Latest Event Updates

Soha se ébreszd fel a medvét téli álmából!

Posted on

A rokusensawa-i barnamedve támadás a japán történelem legsúlyosabb medvetámadása volt, mely 10 telepes halálát okozta Hokkaidó szigetén (Rokusensawa-ban, Sankebetsuban, Tomamae-ban, Rumoiban). Minderről Szapporóban szereztem tudomást, ahol fél évig egy ösztöndíjjal a Hokkaido Egyetemen japán nyelvet tanultam és angolt tanítottam. Az egyik nemzetközi esten egy ainu őslakos tartott előadást erről a borzasztó vérengzésről.

“Hideg tél köszöntött be 1915-ben Sankebetsu Rokusensawába, egy ainu településre, amely mintegy 18 mérföldre található a Hokkaido-sziget nyugati partján. Míg a világban háború zajlott, Japánban a birodalmi Németország ellen vívott harc mellett Sankebetsu Rokusensawa lakóinak egy másfajta ellenséggel kellett felvenniük a harcot: egy hatalmas Ussuri-val (barnamedvével).

A történet úgy kezdődött, hogy a medve már novemberben felébredt. Éhes volt és élelmet keresve, gyilkos ámokfutásba kezdett, melynek során 10 emberéletet oltott ki és még több embert megsebesített, vagy egy életre nyomorékká tett. Az azóta feltárt tényeknek köszönhetően ma már szinte minden részlete ismert ennek a horror filmbe illő, szörnyű mészárlásnak.

A nyitány: november közepén az Ussuri felébredt az odújában és rettentő éhség tört rá, ezért már korán reggel megjelent az Ikeda család házának küszöbén. Az első találkozás a medvével ijesztő volt, de lényegében ártalmatlan, mert a medve csak ráijesztett az Ikeda család lovára majd magával vitt némi eleséget (kukoricát), de nem sokkal később eltűnt az erdő felé vezető úton. Bár még túl korai volt, hogy a medve felébredjen téli álmából (november!), de a frissen alapított közösségben élők már több ízben tapasztalták a vadállatok felbukkanását az emberek által lakott településeken.

A medve november 20-án ismét megjelent. Az Ikeda család feje ekkor már aggódni kezdett, és segítségül hívta a második fiát, Kametarót és két matagi-t (hivatásos medvevadászt) a szomszédos faluból. 10 nap múlva, november 30-án ismét felbukkant a medve, ezúttal rálőttek, de csak megsebesítették, így az állatnak megint sikerült elmenekülnie. A férfiak másnap reggel követték a medve lábnyomait, egészen az Onishika-hegy felé vezető ösvényig, melynek mentén vérfoltokat fedeztek fel, de a hóvihar miatt kénytelenek voltak visszafordulni. Különben is úgy gondolták, hogy a medve, miután megsérült, most már fél az emberektől, és többé nem meri betenni a lábát az emberek lakta vidékre. Nagyot tévedtek.

December 9-e: Ōta család

1915. december 9-én reggel fél tizenegykor a medve újra megjelent, ezúttal az Ōta család otthonába tört be. A házban, Abe Mayu, a ház asszonya éppen főzött, miközben vigyázott egy Hasumi Mikio nevű kisbabára (nem az ő gyereke volt), akit a hátára kötözött, hogy tudjon dolgozni. A medve rátámadt Mikio-ra, megharapta a fejét, majd megölte. Mayu égő tűzifát dobott a medvére, és megpróbált megszökni, de a medve néhány másodperccel később elkapta, és kirángatta a házból.

December 10-én egy harminc emberből álló csapat indult el Mayu földi maradványainak felkutatására. A csapat az erdő szélétől mindössze 150 méterre szembetalálkozott a medvével. Öt ember rálőtt, de csak egynek sikerült eltalálnia. A feldühödött fenevad visszavonult, így a férfiak megúszták sérülés nélkül. Miután a medve elmenekült, a vadászok felderítették a terepet. A vérnyomok a hóban egy szahalin fenyőfához vezettek. Az alatt a hóval és ágakkal betakarva megtalálták Mayu holttestét, de csak a fejét és a lábait. A medve azért rejtette Mayu testét a hóba, hogy megőrizze, és elrejtse a dögevők elől.

Visszatérés az Ōta farmra

Amikor az Ōta család tragédiájának a híre elterjedt a faluban, a lakók pánikba estek, mert attól tartottak, hogy a feldühödött medve, ami már egyszer megkóstolta az emberhúst, visszatér újabb áldozatokért. Férfiakat toboroztak, akik az Ōta család házában gyülekeztek, és további 50 őrt vezényeltek a szomszéd, Miyouke család házába. Az éjszaka folyamán a medve ismét megjelent az Ōta család udvarában. És bár a falusiak számítottak a medve visszatérésére, bepánikoltak. Végül egy embernek sikerült rálőnie a medvére, de elhibázta. Mire az őrök a szomszédos tanyáról a segítségükre siettek, addigra a medve ismét elmenekült.

December 11-e

50 őr, a Miyouke család házának udvarán vert tanyát, hogy megvédje az ott menedéket kereső nőket, gyermekeket, köztük Miyouke feleségét, Yayo-t. Alkonyodott. Az őrök éppen vacsoráztak, amikor egy hírnök azt a hírt hozta, hogy a medve visszatért az Ōta farmra, de nem tudták lelőni. Szerinte a medve a legnagyobb valószínűség szerint a Miyouke tanyát vette célba. Ennek tudatában érthetetlen, hogy miért küldték át az őröket egy másik házba, védtelenül hagyva a nőket és a gyerekeket a Miyouke tanyán. És bekövetkezett, amitől féltek. A medvének sikerült láthatatlanul átjutnia az őrökön, és bejutnia a Miyouke házba. Yayo, Miyouke Yasutarō felesége, éppen vacsorát készített, miközben a negyedik fiát, Umekichi-t cipelte a hátán. Zajt hallott odakintről, de még mielőtt kideríthette volna, hogy mi okozza, a medve betörte az ablakot, és belépett a házba. A tűz fölött lévő főzőedény felborult, eloltva alatta a lángot, és az ezt követő pánik során az olajlámpa is kialudt, sötétségbe borítva a házat. Yayo megpróbált kimenekülni a házból, de a második fia, Yūjirō a lábaiba kapaszkodott, így menekülés közben az asszony elesett. A medve rátámadt, megharapta a hátán lévő gyermeket, Umekichit. Odo, az egyetlen közelben lévő testőr meghallotta az asszony velőtrázó sikoltását és a segítségére sietett. Miután felmérte a helyzetet, magára vonta a medve figyelmét, így Yayo egérutat nyert és kimenekült a házból. Eközben Odo megpróbált a bútorok mögött fedezéket keresni, ami csak félig sikerült neki, mert a medve hátulról még így is elérte és karmolta, ahol érte. Később a medve ráunva, hogy a férfit nem tudja megkaparintani, szétmarcangolta Kinzót, a Miyouke család harmadik kisfiát, és Haruyoshit, a Saito család negyedik fiát és megharapta Iwao-t, a Saitō család harmadik fiát. A következő célpont Take volt, Saitō Ishigorō terhes felesége. A medve őt is megtámadta, megölte és megette. A későbbi beszámolók szerint, a falusiak hallották, amint Take könyörgött a medvének, hogy ne bántsa a hasában lévő gyermeket, inkább egye meg a fejét. Később, amikor megtalálták a terhes asszony holttestét, a feje nélkül, a méhében lévő gyermek még élt, sajnos nem sokkal később meghalt.

