irodalom

Az évszázad bálja

Posted on Updated on

A maszkabálok a 15. században, a böjti szezon idején jöttek divatba. Az eleinte szerény ünnepségek később egyre kidolgozottabbak lettek, allegorikus királyi belépőkkel, felvonulásokkal, diadalmas körmenetekkel, házasságok és egyéb dinasztikus események alkalmával. A krónikák szerint azonban nem mindig végződtek vidáman. Az egyik ilyen bál volt pl. a “Bal des Ardents”. VI. Károly, francia király udvarában történt az eset, 1393. január 28-án a Saint Pol palotában az ún. „vadak bálján” a király és 4 barátja erdei vadnak öltöztek, de az egyik társa túl közel ment egy fáklyához, így a király négy maskarába öltözött, egymáshoz láncolt társával együtt elevenen meggyulladt. A király élete komoly veszélybe került, csak nagynénje, Berry hercegné lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy életben maradt, amikor az gyorsan betekerte a palástjába, így oltva el a tüzet. A királynak csupán egyetlen társa tudta magát kiszakítani láncaiból, a többiek fél órán át lángoltak, és súlyos égési sérüléseikbe napokon belül belehaltak. Az eset a királyt végleg őrületbe kergette, aki, amúgy is labilis idegzetű volt (Ez az epizód ihlette meg Edgar Allan Poe egyik novelláját: “A békaugrálás” címűt).

Az álarcos bálok (olaszul: mascherata) érdekes módon csak a 16. században jelentek meg Olaszországban, és a reneszánsz idején élték virágkorukat. Az arisztokrácia körében különösen a táncbemutatókkal tarkított bálok voltak népszerűek, ahol kétféle maszk típus létezett; a fekete és a fehér. Ezt cirkalmazták, festették, díszítették ki. Aztán az emberek a maszkokat vagy pálcára erősítve az arcuk előtt tartották, vagy teljes vagy fél maszkot viseltek az arcukra erősítve. A Velencei Köztársaság bukása után, a 18. század végén azonban fokozatosan hanyatlani kezdtek a karnevállal kapcsolatos rendezvények, majd teljesen eltűntek és csak a 20. században jöttek újra divatba.

Az álarcosbálok egész Európában a 17. és 18. századra terjedtek el, melyek néha végzetesnek bizonyultak, főként egyes uralkodók számára. Pl. III. Gusztáv svéd király, aki az utókortól az „álarcos király” becenevet kapta egy farsangon lett merénylet áldozata. 1792. március 16-án a stockholmi Operaházban rendeztek álarcosbált. A királyt többen is óva intették a maszkabálon való részvételtől, de mindhiába, mert III. Gusztáv, Essen gróffal együtt részt akart venni rajta. Itt azonban összeesküvő tisztek csoportja várta. Amikor a király belépett a bálterembe, a sorshúzással kijelölt merénylő, Jacob Johan Anckarström ezredes hátba lőtte a mit sem sejtő, védtelen uralkodót. III. Gusztáv életéért két hétig küzdöttek, ám március 29-én belehalt sérüléseibe. A merénylet aktív résztvevőit kivégezték, a többi szervezkedőt száműzték a Svéd Királyságból. Erről az eseményről Eugène Scribe és Daniel Auber operát írt. Hasonló a története Giuseppe Verdi: Álarcosbál című operájának is, s bár a helyszínt Bostonba helyezte, mégis mindenki tudta, hogy az akkori zsarnok uralkodóról szólt valójában. Vagy Ábrahám Pál: Bál a Savoyban operettje is egy merényletről szól.

A svájciak is szeretik az álarcosbálokat, ami érdekes, hogy a legtöbb maszkot ők gyártyák, az olaszokkal karöltve. Egyébként a rideg svájciak zárják le a farsangi szezont minden évben, Ermatingenben, ahol az ún. Botos Kölönte (egy helyi édesvízi halfajta) fesztivállal vetnek véget a féktelen mulatozásnak.

S ha már Svájcnál tartunk, Londonban is egy svájci gróf honosította meg a velencei karnevál divatot, amikor 1708-ban egy félig nyilvános álarcosbált rendezett, amelyre fel kellett iratkozni!!! Az elsőt a Haymarket Operaházban rendezte meg. Később az angol arisztokrácia kiváló színhelynek találta London nyilvános kertjét, a Vauxhall Gardens-t. 1732-ben a Ranelagh Gardens-nel bővült a farsangi bálok színhelye, mert ez a festői terület optimálisnak bizonyult az álarcos karakterek és jelmezes ruhákban pompázók számára. Persze voltak karnevál rosszallók is, akik úgy érezték, hogy „A jó hírnév rovására megy a szabadosság, meg a kíséret nélkül érkezett nők, pajzánkodásra, erkölcstelenségre buzdítják a férfiakat. A farsang igenlők azonban úgy cselezték ki őket, hogy a bálokat a velencei Ridotto név helyett  “Az ízlés báljára” változtatták.”-írja egy helyi újság 1733-ban. (Ridotto  eredetileg egy helység volt, amit 1638-ban a város éves tavaszi karneválja alkalmából nyitottak meg). Az angol jelmezbálokon a jelszó később “VanDyke”-ra változott, mert a jelmezeket Thomas Gainsborough: Kékruhás fiú című festmény színei alapján terveztették. Ez a kép hozta meg az angliai jelmezbálok népszerűségét a 18. században. Az arisztokráciára erősen hatott a festő, különféle textíliák és divatos ruhák utáni rajongása.

A századok során a jelmezbál népszerűvé vált Amerikában is. Persze ott is voltak jelmezbál ellenzők, még egy anti-masquerade mozgalom is indult. Hívei azt vallották, hogy a bálok erkölcstelenségre ösztönzik az embereket, és külön hangoztatták az “idegen” befolyást. De végül a bálkedvelők győztek, akik azzal érveltek, hogy ezekre a bálokra szükség van,-különösen a lisszaboni földrengés után (1755-ben) vált aktuálissá,-amikor az álarcos bált a jótékonysággal kapcsolták össze. Ennek ellenére a bálok még sokáig félig magánjellegűek maradtak (1770-ben Teresa Cornelys szervezett álarcos bált a Soho Téren lévő carlisle-i házában majd később a Pantheonban.) 

Az évszázad bálja

Carlos de Beistegui (1895. január 31.–1970. január 17) vagy Charlie de Beistegui neve valószínűleg nem cseng ismerősen, nos, ő egy francia-spanyol származású multi-milliomos, műgyűjtő és lakberendező volt, akit a 20. századi európai élet egyik legkarizmatikusabb figurájaként tartanak számon. Nevezetes bálját Velencében, a Palazzo Labiában rendezte meg, 1951-ben és még majd 70 év után is “az évszázad báljaként” beszélnek róla. Beistegui-t életében gyakran hasonlították mesés vagyona miatt Monte Cristo grófjához, ugyanis Carlos Párizsban született egy multimilliomos családba. A szülők baszk származásúak voltak, az anya Dolores de Yturbe, akiknek ősei Spanyolországból, Mexikóba vándoroltak a 18. században. Vagyonukat ezüstbányákból, mezőgazdaság és ingatlan ügyleteikből szerezték, de 1867-ben, Miksa császár kivégzése után elhagyták Mexikót. Beistegui spanyol diplomáciai útlevéllel rendelkezett élete végéig, annak ellenére, hogy Franciaországban, Spanyolországban és Angliában nőtt fel, és élete során csak kétszer látogatott el Mexikóba. Az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország és Oroszország diplomáciai képviseleteit életük végig megtartották a családtagok.

