irodalom

Almával töltött fánk és tésztában sült virsli

Posted on Updated on

Almával töltött fánk és tésztában sült virsli! Nos, ezzel traktáltak Leuvenben, január 8-án, a 3 királyokat követő hétfőn, az ún. elveszett hétfőn (vagy újévi fogadalomtevő hétfőn, ami franciául lundi perdu vagy lundi parjure). Kiderült ugyanis, hogy Flandriában, főként Anwerpenben, Leuvenben és Gentben szokás ezen a napon kelesztett tésztából készült ételeket enni. A karneválról elhíresült városban, Aalstban viszont az elveszett hétfőt októberben ünneplik tésztában sült virslivel. Sint-Truidenben meg hamvazó szerda előtt, rózsahétfőn teszik ugyanezt; ahol a farsangi felvonulás előtt, közben és utána fogyasztják. Leuvenben almás fánkot szokás sütni ezen a napon. Az étel különlegessége abban rejlik, hogy az alma egészben kerül a tészta belsejébe és a csutka “helyét” csokikrémmel töltik meg.

Elveszett hétfő

Sok történet, városi legenda kering az elveszett hétfőről. A történészek számos hipotézist állítottak már fel az évszázadok során, de a valós verzió a következő tényeken alapul: az 1231-es lorraja-i dokumentum számol be először a lundi parjuré-ról, a köztisztviselők eskütevő napjáról. Az írásból az is kiderül, hogy ez a nap nem esett az epifánia utáni első vasárnap utáni hétfőre. Később az elveszett hétfőt több Antwerpenben talált, régi számla (1431-ből majd 1513-ból) is megerősítette. Az első elveszett hétfőt hivatalosan azonban csak 1730-ban tartották meg Leuvenben, amikor a céhmesterek az elveszett hétfőn adták elő újévi beszámolóikat. A céhes könyvek rendezése után aztán nagy ünnepséget rendeztek, amire minden helyi lakos hivatalos volt. De hogy minél olcsóbban megússza a város vezetősége a traktát, ezért a polgármester egyszerű alapanyagokból készült, laktató ételeket készíttetett erre az alkalomra. Ez persze azt jelentette, hogy a köztisztviselők és a munkások a nap hátralévő részében már nem dolgoztak, így lett ebből a napból Belgiumban elveszett hétfő. Később néhány flamand városban szokássá vált, hogy a céhtagok házról-házra jártak újévet köszönteni és áldomást inni. Belgiumban egyébként ahány régió van, annyiféle néven említik ezt a napot, mint pl. Westhoek-ban héber hétfő a neve, a hollandoknál meg kopermaandag. Kopperen azt jelenti, hogy valakit olcsón megvendégelni.

Az antwerpeni kikötő étel specialitása 

A 19. század táján Antwerpenben már rengeteg kocsma és taverna működött. Egy anekdota szerint egy bizonyos kikötői taverna tulajdonos agyából január elején pattant ki az a zseniális ötlet, hogy a forgalom felpezsdítése érdekében ki kéne találni valami speciális ételt. A tulaj már másnap felkereste a helyi a mészárost és pékmestert, és velük együttműködve egy édes és egy sós verziójú ételt agyalt ki, nevezetesen: kenyértésztában sült virslit meg almát. A sós változathoz olcsó, főleg zsíros húsokat használt a hentes, a végeredmény egy jóízű kolbász lett. A vendégek vették is a kolbászt, mint a cukrot, a zsírt felszívó kenyeret viszont a kocsmáros kutyájának dobták oda! Más források az antwerpeni kikötőben dolgozó dokk munkásokkal hozzák kapcsolatba az elveszett hétfőt, amikor a 3 királyok megünneplése után a munkások, a munkaadóik számlájára ihattak és ehettek, húsból és kenyérből készült ételeket.

Kolbászos kenyér és tésztában sült alma, csokikrémmel

Az első kolbászos kenyér sorozat gyártására 1913-ban került sor, erről Edward Poffe számolt be: Kellemes emberek, egy kellemes városban című cikkében, de igazából csak a II. világháború után jött divatba a kolbászos sült tészta és alma árusítása az elveszett hétfőn. Ezt a hagyományt a mai napig őrzik Flandriában, ahol a kuncsaftokat virslis kenyérrel és almás finomsággal lepik meg!

 

verloren-maandag

 

 

 

 

Reklámok

Adventi láz

Posted on Updated on

Csokorba szedtem pár érdekes, német adventi szokást. Az első csoportba a kastélyos adventek kerültek, úgymint:

Barokk karácsony Ludwigsburgban, (Baden Würtenbergben, nov. 23-tól, dec. 22-ig tart). Az ünnepélyesen kidíszített kastélykertben egy téli álom valósul meg. Először is ezer apró izzóval kivilágított kapun keresztül lépünk be Karácsony országba. A várkertben forralt bor, pörkölt gesztenye és mézeskalács illata keveredik! A kastély területén a 170 karácsonyi bodegában, egyedülállóan kidíszített standokban a hagyományos ajándéktárgyak mellett, igazi kézműves kincsekre lelhetünk. A kastély mellett lévő két barokk templom ünnepi kivilágításával csak fokozza a meghitt hangulatot. A múzeumba lépve angyalok szórják rá a belépőkre a csillámport.

Egy másik karácsonyi advent varázs Bückeburgban (Hannover) érhet minket, ahol egy 16. századi karácsonyba csöppenhetünk bele. A vásár, a város legrégebbi épületében az Alexander Schaumburg Lippe és Holsten grófok által emeltetett várban kapott helyet. A család 1609-ben kezdte építtetni a vizes árokkal körülvett reneszánsz-barokk kastélyt, ugyanabban az évben, amikor városi rangra emelkedett. Ha ráun valaki a forralt borra, meg a sült kolbászra, akkor ellátogathat a város helytörténeti múzeumába, ahol a Schamburg-Lippe hercegség történeti dokumentumait, polgári és parasztbútorokat, valamint a népviselet gyűjteményét tekintheti meg.