Eközben az őrök, akik a medve után iramodtak, rájöttek, hogy eddig téves nyomot követtek. Gyorsan visszasiettek a településre, ahol szembetalálkoztak a súlyosan sérült Yayo-val, aki beszámolt nekik a Miyouke házban történt vérengzésről. Az őrök futólépésben rohantak a házhoz, hogy megmentsék a túlélőket. Amikor megérkeztek, a házban sötét volt, de bentről morgás hallatszott. Abban a hitben, hogy a medve már mindenkit megölt odabent, néhány őr azt javasolta, hogy gyújtsák rá a házat. Yayo, azonban azt remélve, hogy még néhány gyerek életben van, ellenezte.

Ekkor az őrök két csoportra oszlottak: az egyik tíz emberből álló csapat az ajtónál helyezkedett el, míg a másik a ház hátsó részén. Amikor jelt adtak, a hátsó csoport zajt csinált, gongokat ütögettek, kiabáltak, csörömpöltek. Ahogy az várható volt, a medve megjelent a bejárati ajtónál. Ott a férfiak összezártak, egy őr tűzvonallal eltorlaszolta a medve menekülésének útját, de ekkor elsült a saját fegyvere. A kereszttűz veszélye miatt, a parancsnok beszüntette a tüzet, így a medve ismét egérutat nyert, és eltűnt az éjszakában. Az őrök ekkor nyírfakéreg fáklyákkal a kezükben beléptek a házba. Szétmarcangolt, megcsonkított holttestek látványa fogadta őket, de két gyerek túlélte a támadást, Rikizō és Hisano, a többiek azonban mind meghaltak. És a fenevad, amely két nap alatt immáron hat embert ölt meg, még mindig szabad volt. A súlyosan sérült embereket a Tsuji házban szállásolták el a folyó közelében.

Amikor a Miyouke család vezetője (aki a támadás éjszakáján elutazott a Hokkaido prefektushoz) értesült a családját ért tragédiáról, úgy döntött, hogy kapcsolatba lép Yamamoto Heikichivel, a profi medvevadásszal. Amikor felkereste a férfit a hoteljében, és beszámolt neki a medvéről, Heikichi rögtön tudta, hogy a tettes csak a “Kesagake” nevű medve (lefordítva “az átlós vállú”) lehet, amelyik már három nőt megölt. Heikichi, aki ekkoriban visszavonult a medvevadászattól, már a fegyverét is zálogba adta, hogy több pénze legyen alkoholra, Miyouke segítségkérését megtagadta, azzal indokolva, hogy már kiment a gyakorlatból.

December 12-e

Az incidens után a faluban már csak az orosz-japán háború veteránjai és a medvevadászok maradtak, akik tapasztalatból tudták, hogy a fenevad biztosan újra megjelenik, hogy visszaszerezze a holttesteket. De mivel nem maradt holttest a Miyouke házban, a vadászok azt javasolták: hogy a medvét az áldozatok holttestével próbálják meg tőrbe csalni. Ezt a borzasztó ötletet széles körben elvetették, különösen az Ōta, a Saitō és a Miyouke családok, de végül úgy döntöttek, hogy ha a falu jövője szempontjából ez a legjobb terv, akkor tegyék ezt. És így cselekedtek. A hattagú mesterlövész csapat lesben állva várta a házban a medvét. Az állat meg is jelent, de megállt a ház előtt, épp hogy csak ellenőrizte a környéket, majd visszatért az erdőbe. A terv kudarcba fulladt.

December 13-án hajnalban az egyik csoport kiderítette, hogy az Ōta család házát kifosztották. Nos, a medve volt a tettes, megette az emberek téli táplálékkészletét, majd még legalább nyolc házat feldúlt, mielőtt visszatért a hegyekbe. Két nappal később egy mesterlövészekből álló csapatot alakított ki a helyi prefektus, vezetőjüknek, Sugónak végül sikerült meggyőznie a medvevadászt, Yamamoto Heikichit is, hogy tartson velük. Tekintettel arra, hogy jelenleg 60 fegyveres gyűlt össze, úgy döntöttek, hogy a környező hegyekben keresik a medvét, de Suga, ismerve a medvék élettanát, viselkedését, tudta, hogy az állat éhsége miatt már feleannyira sem óvatos, mint pár nappal azelőtt, így egyre közelebb merészkedik az emberek lakta vidékhez. Védelmi vonalként egy jéghidat építettek, majd Suga mesterlövészeket és őröket rendelt oda.

Aznap este, egy mesterlövész a hídon látott valamit a fatuskók árnyékában, a szemközti parton. Suga először azt hitte, hogy ez egy férfi árnyéka, amikor azonban szólt hozzá, nem kapott választ, ezért utasította a mesterlövészeket, hogy nyissanak tüzet. Abban a pillanatban az árnyék, eltűnt az erdőben.

December 14. Másnap reggel egy csapat a szemközti parton nyomozott, és egy medve lábnyomát és vérét fedezték fel a hóban. Tekintettel arra, hogy a Kesagake megsebesült, valamint a közelgő hóvihar azzal fenyegetett, hogy befedik a lábnyomait, úgy döntöttek, hogy ez az utolsó lehetőség a medve levadászásában. Két mesterlövész, Yamamoto és Ikeda Kamejirō vállalták, hogy lelövik a fenevadat. S mivel Yamamoto jól ismerte Kesagake szokásait, hamarosan rá is talált a medvére, amint az egy japán tölgy mellett pihent. Ekkor 20 méteren belülről megközelítette az állatot és rálőtt. Az első lövése a medve szívébe hatolt, a második pedig a fejét találta el. Ezzel véget ért a rettegés, a medvét leterítették és diadalmámorban a faluba szállították. Amikor lemérték 340 kg-ot nyomott és 2,7 méter nagy volt. A boncolás során a medve áldozatainak egy részét megtalálták a gyomrában. A medve koponyáját és bundáját meg akarták őrizni az utókor számára, de később elvesztek. Nem sokkal a tragikus események után Rokusen Sawa szellemváros lett, mivel a falubeliek közül sokan újabb medvetámadástól félve elköltöztek.

És hogy mi volt az oka ennek a gyilkos ámokfutásnak? Sokan úgy vélik, hogy a medve túl korán ébredt fel, és mert éhes volt, ez valószínűleg agresszívebbé tette. Itt meg kell jegyezni, hogy az az elterjedt nézet, hogy a medve barlangban vészeli át a telet és hibernálódik, téves, mert a nyugalomra vonuló medve leginkább nagy kövek, vagy óriásfák gyökerei közé ás odút magának, majd száraz növényekből bealmol. Nem ritkán több, egymást követő évben ugyanazt az odút használja. És a nyugalmi időszakban nem hibernálódik, mert gyakran felébred, ezért nem is alszik igazi téli álmot (a japán nyelvben létezik is erre egy szó, az Anamotazu kifejezés, ami azt jelenti, hogy a medve egy olyan állat, amelyik nem rendelkezik odúval és nem hibernált).

A másik problémát, a Japánban akkoriban folyó hatalmas erdőirtás okozta, melynek során a medvék és az emberek közelebb kerültek egymáshoz. Az erdőirtás ugyanis a medvék természetes táplálékforrását is elüldözte, ami arra késztette őket, hogy emberi településeken keressenek élelmet maguknak. Fontos megjegyezni, hogy a medvék normálisan nem vadásznak és ölnek embereket. Általában csak akkor támadnak, ha éhesek, az emberek az útjába állnak, vagy veszélyt jelentenek a kölykeikre.

Utóhatás

Yayo, aki fejsérüléseket szerzett a medvétől, teljesen felépült, de Miyoke Umekichi, akit megharapott a medve, miközben az anyja a hátán hordozta, kevesebb, mint három évvel később meghalt az elszenvedett sérülések miatt. Odo felépült, és visszatért a munkába, de a következő év tavaszán beleesett egy folyóba és belefulladt.