Az 1930-as években, Don Carlos a Champs-Élysées-n építtetett egy felhőkarcolót magának, amit le Corbusier tervezett. Az épület tetején volt egy elektronikusan elforgatható terasz is, amely a diadalívre és a Salvador Dalí által tervezett tetőteraszra nézett. Carlos Eton-ban tanult az egyetemen költészetet, írt egy verses kötetet, amit saját rajzaival illusztrált. Később el akarta végezni a művészettörténetet Cambridge-ben, de még mielőtt elkezdte volna kitört a világháború. Ekkor csatlakozott a szüleihez, akik az Esplanade a Les Invalides-okban laktak, Párizsban.

1939-ben megszerezte a Château de Groussay kastélyt, meg a Montfort-l ‘ Amaury (Yvelines)-t, és a következő 30 évben azoknak az újjáépítésével foglakozott: a belső szerkezetük átalakításával, a kertek dizájnolásával és az extra oldalszárnyak hozzáépítésével. Kedvence volt a 150-férőhelyes színháza, amely tökéletes mása lett a bayreuth-i Margravial Operaháznak (Bayreuth Németországban található, a Wagner trilógiák színhelye) és az egyik legszebb fennmaradt színház a mai napig Európában. Carlosnak hatalmas gyűjteménye volt a világ leghíresebb festményeiből, (például azt állította, hogy Hans Holbein VIII. Henrik portréja, ami a brit királyi család tulajdona, hamis volt, mert nála volt az eredeti). El tudjuk képzelni a pompát, a kínai vázáit, ébenfa és bronzból készült, XVI. Lajos korabeli íróasztalát, stb. Házainak csodájára jártak. David Nightingale Hicks és Mark Hampton a világ legszebb, legtökéletesebb kastélyainak tartották mindkettőt. Az egyik szoba annyira lenyűgözte pl. Cecil Beaton filmrendezőt, hogy Henry Higgins könyvtárát annak alapján építtette meg a My Fair Lady musicalben. A Château de Groussay mondanom sem kell, hogy jó néhány hétvégi parti színhelye volt. A kertjeit a francia kormány, Franciaország figyelemreméltó kertjeivé minősítette.

Beistegui a német megszállás alatt immunitást élvezett Franciaországban (spanyol diplomata útlevele volt.) A háború alatt alkalmanként, búsás jutalék fejében átadta helységeit -pl. az egyik lakását a Külügyminisztériumnak Madridban, a Waldorf-Astoria Hotel lakosztályát New Yorkban, a könyvtárát a Brit Nagykövetség számára Párizsban (a tervezők Georges Geffroy és Emilio Terry). Művészi tehetségét azonban teljes egészében a saját örömére használta fel, mindössze egyszer kezdeményezte a spanyol takácsoknak, hogy készítsenek gobelineket Goya stílusában, hogy pénzhez jussanak. Cecil Beaton nem túl hízelgő képet festett róla: “Beistegui egy teljesen könyörtelen alak. Rokonszenv, szimpátia vagy hála hiányoznak belőle. Mert Carlos teljes egészében önmagával van elfoglalva, csak a saját örömét keresi és elégíti ki. A legönzőbb és legundokabb ember, akivel valaha is találkoztam életemben”.

Orientál bál

1948-ban Beistegui megszerezte a Palazzo Labia-t, a velencei Grand Canal melletti kastélyt és a vásárlás után intenzív helyreállításba-restaurálásba kezdett. Bútorokat vásárolt, megvette a Palazzo kevésbé gazdag szomszédaitól amiket csak tudott, beleértve Raphael, Annibale Carracci, és Guido Reni eredeti freskóit. Mohó gyűjtő volt, emiatt Don Carlost hamarosan csak úgy kezdték emlegetni, hogy a  “le goût Beistegui” (a Beistegui stílus). Ezekkel a műalkotásokkal benépesítve a kastélyt, na meg az újonnan szerzett kárpitokkal és régiségekkel a ház a restaurálása után ismét régi fényében ragyogott.

1951. szeptember 3-án Beistegui egy óriási, valóban hét országra szóló bált rendezett a Palazzo Labia palotában: a “Le Bal orientál-“t. Állítólag ez a bál volt az utolsó, igazán látványos esemény a híres bálteremben, egyben a huszadik század legnagyobb és legexcentrikusabb társadalmi eseménye. A vendégek listája, -ma már számunkra nem sokat mond, így felesleges, hogy felsoroljam a vendégek nevét,- de higgyék el, hogy az akkori kor összes híressége, politikusa, uralkodója jelen volt. Christian Dior és Salvador Dalí saját maguk tervezte jelmezben jelentek meg. Egyedül Winston Churchill, valamint Windsor hercege és hercegnője nem mentek el a bálra.

A házigazda skarlátszínű, 18. századi ruhát viselt, hosszú, Moliére-i parókával. A normál magasságát 16 cm-es cipőtalp magasítással növelte meg, így tornyosult a vendégek fölé. Cecil Beaton, a bálon készített fényképeit tanulmányozva később azt állapította meg, hogy az egész bál hangulata kísértetiesen emlékeztetett a Velencei Köztársaság bukása előtti időszakra. Egyszóval keserédes volt. Beistegui nem fogadta a vendégeit túl barátságosan, de azok se üdvözölték őt túl melegen. Végig zárkózottan viselkedett és a háttérben maradt. Ez nem volt újdonság, ugyanis Carlos valójában mindig ilyen volt, gyakran vádolták azzal, hogy barátaival és szeretőivel nagyon rosszul bánt. Soha sem nősült meg és bár azt mondták, hogy sok szeretője volt, a szexuális orientációja többször spekuláció tárgyát képezte.

Miután 1960-ban túlélt egy agyvérzést, a kastélyt eladta a RAI-nak (olasz TV). Tíz év múlva, 1970-ben halt meg eléggé szerény körülmények között Biarritzban, Franciaországban. Vagyonát a bátyja örökölte, aki nem akarta megtartani a Château de Groussay-t, inkább odaajándékozta a fiának, Juannak (Johnny) de Beisteguinek. Volt nagy meglepetés, amikor Carlos gyűjteménye 1999-ben árverésre került (magában foglalta számos, a Palazzo Labia egykori tartalmát) a híres Sotheby aukción derült ki, hogy Franciaország legnagyobb és legértékesebb árverése zajlott le (26 500 000 dollár). Az értékesítést a “legjelentősebb történelmi, szociológiai és dekoratív művészetként” jellemezte az utókor. Carlos életéből 1989-ben készített dokumentum filmet a francia TV.

Egy másik híres bál Truman Capote fekete-fehér bálja volt, 1966. november 28-án a New York-i Hotel Plázában. (többet erről lsd. Truman Capote fekete-fehér bálja című blogomban találsz)

Fürjpecsenyék és a koleszteringyilkos fürjtojás

Posted on

A szigetvári hős, Zrínyi Miklós könyvtárában szerepelt egy kéziratos szakácskönyv „A közétkeknek főzéséről” című (a régi magyar gasztronómiai irodalomnak ezt az emlékét valamikor megjelentette a Magvető kiadó). A receptek között olyan különlegességek szerepeltek, mint Kocsonya, citromos hagymával, Csuka gyömbéres makarónival és Rózsakása méztejjel „trágyázva”. Italként a turbéki szőlőhegyen termelt borokat kínálták, pl. a Szultán vére néven ismert vörös bort! A szakácskönyvbe lapozva megállapíthatjuk, hogy milyen nagy keletje volt akkoriban még a vadhúsoknak, Zrínyi kedvencei az Erőleves fürjtojással, a Tűzdelt fürjpecsenye stb. voltak- mert a bokrok alján, csalitokban megbúvó kismadár húsából és tojásából akkoriban 99 féleképpen tudtak ételeket készíteni. 

A fürj a világban

A közönséges fürj sokkal kedveltebb volt mindig a francia konyhában, mint a nemesített, de az a fürj, ami most kapható, nagyobb valószínűséggel már a japán fürj háziasított változata. A fürj napjainkban része a lengyel, a máltai, portugál, olasz és az indiai konyhának (az eredetileg vadon élő madár tenyésztésével már 9 országban foglalkoznak.) A fürj pecsenyét gyakran teljes egészében, a csontokkal együtt fogyasztják, mert könnyű szétrágni, és mert a madár kis mérete miatt nehéz kicsontozni.