Ugorjuk megint egyet térben és ezúttal kalandozzunk el az Eifel festői vidékére, Satzvey-be. A hagyományos, középkori betlehemes színjátékok színhelye a várárokkal körbevett kastély kertje. A vár egyébként Németország, Rajna menti régiójának az egyik legszebb műemléke. Satzvey-ről még annyit illik tudni, hogy a története a 12-ik századig nyúlik vissza. A helyi dokumentumok szerint a kastély, több, ősi, királyi család lakhelye volt. A bencések alapították, majd 1368-ban a kölni érsek, Otto von Vey grófnak adományozta. A Vey család sajnos csak rövid ideig birtokolta a várat, mert 1391-ben az utolsó ág is kihalt, ekkor Heinrich von Krauthausen örökölte meg, aki viszont Otto von Vey veje volt. Napjainkban a kastély a Gymnich család tulajdona, akik aktívan őrzik a hagyományokat, történelmi fesztiválokat, speciális hangulatú, adventi vásárokat rendeznek benne.

A következő “váras” advent, Dyck impozáns kastélyában található, ami az Alsó-Rajna vidék egyik legjelentősebb kulturális műemléke. Érdekessége, hogy több, mint 1000 éves múltra tekint vissza. Az első dokumentum 1094-ből való, amikor a vár a Salm-Reifferscheidt-Dyck család birtokába került. Amit viszont egy mai várkastély látogató lát, az a millenniumi újjáépítés eredménye. Akkor döntötték el, hogy gátakkal szabályozzák Keltzenberg kis folyóját, a kastély körül lévő hatalmas árokrendszert pedig feltöltik vízzel.

Advent a quedlinburgi Burgberg kastélyban: a Harz hegység közelében megbúvó Quedlingburgról elég annyit mondani “étvágy gerjesztőül, hogy 1300 gerendával épített, csodálatosan épen megmaradt háza miatt az Unesco világörökség része. Ezen kívül a Roland ének főhőse is innen származott.

1936-ban azonban, Heinrich Himmler, aki magát I. Henrich király reinkarnációjának képzelte, a templomot és a kriptát elfoglalta, majd minden év július 2-án rituálisan megemlékezett I. Henrich király haláláról, a halott király kriptája mellett. Így tette hírhedtté a várost.

Az Urgestein szikláira épült braunschweigi kastély adventi rendezvénye, 500 éves történetével a legősibb karácsonyi vásárként van számon tartva. Lenyűgöző történelmi környezetben, november 29-től, december 29- ig tart nyitva. Az ún. Löwenstadt-Oroszlánváros negyedben több, mint 150 kézműves árulja portékáit. A karácsonyi pékségben finom süteményeket készíthet bárki. A gyerekek karácsonyi díszeket gyárthatnak ajándékba. A káposzta piac látogatása szintén nemcsak a nagyok, de a kicsik számára is felejthetetlen élmény. Miután megnéztük a vásárt érdemes felkapaszkodni a 61 méter magas városház tornyába. 161 lépés után gyönyörű kilátás nyílik az egész városra.

Ezzel a kastélyos adventek után térjünk rá a különleges helyeken megrendezett adventekre, illetve a különleges eseményekben bővelkedőkre:

Schwarzwald-Ravennaschlucht, Freiburg. Kb. úgy lehetne jellemezni ezt a meseszerű helyet, hogy vízesés, vízesés hátán. A Ravenna szurdokról van szó, ami egy eszméletlen hely Freiburgtól mindössze 20 perc autóútnyira. Varázslatos rendezvényeknek ad otthont advent mind a 4 hétvégéjén. Képzeljünk el egy kis falut, tipikus faházaival, a levegőben bor és fahéj illat terjeng, a háttérben havas hegyek és csillogó fények, középkori zene szól és a piac a szurdokban a híd alatt “virágzik” (Legtanácsosabb Hinterzarten vagy Himmelreich vonat és busz állomásról megközelíteni, ha autóval megyünk érdemes interneten parkolóhelyet előre lefoglalni).

A Bódeni tónál dec. 17-én, Lindau kikötői sétányán rendezik meg a karácsonyi vásárt. A tóparti advent különlegessége, a Grimm mesékből ismert Wolpertinger (mesebeli állatok, szárnyas róka, vidrafarkú medve stb) erdő megelevenedése.

Bambergben, a frankok földjén “Ökrök és szamarak között” címen a Jászol múzeumot tekinthetjük meg. 300 év termése, 500 különféle bölcső. A belépő felnőtteknek 6 euro, gyerekeknek 3 euro.

München: A Mikulást mindenki ismeri, de a kísérőjének, a Krampusznak az igazi arcát még senki sem látta. Itt az idő, hogy akcióba lépjünk! Az archaikus maszkokban, félelmetes hatást keltő lények, óriás kolomppal a hátukon, szőrcsuhába bújva, virgáccsal a kezükben két alkalommal hoznak frászt a járókelőkre Münchenben, dec. 10.-én vasárnap, 15-órakor, és dec. 17-én, 16 órakor.

Lóvásár Rothenburgban, avagy a Reiterle a 15. század óta létezik (dec. 23-ig tart). A Városházhoz közel eső Szent Jakab templom és a Grüner Markt között található. Az 500 éves hagyomány szerint minden évben megjelenik a rothenburgi lovag, meg a lámpaoltogató ember, aki vendéglőről-vendéglőre járva érdekes történeteket, anekdotákat mesél. Ha még nincs elegünk a karácsonyból, Rothenburgban betérhetünk a Karácsony múzeumba is.

Silberstadt Freiberg: A 26. freibergi karácsonyi parádé számtalan látogatót vonz az idén. A történelmi piac megtekintése után az ezüstösen csillogó város szívében, az Érz-hegység lábánál kerül sor a nagy attrakcióra, a Bányászati, Kohászati Szövetség fáklyás menetére. A szövetség tagjainak hagyományos öltözetben való zenés felvonulása mindig óriási szenzáció.

A neuried-i erdő kellős közepén (Münchentől 25 kmre Neuried és Gauting között) egy sejtelmes éjszakára hívtak meg az idén. December 16-án a Forst Kastenbe megyek egy “durva, zord éjszakára”, (Erdei Házikó nevű sörkert és vendéglőbe, farmmal együtt) ahol egy bizonyos Goggolori története elevenedik majd meg. Az élő betlehem és pónilovaglás után pontosan 18.30-kor trollok, ördögök és boszorkányok bújnak elő az erdő mélyéről, nagy sóhajtások, és nyögések közepette. A szórakoztatásról a Penzberger Beaschdn színtársulat (Stájerországból) és a Perchtengruppen (Steiermarkból) gondoskodik. A 30 éves háború idején játszódó, misztikus történet után, az est tüzijátékkal fejeződik be.