Ōkawa Haruyoshi, a Sankebetsu falu polgármesterének a fia, aki hét éves volt az incidens idején, medvevadász lett. Amikor felnőtt megesküdött, hogy megöl tíz medvét a támadás minden áldozatának emlékére. Mire elérte a 62 éves kort, 102 medvét ölt meg. Ezután visszavonult, és segített a Bear Harm Cenotaph (Yūgai Ireihi) szentély létrehozásában, ahol az emberek azóta imádkoznak a halott falusiak lelki üdvéért.

Takayoshi, Haruyoshi fia, 1980-ban – nyolc év hajsza után – levadászott egy 500 kg-os barnamedvét, amit az északi-tengeri Tarónak (Gyűlöletes Hokkai Tarónak) neveztek el.

Kimura Moritake mezőgazdasági és erdészeti tisztviselő, aki az Asahikawa Kotanbetsu-i erdészeti hivatalban dolgozott, 1961-től negyvenhat éven át próbálta rekonstruálni az 1915-ben történt tragikus eseményeket. Lenyomozta azokat az embereket, akik Sankebetsuban éltek, és gondosan feljegyezte történeteiket. Az eseményekről mégsem tudott teljes képet kapni, mivel a falubeliek közül sokan már elhunytak, és a túlélők többsége a támadás hátborzongató természete miatt nem voltak együttműködőek. Kimura esetfeltáró könyvét 1980-ban újranyomtatták, majd 1994-ben Kyōdō bunkasha, azaz az Ördög völgye (Dōkoku no Tani) címen jelentették meg újra.

Akira Yoshimura, japán regényíró, szintén írt egy regényt az esetről.

Memoriál

A Rokusensawán, ahol a medvetámadás történt, most a Sankebetsu Brown Bear Incidens szentély áll. A fák által benőtt kegyhelyen láthatunk egy felújított házat, egy szobrot a barnamedvéről, valamint élőképekben nyomon követhetjük az akkori életet (A hely közel van Uchidome Bridge Uchidome bashi, amely átfogja a Sankebetsu folyót).

Szapporó Hó és jégfesztiválján jégből faragott medvék

A Hokkaidō autópálya 1049-es kijáróját stílusosan medve útnak nevezték el és egy aranyos medvés tábla mutatja az utat a szentélyig. Mivel számos turista csak itt szerez tudomást a medvetámadásról, a tábla inkább ironikus, mint humoros színezetű.

Az ainuk és a medvék

Az ainuk a japán szigetvilág északi területein őshonos népcsoport. Nyelvükön a medve “kamui”, ami “istent” is jelent. Bár még sok más állatot tartanak istennek az Ainu kultúrában, a medve a főisten.  Az északi nép szerint, amikor az istenek ellátogatnak az emberek világába, állati testet öltenek. A “kamui” kifejezés azonban a legtöbb esetben a medvére utal. Az ainuk azért ették meg szívesen a medvét, mert úgy hitték, hogy az istenek álruhája (a hús és a bunda) ajándék, melyet annak a közösségnek szán, amelyiket meglátogatja. A medvék emberek formájában is képesek megjelenni, de csak valódi lakhelyükön, az istenek országában, az emberek világán kívül, hogy hazajutassanak egy istent az országába, az Ainuk azzal, hogy feláldozták és megették az állatot, felszabadították ezzel a lelkét. Ennek a rituálénak Omante a neve, és általában szarvassal vagy medvével gyakorolták

Az Omante egy felnőtt medve feláldozásának ünnepe volt. Az Iomante egy másik hagyományuk volt, amelynek keretei közt elfogtak egy medvebocsot. Miután elfogták, egy fafaragott építményben őrizték. Úgy tekintettek rá, mint egy gyermekre, akit az istenek küldtek, így emberi étellel etették, és bizonyos tekintetben jobban bántak velük, mint az Ainu gyermekekkel. Ha a medvebocs túl fiatal volt, és hiányoztak némely rágófogai, egy szoptató anya saját tejével táplálta őt. Amikor a medve már 2-3 éves volt, oltárhoz vezetik és feláldozzák. Ezt általában tél közepe fele teszik meg, amikor a medve húsa a legjobb állapotában van az elraktározott zsírok miatt.  A falusiak a külön erre a szertartásra készített nyilakkal lelövik az állatot, táncolnak, bort öntenek a medve tetemére. Ezután imát kántálnak a medveisten lelkének üdvösségéért. A fesztivál három napon és három éjen át tart, hogy a medveisten a megfelelő módon térhessen vissza az istenek otthonába.

Spárgalevessel üdvözöld a tavaszt

Posted on Updated on

Számomra többek között az az első örömteli pillanata a tavasznak, amikor a boltban felfedezem az élénk zöld spárgát, az egyik kedvenc tavaszi zöldségemet! Talán azért örülök a spárgának ennyire, mert a szezonja általában rövid, mondjuk nem Németországban, ahol annyira kedvelik, hogy az élelmiszer boltokban spárgapucoló gépeket állítanak fel, hogy megannyi fantáziadús ételt tudjanak készíteni belőle, mint pl. egy könnyű spárga tortát, sült csirkét citromos spárgával, spárga rizottót, olasz, papírzacskóban sült spárgát és természetesen a könnyű spárga levest.

Ez a krémes leves nemcsak a szezon egyik legértékesebb zöldségét ünnepli, hanem egyúttal egészséges is, és tökéletesen megfelel a márciusi és áprilisi hangulatnak.

Aki nem szereti vagy a teste nem tolerálja a tejszínt, helyettesítheti burgonyával, ami ugyanolyan gazdag, krémes textúrát ad a levesnek, mint a tejszín. Egy másik fogyókúrás trükk, hogy tejszín helyett görög joghurtot adunk hozzá.

Hozzávalók: 3 szelet szalonna vagy garnélarák (opcionális), 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 csésze apróra vágott póréhagyma, 2 db közepes méretű burgonya, 3 csésze alacsony nátriumtartalmú növényi húsleves, 2 csomag spárga 1-centiméteres darabokra vágva, 1/2 teáskanál só, 1/4 teáskanál fekete bors, 1/2 csésze 2%-os görög joghurt plusz extra a tálaláshoz, 1 csipet cukor, citromlé

Elkészítése: Ha szalonnával készítjük a levest, akkor tegyük be a szalonnacsíkokat a sütőbe, vagy csak pirítsuk meg őket egy serpenyőben, majd ezt morzsoljuk vagy kockára vágva adjuk hozzá a leveshez. Tisztítsuk meg a zöldségeket.

Melegítsük fel az olíva olajat egy közepes nagyságú lábosban és dobjuk rá a póréhagymát meg a burgonyát. Alkalmanként kevergetve addig pirítjuk, amíg a póréhagyma megpuhul, körülbelül 2-3 percig. Adjuk hozzá a fokhagymát, és pirítsuk azt is körülbelül 30 másodpercig. Öntsük rá a húslevest, adjuk hozzá a megtisztított spárgát, sózzuk és a borsozzuk, egy kiskanál cukorral és 2-3 evőkanál citrommal ízesítsük. Forraljuk fel a levest majd csökkentsük a lángot alatta és addig főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak benne, úgy 10-15 percig.

Amikor kész pürésítsük a zöldségeket, tegyünk félre pár rügyet, amikkel díszíthetjük a levest. Öntsük vissza a levest a fazékba, és hagyjuk hűlni néhány percig. Keverjük hozzá a görög joghurtot vagy tejfölt, majd ha szükséges ízesítsük sóval és borssal. Ne feledjük, ha szalonnával tálaljuk, akkor az is sós, ezért legyünk óvatosak a sózással.

