rózsafélék családjába tartozik és Kína déli részéről származik, mégis elterjedt a mediterrán országokban. A naspolya egy örökzöld fa vagy bokor, a világon még rengeteg néven ismert, úgymint japán naspolya (biwa), kínai szilva (lo guat vagy pípa), Törökországban máltai szilva (malta eriği, ) Máltán naspli, Olaszországban nespolo, Libanonban akidenia, Izraelben pedig sheseq a neve.

Ezt a mediterrán vidékeken érő naspolyát azonban nem szabad összetéveszteni a Magyarországon ismert naspolyával, mert a nespolo először is ősszel vagy tél elején virágzik, a fa gyümölcse pedig tél végére vagy kora tavaszra érik meg. A fehér, ötszirmú virágok 2 cm átmérőjűek, és annyira édes és erős aromájúak, hogy illatukat már messziről meg lehet érezni. A fa gyümölcse egyébként fürtökben nő, és a mi sárgabarackunkhoz hasonló, gömbölyű, sárga, narancssárga, vagy néha vöröses színekben fordul elő. A húsuk fehér, sárga vagy narancsszínű, (aszerint, hogy melyik fajta) az ízük fanyarédes és lédús.

A nespolo önmegtermékenyítő variánsa a ‘Gold Nugget’ és a ‘Mogi’ fajták viszont csak Ázsiában ismertek. A japán naspolya főként az enyhe, szubtrópusi vagy mérsékelt égövi országokban terjedt el, ahol elsősorban, dísznövényként termesztik, mert érdekes mintázatú lombozata különösen látványossá teszi a mediterrán kerteket. Pakisztánban, Iszlamabadtól északra áprilistól érik. A savanyú, éretlen gyümölcsökből chutney-t és a szószok mellett könnyű borokat is készítenek, erjesztett formában pedig pálinkát, néha csak kristálycukor és szesz hozzáadásával. A mediterrán országokban az édes illatú virágai mellett a gyümölcse miatt is igen kedvelt. A nespolo akkor a legédesebb, amikor puha és narancsszínű. Az íze az őszibarack, citrus és mangó ízére emlékeztet, cukrot, savat és pektint tartalmaz. Nápolyban nyersen, (de a héját lehántva) vagy más gyümölcsökkel keverve salátákhoz fogyasztják, a gyümölcséből lekvárt, zselét, chutneyt főznek és gyakran könnyű koktélokban is jelen van. Kemény, kissé éretlen gyümölcséből legjobb pitét vagy tortát készíteni, számítani kell azonban, hogy a gyümölcs hulladék aránya, a mag méretétől függően, 30 százalékos vagy annál több is lehet. Nápolyban híresült el a naspolyából készült likőr is, Nespolino néven, amit a nespolo mag hozzáadásával aromásítanak, az ital íze így erősen emlékeztet az ámbra és amaretto likőr ízére, ami nem csoda, hiszen mindegyik likőrfajta dió és barackmag hozzáadásával készül. A japán naspolya ital, akárcsak az olasz nespolino kis mennyiségben ciánt is tartalmaz, de csak annyit, mint a mandula, tehát nem mérgező.

Naspolya likőr

Hozzávalók: 1 liter 90% -os alkohol, 200 gr naspolya vagy sárgabarack, 300 gr naspolya mag (őszibarack mag), 700 gr cukor, 1 liter víz

Vágjuk fel a gyümölcshúst apróra, a magját meg törjük össze egy mozsárban. Helyezzünk 1 liter tiszta alkoholt légmentesen záródó üvegbe és adjuk hozzá a gyümölcshúst a maggal együtt. Hagyjuk az üvegekben lévő italt a gyümölccsel együtt sötét helyen 2 hétig, amikor eszünkbe jut néha rázogassuk meg. 15 nap elteltével 1 liter vízhez adjunk hozzá 700 g cukrot, és főzzük sziruppá. Öntsük rá a többi összetevőre. Helyezzük megint az üvegeket pár hétre a kamrába majd amikor az illatáról érezzük, hogy megérett szűrjük le és hűtsük le. Amikor kellőképpen hideg már fogyaszthatjuk is.

Napoli 2015 091Sfogliatelle-olasz rétes, naspolya olajos rikotta krémmel (a rétes a képen balról a 3.) Erre a süteményre a férjem egyszerűen rászokott, mert annyira ízlett neki a naspolya és narancsolajos rikotta sajtos krémtöltelék.

Hozzávalók a tésztához:7,5 dkg disznózsír, 2 tojássárgája, 50 dkg finomliszt, 1 nagy csipet só, 7,5 dkg cukor

A töltelékhez:2 tojássárgája, 3,5 dkg étkezési keményítő, fél vaníliarúd, 1 narancs reszelt héja+ leve, (naspolya helyett 100 gr sárgabarack gyümölcshús) 2,5 dl tej, 7,5 dkg cukor, kevés finomliszt a nyújtáshoz

A kenéshez: 1 tojásfehérje

A disznózsírt a mélyhűtőben fagyosra dermesztjük. A tojássárgájákat kézi habverővel elhabarjuk 3/4 dl vízben.A lisztet egy nagy tálban összevegyítjük a sóval és a cukorral.

