utazás
Simon-Júda fesztivál Párkányban
Közeledik Simon (a Buzgó) és Júda Tádé (a Bátor) apostolok kettős ünnepe. A néphit szerint jeles időjárási és gazdálkodási határnap, olyannyira, hogy országszerte ismert szólás fűződik hozzá: -“Megérkezett Simon-Júdás, jaj már néked pőregatyás!” Vagyis október elejétől fogva már melegebben kell öltözködni. Egyes vidékeken nem Dömötör, hanem Simon volt a juhászok elszámoltatásának és felbérlésének a napja (Kiskunfélegyháza, Horgos, Zenta, Sárvár). A két nap között a juhásznak és az esztendőre elszegődött béresnek 3 nap szabadság járt. Hegyaljának legkedveltebb szőlőpatrónusa, Simonnak és Júdának Sárospatakon oltáruk van. Az ő ünnepükön kell a szüretet megkezdeni. Az erdélyi szászok között Simon és Júda nap, erdélyi nyelven: Seimegojd, a házasodás határnapja. Amelyik lány holdvilágkor nem megy ki az erdőbe, lekési, amikor feljön a Hold, meg kell várnia a következő esztendőt, hogy férjet találjon. Mátéfalva és Szászpéntek falukban ez a nap a lányok és legények napja, ekkor választják ki a jövendőbelijüket.
Szent Júdás és Szent Simon Jézus unokatestvérei voltak?
Thaddeus Szent Júdás és Szent Simon, a két legkevésbé ismert apostol paradox módon a Mesterükhöz legközelebb álló két unokatestvér (mások cáfolják lsd. cikk folytatása) Legalábbis a hagyomány egészen biztos ebben, ami Júdás Thaddeust illeti, hiszen a Szentírásból egyértelműen kiderül, hogy az apja, Alpheus, Szent József testvére volt, míg anyja, Mária Kleofás, Szűz Mária unokatestvére. Ami Simont illeti, származása a félhomályba vész. Közös liturgiai ünnepük is abból fakad, hogy mindketten Perzsiában hirdették az evangéliumot, és ott szenvedtek vértanúhalált is.
Júdás, a hűséges tanítvány
Amikor a Tizenegyek szétszéledtek Jeruzsálemből, hogy más országokban hirdessék Isten országát, Júdás Tádé Galileából és Szamáriából elindult, hogy Szíriába, Örményországba és az ókori Perzsiába menjen. Ezen a területen találkozott Simonnal – állítják a hiteles források -, és missziós együttműködésükkel több tízezer babilóniai és más városokból származó embert nyertek meg Krisztusnak. Mint mindig, az evangélium követőket és ellenségeket is szerzett magának: a két apostol számára végül elérkezett a legfőbb tanúságtétel órája, amikor keresztényeknek nevezték magukat. Nagy bátorság volt, mert letartóztatták és a Nap templomába vitték őket, a mindkettőjükre kiszabott ítélet az volt, hogy vagy Diana istennőt imádják, és így tagadják meg Krisztust. Erre Júdás Tádé válasza az volt, hogy hamisnak nyilvánította a pogány bálványokat. Amikor ezt kimondta, két szörnyű démon jött ki a templomból, és elpusztította őt. Egy másik verzió szerint a jelenet szemtanúi ijedtükben vadul rávetették magukat a két apostolra, akiket brutálisan megöltek. Ereklyéiket a Szent Péter-bazilikában őrzik.
Az igazság az, hogy Simon 117 előtt halt meg Perzsiában vagy Jeruzsálemben. Ereklyéi Rómában a Szent Péter-bazilikában és a franciaországi Toulouse-ban találhatók. Halála után szentté avatták, azóta a kelmefestők és a tímárok védőszentje.
Júdás Tádé viszont az I. század második felében halt meg Perzsiában vagy Jeruzsálemben. Ereklyéi szintén Rómában a Szent Péter-bazilikában, valamint Franciaországban, Reimsben és Toulouse-ban találhatók. Ő a nehéz ügyekben lévők védőszentje lett.
Párkány, Simon-Júda vásár és a kakas
A Simon-Júda-napi vásárok története Párkányban 1546-ban kezdődött, de a város számára az a dátum vált döntő fontosságúvá, amikor III. Károly 1724. augusztus 6-án vásártartási jogot adományozott a mezővárosnak évi négy vásár megtartására, úgymint: György, Bertalan, Simon-Júda és Luca napja. Egy ideig volt egy ötödik is; a befolyt összeget a templom építésére fordították. A kiváltságlevél szerint a vásárt október végén tartották, (a szentek névnapján) ám a Csehszlovák Köztársaság idején átkerült a hónap elejére, mivel október 28-a államünnep volt. Azóta is október elején rendezik meg (az idén a 477.-et október 12-16-ig).
Ami érdekes, hogy a tatárjárás előtti időben vásárok főleg a szomszédos Esztergomban voltak, heti piacai és vásárai messze földön híressé váltak, Párkány őslakossága is innen ismerte a piacok és vásárok hangulatát, szokásait. Párkány ideje akkor jött el, amikor a tatárjárás után már nem Esztergom volt Magyarország fővárosa, királyi székhelye.
És a párkányiak megragadták az alkalmat és kérelmezték a jól jövedelmező vásárokra az engedélyt, Esztergom persze nem vette jó néven, sőt mi több tiltakoztak ellene, mert az esztergomiaknak is volt vásáruk Simon és Júda napján, ám annak a híre meg sem közelítette a párkányiét. A Honismereti Kiskönyvtár kiadványa szerint az 1847-es vásár már szombaton – később vasárnap – elkezdődött, és 8-10 napig is eltartott. A templom körül árulták portékáikat a kegytárgyárusok, a mézeskalácsosok, a szűcsök, a szabók, a csizmadiamesterek és egyéb kézművesek. A mai termálfürdő környékén a gazdák pecsenyés- és borossátrakat állítottak. A városháza előtti park helyén cirkuszosok, komédiások szórakoztatták a tömeget. A Mária Valéria hídtól (2001-ben lett ez a neve) az ún. Renner- bányáig a farkasdi és a negyedi káposztásuszályok és -tutajok horgonyoztak, és a kocsmákon kívül talán itt volt a legnagyobb zaj. Vércse Miklós, a Párkány és Vidéke munkatársa egyik írásában a régi szokásokat részletezve az ún. fakanalazásról is beszámol. Régen, vásárkor a fiatalság alig várta, hogy esteledjék. Séta közben a vásárban vett fakanállal rápaskolhatott a legény a lányra, a lány a legényre, tekintet nélkül arra, hogy melyik társadalmi réteghez tartozott. Nem volt tanácsos ezért megharagudni, mert akkor nagyon rájárt a rúd az illetőre. Inkább azon mesterkedett, hogy visszaadja, ha lehet, kamatostul” – írja Vércse Miklós, majd így folytatja: „Hajdanában október második felében tartották a vásárt (Simon–Júda napja október 28.). Rendszerint az előtte való héten volt a bortermő vidékeken szokásos szüreti bál. Ahogy ez befejeződött, kezdetét vette a vásárra való készülődés. Maga a vásár általában 8-10 napig tartott, de nem egy esetben két hétig is elhúzódott. Mivel a párkányi búcsú november 5-re, Imre herceg napjára esik, a vásár vége rendszerint beletorkollott a búcsúba. A külön búcsút később el is törölték.
Párkány és a Simon-Júda nap 2023 október 12-16-ig
Párkány vagy szlovákul Sturovo Esztergommal szemben, a Duna bal partján fekszik. A települést a török idők előtt Kakath és Parkan néven is említik. A Kakath név, milyen érdekes, a kakas főnévből származik. A törökök a települést elfoglalva várat építettek itt és a Dsigerdelen Parkan (= zsigerlyukasztó erőd, vagyis az ellenség májába lyukat fúró vagy ékelődő erőd) nevet adták neki.
A napjainkban mindössze 11.000+ lakost számláló kisváros 2 nagy vonzereje: a termálfürdő és a Simon Júda fesztivál, amelyet az idén 477-ik alkalommal fognak megrendezni. Ami érdekes, hogy ezt a vásárt csak az utóbbi évtizedben fedezték fel újra, Magyarországról is sokan mennek át, nemcsak Esztergomból, hanem távolabbi vidékekről is a vásári hangulat miatt. Egyre több a szórakozási lehetőség, és az igényes kézműves és népművészeti munkák. Gasztronómiai csemegékből és italokból sem lesz hiány. A sétálóutcai színpadon különböző stílust követő koncertek várják a látogatókat. Benkó Dixieland Band és Szulák Andrea, a The Backwards, a Funk You, a Trapéz, a Little Symphony és mások színesítik a palettát.
Fügetorta
A mediterrán országokban igen népszerű a füge ilyenkor nyáron különösen kedvelt csemege, kecskesajttal előételként egy kis mézzel nyakonöntve, vagy süteményként fogyasztva.
A görög fügés sütemény neve, görögül: sikopita, ami egy olyan sütemény, amelynek fő összetevője a füge. Több elkészítési változata terjedt el a világon. Pl. az Egyesült Államok déli részén lévő görög konyhának és az észak-amerikai Appalache-hegység vidékének is része. Az észak-karolinai Ocracoke-ban pl. évente fügefesztivált rendeznek. A fügés sütemény fő hozzávalója a füge A további összetevők között szerepelnek a süteményre jellemző összetevők, valamint olyan egyedi összetevők, mint a pekándió, dió, pisztácia, mandula, datolya, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg.
A füge-torta lehet lédús és a tetejét fügealapú mártással, mézzel, tejszínhabbal vagy mázzal díszítik. Egyes fügés sütemények tetején írós mázat használnak. A sütemény fő dísze mindig a füge. Ezen kívül a fügetorta elkészíthető pudingos tortaként, batyutortaként, réteges tortaként és szimpla torta formájában is. Az Egyesült Államokban gluténmentes változatban is népszerű. Sütő helyett serpenyőben is süthető.
Hozzávalók:
2 csésze liszt
1 1/2 csésze cukor
1 kk só
1 kk szódabikarbóna
1 kk fahéj
1 kk szerecsendió
1/4 kk szegfűszeg; őrölt
3 tojás
1 csésze fügekonzerv
1 csésze olaj
1 csésze író vagy joghurt
1 evőkanál vanília
GLAZÚR
1/2 hűtőből kivett vaj; (1/4 csésze)
1/2 csésze cukor
1 evőkanál könnyű kukoricaszirup
1/4 kiskanál szódabikarbóna
Melegítsük elő a sütőt 325 F-ra. Kombináljuk össze a torta hozzávalóit, és keverjük jól össze. Öntsük egy tepsibe. Süssük ki egy 9×13″-es, kizsírozott tortaformában; 45 perc alatt. Készítsük el a mázat a megadott hozzávalókból: olvasszuk meg a vajat, adjuk hozzá a cukrot az 1 evőkanál kukoricaszirupot és a 1/4 kiskanál szódabikarbónát forraljuk 3 percig. Öntsük a tortára, amíg meleg.