A levest forrón tálaljuk, a tetején a morzsolt szalonnával, egy csipetnyi friss metélőhagymával és egy extra adag tejföllel vagy görög joghurttal.

Sajttorta 3 összetevőből

Posted on Updated on

Hozzávalók: 6 db tojás, 250 gr fehér csoki, 250 g túró vagy kenhető sajt Philadelphia, Mascarpone, ricotta stb

Elkészítése: Válasszuk szét a tojásokat, tegyük félre a tojásfehérjét használatig (tartsuk hidegen). Távolítsuk el a tojássárgáját. Vajazzunk be egy 24 cm-es átmérőjű tortaformát, és béleljük körbe sütőpapírral.

Vágjuk apróra a csokoládét, és olvasszuk meg egy lábosban vízfürdő fölött. Keverjük össze egy nagy tálban a csokit a krémsajttal. Hagyjuk kissé lehűlni, majd adjuk hozzá a tojássárgáját.

Melegítsük elő a sütőt 165 fokra. Verjük fel a tojásfehérjét kemény habbá, és óvatosan adjuk hozzá a sajt keverékhez.

Öntsük bele ezt a masszát a tortaformába. Tekerjük körbe a formát két réteg alufóliával, hogy sütés közben ne folyjon be a víz. Helyezzük a tortaformát egy mély tepsibe vízfürdőbe (annyi vizet öntsünk alá, amennyi a forma pereméig ér). Süssük 40-45 percig, majd hagyjuk a sütőben kihűlni. Ez idő alatt ne nyissuk ki a sütő ajtaját. Tetszés szerint tálaljuk kompóttal, tejszínnel, friss gyümölccsel…málnaöntettel stb..

Felhőtojás spenóttal, gombával és koktél paradicsommal

Posted on

Hozzávalók: 4 tojás, 300 gr friss vagy fagyasztott bébi spenót, 150 g cseresznyeparadicsom, 250 g champignons, 1 gerezd fokhagyma, 1 hagyma, vaj a főzéshez, bors és só, őrölt kömény

Elkészítése: Válasszuk külön a tojásokat, majd tegyük félre a tojássárgájákat. Verjük fel a tojásfehérjét kemény habbá, ízesítsük sóval és borssal.

Melegítsük elő a sütőt 150°C-ra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral.

Készítsünk 4 „felhős” halmot a tojásfehérjéből, és helyezzük el őket egymástól távol a sütőpapíron. Alakítsunk ki egy-egy gödröcskét mindegyiknek a középen. Süssük a fehérjéket az előmelegített sütőben 4-5 percig.

Vegyük ki a tepsit a sütőből, és helyezzünk minden gödröcskébe egy-egy tojássárgáját. Toljuk vissza a tepsit a sütőbe és süssük a felhőtojásokat még két percig.

Olvasszunk vajat egy kis serpenyőben és szórjuk bele az előzőleg megtisztított és apróra vágott spenótot, pirítsuk meg a mogyoróhagymával együtt. Ízesítsük köménymaggal, sóval és borssal.

Reszeljük le a fokhagymát. Olvasszunk vajat egy másik serpenyőben és pirítsuk meg benne a gombát a cseresznye paradicsommal együtt, adjuk hozzá a fokhagymát is. Ízesítsük sóval és borssal. A felhő tojás mellé helyezve adjuk asztalra.

Húsvét virágai és ételkülönlegességei

Posted on

A Keresztény kultúrkörökben a húsvét Krisztus feltámadásának ünnepe, ekkor ér véget a negyvennapos böjt. Maga az ünnep a hagyományok szerint már nagycsütörtök este megkezdődik, de a kiteljesedés húsvét hétfő, ami sok vidámságot és szórakozást tartogat, elsősorban a fiataloknak. Ilyen pl. nálunk a locsolkodás, nyugaton a húsvéti tojásvadászat, de mindezeket megelőzi a tojásfestés. Évek óta egyre népszerűbbek a tradicionális, növényi főzettel készült, mint pl. vöröshagymával, céklával, gyömbérrel, lencsével, zöld búzával festett tojások, amelyeknek írott és karcolt változatait a jobb kézügyességűek maguk is elkészíthetik.

Hot Cross Bun ceremónia és a húsvéti kenyerek

Húsvét Nyugat-Európában is a legnagyobb keresztény ünnep. Húsvét vasárnap sokan templomba mennek, az egyházi oltárok ilyenkor gyönyörűen fel vannak díszítve virágokkal. A fehér liliom Szűz Mária jelképe, Szent Antal virága. A fehér szín jelentése az ártatlanság, a tisztaság, a búcsú, a béke és a remény. Mindenki igyekszik a legszebb ruhájába öltözni, Angliában kiegészítőnek a nők és a gyerekek virágokkal feldíszített kalapot viselnek (Easter Bonnet). Húsvét népszerű virágai, először is a barkaág, ami szorosan kötődik Húsvéthoz, pontosabban a Húsvét vasárnapját egy héttel megelőző Virágvasárnaphoz, aztán a jácint, nárcisz, tulipán írisz stb., de azt kevesen tudják, hogy húsvét legeredetibb virága a kökörcsin (Pulsatilla, nagykökörcsin és a leánykökörcsin). A boglárkafélék családjába tartozó Anemoneae (szellőrózsa) nemzetségcsoport egyik nemzetsége a kökörcsin, mintegy száz fajjal. Magyar nevét az ótörök „kök” szóból kapta, ami magyarul kéket jelent, utalva ezzel a kökörcsinek színére – régi krónikáink eleinte kügülcsin néven említették.

Németül a neve a mulatságos tehéncsengő (Kuhschellen) vagy konyhai csengő- (Küchenschellen). Neve nem a latin pulsare szóból származik, amely “csengetést, verést, pulzust-érverést, lüktetést” jelent, hanem a harang alakú virágra utal és a lelőhelyére, az alpesi hegyvidékre.

Az általánosan elterjedt nemzetközi neve viszont a héber húsvét, azaz “pasakh” szóból származik, innen vette át az angol nyelv, ahol pasqueflower-húsvéti virág a neve, mely a tavaszi, húsvéti virágzási időszakra utal. Gyakori nevei közé tartozik még szélvirág, préri krókusz és réti kökörcsin. Számos faj értékes dísznövény, mert a finoman boncolt levelek, magányos, harang alakú virágok, és a tollas-szőrös magfejek pompás látványt nyújtanak. A viráglepel, mely lehet kék, bordó, sötétkék, fehér, fekete színű. A virág felső része nem szirmokból, hanem csészelevélből áll. A Pulsatilla nemzetség mintegy 40 lágyszárú évelő fajt tartalmaz, amelyek Észak-Amerika, Európa és Ázsia rétjein és prérijein őshonosak. Az északi féltekén az északi mérsékelt égövi, szubarktikus és hegyvidékes területeken virágzik. Európában 9 faj él, Észak-Amerikában pedig csak 2. A legtöbb, 29 faj, Ázsiában található, ebből Kínában 11 faja él, amelyek közül 1 csak ott található (a Pulsatilla nuttalliana és a P. hirsutissima Manitoba, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok, Dél-Dakota állam tartományi virága. A Pulsatilla vulgaris Hertfordshire és Cambridgeshire szimbóluma Angliában. A Pulsatilla vernalis a norvégiai Oppland megye virága).

