irodalom

A mantovai konyha és Isabella D’Este

Posted on Updated on

Isabella D’Este-Gonzaga (1474. május 9. –1539. február 13.) mantovai őrgrófné, az olasz reneszánsz fejedelem asszonya,-ahogyan hódolói nevezték,-igazi D’Este ivadék volt, ami azt jelentette, hogy kormányzásra alkalmas, okos és nagyravágyó nő volt, aki nem tűrte, hogy beszorítsák az asszonyi szerepbe. Ambiciói révén a politika, a művészet, és az udvari élet területén is diadalmaskodott. A férje, Francesco Gonzaga, később legidősebb fia, Federico távollétében Mantova régense volt. Minció folyó part melletti kastélya a reneszánsz nagyjainak találka helye volt, ott fogadta Leonardo Da Vincit, Mantegnát, Ariostot, XII. Lajos francia királyt. Egész életében mindenki az ő szépségét, eszességét csodálta. Öltözködését Olaszországban és a francia udvarban is lemásolták.

A mantovai konyha

Isabella D’Este 1490. február 11-én, 15 éves korában kötött házasságot az 1495-ös fornovói csata győztesével, a legrútabb, de elbűvölő Francesco Gonzagával, akit tiszta szívből szeretett. Az esküvői ceremóniát követő pompás ünnepségre Izabella egy drágakövekkel és arannyal teleaggatott lovon galoppozott végig Ferrara fő utcáin. A szertartás után a Pó folyó kikötőjébe indult a vendégsereg. Ott felszálltak az 50 tarkabarkán fellobogózott hajóra, amelyek már napok óta ott horgonyoztak. A menyasszony, a szülők és a testvérek számára, aranyozott gálya állt rendelkezésre.

A sugárzó szépségű mátka 4 nap múlva, 1490. február 15-én érkezett meg Mantovába, hogy még egyszer esküt tegyen. Isabella lassú léptekkel, suhogó selyembe öltözötten haladt át a mantovai Szent Sebestyén templomhajón. A vőlegény Francesco Gonzaga feltűnően gazdag hímzéssel díszített ruhát viselt, melynek jobb ujján értékes smaragd tündökölt. Egy szép, ifjú pár mondta ki a boldogító igent a papi áldás után ebben a sok száz gyertyával megvilágított, virágokkal borított templomban. A szertartást követően 8 napon át báloztak és lakomáztak a vendégek. Állítólag emberemlékezet óta nem láttak ennyi pompát a város lakói. Minden utcasarkon, sikátorban folyt a vigasság, a polgárok együtt örültek az ifjú őrgrófi párral, amely ezzel megkezdte uralkodását Mantovában.

“Amikor az ünnepség a csúcspontjához közeledett, s a lakomázók már eleget ettek és ittak, megnyíltak az ajtók, a szolgák 200 nagy tálca csemegét hordtak be, melynek minden darabja valamilyen műalkotást ábrázolt. Ezeken az édességeken heteken át dolgoztak a hercegi konyha cukrászai, nagy műgonddal formálták remekeiket, hogy a menyasszonynak meglepetést szerezzenek alkotásaikkal. Távozáskor a vendégek aranyozott cukorkákat kaptak ajándékba”.

Hát igen, meg kell hagyni, hogy a mantovai konyha maga a komplexitás, a régi időkhöz képest igaz, mára már leegyszerűsített változatú. Ünnepi alkalmakkor vagy csak egy klasszikus étkezés során garantáltan egymással harmonizáló, összehangolt, fogásokban dúskálhatunk. Aki egy kicsit is jártas a mantovai konyhában az kitalálja, hogy Isabella esküvőjén mi lehetett a menü. A tortelli di zucca és a luccio in salsa, tehát a mantovai mártással készült főtt csuka, ami a mai napig tipikusan mantovai étel, petrezselyem, fokhagyma, szardella és kapribogyó hozzáadásával. Köretként szalonnával grillezett polentát tálalnak hozzá, langyosan. Ez a két étel 100%-osan mantovai eredetű. De a korabeli leírásokból kiderül, hogy ettek békát és fokhagymás vajban párolt csigát, párolt lóhúst, az édesvízi halakról vagy a risottokról nem is beszélve. Aztán ne feledkezzünk meg a fürjekről, gyöngytyúkokról, se a szőlőmustból készült pudingokról. A bor részletes elemzésével viszont nem kell foglalkoznunk, mert Mantova domboldalai sohasem voltak alkalmasak jó minőségű borok termelésére. Ami viszont érdekes, hogy mennyiféle mantovai kenyér létezett (Ferrara és Cremona is átvette a kiváló minőségű kenyér készítés mantovai hagyományait, a mai napig az ő pékjeik által feltalált formákat őrzik). Vegyünk néhányat sorra: a népi ízek találkoznak pl. a schiacciatinaban, amely helyettesítette a brioches-t és a különböző, modern sós rágcsákat. A schiacciata viszont átmenet a schiacciatina és a zsömle között. Mind a schiacciatina, mind a schiacciata magukban a legélvezetesebbek. Mantovában bárhová beülünk enni, azonnal az asztalra teszik, és vagy capuccinót vagy egy jó pohár bort kínálnak hozzá. Népszerű még a grepole is, ami szintén egy kenyérfajta, csak sonkával, olívabogyóval, hagymával gazdagított változata. Egy ropogós kenyér, nagyon illatos, négyzet vagy téglalap alakú. Nem szabad összetéveszteni a focaccia-val (mert azt az olaj tartja össze). Aztán Gonzaga őrgróf kora óta ismert a schizzada, amit a parasztok a földeken, munka közötti szüneteikben ettek. Ma a schizzada is iparilag előállított, kis papírzacskókba csomagolva kapható a boltokban, pékségekben.

A mai mantovai vendéglőkben előételként számos esetben könnyű levest kínálnak, amit valamilyen tészta étel követ, hallal. Pl a luccio di salsa, polentával és a gras pista pesztóval (bazsalikom, fenyőmag, petrezselyem, régen zsír, ma olíva olajjal és fokhagyma hozzáadásával készül). Ami érdekes, hogy ezek a klasszikus, Francesco Gonzaga őrgróf által kedvelt falatok az ún. antipastik ősei (Capon a’ la Stefani, ami sózott, hagymás, ecettel tartósított hal). Mint láthatjuk a tészta, Mantovában lenézett, maximum polenta formájában kerül a tányérra, általában stracotto vagy szalámi, szalonna kíséretében, gorgonzola, vagy más, kevésbé hagyományos előételekkel együtt, mint a baccala (sózott tőkehal, vagy grillezett sertés, stb.). Ünnepnapokon két második fogás van: az első, főtt húsokból áll, pl. húslevesből és a benne főtt belsőségekből, mint a nyelv, a borjú feje, majd jöhet a csirke, fürj, különösen a kacsa. A mantovai menük általában sajtokkal (Grana Padano vagy egyéb sajtokkal) és a hagyományos desszerttel, többnyire házi készítésű süteményekkel fejeződnek be. Nincs tökéletes ebéd vagy vacsora, már a feltálalása előtt mámorítóan édes illatú tiramisù nélkül. Hozzá elmaradhatatlan a szintén házi készítésű Nocino-a dió likőr,-emésztés elősegítőként.