A sütemény tálalható tejszínhabbal, vagy egyszerűen minden nélkül.
Tipp:
A fügekonzerv helyettesíthető almaszószal.
A zselízi Esterházy kastély és egy “huncut” történész portréja
Kedvenc bicikli utam a Szentendre-Párkány (Sturovo-Szlovákia) útvonal, majd Esztergomon keresztül vissza Aquincumig. Hetente egyszer megteszem ezt a 100 kilométeres kihívást. Egyik alkalommal a férjemmel együtt úgy döntöttünk, hogy tovább merészkedünk, egészen Zselízig, ami még 38 kilométerre van Esztergomtól, mert a csobogó Garam, és a gyógyfürdők mellett, (Párkány, Szántó, Gyűgy, Bellegszencse–micsoda nevek!) ráadásként ott található az Esterházy család nyári rezidenciája, az Angol parkban lévő többszáz éves fákkal, vele szemben pedig a Bagolyvár, Franz Schubert emlékszobájával, és a híres cukrász, Eduard Sacher szülői házával.
Mivel jómagam is 5 évet tanultam hegedülni kíváncsivá tett a Bagolyvár, ahol Schubert két ízben is lakott, hogy minél közelebb legyen tanítványaihoz, az Esterházy lányokhoz.
Amikor megérkeztünk Zselízbe kiderült, hogy a kastélyt még renoválják, és csak az idén (2023) augusztus végén nyitják meg ünnepélyesen a nagyközönség előtt. A férjem morgolódott egy kicsit, hogy utána nézhettem volna a közösségi hálón, hogy ne jöjjünk potyára és miután a zselízi Magyar Ház is zárva volt az utolsó csapást az mérte ránk, amikor a helyiek által Bagolyvár névre keresztelt Schubert emlékház-múzeum is zárva volt. Pár fényképet azért készítettem a baglyos homlokzatról, meg a Schubert szoborról, és már indulni is akartunk vissza Esztergomba, amikor egy jókedélyű cigány házaspár odaszólt, hogy ha be akarnak menni, hívják fel a múzeum igazgatóját, ott van az ajtón a mobil száma. Addigra a férjemnek már totál elment a kedve a kultúr programtól, de én nem akartam élmény nélkül hazamenni, bepöntyögtem hát a megadott számot, mire egy kellemes férfihang válaszolt, kitűnő magyarsággal, hogy ne menjenek sehova, 5 perc múlva ott vagyok. Mivel nem volt sehol feltűntetve, hogy mennyibe kerül a belépőjegy, azért biztos, ami biztos, rákérdeztem, hogy mennyibe kóstál, mire a férfi azt válaszolta, hogy:- „Huncut ember vagyok, majd megállapodunk.”- Nos, a huncut ember, Polka Pál, alias Pável Polka 5 perc múlva már ott is állt előttünk teljes életnagyságban,
Bevezetőül megkérdezte, hogy honnan jövünk?-Ugye nem Budapestről, mert őket nem szeretem, beképzeltek,-mondta, majd nevetve hozzátette, hogy csak vicceltem. És ezután beengedett a szentélyébe, mert hamarosan kiderült, hogy a múzeumban kiállított tárgyak háromnegyede az ő magántulajdonában van. Hosszú évek óta gyűjti, azon kívül önkormányzati képviselő, kulturális bizottság elnöke, és ő kezdeményezte a Franz Schubert emlékszoba mellett működő városi múzeum megalapítását is.
A kis múzeumban aztán abszolút nyomon követhető volt, hogy Polka Pál már több évtizede milyen szenvedélyesen foglalkozik Zselíz történetével, és hogy mekkora erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy minden orgánumon keresztül népszerűsítse szeretett városát. Könyvet is írt róla: „Zselíz város TOP 12 történelmi érdekessége” címen, melyek a következők:
1. Schubert, és zselízi múzsája, Galanthai Esterházy Karolina
2. A Szent Jakab templom és a római szarkofág története. A katolikus templom egy eredeti római szarkofággal rendelkezik, szép 14. századi gótikus freskókkal, a Gróf Esterházy János Károly szívét őrző kápolna a helyi temetőben meg zarándokhely
3. a zselízi fakastély, mely Zselíztől keletre a Garamon túl, Árokmajor közelében található. A helyi lakosok által Hosszúláncként ismert területen, éveken át csodájára jártak egy terebélyes, több mint 600 éves nyári tölgynek
4. az “elsüllyedt kastély” a Gereble nevű vadászterületen
5. az Esterházy kastély és az Angol park
6. Bagolyvár Schubert és Eduard Sacher lakhelye
7. Fischer Colbrie Ágoston kassai megyés püspök, Zselíz szülötte
8. A zselízi csoport régészeti emlékei, a neolitikus kerámia lelőhelyek a környék földjein, amelyek zselízi kultúra néven külön csoportot alkotnak
9. Dávid csillag
10. Nagymindszent
11. Kutyatemető az angolparkban, évszázados tölgyekkel, páfrányfenyő avagy a ginkó helyet adott a gróf hűséges kutyáinak
12. A Sacher torta
Visszatérve a Bagolyvár múzeumra, ami eredetileg a helyi kastély melléképületeihez tartozott, nevét a homlokzatán lévő bagolyról kapta. Esterházy János Károly építtette, később a család magántanítóit helyezte itt el vagy a kastély nevezetesebb alkalmazottait, mint pl. Franz Schubertet (1797-1828), aki a hercegi család meghívására kétszer tartózkodott huzamosabb ideig itt, 1818-ban és 1824-ben, mert zongorázni tanította János Károly két leányát, Máriát és Karolinát. A zeneszerző szobra az épület előtt áll.
Az Esterházy-kastélytól mindössze 125 méterre, keletre található ez a 19. század elején kialakított, klasszicista épület, amelyet 1822 óta Bagolyvárként emlegetnek. A helyi udvarház és a környező gazdaságok akkori tulajdonosának, gróf János Károly Esterházy de Galanth (1777 – 1834) utasítására hozták létre, amikor másodszor várták Bécsből a gróf két leányának a tanárát, Franz Schubertet. Schubert első zselízi tartózkodása alatt a két leány még tinédzser volt (16 és 13 évesek), de 1824-re már eladó sorba kerültek. Abban az időben nem volt összeegyeztethető a szigorú erkölccsel, hogy a lányok egy fiatal zenetanárral közös épületben éljenek, ezért 1822-ben megépítették ezt a kastélytól elkülönített házat a tanárok és egyéb vendégek számára. F. Schubert 1824-es négy hónapos tartózkodása a Vas Bagoly-kastély felső szobájában áhitatos zenei légkörré varázsolta az épületet. Schubert halála után az 1842 –1943 években a földszinten, az akkori konyha területén a bécsi szakács és világhírű cukrász, Franz Sacher dolgozott, aki ezekben az években Esterházy János Károly özvegyének a meghívására, konyhai szakácsként dolgozott a közeli kúriában 1854-ig.
A múzeum lenti szintjén, baloldalt a neolitikum, és a Római Birodalom idejéből származó értékes leleteket vehettük szemügyre, míg a jobb szárnyában a II. világháború és a közeli múlt tárgyi emlékeit tekinthettük meg. Az emeleten pedig Franz Schubert terme, személyes holmijai kaptak helyet és a magánlevelezését követhettük nyomon.
Ezeken felül Pável Polka tartogatott még néhány különlegességet, például büszkén mutatott meg egy százezer millpengős papírpénzt, amin egy helyi szépség, Rudas Valéria képe látható (a 100 pengőn, a 20 pengőn és az 5 pengősön is ő van).
“Az egész történet 1939 húsvét vasárnapján kezdődött, amikor Moskó Kálmán, neves festőművész és grafikus Budapestről, Bénybe utazott. Az átutazó figyelmét már máskor is felkeltette egy-egy különlegesen szép népviselet vagy az itt élő palóc lányok nemes arcvonásai. Ilyenkor fényképezőgépével rögtön megörökítette őket. Amikor visszatért Budapestre, és előhívatta a filmet, az egyik portrén egy rendkívül szép, 16 éves lányt fedezett fel. Később megtudta, hogy Rudas Valika a neve, aki akkoriban a bényi iskola tanulója volt.
Moskó a fényképpel egy rövid levelet küldött az iskola igazgatójának, amelyben megkérte: egyezzen meg a lány szüleivel, hogy portrét készíthessen a lányról. Azok beleegyeztek, így a festő még abban az évben két hétre Bénybe utazott, ahol naponta 23 órán keresztül dolgozott a lány portréjának megfestésén. 1940-ben forgalomba is került az új, kétpengős bankó, a lány arcképével. 1941 áprilisában Valika nem kis meglepetésére a Magyar Nemzeti Banktól 1000 pengőt küldött postán a nevére – ez volt a jutalma azért, hogy az arcát kölcsönözte. A pénzből a család bebútorozta a nappalit. A leány arcképe később, 1945-ben a 100 000 pengős bankón is megjelent, majd egy évvel később egy újabb papírpénzen is.” Pável Polka azonban talált egy képet a későbbi Valikáról is, immáron idős asszonyként, amikor már a szépségét bizony kikezdte az idő vasfoga.
Tovább haladva Polka Pál egy római kori fiola maradványára hívja fel a figyelmünket, melynek titkát egy peruggiai kollegája fejtett meg: a rendeltetése az volt, hogy a római asszonyok háborúban harcoló férjeiknek küldték a betekercselt levélre ráerősítve, a fiola tartalma az asszonyok könnyeivel volt tele, mely gyógyír volt a férjek sebeire. Eddig ezt se tudtuk.
A fenti szinten aztán a mindössze 31 éves korában elhunyt Schubert emlékére a zongorájánál elénekeltük a Csermely halkan zúgott című dalát.
A másfél órás látogatás nagyon élvezetes volt, Polka Pál fantasztikus energiája és szenvedélyes érdeklődése a múltbeli dolgok iránt felvillanyozó hatással volt ránk. Kiderült, hogy rendszeresen tart helytörténeti témájú előadásokat, pl. Bécsben, aztán az ürményi kastélyban, a komáromi Duna Menti múzeumban, Szentendrén, Pócsmegyeren, és számos település iskolájában. Feleségével, a Zselíz Polgári Társulás egyesület keretén belül rendszeresen szervez kamarakoncerteket itt a Schubert múzeum kertjében.