Felhasználása és toxicitása: A nagykökörcsin és a leánykökörcsin erős hatású drog. Az Alföld kivételével száraz, pusztafüves réteken, szikláshegyeken, néhol homokon termő, kora tavasszal, virító évelő növény. Virágaiból és leveleiből vese-hólyag, köszvényes és csúzos bántalmak elleni teát készítenek. Mezei zsurlóval egyenlő mennyiségben összekeverve kiváló. Tartalmaz ranunkulunt, laktont, anemonenkámfort, csersavat, gyantát és 0,5% szaponint. A Pulsatilla kivonatait régen olyan problémák kezelésére használták, mint a premenstruációs szindróma és az epididymitis. Növényi kivonatát pedig nyugtatóként és köhögés elleni szerként alkalmazzák. A homeopátia területén is használják, de mivel a Pulsatilla mérgező, ezért pontosan tudni kell, hogy mennyit szabad fogyasztani belőle. Túlzott használata hasmenéshez, hányáshoz, görcsökhöz, alacsony vérnyomáshoz, végül kómához vezethet. Az indiánok évszázadok óta gyógyszerként használják mint pl. a Blackfoot indiánok az abortusznál és a szülésnél, de a Pulsatilla semmiképp sem fogyasztható terhesség vagy szoptatás ideje alatt.

A virágok után térjünk rá húsvét ételeire: az angol nyelvű országokban a legnépszerűbb húsvéti étek a forró keresztes zsemle. Ez egy fűszeres, édes zsemle/briós, ami általában gyümölccsel készül, kereszttel megjelölve. Mivel a nagyböjt végét jelzi, ezért régen hagyományosan nagypénteken ették az Egyesült Királyságban; Írországban; Ausztráliában; Indiában, Új-Zélandon; Dél-Afrikában; és Amerika egyes részein, Kanadát is beleértve.

A briós alakú édeskalácsoknak több jelentése van: a kereszt, Jézus keresztre feszítését jelképezi, a benne lévő fűszerek pedig azokat a növényeket, amelyeket Jézus Krisztus bebalzsamozására használtak.

Sok történelmileg keresztény országban, a sima briósok tejtermékek nélkül készültek (a nagyböjt alatt a fogyasztása tilos volt, de Virágvasárnap hagyományosan melegen vagy pirított formában ették a nagyböjt utáni első estétől kezdve). Az egyik elmélet szerint az angol Hot Cross Bun az angliai St. Albans-ból származik, ahol Thomas Rodcliffe testvér, aki a St. Albans apátságban élt, Albán briós néven sütött édesbucikat és 1361-es év nagypéntekén azt osztotta szét a szegények között. Angliában attól kezdve szokássá vált a briós készítés.

Viszont I. Erzsébet (1592) idején a londoni piactisztviselő rendeletet adott ki, amely megtiltotta a forró kereszttel megjelölt, briós és más fűszeres kenyerek értékesítését, kivéve a temetéseken, nagypéntekkor vagy karácsonykor. A rendelet megszegésének büntetése az összes termék elkobzásával járt. A rendelet eredményeként, a kereszttel ellátott briósok abban az időben elsősorban hazai konyhákban készültek. I. Jakab angol király uralkodása alatt (1603–1625) további kísérletekre került sor a briósok eladásának visszaszorítására. Az első írásos feljegyzés a kereszttel ellátott briós eladását illetően egy londoni utcai kikiáltó szövegéből származik:-“Nagypéntek jön ebben a hónapban, fut már az öregasszony. Egy-két pennyt ad a forró keresztes zsemléért”. Ez a szöveg Poor Robin’s Almanachjában jelent meg 1733-ban. Ivan Day élelmiszer-történész viszont azt állítja, hogy: “A zsemlét először Londonban csak a 18. században készítették. De ennél korábbi időkből semmilyen erre utaló receptet nem találtam.”

Az angol folklórban számos babonát találunk a keresztes zsemlével kapcsolatban. Az egyik azt állítja, hogyha a zsemlét nagypénteken sütik és eszik, nem penészedik meg egészen a következő évig. Egy másik babona szerint a nagypénteken sütött zsemle gyógyászati célokra alkalmas. Ha valaki egy betegnek kínálja egy darabját, segít neki talpra állni. Ha egy tengeri útra, forró keresztes zsemlét vittek az megvédte az illetőt a hajótöréstől. Ha a konyhában felakasztva lógott, azt tartották, hogy megvédi a ház lakóit a tűzvésztől. A fellógatott zsemlét persze minden évben frissre cserélték.

Az Egyesült Királyságban a nagy szupermarketek a hot cross bun hagyományos receptjén kivül egyéb variációkat is kitaláltak, mint a karamelles, narancsos, áfonyás, cseresznyés, vajkrémes, almás & fahéjas, banános, valamint a fehér csokoládés és málnás változatát. Ausztráliában egyes pékségekben kávéízűt is árulnak mini vagy normál változatban.

A Not Cross Bun (a nem kereszttel megjelölt) briós egy változata a hagyományos forró kereszt zsemlének. Ugyanazokból az összetevőkből áll, de kereszt helyett más jelölés van a tetején. A sydney-i Sonoma Sütőipari Vállalat volt az első, amelyik kereskedelmi forgalomba bocsájtotta a Not Cross Bun-t, 2012-ben húsvétkor, amelynek tetejét egy “S”- betű díszítette. 

A hot cross bunhoz hasonló édes kenyér neve Szlovákiában és Csehországban mazanec, melyet húsvétkor fogyasztanak. Gyakran kereszt van a tetején.

A Simnel torta szintén a nagyböjthöz és húsvéthoz kapcsolódó, széles körben kedvelt gyümölcstorta az Egyesült Királyságban és Írországban. Jellegzetessége, hogy egy marcipán réteget dolgoznak bele a torta közepébe, és tizenegy marcipángolyó kerül a tetejére. Eredetileg nagyböjt idejére, ami az anglikán egyházban Laetare vasárnapra, vagy az öt kenyér ünnepére készítették, ami a böjt 4. vasárnapjára esik (az idén március 14-én volt, amikor a 40 napos böjt véget ért). A Simnel torta az Egyesült Királyságban ma már gyakrabban társul húsvét vasárnaphoz. Míg a Simnel népszerűsége csökkent a 20. században, úgy a 21.-ben újjáéledt a Brit-szigeteken, amely számos prominens pékségnek tulajdonítható.

Angol húsvéti keksz

Ez az édes keksz hagyományos brit ajándék, amit húsvét vasárnap adnak át a vendégeknek. A West Countryból származó édesség liszt, vaj, tojássárgája, sütőpor és cukor hozzáadásával készül. Enyhén fűszerezettek, leggyakrabban kandírozott ribizlit tartalmaznak. Puha és kerek valamint nyuszi alakú kekszek, de van egy cukros ropogós változatuk is. Néhány hagyományos recept Somerset-ből származik, ami jellegzetesen a kínai Cassia olajjal készül (ez egy különleges fahéjfa olaja), abban a hitben, hogy ezt használták Jézus testének a bebalzsamozásához a keresztre feszítése után. Ezek a kekszek leggyakrabban valamivel nagyobbak, mint a hagyományos brit kekszek, akár 10 cm átmérőjűek is lehetnek.

A görögök már a 6. században kereszttel jelölték meg a kalácsot. A jellegzetes húsvéti édességüket a koulourakiát húsvét körül fogyasztják, nagyszombat után. Ez az édesség könnyen felismerhető gyűrű alakjáról, és szezámmaggal vannak beszórva. Tény, hogy maga a koulourakia szó kicsinyítőképzős formában egy gyűrű alakú cipót vagy mentőövet jelent. A koulourakia egy vaj-alapú tészta, melyet hagyományosan kézzel formáznak, tojás mázzal vonnak be, és csupán vaníliával ízesítik. A sütemények lehetnek fonottak, kör alakúak, hajtű csavarosak, nyolcas formájúak, csavart koszorúk, patkó alakúak vagy görög betű alakúak, bár még mindig kedvelt a kígyóforma. Gyakran szegfűszeget szúrnak a tészta közepébe ízfokozóként. A görögök reggeli kávéval vagy délutáni teával fogyasztják. Mint minden süteményt, ezeket is általában száraz körülmények között, zárható fedéllel tartott üvegben tartják.