Az adventi körképet stílszerűen a spandaueri piaccal érdemes zárni. Színhelye Berlin és dec. 23-ig tart. A híres fényséta (Lichterspazierung), a berlini botanikus kertben viszont január 7-ig. Az idei advent legfinomabb forró csokija a következő volt:

Hozzávalók: 250 ml tej, 150 ml tejszín, 75 g 85%-os kakaós csoki, vanília rúd, fahéj, 2 ek cukor

Olvasszuk meg a csokit. Tegyük fel főni a tejet, a tejszínnel meg a vanília és fahéj rúd hozzáadásával. Adjuk hozzá a 2 evőkanál cukrot. Ezután addig főzzük, amíg egyet rottyan. Utána vegyük le a tűzről, keverjük hozzá a csokoládét. Fahéj-szegfűszeg, csillagánizs por keverékkel megszórva kínáljuk.24174270_1402478456517309_3036471513870407129_n

A Mikulás már megérkezett Belgiumba

Posted on Updated on

Beköszöntött az év utolsó, ünnepekkel agyonzsúfolt hónapja, ami az adventtel indul (dec 3), december 24-én éri el a tetőpontját, a finálé pedig az újév lesz.

Az ünnepi szezon megnyitása legkorábban Belgiumban kezdődik, hagyományosan minden év november közepén, illetve a november 11-ét követő első szombaton, amikor Sinterklaas, alias Mikulás a gőzhajóján megérkezik egy kijelölt tengerparti városba, Spanyolországból. Ott várja a lova, aminek Hollandiában Amerigo a neve, Belgiumban Slecht Weer Vandaag-azaz Rossz Idő Van Ma. Hollandiában minden évben egy másik kikötőben kerül sor a Mikulással való nagy találkozásra, míg Belgiumban mindig Antwerpenben. Amikor a gőzhajó lehorgonyoz, Sinterklaas kiszáll, ráül hófehér lovára és azzal vonul végig a városon. A gyerekek örömmel fogadják és hagyományos Sinterklaas dalokat énekelnek neki. A Mikulás asszisztensei, megsokszorozódott Zwarte Pietek-Fekete Péterek pedig a szép dalokért cserébe cukorkát és kicsi, kerek, mézeskalácsszerű süteményeket (kruidnoten, vagy pepernoten) dobálnak a tömegbe. Az eseményt élőben közvetíti a holland és a belga televízió. Az Antwerpenbe való csinadrattás bevonulást követően aztán kitör a Mikulás láz, mert minden magára valamit is adó belga város megünnepli saját, külön bejáratú Télapójának az érkezését. Már novemberben ellepik az országot a Mikulások, és azokra a helyekre, ahol nincs folyó, vonattal, lóval, lovaskocsin vagy tűzoltóautón érkeznek. De térjük rá Sinterklaas segítőire, a Fekete Péterekre, akik csodálatos mór ruhákban pompáznak a fehér szakállas, piros ruhás Mikulások mellett. A különleges öltözékük alapjául a 16. századi spanyol, nemesi viselet szolgált, ezért hordanak hatalmas gallért, tollas sapkát, és karika fülbevalót (de csak az egyik fülükben). A hagyomány szerint Zwarte Piet fekete, mivel mór származású. Mostanában a rasszizmustól való félelem miatt néhány belga városban hangsúlyozzák, hogy Zwarte Piet arca azért fekete, mert a kéményeken leereszkedve bekormozódik! A szerecsen segítők cipelik a Mikulás zsákját, amiből ajándékot osztanak a jó gyerekeknek. Ezt az ajándékosztás hagyományt a belgák Szent Miklós történetéből vették át, aki a legenda szerint három fiatal lányt mentett meg a prostitúciótól, azzal, hogy arany pénzt csempészett az ablakukba éjjel, hogy legyen pénzük hozományra.

A régi időkben a Mikulás parancsba adta Fekete Péternek, hogy készítsen egy nyírfa botot, meg egy seprűt, fűzfa ágakból, hogy azokat a gyerekeket, akik abban az évben rosszak voltak, azzal fenyítse meg. Minderre néhány régebbi Sinterklaas dalból lehetett következtetni, mint ahogy arra is, hogy a szófogadatlan gyerekeket azzal ijesztgették, hogy Fekete Péter a zsákjába tuszkolja őket és elviszi magával Spanyolországba. Ez a része a legendának még azokra az időkre utal, amikor a mórok rajtaütöttek az európai partok lakóin, állítólag még Izlandra is eljutottak. A helyi lakosokat elrabolták, majd jó pénzért eladták őket rabszolgának. Ez a motívum megtalálható más országok dalaiban is, ahol viszont Szent Miklós kísérője a Krampusz (Németországban, Ausztriában, Magyarországon), a franciáknál a gonosz Fouettard atya, aki nem szereti a gyerekeket, de a múltban elkövetett bűnei miatt Szent Miklós-Mikulás szolgálatába kellett állnia. A belga Sinterklaas ünnep modern változataiban, azonban Fekete Péter már nem hoz magával virgácsot, és a rossz gyerekeket nem ijesztgeti azzal, hogy a zsákjában elviszi őket Spanyolországba. Ráadásul az évek során nemcsak további érdekes történettel bővült Szent Miklós legendája, de a “főszereplők” karaktere is megváltozott. Míg korábban Zwarte Piet egy meglehetősen faragatlan, galibákat egymásra halmozó rosszcsont volt, addig a 20. századra a kissé szenilis és pityókás Mikulás értékes asszisztense lett. A mai televíziós mesefilmekben Zwarte Piet egyenesen multitalentum-őstehetség, aki nemcsak a navigációhoz ért, de ő vezeti a Mikulás gőzhajóját is. Ő csomagolja be a gyerekeknek szánt ajándékokat, de még cirkuszi mutatványokra is képes, amikor akrobatikus ügyességgel felmászik a háztetőkre és a füstös, koszos kéményeken keresztül leereszkedik a kandallókba. Az idén állítólag a Mikulás lova-a Rossz Idő Van Ma bárányhimlős lett, ezért vakaródzik, aminek Sinterklaas nem örül, mert erősen kell tartania magát a nyeregben, ha nem akar leesni róla.

