Hónap: november 2011

Az új sztár a konyhában: a quinoa

Posted on Updated on

hálaadás, angolul Thanksgiving napja az Amerikai Egyesült Államokban az egyik legfontosabb ünnep, melyet minden év november hónap negyedik csütörtökén tartanak (az idén tehát november 24-én). A pulyka mellé burgonyát, kukoricát, sütőtök lepényt, cranberry szószt és egyéb finomságokat is tálalnak. Mivel Amerikában a hálaadás napja egybe esik Kolumbusz Kristóf napjával, az olasz-amerikai családok nemcsak a jó termésért mondanak hálát, de megemlékeznek nagy felfedezőjükről Kolombuszról is, aki Dél-Amerikából magával hozta a mai táplálkozás alapvető anyagait, a burgonyát, a paradicsomot és a kukoricát. Pedig a hála elsősorban nem őt és a többi felfedezőt illeti, hanem az amerikai indiánt, aki a növényeket nemesítette-szaporította. Ha jobban belegondolunk nincsen olyan európai ország, amely ne használná az indián örökség kincseit. Az olasz spagetti elképzelhetetlen lenne paradicsom nélkül, akárcsak a magyar konyha a paprika nélkül. A provence-i módra töltött paradicsom éppenolyan jellegzetes francia köret, mint a lyoni módra készült burgonya. A kukorica-polenta és puliszka nemcsak a mediterrán és balkáni konyhák kedvelt fogása, de mélyreható változást hozott az állatok takarmányozásában is.

Az indiánok által nemesített zöldségekről és gyümölcsökről

Az indián növények legősibb eredetét a mai napig homály fedi. A botanikusok, régészek többsége azt állítja, hogy Peruban az inka civilizáció előtti időkben kezdték termeszteni a kukoricát, s onnan terjedt át Mexikóba, s az észak-amerikai kontinens másik részébe, de azt is tudjuk, hogy a vikingek már Kolumbusz előtt 500 évvel felfedezték Amerikát, s amikor a nagy viking hajós, Leif Ericcson, ksz. 1000-ben, a mai Cape Cod környékén hajózott, egy különös csöves búzára figyelt fel,-„amelyek magvain annyi madár élt, hogy alig lehetett a tojásaik között lépkedni”. A különös csöves búza, a kukorica volt, amelyet akkor már Észak-Amerikában is terjesztettek az indiánok. Az első európai telepesek, conquistadorok-gyarmatosítók miközben aranyat keresve vonultak Floridától Új-Mexikóig, hosszú éveken keresztül az indiánoktól kapott kukorica, sütőtök, paradicsomnak köszönhették, hogy megmenekültek az éhhaláltól. Az éhínség rémével küszködő szerzetesek már jóval hamarabb rájöttek, hogy a növények, amelyek termesztését az indiánok mutatták meg nekik, hasznukra lehet, éppenúgy mint a legendás 7 város kincsei.

A hopi indiánok (Dél-Nyugat-Amerikában)  kezdték elsőként kultiválni a babot, mégpedig nem is egy fajtát, hanem többfélét, mindegyik más színű és más ízű volt. A hopiknak köszönhetjük a paprika felfedezését is, a ma világszerte népszerű étel a chili con carne,-melynek ha jobban utánagondolunk, magyar változata a pörkölt lett. Cheyenne indián örökség viszont az amerikai BBQ, a grillezés, a faszén parázson sütött húsok és zöldségek elkészítésmódja. A creek indián törzs pedig az első narancs termesztő nép volt, a spanyolok a tőlük kapott magok segítségével honosították meg a gyümölcsöt Spanyolországban.

 Úgy látszik azonban, hogy több ezer évnek kellett eltelnie, hogy Európában megjelenjen a boltokban a quinoa, ami az indiánok étkezésében a kukorica után a második helyen áll. Népszerűségét valószínüleg annak köszönheti, hogy nem tartalmaz glutént, így azok is fogyaszthatják, akik a gluténre-sikérre érzékenyek.

A quinoa, az inkák aranya

A quinoáról annyit tudunk, hogy egy perjeféle (nem fűféle, mintahogy sokan gondolják), a cékla, retek, spenót családjába tartozik, de a széllel vándorló ördögszekérnek is a rokona. Az elnevezés a spanyol quechuakinwa szóból származik, és eredetileg az Andok hegy lábánál lévő országokban, Equador, Bolívia, Colombia és Peruban volt honos, mielőtt gyarmatosították volna őket vagy nemzeti államok lettek, tehát az indiánok már 3000-4000 éve fogyasztják, de más régészeti leletek szerint a vad, nem nemesített változatát 5200-7000 évvel ezelőtt fedezték fel.

A quinoa tápanyagérték szempontjából “veri” az összes többi gabonát, mert nemcsak egy csomó fontos aminósavat tartalmaz, mint pl a lysine-t, hanem kálciumot, foszfort, nagy mennyiségű vasat, B2 vitamint és E vitamint is (az indián harcosok nem kukoricát, hanem quinoát vittek magukkal, hogy jó erőben maradjanak a vadászat ideje alatt).

Az első quinoa magot egyébként az inkák úgy őrízték, mint az ősember a tüzet, mert a chisaya mamanak nevezett magot az összes más gabonaféle ősanyjának tartották, s minden korban az inka uralkodók kiváltsága volt, hogy egy ünnepélyes szertartás közepette, elvessék az első quinoa magokat. Dél-Amerika gyarmatosítása idején azonban a spanyolok beszüntették a termesztését, nemcsak azért, mert a belőlekészült étel nem ízlett nekik, de a pogány szertartást, melynek keretében áldozatot mutattak be “neki”, a keresztény spanyolok szemében bűnnek számított.

Quinoa paprikaszósszal

Mit kell tudni ma a quinoa főzéséről?

A quinoa ízében talán a dióhoz hasonlítható, könnyen emészthető finom étel, ami jól helyettesíti a rizst, a burgonyát, vagy a kuszkuszt a konyhában. Főzése egyszerű: 25 dkg quinoát fél liter vízben, 10–15 percig kell párolni, s amikor a csíra különválik a “magoktól” már fogyasztható is. A főtt quinoa szemcsék egyébként úgy néznek ki mint kicsi, vékonyra sodort, bolyhos, csiga tészták. (Rizsfőző masinában még könnyebb főzni). Zöldségek hozzáadásával és néhány fűszerrel ízesítve nagyon finom étel, leggyakrabban kelkáposztával, spenóttal, mangolddal, paprikával vagy az angol nyelvterületeken a marhakáposzta hozzáadásával fogyasztják. Mivel a quinoa fehérjében rendkívül gazdag, fogyókúrásoknak, diétázóknak is ajánlott. Kiváló reggeli a mézzel, mandulával és áfonyával vagy déli gyümölcsökkel pl mangóval dúsított quinoa, ami sokkal finomabb mint a kukoricapelyhes müzli. A quinoa lisztet a gluten-mentes sütemények sütéséhez használják.

Receptek

Quinoa paprika szósszal (saját recept, garantált siker)

Hozzávalók: 2 db friss paradicsom vagy spanyol paprika, só, bors, 3 ek olive olaj, 2 dl kókusztej, egy csipet cukor, 25 dkg quinoa, pangaziusz, brazíl halfilé vagy más fehéhúsú hal, 1 kk curry, 2 ek oliva a halhoz, liszt a panírozáshoz

Főzzük meg a quinoát a sós vízben, közben mossuk meg és hosszában szeleteljük fel a paprikákat. Sózzuk meg, majd tegyünk 3 evőkanál olajat egy rácsozott, grillezésre alkalmas serpenyőbe és grillezzük meg a paprikaszeletek mindkét oldalát. Vigyázzunk, hogy a paprika héja ne feketedjen meg, mert akkor keserű lesz. A grillezett paprikákat tegyük be egy mixerbe és egy csipet cukor hozzáadásával és a kókusztejjel turmixoljuk össze. Kóstoljuk meg, ha kell sózzuk utána. Tartsuk langyosan.

Hempergessük meg a pangáziusz filéket a curryvel fűszerezett lisztben és süssük ki a forró olajban mindkét oldalon ropogósra. Amikor kész a hal, tegyük tányérra, öntözzük meg quinoát a paprikaszósszal. Szuper finom.