A Tsoureki szintén görög ünnepi kenyér, amelyet a görögök húsvétkor, nem csak Görögországban, hanem más országokban is fogyasztják a görög közösségekben. Lisztből, cukorból, vajból és tejből készült édes, élesztős tészta, melynek közepébe kézzel festett, piros húsvéti tojást helyeznek. A tésztát sütés előtt felvert tojás és tej keverékkel bekenik, és néha mahleppel (ez egy cseresznyefajtának az őrölt magja), masztix gyantával vagy narancshéjjal ízesítik. Egyéb ízesítője lehet mandula kivonat, fahéj, mazsola vagy édeskömény mag.

A bsatirt vagy choreg-et néha “örmény húsvéti kenyérnek” nevezik. Ez egy fonott kenyér, amely emlékeztet Jézus tövisekből font koronájára, a tésztát szezámmaggal szórják be, amelyek a töviseket képviselik. A choreg sütése előtt a tetejét tojássárgájával kenik be, ami a sütőben megbarnul, vörösesbarna tónust nyer. Ez Krisztus vérét jelképezi. A hagyományos örmény choreg közepébe nem tesznek festett húsvéti tojásokat.

A törököknél van egy örményhez hasonló húsvéti édesség, melynek neve paskalya çöreği (paskalya a török szó húsvétra). Egyes receptek a vajat helyettesítik a semleges ízű olajjal vagy margarinnal. A tésztát narancshéjjal, vaníliával, őrölt cseresznyemagporral lsd. mahlep és mandulával fűszerezik. Valamikor a tsourekit ajándékba adták különleges alkalmakra, főként húsvétkor vagy keresztelőkön a keresztszülőknek.

A hortikultúra királyi példaképe, Charles herceg highgrove-i kertje

Posted on Updated on

Egy György korabeli kúria mögött rejtőzik Nagy-Britannia egyik legkülönlegesebb kertje. A walesi herceg, Charles családi rezidenciájáról, Highgrove-ról van szó (Cornwallban, Tetburytől délnyugatra Gloucestershire megyében található). A ház és a kertek a herceg környezetvédelmi elvei szerint működnek, melyek számos könyv és televíziós műsor tárgyát képezik, különösen a birtok hatalmas kiterjedésű kertje, amely évente több mint 30.000 látogatót vonz. Április és október közepe között előre lefoglalt túrák állnak az egyének és csoportok rendelkezésére, de Charles a kastélyában is gyakran ad otthont jótékonysági rendezvényeknek.

A helyi Blue Bell kávézóban sikerült Károly herceggel pár szót, angolul small talkot váltanom, akkor, amikor a királyi felség csatlakozott saját, highgrove-i birtokán a dendrológiai csoportunkhoz. Wales és Cornwall hercege gloucestershire-i otthonában volt, csak elvegyült a szerencsés résztvevők között. Ő királyi fensége azért csatlakozott hozzánk, mert meghallotta, hogy van köztünk egy jól ismert méhész, mit jól ismert, a legjobb szakértő. Sokan azt hitték, hogy a méhész volt a 10.000-dik vendége a kertnek az évente több mint 30.000 látogatóból és a herceg csak gratulálni jött, udvariasságból. De nem. A királyi fenséget tényleg a mézkészítés művészetének titka érdekelte.

Károly herceg az én kerti bálványom! Hogy miért? Mert világegyetemének középpontjában az Ember és a Természet érzékeny kölcsönhatása áll. Ahogy ő maga fogalmazott egyszer, aki az 1980-as években a semmiből hozta létre highrove-i birodalmát, régi, szinte elfeledett gazdálkodási módszerekkel. Míg akkoriban a hagyományos kertészeti technika az volt, hogy műtrágyát vagy egyéb kerti „doppingszereket” használtak a mihamarabbi virágzás/termés érdekében, ő egy egész ezred földigilisztát és mikro-élő talajt hozatott ide a Királyi Komposzt Szolgáltatások hivatalával, hogy átrágják a földjét és megtermékenyítsék. Highgrove-ban 1985-ban kezdődött el a természetvédelemhez kapcsolódó biológiailag fenntartható gazdálkodásra való áttérés, és 1994-re fejeződött be az egész birtok teljes ökológiai állapotra való átállása. Az aeroszolok használatát már az 1980-as években betiltották. Napelemeket telepítettek, fával fűtik a helységeket, a házból származó hulladékot természetes szennyvízrendszeren keresztül szűrik. 2008-ban átkapcsolták a villanyt a “Föld Órájára”.

Ahogy az egész világ üldözi a legmodernebb cégeket, úgy gondoskodott az Örökség Vetőmag Könyvtár védnöke a herceg számára a régi zöldség és virágmagok, gumók megőrzéséről. -„A legnagyobb nehézség az volt, hogy világossá tegyem mások számára, hogy nem vesztettem el az eszemet.”-meséli Charles herceg visszaemlékezve a kezdeti időkre. „Merészség!”-mondták az ismerőseim. -„Csodálom a holisztikus filozófiádat. Mások így kételkedtek a módszereimben.”

Nos, én nem kételkedem, mert Károly herceg abszolút példaképem lett, miután megtekintettem Csonka kertjét, angolul Stumpery-jét, melyet kertészei és művészettörténészek bevonásával sikerült létrehoznia (a Stumpery lett a Chelsea Flower Show Carpet Garden verseny győztese). Vilmos és Harry hercegek itt nőttek fel, az itt található nádfaházban és a kizárólag nekik épített játszótéren játszottak. Kiváló búvóhelyet találtak a nárciszmező, és a két ősfa között épült templom mellett, melyet a régi hagyomány szerint, palából raktak össze.

De mi is az a Stumpery? Rusztikus gyökérkert. A 19. században „viktoriánus kertészeti furcsaságokként” írták le. A kifejezést először 1856-ban a Gardeneres Chronichle hírlapban használták James Bateman a Biddulph Grange-i kertjére. A Stumperyt akkor a vágy megtestesítőjének nevezték, ez tulajdonképpen egy vonzó kifejezése volt az ősrégi gyökerek, fatuskók és jellegzetes törzsek festőien elrendezett együttesére. Népszerűségük okai eltérőek,-lehet, hogy a romantikus mozgalom eredménye, amely a természet szépségére hívta fel a figyelmet, -vagy a páfrányoknak tulajdonítható, mert abban az időben több száz új fajt vittek be Nagy-Britanniába a világ minden tájáról. Egy biztos, hogy a viharkárosult vagy beteg fák újrahasznosítása megmentette a földtulajdonost az eltávolítás költségeitől és a kipusztult tuskókat, gyökereket olyan területeken is fel tudta használni, ahol a megfelelő kőzetek hiánycikkek voltak. Napjainkban, ahol fatuskók nem állnak rendelkezésre, egy modernebb megjelenés érhető el a régi tölgy padlólapok és egyes vállalatok hulladék fa vagy uszadékfáiból, melyek kifejezetten alkalmasak az ilyen stumperyk építésére. Ezek a kertek abban különböznek a sziklakertektől, hogy halott fákból építik és a tuskók, rönkök, kéregdarabok vagy akár feldolgozott fadarabok ideális élőhelyet biztosítanak az árnyékszerető növényeknek, mint a páfrányoknak, moháknak és zuzmóknak és arra ösztönzik azokat, hogy növekedjenek körülöttük vagy rajtuk. Ezek biztosítják a funkciót a kertben, és élőhelyet többféle vadon élő állatnak. A viktoriánus korban az emberek megőrültek a páfrányokért. Mellesleg Károly herceg még mindig. Ő királyi fensége és én azonban nem osztozunk a moha és pázsit, egy helyen elvben. Vagy ez, vagy az. A toronymagas tér, a függőleges, az egyedülálló topográfia számos ültetési helyet kínál Charles fukszia gyűjteményének és a spanyol kékcsengő virágainak, a Blue bellnek. A gigantikus és nagylevelű árnyliliomai (Hosta) a Nemzeti Gyűjtemény részét képezik. Természetesen egyetlen kert sem képes befogadni a királyi gyűjteményt, mert a Highgrove Stumpery a legnagyobb az Egyesült Királyságban. De nem ez a lényeg. Rendkívül fontos, hogy a nagy jövőképet kis léptékben hajtsuk végre. Ez Charles ars poeticája. Nos, azért sokat segít, ha van egy prominens szövetségesed. Ezt tapasztalatból tudom.