A lisztes tálba belereszeljük a fagyos zsírt, aztán a lisztes keveréket minél gyorsabban összemorzsoljuk a zsírral. Apránként hozzáadjuk a vízzel habart tojássárgájákat, és az egészből tésztát gyúrunk.

A tésztát enyhén lisztezett deszkán, lisztezett nyújtófával 1/2 cm vékonyra nyújtjuk, és háromszor hajtogatjuk. Először vízszintes irányban képzeletben harmadoljuk a tésztát, és a felső harmadát ráhajtjuk a középsőre, erre pedig az alsó harmadát. 90 fokkal elfordítjuk, kinyújtjuk 1/2 cm vékonyra. Ha ez megvan, akkor harmadolva összehajtjuk úgy, ahogy az előbb tettük. Ez volt az első hajtogatási menet. Ezután a tésztát minden menet előtt elfordítjuk 90 fokkal, majd kinyújtjuk, a többi ugyanaz.

A tésztát folpackba csomagolva 1 órát szobahőmérsékleten pihentetjük. Ettől megpuhul. Közben a töltelékhez a tojássárgájákat, az étkezési keményítőt, a fél vaníliarúd kikapargatott belsejét, a reszelt narancshéjat meg levet és a tejet kis edényben, kézi habverővel csomómentesre keverjük. Mérsékelt tűzön, folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük, majd lehúzzuk a tűzről, elvegyítjük benne a cukrot. Átöntjük egy tálba, hogy mielőbb kihűljön. A tésztát enyhén lisztezett deszkán, a nyújtófával 2 mm vékonyra nyújtjuk, kb. 50×40 cm-es téglalap lesz belőle. Fűrészfogú késsel 10×10 cm-es négyzetekre vágjuk, és azok közepébe 1-1 csapott ek tölteléket rakunk. A tésztanégyzetek széleit vékonyan megkenjük tojásfehérjével, amelyet előtte villával enyhén felvertünk, aztán mindegyiket félbehajtjuk, háromszög formájú tasakokat kapunk. Az összeérő tésztaszéleket összenyomjuk. A sütéshez 5 cm-es rétegben olajat forrósítunk, egy kb 24 cm-es serpenyőben. Beletesszük a fánkokat, és miután feljöttek az olaj felszínére, először 1,5 percig, majd fordítás után 1 perc alatt megsütjük őket. Sütés után papírtörlőn leitatjuk róluk a felesleges olajat, és porcukorral megszórjuk. Kb. 20 db lesz belőle.

 

Naples 160

Karfiol tepertő

Posted on

chestnut blossoming 021Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 100 gr liszt, 30 gr sajt, 1 kk curry, 1 tojás, 1 fehérje, 1 ek vaj, 175 ml sör

a mártogatóshoz: 150 gr zsázsa, 150 gr joghurt, 150 g aludt tej, só, bors

1. Szedjük rózsáira a karfiolt, majd dobjuk forrásban lévő sós vízbe és főzzük 3-5 percig. Szűrjük le, a lisztet a sajtot és a curryt keverjük össze.

2. Válasszuk szét a tojásokat, a sárgájához adjuk hozzá a vajat meg a sört, verjük fel mindkét fehérjét kemény habbá, ez lesz a massza, amibe belemártogatjuk majd a karfiol rózsákat.

3. Forrósítsuk fel az olajat, és süssük aranybarnára a karfilrózsákat. Készítsük el a mártogatóst a joghurtból, az aludt tejből, meg a zsázsából. Ízesítsük sóval meg borssal.chestnut blossoming 024

 

Karfiol szték paradicsomos rizzsel

Posted on

CauliflowerHozzávalók: 1 fej karfiol, 3 ek oliva olaj, 2 kk kömény, 2 kk koriander, cayenne bors, só, 1 kk agavé szirup

a paradicsomos mentás rizshez: 200 gr rizs, 10 db koktél paradicsom, 1 ek paradicsomszósz, 1 gerezd fokhagyma, só, 1 ek agavé szirup, 1 ek friss menta, fél citrom leve

Elkészítése: Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

Mossuk meg a karfiolt és vágjuk nem túl vékony szeletekre. Forrósítsunk meg 1 evőkanál olajat egy serpenyőben és pirítsuk meg benne a karfiol szeleteket. Sózzuk meg.

Készítsük el a marinádot: tegyünk 2 evőkanál olajat egy salátás tálba, adjuk hozzá a köménymagot, a koriandert, a cayenne borsot, sót meg agavé szirupot. Forgassuk meg benne a karfiol sztékeket mindkét oldalon, ezután a karfiol sztékeket rendezzük el egy pergamennel kibélelt tepsin, és süssük ropogósra 10-15 percig a sütőben.

Pirítsuk meg a fokhagymát egy kevés olajon, majd adjuk hozzá a rizst, öntsük fel vízzel, sózzuk, borsozzuk (a rizst savanyíthtjuk borral vagy citrommal). A főzés befejezése előtt 5 perccel dobjuk rá a rizsre a paradicsomokat, kanalazzuk rá a konzerv paradicsomot, ízesítsük sóval, borssal, meg 1 kanál agavé sziruppal. Tálaláskor terítsük szét a tányéron a paradicsomos rizst, helyezzük rá a karfiol sztékeket és szórjuk meg bőven friss mentával meg petrezselyem zölddel.