A fürjekről szóló mítosz viszont úgy véli, hogy fürjből is megárt a sok, mert lehetetlen fürjet enni egy hónapon keresztül, minden nap. Ez a tény már több fogadás tárgya volt a századok során; amit számos alkalommal sikerült megvalósítani.

A fürjet enni “minden-nap-egy-hónapon keresztül” a Biblia egyik fejezetében is szerepel, ami így szól: “Izrael gyermekei, miután belefáradtak a manna evésbe, húst követeltek. Isten erre adott nekik fürjeket, a következő figyelmeztetéssel: “Nem ehetitek csak egy nap, sem két nap, sem öt, sem tíz, sem húsz nap; csak egy egész hónapon keresztül, míg azt nem érzitek, hogy az orrcimpátokon jön ki, és megundorodtok tőle! Ez a büntetésetek, amiért megvetettétek az Urat, aki köztetek van, és Jézus sírt amikor azt mondta, hogy: „Miért jöttünk el Egyiptomból!”

Fürj az egészségért

A fürjtojás és hús biológiai tápértékben rendkívül gazdag. A vadhúsok általánosságban egészséges, koleszterinben és zsírban szegény, vasban, vitaminokban gazdag húsfélék. Ez igaz a fürj húsára is. A fürj melléből, combjából és szárnyából pörkölt, rántott hús, finom sültek készíthetők, aprólékjából pedig nagyon ízletes leves főzhető. A fürj kis méretéből kifolyólag ezen ételekhez általában két felnőtt fürj szükséges. A fürjhús a csirkehússal összehasonlítva jóval omlósabb, aromásabb, sőt a mellhúsa sem száraz. Vadíze miatt a fürj tökéletes vendégváró vagy ünnepi fogás, egészséges választás.

Legtöbben csak fagyasztva jutnak fürjhúshoz, pedig a fürjek tenyésztéséhez nem kell nagy szakértőnek lenni. A japán fürj tartása nem igényel különösebb felszereltséget, sem speciális körülményeket, de 10-15 darab fürj például egy négytagú család tojásszükségletét is maximálisan kielégíti.

A fürjtojás tojásfehérje tartalma az összes többi emberi fogyasztásra alkalmas madár tojásától nagyobb. Míg pl. a tyúktojás 55% fehérjét tartalmaz, a fürj tojása a legmagasabb biológia értékkel rendelkező tojás (60%). Az egészségtudatos életmód hívei azért fogyasztják, mert nemcsak a tojásfehérje koncentrációjának a mennyisége, hanem számos egyéb vitamintartalma is nagy. Egyetlen fürjtojás fehérjéje közel 3 dkg húsnak felel meg és a sütés-főzés közben sem veszít az értékéből. A fürjtojás fogyasztható nyersen, főzve, sütve, aszpikba, feldolgozva és füstölve egyaránt.

Hűtőben tárolva 90 napig, szobahőmérsékelten 30 napig őrzi meg szavatosságát. A japán fürjet egyébként a jövő baromfijaként emlegetik, melynek éves tojáshozama megközelítőleg 300 darabra tehető.

A 240 darabból álló fürjtojáskúra állítólag megvéd a tuberkulózis, a máj betegségeitől, cukorbaj, allergiák, asztma, vérszegénység, nemi impotencia, köszvény, migrén, neuraszténia, koleszterin, érelmeszesedés, kóros elhízás, szénanátha, vesebántalmak kezelésében is segít. És most következzenek a receptek:

Fürj aszalt szilvával

Hozzávalók fürjként: 4 db aszalt szilva (magtalan), likőr, konyak vagy rum; 2 db főtt vagy sült gesztenye, fél-fél kk aprított rozmaring és kakukkfű, 3 csík füstölt szalonna, só, bors

Elkészítés: Az aszalt szilvát az alkoholba beáztatjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Közben 1 csík szalonnát apró kockákra vágunk, a gesztenyéket durván felaprítjuk. Egy serpenyőben, kevés olajban, a szalonna darabokat megpirítjuk, hozzáadjuk a zöldfűszereket és a gesztenyét, 2-3 percig sütjük. Közben 2 db aszalt szilvát durva darabokra vágunk, hozzáadjuk a szalonna darabokhoz. A másik kettőt hagyjuk az alkoholban. A fürj üregét megtöltjük az aszalt szilvás töltelékkel, majd betekerjük 2 szalonna csíkkal. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Kb. 30 percig szép barnára sütjük, a szalonna legyen ropogós. Ne süssük túl!

Egyszerű fürjpecsenye

Hozzávalók: 8 fürj, 20 dkg angolszalonna, só, bors, 1 kk. borókabogyó, 2 dl olaj

Elkészítése: A borókabogyót összetörjük, majd a sóval, és borssal együtt a fürjekhez adjuk. Vékony szalonnaszeletekkel beborítjuk, majd tepsibe tesszük. Sütőben fél órán át sütjük, közben többször meglocsoljuk az olajjal. Amikor kész, a fürjeket kettévágjuk, a levét leszűrjük, és meglocsoljuk vele. mentás almakocsonyát és apró leveles tésztát adhatunk hozzá.

Fürj gombával töltve

Hozzávalók (4 személyre): 4 fürj, 20 dkg gomba, 20 dkg borjúhús, 1 vöröshagyma, 2 dl tejszín, 4 ek. tokaji szamorodni, 1 szikkadt zsemle, 2 ek. Rama margarin, 1 ek. olaj,  1 csokor turbolya, reszelt szerecsendió,  fehér bors, só

Elkészítés: A madarak szárnyát leszedjük, a törzsét kifilézzük, majd sóval és hagymával ízesítjük. A borjúhúst finomra daráljuk, és sózzuk, borsozzuk. A gombát megtisztítjuk, felaprítjuk, majd felengedjük a borral. A zsemlét kockákra vágjuk, és 2 evőkanál tejszínt öntünk rá, majd a húshoz adjuk a leszűrt gombával és a felaprított hagymával és turbolyával együtt. Jól összekeverjük, majd megtöltjük vele a fürjeket, felcsavarjuk, és megtűzzük. Az olajhoz hozzáadjuk a margarint, felforrósítjuk, majd körbe pirítjuk benne a tekercseket. Utána tepsibe rakjuk, meglocsoljuk a tejszín,  bor és szaft keverékével, majd fél órát sütjük. Ezután 5 percig állni hagyjuk a sütőben, majd tálaljuk.

Fürj szalonnaköpenyben recept

Hozzávalók (4 személyre): 4 fürj, só, 4 vékony szelet szalonna, 4 zsályalevél, 1-2 ek. olvasztott vaj, 1 dl csirkehúsleves

Elkészítése: A fürjeket besózzuk, hasüregükbe egy-egy zsályát teszünk, majd szalonnába göngyöljük, és megkötözzük őket. Vajjal kikent tepsibe tesszük, majd magas fokozaton kb. 15-20 percig sütjük. Ezután a pecsenyelevet összekeverjük a levessel, felforraljuk, majd ezzel meglocsolva kínáljuk a fürjeket.

Fürj burgonyafészekben

Hozzávalók (4 személyre): 8 db fürj, 4 db nagyobb burgonya, 1 csokor petrezselyem, ízlés szerint apróra vágott friss rozmaringlevél, ízlés szerint bors

Elkészítés: A fürjeket alaposan megtisztítjuk, besózzuk és fél órát állni hagyjuk. A krumplit megmossuk, leszárítjuk és hosszában kettévágjuk, belsejét kivájjuk. A burgonya kivájt belsejét megsózzuk. 1-2 szál petrezselymet beleteszünk a fürjek hasüregébe, és begöngyöljük őket két szelet szalonnába. A burgonyafészekbe tesszük a fürjeket és megborsozzuk. Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal, beletesszük a burgonyafészkes fürjeket, közé szórjuk a krumpli kikapart belsejét. Alufóliával letakarjuk, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig pároljuk, majd levesszük a fóliát, tetejét megszórjuk apróra vágott friss rozmaringgal, és megsütjük. Párolt vöröskáposztával kínáljuk.