A feledhetetlen és tartalmas múzeum látogatás után Polka Pál könyvének egy példányával gazdagodva távoztunk. Búcsuzóul még jó tanácsként elmondta, hogy feltétlenül térjünk be a zselízi cukrászdába, ahol a finom kávéhoz mennyei Sacher tortát kínálnak, jó áron.
“És augusztus végére várom Önöket a kastély ünnepélyes megnyitójára!”-tette hozzá,-“de már jöhetnek korábban is, mert az idén augusztus 16-tól 20-ig tartják meg az 57. Országos Népművészeti Fesztivált, Zselízen. A nemzetközileg minősített seregszemle több helyszínen is zajlik majd és a külföldi együttesek is teljes létszámban érkeznek.” Ott leszünk!-bólintottunk és felpattantunk a biciklijeinkre és elviharzottunk a cukrászda irányába.
Fagylaltcsoda Pückler módra
“Carpe diem! -ez volt szeptember első hetének a vezér mottója számomra. Hogy miért? Mert ellátogattam Brandenburg tartományba, Pückler herceg kastélyába. Ja, hogy még sohasem hallottak a “Zöld hercegről?” Nos nem csoda, mert én sem, egészen a múlt hétig, amikor is a branitzi kastélyban szabályosan belecsöppentem a 19. századi fantasztikus gasztronómiába, mert Pückler herceg kifinomult ízlése nemcsak az ételek elkészítésében, hanem a tálalásban, az interiőrben, az összes érzékszervre gyakorolt “izgatásban” is megnyilvánult.
Hermann von Pückler Muskau (1785-1871) egy ragyogó személyiség volt. Felső-Luzáciában, Muskau várában (ma Bad Muskau) született. Egy ideig a drezdai szász “Garde du Corps” lovasezredben szolgált, majd Franciaországot és Itáliát járta be, gyakran gyalogosan. Apja halála után, 1811-ben megörökölte a muskaui Standesherrschaftot (báróságot). Mint általában korának harcedzett férfiai ő is csatlakozott az I. Napóleon elleni háborúhoz. Szász-Weimar hercege alatt tisztként kitüntette magát a harctéren. Később Brugge (Belgium) katonai és polgári kormányzója lett. A háború után visszavonult a hadseregtől, és egy évig Nagy-Britanniában élt, ahol arisztokrata körökben nagy sikert aratott. 1817-ben feleségül vette Lucie von Pappenheim özvegy grófnőt; a házasságot azonban 1826-ban törvényesen felbontották, bár nem váltak el, és baráti viszonyban maradtak.
Pückler 1828-ban visszatért Angliába. Hazatérve egy nem teljesen hiteles beszámolót tett közzé angliai tartózkodásáról. A könyv óriási sikert aratott Németországban, és nagy feltűnést keltett Angliában, amikor angolul is megjelent, “Tour of a German Prince” (1831-32) címen, melyben többek között étkezési örömeiről készített feljegyzéseit tette közzé.
Lapozzunk hát bele a könyvbe, melyet, miután a herceg gyermektelenül halt meg, a kastély és a birtok, meg a hercegi cím unokaöccsére, Heinrich von Pücklerre szállt, a pénzzel és a leltárral együtt pedig unokahúgára, Marie von Pachelbl-Gehagra, született von Seydewitzre. A herceg irodalmi hagyatékát végül Ludmilla Assing írónő örökölte meg, aki megírta a herceg életrajzát, és posztumusz kiadta az életében kiadatlan levelezését és naplóit.
Vendégségben Pücklernél
A Branitz-palotában a 19. században a hölgyek és urak feudális fogadtatásban részesültek. Bár napjainkban a német és angol anyanyelvűek a róla elnevezett fagylaltról ismerik leginkább a herceget, a könyve szerint egy étkezés minden egyes alkalommal legalább hat fogásból állt, melyek a házigazda életstílusát és művészetekben való jártasságát bizonyították.
-“Ha ön elutazik, mindig legyen önnél egy üveg ketchup.” Ez szerepel Pückler herceg összesen öt, aranyszegélyű, bőrbe kötött kötetének bevezetőjében, amelyek 3500 menüről adnak részletes leírást. Szerintem a ketchup hallatán sok mai modern ínyenc felhúzza az orrát egészen addig, amíg a ketchup összetevőinek a listájára nem vet egy pillantást, mely azonban mindjárt más színben tünteti fel a nagy ínyencet. A 19. századi ketchup ugyanis gomba, szardella, dió és paradicsom keverékéből álló fűszerpaszta volt, amely akkoriban igen kedvelt volt. Pückler egyébként a ketchupön kívül nemcsak a legújabb kertépítészeti ötleteket hozta magával Angliából (elismert és nagyrabecsült kertépítő volt) hanem különféle szószokat, egy sütőgépet és az ebédek – illetve egy második reggeli – iránti előszeretetét is.
A Branitz-palotájában saját külön szalont is berendezett erre a célra: lila selyem kárpitozással, fekete faburkolattal és bútorokkal. -“Fő jellemzőm a jó ízlés, amely mindenben a tökéletességre törekszik” -hangoztatta magáról szerénytelenül a kulináris tudományokra és különösen a konyhaművészetben való jártasságára utalva. Ez számos leveléből kiderül, amelyeket még életében antológiákban adtak ki. Mellesleg ezek hozták meg a hercegnek a szükséges pénzt, amelyet szívesen költött kertépítésre és egyéb extravaganciákra.
Hogy mennyire fontosnak tartotta a kifinomult étkezési kultúrát, azt a Branitzer Tafelbücher (Branitzi asztali könyv) című könyve is bizonyítja. Amikor Pückler udvari marsall volt 1854 és 1871 között, alkalma nyílt dokumentálni a fejedelmi asztal teljes étrendjét, meg azt, hogy kit és mikor hívtak meg vacsorára, milyen ételeket szolgáltak fel nekik, és milyen borok illettek, milyen ételekhez. Pl. gyakran tálaltak szardellamártásos marhahúst, Gottbuss-rákot és ananászos pralinét -de Pückler szerint a híres fagylaltot csak egyszer.
Ha egy étlapon két leves közül lehetett választani, a vendég biztos lehetett benne, hogy egy rendkívül exkluzív lakomában lesz része. Különösen akkor, ha desszertként puding a lá Nesselrode-t szolgáltak fel. Az elnevezés a kor egyik fontos politikusára utalt. Az ételek szerepe az élvezet mellett ugyanis az volt, hogy beszélgetésre serkentsenek. Ha pl. a herceg kertész barátai látogattak el hozzá, akkor olyan ritka zöldségek, gyümölcsök kerültek a tányérra, mint a jégkáposzta, édeskömény, turbolya, jeruzsálem articsóka vagy a cseresznye.
Ezek az alapanyagok képezték a beszélgetés alapját, melyek lehetőleg a kastély kertjéből származtak. Pückler beszélgetés közben szívesen hivatkozott Senecára, aki a vidéki életet a saját földről származó terményekkel dicsőitette, mert Pückler számára is a regionális volt a minőség pecsétje: a környékről származó uborkával és spárgával vagy Spreewald-mártásban sült csukaszeletek elkészítésében verhetetlen volt. A petrezselyemlevest több mint 200 alkalommal említi meg az “Asztali könyvekben”. Aztán a herceg maga alkotta meg a burgonya a lá Semilasso-receptet, mellesleg ez volt Pückler írói álneve is! (a tojássárgájából és ecetből készült remoulade volt a leves különlegessének a titka). “Ha örömet szereznek nekem a látogatásukkal, jó vacsorát ígérek cserébe, ahol a konyhaművészet csak egy kicsit segít a természetnek!” -ez a szöveg állt az egyik vacsora meghívóján. Továbbá: “Minden hozzávalónak változatlanul kell maradnia, és minden jó, ehető dolognak önmagában kell ízlenie, mindenféle fűszer nélkül.” -Ez volt a herceg filozófiája.
Kifinomult, házias konyha
Pückler különös becsben tartotta a burgonyát, amit számos változatban tudott elkészíteni -a legkedveltebb receptre egy pireneusi utazása során bukkant rá, (beutazta Algériát, Tunéziát, Egyiptomot és Szudánt, és felfedezte az ősi Núbiát) ebből lett a pireneusi burgonya saláta, mely a tojássárgája és borecet hozzáadásától vált különlegessé.
1 órakor ebéd a reggelizőteremben
Pücklernek annyira megtetszett ez az angliai szokás, hogy a branitzi palotájában is bevezette: Előkelő látogatóit arany és lila színű szalonjában fogadta, meghitt hangulatban.
Carp á lá Chambord
Saját tenyésztéséből készítette ezt a branitzi specialítást, melyet 1864-ben tálalt fel Auguszta királynőnek, akinek látogatására Pückler már régóta vágyott. Már napokkal előtte begyakorolta a menüt, ami maga volt a tökély.
Édes utóélmény
“Ha mi is szegények lennénk, Lucie (a volt felesége), palacsintát sütne nekem.” -jegyezte meg a herceg. De szegénység nélkül is szerette az olyan egyszerű, regionális ételeket, mint a “lusztinai palacsintát”, aminek a finom portói borból és tojássárgájából készült mártás adta meg azt a bizonyos extra plusz ízt.
Jöjjetek farkas éhesen!
Egy berlini úri társaság 1846-os menükártyája nem kevesebb, mint 15 fogásból állt. Alexander von Humboldt Pückler egyik legfontosabb vendége volt ebben az évben, minden este.
A lá francaise
A herceg azt akarta, hogy a reggeliző szoba berendezése XIV. Lajos stílusú legyen. Egy párizsi magazinból küldött képeket az asztalosának, akinek az után kellett a szobát megalkotnia, és fekete-arany színben kellett berendeznie.
A híres fagylalt
A rózsaszín, fehér és barna színben rétegezett fagylalt ma is igazi bestseller. Az a tény, hogy a 19. században számos recept a lá Pückler néven került be a gasztronómiai irodalomba, tovább növellte a házigazda hírnevét. Ami érdekes azonban, hogy a Fürst Pückler-fagylaltot egy brandenburgi cukrász találta ki, csak Hermann von Pückler-Muskau hercegről nevezte el. A fagylalt három rétegből -csokoládé, eper és vanília – áll, és Nápolyi fagylalt vagy Harlekin fagylalt néven is ismerik.