Quinoa mangolddal vagy spenóttal

Hozzávalók: Fél kg mangold vagy spenót, fél liter zöldségkockából készült húsleves, 1 babérlevél, 2 sárgarépa, 12 dkg olasz parmezán sajt, 2 dl tej, 2 tojássárgája, só, bors, 1 gerezd fokhagyma

Mossuk meg a quinoiát. Főzzük meg 1 zöldségkocka hozzáadásával (20 perc alatt). Tisztítsuk meg a mangoldot vagy mossuk meg a spenótot, ha nem frisset vettünk fagyasszuk ki. Szeleteljük fel a répákat. Öntsünk vizet egy lábosba, s amikor forrni kezd dobjuk bele a répát és a mangoldot. Főzzük 5 percig. Ha spenóttal készítjük akkor 1 kanál olajban pároljunk meg 2 gerezd fokhagymát, később vegyük ki a fokhagymákat a zsiradékból, majd pároljuk meg a spenótot ebben a fokhagymával ízesített olajban vagy vajban. Tegyük egy üvegtálba a quinoia egy részét, reszeljük rá a parmezán sajt felét. Helyezzük rá a párolt zöldségeket, majd megint egy réteg quinoiát, egy réteg zöldséget, végül a maradék sajtot. Keverjük jól el a tejben a tojássárgáját, ízesítsük szerecsendióval, borssal és fokhagymaporral. Öntsük rá a tejet a zöldséges quinoiára majd tegyük a sütőbe és süssük ki 200 fokon 40 perc alatt.

Afrikai quinoa leves

hozzávalók: 200 gr quinoa, 3 ek olaj, 1 hagyma, 1 paradicsom paprika vagy spanyol paprika, 2 szelet zeller, 1 kis db édes burgonya, zucchini, fokhagyma, oreganó, só, bors, friss koriander

1. Tisztítsuk meg a zöldségeket és szeleteljük fel tetszés szerinti kockákra. Forrósítsuk fel az olajat egy fazékban és kezdjük párolni a quinoát. Dobjuk mellé a fokhagymát, a hagymát és a többi zöldségeket. Ezután önstük fel 1 liter csirke bouillonnal. 2. Miután ízesítettük sóval, borssal, közepes lángon addig főzzük amíg a zöldségek meg nem puhulnak kb. 15-20 percig. 3. A kész levest szórjuk meg friss korianderrel és tálaljuk.

Reklámok

Akarsz egy nyúltilopot?

Posted on Updated on

Októberben beköszönt a vadász szezon Bajorországban, ami azt jelenti, hogy 2-3 hétig a bikák bőgésétől lesz hangos az Alpok. Az idei  szezon is a szarvasbőgéssel kezdődik, s ha már az első pár nap során egy különleges vad kerül elejtésre, később a dámszarvas barcogását követve, izgalmas terelő-és hajtóvadászatban lehet részünk. Esténként aztán a jól megérdemelt „evés-ivás tartja össze a testet és a lelket!” jelszóval beülhetünk egy bajor vendéglőbe, ahol megrendelhetjük a tejföllel meglocsolt, vörös áfonya lekvárral ízesített, szalonnával spékelt szarvassültet. Egy bajor vadászvacsora után még bizonyára Lucullus is megnyalná/megnyalta volna mind a tíz ujját.

Különleges német vadász zsákmányok: a Hetyke Szarvasnyúl és a Nyegle szárnyas menyét

Mindenki látott már őzet, szarvast, vaddisznót, fácánt, ha nem az erdőben, akkor az állatkertben, (vagy a tányérján), de láttak-e már kígyónyelvű, egyszarvú rókát? Fácánszárnnyal repdeső, bocipofájú, kakaslábú nyulat? Hát görényt szárnyakkal, agancsos nyulat, kacsalábú tyúkot vidrafarokkal, és ártatlan Bambi őzike kinézetű farkast vagy medvetestű menyétet? Ugye nem, hacsak nem jártak Bajorországban! Engedjék meg, hogy bemutassam a Wolpertingen-t.

A különleges állatfaj edetét kutatva a nyomok a müncheni Vadász és Halász múzeumba vezetnek, ahol megtekinthetjük az első meghatározhatatlan példányokat, amelyek a Donaueschingen mellett lévő Wolperdinger üvegfúvó üzemből kerültek ki. Elnevezésük és külsejük tájegységenként változik (Wolperdinger, Woipertinger, vagy Woiperdinger, Volpertingernek). A múzeumban látható kitömött állatok igencsak mulatságos lények, mint pl. a bajor mezei mókus-nyúl madárszárnyakkal, és szarvas aganccsal (elneveztem Hetyke Szarvasnyúlnak). A nyúl testet és fejet különböző állatoktól kölcsönzött végtagok teszik még érdekesebbé. A képen látható állatka első és hátsó lába talán valamelyik vizimadártól származik, a szárnyai viszont a fácántól (mivel a 19. századbeli céhek törvénykönyve nem tartalmazott semmiféle előírást a mesebeli lények preparálására vonatkozóan, így azok végső formája az állatpreparátorok fantáziájától függött). A szárnyas Pegazus, az aranyegyszarvú, a lokneszi szörny és az óriás termetű Jeti mellé tehát nyugodt lélekkel odabiggyeszthetjük a Wolpertingen-eket is, melyek valószínüleg ugyanúgy az emberi agy szüleményei, hiszen legendákat költöttek róluk, lefestették őket, köztereken szobrokat állítottak nekik.

Wolpertingenek a világ körül

Elsőként a 18. század közepén, (1753-ban) a Grimm testvérek készítettek feljegyzést egy bizonyos Kreißl-ről, egy furcsa, csak a vadászszezon idején felbukkanó állatfajról, amelyet aztán a 19. század elején újra felfedeztek és az állatpreparáló céhek sorozatban kezdték gyártani a hiszékeny turisták számára. Igaz, hogy a mesebeli állatok megjelenése, külseje tájegységenként különbözött, de a vadászfeljegyzések szerint mindegyik Wolpertinger közös jellemzője a félénkség volt, ezért kizárólag fiatal és szép nők előtt jelentek meg éjnek évadján, lehetőleg teliholdkor, egy megbízható, erős férfi társaságában. Az állatok feltűnő sajátossága az volt, hogy ahány lábuk annyiféle volt, így könnyen le lehetett csapni rájuk, pláne, ha még meg is sózták a farkukat!

Állatfajták

Az Alpok és a Jura hegység környékén valamint, a francia nyelvterületű Svájcban népszerű kultfigura a Dahu (az alemán neve dahu, Kelet-Franciaországban Lorraine), ami egy szarvas és egy zerge hibrid változata. Jellegzetessége, hogy a hímeknek a jobb lába rövidebb, a nőstényeknek viszont a bal, de mindketten csak az órajárásával ellenkező irányba tudnak futni. Egy francia legenda szerint a dahu, nevét egy létező személyről kapta, mégpedig Dahut hercegnőről, aki valaha Cornouaille-ban élt (a Breton mesékben dahud-ként szerepel). Egy nap a hercegnő Ys város kulcsát odaadta az ördögnek, aki a városba bejutva szörnyű pusztítást végzett. Az Isten ezért nagyon megharagudott Dahutra és büntetésül egy furcsa, hosszú szőrű állattá változtatta.

A dahu kultusza a 20. század elején, a turizmus elterjedésével egyidőben jelentős átalakuláson ment keresztül és a hegyi lakók, a gazdag városiak megleckéztetésére kezdték felhasználni, oly módon, hogy az ideérkező vadászokkal elhitették, hogy a hegyen él egy különleges állatfaj, a dahu. Mire azok “bekapták a horgot” és persze sznobizmusuk miatt, vagy pusztán kíváncsiságból meg akarták szerezni az állat trófeáját. A falusiak azonban előre figyelmeztették őket, hogy a dahut nagyon nehéz becserkészni, ezért legjobb, ha felbérelnek egy helyi vadászt, aki majd elvezeti őket a nagyvad, a dahu lelőhelyéhez (“chasse au dahu”). Persze nem létezett semmiféle vadállat, de annál kiválóbb alkalom volt az ugratásra. Az amatőr vadászokat aztán miután jól kifárasztották, elvezették egy távoli vadászleshez, ahol büntetésből egész éjszaka, kényelmetlen poziciókba görnyedve kellett virrasztaniuk a dermesztő hidegben. Később valószínüleg elterjedhetett a híre, hogy a dahu a hegyi lakók durva tréfája, így vadászatukból középiskolások nyári tábori humora-geggje lett.

A Dilldapp, Hessenben és Felső-Frank földön “élő állatfaj”, mely egy vadászgörény és egy hörcsög keresztezése a nyúllal, szarvassal és antiloppal. Napjainkban népszerű szimbóluma a sváb-aleman (svájci- német-osztrák) karneválnak, amikor a rajnamenti városokban (Todtnau-Brandenberg, Hesse). ún. őrült dilldapp klubok alakulnak, a klub tagjai egyforma jelmezbe öltöznek, pl. medve stb kosztümbe és úgy vonulnak fel a városokban. A központi figura jelmeze általában egy történelmi eseménnyel, legendával vagy valaha létezett személlyel kapcsolatos.

A dilldapp egy szólás-mondás is, amelyet az ostoba, fafejű emberekre alkalmaznak. A szó eredete nem tisztázott, tájszólásban Dapp-nak vagy Depp-nek vagy Dill-till nek ejtik: jelentése Kaporfejű.