Búcsúzzunk Izabellától és Francescotól stílusosan egy morzsa tortával, a Sbrisalona (mandulás-citromos) süteménnyel, mely egyszerűségében tökéletesen magába foglalja a mantovai illatok, ízek egyensúlyát. A recept eredete egészen a k.sz. 600-as évekre nyúlik vissza, szóval még jóval a Gonzagák előtti időkből való. Kezdetben a szegények eledele volt,-ezt majd az összetevőkből is látni fogjuk,-mert 3 dolog fontos benne a liszt, a zsír és a mogyoró. A receptet az évszázadok során persze tovább finomították. A torta legfőbb jellemzője, hogy könnyen morzsolódik, thus innen az elnevezés, brisa, ami azt jelenti, hogy morzsa. Veneto-ban Rosegotta vagy Fregolotta néven árusítják.

A recept karakterét a fehér liszt, és a sárga, kukoricaliszt, meg a cukor egyenlő aránya adja meg. A múlt században emiatt csak a három csésze tortának nevezték.

Az összetevőkben a mogyorót csak durván össze kell törni, mert a lényeg, hogy maradjon minden eredeti konzisztenciájú. Ami a süteményre jellemző, hogy nem vágható szeletekre, hanem kézzel kell törni. Mivel száraz, célszerű likőrrel-borral leöntve fogyasztani, (pl Grappa,  Malvasia, Santo, Passito di Pantelleria). Sokáig eláll.

Hozzávalók: 200 gr liszt, 200 gr sárga liszt, 1 kk sütőpor, 180 gr cukor, 200 gr mandula, 100 gr vaj, 100 gr zsír, 2 tojás, 1 citrom, vanília, vaj, só

vagy 2. verzió, 4 személyre: 2 tojás, 1 narancs, 10 dkg liszt, 10 dkg porrá durvára tördelt mandula, 10 dkg porcukor, 1 kk sütőpor.

A 2 tojássárgáját tegyük egy üstbe, adjuk hozzá a porcukrot, s keverjük habosra. Ekkor öntsük hozzá a narancs levét, adjuk hozzá a mandulát, meg a lisztet. Végül keverjük hozzá a 2 tojás fehérjéből vert habot és a sütőport. Vajjal bedörzsölt, lisztezett tortaformába tesszük és érsékelt lángon, 30-40 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Torta Sbrisolona

Reklámok

Olaszország, Maria Callas és a diéta

Posted on Updated on

Maria Callas 1947. június 27-én érkezett New Yorkból Veronába, Giovanni Zenatello, a veronai Arena Opera Fesztivál impresszáriójának a meghívására, hogy részt vegyen a zenei napokon. A még teljesen ismeretlen énekesnő, az Accademia nevű szerény, kis hotelben szállt meg (ma luxus hotel), később a Pedavena vendéglőben vacsorázott, szemben az amfiteátrummal. Kéthónapos megfeszített munka után aztán 1947. augusztus 6-án debütált az olasz operakedvelő közönség előtt, az Arénában, Amilcare Ponchialli: Gioconda operájának a címszerepében, Tullio Serafin vezénylete alatt. Elsöprő sikert aratott. Fantasztikus énekhangjára minden zenei szakember felfigyelt, mert érezték, hogy határtalan lehetőségek rejlenek benne, ugyanakkor egyes kritikusok már ekkor rámutattak fő hibáira: a regiszterek közötti törésekre. Két évvel és sok-sok hangképzés óra után, 1949-ben Callas bemutatkozása a La Fenicében már igazi diadal volt, nemcsak Olaszországban, de Európa-szerte, sőt Amerikában is. Ezúttal Bellini: Puritánok című operájában csillogtatta meg Callas igazi tehetségét a bel canto terén, sikerült visszaadnia Bellini legnehezebb kromatikus meneteinek virtuozitását és zenei értékeit. Elvira szerepével Callas nemcsak beírta a nevét az opera irodalomba, de egyben fordulópont/áttörés lett az életében. A fesztivált követően ismerkedett meg életének két meghatározó férfijával: Giovanni Battista Meneghinivel és a nagy karmesterrel, Tullio Serafinnel. Mindkettő egyengette az énekesnő pályáját, közösen teremtették meg Callast, a dívát. Meneghini, ráadásul a férje lett. Pedig a jó családból való vagyonos nagyiparos, megrögzött agglegény volt, aki pénzének javát a veronai építőiparból szerezte. Már első találkozásuk alkalmával beleszeretett Mariába, aki viszonozta kedvességét. Valószínű azonban, hogy Callas csak egy erőskezű férfira vágyott, emiatt fogadta el az udvarlását, de részéről nem volt az az elsöprő szerelem.

A sorsdöntő veronai találkozás után Callasék hivatalosan csak 1949-ben házasodtak össze, a veronai Filippini templom kis kápolnájában. A kapcsolatot mind Meneghini anyja, mind a Kalogerópoulouszok (Callas családneve) ellenezték, hiszen a férfi akár apja is lehetett volna Mariának. A házasságkötés után Meneghini azonnal felszámolta veronai vállalkozásait, mert Maria Callas ügynöke és korrepetitora lett. Ettől kezdve ő döntött a vállalt szerepekről és a fellépti díjakról is, amelyeket minden előadás után egyre magasabbra emelt. Callas ennek köszönhetően 1950-ben a milánói Scalában Verdi: A szicíliai vecsernye című operájában aratott újabb diadalt. Karrierjének legsikeresebb időszaka az 1954 és 1959 közötti évekre tehető, amikor –elsősorban Luchino Visconti és Franco Zefirelli, nagy olasz rendezőknek köszönhetően-a milánói Scala első számú énekesnője volt.

A boldog idők Menenghinivel, Maria Callas Zevioban

Amikor, Maria Callas nem turnézott, akkor a férje, zevioi kastélyában lakott. Zevio, (Veronától 14 kmre) csendes, nyugodt hely volt. A díva sokszor a kastély kertjében gyakorolt a közeli lakók nagy örömére, akik órákig hallgatták énekét a fal másik oldalán. Itt Callas az éneklés mellett másik kedvenc szenvedélyének, a főzésnek élt, de mivel állandó súlyfelesleggel küzdött (108 kg volt), ezért áttért az olasz konyhára. Kedvelt ételei voltak: a pearà, a risotto al tastasal, és a pastissada. Azért néha bűnözött, amikor a férjével betért a Santa Toscana téren lévő bar Sportba és a bar Commercioba.