Zwarte Piet

 

Pompeji villa Bajorországban

Posted on Updated on

Kb. 2 éve szerettem bele Pompejibe, egy kiállítás után. Aztán tavaly májusban ellátogattam Nápolyba. Megmásztam a Vezúvot, napokat töltöttem el a pompeji és herculaneumi romok tanulmányozásával, a látványtól elvarázsolva, lenyűgözve.

És nemrég mit fedeztem fel? Egy pompeji villát Bajorországban. Pontosabban egy ókori villa másolatát a Pompejanumot a Majna folyó mellett, Aschaffengurgban.

Lajos, bajor király megbízására Friedrich von Gärtner építész tervei alapján építették (1840-1848). Eredetileg nem császári villának készült, hanem az ókori művészet szerelmeseinek, akik Németországban akarták tanulmányozni a görög-római kultúrát. Az épület hamarosan az ókori művészetek iránti csodálat szimbólumaként vált ismertté.

A villa egy ókori pompeji villa pontos másolata, nevét Castor és Pollux (Casa dei Dioscuri) egy falfestményéről nevezték el, melyet a bejárat mellett találtak egy falon. Castor és Pollux dioszkuroszok, spártai királyfiak voltak. Pollux roppant erejével és ökölvívó tudományával tűnt ki, Kasztor (Castor) pedig legyőzhetetlen volt kocsihajtásban és a vadlovak megfékezésében. Róluk nevezték el az Iker csillagképet.

A II. Világháború alatt a Pompejanumot súlyos bombatámadások érték, és csak az 1960-as évek elején kezdődött meg a helyreállítása. 1994 óta a múzeum eredeti római kori kiállításoknak ad otthont, azonkívül a müncheni Glyptothek antik gyűjteményének egy része is itt található. A kiállítás, nagyon ötletesen ábécé sorrendbe szedve mutatta be Pompeji mindennapjait és jellegzetességeit, íme:

C: (k) kávéház kultúra

A legutóbbi becslések szerint mintegy 200 kávézó és bár volt összesen Pompejiben, ami azt jelentette, hogy minden 60 lakosra jutott egy. Az étkezést úgy oldották meg, hogy mozgó, utcai árusoktól vásároltak olcsó, elvihető ételeket, amelyeket nagy hordókban, tartályokban tárolva szállítottak. A mai társadalmi szokásokkal ellentétben, az ókorban a gazdagok otthon étkeztek, a szegények meg a kifőzdékben, bárokban, vendéglőkben. Egy hátsó szobában voltak az asztalok, ahol le lehetett telepedni az evéshez és az iváshoz.

D: diéta

A gazdag pompejiek kedvenc eledele a pele volt. Erről a furcsa szokásról egy agyag konténer felfedezése során szereztek tudomást a régészek, no meg a rengeteg pele ketrec alapján, de hála az ókori történetíróknak, mint pl. Plinius (az öreg és a fiatal), Tacitus etc. ők is beszámoltak róla. Tőlük tudjuk, hogy a banketteken csak a gazdagok jutottak hozzá olyan finomságokhoz, mint olajbogyó, bab, tojás, sajt, zöldségek és gyümölcsök (a pompeji káposzta különösen kedvelt volt), ezenkívül előszeretettel fogyasztottak ízletes halakat. Húst keveset ettek és ha nem pelét, akkor elsősorban sertéshúst (részben, mert nem tartottak állatokat). A meglehetősen egészséges táplálkozás következtében az ókorban élt pompeji emberek ugyanolyan magas életkort értek meg, mint a mai emberek, kivéve ha kitört a vulkán. Az is tény, hogy az antik korban élt pompeji görögök átlagosan magasabbak voltak, mint a mai utódai, a nápolyi emberek.

Éjszakai élet

Éjszaka a közvilágítás hiánya miatt Pompejiben nagyon sötét volt, ezen a több ezer olajlámpás sem segített. Ennek ellenére a gyengén megvilágított bárok éjjel is nyitva tartottak. Hogy oda találjanak a vendégek, lámpákat lógattak a bejárati ajtók fölé. Ma meglepőnek tűnik, de Szent Membrosz pénisz kultusza miatt, a lámpák alakja gyakran egy törpe férfit formált, hatalmas fallosszal.

A pompeji fórum mellett még rengeteg egyéb étkezde volt éjjel-nappal nyitva, erről a romok tanúskodnak: létezett egy Macellum, egy fedett piac, mely a császárok korában épült. Bejáratát a fórum felől márványoszlopok díszítették. A téren kívül az üzletek az északi oldalon álltak, míg a kisebb üzletek a déli oldalon. A fedetlen részen szintén kisebb üzletek voltak, illetve egy kút. Az épület végében, egy fülkében a császári család szobrai álltak. A fülke bal oldalán egy csatorna található, amely az egykori halpiac számára biztosította a vizet.

Pistrinum, egy malom volt, ahol kenyeret árultak, a Thermopolium, egy mai bárhoz hasonló italkimérés, hideg-meleg italokkal, a cauponae meg vendéglő. A szórakoztatásról egy amfiteátrum, meg egy színház, és a palaestra vagy gymnasium gondoskodott (a gimnázium amolyan sport komplexum volt). Azonkívül a várostól nem messze, volt a “Grand Hotel Murecine”, ott szálltak meg a gladiátor játékokra érkező idegenek. Ennek kapcsán fennmaradt egy falra vésett felirat, egy késön hazatérő ivócimborától. Az ókori graffiti tanúsága szerint, a magát Celernek nevező férfi, egy gladiátor showt akart reklámozni, “a holdfénynél”. Ez is azt bizonyítja, hogy Pompeji ugyanolyan zajos lehetett sötétedés után, mint kora reggel, mivel a vendéglátói egységek éjjel is nyitva tartottak.