Hozzávalók
– 1 tábla étcsokoládé
– 2 evőkanál tejszínhab
– 7-8 eper hámozva
– 6 csésze vaníliafagylalt lágyítva
– tejszínhab, opcionális
1. Olvasszuk fel a csokoládét a tejszínnel, és keverjük simára. Keverjünk össze két csésze fagylaltot a csokoládéval, amíg jól el nem oszlik. Öntsük egy 9×5-ös forma aljába, simítsuk el egy spatulával, és fagyasszuk kb. 2 órán át.
2. Rétegezzünk 2 csésze megpuhult vaníliafagylaltot a csokoládés rétegre, és simítsuk el egy spatulával. Fagyasszuk egy órán át, vagy ha már eléggé megszilárdult, rögtön hozzáadhatjuk az epres réteget.
3. Turmixoljuk péppé az epret. (Körülbelül 1/4 csésze legyen.) Keverjük össze a pürét a maradék vaníliafagylalttal. Öntsük a megkeményedett vaníliás rétegre, fedjük le, és tálalás előtt fagyasszuk még egy órát.
4. A tálaláshoz fordítsuk meg, és vegyük ki a formából a tányérra. Vágjuk szeletekre, és kívánság szerint cukrozott tejszínhabbal tálaljuk.
A “Vendégségben Pückler hercegnél” Zu Gast bei Fürst Pückler című könnyv 65 történelmi receptet tartalmaz, melyet a kastély melletti Cabalier-házban, Tim Sillack séf újraértelmezésében megvásárolható!
A váci múmiák története
Hatalmas figyelem övezte 1994-ben a 264 természetes úton mumifikálódott emberi maradvány, valamint egy 40 személy maradványait őrző osszárium láda megtalálását Vácott.
A váci Fehérek templomának építése 1699-ben kezdődött, Szűz Mária tiszteletére 1755-ben szentelték fel. Eredetileg a domonkos rendhez, az ún. “fehér barátokhoz” tartozott, ez alapján kapta a nevét is. A templomhoz két kripta is tartozott, a díszes fakoporsókra festett évszámok szerint a kriptákban 1731 és 1808 között temetkeztek.
1994, a váci múmiák maradványainak megtalálása
A templom felújításakor egy munkás meglátott egy repedést a falon, és amikor egy kalapáccsal megütögette, felfedezte, hogy üreges hangot hall. Áttörte a falat, és talált egy lefelé vezető kőlépcsőt. Miután lementek a lépcsőn a plébánossal, egy kriptát fedeztek fel festett koporsókkal.
A plébános azonnal szakértőket hívott a templomba, akik mintegy féléves munka során tárták fel a kriptát. A váci múmiák sorban egymásra helyezett, díszes koporsókban feküdtek. A koporsókon feltüntették a halottak nevét, és haláluk dátumát. Az a tény, ami azóta is megborzongatja a látogatókat, hogy az egész világon egyedülálló csoda, hogy ennyi természetesen mumifikálódott holttest maradjon fenn.
A szakértők persze azonnal választ kerestek arra, hogy miként maradhattak meg a testek ilyen jó állapotban. Nos, azt tapasztalták, hogy a helyiség átlaghőmérséklete 8-11 Celsius fok között ingadozott, ami nagyon hasonlít a magyarországi barlangok és földalatti üregek klímájához. A környezeti tényezők (hőmérséklet, páratartalom, légnyomás) együttes hatása segítette a mumifikálódást. Mivel a koporsókat egymásra helyezték, a magasabban lévők kevésbé vizesedtek.
A másik fontos tényező az volt, hogy koporsók többségében fenyőfákból készültek, de találtak több keményfa koporsót is. A fenyőfa hatóanyaga kedvező hatással volt a konzerválódási folyamatokra, a faforgács pedig, amit a testek köré szórtak, felszívta a testnedveket, ezzel elősegítette a kiszáradást. A holttestek 89 százalékában fellelhető volt a tuberkolózis fertőzés nyoma, és 35 százalékuknál ez volt a halál közvetlen okozója a DNS vizsgálatok szerint. Mivel a belső szervek többségében épségben megmaradtak, a testeken el lehetett végezni a szükséges antropológiai, patológiai, genetikai, fogászati és morfológiai vizsgálatokat.
Az eredményekből következtetni lehetett a 150-250 évvel ezelőtti váci lakosok táplálkozási szokásaira, életmódjára, betegségeire, sérüléseire, megélt életkorára, rokoni és szociális kapcsolataira. A váci múmiák vizsgálata nagyon fontos szerepet játszhat ezen kívül a különböző betegségek (HIV, Kaposi-szarkóma, TBC) és azok kialakulásának kutatásában.
A korabeli halotti anyakönyveket a Felsővárosi Plébánián őrizték, és arcrekonstrukciót is végeztek néhány személynél. Az egyik ilyen személy Borsodi Terézia, akinek a teste kiválóan megőrizte a rajta elvégzett császármetszés nyomait. Jól látható, hogy a szeméremcsont felett kezdődő 14 és fél centiméteres műtéti metszésvonal egészen a köldök magasságáig húzódik. Őt gyermekével együtt temették el.
Egy szerzetesnő, Sándor Terézia múmiáján jól látható, hogy a szívét eltávolították, emiatt egy nagy lyuk tátong a mellkasán. Erre a kutatók szerint kétféle magyarázat lehet. Az egyik, hogy Terézia a Pozsonyba tartó útján vesztette életét, és a meleg miatt nem lehetett hazaszállítani az egész testet, így csak a szívét temették el. A másik magyarázat, hogy e módon akarták elkerülni a tetszhalál állapotát.
Szintén kérdéses, hogy mi történt Tridentin Rozáliával, akinek bal kezéről hiányzik a gyűrűs- és a kisujja. A teste mellett, egy cseh nyelvű írást hordozó papírba csomagolva találták meg az ujjait, de azt, hogy miért vágták le, senki nem tudja.
A kripta egyik „leghíresebb” és legfélelmetesebb múmiája Tauber Antónia, egykori tanító. A szája azért áll sikításra, mert a temetést végzők nem kötötték le az állkapcsát, ami kinyílt, amikor az izmok elernyedtek. Miután feltárták a kriptában a testét, kutatásokat végeztek rajta, és kiderítették, hogy a bárónő súlyos gerincferdülése nem csupán oldalirányú volt, de hát-hasi homorulatot és púposságot is okozott. Halálát valószínűleg ez a betegség okozta. A mumifikálódott testek és a koporsók felbukkanása természetesen nem csak a kutatókat és szakértőket vonzotta, hanem a lakosságot is, hiszen nem mindennapi látványt nyújtanak. Aki többet szeretne megtudni a váci múmiák történetéről, az megtekintheti a lelet együttes néhány darabját, számos koporsót és kegytárgyat a Memento Mori című kiállításon Vácott, a Március 15. tér 19. szám alatt, keddtől-vasárnapig 10:00-18:00 óráig.
A többi múmia a budapesti Természettudományi Múzeumban van kiállítva.
Ruszt, a gólyák városa
A Fertő-tónál fekvő Ruszt, magyarul Szil városa (először 1317-ben említik egy oklevélben Ceel magyarul szil ‘szilfa, szilfa’, I. Károly Róbert magyar király I. Anjou-Nápolyi Róbert magyar király adománylevelében, amelyet Desiderius Hedeváry nevű csatlósának adományozott. A mai magyar Ruszt helységnév később a német Ruszt fonetikusan átvett neve lett) minden évben különleges vendégeket fogad: a gólyákat. Tavasztól nyárig mintegy 15 új pár örvendezteti meg a helyieket és a turistákat kelepelésükkel.
Míg máshol a tavasz első hírnökei a földből előbújó virágok, Burgenlandba széles szárnyakkal repül be. A Fertő-tó nyugati partján, a magyar határ közelében fekvő Ruszt városa ugyanis az Afrikából hazatérő gólyák kedvelt célpontja. Már március végén, de legkésőbb április elején költöznek nyári szállásukra.
Évente mintegy tizenöt gólyapár telepszik le itt, és neveli fel utódait. Ezután hatvan vagy még több gólya népesíti be a várost, a helyiek és a turisták nagy örömére….A főutca és a városháza tér házainak kéményei a gólyák kedvelt lakóhelyei. A festői történelmi óváros – amely 2001 óta az UNESCO Világörökség része – régi reneszánsz és barokk házai ugyanis még mindig olyan tégla kéményekkel rendelkeznek, amelyek tökéletesek egy nagy gólyafészek számára.
Az, hogy a gólyák különösen kedvelik Rusztot, és tavasszal szinte mindig elsőként jelennek meg, a helyi gólyaegyesület segítőinek is köszönhető, akik nem sajnálják a fáradságot, hogy a nyári vendégek tartózkodását a lehető legkellemesebbé tegyék. Röviddel a szezon kezdete előtt felmásznak a kémények tetejére, és kicsinosítják a gólya”vendégszobákat”.
Egy 53 méter magas daru segítségével takarítják ki a fészkeket, ahol az előző évi gólyák több kiló földet, gallyakat és szemetet – a műanyag zacskóktól a ruhadarabokig, nadrágokig – halmoztak fel. Néhány fészek az eredeti 40 kilogrammról 100 kilogrammra nő, amikor a gólyacsalád kiköltözik.
A fészkek takarítása azért fontos, mert így megelőzhetők a fiatal madarakra veszélyes betegségek.
A gólyacsaládok fizikai jóléte érdekében a Ruszti Gólyaegyesület 12 hektárnyi rétet is gondoz az állatok táplálékául, amelyek étrendjében rovarok, lárvák és földigiliszták, csigák, egerek és békák szerepelnek.
A szülők naponta négy-hat kilogramm táplálékot hordanak maguknak és utódaiknak, ami azt jelenti, hogy egy gólyacsaládnak körülbelül 20 000 négyzetméternyi vízben gazdag rétre van szüksége a túléléshez.
Nos a Gólya Egyesület gondoskodik a gólyák kellemes ott tartózkodásról és a fizikai jólétükről.
A Fertő-tó egy egyedülálló természeti paradicsom
“A mi rétünkön valami sétál, gázol a mocsárban, fehér szoknyát és piros harisnyát visel.” -énekli egy helyi Gólyaegyesületi tag. Tavasszal és nyáron a régi gyermekdalból ismert látványt mi is minden nap megcsodálhatjuk Ruszt környékén.” A nyaralók örömére, akik szívesen osztoznak a Fertő /németül Neusiedl-tavon, Ausztria legnagyobb taván az elegáns madarakkal.