Maria Callas Sirmionében

Minden évben nyáron, Maria Callas és Giovanni Battista Meneghini pár hetet Sirmionében töltött. Callas 1952-ben járt először a Garda tavi üdülő paradicsomban. A helyi emberek szerint egyszerű, kedves teremtés volt. Gyakran beült egy aperitivóra a Caffé Grand Italia-ba. A sirmionei boldog időknek és a Meneghinivel való kiegyensúlyozott házaséletnek, mint a görög drámákban, azonban egy londoni fellépés vetett véget.

Callas 1959. áprilisában a Covent Gardenben vendégszerepelt. Itt egy díszvacsorán ismerkedett meg Arisztotelisz Onászisszal és feleségével, Tínával (Athinával). Onászisz hajómágnás volt és egyben a leggazdagabb görög a világon. Nagyvonalúságával és fényűzésével elkápráztatta Callast, aki halálosan beleszeretett az őszülő halántékú férfiba. Ez volt a kezdete tragikus szerelmi kapcsolatának és testi, lelki hanyatlásának. Onászisz egy földközi-tengeri jacht-körútra hívta meg Callast és férjét, amelyen többek közt Winston Churchill és Greta Garbo is részt vett. Csatlakozott hozzájuk Carl Foreman producer. Callas bolondulásig szerelmes volt Onásziszba: ezt a rajongást a sajtó többször meg is szellőztette, és a görög „rabszolganőjeként” emlegették az énekesnőt. Onaszisz azonban nagyobb halra vágyott, így hiába éltek mindketten Párizsban, a férfi mégsem költözött egy fedél alá Callasszal: pedig házaik nem messze voltak egymástól. Onászisz üzlettársa is volt Callasnak, hiszen az énekesnő pénzét jövedelmező vállalkozásokba fektette. Callasz elvált, ennek ellenére kapcsolatuknak 1968 őszén vége lett, mert Onászisz elhagyta és feleségül vette a meggyilkolt, amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt. Onászisz magántitkára azonban arról számolt be, hogy noha Onászisz feleségül vette a Kennedy özvegyet, többször is találkozott Párizsban az énekesnővel. Közeli barátaik beszámolói szerint a házasságkötéshez a Kennedy özvegy ragaszkodott, aki nem akart titkos kapcsolatban élni a mágnással, nehogy magára haragítsa gyermekeit.

Maria Callas egyedül maradt. Válása után soha többet nem tért vissza Sirmionébe, de mindig emlegette, hogy mennyire hiányzik neki a Garda tó hangulata, atmoszférája. Villája a Piazza Carduccin található, a város történelmi negyedében. Meg lehet csodálni a 18. századi, sárga épületet, ahol legszebb éveit töltötte (napjainkban kongresszusok, és egyéb eseményeknek ad otthont, 400 négyzetméter kiállítási területével, 100 férőhelyes vendégházával) P1150616.JPG

A szenvedélyes receptgyűjtő Callas

Amikor 1954. április 12-én a Don Carlos Erzsébetjeként Callas színre lépett, már egy teljesen más nő volt. Kevesebb, mint két év alatt 108 kilóról, hatvanötre fogyott. A végső lökést az adta meg neki, amikor Luchino Visconti közölte Callasszal, hogy ha együtt akar  dolgozni vele, akkor adjon le 30 kilót. Mindezt azokban az időkben, amikor teljesen normális volt, ha egy operaénekes túlsúlyos volt. Callas 40 kg-ot fogyott 1 év alatt majd még 8 kg-ot fél év múlva. Ezt a jelentős változást a sajtó azonnal észrevette, és különböző elméletek jelentek meg a módszeréről, melyek között a legfurább az volt, hogy  Callas galandférget nyelt. A féreg teoriát Bruno Tosi, a nemzetközi Maria Callas Egyesület elnöke azzal cáfolta meg, hogy a férgek valószínűleg, mivel Callas szerette a nyers húst, azzal kerültek a gyomrába. Egy római tésztagyár meg azt állította, hogy a művésznő az ő termékeinek köszönhetően fogyott le, mire Callas beperelte a céget, azzal az érvvel, hogy soha nem evett tésztafélét. Az igazság az, hogy a súlycsökkenés igazi oka az akkoriban divatos jódos étrend volt. Ennek vetette alá magát Callas is, ami mellesleg egy veszélyes kezelés volt, mivel befolyásolta a központi idegrendszert és megváltoztatta az anyagcserét, de “Callasból egy gyönyörű hattyú lett”.-mondta Bruno Tosi. Ettől kezdve Callas kerülte a szénhidrátot viszont továbbra is fogyasztotta a nyers, véres marhahúst meg a tartárbifszteket. De Maria Callasnak nemcsak a súlya változott meg, hanem a megjelenése is: befesttette a haját, és Chicagóból már hamvas szőkén tért vissza Milánóba. Ruhatárát is radikálisan kicserélte, amiben nagy segítségére volt a milánói divattervező, Biki asszony (Elvira Leonardi Bouyeure), aki az 1952-53-as évad jelmezeit is megtervezte számára.

A diéta azonban szörnyű teher volt az ételimádó szopránénekesnő számára. Újonnan közzétett személyes leveleiből derült ki, hogy milyen gyötrelmes harcot vívott élete hátralevő részében, hogy megőrizze elért testsúlyát. Ekkor vált szokásává, hogyha már nem ehetett, legalább kedvenc ételeit lejegyezze. Bárhol járt, utazott a világban a híres szakácsoktól lopott/ellesett recepteket, papírfecnikre vagy szalvétára írta, majd a táskájába rejtette. De ezek mind olyan ételek voltak, amikbe csak épp belekóstolt. Pedig imádott enni, különösen süteményeket, pudingokat, mégis többnyire sztéken és salátán élt, ezt a Callas szakértő Bruno Tositól tudjuk ismét, akinek engedélyezték, hogy a Díva kézzel írt receptjeit közzé tehesse, először Olaszországban. “Kiadni a receptjeit hatalmas öröm volt a számomra, annál is inkább, mert ő ritkán engedte meg magának azt a luxust, hogy jóízűen végigegye azokat”.P1140942