A bürököt evő fürj (pl. a vándorlás során) fogyasztása azonban akut veseelégtelenséghez vezethet a húsából származó mérgező anyagok felhalmozódása miatt. Ez a betegség “coturnism” néven ismert.

Olasz kekszek karácsonyra

Posted on Updated on

Siena három dologról ismert: a város épületeiről, melyek az UNESCO Világörökség részei, a Palioról, egy színes és történelmi lóversenyről, melyet évente kétszer rendeznek meg a város főterén, és a konyhájáról. Nos, számomra a legszenzációsabbak az olasz aprósütemények, melyek gyártása már hónapokkal karácsony előtt megkezdődnek. Mindegyik kiváló és nem olyan laktató, mint pl. a magyar vagy német sütemények, annak ellenére, hogy szinte mindegyik tartalmaz mandulát, marcipánt; azokat az összetevőket, amelyekről a város híressé vált. Íme 3 népszerű aprósütemény, mely Sienához kapcsolódik:

Panforte

A Panforte egy vastag, középkori eredetű torta. Eleinte a szerzetesek készítették a kolostorokban, szimbolikus ajándékként különleges alkalmakra. Az ősi változatban cukor, mandula, narancshéj, kandírozott gyümölcsök és fűszerek voltak, melyek valaha olyan értékesnek számítottak, mint ma az arany. A kolostorokban hatalmas átlátszó, üveg tégelyekben tartották, sötét, fából készült polcokon. A sütemény titka a benne lévő fűszerek kombinációja és konzisztenciája volt, mely egyedivé tette a Panforte-t, egyfajta toszkán mézeskaláccsá alakítva azokat.

A Panforte készítése egyszerű, annak ellenére, hogy számos összetevője van (de azok ma már könnyen hozzá férhetőek). Mint sok, hagyományos olasz recept esetében, a Panforte titka az összetevők minőségében rejlik; a ropogós mandula, a tej frissessége és a kiváló, cukrozott gyümölcsök tökéletes arányában. További titok, hogy a narancs, a Cedro citrom és dinnye, mind szükségesek a Panforte-hoz.

Cavallucci

A sienai cukrászművészet másik híressége: a Cavallucci, amit egy olasz közmondás a régi toszkán férfiakhoz hasonlít: kívülről rusztikusak és szemérmesek, belülről édesek és nagyvonalúak, különösen karácsonykor! A süteményről annyit, hogy ugyanaz a középkori fűszer kombináció található meg benne, mint a Panfortében. Olaszországban, december nyolcadika Szent Mária ünnepe, amikor általában a háziasszonyok feldíszítik a fát, és elkezdik gyártani a karácsonyi kekszeket, a Cavalluccit. Ezek a siénai karácsonyi kekszek se nem mutatósak, se nem színesek, mégis apró gyémántként ragyognak a karácsonyi asztalokon: kerekek, egy kicsit laposak és porcukorral megszórtak. Tele dióval és egyéb magokkal, kandírozott gyümölcsökkel és egzotikus fűszerekkel. Tonnányi Cavallucci recept található a neten, de ha azt szeretnénk, hogy elképesztő ízű aprósüteményünk legyen, csak egy mód van rá, ha keresünk egy igazi olasz boltot, ahol egy csodálatosan csomagolt doboz Cavallucciról lemásoljuk/lefotózzuk a receptjét!

Ricciarelli

A harmadik híres, középkori aprósütemény, amely szintén jelen van minden siénai asztalon karácsonykor, a Ricciarelli di Siena. Ez a hagyományos olasz keksz, a francia macaron testvére, csak éppen a 14. századi Sienából származik. A legenda szerint Ricciardetto della Gherardesca kastélyában szolgálták fel először, Volterra közelében, a keresztes hadjáratokból való visszatérését követően. Ma, a kekszek mandulaliszttel, cukorral, mézzel és tojásfehérjével készülnek. A hagyományos módszert egyébként felváltotta a gépi, azóta ez az édesség ovális vagy rombusz alakú, amelyeket két nappal a sütés előtt „tördelnek meg”. Ettől lesznek rusztikusak, azon kívül a durva és ropogós felületet csak árusítás előtt szórják be a porcukorral.

A Ricciarellit stílusosan desszert borral együtt fogyasztják, mint a Vin Santo vagy a Moscadello di Montalcino-val. Ezek a lágy, mandulaízű teasütemények egyébként sokkal finomabbak, mint a francia testvérük (a macaronok) és egyszerűbb az elkészítés módjuk is. Amikor megízleljük, szinte elolvad a szánkban, és az embert szabályosan elbódítja az intenzív, keserűmandula íz. A Ricciarelli egyébként már a 15. században is fő kedvenc volt, a mandula, paszta-formájában (marcipán, marcafánk vagy marzapanetti) való elterjedésekor és ami a lényeg, hogy Siénában készült a legeslegfinomabb. A Ricciarelli értékes összetevői miatt persze eleinte csak a gazdagok számára volt elérhető, főleg a mandula és a cukor volt akkoriban nagy kincs, később a patikákban, a gyógyszerek és a legegzotikusabb fűszerek mellett kerültek értékesítésre.

A Ricciarelli ma már minden cukrászdában és pékségben kapható, Olaszországban. Az édesszájú vásárló választhat a klasszikus fajta, fekete Ricciarelli ( kakaóval készült) vagy a porcukros, fehér változat közül, de létezik még a sötét csokoládéval beborított változat is. Néha a Ricciarellit papírvékony copate-re– helyezik, ami egy kerek, vékony édes ostya alap (a mandula, a méz és a cukor tartják össze, meg a tojásfehérje, csakúgy, mint a nugátos változatot), de kóstoltam már rózsaszínű Ricciarellit is! Íme a recept:

Hozzávalók: 2 tojás, citromlé, 560 gr mandulaliszt, 450 gr porcukor, 1 csipet só, fél zacskó sütőpor, 1 ek narancslé, narancshéj, 1 ek mandula kivonat/aroma, 1 ek vanília kivonat, 125 gr porcukor a tetejére

Elkészítése: Verjük fel a tojásfehérjét kemény habbá a cukorral.

Szitáljuk meg a mandula lisztet, adjuk hozzá a porcukrot, a sót, sütőport és keverjük hozzá a felvert fehérjéhez.

Ízesítsük a narancshéjjal, a vanília és a mandula kivonattal.

Béleljük ki a tepsinket zsírpapírral, formáljunk a kezünkkel golyókat a masszából, pörgessük meg azokat a porcukorban alaposan. Formáljuk oválisra, rendezzük el a zsírpapíron levegősen, és lapítsuk egy kicsit le mindet.

Hagyjuk állni szobahőmérsékleten minimum 1 órát, addig, amíg a teteje kiszárad, és a kagylóhéjhoz hasonlóvá nem válik (Nedves levegőjű helységben ez a folyamat tovább tart). Hamarosan repedések lesznek a tetején. (Ez nem befolyásolja az ízét, de sokkal szebbek, mutatósabbak lesznek, gyönyörű, fehér-arany árnyalatúak!)

Miközben a Ricciarellik száradnak melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Toljuk be a sütőbe és süssük 20 percig. Hagyjuk levegős helyen kihűlni. Másnap tán még finomabbak!

Ricciarelli

Perui burgonya (yacón) leves

Posted on Updated on

Mi az a yacón?