G garum

Nem létezhetett római konyha a “garum”, azaz az undorító, rothadt halbelsőből készült sűrítmény nélkül. Ez a napon erjesztett, ízesített halbelsőségekből készülő halszósz (hasonló a mai, modern, thai konyhák kedvencéhez, a halszószhoz), nemcsak büdös volt, de fogyasztása egyéb kockázatok mellett az élősködők szaporodását is nagyban elősegíthette. Mégis annyira szerették Pompejiben, hogy minden utcában volt legalább egy garum bolt. Több kereskedő család ebből gazdagodott meg,-még reklámozta is magát,- ennek bizonyítékai, Pompeji város volt piacterén, a bejárat melletti csarnokban talált, színes garum tartó üvegek. A garum kereskedők ravasz üzletemberek voltak, mert a fűszer árát úgy felsrófolták, hogy a legdrágább illatszerekével vetekedett, akár 500 aranyat is fizettek 3 literért. Az ügyes szakácsok aztán a garumhoz citromlevet, fehér bort, szóját, mézet vagy gyümölcslevet kevertek. A kóser változatát, (ami garantáltan nem tartalmazott kagylót), a helyi zsidó közösségben állították elő. A másik titokzatos fűszer az asa foetida, egy gyantaféle volt. Erős szaga, fanyar íze miatt ördögszarnak nevezték, mégis ezzel a furcsa ízű zsiradékkal dörzsölték be a pompejiek tányérjaikat az étkezések előtt.

H higiénia

Pompeji legalább hat fürdőkomplexummal rendelkezett,- néhány a város/állam tulajdonában volt, néhány magánvállalkozásban. A leggazdagabb emberek viszont saját uszodával rendelkeztek, fürdőmedencét építtettek maguknak. A fürdők túlnyomó többségébe főként a plebejusok jártak. El lehet képzelni, hogy a klórozás előtti időkben ezek a fürdők milyen veszélyesek voltak, abszolút melegágyai a betegségeknek és a fertőzéseknek. A medencében korlátozott volt a víz mennyisége, azonkívül a víz tisztaságára sem figyeltek oda, egyes források szerint a nagyobb tömegek által látogatott helyeken a medencék felszínén vastag rétegben úszott a lemosott kosz és különféle kozmetikumokból kicsapódott olajok. A meleg, párás környezet ráadásul, megfelelő fertőtlenítés nélkül tökéletes táptalaja volt a kórokozók terjedésének. Az ókori orvosok ezért érthető módon nem javasolták a fürdőt nőknek, vagy ha nyílt sebe volt valakinek, mert ha megfürdött ebben a szennyezett vízben az az esetek többségében a testrész elüszkösödéshez vezetett. 

Huliganizmus

Efféle antiszociális viselkedés már az ókorban is létezett, nem beszélve a mértéktelen ivásról és a sport huliganizmusról. A leghírhedtebb esetet Pompejiben k.e. 59-ben jegyezték fel, amikor egy lázadás tört ki az amfiteátrumban a pompejiek és a közeli Nuceriából oda látogató gladiátorok között, magyarán a hazai és idegenből jött szurkolók között. A verekedés végeredménye a gladiátor játékok tíz évre való betiltása lett. Tacitus, a római történetíró, több ízben elítélően beszélt a városban működő  “illegális bandákról”.

K konyha

Pompeji legnagyobb palotáiban is megdöbbentően apró méretűek lehettek a konyhák, olyannyira, hogy aligha főzhettek ezekben annyiféle ételt, amelyekről egy-egy ókori történetíró beszámol. A többnyire sötét, világítás nélküli főzőhelyiségekben csak egy tűzhely volt. A rengeteg csodálatos kerámia, főzőedény, hatalmas üstök, stb. melyek túlélték Pompeji pusztulását viszont ellentmondanak ennek a feltevésnek. (Pl. Tacitus az egyik írásában megemlíti, hogy a húsdarabok a vendégek orra előtt sisteregtek a forró sütőlapon). 

L luxus

Az élet kényelmes volt a gazdagok számára, akik nagy, bár gyakran meglehetősen sötét házakban éltek. A legtöbb palotát kertek, árnyas fasorok vették körül. Az egyik patrícius ház Pompejiben, amely a város központjában volt, viszont méreteiben, elosztásában felvette a versenyt bármelyik, ókori királyi palotával. A többszintes épület nyugati szárnyáról pompás kilátás nyílt a Földközi-tengerre. A rabszolgák és a szegények sivár lyukakban éltek. Szoba helyett gyakran csak egy szűk hálóhelyük volt, boltok vagy műhelyek fölött,- de nem volt sokkal nagyobb a családos emberek lakása sem. A szülők és gyermekek kénytelenek voltak- jobb esetben egy szobában, rosszabb esetben egy ágyban aludni. A pompejiek ezért tartózkodtak szívesebben házon kívül, kávézókban és bárokban.

Mosdó

A Római Birodalom nagy eredményei közé sorolják a nyilvános és a lakóépületekben elhelyezett vécéket, a csatornázást, illetve a nyilvános fürdőket. Ezek után azt gondolnánk, hogy a rendszeres tisztálkodás, illetve az, hogy az utcák helyett központilag ürített latrinákba kerültek az emberi végtermékek, sokat javítottak a közegészségügyi állapotokon. Egy új, a különféle paraziták elterjedtségét vizsgáló kutatás azonban ennek teljesen ellentmondó eredményekre jutott. Az egyik gondot éppen az okozta, hogy a latrinákat rendszeresen ürítették, az erre szerződött “vállalkozók” pedig az értékes trágyát a közeli földekre szállították – ezzel együtt az ott termelt élelmiszerek egy részét is megfertőzték baktériumokkal és parazitákkal.

Sz szex

Pompeji város ősi bordélyházában – egy meglehetősen komor ingatlan sarkában, öt kabint találtak, egy sor erotikus festménnyel és egy WC-vel. Napjainkban ez az egyik leglátogatottabb része Pompejinek (mellesleg, ha az idegenvezető nem hívja fel rá vagy tízszer a figyelmemet, akkor szerintem simán átsiklottam volna rajta, ugyanis az erotikus festmények nagy részét a Nápolyi Városi Múzeumba vitték). A sors iróniája azonban, hogy a római világban ez a bordély nem volt annyira látogatott, mint napjainkban. Igaz, több száz freskó számol be a római ügyfelek elégedettségéről, és a Vírgiliusztól származó idézetek is ezt támasztják alá, de a szexet a bárokban, vagy egyszobás szállásokban is üzletszerűleg űzték, ehhez viszont nem kellett a szexuális vágytól fűtött embereknek Pompejibe menniük. A gazdagok számára, külön “szex szerviz” működött.