A tó nem csak a gólyák miatt egyedülálló természeti paradicsom: Kiterjedt nádövezete más ritka madárfajok, mint például a nagy fehér kócsag vagy a gúnár élőhelye is, amelyeket kis szerencsével a Seewinkel Nemzeti Parkban is megpillanthatunk. De Ruszt sztárjai kétségtelenül a gólyák, amelyek családi életét egész nap követni lehet webkamerával. Láthatjuk, hogy a gólyaszülők milyen szeretettel gondoskodnak a kicsinyeikről. Miután a kis gólyák jó 30 nap elteltével kikelnek, míg az egyik szülő táplálékot keres, a másik az utódokról gondoskodik. Az ösztön, hogy a kicsinyeket soha ne hagyják magukra, olyannyira érvényesül, hogy a fészekben lévő gólyák éhen halnának, ha a kenyéradó gólya nem térne vissza. Rusztban természetesen felkészültek az ilyen katasztrófákra: 1987-ben, miután egy gólya egy repülőbaleset következtében már nem tudott sem táplálkozni, sem étel után nézni, az itt élő emberek ápolták. Ennek az akciónak az eredménye a röpképtelen gólyák gondozóállomása lett, ahol sok fiatal gólyát neveltek már eddig is fel.
A gólyák téli szállása 10.000 kilométerre van.
Ennyi luxus mellett a gólyáknak természetesen nehéz búcsút venniük Ruszttól augusztus végén. Egyik-másik gólya teljesen lemond a 10 000 kilométeres afrikai utazás fáradalmairól, és helyette itt marad és itt tölti a telet. A gólyatársaikkal való újraegyesülésre akkor kerül sor, amikor ismét beköszönt a tavasz.
Látnivalók Rusztban
Ruszt festői óvárosa ma már műemlékvédelem alatt áll. A 16-19. századból származó házak szépen karbantartott reneszánsz, barokk vagy historizáló homlokzata, gyönyörű ablak- és kapukeretekkel, oromzatokkal, címerekkel és stukkódíszekkel mindenkit ámulatba ejt. Jellegzetes köríves portálok és boltíves bejáratok vezetnek az idilli belső udvarokba vagy a még régebbi, fedett lépcsőházakkal és árkádokkal ellátott udvari szárnyakba, amelyek némelyikében a városfal maradványai is megtalálhatók. A történelmi városközpontot a kulturális javak fegyveres konfliktusok esetén történő védelméről szóló hágai egyezmény védi. Kék és fehér táblák jelölik az egyes tárgyakat. Ruszt azonban – Salzburg és Krems mellett – egyike annak a három ausztriai mintavárosnak, amely 1975-ben, az európai építészeti örökség évében díjat kapott azért, mert nem felújított, hanem megőrzött, életképes óvárosa van. 2001-ben Ruszt óvárosa a Fertő-tó vidékével együtt felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Ruszt már többször elnyerte a Burgenland legszebb városa címet műemlékvédelmi és kulturális erőfeszítéseiért. A házak még mindig eredeti funkciójukat töltik be, mint a polgárok otthonai és üzleti helységei.
A Halásztemplom: a város legrégebbi és művészettörténeti szempontból legfontosabb épülete. Figyelemre méltóak a 12. századból származó freskók, amelyeket a 19. században fedeztek fel újra, de csak a 20. században tárták fel és újítottak fel több részen. A kis templom ma múzeumként működik és kulturális célokra használják. Különleges akusztikája miatt a nyári hónapokban évente tartanak koncerteket ebben a különleges templomtérben. További látnivalók:
– Városi Múzeum a Kremayr-házban
– Lőportorony: északkeleti saroktorony a 16. századi gyűrűfal részeivel.
– Rust House of Art/Művészet háza
– Borakadémia: 1989 óta a világ első német nyelvű borakadémiája a 17. századi Seehofban működik.
Tökéletes krumplipüré tesszini fűszerkeverékkel
A Ticino Köztársaság és Kanton, németül Tessin (*Tesszin), Svájc legdélibb kantonja, nevét a Ticino folyóról kapta. Ez az egyetlen kanton, ahol az olasz az egyetlen hivatalos nyelv, nem úgy, mint a többi svájci kantonban, ahol a német és a francia nyelv is kötelező az olasz mellett. Az ókorban a mai Ticino területét egy kelta törzs lakta. Később a Római Birodalom részévé vált. Bukása után a nyugatrómai birodalom uralta és a keleti gótok, a lombárdok és a frankok lakták.
Ticinóban egészen 1850-ig a Ticinese franco (Ticinói frank) volt a fizetőeszköz, csak ekkor vezették be a svájci frankot. Amúgy Ticinó a 19. század elején a legszegényebb megyéje volt Svájcnak, ahol tombolt a szegénység, a nyomorúság, alig létezett itt ipar. 1878-ig a kantonban 3 város vetekedett a fővárosi címért, úgymint: Bellinzona, Luganó és Locarnó. Végül 1878-től lett Bellinzona a főváros. Amúgy Ticino gazdag építészeti örökséggel rendelkezik. A névtelen sziklaépítészetétől kezdve a román, barokk és a kortárs stílusokig minden megtalálható, nemzetközileg elismert építészei mindig keresettek voltak világszerte, mint pl. Mario Botta, Aurelio Galfetti, Luigi Snozzi, Livio Vacchini. Már a 18. században az oroszországi és olaszországi arisztokraták számos építészt alkalmaztak Ticinó-ból. A közelmúltban a régió a neoraciacionista Tendenza mozgalom központjává vált.
Napjainkban Ticino két világörökségi helyszínnek is otthont ad: Bellinzona három kastélyának (Castello di Sasso Corbaro, Montebello, és a Castelgrandének), a Monte San Giorgio/Szent György hegynek (1096 méter magas) és Locarno-ban zajlik a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál, Svájc legrangosabb filmfesztiválja, amelyet augusztus második hetében tartanak. Az Estival Jazz egy ingyenes szabadtéri jazz fesztivál szintén nagy vonzerejű szórakozást nyújt, amelyet Luganóban és Mendrisio-ban tartanak június végén és júliusban.
A sziklás területen a barlangok régen egyúttal pincék is voltak Ticino-ban, a 20. század második felében rusztikus, családi kézben lévő éttermeket rejtettek, ahol helyi borokat szolgáltak fel (általában Merlot-ot vagy hasonló karakterű borokat) egy kis kerámia kancsóban, a boccalino-ban, népszerű ajándék volt a turisták számára.
Evés-ivás Ticinóban
A polenta,-puliszka, a gesztenye és a burgonya évszázadokon át Ticino legfontosabb élelmiszerei voltak, melyek továbbra is a helyi konyha alapját képezik, de a tesszeni Herb Magic-Varázslatos fűszerkeverék teszi ezeket az ételeket különlegessé, mert ez a pikáns fűszerkeverék magába foglalja a mediterrán fűszernövények kiegyensúlyozott kombinációját, amely az ősi kereskedelmi útvonalak mentén, az Alpokon keresztül talált utat, ezen kívül tartalmazza még a svájci konyhában gyakran használt fűszernövényeket, mint pl. a metélő hagymát, a lestyánt, a petrezselymet és a turbolyát, valamint az erdei gombákat. A tesszini-ticinói keverék rendkívül változatossá teszi a hús-, zöldség- és sajtételeket. Használható az ún. tesszini stílusú egytál ételekhez, mint pl. sült sertéspecsenyékhez, babérlevélbe csomagolt májhoz (nyárson sütve), gombás rizottóhoz, pizzához, sült marhahúsokhoz, borjúcombhoz, fondűhöz, raclette sajtot meghintve, kecskesajtos ételekhez, sült sajt, pisztráng filéhez, vegetáriánus ételekhez, minestrone levesbe, pommes au gratin (rakott krumpliba), süteményekhez és szufflékhoz.
Puliszka, és sáfrányos risotto
A tesszini polenta/puliszka elkészítési módja nagyon egyszerű: a kukoricalisztet sós vízben vagy tejben megfőzik (a víz vagy tej mennyiségétől függően a puliszka kemény, félkemény vagy híg lesz), és köretként fogyasztják (az erdélyi magyarok például csirkepaprikás mellé, a románok töltött káposztához, juhtúróval rétegesen összerakva, tehéntúróval-tejföllel ízesítve). A Dél-Alföldön édesen, cukorral, fahéjjal és szentjánoskenyérrel, egyes területeken lekvárral, esetleg pirított morzsával is fogyasztják. A polenta könnyű, kalóriaszegény étel; egy erdélyi szász szólás-mondás szerint „aki puliszkát vacsorázik, lábujjhegyen osonjon ágyba, nehogy útközben megéhezzék.”
Ticino népszerű itala a Gazzosa ticinese, mely egy citrom és számos más ízben kapható üdítőital, de Svájc más régióiban is keresett cikk. Általában flip-top palackokban érkezik. A Gazzosa termékekből Ticino-ban évente 7-8 millió palack fogy el.
Krumplipüré tesszini fűszerkeverékkel
Hozzávalók: fél kg burgonya, 2-3 evőkanál vékonyra aprított zöldhagyma, apróra vagdalt metélőhagyma vagy petrezselyem, 2 kk rozmaring, 1-2 babérlevél és 2 gerezd fokhagyma (préselt), 2-3 ek olíva olaj a sütéshez
Főzzük meg a burgonyát a szokásos módon. Amikor kész szűrjük le alóla a vizet.
Pirítsuk meg a fokhagymát egy kevés olíva olajban. Adjuk hozzá a zöldhagymát meg a petrezselymet (aki szereti tehet rá babérlevelet is).
Amikor a burgonya megfőtt, kevés vaj és tejszín vagy tejföl hozzáadásával pürésítjük. Hozzáadjuk a püréhez az olíva olajban kipirított fokhagymás keveréket. Jól beledolgozzuk. Megszórjuk a pürét a rozmaringgal. Végül a burgonya tetejére 2 evőkanál zsemlemorzsa és 1 evőkanál reszelt parmezán sajtból készült keveréket szórunk és aranybarnára sütjük (1-2 perc alatt).