A yacón (Smallanthus sonchifolius) az őszirózsafélék családjába tartozó, ehető burgonyafajta, hagyományosan az Észak és Közép-Andok hegység Kolumbiától, Észak-Argentínáig terjedő területéről származik, egy aromás, édes ízű gyökérzöldség. A textúrája és az íze nagyon hasonlít a jicamára, a fő különbség azonban az, hogy a yacón enyhén édeskés ízű (valószínűleg az inulin jelenléte miatt, amelyet a gyökerek termelnek) és lila színű. A yacón másik neve: perui vagy inka földialma (a francia Pomme de Terre után lett elnevezve).

A gumó leginkább víz és fructoglikosaccharidokból áll, az Ecuadorban népszerű jicamához hasonlóan, -a yacónt gyakran össze is tévesztik vele,- pedig a jicama még csak rokonságban sem áll a yacónnal (ugyanis az a bab családhoz tartozik). A yacón viszont közeli rokona a napraforgónak és a Jeruzsálem articsókának (nálunk csicsóka, vagy Topinambur a neve). A Peruból származó krumpli tehát egy évelő növény, legértékesebb része az ehető, zamatos gyökere. A növény a talaj felszínén fejlődik, folyamatosan növeszt új hajtásokat. Több mint 2 m magasra is megnő, érdekes módon a kis, halványsárga virágok a vegetációs időszak végén jelennek meg. Ellentétben sok más gyökér zöldséggel, amit a bennszülött népek az Andok (ulluco, Oca, és mashua burgonya) területén nemesítettek, a yacónt főként a gumójáért termesztik. Az ehető gumók tömege meghaladhatja a néhány száz grammtól az akár egy kilogrammot is.

A yacónt napjainkban az Andok keleti lejtőin termesztik, bár az Amazon felé a jelenléte már csökkenő tendenciát mutat. Termesztésében segít, hogy a burgonya nem fényérzékeny, és a szubtropikus klímán is megél. Az inka krumpli a 2000-es évek elejéig az eredeti termőterületén kívül alig volt ismert, -nem árulták a városi piacokon sem;- azonban a médiának köszönhetően elsőként Japánban jelent meg, állítólagos vérnyomás csökkentő hatása miatt. Ma Lima és más perui városokban árusítják, ezért is nevezik perui vagy inka burgonyának, mely népszerű termék cukorbetegek és fogyókúrázók körében is. További jó tulajdonságai, hogy magas a C, B2-, B6-, valamint E vitamin tartalma, gazdag olyan ásványi anyagokban mint kálium, réz és mangán, alacsony a zsír- és koleszterintartalma és az édes íz ellenére a cukorbetegek is fogyaszthatják. A gyökérgumó húsának színe fajtától függően lehet fehér, narancssárga, sárga, lila, rózsaszín vagy vörös is. Készítenek belőle lisztet, keményítőt és szeszes italt is. Felhasználható köretnek, süthető, főzhető, grillezhető, de akár édes süteményt, szirupot is lehet készíteni belőle. 

Különböző cégek az utóbbi időben meglovagolva a divatot, olyan termékeket fejlesztettek ki belőle, mint például a yacón szirup és yacón tea. A yacón sziruppal belocsolt sült csirke isteni!

A yacón és az emberáldozat

A yacón a többi egzotikusnak számító burgonyaféléhez hasonlóan nem volt mindig édes és ehető, mert a növény Dél-Amerikában termő ősei még sütés és főzés után is megőrizték enyhén keserű ízüket és csak az éjszakai fagy hatására lettek egy kicsit édeskések. A gyarmatosítás idején a yacón fogyasztást főként egy korábbi inka ünneppel hozták kapcsolatba. Az ún. Mocsika-korszakban, Peru észak-nyugati vidékén különösen kedvelt volt akkoriban. A mocsikák dél-amerikai indiánok voltak, akik az Andok környékén, Peruban az 1.–7. század között leginkább a folyóvölgyek oázisaiban éltek. A 300 és 800 között virágzott (majd rejtélyesen eltűnt) mocsika-Moche birodalomban – a mai Truijjo 480 kilométernyi környékén – úgy 15 ezren élhettek. A nép, amely istenei engesztelésére az emberáldozattól sem riadt vissza, nem volt fejletlenebb, mint a majdnem ezer esztendővel később élt inka kultúra.

De visszatérve a yacónra, Peruban nemrég egy 34 méter magas, piramis-szerű, kővel kirakott, lapos tetejű építmény belsejében rendkívüli temetkezési helyre bukkantak. A sírból előkerült 60 edény és váza, amelyeket a temetési szertartáshoz használhattak, s amelyeknek a kidolgozása egészen egyedülálló. A sírépítmény falait gondosan díszítették, többek között aranyozott kukoricacsövekkel, yacón burgonyával stb. s rajtuk tömérdek aranyat, ékszert és furcsa köpenyfélét viselő embereket ábrázoltak. Nyilvánvalóan ők alkották a társadalom elitjét, a harcosok rétegét, akiket Ai-Apaecnek (Megfojtóknak) neveztek. Ám sorsuk igencsak bizonytalan volt. Láthatók a falakon ugyanis a sámánok is, akik lefejezték és feldarabolták azokat az embereket, akiket az isteneknek áldoztak fel. Az áldozatokat párbaj során választották ki, úgy, hogy két harcos összemérte az erejét, s aki a gyengébbnek bizonyult, azt feláldozták. De nemcsak megölték, hanem meg is ették a húsát, a vérét pedig vízzel keverve megitták. Úgy vélték, ez meghosszabbítja a szerencsésebbek életét. A párbaj győztesét istenként tisztelték, és joga volt arannyal, smaragddal és más drágakövekkel díszített köpenyt viselni. A “denevér” álarcot a legerősebb harcos viselhette. Nos, a yacont ilyen alkalommal fogyaszthatták.

Szuper egészséges Yacón leves

Hozzávalók: 700 g yacón, 2 db burgonya 2 nagy hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk kömény, 8 dl víz, 2 dl tej, vagy tejszín, só, bors, 2 ek olaj+2 a sütéshez

Konyhanövények: 5 szál petrezselyem, 2 rozmaring ág, 1 db babér

Díszítés: 1 kl chili paprika mag, koriander, 2 ek fenyőmag

Elkészítése: Hántsuk le a fokhagymáról a héját, reszeljük le. Pucoljuk meg a hagymát és aprítsuk fel. Tisztítsuk meg a burgonyákat. Vegyünk elő egy nagy lábost, forrósítsunk benne olajat és pirítsuk üvegesre a fokhagymát, meg a hagymát.

Szeleteljük fel a megtisztított yacónt meg a burgonyát. Adjuk hozzá a hagymához (tegyünk félre egy kevés yacónt a díszítéshez, amit forró olajban fritőrizálunk majd). Pároljuk 5- 10 percig majd öntsük fel vízzel illetve a kockából főzött zöldséglevessel.

Ízesítsük a levest köménnyel, petrezselyemmel, rozmaringgal és a babérral. Főzzük a burgonyákat kb. 25 percig, illetve addig, ameddig a burgonya megpuhul. Távolítsuk el a levesből a babért, meg a rozmaring ágat és öntsük rá a tejet vagy tejszínt. Rottyantsuk fel még egyszer a levest és pürésítsük.

Süssük ropogósra a yacón szeleteket, egy olajsütőben, mint ahogy a sült krumplit szoktuk. Tegyük ki egy konyhai papírtörlőre, hogy a zsír lefolyjon róla.

Szervírozzuk azonnal a levest chilimaggal, korianderrel és pörkölt fenyőmaggal megszórva, illetve a sült yacónnal díszítve.

Lestyán pálinka és a lestyános csorbaleves

Posted on

A lestyán vagy orvosi lestyán (Levisticum officinale) a zellerfélék családjába tartozó évelő fűszer és gyógynövény. Magyarországon rengeteg népies elnevezése van, mint pl. lecsihan, leustyan, levescsík, levestikom, levestököm, löböstök, lóstya. Főként a Mátrában találhatóak meg állományai. Régebben a lestyán nem hiányozhatott a falusi kertekből, mert mind friss, mind szárított állapotban egyaránt használták. A kereskedelemben kapható szárított és vágott gyökere hivatalosan drogként (Levistici radix) is használható.