A görög hajómágnás, Arisztotelész Onassisszal való kapcsolata alatt  is recepteket gyűjtött. Kedvence volt a paradicsomos omlett, borjú, oriental módra, besamel mártással, kapribogyós, mustár mártással, csokis fánk, egy sütemény, amit Callas az Én Tortámnak nevezett (mázsányi cukormennyiség kell hozzá) stb. Az összegyűjtött receptjeit Callas a személyes szakácsának adta oda, aki a Callas vacsorákra ezeket készítette el. Míg a vendégei élvezkedtek, Callas csak néhány morzsányit evett a finomságokból. Ritkán ivott bort, de szerette a pezsgőt, mert azt hitte, hogy abban kevesebb a kalória. Callas, a diéta ellenére, 1977-ben, 53 évesen halt meg Párizsban, szívroham  következtében. (Onászisz 1975-ben halt meg, két évvel Callas előtt). Összetört szívvel, mert Onassis végleg elhagyta. Olaszországban, azonban 41 évvel a halála után is szeretettel emlékeznek rá. A velencei Arénában minden évben tisztelegnek az emléke előtt, nemrég a ponte della Fenice hídat, Maria Callas-ra keresztelték át. Sirmionében parkot, utcát és vendéglőt neveztek el róla (Sirmione római kori fürdőjében szintén ki vannak állítva Callas ruhái).

A Maria Callas Alapítvány Zevióban, a régi városházán múzeumot rendezett be a La Divinának. A kiállítás Giancarlo Tanzi, Maria Callas nagy rajongójának 40 éven keresztül gyűjtött több, mint 1000 fotójából, lemezek, újságcikkek ruháiból, ékszereiből, az operákban viselt jelmezeiből állnak. 2007. decemberében nyitották meg a nagyközönség előtt egy nemzetközi esemény keretén belül.

 

 

A Hölgy csókja

Posted on Updated on

A Baci di dama, a Hölgy Csókja nevű olasz aprósütemény, nem más, mint két, vajas-mogyorós keksz csokikrémmel összeragasztva A kekszet a formája után nevezték el, ami csókos ajakra hasonlít. Tökéletes aprósütemény, délután egy csésze teával vagy kávéval, az az olvad-a-szájban típusú, ezért a függőség garantált!

A Baci di dama amúgy Olaszország északnyugati részének, Piemontnak a kedvelt édessége. Piemont, a legnagyobb mogyorótermő régiója Olaszországnak, valószínűleg ezért ilyen népszerűek errefelé a csokival és mogyoróval készült sütemények, de a vidéket egyéb finomságai miatt is érdemes felkeresni, mint pl. a méregdrága, fehér szarvasgomba, kiváló borai (Barolo, Barbera, Moscato d ‘Asti, Asti Spumante) miatt.

Hozzávalók: 125 gr mogyoró, 125 gr cukor, 12 ek só, 125 gr kukorica liszt, 125 gr vaj, és tej, 2 tojás fehérje,  125 gr fondant felolvasztott tejcsoki ( mogyoróliszt helyett mandula lisztet is lehet használni), 125 gr kandírozott, szárított gyümölcsöt, Piemontban narancsot adnak hozzá

Elkészítése: Melegítsük elő a sütőt 325°-170 fokra. Öntsük a mogyorót egy robotgépbe, adjuk hozzá a ½ kiskanál sót, a cukrot, a vajat és dolgozzuk össze. Öntsük egy mély üvegtálba, adjuk hozzá a kukoricalisztet; dolgozzuk össze, majd tegyük félre.

Egy másik edényben verjük fel a tojásfehérjéket kemény habbá. Adjuk hozzá a mogyorós keverékhez. Töltsük be a kézzel is jól kidolgozott tésztát egy krémnyomó zsákba és formáljunk (a ⅜-ossal) golyókat, majd rendezzük el a zsírpapírral kibélelt tepsin.

Süssük aranybarnára 160-170 fokon kb. 30 perc alatt.

Olvasszuk fel a csokoládét gőz fölött egy lábosban. Tartsuk melegen a csokit. A kekszek lapos/alsó felét mártsuk bele a folyékony csokoládéba; kettőt ragasszunk össze, mintegy szendvicset. Várjuk meg, hogy a csoki megszilárduljon (kb. 5 perc alatt) a kekszek között. Sokáig eláll!

Jó tanácsok: Ha a tészta nem áll össze, adjunk hozzá hideg tejet. Nagyon fontos, hogy a tésztát egy órán át hideg helyen tartsuk vagy még jobb, ha egy éjszakára a hűtőben tároljuk, és csak egy órával a sütés előtt vesszük ki a hűtőből. Ha ezeket a lépéseket betartjuk, garantáltan finom kekszet kapunk.

Még egy dolog, ha a kekszek szétterülnek, szétfolynak a tepsin, az általában azért történik, mert az alapanyagok nincsenek megfelelően összegyúrva, vagy túl sok vajat adtunk hozzá. Addig kell gyúrni a tésztát, amíg a vaj egyenletesen el nem oszlik.baci_dama

Olasz citromtorta

Posted on Updated on

Ez a klasszikus, toszkán édesség, a Torta della Nonna az egyik legnépszerűbb desszert Olaszországban. A sikere valószínűleg az egyszerűségében rejlik, mivel mindössze két linzerszerű tortalapból áll, ami egy krémes citrom illatú és aromájú pudinggal van megtöltve és ropogós fenyőmaggal van kidíszítve, porcukorral beszórva.

A torta annyira tökéletes, hogy egyszerűen nincs más variánsa. Kőbe vésett receptjétől eltérni tehát súlyos bűnnek számít. A torta neve Torta della Nonna-Nagymama süteménye azonban megtévesztő, ugyanis ez a süti nem valaha élt háziasszonyok kitalációja, akik mondjuk a Chianti hegység dombjain összedugták a fejüket, hogy mit is süssenek hétvégére, hanem valószínűleg egy étterem konyhájából indult hódító útjára. A torta származása egyébként a mai napig vita tárgyát képezi Arezzo és Firenze tartományok között, mert mindkettő a sajátjának tartja. A leginkább akkreditált változat szerint egy Florentinban élő séf, Guido Samorini készítette el először ezt a tortát a San Lorenzo étteremben, ahol azzal a céllal csempészte az étlapra, mert az unalmasnak talált menüt ezzel a desszerttel akarta feldobni. Nos jó ötlet volt, mert a Nagyi tortája azonnal bomba siker lett, akkora, hogy soha többet nem került le az étlapról. Ennek az aranyos történetnek azonban ellentmond az a tény, hogy a cukrászsütemény, a puding és a fenyőmagvak kombinációjával már az 1800-as évek vége óta ismert, tehát jóval Samorini séf szenzációs torta kreációja előtt. Ezt meg egy Artusi nevű úriember állítja, aki az 1800-as évek végén kóstolta meg a Nagyi tortáját a félszigeten járva. Artusi azonban csak a vanília puding ízt ismerte fel benne, míg a klasszikus Torta della Nonna töltelékében nagyon fontos szerepe van a citromnak. A fenyőmagvakról meg nem tudta, hogy sütés előtt alaposan át kell öblíteni hideg vízben! Íme az eredeti olasz recept:

Hozzávalók a tésztához: 300g liszt, 1 ek sütőpor, 130g cukor, 150g vaj, 1 nagy tojás, plusz 1 sárgája, 1 citrom héja

A töltelékhez: 5 db tojás sárgája, 100g cukor, 30g liszt, 600 ml teljes tej, 1citrom leve+héja, 1/2 vanília rúd húsa kikaparva

A díszítéshez: 80g fenyőmag, porcukor

Elkészítése: Kezdjük a tésztával. Keverjük össze a lisztet, sütőport, cukrot egy nagy tálban, majd adjuk hozzá a vajat meg a lisztet. Dolgozzuk az ujjunkkal össze az egészet, amíg egy durva, omlós tésztát nem kapunk. Adjuk hozzá az 1 tojást, meg az extra sárgáját, a reszelt citromot, és gyúrjuk újra össze, amíg a tészta jól össze nem áll. Amikor kész csomagoljuk be nejlon fóliába, és tegyük a hűtőbe 1 órára.

Közben főzzük meg a pudingot. Egy közepes üveg tálban keverjük össze a tojássárgáját a fele cukorral. Ezután lassan adjuk hozzá a lisztet. Öntsünk hozzá 60 ml tejet, és habverővel dolgozzuk simává a krémet, majd tegyük félre.

Öntsük a maradék tejet (kb fél liter) egy másik lábosba, adjuk hozzá a maradék cukrot, a citromhéjat, és a rúdból kikapart vanília magokat. Tegyük fel főni a platnira (alacsony hőmérsékleten). Amikor a puding egyet rottyan, vegyük le a tűzről, vegyük ki belőle a citrom héjat, dobjuk ki és öntsük a másik, még forró tejet hozzá vékony sugárban, állandóan verve.

Helyezzük vissza a pudingot a rezsóra, és állítsuk alacsony hőfokra. Addig főzzük, amíg sűrű, fényes krémet nem kapunk, (ezt úgy érjük el, ha állandóan keverjük). Vigyázat, nem szabad felforralni! Amikor a puding besűrűsödött, vegyük le a platniról és öntsük egy üvegtálba. Tegyük jégágyra, hogy a krém gyorsabban kihűljön. Végül fedjük le nejlonfóliával, hogy megakadályozzuk a bőrösödés kialakulását, és hagyjuk kihűlni szobahőmérsékleten. 

Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra vagy gázjelre 4-re. Kenjük be a tortaformát vajjal és szórjuk be liszttel (26 cm-es). Vegyük ki az összegyúrt tésztát a hűtőből, és osszuk 2 darabra. Nyújtsuk ki a tésztát és a nagyobb darabot, amely elég nagy ahhoz, hogy befedje a sütőformánk alját és oldalát, nyomkodjuk ujjbeggyel a forma felületéhez. Vágjuk le a maradékot. Szurkáljuk meg a tészta felületét villával. Öntsük rá a hűtött pudingkrémet, és fedjük be a tetejét a másik kinyújtott tésztalappal. Vágjuk le a felesleges tészta mennyiséget, amiből csinálhatunk egy csíkot és ezzel tudjuk összecsíptetni a  torta felső és az alsó széleit. Szórjuk rá a torta tetejére az előzőleg vízbe áztatott, még nedves fenyőmagokat és óvatosan nyomkodjuk bele a tésztába.

Süssük a tortánkat 45 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz. A citromtortát hagyjuk a sütőben teljesen kihűlni, mielőtt porcukorral megszórva tálalnánk.P1150288

 

 

 

Május elseje Szent Efizió napja

Posted on Updated on

Május elseje, a munka ünnepe, mely a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, kivéve az Amerikai Egyesült Államokat és Kanadát, ahol a munkát szeptember első hétfőjén ünneplik.

Május elseje hasonló tartalommal katolikus egyházi ünnep is, 1955 óta, amikor XII. Piusz pápa a május elsejét „Szent József, a munkás” ünneppé emelte. Az ugyanerre a napra eső ősi, európai pogány ünnepek, mint például a Beltane, vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása viszont más eredetűek és tartalmúak.

A szardíniai naptárban viszont május elseje nem a munka ünnepe, hanem Szent Efisio- Sagra di Efisio napja (a sagra jelentése fesztivál, ünnep, felvonulás, megemlékezés), melyet 1657 óta mindig ezen a napon tartanak. Annyi csak a változás, hogy az évszázadok során a Szent Efisio nap vallásos színezete összekeveredett a világival; a liturgia a folklórral; a kitörő öröm, a magasztos ünnepélyességgel. Így mindenki megtalálja benne azt, amit éppen akar.

Efisio di Elia

Ephysius/ olaszul Efisio di Elia (245-313) egy valójában létező személy volt. A történetírók szerint, talán szíriai származású férfi, egy biztos, hogy Diocletianus császár egyik tisztjeként vették lajstromba a pretoriánus gárdában. A Szent története úgy kezdődött, hogy 313-ban egy büntető expedícióval Szardínia fővárosába, Cagliariba küldték, hogy leverje a helyi lázadást. Az oda vezető útja során azonban látomása volt, Pál apostolhoz hasonló, amikor az Damaszkusz felé tartott. Ennek hatására Efisio felvette a keresztény hitet, ami persze a Római Birodalomban tiltott vallás volt. Amikor később a katona nem volt hajlandó lemondani róla, letartóztatták, megkínozták, majd Nora városban,-húsz-egynéhány mérföldnyire Cagliaritól-lefejezték. A legendát megőrző embereknek 800 év múlva jutott eszébe, hogy a mártíromság helyén, Norában egy szép, román stílusú templomot építsenek a tiszteletére (1102-ben).