Elwetritsche (Pfalz, Rajnavidék) Ennek a csodamadárfajnak a “felfedezése” egy Espenschied nevű gentleman nevéhez fűződik, aki a 19. században élt és vadászpartijairól vált híressé, melyeket ártatlan tréfákkal fűszerezett. Az egyik anekdóta szerint egy alkalommal a bajor királynak egy apró, sült madarat tálaltatott fel vacsorára, s amikor a király az ízletes vad neve után érdeklődött, azt válaszolta, hogy hát nem ismeri fel felsége? Ez egy Elwetritsche (valójában egy gyönytyúk volt).

De milyen is ez az elwetritsch? Többféle módon ábrázolják, de mindegyik esetben madár hatalmas női keblekkel (lsd kép), néhol azonban tollak helyett páncélja és szarva van. Azonkívül félénk, mint a többi mesebeli állattársa, de ugyanakkor iszonyúan kíváncsi. Az elejtésükről a következőket írja a vadászati szakkönyv: az elwetritsch vadászathoz nélkülözhetetlen egy krumpliszsák és egy lámpás. Amikor a madár fészkéhez érünk, peckeljük ki a zsákot a bottal és világítsuk meg a lámpással. A kíváncsi elwetritsch-et odacsalja a lámpa fénye, s miközben közelebbről is meg akarja vizsgálni, hogy mi is az, elkaphatjuk. Az elwetritschre vadászás viszont egy ugratás, amikor a vadászok elhitetik, hogy ismernek egy különleges fajt, megjátsszák, hogy az előbb leírt módon elkapják őket, de nem mutatják fel a zsákmányt, hanem előre küldik a vendégeket, azzal, hogy még dolguk van, de majd ha megszelidítették a madarat utánuk mennek a vendéglőbe. Persze a vadászok sohasem érkeznek meg az elejtett vaddal, a vendégek meg addig várnak rájuk, míg végül rá nem jönnek, hogy jól átverték őket.

Elwetritsche vadászata

Még egy elwetritsche történet: annyira népszerű volt ez a madár, hogy a Pennsylvaniában élő németek, akik a mai amisok ősei, (Németország Palatinate vidékéről emigráltak oda)–“magukkal vitték az Elbedritschlicher-t”, “so ass sie kenn Heemweh grigge deede“, magyarul, hogy ne legyen honvágyuk. Így terjedt el az Elwetritsche legenda világszerte.

A következő állatfaj a Rattle Bock (Thüringiában és Saxony) vagy kelepelő-piperkőc bak, szintén csak egy vaskos tréfa formájában létezik, Svájcban a beképzelt személyeket nevezik Rattle Bocknak.

A Dél-Tirolban élő Blood Schink magyarra fordítva Vérestomporú fenevad talán a legvérengzőbb az összes wolpertinger között. Vérvörös és koromfekete színű, hol úgy néz ki mintegy viziszörny, hol meg mint egy medve-ember keveréke, a felső teste szőrös, a lábai viszont vörösek és csupasz-szőrtelen emberi lábak. Tartózkodási helye, folyóvizek melletti területek, vagy pipacs és kukoricaföldek.

Skvader (Svédország) A nyúlmadár-egy Håkan Dahlmark nevű ember agyszüleménye, aki valamikor a 20. szd elején a sundsvalli vendéglőben tartózkodott, a vacsora során, a vendégek legnagyobb derültségére az egyik vadászkalandjával hozakodott elő, melyben azt állította, hogy 1874-ben Sundsvall északi részén egy különleges állatot ejtett el. A történet háttere valójában az volt, hogy az egyik évben a születésnapján, a házvezetőnője egy tréfás állatrajzzal lepte meg, amit annak az unokaöccse készített, röviddel a halála előtt. Dahlmark, később a helyi múzeumnak ajándékozta a képet, ami 1916-ban egy Örnsköldsvik nevű városban került kiállításra, s amikor a múzeum igazgatója elmesélte a rajz történetét az odalátogató Rudolf Granberg állatpreparátornak, az a rajzon fellelkesedve elkészítette a kitömött állat egy példányát: a skvadert, ami azóta is a legnépszerűbb kiállított tárgya a múzeumnak. Mondanom sem kell a festmény mellé került.

Az angol vadász zsákmányok

Érdekes, hogy az angol nyelvterületeken, mennyivel szegényesebb a választék a csodaállatok kitalálását illetően (most már értem, hogy J. K. Rolling: Harry Potter könyve is miért hemzseg a német mitológiából kölcsönzött legendáktól). A Walpertinger-nek vagy Wulpertinger-nek az angol populáris kultúrában  Jackalope a neve (magyarra fordítva szökellő hím állat a jelentése, a jackrabbit és az antelope szavak kereszteződéséből), ami nyúltilop vagy szarvasnyulat jelent és összefoglaló neve minden képzeletbeli hibrid állatnak, amelyek elsőként a német (bajor) népek folklórjában terjedtek el és leggyakrabban egy mezei nyúl és egy antilop, vagy egy szarvas és kecske “kereszteződéséből” jöttek létre.

A Pixar Hoppszahopp c. rövidfilmjében szerepel egy “nyúlból lett antilop”, vagy a Túl a barátságon c. filmben Joe Aguirre irodájában is van egy nyúltilop. A számítógépek világában az egyik Ubuntu linux-disztribúció kódneve “Jaunty Jackalope”, vagyis “Nyegle Nyúltilop vagy “Hetyke Szarvasnyúl”.

Három pop-rockrajongó portréja

Posted on Updated on

Mindig próbáltam megérteni a focirajongók, zene őrültek lelkivilágát, akik képesek ölre menni sztárjaikért, de lehet, hogy csupán gyűlölöm a tömeget, ezért nem megy a dolog nekem, pedig Isten bizony irígylem őket, hogy nem fogja el egyiket sem a fizikai rosszullét, ha lökdösik, összepréselik. Nos ez én vagyok, de akikről most szó lesz, ők teljesen mások…

Az Omega hívő

Réka, nevezzük csak így az első rajongónkat, aki ma neves pszichológusként dolgozik Brüsszelben és kb. a 50-es évei végefelé járhat. Szóval Réka, valaha egy elit, rózsadombi gimibe járt Budapesten, zene és olasz tagozatra, ugyanoda, ahol Rátonyi Hajnalka, Udvaros Dorottya, Katona Klári, Dés Laci, Szirtes Ági koptatta az iskolapadot. Ott fertőződött meg ő is a rock zenével. Réka elmondása szerint a történet úgy kezdődött, hogy a 70-es évek elején, a gimnázium ének tagozatos diákjait szerepelni hívták, a TV akkori népszerű pop-rock műsorába a Halló fiúk, Halló lányokba. Ez a Juhász Előd vezette-konferálta zenei program, akkoriban az egyedüli pop-rock műsor volt Magyarországon. Nos a dal, amit be kellett tanulniuk, a jól ismert Omega klasszikus kórus betétje, a Fegyverkovács dala volt. Réka, azon a bizonyos tavaszi délelőttön, amikor belépett diáktársaival a Magyar TV szentélyébe még nem tudta, hogy mekkora hatással lesz ez a nap későbbi életére. Miután bekísérték őket a studióba, elhelyezkedtek a pódium mögötti emelvényen, megkezdődött a felvétel:

„A csapó indul! üvöltés után kigyulladtak a piros lámpák”-meséli Réka egy kis brüsszeli kávéházban, a Luxemburg téren, közel az EU Parlamenthez-„Viselkedjetek természetesen,- jött később az újabb utasítás,-adjátok önmagatokat, de semmi zrí- oké?” Oké rendben, gondoltam, de amikor megláttam Harangozó Terikét gombafrizurájában, hófehér, akkor rendkívül menőnek számító nadrágkosztümjében, láttán olyan éles hangon vísítottam fel, mint egy szopósmalac. Még én is megijedtem a saját hangomtól, de Terike, klassz, tiszta hangja, kedves, intelligens egyénisége ellenére nálam ő nagyon nem a rock kategóriába tartozott, mert virágénekeivel jobban beleillett volna a Röpülj pulyka (igazi címe Röpülj páva) szintén nagy sikerű vetélkedőjébe, mint ebbe a műsorba, mert a rock “sztárok” között paródiaszerűen hatott. Nos Terike után aztán végre jöttek a nagymenők, Zalatnay Cini, miniruhájában, rövid, szemébe fésült frufruval, a mai emósokhoz hasonlóan, az Angliából hozott hajspraytől, olyan haptákban állt minden hajaszála, hogy még egy tornádó se tudta volna összekócolni, de ez semmi volt ahhoz képest, amikor begördült az Omega a pódiumra. A tesztoszteron színtet érezni lehetett a levegőben. A szőke, hosszú sörényű Kóbor láttán olvadozni kezdtünk a gyönyörtől, mit olvadozni, már-már cseppfolyós állapotba kerültünk, amikor a dobos elkezdte hányni-vetni-dobálni magát-és akkor jöttünk mi a kórus. Úgy énekeltünk, olyan lelkesen, mint megannyi hősszerelmes, annyi érzelemmel harsogtunk, hogy az Északi sark is megolvadt volna, ha ott kerül sor a felvételre. Frenetikus volt.