A lestyánt angolul  “Lovage-nak” “azaz szerelmi-fájdalomnak” nevezik, de mivel az angolok a francia livèche szóból vették át, így lett a késői latin Levisticum, a korábbi latin Ligusticum-ból lovage. A szó másik értelmezése szerint a love-ache/age szó utótagja az age, a petrezselyem középkori neve volt. A római korban a lestyánt-,melyet olaszul levistico-nak neveztek, Liguriában (É-Olaszország) gyógynövényként használták, és széles körben termesztették.

Németországban és Hollandiában a lestyánt Maggi Krautnak nevezik (maggi növénynek), mert a lestyán íze emlékeztet a Maggi leveskocka ízére. A klasszikus német neve azonban Liebstöckel (szerelmi fájdalom). A román leuştean, magyar lestyán, az orosz любисток-lyubistok, Bulgáriában, az девесил-devesil-ként ismert. A cseh neve libeček, a lengyel lubczyk, mind azt jelenti, hogy “szerelmi gyógynövény “. Svédül libbsticka, norvégul løpstikke. A szlovák ligurček, a horvát ljupčac vagy Vegeta elnevezés a Maggi-hoz hasonlóan, közismert horvát étkezési fűszerkeverék neve, mivel a Vegeta legfőbb alkotó eleme a lestyán, ugyanis a lestyán sós íze miatt kevesebb sót kell a Vegetához hozzáadni. A finn neve liperi vagy lipstikka, a korábbi jelentése “prédikátor gallérja” volt, mert a régi korokban a lestyánt kizárólag a kolostorok kertjében termesztették.

lestányos saláta

Konyhai használata

A lestyán íze és illata a zellerhez és petrezselyemhez hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy mindkettőnél erősebb intenzitású és ízű. Házi termesztésben nincs szükség nagy mennyiségre, mert a lestyán intenzív íze miatt csak keveset kell használni belőle. A lestyán globálisan kiváló levesek, saláták, diétás ételek és italok, ecetek fűszerezésére, de a likőr- és konzerviparban is nélkülözhetetlen. Teájának jó gyomorerősítő, emésztést serkentő, vizelethajtó hatást tulajdonítanak, az Európai Gyógyszer Ügynökség (EMA) is vizelethajtóként tartja számon. Vese- és epekőteák alkotórésze, jó háziszer nikotin- és alkoholmérgezéseknél. Ebből is látszik, hogy a lestyánt “tetőtől-talpig” hasznosíthatjuk a következőképpen:

A friss leveleket fűszerként, pl. leveshez, tojásos ételekhez (rókagomba, champignon) vagy más gombás ételekhez, salátákhoz. Az apróra vágott leveleket nemcsak a szezonális levesekhez, de a pörkölt ízesítésére is használják. Romániában a leveleket részesítik előnyben a különböző helyi erőlevesekhez a petrezselyemhez vagy a kaporhoz hasonlóan. A zöld lestyánlevél egyébként a legjobban a zöldborsóval harmonizál, na meg aztán lestyán nélkül nem csorba a csorba, de egy jó tanácsot érdemes megfogadni, hogy mint minden zöldfűszert, a lestyánt is csak a főzés végén kell hozzáadni az ételhez.

A leveleket lehet szárított vagy fagyasztott állapotban tartósítani. A szárított lestyánlevél kiváló, ha töltött kacsát vagy csirkét készítünk. Próbáljuk meg pl. a belsejüket szárított lestyánnal bedörzsölni, és a töltelékbe is tegyünk lestyánlevelet. Isteni ízű lesz mindkettő.

A levélnyelet fűszerezve, sózva is használhatjuk, hasonlóan a zellerszárhoz (mivel a lestyán eleve sós, ezért kevesebb sót kell hozzátennünk az elkészített ételhez).

Az intenzív ízű, meghámozott lestyán gyökeret is beledobhatjuk a levesekbe, de reszelhetjük salátákba is. Az oroszok a lestyán gyökeréből lekvárt főznek, és cukrozva elteszik télire. Hollandiában a lestyán fontos összetevője a hagyományos spárga ételeknek. De a jóból is megárt a sok, vigyázni kell a lestyán gyökerek fogyasztásával, mert olyan illóolajat tartalmaznak, melynek enyhe vízhajtó hatásuk van, valamint a lestyán gyökér furanocoumarint is tartalmaz, amit ha túladagolunk fényérzékenységhez vezethet.

A lestyán magok is használhatók fűszerként az édesköményhez hasonlóan. Pl. a lestyán magjából tegyünk a kenyértésztába, vagy ízesítsük vele a házi sajtokat. Fantasztikusan megbolondítja. Romániában a szárított lestyánt és a magvakat savanyú káposztához és uborkához adják hozzá ízfokozóként és tartósítóként. A szárított magokat ezen kívül fűszerként a pörköltek és a pecsenyék elkészítéséhez is hozzáteszik.

És végül, de nem utolsósorban a lestyánból szenzációsan különleges pálinkát készíthetünk, úgy, hogy 2 evőkanál lestyánmagot ledarálunk, majd gézbe csavarva semleges pálinkába áztatunk néhány napra. Az Egyesült Királyságban az alkoholos lestyánt pálinkával keverve (aránya 2:1) téli italként árulják adventtől, február végéig.

lestyános süllő

Boszorkányujj, hottentotta füge, varjúháj és társai avagy ehető növények Halloween napra

Posted on Updated on

1.A boszorkányujj (a Carpobrotus edulis nemhez tartozik) egy szukkulens, kúszó növény, mely tagja a füge-körömvirág családnak (Aizoaceae). Dél-Afrikában őshonos, ahol hottentotta-füge vagy jégnövény, útszéli árvácska vagy disznó pofaként ismert, de hazájában savanyú fügének is nevezik.

A boszorkányujj összetéveszthető közeli rokonaival, beleértve a több, apró és kevésbé agresszív tengeri fügét (Carpobrotus chilensis), amellyel viszont könnyen keresztezhető. A boszorkányujjat azonban meg lehet különböztetni a mérete és a virágok színe alapján a többi fajtától. A nagyméretű, 64-152 mm átmérőjű és a virágai sárgák vagy világos rózsaszínűek, míg a kisebbek, 38-64 mm átmérőjűek.

A savanyú füge Namaqualand-ban (Namíbia) a parti és szárazföldi lejtőkön őshonos, de az egyenlítőtől északi, nyugati és a keleti szélességi fokban mindenhol megtalálható. A virágokat a magányos méhek, a mézelő méhek, az asztalos méhek és sok bogár faj porozza be, így az ő segítségükkel terjedt el. A boszorkányujj levelét eszik a teknősbékák, a virágokat az antilopok és a páviánok. Az utóbbi állatok a gyümölcsét is szeretik. A rágcsálók (és a sündisznók) a székletükben lévő magok útján terjesztik. Az állatok széklete menedéket nyújt a csigáknak, gyíkoknak és vakondnak. A pöffeteg kígyót és más kígyókat is, mint például a Kobrát és a kis rágcsálókat is, vonzza a gyümölcse. A boszorkányujj évelő növény, az egyéni szegmensek évente 1 méteresre is megnőhetnek. A virágok főleg késő tavasszal vagy ősszel (augusztus-október) nyílnak.

A boszorkányujj gyorsan átterjedt a Földközi-tenger partjára, mert az invazív fajok a tengerpart teljes hosszúságában megtalálhatóak, s mivel ez a növény képviseli a rágcsálók, -különösen a fekete patkányok számára- az élelmiszer forrást. A levelek, a gyümölcsök éppúgy ehetőek, mint néhány más tagja az Aizoaceae családnak. Dél-Afrikában, (xhosa nyelven igcukuma) a boszorkányujj érett gyümölcseit összegyűjtik, és vagy frissen fogyasztják, vagy a savanykásabb gyümölcsökből lekvárt, chutney-t készítenek. A boszorkányujj a gyógyászatban a HIV/AIDS-betegek kezelésére is jól bevált szer.