Tulipán, szerelem és a perzsa újév
A tavasz szupersztárja a tulipán, egy biztos, hogy márciusban mindenhol reflektorfénybe kerül, de a földtekén van, ahol egész évben ünneplik. “Ő” a múlttal átitatott legendák “főhőse”, a művészetek és a költészet múzsája, nemzetek megszállottságig imádott virága, ami lenyűgözte még a szultánokat is. Pl. Egy “tündöklő tulipántos” magyar vers Csokonai: Tartózkodó kérelme, ahol „A hatalmas szerelemnek, Megemésztő tüze bántja a költőt és csak Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyörű kis tulipánt.”-állítja. Aztán itt van mindjárt egy egzotikus, perzsa legenda a 6. századból, mely a tulipán eredetét firtatja. A perzsa folklór szerint az első tulipán virág, két szerelmes, Farhad és Shirin vércseppjei nyomán nőtt ki. A történet kísértetiesen hasonlít a veronai szerelmesek, Rómeó és Júlia történetére:
“Egy alacsonyrangú kőfaragó, név szerint Farhad beleszeretett a sah leányába, Shirin hercegnőbe. Amikor a lány értesült erről, csak a vállát vonogatta, egyrészt mert a férfit még sohasem látta, másrészt meg el sem tudta képzelni, hogy mit akarhat tőle egy ilyen alacsony rangú iparos.
De Farhad tovább lángolt Shirinért. Szerelmi gyötrődésében vett egy fuvolát és a felment a hegyekbe, ahol gyönyörű fuvolaszóval zengte Shirin hercegnő szépségét. Ott böjtölt, sanyargatta testét, miközben napról-napra jobban vágyott a lány szerelmére. Ennek persze hamarosan híre ment. Először a falusiak kezdtek beszélni róla, majd a városban élő hercegnő fülébe is eljutottak Fahrad szerelmes dalai. A szegények, mivel tisztában voltak Farhad helyzetével, együtt éreztek vele, sőt mi több megsajnálták és mindenképpen segíteni akartak neki, hogy találkozhasson szíve szerelmével.
Ez hamarosan meg is történt: Shirin hercegnőt az egyik komornája felcsalta a hegyre, be az erdőbe, és amikor meglátta Farhadot és meghallotta a fuvolaszót, menten beleszeretett. Amikor a sah megtudta, hogy egyetlen lánya egy alacsony rangú ember iránt érez szerelmet, nem volt boldog. De mivel látta, hogy a lánya viszont szereti, tudta, hogyha nemet mond, elveszítheti, ezért kidolgozott egy ravasz tervet. Farhadnak, mivel közember volt, egy olyan feladatot talált ki, amit senki sem tudott végrehajtani.
Shirint tehát választás elé állította, hogy ha Farhad végrehajtja az általa kiszabott feladatot, amivel bebizonyítja szerelmét, hozzá mehet feleségül. Shirin hercegnő Farhadhoz ment, és elmondta, hogy a szerelmük beteljesülése érdekében át kell fúrnia a hegyet és egy alagutat kell ásnia. De nem akármilyet, hanem hat lándzsa széleset és három lándzsa mélyet, Ó, és negyven mérföld hosszúnak kell lennie! Farhad nem szólt semmit a sziszifuszi feladat hallatán, csak rábólintott, majd magához vette az ásóját, és elindult fel a hegyekbe.
Farhad évekig fáradhatatlanul dolgozott. Hajnaltól-sötétedésig építette az alagutat, és fantasztikus haladást ért el. A hercegnő többször titokban meglátogatta, és miközben nézte, ahogy dolgozik, egyre jobban elmélyült a szereleme – Farhad teste biztosan kiizmosodott a nagy munkában!
Amikor híre ment, hogy Farhad már majdnem befejezte a munkát a sah dühöngeni kezdett. A trükk tehát nem vált be!-üvöltötte. Ekkor tanácsot kért a ravasz Vizierstől. Aki azt javasolta neki, hogy küldjék el a hercegnő egyik udvarhölgyét Farhadhoz, és az hazudja azt neki, hogy Shirin halott, remélve, hogy a kőfaragó ennek hallatán belenyugszik a végzetbe és elfelejti a hercegnőt. El is küldték a kiválasztott udvarhölgyet, hogy mondja meg Farhadnak, hogy a hercegnő halott. A férfi először nem hitt neki, de végül a lány meggyőzte. Farhad a gyásztól először mély depresszióba zuhant, majd végső kétségbeesésében az ásójával kioltotta életét. Vére az alagútba folyt. De a sah még mindig nem lélegezhetett fel, mert a dolgok nem a terve szerint alakultak.
Ugyanis amikor Farhad halálhíre eljutott Shirin hercegnőhöz, a lány azonnal befogatott és felment a hegyekbe, hogy saját szemével meggyőződjön arról, hogy igaz-e, a hír. Amikor meglátta halott szerelmét, a férfi mellé feküdt és öngyilkos lett. A földön, ott ahol meghaltak, skarlátszínű vérük összemosódott, és minden cseppjéből egy-egy gyönyörű tulipán fakadt. A szerelmük a tulipánban élt tovább. Ennek a tulipánnak a neve: Perzsa gyöngy tulipán lett!” Itt a vége, fuss el véle.
És a tulipán azóta is a perzsák, azaz irániak kedvenc virága, melynek fontos szerepe van a noruz/nowruz vagy a perzsa újév megünneplésében, ami az iráni naptárak első hónapjának első napja, de hagyományos újévi ünnep Azerbajdzsánban, Afganisztánban, Törökországban, Zanzibáron, Albániában, a kurdoknál és Közép-Ázsia több országában. Egyben Zarathustra követőiknek, illetve a muszlim szúfizmusnak és a bahái híveinek ünnepe is, így a noruzt, több mint 300 millió ember ünnepli világszerte. Az UNESCO szellemi kulturális örökségének része 2008-tól. Van, ahol mindig március 21-én ünneplik, mások hagyományában a tavaszi napéjegyenlőség napja, azaz lehet március 20-21-vagy 22-én. A noruz szó az óperzsa nyelvből származik: nava jelentése „új” volt, rəzaŋh pedig „napot” vagy „napfényt” jelentett.
A szó először a Perzsa Birodalom korában bukkan fel a 2. században. Az ünnepnek megfelelő napnak azonban már az Akhaimenida dinasztia idején ( i.e. 648-i.e. 330) kitüntetett jelentősége volt: a perzsák uralta népek királyai ezen a napon elvitték ajándékaikat az uralkodónak, a sahinsahnak. Létezik olyan elmélet, amely szerint a híres perszepoliszi épületkomplexum, de legalábbis az Apadana palota és a Száz Oszlop Csarnoka a perzsa holdújév megünneplésének helyszínéül épült. (Az akhajmenida feljegyzések azonban nem említik a noruzt.)
A perzsa újév kezdetét a hagyomány 15 000 évvel ezelőttre, a kelet-iráni (mai Afganisztán) mitikus Jamsid király idejére teszi. Jóval később hivatalos ünnepévé lett a Nyugat-Iránt Kr. e. 247 és Kr.e 224) közt uraló parthus dinasztiának.
A perzsa újév említése I. Ardasíri a 224 és 650 között uralkodó Szászánida dinasztiát megalapító király korától jelentősen megszaporodnak. A Szászánidák idejében az év legfontosabb ünnepe volt. Más ünnepek, mint a Gahanbar és a Mehragan fokozatosan háttérbe szorultak (Zoroászter követői azonban továbbterjesztették őket, egészen Indiáig). Az ünnepet még a korai muzulmán uralkodók is nagy becsben tartották. Van róla feljegyzés, hogy a négy nagy kalifa együtt vezette az újév ünnepségeit, az Abbászida dinasztia alatt pedig a legfontosabb királyi ünnep volt.
A kalifátus bukása után a Perzsiát újra megerősítő dinasztiák (a Szamanida-dinasztia és a Buwajjid-dinszatia) alatt a perzsa újév fontos esemény maradt, sőt a régi perzsák más, kisebb ünnepeinek szokásait is felelevenítették. A későbbi oszmán török és mongol hódítók sem próbálták meg más ünneppel helyettesíteni a noruzt.
A szellemi kulturális örökségek megőrzésével foglalkozó ENSZ bizottság 2008. szeptemberében tartott kormányközi konferenciáján elismerte a noruz különleges kulturális értékét, és a perzsa újév azóta az UNESCO szellemi kulturális örökségének részét képezi. Az ünnep jelentőségét az ENSZ Közgyűlés is elismeri, és 2010. februárja óta március 21-ét a Noruz Nemzetközi Napjaként tartják számon.
A nowruz a mai Iránban
Iránban az év legfontosabb ünnepe a Nowruz. Az ünnepségsorozat általában 13 napig tart, amely időszak alatt a fiatalok felkeresik az időseket, a családok és barátok meglátogatják egymást. Nagytakarítás előzi meg. Úgy tartják, az újévben boldog lesz, aki kedves a rokonokkal, a barátokkal és a szomszédokkal.
A közelgő újévet előre jelzi az utcákon táncoló, fekete arcú (náluk a fekete jó szerencsét jelent) és piros ruhájú Hadzsi Firuz, aki nemcsak az ünnep hírnöke, hanem az ünnepségek felügyelője is. Az arca korommal van bekenve, élénkvörös ruhát és filc kalapot visel. Ő Amu Nowruz (Nowruz bácsi, kb. olyan, mint a mi Mikulásunk) segédje, táncol, énekel és csörgődobon játszik. A hagyományos dalokban parasztként mutatkozik be, aki megpróbálja felvidítani az embereket, akiket uraknak szólít. Az arca felét néha fehérre festik, hogy elkerüljék a rasszista megjegyzéseket. Egyes források szerint, Hadzsi Firuz alakja a Mir Nowruzi nevű hagyományra épül. Mir Nowruz egy komikus figura volt, akit a város “az év utolsó öt napjára” megválasztott uralkodónak. Az ideiglenes “Ötnapos királyság” (a Šāh e Panj Ruze) alatt gyakran parádézott a városban egy csapat énekessel és táncossal a Nowruz ünnepségeken. Később azt állították, hogy Hadzsi Firuz megfeketedett arca a halottak világából való visszatérését szimbolizálja, piros ruhája Siavash királyfi vérének és a feláldozott istenség életre keltésének jele, míg vidámsága az újjászületés jubilálása (a Siyāwaxš név “fekete embert” vagy “sötét arcú embert” jelenthet, és azt sugallja, hogy a fekete kifejezés a névben utalhat a fent említett mezopotámiai szertartások résztvevői arcának befeketetítésére, vagy az ünnepségen viselt fekete maszkokra).