„Egyébként Demjén Rózsi volt az utolsó fellépő, rövidszárú, elölcipzáros overállján nagy igyekezetében, a cipzárját annyira lehúzta, hogy a fanszőrzete is kilátszott. Mi csajok, csak kiröhögtük, mert minden volt csak nem szexi és különben is nem láttunk mást csak az Omegát, őket bámultuk egyfolytában és amikor a fináléra visszatértek, olyan mámorosak, kelekótyák voltunk, mint akiket bedrogoztak”.-folytatta Réka.

„És mi történt ezután?”–kérdeztem tőle. „Nos pár évig még eljártam az Eötvös klubba, a Műszaki Egyetem E klubjába, ott csápoltam az első sorban a többi Omega fan között és mindig heves indulatba jöttem, ha valaki kritizálni merészelte őket, mert megvetettem minden Illés együttes vagy Metró rajongót, a fahangú Zoránnal az élen (bocs, de ez a véleményem). Aztán 23 évesen Bécsben megismerkedtem egy osztrák építészmérnökkel és egy év múlva hozzámentem. Azóta külföldön élek, de amikor megtudtam a 90-es évek közepén, hogy az Omega Németországban koncertezik kivettem egy szabadnapot és elmentem megnézni őket. Végigbőgtem az egész koncertet. Nos ez így egy kicsit túlzás, de többször meghatódtam. Mint pszichológus, később ezt úgy dolgoztam fel magamban, hogy talán mert mindig is énekesi karrierről álmodoztam és a tudatalattim éppen akkor fogta fel, hogy mit is veszítettem.

Egyébként, amikor valamelyik vasárnap a you tube-on megtaláltam a régi Omega felvételt, azt a bizonyos dalt, a férjem átszólt a másik szobából, hogy ugye a kórusban ott énekelsz te is? Megesküdött rá, hogy felismerte a hangomat! És az emlékek hatására ismét könny szökött Réka szemébe.

A Koncz Zsuzsa rajongó

Az 50 évével egy mai tinédzser szemében ő is őskövületnek számít, nevezzük csak Annának az illetőt, aki valaha saját személyiségét elrejtve Koncz Zsuzsaként mozgott és élt a nagyvilágban. Pedig külsőleg csak annyiban hasonlított rá, hogy rettenetesen vékony volt, már-már betegesen törékeny, sokszor azt hitték, hogy szülei Vietnámból adoptálták. Nem volt szép, inkább csúnya, se barátságos, amolyan bogáncsvirág kisasszony, kevés embert engedett közel magához. Egyke gyerekként, nehéz gyerekkor után, gimnáziumi tanár lett belőle. A diákok szerették és tisztelték, távolságtartó viselkedése és nagy tárgyi tudása miatt, így már fiatalon tekintélyt szerzett magának. A tanítványok akkor kezdtek Koncz Zsuzsa relikviákat, ereklyéket vásárolni neki, amikor rövid haját megnövesztette és ugyanúgy kibontva hordta, mint nagy ideálja. Nem volt olyan koncert, amin ott ne lett volna, nem volt olyan dal, amit ne ismert volna, egyszerűen Koncz Zsuzsa bűvöletében élt, s amikor egyszer egy koncert után rengeteg vodkát ivott, felhívott telefonon és a bizalmába avatott. Ekkor tudtam meg, hogy az apja alkoholista volt és fiatalon felakasztotta magát. Azt is bevallotta, hogy mindig attól retteg, hogy ő is úgy fogja végezni, mint az apja. Nem tudom mennyit ivott, de egyszer, amikor már a tanár-diák hierarchia megszünt közöttünk, azt mondta, hogy minden nap szüksége van egy üveg vodkára. Később rájöttem, hogy számára Koncz Zsuzsa dalai jelentették a józanságot, a tisztaságot, az élet bölcsességet, a megnyugvást. Azóta annyit tudok róla, hogy a harmincas évei végén férjhez ment és szült egy kisfiút..tehát happy end..

ja, és még mindig rajong Koncz Zsuzsáért, de a haját levágatta.

A Vincze Lilla rajongó

Hilda ma általános iskolai tanítónő, a legfiatalabb rajongó a 3 pop rock “fan” közül. Könnyű dolgom volt vele, mert rendelkezésemre bocsájtotta egy cikkét, amely az Éjvarázs című újságban jelent  meg: -“Ott kezdődött, hogy egyszer voltam egy Napoleon Boulevard koncerten, az első sorban tomboltam végig az előadást. Aztán mondtam a többieknek, hogy ezek után nem lehet csak úgy haza menni, levezetésként igyunk meg valamit a közeli étteremben. Kis idő múlva megjelent a zenekar vacsorázni. Köszöntek nekünk, mert felismertek minket. Mikor haza indultunk, az egyik fiú megkérdezte, meginnánk-e velük még valamit. Naná, hogy mentünk. Lilla mellé kerültem az asztalnál, és egész este beszélgettünk, címet cseréltünk, és onnantól beindult a levelezés és az időnkénti találkozgatás.

Közben J. Katival zenélgettünk (osztálytárs), és néha megmutattuk Lillának, mit csinálunk. A két történet ott folyik egybe, hogy mikor megszűnt a Napoleon Boulevard, és Lilla magára maradt a gitáros fiúval. Nem volt szövegírójuk. Így szólt nekem, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk… Három lemezen dolgoztam vele, plusz két válogatás albumban.
 IDŐGÉP’89
1989. tavasz, talán április. A lemezbolti eladók már előre mosolyognak, még mindig azt hiszik, valami őrülttel állnak szemben, aki naponta megkérdezi: Vincze Lilla szólólemeze megjelent-e már? Honnan is sejthetnék, hogy biztos forrásból értesültem – március óta tudom, hogy erősen várni kell. Ahogy újra hallgatom a lemezt, mindenféle mozaikképek ugranak be. A lemezbemutató… Első sor, ahonnan tisztán kivehető Lilla apró intése a dobok elől. Néhány kocka a koncertről. És a végén, mikor már kifelé halad a tömeg, még megszólal a Tangó. Ahogy fölteszem otthon a korongot és megszólalnak az első hangok. Zeng a Tesla…
Öngyilkos szerelem – Jó kis dinamikus kezdőnóta, tele azzal a lendülettel, amivel az ember beleveti magát a szerelembe. Nem hiszem, hogy bármi is változott volna azóta. Kivéve a falakról lekopott lelkesítő szavakat. Ma masszívak a gaffitik.
Tangó – Hihetetlenül aktuális dal a mai napig. Néha pontosan ilyen érzéseim vannak, pedig a fejem lágya rég benőtt, láthatnám igazán, milyen az élet. Ami pedig a szöveg rétegeit illeti, az hátborzongató.Mesterien válogatott mondatok.
Megadom magam – kapcsolataink állandó kétségei, nyűgei, vége és kezdete. Így vagy úgy, de még mindig ugyanabban a cipőben járva, e téren hiábavaló bölcsességeinkkel. Aki éppen ebben a völgyben sétál, annak térkép.
No more walls – Az Uram, segíts! angol nyelvű változata. Azt hiszem, az idő nem volt alkalmas még. Mindenki szerette volna, ha ez a zenekar külföldön is teret kap. Nagyon szurkoltunk nekik a Midemen is. Hallgatni viszont nagyon izgalmas volt az eredeti után.
Kudá igyjot áná? – Zenei fricska a világ orrára. A jelentősége egészen más volt akkor és más most. De örültünk neki, hogy ezt is lehet… Meg persze húsz évesen őrültködni is jól lehetett rá. A szöveget nagyjából mindenki kötelezően tudta…
Változz velem! – A Tangó mellett a másik aktuális. Semmi sem állandó – kivéve a változást. Kicsit pesszimista, de mindenképpen helyén való. Gyönyörű fuvolaszóló. És gyönyörű a capella befejezés.
Nem kell a zászló – Az egyik legnagyobb dal a lemezen. Még mindig olyan hatása van, hogy az embert szinte letaglózza. Borzongató a feszültség, a robbanás előtti csönd. A legrosszabb, hogy egyáltalán nem vagyunk túl rajta… Bár úgy se lenne jobb.
Iván, ami történt..– Vicces, kedves, könnyed. Történt, ami történt, örömmel intettünk búcsút, nem volt fájó a szakítás. Akkor már bátran szerethettük Ivánt – ahogy imádtuk Szását is – megfelelő távolságból. Az olasz halandzsa perlekedés még mindig mosolyra késztet, és roppant tetszik. Lilla punk zene iránti vonzódásának lenyomata.
Te nekem nem hiszel, én neked – Erről a lemezről ez a dal áll a szívemhez legközelebb. Újabb mozaikkép Lillával való első találkozásunkról. Beszélgettünk, és sok egyéb mellett megemlítettem egy dalt, amit még a legelső Napoleon Boulevard turnén játszottak, bár a lemezen nem volt hallható. Nina Hagen énekelt hasonlóakat akkoriban. Nagyon tetszett nekem, de a zenekar döntése alapján fiókba került. Aztán valahogy kinyílt a fiók, és a szólólemezen helyet kapott. A stúdió változtatott az előadásmódon- örülök, hogy hallhattam élőben az eredetit!de még így is nagy kedvenc. Sose fogom megkérdezni, vajon az a beszélgetés számított- e valamit a dal sorsában,inkább csak úgy kérdezés nélkül hiszem, hogy igen..
Egyszerű jövő – Ez a dal pontosan leképezi az akkor időket. Érzések, történések, egészen konkrét dolgok, amik a mindennapjaink voltak. Szeretem benne a gitárokat.
Védd magad! – Azt kell mondanom, örökzöld. Minden időben, minden kapcsolatban,
akkor is, most is…Csodálatos zene, szöveg, előadás. Olyan finom, mintha csak egy sóhajból született volna. Nem véletlen, hogy a SYMA csarnokban is elhangzott. Kicsit furcsálltuk, hogy egy jól prosperáló zenekar teljes egyetértésben kiad egy szólólemezt az énekesüknek ahelyett, hogy saját új anyaggal jelentkeztek volna. De ismerve a mai zenei munkásságukat, ezen egyáltalán nincs mit csodálkozni. Akkor is nyújtogatták a csápjaikat mindenféle újdonságok és kísérletezések felé, és ha tartani is kellett a kiadók által elvárt Napoleon Bld irányt, megtalálták a rést, ahol át lehetett juttatni egy-két másféle izgalmas dolgot. Mi, rajongók pedig csak nyertünk mindezzel- akkor is, azóta is.
Hilda, 2008-tól Vincze Lilla rajongói által készített, Éjvarázs című (egy évben 4-szer megjelenő) lapjának szerkesztő munkatársa, emellett költő, dalszövegíró, bábszínművész és tán jövőre, ha a kiadó is úgy akarja megjelenik az első verses kötete.