És Charles szerint a csonkakertek népszerűsége növekszik. Az ő kertjében az utat szegélyező fatuskócsonkok, famaradványok legfeljebb három méter magasak és hagyományosan fejjel lefelé vannak elhelyezve, vagy az oldalukra fordítva, hogy megmutassák gyökérszerkezetüket. Ellentétben a szépen egymásra rakott, művészi módon elrendezett gallyakkal, melyekről merész túlzással azt lehetne mondani, hogy olyanok, mintha szoborkompozíciók lennének.

 -„Apa ez olyan, mintha a fák hirtelen a levegőbe emelkednének. Minden a feje tetejére áll!”-ujjongtak kórusban Charles fiai. El lehet képzelni, hogy a forradalmian új láttán Fülöp herceg meg így kiáltott fel: -„Mikor égetik már végre el a fatuskókat?” Egy olyan időszakban, amikor szokás volt a fatörzseket elégetni, Charlesnak 180 éves, időjárás által cserzett, szelíd gesztenyegyökér tuskókat szállítottak a sussexi Cowdray Parkból ide Highrove-be, amelyet acélrudak tartottak össze. Ez 1980-ban történt, és most otthont ad az organikusan termesztett páfrányoknak, hunyoroknak (helleborus) és árnyliliomoknak (hosta). A tölgygyökerek természetes elrendezéséről Charles, a helyi erdésszel konzultálva hozta meg a döntést. „Nem reménykedhetünk a dilettánsokban. Nincs halvány csillogás a viktoriánus romantika és a szenvedélyes értelemben vett természet között, melyet megelőzött a Stumpery mozgalom.”-mondja.  És hogy minden stílszerű legyen a kidőlt fák eltávolítására Károly herceg, a szelíd, keményen dolgozó, nagy munkabírású, barátságos karakterű suffolk punch-i lovakat használta.

És ekkor Charles kertésze figyelmeztet minket, hogy ne űzzük ki a kertünkbe besurranó vakondot, gyűrűs kígyókat és sündisznókat, mert a kert élőhelyet kínál nekik, ők biztosítják az ökológiai egyensúlyt, amely szükségtelenné teszi a növényvédő szerek használatát. És Károly herceg őfensége rábólint, egyúttal kijelenti, hogy neki nincs gondja a csigákkal az árnyliliomok esetében, mert a kert eme részében a különböző életformák komplex szerkezetéhez éppen úgy hozzá tartoznak, mint ahogy a madarak és a rovarok is. És ez így igaz a saját szememmel láttam, hogy mindegyiknek megvan a maga funkciója ebben a legeredetibbnél is eredetibb kertben.

A pittoreszk stílus, ami a 18. század végétől hatással volt a kertépítészetre, majd később az építészetre is, a highgrove-i parkban is nyomon követhető. A művésziesen elszórt facsoportok, kanyargós tavak, pavilonok, romok (később kínai pagoda vagy híd), mind azt az érzetet keltik, mintha egy 17. századi tájképben gyönyörködnénk. Charles nagyszámú fát ültetett a birtokán, mára már hatalmas nemzeti bükk gyűjteménnyel rendelkezik. Pedig a kedvence egy 200 éves libanoni cédrus volt, de 2007-ben megbetegedett és biztonsági okokból ki kellett vágni, ekkor a fa töve felett egy új tölgy pavilont építettek, templomszerű toronnyal. Organikus dizájn? Oh, yes! Az Udvari főkertész, -2008 júliusától David Howard,- kezdetben segített Charlesnak a kert létrehozásában, így az ott található egyedi funkciók közé tartozik a Szőnyegkert, a Déli Félteke Kertje, a Fallal körülvett konyhakert, az Őszi sétakert, a Napozókert, valamint a Woodland (Erdei birodalom), ahol két klasszikus, tölgyből készült, zöld mohával benőtt templom és egy csonka épület található. Amúgy a Sundial Garden volt az első kert Highgrove-ban, amelyet a welszi herceg egy ősvadonból hozott létre. Nevét a közepén lévő kő napóráról kapta, amelyet Walter Crang faragott, a walesi herceg és Diana esküvői ajándékaként. A kert délre néz, és létrehozása óta nagyrészt változatlan maradt. A Napórakertet eredetileg rózsákkal ültették be, és rövid ideig “fekete-fehér kertként” volt ismeretes. Ma az itt lévő nagy tiszafát jelenleg lágyszárú növények veszik körül, rózsaszín, kék, lila színben pompázók.

Sétánk közben a walesi herceg úgy jellemzi kertészeti erőfeszítéseit, mint “egy nagyon kis kísérlet, hogy meggyógyítsa a megdöbbentően rövidlátó emberek talajban, tájban és a saját lelkükben tett merényletét és azt nyilatkozta valahol, hogy: -“Néhány embernek nem tetszik, amit csinálok, míg mások gúnyolódnak, hogy ez nem a “valós világ”, vagy ez csak egy drága hobbi. Bármi legyen is a helyzet, a reményem az, hogy azok, akik ellátogatnak a kertembe, találnak valamit, ami inspirálja, izgatja, lenyűgözi vagy megnyugtatja őket!”

Szerintem bárkit is választ valaki kultikus alaknak, mindenben utánozni fogja. Nos, Charles példaképe 3 asszony volt, Miriam Louisa Rothschild, (1908–2005) magyar származású bárónő, híres botanikus, természettudós zoológus, aztán Lady Salisbury, aki helyreállította Hatfield House-t és a közelében élő Rosemary Verey, Barnsley House-a. A kertjében lévő szobrok is azoknak az embereknek a mellszobraiból áll, akiket csodált (Debo Devonshire, John Tavener zeneszerző, Miriam Rothschild, Kathleen Raine költőnő, Vandana Shiva aktivista és Richard Chartres londoni püspök, Highgrove egykori tulajdonosának Maurice Macmillannek, a szenvedélyes rókavadásznak a mellszobra), de a kertjét díszíti egy kő obeliszk, “York, Weymouth és Bath’, felirattal, amelyet a helyi kőműves főiskola tanulói készítettek 60. születésnapjára.

De nem csak a kertek szerelmeseit ihlették meg Highgrove virágai, ugyanis a kert fennállása óta két csodálatos zenemű is született. Patrick Hawes brit zeneszerző írta a Goddess of the Woods című művet, melyet először a herceg 60. születésnapján, 2008. november 14-én adott elő a Királyi Operaház Virágos Csarnokában. Három további évre volt szüksége a “Highgrove swit” megalkotásához, melyben minden rész a Highgrove-ban lévő kerteket dicsőíti. 2010. június 8-án mutatták be Highgrove-ban Claire Jones királyi hárfással és a Filharmónia zenekarral.