Szent Efisió, az 1650-es pestis járvány után vált igazándiból Cagliari védőszentjévé. A történet úgy kezdődött, hogy az 1650-es évek elején a pestis elérte Cagliarit is. A korabeli feljegyzések szerint amikor a 20,000 lakosból 12,000–en meghaltak,-ez durván azt jelentette, hogy a fekete halál naponta 200 emberéletet követelt,-a város elöljárói, a helyi papokkal egyetemben fogadalmat tettek Szent Ephysius szobra előtt, hogy ha a halálesetek abba maradnak, ünnepélyes körmenetet fognak rendezni a tiszteletére minden évben, Cagliaritól Noráig és vissza. Az imának azonnali foganatja lett, mert a pestis járvány csoda módon véget ért. 1657-ben rendezték meg az első Szent Efisio napot, és azóta minden évben (kivéve 1917-et, amikor a nemzetközi helyzet miatt betiltották a nyilvános felvonulásokat) sor kerül a történelmi processzióra, ami akkora csinnadratta és felhajtás kíséri, hogy még a szardíniai TV is közvetíti.Sant'Efisio

További csodatettek

Szent Efisió 1793-ban, egy francia flotta elleni harcban ismét megmutatta csodatévő képességét. Nevezetesen, amikor a francia invázió hírére a város elöljárói a Szent szobrát a kikötőbe szállították, ott arccal a tenger felé fordították, megtörtént a csoda: A fagyos, de korábban enyhe januári időjárás hirtelen megváltozott, nagy erősségű, viharos szél száguldott át a Golfo di Angelo-n. A francia hadsereg a tomboló vihar láttán megtorpant, de később Truguet admirális, a vezérük, mégis parancsba adta a földi csapatok partra szállását. A tengert a szél azonban egyre jobban felkorbácsolta, ezért a katonák a parancsot megtagadva hamarosan visszafordultak és szétszóródtak a Poetto kikötő közelében. Truguet admirális ekkor ágyúval próbálta bevenni a szardíniai királyság fővárosát. De végül a dühöngő vihar megakadályozta benne, és a franciák távoztak. St Ephysiusnak eme csodatettét emléktábla őrzi, a szépen egymásra helyezett ágyúgolyók pedig a franciák csúfos vereségét. Hogy mekkora becsben tartják Szent Efisius szobrát arra további példa, hogy 1943-ban, amikor az angol-amerikai bombázások során Cagliarit teljesen lerombolták, a szentet egy tejeskocsi rakterében menekítették biztonságos helyre.

Nos, tehát ennek az éves fogadalomnak a megújítása áll a Cagliariban zajló május elsejei nagy felvonulás és ünnepség középpontjában. Az esemény olyan világra szóló szenzáció, melyre, akárcsak az október fesztre, már egy évvel az ünnep előtt kell jegyet váltani. Ha rászánjuk az időt és némi pénzt, cserébe garantáltan varázslatos napban lesz részünk, (ahol a múlt jelenné válik, a jelen pedig múlttá), annak ellenére, hogy gyakran esik az eső ezen a napon, de ami érdekes, hogy mindig csak a Szent Efisius körmenet után. Újabb csoda!st-ephysiusAz ünnepnapnak 3 fontos eseménye van, két identitása (vallásos és világi) és egy végállomása (a főtér). A három fontos esemény: a lovastorna, a jelmezes felvonulás és a vallásos körmenet. Az egyéni érdeklődéstől függően lehet a helyszínt kiválasztani, ha azonban valakinek nincs konkrét prioritása, akkor a lovas bemutató megtekintésére a legalkalmasabb hely a viale Sant’Ignazio sarok, a via Don Bosco-n keresztül. A felvonulás elejét a képzett lovasok alkotják, valamint azoknak a szardíniai városoknak és falvaknak a képviselői, akiknek bármi közük van a lovakkal kapcsolatos foglalkozásoknak. Amikor megkezdődik a parádés felvonulás, a lovasok hagyományos kosztümben felsorakoznak. A büszke szardíniai férfiak a lovaikon úgy ülnek, mintha hozzá nőttek volna. Pompás lábszárvédőben, csizmában, kordbársony nadrágban és fehér ingben, mert ők egyfajta őrként szolgálnak a szent számára. A lovak nyakörvei, a nyergek mind-mind eredeti, a régi korokból megőrzött kellékek. Őket követik a nők, a gyerekek és az idősebbek, az ún. traccasban, egy ökör vontatású szekérben ülve, míg mások gyalog kísérik a menetet, a szardíniai faluk nevét viselő táblákat cipelve. A lovaskocsi vagy ökrös szekér virág girlandokkal van feldíszítve, a nők mesés népviseletekben pompáznak, a nézők meg gyönyörködhetnek a hímzett ruhák kaleidoszkópjában, a széles vászon szoknyákban és a nehéz arany fülbevalókban. Ha Szent Ephysius élne, őmaga is biztosan gyönyörködne bennük, mert a széparcú nők és lányok rengeteg tapsot kapnak, annak ellenére, hogy néha gőgös, mosolytalan arccal fogadják a nagy ovációt. Bárhogy is viselkednek, az egyszerű ruhába öltözött parasztok, akik mellettük gyalogolnak, elégedetten bólogatnak a feleségeik, leányaik, anyukáik reakcióin, ők büszkék rájuk.NőkEközben a Stampace-ben, a Szent Efisió volt börtönében lévő kriptában, ahol a lelkiség központja van (később Nóra városba, az efíziusi mártírság helyére került, egy bájos kis kápolna nélküli templomba, mely a tengerből emelkedik ki), meg a templom bekerített udvarában sok minden történik. A délelőtti misét már megtartották a Confraternity-be tartozó papok jelenlétében, akik kék, vagy szürke szerzetes kalapokban feszítenek, míg a magisztrátusok, a város elöljárói cilinderben, fecskefarkú kabátokban, aszerint, hogy mit követel meg a szerepük. A mise után felpakolják a szent szobrát egy hintóra, és már indul is a menet. Hatalmas ökrök húzzák a hintót, hogy alig fér ki a templomudvar kapuján. Amikor délben Szt Ephysius üveg és aranycirádás hintója végre kimanőverezik a kapun, megkezdődik a Szent utaztatása. A lovasgárdák elfoglalják a helyüket. Elöl a 3. ezred vágtat a Confraternity zászlaja alatt, majd az Alter Nos, akik az évente választott városi hatóságokat képviselőiből állnak. Az olasz polgármestert a dereka köré kötött tricolor zászló színeiről ismerni fel. A második lovascsapatba különböző tiszteket és tisztségviselőket válogatnak be, az ő lovaik általában lassabban lépdelnek mert tudják, hogy lovasaik nem túl gyakorlottak Ők is a távoli Norába kísérik a szentet a via Román keresztül. A menet közepén az Alter Nos tagok galoppoznak piros tunikában, szintén lóháton. Ők kardokat és mordályt is viselnek, a szörnyű múltra emlékezve, amikor a körmenetet még meg kellett védeni a szaracénoktól és a barbár kalózoktól, akik gyakran lecsaptak a felvonulókra a partmenti úton, Cagliaritól Noráig.