Drukkolunk neki…

Burgonya múzeum Münchenben

Posted on Updated on

Ha a világkonyháról van szó a németek inkább az étvágyukról híresek, mint az ételeikről. Egy viszont biztos, hogy nincs még egy nép, amelyik annyi burgonyát fogyasztana mint ők, talán az írek, az angolok és mi magyarok következünk utánuk. Mindez a müncheni Burgonya múzeum kapcsán jutott eszembe.

A világon egyedülálló múzeumba látogatva az is kiderült, hogy a több mint 350 éve meghonosodott burgonya elkészítésének ma már legalább 100-féle módját ismerik, (vajon mivel táplálkozhattak az emberek a burgonya behozatala előtt?) főtt, sült, édes vagy sós, ecetes salátaként, krumpligombócként fogyasztják, vagy rakott krumplit készítenek belőle stb. Egy biztos, hogy a német vendéglőkben rendelhetünk bármilyen köretet, ha fel van tüntetve a menülapon, ha nincs, biztosak lehetünk, hogy valamilyen formában odacsempészik a burgonyát a tányérunkra.

Krumpli múzeum

Marilyn Monroe az idahoi krumpliföldön

A Kartoffel múzeumot 1996-ban nyitották meg Münchenben. A kiállítás olyan egyedülálló gyűjtemény a világon, amely a burgonyát, művészeti és művészettörténeti szempontból veszi nagyító alá. Amikor az ember belép az Otto Eckart által létesített múzeumba, az első terem közepén egy fotó és képkiállítást talál. Az olajfestmények, akvarellek, karcok, vízfestmények, rajzok, litográfiák és offsett nyomások, naiv és modern festmények, üveglapra festett burgonyagrafikák mind a burgonyáról szólnak. A kiállítás 8 terme 8 különböző témakört ölel fel:

1. A krumpli története: hogyan került az Inkák földjéről Európába

2. A burgonya tudományos szempontból: botanikai leírások, rajzok

3. A burgonya ültetése és aratása

4. Burgonyapiac, burgonyafajták

5. A sokoldalú burgonya: a gumi maci cukorkától a burgonya tortákig, a szőlőcukortól, tisztítószerektől a ragasztókig, az ablaktisztításra alkalmas szerekig stb.

6. A burgonyával kapcsolatos ritkaságok gyűjteménye: szobrok és egyéb tárgyak

7. A burgonya útja a hercegek és pápák asztalától a szegények asztaláig: receptek

8. Modern művészeti alkotások krumpli témakörben: Andy Warhol, Marilyn plakátok stb.

A burgonya karrierje: mérgező gumóból királyok eledele

Mindenki egyetért azzal, hogy burgonya nélkül nem élet az élet, mert kevés olyan élelmiszer alapanyag van, amely ilyen változatosan, és ennyiféleképpen hasznosítható. Levest, köretet, salátát, főzeléket, rakott egytálételt, rósejbnit (zsírban sült), hasábburgonyát, szalmakrumplit, gombócot, levesbetétet, krokettet sőt még süteményt is készíthetünk belőle.

De persze nem volt ez mindig így! Az első gumót a pápa kapta ajándékba, aki viszont továbbküldte Mons kormányzójának, Sivrynek. Sivry átadta a híres botanikusnak Charles de L’Écluse-nek, aki mohón csapott le az ismeretlen gumóra. 1588. január 26-ára lett kész a burgonya első növénytani rajzával. A Dél-Amerikából behozott krumpli gumó, ami egyébként ma már alig hasonlít eredeti indián ősére, még kicsi, kerek formájú volt és kívül-belül zsenge, inkább egy fehér gyökér benyomását keltette, amit pirosszínű héj borított. Écluse a szarvasgombához való hasonlósága miatt taratoufi nevet adta neki.

2 év múlva a bázeli botanikus Caspard Bauhin, az angol Walter Raleigh admirálistól kapott ajándékba egy burgonya gumót. Sir Raleightől tudta meg Bauhin, hogy a burgonya indián neve pappa (ma is így árulják a perui piacon), Spanyolországban pedig patata néven már fogyasztották is (akiket a gumó különben a gesztenyére emlékeztetett), és remek krumplis rántottát készítettek belőle. Valószínüleg ez volt az első “tapasz”, a híres spanyol burgonyás nemzeti eledel.

Az angoloknál meg nálunk Magyarországon terjedt el a legkésőbb (ma viszont mi vagyunk Európa legnagyobb krumpli fogyasztói kb 130 kg/fő évente). Az angolok ugyanis annyira idegenkedtek tőle, hogy amikor VIII. Henrik megalapította az anglikán egyházát, a sussexi ifjak azt ordították teli torokból, hogy- „Le a pápával meg a burgonyával!”

Miért terjedt el ilyen nehezen ez az ízletes, C vitaminban gazdag tápanyag? -kérdezhetnénk. Egyrészt a kommunikáció kezdetleges volta miatt, másrészt mert az emberek először a zöldjét-virágját fogyasztották és levest kotyvasztottak belőle, ami ma már tudjuk, hogy a szolanin tartalma miatt mérgező. Az se járt jobban, aki nyersen ette, mert a  burgonya keményítő tartalma miatt gyomorgörcsökben fetrengett tőle. (A szemcsék szabad szemmel nem láthatóak, mert sejtekbe vannak bezárva, mintegy tokba). Az értékes gumót viszont odalökték az állatoknak, amitől azok szépen gyarapodni kezdtek. Az embereknek ennyi rossz tapasztalat után érthető módon hosszú időre elment a kedvük a zöldségtől, mert aki egyszer beteg lett, mégegyszer nem próbálkozott vele. De aztán jött az éhínség, és a nép végül ráfanyalodott a krumplira. Amikor a papok tanácsára a gumójából kezdtek ételeket készíteni, rájöttek, hogy milyen ízletes.