V Vetutius Placidus thermopóliuma

Ez az épület az egyike a 89 feltárt intézménynek, melyben meleg ételt és italt szolgáltak fel. Amolyan ókori snack-bár lehetett. A városlakók körében elterjedt szokás volt, mint már említettem a házon kívüli ebéd elfogyasztása. A thermopóliumok általában két helyiségből álltak: az elsőben, mely az utcára nézett, tárolták és szolgálták fel az ételt, míg a hátsó helyiségben a vendégek leülhettek, ott fogyaszthatták el az ebédjüket. Vetutius Placidus thermopóliumában kis beugrók voltak, melyben Larest, Merkúrt és Dionüszoszt tisztelték.

Pompejiben találtak talajba leeresztett agyaghordókat, valamint egy szőlőprést és egy földalatti tartályt is, amely 10 000 liter bor tárolására volt alkalmas. A bortermelés a kr. e. 1. században a vidék egyik legfontosabb gazdasági ágának számított. Az Eumachius és Holconius családokról is köztudott volt, hogy a városon kívül bortermelő birtokaik voltak, melyekből jelentős hasznuk származott. A campaniai bort exportálták: pl. Róma borellátásának jelentős része is a Vezúv vidékéről származott. Az egyik legismertebb termék a pompeji bor volt. A kiváló római-premier cru avagy a Falernian szintén nagy népszerűségnek örvendett. Ezt onnan tudjuk, hogy egy amforában valaki Angliába vitte, valószínűleg ajándék vagy szuvenírként- mindenesetre kiváló bizonyíték lett arra, hogy virágzó borkereskedelmet folytattak az északi tartományokban (egy római író panaszkodott, hogy iszonyú fejgörcse volt tőle másnap délig)..

A gyümölcs-és zöldségtermesztés a házakhoz tartozó kertekben folyt. Haszonkertek létezése sok helyen 79-ből is kimutatható. Nem valószínű azonban, hogy ezek a város teljes ellátását biztosították volna. A nyerstészták és pékáruk esetében is saját ellátásról beszélhetünk. A városon kívüli villákban kézimalmokat találtak, a városokban viszont nem. Feltűnő, hogy a városban milyen kevés pékműhely lehetett, ott csak tárolták a gabonát.Naples 353

Mary Beard: pompeji életmódról írt könyve és 2 hetes nápolyi tapasztalataim alapján

 

Krisztuskalács és forralt bor

Posted on

A karácsonyi szokások zömét a németektől vette át Európa, amiből logikusan következik, hogy a karácsonyi édességek és italfogyasztási szokások is a német hatást tükrözik. Vegyünk számba néhány finomságot:

Krisztuskalács

A Christstollen, vagy röviden Stollen-Stolle, magyarul Krisztuskalács, a legismertebb német karácsonyi sütemény, melynek formája a bepólyált kis Jézusra emlékeztet. Ízvilágában leginkább a magyar püspökkenyérhez hasonlít. Az eredeti recept szerint a sűrű kelttészta 10 kg lisztből, 3 kg vaj vagy margarinból készült, és 6 kg mazsolát, illetve kandírozott narancs- és citromhéjat kellett még hozzáadni.

Ez a házilag készült Christstollen Németország legrégebbi hagyományos karácsonyi süteménye. Hivatalosan először 1329-ben a Saale-menti Naumburgban tettek róla említést, mint Henrik püspök karácsonyi ajándékáról. Akkoriban a stollen még egy téglalap alakú cipó volt, fehér cukorbevonattal. Mivel a középkorban a katolikus egyház nem engedélyezte a vaj vagy tej fogyasztását böjt idején, ezért a stollen tésztája is csak vízből, zabból és repceolajból készült. 1491-ben azonban VIII. Ince pápa az ún.”vajlevélben” (Butterbrief) végre engedélyezte az olaj helyett a vaj használatát, azzal a feltétellel, hogy akik ezáltal “vétkeztek”, azoknak a bűnbocsánatért fizetniük kellett. A bevétel többek között a Freibergi Dóm felépítését szolgálta. A “vajlevél” kezdetben csak az uralkodóházra és szállítóira vonatkozott, de később nagyvonalúan kiterjesztették a lakosságra is. A hagyomány szerint a szászországbeli Torgauban élő Heinrich Drasdo udvari péktől származott az ötlet, hogy az adventi böjtben fogyasztott szegényes kalácsot az ünnepekre különböző ínyencségekkel, például aszalt gyümölcsökkel, magokkal, marcipánnal tegyék dúsabbá. Így született meg a böjti kalácsból a mai ünnepi gyümölcskenyér.

Az elhíresült változata, a “Dresdner Stollen”  – Drezdai stollen, ma már az egész világon ismert. A naumburgi (Szászország) bejegyzés után körülbelül 150 évvel, 1474-ben “Christbrod” (Krisztuskenyér) néven szerepelt egy, az udvar részére kiállított számlán. Eleinte “Striezel” néven emlegették, a drezdai Striezelmarkt (magyarul: Kalácspiac), Németország legrégebbi karácsonyi vására után (1500-as évektől). A szász pékek aztán 1560 után, minden évben a szent ünnep alkalmából megajándékozták tartományurukat két darab, másfél méter hosszú és 36 font (kb. 18 kg) súlyú karácsonyi stollennel, amelyek olyan nehezek voltak, hogy nyolc pékmester és nyolc pékinas tudta csak a kastélyba felvinni. II. (Erős) Ágost, drezdai választófejedelem, 1730-ban egy 1,8 tonnás, barokkos cikornyával kidíszített, óriás stollent süttetett, amit 24 000 szeletre vágtak fel. E híres esemény óta rendezik meg minden évben, advent második szombatján a Stollenfesztivált, természetesen a Striezelmarkton. Régen a legfinomabb stolleneket, a Siebenlehn és Meißen város pékjei készítették, akik “szekérszámra” szállították stollenjeiket Drezdába, az ottani céh (pék) legnagyobb bosszúságára. Csak a harmincéves háború végén, 1648-ban harcolták ki maguknak a kiváltságot a drezdai pékek, hogy csak az általuk készített stollent lehessen a Striezelmarkton árulni. A “Dresdner Stollen” elnevezést később, Németország újraegyesítése után, mint márkát védetté nyilvánították, így 1997 óta csak a Drezda térségében sütött stollenek viselhetik ezt a nevet (kb. 150 drezdai és Drezda környéki pék, illetve cukrász érdekeit képviseli). Ennek ellenére Németország-szerte még mindig nagy mennyiségben árusítanak stolleneket különböző néven, mint az Érchegységben, Brémában, Vesztfáliában, Erfurtban, Münchenben (Münchner Kindl Stollen), Kölnben. A legfinomabb, nem házi készítésű stolleneket, a Kuchenmeister nevű ipari cég gyártja, Soest városában, Vesztfáliában.