Pár óra múlva a Norából visszatérő menet a bársonnyal leterített tribünhöz igyekszik, amely a városháza előtt van felállítva. Ott vár a prefektus, a polgármester, az érsek, a meghívott díszvendégek, akik reggel óta figyelemmel kísérték a szent útját. Amikor visszatérnek a lovasok, a traccak, azaz a szekerek, a népviseletbe öltözött csoportok, a Szent Ephysius szobrot cipelő hintó megáll, pár bivalyerős férfi egy rúdon magasra emeli a szentet, hogy mindenki jól láthassa, ezután az érsek feláll és megáldja. Válaszként az Alter Nos tagjai meglengetik a kalapjukat. Kitör az ováció. Ezzel a szertartásnak vége, a város felett megszólalnak a templom harangok, a kikötőben meg a hajókürtök.A történelmi processzió virágszirom szórással zárul a via Román, a népünnepély viszont csak ekkor kezdődik és másnap reggel ér véget.

A Cagliariban dúló pestis járványt Manzoni örökítette meg híres könyvében, az I Promessi Sposi-ban (Megígérem).

Április és a hal

Posted on Updated on

Április hónap neve a latin aperire, megnyitni szóból ered, mert Ovidius szerint a tavasz nyit meg mindent. A régi római kalendáriumban az évnek második, a Juliánusz naptár szerint az év negyedik hónapja. Április ma 30 napos, Julius Caesar uralkodása idején viszont még 29 napos volt.

Áprilist Szent György havának is nevezik (április 24-e, Szent György napja, a mártír halált halt Szent György egyike volt a tizennégy segítőszentnek. A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.)

Áprilisban a Nap a bika jegyébe lép. A hőmérséklet átlagos változása, azaz a havi középhőmérséklettől való és hosszú időn át észlelt eltérések középértéke e hónapban kisebb.

Április bolondja, az, akit általános népszokás szerint április 1-én rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kinevessék. Az “áprilisba küldés” elterjedt szokás mindenfelé, a francia «poisson d’avril»-nak (hal április és az iskolákban papírra rajzolt halat ragasztanak a diákok egymás hátára), az angol «April fool»-Április bolondjának, az olasz «Calandrino»-nak, a német «Aprilsnarr»-nak hívja.Rauwemakreelgranaatappelgeroosterdesesamzaadjes

Hogy honnan ered ez a tréfás szokás, nem tudni biztosan.  Talán, az április hónap csalfa, változó volta adja magyarázatát; vagy egy ősi kelta szokás maradványa, amikor is április kezdetén bohó, vidám tavaszi ünnepeket ültek; vagy IX. Károly egy rendeletéből ered, amely rendelkezés 1564-ben az új esztendőt április 1-éről áttette január 1-ére. Akkor is szokásban voltak az újévi ajándékok, de a rendelet után az emberek januárban az áprilisi, áprilisban a januári ajándékokkal köszöntötték egymást.matcha fish

Április virág: így nevezik az Anemone virágot, magyarul a berki szellőrózsát vagy kökörcsint. A görög mitológia szerint Adonisz és Aphrodité virága volt. Aphrodité beleszeretett Adoniszba és szeretőként őrizte, ezért a többi istenség a fiút féltékenységből megölte. Amikor Aphrodité halva találta Adoniszt nagyon megsiratta, a sírja fölött elhullajtott könnyeiből szellőrózsák lettek. Innen ered a szellőrózsa kettős jelentése: egyrészt a tavasz érkezése, másrészt egy szeretett lény halála.

A Viktória kori virágnyelvben a szellőrózsa az elhagyott szerelmes szimbóluma volt, míg a parasztoknál a szellőrózsa virága megvédett a pestistől és egyéb betegségektől.

Kínában és Egyiptomban az április virág a színe miatt szerencsétlenséget hoz (pedig gyönyörű lila, fehér, sárga és rózsaszín színben pompázik), betegség jele, a japánoknál meg rossz hír hordozója.

 

Április és a Medvehagyma báró

Posted on Updated on

Tavaly április elsején történt, hogy találkoztam a Medvehagyma báróval.

Aznap, pár bicikli rajongó barátunkkal megbeszéltük, hogy a leutstetteni (München és Starnberg között lévő kis falu) sörkertben találkozunk. A Wittelsbachok tulajdonában lévő falucskáról addig csak annyit tudtunk, hogy népszerű kirándulóhely biciklizők és kajakozók számára. Nevezetessége az 1595-ben épült Wittelsbach család kastélya és egy római kori település maradványai, a Villa Rustica, ami a leutstetteni mocsárvidék bejáratánál található. A reneszánsz stílusú kastély, a parkkal együtt sajnos nem látogatható, így a találkozót a kastéllyal szemben lévő sörkertben beszéltük meg. Mivel elsőként érkeztünk, volt időnk körülnézni a sörkert kinti és benti helységeiben is. A tulajtól megtudtuk, hogy a vendéglő a mai napig a Wittelsbach család tulajdona, a hozzá tartozó kerttel, meg a régi lovardával egyetemben. Az utóbbiból színház lett, melyet 1983 óta ki lehet bérelni esküvőkre és egyéb rendezvényekre. Az épület jobb oldali, zárt vendéglő része valaha a szolgálók lakhelye volt, napjainkban régi festményekkel, fényképekkel és érdekes antik tárgyakkal, ízlésesen telezsúfolt helység, melyek több generáció alatt gyűltek össze. Leutstetten

A kinti, 500 férőhelyes sörkert érdekessége, hogy a hagyományos téglalap alakú, rögzített padokkal ellentétben, itt óriási kerek, fából faragott asztalok vannak, melyeket néhány gigantikus méretű gesztenyefa köré erősítettek. A büfében házi készítésű sütemények és ínycsiklandó bajor ételek csábítják be az éhes turistákat. Érdemes megkóstolni a burgonya salátát, fasírttal, az Obatzdát, a túrós, camembert sajtos körözöttet, a sült oldalast, grill csirkét (Hendl), szezonális leveseket, és a grillezett nyárson sült halat, a Steckerlfisht. A sört stílusosan fahordókból csapolják, mely a 67 éves Luitpold herceg Kaltenberger kastélyban lévő sörüzeméből kerül ide.