Mi magyarok is nagyon nehezen kaptunk rá a krumplira, még akkor is visszautasítottuk, amikor a Magyarországon élő olaszok és németek már javában fogyasztották. Az egyik krónika szerint Budán 2 protestáns prédikátort azért tartóztattak le, mert burgonyát találtak a tarisznyájukban. Amikor később eljutott hozzánk is a híre, hogy az új zöldségnek csak a föld feletti zöldje a mérgező, a gumója viszont kiváló, akkor meg sváb töknek kezdte csúfolni a magyar, és mivel semmi sem kellett ami német, csak azért se kultiválta. Asszonyi furfang kellett az elterjedéséhez, nevezetesen Mária Terézia, aki egyenesen megtiltotta a magyar alattvalóinak, hogy a földjükön burgonyát termesszenek, saját magyar birtokait viszont televettette vele. A trükk bevált, mert bár a királyi földeket katonák őrízték, magyaros virtus lett lopkodni a királynő burgonyáját. Az őrök persze nem fogtak el senkit, mert parancsba volt adva, hogy tegyenek úgy mintha nem vennék észre a tolvajokat. Olyan huncut tréfa lehetett, mint amilyenekkel tele vannak a Sissi filmek, de ez volt a legjobb reklám az árunak. Az unalmas szolgálat közben a katonák demonstrációként gyakran sütöttek maguknak parázson krumplit, melynek finom illata aztán kedvet ébresztett a megízleléshez. Így kapott rá a magyar végül a burgonyára, aminek magyarul rengeteg neve lett: gruja, kompér, kolompér, pityóka, csicsóka, (ami igazából nem is krumpli hanem egy napraforgóval rokon takarmánynövény) a magyarok elengedték a fantáziájukat és újabb receptekkel gazdagították a burgonyából készült ételek listáját, mint pl. a paprikás krumpli, a burgonyafánk, a rakott krumpli és a pörcös kolompérkása (a sárköziek kedvence).

A burgonyával kapcsolatos ünnepek

A budai krumplibúcsú, amelyet minden évben karácsony másnapján tartanak, eredete a 19. századba nyúlik vissza. Az első anekdóta szerint a Széna téri piac árusai egy hatalmas hóvihar elől bemenekültek a közeli kocsmába, ahol a kocsmáros zsírban sült burgonyával vendégelte meg őket (nem volt egyebe). Egy másik forrás szerint a búcsút egy híres betyár tiszteletére rendezik meg minden évben, aki a legenda szerint több ízben ellopta a burgonyát a gazdagoktól majd szétosztotta a szegények között. De a leghihetőbb a 3. történet, mely szerint 1838-ban a nagy pesti árvíz idején, sültkrumplit osztogattak az árvízkárosultaknak. Az 1980-as évek óta újra felfedezték a burgonya ünnepet és állítólag a budai vendéglőkben, karácsony másnapján krumplilakomával várják a betérőket. Libazsírral, töpörtyűvel tálalt sült krumplit ehet mindenki puszta kézzel, ráadásul szalagon fityegő krumplit kapnak ajándékba a nyakukba (Burgonya klubtagsági igazolvány helyett!)

Néhány adat

Németország 1997-ben ünnepelte a burgonya behozatalának 350. évfordulóját, melynek népszerűsítésében oroszlánrésze volt II. Frigyesnek.

A burgonya nemcsak a legolcsóbb kalóriaforrás, de a híresztelések ellenére sokkal egészségesebb mint a tészta vagy a rizs. 100 gr tisztított burgonya értéke 85 kcal, míg a rizsé és tésztáé 350-380, szénhidrátartalma 16% míg a rizsé és tésztáé 75 százalék!

Szent Hubert napi örömök Belgiumban

Posted on Updated on

Blason Saint-Hubert.svgMinden évben kedvenc ünnepem november 3.-a, Szent Hubert napja, amikor a szomorú Mindenszentek után hivatalosan is megkezdődik a vadász szezon. Érdekes módon Szt Hubert/usz tisztelete elsősorban Észak-Nyugat-Európában terjedt el (van egy Szent Hubert nevű városka is Luxemburg tartományban) a vadászok, lövészcéhek, erdészek, kohászok, csengettyűkészítők, mészárosok, szűcsök és tímárok körében. Belgiumban pl. ezen a napon a vadásztársaságok országszerte megrendezik a Szt. Hubert napi vadászatot, ami úgy kezdődik, hogy a vadászok, vadászebeik kíséretében, a róla elnevezett templomokhoz vonulnak, majd lovon ülve felsorakoznak, hogy a pap megáldja az állatokat. A szertartás fontos része a mastellen nevű kenyéráldás is (melyet a hollandok és a belgák is maguknak tulajdonítanak), melynek megtörténte után a vadászkürtök érces hangja megadja a jelet a vadászat megkezdésére. Az általában három napig tartó hajtóvadászat során aztán gasztronómiai különlegességekben bőven válogathat a vendég, az ízletes szarvas, őz, vaddisznó és fácán pecsenyék mellett nagy keletje van az erdei gyümölcsökből, bogyókból készült édességeknek, lekvároknak és a gyógynövények hozzáadásával készült különféle likőröknek is.

Ki volt Szt Hubert?

A krónikák szerint Szent Hubert a toulouse-i Charibert király unokája volt, azaz az aquitaine-ai hercegnek, Bertrandnak a legidősebb fia. A nemesifjú a 656-ban Maastrichtban, Hollandiában látta meg a napvilágot. A széleslátókörű Hubert már zsenge korától kezdve rajongott a természetért és szenvedélyes vadász volt. A legenda szerint, amikor az egyik év nagypéntekén éppen kedvenc időtöltésének hódolva az Ardennekben vadászott, hirtelen felbukkant előtte egy különleges hímszarvas, agancsai között egy feszülettel. A szarvas megjelenésével egyidőben Szt Hubert az úr hangját is vélte hallani, aki arra szólította fel, hogy térjen meg és vegye fel a kereszténységet. Hazaérkezvén ezt meg is tette. Két év múlva, amikor a felesége meghalt, végleg otthagyta a világi életet és pap lett. Először Maastricht első érsekévé választották, később a mai Belgiumba költözött, ahol 705 és 727 között Lüttich városának püspöke lett (később pedig a város védőszentje). Élete sajnos hamar tragikus véget ért, mert egy horgászaton megsebesült, de még így betegen is elindult egy templomszentelésre. Onnan azonban már sohasem tért vissza, mert útközben meghalt. Testét 727-ben a liége-i Szent Péter templomban helyezték örök nyugalomra. Amikor 743-ban felnyitották a sírját, Hubert püspök földi maradványait olyan épen találták, mintha előző nap temették volna el. 825-ben szentté avatták és ereklyéit átvitték az andoge-i (Ardennek) apátságba, melyet hamarosan róla neveztek el.

Szent Hubertet, Szent Eusztákhoz hasonlóan, (akivel gyakran összetévesztették) leggyakrabban vadászként vadászkürttel, vadászkéssel, karddal és kutyával, agancsa között feszületet hordozó szarvas előtt térdelve püspökként, pásztorbottal ábrázolták (A. Dürer rézmetszet, id. Jan Brueghel, Berlin-Dahlem, 1600 k.). A 15.-18. században Szent Hubert kultusza főleg Lotharingiában, a Rajnavidéken és Belgiumban virágzott ki, de hazánkban is fel-felbukkant egy-egy krónikában a különböző történelmi időszakokban. Az idők során Szent Hubert a veszettség és kígyómarás védőszentje lett.

Gasztronómia

A Szent Hubert kultusz elterjedésével nemcsak az egyház és a vadászok jártak jól, de az ínyencek is, mert rengeteg róla elnevezett ételrecept maradt fenn az utókor számára, melyeket vadászati ceremónia nélkül is el lehet készíteni a család nagy örömére, mint például: Ragu à la Szt. Hubert (maradék vadhúsokból), Szarvasborda Szt. Hubert módra, Szt. Hubert leves, Szt. Hubert nyúlgerinc, Szt. Hubert vaddisznó pörkölt, Szt. Hubert szelet szopós vadmalacból, Szt. Hubert szarvascomb, gyömbérrel ízesítve, Serpenyős nyúl vörös borban, Szt. Hubert omlett (vadpástétommal és erdei gombával), Hubertusz vadász pecsenye.

Talán a nem húsevőkre gondolt egy Victor-Antoine d’Avila-Latourrette nevű szent atya amikor kitalálta a Szt. Hubert halpörköltet, melynek a receptje megtalálható a Kolostor konyhája című szakácskönyvében.