2.Rungia klossii, a gombaízű növény

A runghia egy gombaízű növény, nagyon népszerű Pápua Új-Guineában, ahol gyorsan termelő, bokros gyógynövényként ismert. Azért nevezik “gomba növénynek”, mert a levelei különleges, gomba ízűek!

A Rungia gyönyörű, fényes zöld levelei nagy mennyiségű vasat-, C-vitamint és a béta-karbonátot tartalmaznak. A levelek ropogós textúrája hasonló a spenótéhoz. Lehet nyersen is fogyasztani, salátaként szendvicsekhez, vagy köretként.

A gomba íz a főzés (a levesek és pörköltek) közben felerősödik, de hogyha túl sokáig főzzük, akkor a levelek elveszítik élénk színüket. Ezért javasolt, hogy a növényt csak a főzés utolsó pillanatában adjuk hozzá. A gomba növény szereti a meleget, ilyen körülmények között bő termést hoz. Egész évben növekszik a kertben és a termőföldeken. Halloweenkor a gombaízű növény egyedülálló kulináris élményt nyújt.

3. Blut Ampher vagy lósóska

A lórom, lósóska vagy egyszerűen sóska (Rumex) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjébe és a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozó nemzetség. A széles levelű lósóskát régen a levelei miatt csomagolásra használták, és a vaj megőrzésére/tartósítására. Az egyik fajtáját (a rumex hymenosepalust) az USA-ban termesztik a gyökerek tannin tartalma miatt (akár 25% is lehet), míg a levelekből és szárakból mustár színű festéket vonnak ki.

A lósóska ehető növény. A legtöbb faj levelei oxálsavat és a tannint tartalmaznak. Sokan szájösszehúzó és enyhén hashajtó hatása miatt nem kedvelik. Egyes, különösen magas oxálsavú fajok (beleértve a juhsósavat, Rumex acetosella, közönséges sóska, Rumex acetosa, és francia sóska, Rumex scutatus) közül néhányat leveles zöldségként termesztenek, vagy kerti fűszernövényként savanyú ízük miatt.

Nyugat-Európában egyes fajok leveleiből orvosság is készül, ami kiváló a csaláncsípéstől felhólyagosodott bőrre (mint például a széles levelű dokk R. obtusifolius vagy hullámos dokk R. crispus).

A hagyományos osztrák orvoslás esküszik az R. Alpinus fajra, melyek leveleiből és gyökereiből kivont tinktúrát vírusos fertőzések kezelésére használják. A Rumex Nepalensis viszont főként a Himalája környékén nő, beleértve É-K Indiát, ahol különböző gyógyászati célokra alkalmazzák.

4. A Tripmadam (sedum reflexum) vagy kövirózsa, Jenny rózsa, kék kövirózsa, nálunk varjúháj, vagy Prick nevű növény, az évelő, zamatos Sedum növény nemzetségbe tartozik. Észak-Közép-és Dél-Európában őshonos, de Petrosedum reflexumként is ismert.

A varjúháj Európában népszerű dísznövény, szobanövény. Sziklakertek, sekély talajrétegű napos felületek igénytelen gyeppótló, talajtakaró, illetve dísznövénye. A fajok többsége lágyszárú, levélszukkulens, pozsgás növény, vagyis jól tűri a szárazságot. Néhány faj fásuló szárú félcserje, mások epifiták; akadnak köztük örökzöldek, félörökzöldek és lombhullatók is. A trópusi-szubtrópusi fajok a Kárpát-medencében nem télállók. Levéldugványról kiválóan szaporítható, a szárról könnyen letörő levélkék spontán is könnyen meggyökeresednek (Crassulaceae).

A varjúhájfélék családjába tartozó nemzetség,- amelybe világszerte több mint 500 faj tartozik-tagjai közül, Magyarországon a borsos varjúháj és a hatsoros varjúháj meglehetősen gyakori. Ausztrália és az antarktikus flórabirodalom kivételével is mindenütt honos; (Ausztráliába néhány faját betelepítették); de a fajok többsége holarktikus. Gyökerei sekélyen a felszín alatt terülnek szét. A varjúháj növényt vegetatív klónozással szaporítják a dugványból. Magyarországon nem őshonos a gyógynövényként használt illatos rózsásvarjúháj. A koreai konyhában viszont különösen kedvelt salátanövény.

5. HegyibabkáposztaBergbohnenkraut satureja

A Satureja az ún. aromás növények nemzetségébe tartozik, (a Lamiaceae családba), így a rozmaring és a kakukkfű közvetlen rokona. Észak-Afrikában, Dél-és Délkelet-Európában, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában honos. Több fajtáját pikáns íze miatt konyhai gyógynövényként termesztik, a vadon növő Satureja fajok viszont táplálék forrásként működnek a lárvák Lepidoptera (pillangók és lepkék) számára. A molylepkét (Coleophora bifrondella) kizárólag a sós, téli satuejával etetik (S. Montana). Ez a fajta termeszthető, díszítő célokra kiválóan alkalmas; igénytelen növény, melynek nem kell a nap és jó vízelvezetésű talaj sem.

A nyári Satureját (hortensis) és a téli sós Satureját (Montana) ételek ízesítésére is felhasználják. A profi szakácsok a nyári satureját részesítik előnyben, de ez csak nyáron áll a rendelkezésükre; mert csak a téli örökzöld, évelő.

A Satureja fontos szerepet játszik az örmény, grúz, bolgár és olasz konyhában, különösen, ha babbal, lencsével, káposztával és paradicsommal készült ételekről van szó. A hagyományos Acadian (Kanada, Quebec és környéke) francia konyha kedvence, ahol a Fricot, egy pörköltszerű étel fontos ízfokozója. Ezen kívül kulcsfontosságú összetevője a Sarmale nevű, töltött káposztás ételnek, a hagyományos román konyhában. A boltokban kapható Herbes de Provence fűszerkeverék egyik legfontosabb fűszere szintén a satureja. Azerbajdzsánban gyakran hozzáadják a fekete teához, ami a konyhanövénytől nyeri el különleges aromáját.

Happy Halloween!

Fríz tea ceremónia

Posted on Updated on

Kedve szottyant egy csésze valódi fríz teához? Jó ízlése van, mert a Ceylon, Assam és Darjeeling tea, tengeri homoktövis főzettel vegyítve maga a tökély! Nem véletlenül lett a fríz tea az UNESCO világörökség része!

Frízföld (hollandul Friesland) Hollandia északi tartománya. Északon az Északi-tenger, keleten Groningen és Drenthe tartomány, délen Overijssel és Flevoland, míg nyugaton az Ijssel-tó határolja. Hozzátartoznak a Watt-tengert szegélyező Fríz szigetek, mint Vlieland, Terschelling, Ameland és Schiermonnikoog. Székhelye a 91 000 lakosú Leeuwarden (frízül Ljouwert). Kelet-Frízföld viszont Északnyugat-Németország egyik régiója (Hollandiával határos).