Amu Nowruz vagy Baba Nowruz (baba jelentése bácsi vagy atya) és felesége Nane Sharma (nane jelentése: néni) az iráni folklór két fontos alakja, mely szerint minden évben a tavasz elején, előlépnek a félhomályból. S míg Nowruz apó társával, Hadzsi Firuzzal együtt mutatkozik, hogy megjelölje az iráni újév nowruzának, a tavasznak a kezdetét, addig Nane Sharma izgatottan várja, férje, Nowruz bácsi látogatását. Nowruz legendája, mely az óévről az új évre való átmenetet szimbolizálja a következő: a tavaszi napéjegyenlőség előestéjén, Amu Nowruz, egy ezüsthajú férfi, filc kalapot, hosszú kék vászon köpenyt, vékony nemez cipőt és vászon nadrágot visel, ajándékot hoz a gyerekeknek, de a szerepe ennél több, jelenléte történelmi fontosságú, mert feladata, hogy a régi történeteket átadja a fiataloknak. Miután megajándékozta a gyerekeket, Nowruz a feleségéhez, Sharmához siet, akivel csak évente egyszer ezen a napon találkozhat. A legendák szerint ugyanis minden évben a tavasz első napján, Sharma várja Nowruzt; de mielőtt a férje megérkezne a kimerültségtől elalszik, és miután felébred, rájön, hogy Nowruz már ott járt, de el is ment. Azt mondják, hogy ha a házaspár egyetlen egyszer meglátja egymást, a világ elpusztul.
Az újjászületést szimbolizáló ünnepségsorozat látványos eleme a hét Sz teríték (perzsául háft szin), azaz hét, Sz-szel kezdődő tárgy egy asztalon bemutatva, amelyek hagyományosan az alábbiak:
- az újjászületést szimbolizáló csíráztatott búza, árpa, mungóbab vagy lencse (szabdzi),
- a bőséget reprezentáló, búzacsírából készített édes puding (szamanu),
- a keskenylevelű ezüstfa, szerelmet jelképező szárított gyümölcse (szendzsed),
- a gyógyításra, egészségre utaló fokhagyma (szir),
- a szépséget megjelenítő alma vagy gránátalma (szib),
- a pirkadat színét felidéző szömörce (szumák),
- az életkort és a türelmet jelző ecet (szerké).
A teríték valamelyik kellékét ma már helyettesíthetik más „sz” betűvel kezdődő dologgal. Erre a legtöbbször a tavaszt hirdető jácint (szonbol), illetve a jólétet, prosperitást jelző pénzérmék (szekké) a legalkalmasabbak.
Szinte minden ünnepi asztalon megtalálható a Korán és/vagy legnépszerűbb költőjük, Háfiz verseskötete, a megvilágosodást és boldogságot jelző égő gyertya, a tisztaságot és becsületességet szimbolizáló tükör, a jólétre utaló aprópénz, az életet jelképező üvegedényben úszkáló aranyhal és a termékenységet megjelenítő színesre festett, főtt tojások, valamint a tavasz beköszöntét mutató tulipán vagy jácint.
Valentin, a Hóvirágok ura
Valentin Wijnen, a belga “galantophil” úr egyedülálló hóvirág gyűjteménye, a legnagyobb és legváltozatosabb Belgiumban. Több mint 650 elnevezett és körülbelül 150 névtelen hóvirág tartozik gyűjteményébe. Ez azt jelenti, hogy a kertjében szinte mind a 21 hóvirág faj képviselteti magát, több csoport sárga, zöld színekben pompázó vadonatúj hóvirágfajta mellett.
Séta a Hóvirág birodalomban
A hó már elolvadt, amikor megérkezünk Hoeseltbe, a volt frank városkába. Eső és viharos szél fogad minket, – Haspengouw mindig gondoskodik a kellő mennyiségű csapadékról, -de amikor megpillantjuk a hóvirág ember házát, rossz kedvünk menten tovaszáll.
Birodalmába lépve a kapu fölött a következő felirat olvasható: -“Grake’s Heredij.” A név kezdetben azt sugallja, hogy Valentin az angol kertjéhez egy angol hangzású nevet választott a Csatorna innenső oldaláról, de amikor a Hóvirágok lordja az üdvözlésünkre siet, gyorsan világossá teszi számunkra, hogy “Grake” (Gerard) a nagyapja beceneve volt, és hogy ahol most a Hóvirág paradicsoma van az egy heredij volt. -“Heredij”, a helyi dialektusban azt jelenti, hogy „gyönyörű ház, ápolt kert. Mint amilyen ez is.”-teszi hozzá, nem kis büszkeséggel.
-„Amikor kibújik a hótakaró alól a hóvirág, még mindig ugyanúgy lenyűgöz, mint gyermekkoromban.”–így kezdi Valentin úr az idegenvezetést. S hogy, hogy keletkezett a hóvirág iránti szenvedélyes rajongása, arról a következőket meséli:-„A szüleimmel egy kolostorhoz tartozó park közvetlen közelében éltünk. Ott virágzott számos galanthus,- ez a hóvirág botanikai neve, -nos, egy nap kiástam egy párat, és hazavittem. Persze a szüleim nem voltak elragadtatva, de amikor látták, hogy egyszerűen nem tudok betelni a virágok látványával, belenyugodtak. És ez a szerelem azóta is tart.” A kisebbik lányommal ekkor lopva egymásra pillantunk és megállapítjuk, hogy amikor Valentin úr a hóvirágjairól beszél elragadja a hév, akár egy szerelmes ifjút. Egy biztos, hogy lelkesedését nem lehet nem észrevenni. -„A hóvirág a múzsám, maga a nagybetűs Tavasz.”-folytatja.-„ Nem tehetek róla, de minden évben egy erős, izgatott érzés fog el, amikor ezek a virágok megjelennek. Mintha a tavasz érkezését csilingelve jelentenék be, harangjáték fülemnek. Meg különben is mi másért hívnák őket hóvirágnak? (Németül és flamandul Schneeglöckhen a nevük, ami hóharangocskákat jelent).”
Végigjárva birodalmát aztán hamarosan megállapítjuk, hogy Valentin és felesége, Melanie romantikus kertje igazi műalkotás. Minden gondosan eltervezett, téma vagy szín szerint felosztott, történelmi, dekorációs elemekkel egyénivé varázsolva. –„Jobban szeretem az angol kert stílust.”-jegyzi meg Valentin. -„Kezdettől fogva hűséges maradtam ehhez.” Nos, megszállottságának eredménye egy pompás kert lett, ami már tökéletesebb nem is lehetne.
Valentin úr aztán sétánk során mindent elmond a hóvirágról és lenyűgöző gyűjteményéről. Néhány közülük saját törzs, mint például a Galanthus Melanie, vagy Galanthus Jolie, amiket a feleségéről nevezett el. A Valentin-nap nevű, egy Galanthus nivalis, kikeleti hóvirág fajta, amelyet viszont Valentin úr felesége fedezett fel 2004. február 14-én a kertjükben (ez egy 10-20 cm magas. Hengeres, levéltelen, felálló, csúcsán visszahajló szára csupán egy bókoló virágot hordoz. A két tőállású, kékeszöld levél szálas, 5-10 milliméter széles. A három külső lepellevél hosszabb, mint a három zöld csúcsú, belső lepellevél.) Ez a fajta az első regisztrált, fordított pokuliform hóvirág, ami azt jelenti, hogy mind a hat viráglevél azonos. Valentine úr kertjének ez a legbecsesebb helye, ahol a legértékesebb és legritkább hóvirágfajták találhatók.
-“A kultúrámba felvett mintegy 6-7 hóvirágfaj változatai közül, közel 300-féle formát, köztük több természetes, illetve kerti hibridet láthatnak itt. Egy csomó saját fajta hordozza a nevükben tisztelgésemet a nagyapám előtt, Grakenek, akinek valójában Gerard Schoefs volt a neve és postás volt, de mindenki csodájára járt gyönyörű kertjének.”-meséli Valentin.
A ház mögötti kert, ahol egy gyönyörű, kék színű veranda áll és télikert, néhány kerti szobával kiegészítve, pazar díszekkel és antik tárgyakkal benépesítve. A polcok, faládák, tele vannak pakolva mindenféle, kékszínű díszítő elemmel és a sok elismerést, díjat, oklevelét is itt őrzi Valentin. A kék szín dominál a télikertben- állapítjuk meg hangosan,-mire Melanie azt feleli, -“Hogy ez azért van, mert ez a szín jól illik a hóvirág leveleinek kékes-szürke árnyalatához.”- A hóvirág, a szellőrózsák, krókuszok, kockás liliomok és muscarik mellett egyébként az egész kertben jelen van, minden faj gondosan felcímkézve. A “galanthophile” Valentin, a lelkes hóvirággyűjtő és azonosító ekkor elővesz egy tükröt, hogy megvizsgálja az éppen előttünk lévő hóvirág harangját. -“Mivel ez a fajta erőteljes, méltó, hogy a kert legpatinásabb részén, a legjobb csoportban szerepeljen. Még mindig ez az egyik legjobb Galanthus nivalisunk (keleti hóvirágunk).”-mondja elégedetten.- “Ez lett Galanthus Valentin’s Day-ként regisztrálva, mint az első pterugiformes Galanthus nivalis a holland KNBV (Koninklijke Nederlandse Bloembollen Vereniging) bizottság által. A “pterugiform” kifejezés arra a viráganomáliára utal, amelyben a külső szirmok a belső szirmok alakját veszi fel. Ha pontosan ugyanolyan alakúak, akkor “tökéletes” pterugiform hóvirágról beszélünk.” -A magyarázat egy kicsit magas nekünk, de azért buzgón bólogatunk. Miközben elhagyjuk a kertet, igazi, fanatikus “galanthophil egyéneket” látunk, amint a vizes földön térdepelve fotózzák a virágokat. A kert hátsó részén egy autentikus zöldséges kert és egy tyúkól található, szintén fotogén csirkékkel.
És ekkor sétánk végére érünk, megköszönjük, hogy Valentin úr és egész családja velünk tartott, türelmesen válaszoltak kérdéseinkre, és hogy a virágok elnevezésének köszönhetően megismerhettük a család tagjait név szerint is, akik, ahogy az igazi hírességeknek dukál, nevüket adták egy-egy hóvirágnak. Galanthus nivalis-kikeleti hóvirág “Melanie S” (a felesége után Melanie), Galanthus elwesii -“Senne’s Sunrise” (a fia után, akinek Senne a neve) ez a pompás hóvirág fajta, ismertető jele, hogy viszonylag nagy termetű, kocsánya 20–25 centiméteres magasságban is lehet. Már novemberben kihajt, s olykor már december végén virágozni kezd. Levelei szélesek, szürkészöldek, a belső lepellevelek külső oldala – változattól függően – tövénél és csúcsánál, vagy csak a csúcsánál, esetleg végig zöld. A Galanthus elwesii, “Sweet Alice” lett (az édesanyja után Alice) és Galanthus nivalis “Robert Wijnen” (Valentin apja után). A kertlátogatás itt a végére ér, de Melanie egy finom, meleg levessel, kávéval és süteménnyel vendégel meg még minket.