Kezdjük először a kevésbé ismert Szent Hubert kenyérrel, aminek receptjét egy belga barátnőmtől, Ermelindétől sikerült megszereznem. A különleges, gyűrűformájú süteményt, ami a magyar fahéjjal ízesített fánkhoz vagy az amerikai bagelhez hasonló, együtt készítettük el a Zoete Water (Édes Víz) nevű erdőben tartandó Szent Hubert napra, ahol a mastellen kenyérhez az áldást kísérő ősi dalocskát is sikerült lemásolnom. Magyarra fordítva nagyjából így hangzik:

“Messziről jöttem Szent Hubert sírjához,

kíséret nélkül, kard nélkül,

veszett kutyák most csillapodjatok,

mert ez Szent Hubert akarata!“

A kenyér receptje, amiről régen azt hitték, hogy a legjobb “orvosság” veszettség ellen a következő:

Hozzávalók: 1 kg liszt, fél liter tej, 75 g élesztő, 5 gramm fahéj, 300 g vaj, 20 g só és 50 g cukor

Keverjük ki a vajat a fahéjjal. Futassuk fel az élesztőt a langyos tejben egy kiskanál cukor hozzáadásával. A maradék alapanyagok hozzáadásával gyúrjuk tésztává a vaj-tej-liszt keveréket. Hagyjuk állni 30 percig, majd az idő letelte után formáljunk 55 grammos zsömle nagyságú adagokat, és hagyjuk állni még 15 percig. Sütés előtt középen lyukasszuk ki (állítólag Belgiumban/Németalföldön már a középkor óta így készítik a fánkot, tehát ez is azt bizonyítja, hogy a beugel nem amerikai találmány, hanem európai, Breughel festményein utána lehet nézni). Végül kenjük be a tetejüket tojássárgájával, helyezzük rá a kivajazott és liszttel megszórt tepsire és süssük ki 200°C-on 10 -12 percig.

Hubertusz vadaspecsenye
Marinád vagy pácléhez: 1 hagyma, 1 répa, 8 borókabogyó, kakukkfű, rozmaring, babérlevél, fél liter vörös bor, só, bors

Másfél kg marha vagy szarvashús, 2 ek vaj, 3 szelet bacon füstölt sonka, tejföl, 1 kanál áfonyalekvár

1. Készítsük el a páclevet, öntsük rá a húsra és helyezzük a hűtőbe 24 órára vagy egy éjszakára. Időnként forgassuk meg a húst a páclében.

2. Másnap vegyük ki a húst a pácléből, olvasszunk vajat egy serpenyőben és süssük át a hús mindkét oldalát. Öntsünk rá 200 ml-t a pácléből, fedjük be a hússzeleteket a bacon sonkával és helyezzük a sütőbe. Süssük 180 fokon 1 óra 40 percig.

3. A sütés ideje alatt forgassuk meg a húst és öntsük rá a maradék páclevet. Amikor a hús már puha vegyük ki a sütőből és tegyük egy tányérra.

4. A szaftot ízesítsük sóval, borssal, sürítsük be a tejföllel és a lekvárral. Párolt vörös káposztával, almával szokták tálalni és köretként galuskát vagy burgonyapürét adnak hozzá.

Boldog Szent Hubert napot kívánok mindenkinek!

Rossini és a szarvasgomba

Posted on

Umbria és Marche tartomány legfontosabb városai Pesaro és Norcia, a fekete szarvasgomba és a nyárson sült szopós malac hazája. A város igazi hírnevét azonban a “Pesarói Hattyú”-nak, Gioachino Rossininak köszönheti, aki nemcsak nagy zeneszerző volt, de ismert gasztronóm is. Emlékére 1980 óta minden év augusztusában megrendezik a pesaroi opera fesztivált.

2007-ben fedeztem fel, hogy egyáltalán létezik a Rossini fesztivál, de amikor augusztus közepén a városba érkeztem, kiderült, hogy nemcsak a kéthetes zenei események tartják izgalomban a várost, hanem egy másik párbaj, mely két neves vendéglő, a “Lo Scudiero” (Lovászmester) és a “Luigi’ (Lajos) között zajlik, és a győztes az lesz, aki ízletesebben tudja elkészíteni Rossini halhatatlanná dicsőült receptjeit. A két vendéglő közül választásom a jobb hangzású Lo Scudiero-ra esett, melyről előzetesen azt olvastam, hogy a reneszánsz stílusban épült Baldassini palotából alakítottak át vendéglővé. Amikor megpillantottam az impozáns helyen lévő vendéglőt rögtön tudtam, hogy jól döntöttem. Franco, Luca és Fabio Santori, a tulajdonos 3 fia széles mosollyal üdvözöltek a bejáratnál, mint később kiderült a vendéglő már fél évszázada a Santori család tulajdonában van. Az apa, tipikus kistermetű olasz ember miután a pazar Caravaggio és Perin del Vaga festményekkel dekorált terembe vezetett így üdvözölt: “Dráma, dráma és mégegyszer dráma!”-signora Silvia-, egy olasz menü olyan mintegy opera. Mert egy valódi ínyenc számára egy tökéletesen összeállított lakoma ugyanolyan élményt jelent, mint a zenekedvelő számára egy hibátlanul előadott zenedarab. A zene, Olaszországban évszádazok óta kísérője az asztali élvezeteknek”. Heves bólogatással jeleztem, hogy egyetértek, mivel előzőleg behatóan tanulmányoztam Gioacchino Rossini életét, aki zenei zsenialitása mellett jól ismert ínyenc hírében állt, így nem csoda, hogy egész életét a zene és az étkezés kettőssége jellemezte. Fiatal korában közel 40 operát írt, majd 37 évesen abbahagyta a komponálást, hogy életét kizárólag a szakácsművészetnek szentelhesse. Rengeteg dalában örökítette meg a gazdagok lucullusi dőzsölését és a szegény olasz nép egyszerű ételeit. “A Rossiniról szóló életrajzok fele igaz, fele legenda”-folytatta közben Santori úr széles gesztusokkal kísérve minden mondatát. Meg kell hagyni rengeteg anekdótát ismert a mester életéből.

Íme néhány: Rossini számára a világhírt, A sevillai borbély hozta meg, melyet a Római Opera felkérésére írt 1816-ban, mindössze 26 nap alatt. Ebben az operában énekelte meg a “pasticcini” nevű tésztát, (Figaró énekli) mely akkoriban egy különösen kedvelt, finomra gyúrt tésztaféle volt. Ugyanennek az operának a kapcsán jegyezték fel azt az anekdótát, hogy állítólag a premier napján a maestro ahelyett, hogy a zenekarral próbált volna, egész nap egy saláta recept után rohangált (a saláta később a Salata alla Rossini nevet kapta).

Stendhal, a világhírű regényíró viszont arról számol be a “Róma, Nápoly és Firenze” című útikönyvében, hogy Rossini egy másik híres operája a Tankréd egyik betétdala az Aria dei risi (rizsária) után vált népszerűvé Rossini kedvenc előétele a libamájjal készült risotto. Az áriát a mester 15 perc alatt komponálta, pontosan annyi idő alatt, amennyi alatt elkészült a rizs. Egy következő anekdóta szerint Rossini a Hamupipőke című operájának két áriáját, a “Nacqui all’Affanno-t és az “Al Pianto-t” mindössze tíz perc alatt (újabb rekord) rögtönözte egy római tavernában, miközben barátaival mulatott. Amikor azon melegében elénekelte a dalokat, környezete hangos vivátban tört ki, mire a mester szerényen így szólt: -“ Sajnos az ötletek olyan gyorsan jönnek, hogy nincs időm mindet lejegyezni”. További gasztronómiai idézetekkel és lakoma leírásokkal találkozunk Rossini későbbi műveiben is, mint pl Az öregkor bűnei című zongoradalok gyűjteményében, melyből megtudhatjuk, hogy hogyan készítették el Rossini kedvenc előételét: retekből, savanyú uborkából, szardella pasztából egy kis vaj hozzáadásával, a desszertjét pedig négyféle aszalt gyümölcsből: fügéből, mazsolából, mandulából, mogyoróból egy kis német tortával kiegészítve.