Frízföldön évszázadok óta a halászat és a hajózás befolyásolja a városok és falvak életét. A tengerparti iszapos talaj azonban gazdálkodásra is kiválóan alkalmas, ennek következtében jelentős a marhatartás és az ehhez kapcsolódó tejgazdaság. A fríz tájképhez természetesen hozzátartoznak a fekete-fehér tehenek, csakúgy, mint a híres, fekete fríz lovak. A gátak, világítótornyok, zöld rétek, erdők, tavak, homokos strandok miatt a fő bevételi forrás a turizmus. Főleg a délnyugati tavak és a Watt-tengeri szigetek vonzzák a vízi sportok kedvelőit. A kastélyok, ősi templomok, apátságok, szélmalmok, gazdag növény-és állatvilág nem csak a régió gazdag történelméről mesélnek, de a hagyományokra is erősen kihatnak. Ezek közül az egyik leghíresebb a fríz tea ceremónia. Ellentétben Németország többi részével ugyanis,- ahol a kávé meg a sör fogyasztás a népszerűbb,- itt Frízföld keleti részén az első számú ital a tea. Az emberek személyenként, évente átlagosan 290 litert fogyasztanak, ami azt jelenti, hogy tizenkétszer többet, mint más, német régiókban. Ezzel a frízek az első helyen állnak a világon a teafogyasztásban (ők a World Tea Drinkers első helyezettjei). Persze Kelet-Frízföldön is vannak kávéivók, de azokat megvetően csak “Koffjenoese” azaz Kávé orrúaknak neveznek.

A fríz tea ceremónia története: ‘Drei is Ostfriesenrecht’

A tea ivás hagyományát egy régi fríz közmondás őrzi, ami úgy szól, hogy-“Drei is Ostfriesenrecht”-azaz “Három csésze teát kell inni minden napszakban”: az elsőt, az ún. felébredés vagy bemelegítés teát kora reggel-, a másodikat az “Elf’ Rtje-t”, délután 3 óra körül, cukorral és tejszínnel, de különösen a hideg téli napokon a helyben desztillált rummal, a Koem-mel. Végül az este 8 óra utáni teával fejezik be a frízek a napot, ehhez a teához gyakran kevernek gyógynövényeket, legtöbbször homoktövist, hogy jól aludjanak tőle.

A teát a Holland Kelet-Indiai társaság hozta be Európába 1610-ben, de a teaivás szokása csak a 18. század elején terjedt el az alkohol egyik alternatívájaként. A kálvinista vallás szigorúsága miatt a papok külön kihangsúlyozták a tea gyógyító hatását. Nos, az állandóan jelenlévő északi szél miatt könnyű elképzelni, hogy hogyan alakult ki a teaivás szokása Frízföldön. Amikor a férfiak, akik hajózásból, halászatból éltek, napokig távol voltak, az asszonyok, hogy oldják magányukat, a hideg, nedves tengerparti otthonaikban teadélutánokat tartottak.

A teaivás szokása annyira erős volt mindig a kelet-fríz kultúrában, hogy a második világháború alatt a németeknek extra tea adagokat kellett kiosztani a lakosoknak. Eleinte 20 grammot kapott minden 35 évet betöltött személy, később 30 grammra emelték, ezen kívül még ún. “Tea tablettákat” (Teetabletten) is kiosztottak közöttük, ami nem volt más, mint teával aromásított cukor.

A japánok és a kínaiak már jóval az európaiak előtt felfedezték, hogy a jó egészség és a hosszú élet titka a teaivásban rejlik. És nemcsak a benne lévő gyógynövényeknek van mágikus, méregtelenítő hatása, -mert napi 3 csésze tea fokozza az ellenállást a különböző betegségek ellen, enyhíti a fejfájást, a gyomor problémákat, kiváló a stressz ellen is stb.,- de különösen fontos volt a forralt víz fertőtlenítő hatása. Frízföldön a tea nem csak semlegesítette a helyi víz sós, földes ízét, de megvédte a lakosokat sok veszélyes betegségtől is.

‘Opwachten und Tee drinken’ ez egy másik kelet-fríz közmondás-,”Várj, és igyál egy kis teát”, ami hűen tükrözi a frízek stressz mentes életmódját, ahol nem a problémázgatáson, hanem az együttlevés örömén van a hangsúly.

A fríz tea készítésének rituáléja olyan, mint egy vallásos szertartás, tele hagyományokkal, etikettel és babonával:

A Tea: A fríz tea, fekete teából, malátás, fűszeres és aromás ízű teából készül, a különböző “titkos” receptek szerint kell hozzá az Assam teafajta, kis mennyiségű Szumátra, Java, Darjeeling és a Ceyloni tea és ne felejtsük ki belőle a homoktövist. Minden évben, miután megtörténik a tea betakarítása, és megérkezik a világ különböző ültetvényeiről, országaiból Németországba, Hollandiába, a tea tesztelők 400 különböző fajtát próbálnak ki, de általában tíz-húsz különböző tea közül választanak. Ezek keverékéből készül az egyedülálló Fríz tea.

A cukor és a tejszín: A teaivás ceremóniájához hozzátartozik a különleges cukor és tejszín hozzáadása. A “Kluntjes” egy nagy, egyenetlen kristályú barna vagy fehér cukor, amelyet lehetetlen átharapni, nehéz elszopogatni, ergo csak a teában lehet feloldani.  Az “alacsonyabb osztályok” régen nem engedhették meg maguknak, hogy a cukorrépából való európai termelés korai stádiumában cukrot vásároljanak, ezért ezen úgy segítettek, hogy a cukorhordók aljáról összegyűjtötték a maradékot, ami a szirup finomítása során megszilárdult. Ezek a cukor darabok voltak a Kluntjes-ek, melyek féltve őrzött kincsek lettek. Minden kis darabot akár több csésze teához is felhasználtak, s ha a csésze alján megszilárdult a cukor azt a gyermekeknek adták. A tejszínhez viszont az egyszerű emberek is könnyen hozzájutottak, mert a legtöbb fríz háztartásban volt kecske. Napjainkban a keleti frízek egy különleges tehéntejszínt használnak a teájukhoz, annak ellenére, hogy a boltban vásárolt tejszínnel ugyanezt a hatást lehet elérni.

Otthon főzött valódi fríz tea

Szükségünk van: fríz tea keverékre, Kluntjes-re (durva, fehér vagy cukor kristályra), tejszínre, teás készletre, és ha lehetséges egy tüll szitára. A tüll szita ugyanis megakadályozza a tealevél bekerülését a csészékbe, persze egy szabvány teafilter is megfelel a célnak.

A teafőzés rituáléja

Öblítsük ki a teáskannát forró vízzel, és tegyünk az aljára egy teáskanál teafüvet személyenként, valamint még egy pluszt a teáskannának.

Öntsünk forrásban lévő vizet a tealevelekre, annyit, amennyi épp hogy csak befedi azokat, és hagyjuk, hogy a teafüvek ázzanak a vízben körülbelül öt percig (Ha túl sok vizet adnak hozzá a frízek akkor “offsoppen” teának nevezik).

Ezután töltsünk forrásban lévő vizet mindegyik teáscsészébe, és tartsuk melegen.

Dobjunk egy darab cukrot minden csészébe, öntsük rájuk a kancsóból a sűrű teát, majd adagoljuk hozzá a tejszínt, és keverjük meg egyszer óvatosan körkörös mozdulattal. Ez az egyetlen módja, hogy felhőt varázsoljunk a teánk tetejére.

A fríz teával kapcsolatos érdekes tények

A fríz háztartásokban a teás kanna egész nap a tűzhelyen áll.

Napi 3 csésze tea kötelező ivása a fríz törvénykönyv szerint, ami azt jelenti, hogy a hagyományos csészét háromszor töltik tele, minden egyes napszakban.

Minél nagyobb a cukor darab, annál jobb a vendéglátó hírneve.

A teáskanalat nem használják keverésre, mert a fríz rituálé szerint a teát nem szabad kevergetni. A teáskanálra csak azért van szükség, hogy ha a vendég már nem kér több teát, azt úgy jelzi, hogy a kanalat a csésze tetejére helyezi.

A teáskannát nem szabad kiöblíteni.

Ha a tea túl erős, forró vízzel kell hígítani. A frízek ekkor “fürdő vendég teának hívják” a teát. De ez nagyon ritkán történik meg, mert a frízeknek a kisujjukban van a teakészítés.

A fríz teaszertartásnál a legapróbb részletek is fontosak a tökéletes élmény eléréséhez, beleértve a porcelán csészét és a kanál használatát.