-„Mindig biztosnak kell lenni a kert stílusában. És a legfontosabb a harmónia.”-Ezzel a jó tanáccsal bocsájt utunkra Valentin úr. Nos, neki azt hiszem tökéletesen sikerült!
Ha el akar merülni egy olyan világban, amely még mindig meglehetősen ismeretlen Európa számos részén, és el akar varázsolódni a csodálatos hóvirágok birodalmában, Valentin Wijnen kertje nyitva áll a látogatók előtt, előzetes egyeztetés után!
A hagymából egy virágzó szár nő ki, amely egy virágot hordoz. A virág jellegzetessége a három nagy, hófehér külső lepellevél (a köznyelvben „szirom”), és az ugyancsak három kisméretű, belső lepellevél, amelyek zöld foltokat vagy rajzolatokat viselnek. A nagy hóvirágállományokban azonban gyakran előfordulnak az adott faj alaptípusától eltérő példányok. A virág felépítésében többféle változat is kialakulhat, így lehet 2 szárú, 2 virágú, a 2 lepelkörből az egyik hiányozhat vagy a 2 lepelkör éppen egyforma, olykor a belső lepelkör átmenetekkel porzókká alakulhat. Vagy ellenkezőleg: kettőnél több lepelkör (telt virág) alakul ki. A lepellevelek körönkénti száma 3 helyett 1-6-ig változhat. A virág színében és rajzolataiban is kialakulhatnak eltérések: a zöld virágrészek lehetnek sárgák, a fehér leplek cirmosak, foltosak is. A foltok rajzolatai változhatnak: a gyakori fordított „U” helyett lehet „X”, vagy téglalap, keskeny sáv, vagy csak 1-2 pont is.
Kísérteties Bajorország magyar “szereplőkkel”
Kék-fehér égbolt, pontosan olyan, mint a bajor zászló. Buja rétek, tökéletes mezők, eszméletlen szépre festett házak…ez Bajorország az első pillantásra. Németországnak ez a tartománya egyszerűen túl idillikusnak tűnik ahhoz, hogy bármiféle félelmetes, vagy tragikus dolgot feltételeznénk róla. Vagy mégis? Gondoljunk csak szegény Ludwigra, másnéven II. Wittelsbach Lajosra (1845-1886), aki a Münchentől mindössze 25 kilométerre lévő Starnbergi tóba fulladt bele 1886. június 13-án. Halálának helyét ma a kis Votiv kápolna és egy vízbe állított kereszt jelöli (Mellesleg hihetetlenül sötét, nyomasztó hely!) Aztán korábban Ludwig apja a Starnbergi tavon található egyetlen szigeten, a Rózsák szigetén kapott vérmérgezésbe halt bele. Nos, különösen ősszel, amikor köd takarja be a tájat, és a lehullott lombozat fedi be az utakat a régmúlt legendák és valódi bűntények színhelyei egyszerre újraélednek. A “Szabad Város”-azaz München szülöttje és díjnyertes költője, Fritz Fenzl a következő misztikus helyekre kalauzolt el ez év októberében:
Az ammerlandi szellemház
Ammerland a Starnberg-tó mellett déli irányban található kedves, kis halászfalu. Annyira szép, hogy nincs olyan hét, hogy ne vetődnék arra, már csak azért is, mert a legfinomabb füstölt lazacos szendvicset ott árusítják a Seebald Fischerei boltjában. Nos, amikor tovább halad az ember az ambachi kemping irányába a gyönyörű paloták között rögtön feltűnik egy kidőlt-bedőlt fehér ház, ami, Franz Fenzltől tudtam meg, hogy a híres szellemfestő, Gabriel von Max lakhelye volt. Ez a cseh származású, német festő és illusztrátor a mi Benczúr Gyulánk festőművész sógora, Benczúr Ida festőművész nagybátyja volt. Nos, a művész ebben a házban tartotta spiritualista szeánszait. A ház külseje alapján mondjuk tökéletesen el tudjuk képzelni, hogy mi történhetett odabent. A néhai művész ugyanis, akinek a festményei napjainkban is több százezer eurót érnek, mert igen egyéni témájúak,-a testi és a lelki szenvedést, a bűnözést, a jóslást örökítik meg, amelyek a 19. század 60-as éveiben meghökkentőek voltak, s a szenzáció erejével hatottak- nos a kísértetházba lépve az eksztatikus szűzek látványa a fa homlokzati képei mögött azt a látszatot keltik, mintha a két világ között rekedtek volna. Úgy tűnik, hogy a festőherceg szelleme is köztük lebeg. Max fiai, Colombo és Corneille, szintén művészpályára léptek. Okkultista találkozóikon itt a villában a saját csontvázukat mutogatták röntgenen keresztül (1895. november 8-án fedezte fel Wilhelm Röntgen a röntgen sugarat. Az orvostudós azt vette észre, hogy egy exponálatlan fotólemez, amely egy asztal alsó fiókjában, bőrtokban volt, fekete csomagolópapírba csomagolva, rejtélyes módon „fényt kaphatott”, mert egy kulcs képe jelent meg rajta. A helyiségben az egyetlen kulcs a kertkapu kulcsa volt, ugyanennek az asztalnak a felső fiókjában, ahova több mint egy éve tették. A fotólemezen ennek a kulcsnak a képe jelent meg). Magas árat fizettek azonban érte, mert a röntgensugár következtében mindketten terméketlenek lettek.
Az Alatsee, a Véres tó története
Az Alat tó Füssentől nyugatra, több mint 840 méteres magasságban fekszik. Már az elnevezése is sokat sejtet, az etnográfusok szerint a víz a becenevét a sötét foltokról kapta, amelyek a tó felszínén csillognak. Mik ezek? A tudósok még mindig sötétben tapogatóznak. Egyes kutatók azt állítják, hogy körülbelül 15 méteres mélységben egy réteg lila kénbaktérium található, ami alatt gyakorlatilag nincs élet. A legenda szerint azonban állítólag 32 méter mélyen egy ponton a tóban van egy keskeny rés, ami lefelé egyre szűkülő tölcsért alkot, levezet a mérhetetlen mélybe. Misztikus. Egyértelmű, hogy kitalált történetek keringenek tengeri szörnyekről és mitikus lényekről, de nem ez az egyetlen nyugtalanító történet a Véres tóról, a másik igaz történet, hogy a II. világháború végén néhány lakos látta, amint a menekülő katonák megrakott teherautóikkal beleestek az Alat tóba. Velük együtt süllyedtek el a Deutsche Reichsbank aranykincsei…
Buchendorf egy druida látnok sírja
Emberi áldozat a Würm folyó mellett? Mühltal után, Reiden és Buchendorf között egy hátborzongató sárga ház szúr szemet. Egy druida látnok élt benne, csontvázát Mahler és Julius Naue történész fedezte fel a kőépület alatt. A látnok valószínűleg a bronzkorban jósolt, gyógyított. A temetkezési halmok azt bizonyítják ugyanis, hogy Nuchenbach környéke valaha kelta hotspot volt.
Freudenberg, ahol a boszorkányoknak szenvedniük kellett
Freudenberg városa festőibb nem is lehetne. A szép Mainfrankenben található, Main és Taubertal között. A Nibelungensteignál kezdődik a horror történet. Fritz Fenzl a következőket mesélte az itt történt bűncselekményekről. Ezen a helyen állítólagos boszorkányokra vadásztak. Állítólagosakra, hiszen köztudott, hogy a középkorban a boszorkánysághoz elég volt annyi, hogy valaki csak egyszerűen más legyen, mint az átlag. Például gyógyító tudással rendelkezett, vagy szebb, vagy csúnyább volt. Freudenberg városának mintegy 150 lakóját kínozták és szégyenítették meg, úgynevezett boszorkánypróbának vetették alá, majd máglyán elégették őket. Ezt megelőzően azonban bebörtönözték mindet a Boszorkány toronyba. Még ma is megvan a torony, egy szép túra vezet fel oda. Mellesleg a régi kastély tetején van egy hely, ahol állítólag még mindig mágikus erők müködnek – de szerencsére pozitívak: a boltívből egy nő köveket dobál az üregbe. A hagyomány szerint, ha meghallja egy nőnemű a hangját, gyermekáldást jelent.
Egy horror történet a Wörth-tói Egér-szigeten (Wörthsee)
A Wörth tó környékén élő kastély kőszívű ura a 16. században az egerek és patkányok által terjesztett pestis elől a tavon található Egér szigetre menekült. Az állatok azonban a zsarnok után mentek, aki becsalta azokat egy pajtába és rájuk gyújtotta, majd az égő pajtával szemben így gúnyolódott a szolgái előtt: “Halljátok, hogy az egerek hogy vinnyognak?” Nem sokkal később a legenda szerint, a várban kísértetek jelentek meg pestises egerek és patkányok alakjában, pontosan olyanok, akik elöl az uraság a szigetre menekült. Az állatok azonban ide is követték a zsarnokot és élve megették. Amikor a megholt ember halálát a szolgái meggyászolták, a pestis megszünt. Ma, a sziget magántulajdonban van.
Gabriel Cornelius Ritter von Max (Prága 1840 aug. 23-Münxhen 1915 november 24).Corneille és Colombo Max festőművészek atyja, Heinrich Max festőművész testvére. Apja Joseph Max (1803–1854) szobrászművész volt Prágában, Gabriel von Max először az ő műhelyében tanult, majd a prágai és a bécsi képzőművészeti akadémián, végül a müncheni akadémián Karl von Piloty tanítványaként működött. Fejlett festői kultúrát sajátított el, Paul Delaroche párizsi festő is nagy hatással volt az ő művészetére. Nagyon népszerűek voltak figurális kompozíciói is. Kitűnt az állatábrázolás terén is. Leghíresebb festményei: A gyermekgyilkos nő (Kunsthalle, Hamburg), Krisztus beteg gyermeket gyógyít (Nationalgalerie, Berlin), A prevorsti látnoknő (Rudolfinum, Prága). Késő romantikus stílusban Ldwig Uhland verseihez, Christoph Martin Wieland Oberonjához, továbbá mesékhez, népdalokhoz kiváló illusztrációkat készített. Két festményét őrzi a budapesti Szépművészeti múzeum.
- 1
- 2
- …
- 7
- Következő →
Xilvia 