Mire bejártuk a sörkertet a barátaink is megérkeztek, akikkel egy jóízű ebéd elfogyasztása után rövid sétára indultunk. A leutstetteni kastély előtt elhaladva erős, mondhatni tömény fokhagyma szag csapta meg az orrunkat.-Honnan jön ez az illat?-néztünk egymásra a férjemmel, mire a barátunk a kastély kertjére mutatott, ahol a kerítés mellett milliónyi fehér virág virított. -“A medvehagyma a bűnös!”-mondta Nico nevetve, -“mert most van a szezonja. Kóstoltátok már a kiváló medvehagyma levest? Vagy a medvehagymás kenőket?-Hogy nem? Az bizony nagy hiba”.-folytatta. -“Luitpoldot, a kastély mostani tulajdonosát mellesleg a környéken csak Medvehagyma bárónak neveznek, mivel ezerféle módját ismeri a medvehagyma felhasználásának, termékei megvásárolhatók a vendéglőben.” -“Rendben, akkor legközelebb medvehagyma levest eszünk, medvehagymás tormával és medvehagymás sajttal”.-határoztuk el, miközben a lovarda felé vettük az irányt, ahonnan legnagyobb meglepetésünkre egy férfi hang azt üvöltötte magyarul, hogy: -“Táltos!-“P1110457

Luitpold és a sárvári ménes

Nem tudom, hogy tudják-e, de a magyar-bajor kapcsolatok ezer évre nyúlnak vissza, hiszen István király felesége, Gizella is a scheyerni apátságban esküdött (Münchentől nem messze, sörgyáráról és kolostoráról híres, lsd István király és a scheyerni apátság blog) örök hűséget és ugyanennek a bajor Wittelsbach családnak a tagja volt, amelynek a Leutstettenben élő Lajos herceg, az utolsó bajor király, III. Lajos unokája is. Lajos (németül Ludwig szül. 1916-2008), Luitpold apja már kisgyermek kora óta erősen kötődött Sárvárhoz, meg a magyarokhoz. Akárcsak Sisi, ő is anyanyelvi szinten beszélt magyarul, Sopronban végezte erdőmérnöki tanulmányait. A magyarság és a lovak iránti szeretete egész életét végigkísérte. Kabay Barna riporternek és dokumentum filmesnek úgy kb. 20 éve sikerült megnyernie Lajos és felesége Irmingarde, ennek a nagyon visszahúzódó házaspárnak a bizalmát, akik annyira kerülték a nyilvánosságot, hogy még a bajor televíziónak sem nyilatkoztak soha,-nos Kabay Barna (Oscar díjra jelölt filmesünk) 15 éven keresztül követte Lajos herceg és családja életét. A hosszú beszélgetéseiket rögzítette, így nyerhettünk bepillantást az életébe. Íme pár részlet a dokumentumfilmből:

“Lajos herceg 1945-ben drámai helyzetbe került. Választania kellett: ha Sárváron marad, az orosz csapatok,–akárcsak más nemesi, főnemesi családok tagjait–Szibériába viszik, vagy visszatér abba a Németországba, ahonnan Hitler elől menekült el, és a Gestapo tartóztatja le. Ekkorra már 12 családtagjuk került koncentrációs táborokba. Lajos herceg végül a hazatérés mellett döntött, kalandos úton keresztül három hétig menekült 1945-ben, 18 lovas kocsival és a magyar lovászokkal az osztrák hegyeken át. A nappalokat erdőkben elrejtőzve töltötték, éjszakánként haladtak előre. Szerencsére Lajos herceg gyakorlott síelő volt, mert gyakran edzett az Alpok hegyoldalain, így ismerte az eldugott ösvényeket is. Számtalan váratlan megpróbáltatás után–az utazás közben született meg egy gyermek, szívinfarktus érte az egyik menekülőt-érkeztek meg Leutstettenbe. A család a Bajorországba való visszaköltözés után is figyelemmel kísérte a magyarok sorsát, segélyszervezetet alapított 1955-ben a Magyarországon, Erdélyben, az ukrán területeken maradt családtagok megsegítésére, amit aztán kiterjesztettek az 56-os forradalom idején és utána más rászorultak támogatására.

“A Wittelsbachok leutstetteni birtokán lévő temetőben a sírokon magyar neveket fedeztünk fel: Tóth, Kiss család stb. Kiderült, hogy magyar lovászokról van szó, akik Lajos herceg szolgálatában álltak. Az eredetileg Sárváron tenyésztett, és a II. világháború végén az oroszok elől Bajorországba menekített magyar fajtájú ménesét gondozták. Ahogy jobban elmélyedtünk a ménes sorsának alakulásában, a herceg egyszer csak elkezdett magyarul beszélni, minden akcentus nélkül, hibátlanul. Onnantól kezdve egyre közelebb engedtek magukhoz, és egyre többet beszéltek a múltjukról. Jellemző, hogy a Leutstettenbe áttelepített ménesben a már ott, Bajorországban született lovakat is magyar nevekre keresztelték, volt ott Csillag, Táltos és más magyar nevű ló is. A Leutstetten kastély visszakerült a Wittelsbach házhoz, amikor Rupprecht bajor herceg visszatért a száműzetéséből, Firenzéből, Ludwig bajor herceg közbenjárására a tenyészállományt a Nádasdy-vár után Leutstettenbe és Isarlandba vitték”.

A ménes 200 éves múltra tekint vissza, és a Wittelsbach család érdeme, hogy a Sárváron létrejött ménest szakértő gondossággal ápolták, fejlesztették. A családnak a mezőgazdaság modernizálása mellett ez volt a szenvedélye, és valóban nagyon értékes lovak születtek ott. Amikor a háború végén Németországba menekítették a ménest–egy részüket vonaton –,továbbra is magyar lovakként tartották őket számon, amelyekkel sorra nyertek nemzetközi fogathajtó versenyeket, európai hírű. 1982-ben Lajos herceg elhatározta, hogy visszaajándékozza a magyar államnak a sárvári ménest, amit addig Leutstettenben gondoztak. A ménes helyét időközben felszámolták Sárváron, már nem voltak ott istállók, így Balatonfenyvesre kerültek, ahol jó helyük lett. Szomorú, hogy a rendszerváltás után privatizálták a ménest, és az új tulajdonos nem tartotta egyben az állományt, hanem puszta pénzszerzési okokból az egyedeket szétszórta szerte a világban.

Lajos fiának, Luitpold hercegnek (Luitpold 1951-ben született, 5 gyermeke van, 2 lánya és 3 fia) az érdeme, hogy a sárváriakkal együtt próbálta rendbe hozni ezt a tévedést, mert a sárvári (egyedülálló) génállományt egyben szerette volna tartani és kezelni. Jelenleg egyesével próbálja felkutatni és felvásárolni a még kinyomozható, egykori sárvári „gyökerű” lovakat, fiaival, Lajos és Rasso hercegekkel együtt. Drukkolunk, hogy sikerüljön neki!

Az utolsó bajor király unokájának, Lajos hercegnek a Magyarországgal összefonódó, megrázó és megindító sorsáról Kabay Barna készített dokumentum filmet.

Luitpold szülei, Lajos herceg 2008-ban, édesanyja Irmingarde, 2010-ben haltak meg. Luitpold, napjainkban a kaltenbergi lovagi játékokat szervezi meg minden év júliusában részt lehet venni rajta.