Glühwein – forralt bor A szó szerint, “izzó vagy felhevülő bor” (magyarul forralt bor) a német adventi vásárok kedvenc itala. Általában formás, mázas cserépből készült kupákban árusítják, amiket szuvenírként (5 euró foglalóért cserébe) megtarthat bárki. Európában már az 5. század óta ismerik és fogyasztják a forralt bort. Az eredeti ital, vörös borból, fűszerek hozzáadásával készült, melyet épp csak forráspontig hevítettek fel, majd azonnal fogyasztották. A forralt bor svéd változata a Glögg, amibe viszont mazsolát és mandulát tesznek. A vásárokon az árusok, a hagyományos forralt borok mellett rumos, amarettó likőrös, vagy bodzalikőrös változatot is kínálnak. A Glühwein mellesleg kiváló szívmelegítő és hangulatjavító a sötét, hideg, depressziós decemberi hónapban.Trauschitz 2014 024

 

Marcipános aprósüti Adventre

Posted on Updated on

Még 2 hét és kezdődik az Advent, ami a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól, a karácsonyig számított időszak. Az idén Advent első vasárnapja tehát november 26-ra esik. A németek számára az adventtel az aprósütemény sütés szezonja is beköszönt. A sok-sok kedvenc recept között tallózva bukkantam rá egy hihetetlen könnyű és finom édességre, amit jóval az ünnepek előtt is elkészíthetünk. A neve, Bethmann vagy Bethmännchen (Beth emberke). Tulajdonképp egy marcipánnal és mandulával készült aprósüteményfajta, porcukor, rózsavíz, liszt és tojás hozzáadásával. A hagyomány szerint első ízben 1393-ban!! (helló, tehát több, mint 600 éve) készítették karácsonyra, Frankfurt környékén. És azóta megszakítás nélkül mindig ott a helye a frankfurti karácsonyi vásáron, ezzel tulképp jogosult lenne az egyik legrégebbi karácsonyi sütemény címre. Az aprósütemény névadója egyébként a Bethmann család volt. A legenda szerint egy párizsi cukrász, név szerint Jean Jacques Gautenier találta ki a receptet, a gazdag bankár és városi elöljáró, Simon Moritz von Bethmann számára, 1838-ban. Eredetileg a Bethmännchen, 4 mandulával díszített aprósüti volt, ami Simon Moritz 4 fiát jelképezte. 1845-ben azonban a bankár, Heinrich nevű fia meghalt, ezután a 4 mandula helyett már csak 3 került rá díszítésül (az igazság az, hogy, Simon Moritz már 1826-ban meghalt, tehát ez a történet nem több, mint egy anekdota). A lényeg azonban, hogy másfél évszázaddal később megkezdték az ipari gyártását, azóta a sütemények formája és a receptje semmit sem változott. Íme az eredeti recept:

Hozzávalók:  250 g mandulaliszt, plusz 2 ek őrölt mandula, + a dekorációhoz extra egész mandulák, 150 gr marcipán, plusz 2 ek kész marcipán, 1 ek rózsavíz, 7 ek porcukor, 2 kis tojás, 3 12 ek liszt

Elkészítése: Melegítsük elő a sütőt 350°F, 180 fokra. Őröljük meg a mandulát.

Vágjuk fel a kész marcipán masszát/rudat egy késsel, apró darabokra, tegyük egy mély tálba, adjuk hozzá az első tojást, a rózsavizet, a porcukrot, a lisztet és az őrölt mandulát.

Törjük fel a 2. tojást, a sárgáját tegyük félre a tészta megkenéséhez, a fehérjét meg miután kemény habbá vertük, adjuk hozzá a tésztához. Dolgozzuk jól bele.

Formáljunk kis diónyi labdákat a marcipános tésztából.

Nyomjunk bele minden labdácskába 3 db mandulát (de csak annyira nyomkodjuk bele a magokat, hogy kiálljanak belőle, ne süppedjenek bele a tésztába).

Kenjük meg mindegyik labdát a tojás sárgájával, majd helyezzük rá azokat egy zsírpapírral kibélelt tepsire, toljuk be a sütőbe és süssük aranybarnára 180 fokon 15 perc alatt.Bethmaennchen-6-web

Karácsony és Télapó múzeum Pennsylvániában

Posted on Updated on

A Télapó köztünk él! Láttam, amikor piros pólóban teniszezett Miss Téllel. Csak az Északi Sark helyett a pennsylvaniai Paradise-ban, a Nemzetközi Karácsonyok Központban (N C C)! Ja és Jim Morrisonnak hívják. Minden tréfát félretéve az idén találkoztam a ma már Mikulás korban lévő Jim Morrisonnal, (aki nem tévesztendő össze a Doors 27 évesen elhunyt zenészével), a Karácsony Múzeum életre hívójával.