A mester párizsi évei alatt már korának legünnepeltebb művésze volt. Nem véletlen, hogy szoros barátságba került a 19. század szakács géniuszával Antonin Carême-mel. (Carême mindig úgy beszélt Rossiniról, mint “az egyedüli barátom, aki megért engem”). A jó barátok szerették apró ajándékokkal megörvendeztetni egymást, ebben még a távolság sem akadályozta meg őket. Pl amikor Rossini rövid időre visszatért Bolognába, Carême gondoskodott róla, hogy a mesternek minden héten legyen szarvashúsból készült paté az asztalán, a zeneszerző pedig egy-egy rövid áriával köszönte meg a szakácsmester figyelmességét. De Rossini fő kedvence a szarvasgombával töltött fácán volt: “ Sohasem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ne egyen belőle” .-írta róla az aforizmák atyja egy másik nagy ínyenc Brillat-Savarin. Szarvasgomba imádatáról rengeteg anekdóta maradt fenn. Az egyik, hogy Rossini állítólag háromszor sírt csak életében, 1. mikor első operáját kifütyülték, 2. amikor Paganinit hegedülni hallotta és 3. amikor egy hajókiránduláson vízbe ejtette a szarvasgombával töltött fácánszeletét! Egy másik alkalommal megnyert egy fogadást, melynek tétje egy szarvasgombával töltött fácán volt. Telt-múlt az idő, de a vesztes csak nem akarta megfizetni az adósságát. Amikor Rossini véletlenül összeakadt az adóssal, követelte a jussát, mire az azzal mentegette magát, hogy a rossz időjárás miatt nem termett elsőosztályú szarvasgomba, ezért nem tudja megfelelően elkészíteni a mester számára a töltött fácánt. “Micsoda! Ez lehetetlen!”-fakadt ki erre Rossini. “Csak a fácánok terjeszthetik magukról, hogy nem termett kiváló szarvasgomba, mert nem akarnak töltve lenni!” A később Rossiniról elnevezett recepteket maga a mester találta ki, mint pl. a Marhavelős risotto-t, a Cannelloni alla Rossini-t (a szarvasgombával és libamájjal töltött cannellonit) és a Tournedos bélszínt, melynek keletkezéséről szintén fennmaradt egy anekdóta. A színhely ezúttal a párizsi Café Anglais (Angol kávéház) volt. A legenda szerint Rossini ragaszkodott hozzá, hogy jelen legyen az étel elkészítésénél és arra kérte a főszakácsot, hogy az ebédlőben a személyes asszisztálása mellett kezdjen hozzá. A szakács óriási megtiszteltetésnek vette a mester kérését, de épphogy belekezdett a főzésbe, Rossini máris megállította és arra kérte, hogy változtasson a recepten. A szakács türelmes ember volt és eleinte hagyta magát irányítani, de amikor Rossini már vagy tizedjére szakította félbe, megelégelte és haragjában azt találta mondani, hogy ha a mester olyan jó szakács, akkor vegye át a fakanalat, mire Rossini azt válaszolta, hogy örömmel, te meg tournez le dos!”-magyarul: “Fordíts hátat!” Állítólag így kapta a nevét ez az étel. Egy másik változat szerint a szakács tényleg Rossini instrukciói alapján készítette el a bélszínt.

Rossini zenei pályafutásának tetőpontja 1829-ben, a Tell Vilmos című operájának párizsi bemutatója volt, premierjére a látványtervező főszakács stílusosan egy hatalmas almatortát készített, melynek a tetejére egy cukorból formált óriási almát állított, melyet egy szintén cukorból készült nyílvessző szúrt át. A mesternek ez volt az utolsó nyilvános fellépése. Igaz még rövid időre visszatért Bolognába, ahol a Licei Musicale-t vezette, de az 1848-as események után végleg Párizsba költözött, ahol aztán életét kizárólag a szakácsművészetnek szentelhette. A helyi újságok karikatúristái gyakran ábrázolták Rossinit egy ezüst tortakrémnyomóval a kezében, mert mindenki tudta, hogy a kedvenc fogásait őmaga készíti el híressé vált Rossini szombatjain-zenei-gasztronómiai estéin, melyeket vagy a Chaussée d’Antinban vagy a Párizs külvárosában lévő Passy nevű villájában rendezett. Egy másik híres francia szakács Escoffier, akinek receptkönyve a 20. század elején a modern gasztronómia bibliája lett, Rossini mesterről nevezett el néhány fogást mint pl. a Buggyantott tojás alla Rossini, Csirke alla Rossini, Nyelvhal filé alla Rossini (komplett menüt lehet készíteni belőlük). Ezek a receptek a mai napig a francia és a nemzetközi gasztronómia magasiskoláját jelentik.

“A jó ételhez, jó bor is kell!”-állt fel ekkor történetét befejezve Santori úr, majd a bárpult mögül elővarázsolt egy Malvasia nevű portói bort. “Signora Silvia, Rossini kiváló borszakértő is volt”.-folytatta, miközben töltött. “Pincéjében a saját maga által palackozott borok mellett rengeteg külföldről importált bora volt, a Kanári szigetektől Bordeaux-ig, a dél-afrikai johannesburgi fehér bortól a spanyol portóiig. Volt amit Metternich herceg személyesen küldött Malagáról. Egy másik ritka fajtájú Madeira bor, a Marsala viszont Portóból került a pincéjébe, egyenesen a portugál király palotájából, aki Rossini zenéjének nagy rajongója volt. 1864-ben, amikor a dúsgazdag Rothschild bankár friss fejtésű bort küldött a mesternek a saját szőlőskertjéből, Rossini először nagyon megörült neki, de később egy kis iróniával úgy köszönte meg, hogy “Ez a bor számomra gyógyír lesz, cseppenként fogom adagolni a poharamba”. Rothschild megértette a célzást és gyorsan küldött még néhány hordóval. A Rossini által “angyali harmónia” és “vibráló zsenialitás” keverékének nevezett Malvasiát egyébként desszertborként fogyasztotta”-fejezte be poharát tósztra emelve Santori úr,-“igyunk hát mi is a nagy Vivazza (Rossini beceneve volt) emlékére!” S mintegy tökéletes operában a végszóra, megjelent Santori úr egyik fia kezében a Tournados alla Rossini bélszínnel (borjú szelet, szarvasgombával és libamájjal). Az est folyamán persze volt részem még néhány ételkülönlegességben, s jó étvággyal fogyasztottam el a hússal és krémsajttal töltött, sütőben sült tésztát, megkóstoltam a stringozzi nevű üreges spagettit, ami olajbogyóval volt töltve. (Mellesleg az etikett szerint hallevessel a brodettoval kellett volna ennünk a stringozzit, enyje benye Santori úr). S persze még jónéhányszor emeltük poharunkat a pesaroi hattyú emlékére az “angyali harmóniá”-ból, mely ezúttal Santori úr pincéjéből került az asztalunkra.

Ui: A verseny győztese Santori úr lett! 

A képen egy fekete szarvasgomba leves látható.

Kelkáposzta rolád

Posted on

Nemrégiben egy bajor vendéglőben, amikor választásom a kelkáposzta roládra esett (németül Wirsing rouladot) érdekes felfedezést tettem, rájöttem, hogy ízvilágában a magyar fasírt és a töltött káposzta tökéletes fúziója: mert a tölteléke kenyér és darált hús keverékéből készült, de nem főzték, hanem sütőben sütötték, 200 fokon másfél órán keresztül, természetesen megfelelő mennyiségű víz hozzáadásával. Amikor a kelkáposztalevelekben lapuló mustárral, ízesített darálthús megpuhult, a roládokat tányérra tették, a levet pedig vajas rántással besűrítették. Héjában főtt burgonyával vagy zsemlegombóccal és a tejföllel gazdagított szósszal szervírozták. Nagyon finom volt, zsírszegényebb, nem olyan nehéz étel, mint a töltött káposzta.

Íme a recept:

Hozzávalók: 80 dkg kelkáposzta, 8 friss kelkáposztalevél, 50 dkg darált hús (sertés és marha combkeverék), 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 40 dkg darált sertéshús, 2 kávéskanál édesnemes pirospaprika, 1 tojás, 1 mokkáskanál szárított majoránna, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 1-2 zsemle (vagy 1-2 szelet kenyér)

1. A káposztát hideg vízben átmossuk. A káposztalevelekről levágjuk a vastagabb ereket. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apróra vágjuk, a szalonnát meg kis kockákra.

2. Egy nagy lábosban zsírjára pirítjuk a szalonnát és üvegesre pároljuk a hagymát. A felét a darált húshoz adjuk.

3. A maradékot levesszük a tűzről, meghintjük 1 kávéskanál pirospaprikával, ráöntünk 1 dl vizet, és összekeverjük a káposzta felével.

4. A darált húshoz hozzáadjuk a tojásokat, és a tejbe vagy vízbe áztatott, majd kinyomkodott zsemléket (vagy kenyeret). Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával, mustárral, a köménymaggal, a majoránnával, 1 kávéskanál piros paprikával, majd jól összedolgozzuk. A masszát arányosan elosztva kis gombócokká kerekítjük és a káposztalevelekre helyezzük, a hosszanti széleket a húsra hajtjuk, majd a leveleket alulról feltekerjük. A roládokat rátesszük a káposztásra. Hozzáadjuk a maradék szalonnás káposztát és betoljuk a sütőbe. Fóliával letakarva, 220 fokon legalább egy, de inkább másfél óráig pároljuk!

5. A töltelékeket óvatosan egy tányérra rakjuk és berántjuk a káposzta levet. Ehhez az olajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a lisztet. Felöntjük 2 dl hideg vízzel, csomómentesre elkeverjük, végül a káposztához adjuk, és 10 percig együtt forraljuk. A töltelékeket a káposzta tetejére tesszük, és tejföllel, főtt krumplival vagy gombóccal kínáljuk.

A kelkáposzta, a vadkáposzta egy termesztett változata. Rokona a fejes káposztának, ám annak sima leveleivel szemben, a kelkáposzta levelei fodrosak, hólyagosak. Előnyös tulajdonsága, hogy a hideget és a szárazságot jobban tűri a fejes káposztánál, ellenben nem savanyítható és kevesebb ételbe jó, de egész évben jól tárolható, azonkívül sok benne a fehérje, és az ásványi anyag, C-, B1- és B2-vitamin-tartalma is megközelíti a fejes káposztáét.