-“Az egész úgy kezdődött, hogy 1961. január 6.-án az iskolából hazafelé jövet megláttam, hogy a szomszéd bácsi kidobta a karácsonyfáját, de elkerülte a figyelmét, hogy a fán maradt egy formás, kisvonat (üvegdísz). Leszedtem és hazavittem”.-mondja Jim a múzeum bejárata előtt, azelőtt a bizonyos, megmentett kisvonat előtt pózolva, ami egy magnólia fán lóg. “Szóval 6 éves korom óta gyűjtöm a karácsonyi és azzal kapcsolatos relikviákat”. -folytatja. “1999-re aztán annyi karácsonyi kellék halmozódott fel, hogy elhatároztam, hogy múzeumot nyitok. A 20 ezer négyzetméteres épület, amit megvettem, eredetileg bálterem volt”.-meséli Mr Morrison a Karácsony Birodalom megszületésének történetét, már bent a múzeumban. -“Banketteket, tánceseteket rendeztek itt a közeli, Lancasterben élő ámish felekezet tagjai. Később egyre nagyobb vehemenciával vetettem bele magam a gyűjtésbe”.-mondja és a kezembe ad egy évkönyvet. Egyúttal egy kényelmes sarokba vezet, ahol egy milk shake hörpölgetése közben belelapozok Jim Morrison vendégkönyvébe. A képek láttán aztán menten elfog a karácsony utáni nosztalgia. Jim, Mikulás sapkában, később szakállal, az egyetemi partikon Rudolffal, a rénszarvassal szelfizve, gyerekszülinapokon, bevásárló központokban, majd itt a saját múzeumában, ahol hamarosan világossá válik, hogy Jim célja egyértelműen az volt, hogy a felnőtteket visszavarázsolja a gyerekkorba.

A Karácsony Múzeumban

Az 5 dolláros (gyerek) és 9 dolláros (felnőtt) belépő jegyek ellenében megtekinthető múzeum rengeteg meglepetést tartogat. Annak ellenére, hogy az első nagy terembe lépve az embert szinte fojtogatja a sok mű örökzöld, girland, papírmasé, pattogatott kukorica füzér, meg a giccseket látok-hallok dolgok, nem beszélve a kobalt kék plafonról, amelyről hópelyhek mosolyognak le ránk, de aztán tovább sétálva kissé lecsillapodnak az érzékeim, főleg, amikor tucatnyi témakört felismerek, így karácsony iránti lelkesedésem nőttön-nő. Az első terem például a Mikulásról szól, vagy, ahogy Amerikában ismerik a Santa Clausról, meg hogy hogyan változott az arca a századok során. De van itt német Télapó is 1895-ből, Viktória korabeli, angol Télapó 1900-ból, Szanta baba, meg egy japán Télapó 1950-ből, ami a lelkes gyűjtő jóvoltából szintén helyet kapott a múzeumban.

Amint a szemünk hozzászokik a csillogáshoz és a zsúfolásig megtelt vitrinek látványához, minden elképzelhető dolgot megtalálunk, amit összefüggésbe lehet hozni a karácsonyi szezonnal, mindez precízen, tematikusan elrendezve. Tenyérnyi hely nem marad szabadon, de minden tárgy, relikvia arról tanuskodik, hogy az idők folyamán hogyan változott az ízlés, a karácsonyi kellékek külső megjelenését illetően. A karácsony evolúciója a múzeum látogatás során aztán egyszer csak hihetetlen izgalmas kalanddá változik, nem kell képzelőerő sem, mert élőadásban láthatjuk, hogy hogyan lett Szent Miklósból-Mikulásból, a kezdetekbeni titokzatos, szegény gyerekek megajándékozójából, egy hitványabb, elhanyagolt külsejű észak-európai öregember, az angol nyelvterületeken meg, egy vidám, fehér szakállas, vörös orrú, pityókás Mikulás.

Morrison gyűjteményének értékes darabjai, mint pl. a 100 évesnél is öregebb üveggömbök, organikus ételszínezékkel festett, német springerle kekszek (jelentése Kislovag, a receptje egy másik blogomban megtalálható), házilag gyártott papírdekorációk, evőeszközök, tárgyak, amikkel a díszeket készítették, formák, öntőminták, bélyegzők, roly-poly játék, Viktória korabeli kivágható, papír díszek, cukorka tartók, fára akasztható tölcsérek, flitteres aranylamé szegélyes és krepp papírral bevont dekorációk. Mindezek a régi karácsonyokról mesélnek, a szokások eredetéről, a fenyőfa fajtákról stb.

A kiállítás legnyugisabb terme egy könyvtárra emlékeztető helység, ahol középen, mint a moziban, egy széksor van elhelyezve. Itt végre nyugodtan tanulmányozhatom a katalógusokat, vitrineket, kínai díszeket, télapó maszkokat, karácsonyfákat, fabábokat, Bethlehemeket, 1880-as évekbeli kakukkos órákat, Németországból, éneklő porcellán gyerekkórust a 60-as évekből. A legdrágább, antik játékokat, mint pl. a híres, a mai napig működő kisvonatot, melyen gipszfigurák utaznak Karácsony országba.

A marcipánból gyártott díszek, fából faragott városok, a pennsylvániai német ámish felekezet ajándékai, mintahogy a karácsonyi diarama, a drezdai hal és rák formák is az 1880-1910-es évekből.

Jim személyes kedvencei egy kekszes doboz, egy bádog játék vonat, meg egy mechanikai szerkezettel működő, boltos figura, az 5 és 10 centes teremben (Egy komplettül berendezett boltról van szó, aminek a neve Öt és Tízcentes).

A múzeumról búcsúzóul még annyit, hogy Jim gyűjteménye még az igazi szakértőket is meglepi. A tárgyak volumene, a vidám énekek, melyek vágyálmokról szólnak, és a tudományos alapossággal összeválogatott, különböző témákra bontott kollekciók. A vendégkönyv beírásaival teljesen egyetértek, mely szerint Jim Morrison gyűjteménye páratlan, egyedülálló, tudományos értékű, etnográfiai tanulmányként is kiválóan megállná a helyét, mert a karácsonyi antropológia egy kedves, derűs egyvelege tárul elénk a Nemzetközi Karácsonyok Múzeumában. Köszönjük Jim, hogy közrebocsájtottad a gyűjteményedet!2012-11-18 024

Szent Miklós (Patara, 270. március 15. – Myra (Mira, Müra), 343. december 6.)  myrai püspök volt, a katolikus és a görögkeleti egyházak szentjeként tisztelik, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élők védőszentje Oroszországban, Görögországban és Szerbiában, a pálinkafőzők és Kecskemét város védőszentje Magyarországon).