Károly hercegben és bennem szintén közös, hogy osztozom az illatos virágok iránti szenvedélyében. Ennek egyik megnyilvánulása volt részéről, amikor 2008-ban botanikai festőket toborzott a világ minden tájáról, hogy “művészi párbeszédet” folytassanak a virágaival, az egyetlen kikötése az volt, hogy nem lehet digitális fényképet készíteni, mert a gyors kattintás ellentétben áll a növény jellemzőinek pontos megfigyelésével és érzékeny kidolgozásával. -„Próbáld megérteni a növényt.”-ez volt a mottója a projektnek.- „Állítsd helyre az egyensúlyt az ember és a természet között! Hagyj virágszüretet az utókorra!”- Tíz évbe telt, míg a több mint 70 művész akvarelleket készített Charles Highgrove-i birtokának legszebb növényeiről. A Highgrove Florilegium néven kibocsájtott botanikai könyv végül két kötetes lett. 14.000 euróba került. A 2018-ban és 2019-ben megjelent kötetek akvarelljei a növényeket eredeti méretükben ábrázolják. A kiadvány limitált, 175 példányból áll, mindegyikben a herceg aláírásával. A fülszöveget és a bevezetőt Christopher Humphries és Frederick J. Rumsey, az előszót pedig a walesi herceg írta. A kiadó az Addison Publications. Minden egyes könyv kecskebőrbe kötött, kézimunka. A Highgrove Florilegium összes jogdíját a Prince’s Charities Foundation-nek adományozta. Ismét egy jó ügy a gyermekek és a környezetvédelem támogatására, mint ahogy a farmon lévő termékek (Highgrove-i gin, méz) értékesítéséből származó összes nyereségét is a Jótékonysági Alapítványnak adja a welszi herceg.

A Blue Bells kávézóban ér véget a sétánk. Gyors kattintásokkal megörökítek még egy pompás, mélykék vadvirág mezőt, a spanyol kékcsengőket, németül –Hasenglöckhent- nyúlharangvirágot, angolul Blue bellt (kék harang), amely rettenetesen népszerű gyors növekedése miatt. Ez a magyarul spanyol kékcsengő, bókoló vagy harangos csillagvirág (Hyacinthoides hispanica; Scilla hispanica) egy alacsony termetű, hagymás évelő növény, mely Spanyolország, Portugália és Afrika északnyugati részéről származik. Csak később terjedt el a Brit-szigeteken. Charles kertjében természetesen csoportosan ültetve a természetes hatású, ligetes kertrészeinek látványos tavaszi dísze. “Az Atlanti-óceán kékcsengő hibridjei energiával töltik fel a tiszta, kékvérű spanyol kékcsengő virágokat.”-mondja őfensége. És a Highgrove-i Arborétumban a házias fajok még mindig uralják az egész földterületet. De ha Károly herceg felfedezi a bluebell inváziót, kiássák és újratelepítik őket, máshol, az erdős részen. Azért, hogy színes egyedekkel keveredjenek. Ilyen egy vérbeli kertművész!

A hercegség kezeli a birtokot és a közeli (Hercegségi farmot) Duchy Home Farmot. 1992-ben a walesi herceg megnyitotta a Highgrove kiskereskedelmi üzletét, amelyben háztartási és kertészeti termékeket árulnak. Az üzletek Tetburyben és Londonban találhatók, ahol a termékek a Fortnum & Mason-ban kaphatók. Egy fürdőszoba üzlete is volt, de 2014-ben bezárt. 2014-től elkezdte értékesíteni a termékeit az interneten.

Olasz ropogós /rántott articsóka

Posted on

Az articsóka az abesszin földön őshonos bogáncsfajta. Későn, úgy a 17. század táján jutott el Rómába, ahol azonnal meghódította a környék területeit. Latiumban jobban terem, mint Itália bármelyik más vidékén. A római articsóka kerekded és zsenge, a legfinomabbak neve: cimaroli. A tavaszi étlapról kihagyhatatlan!

Hozzávalók: 1 nagy fej articsóka, citromlé, víz, só, bors, olívaolaj, liszt, tojás, citromkarikák

Elkészítése: A zsenge articsókáknak hagyjuk meg 5-6 centiméter hosszúságban a szárát. Távolítsuk el a nemes bogáncs külső, kemény leveleit, a szár külső rétegét, a levélhegyeket. Ekkor az articsókát 6-10 darabra szedjük szét, ezeket tálba tesszük, ahol már „várja” a citromlé, a víz, só, egy csipet bors és kevés olívaolaj. A citromlé megőrzi szép, zöld színét, ami fémmel érintkezve elvész.

Amikor az olaj épp hogy csak felforrósodik a serpenyőben, akkor kell az articsókadarabokat lisztben, majd habosra vert tojásba mártani, s kisütni. Így lesznek aranysárgák és ropogósak.

Ha nem zsenge az articsókánk, akkor főzzük előzetesen, 10-15 percig és csak azután tegyük a citromos, olajos, vízfürdőbe, majd leszárítva és belisztezve kerüljön a serpenyőbe.

Citromkarikákkal díszítve és kapribogyós majonézzel tálaljuk.

Mennyei húsvéti torta

Posted on Updated on

Hozzávalók: 100 g vaj, 100 g cukor, 5 db tojássárgája, 1 cs vaníliás cukor, 125 g liszt, 1/2 cs sütőpor, 5 db tojásfehérje, 200 g cukor, 100 g mandula, őrölt, 1/2 literes tejszínhab, 1 cs. vaníliás cukor, 2 cs tejszínfixáló, 1 konzerv mandarin, ribizli, málna vagy áfonya

Elkészítése

A tésztához: Keverjük ki a vajat 100 g cukorral és 1 csomag vaníliás cukorral. Fokozatosan adjuk hozzá a tojássárgáját.

Keverjük össze a lisztet és a sütőport, és adjuk hozzá óvatosan a tojássárgája keveréket. Ezt a masszát tegyük két kizsírozott tortaformába.

Verjük fel a tojásfehérjét 200 g cukorral kemény habbá. Mindkét tortalapon osszuk szét egyenletesen a felvert habot és a tetejüket szórjuk be a mandula reszelékkel. Süssük ki a tortákat előmelegített sütőben, 180 fokon körülbelül 30 percig.

A töltelékhez:

Verjük fel a tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá. Adjuk hozzá a lecsepegtetett gyümölcsöket a tejszínhez. Amikor a tortalapok kihűltek állítsuk össze a tortát, kenjük rá mindkettőre a tejszínes krémet. Tegyük a tortákat a hűtőbe körülbelül 2 óra hosszára majd csak ezután kínáljuk.

Sátáni bál: Marie-Héléne de Rotschild és Salvador Dali szürrealista bálja

Posted on Updated on

Marie-Hélène de Rothschild, a világ legősibb, elit család tagja, fénykorában rengeteg bált rendezett a Château de Ferrièresben, a család gigantikus kastélyainak egyikében. A Párizstól 24 kilométerre fekvő Ferrières Franciaország legnagyobb és legfényűzőbb kastélya volt. A II. világháborúban a németek elfoglalták, majd egészen 1959-ig üresen állt, ekkor döntötte el Marie-Hélène, hogy felújítja. Állítólag, amikor a férje, Guy Rotschild meglátta unokatestvére, James lenyűgöző Mentmore Towers-i kastélyát Buckinghamshire-ben, az építészének, Joseph Paxtonnak azt mondta, hogy: “Építs nekem egy Mentmore-t, de kétszer akkora legyen, mint az unokatestvéremé.” Kívánsága teljesült és a Ferrières nyolcvan vendégszobával büszkélkedett, harminc négyzetkilométernyi erdővel, egy 120 méteres központi csarnokkal, görög oszlopokkal, kariatidákkal, plusz egy neoreneszánsz olasz kerttel és több mint nyolcezer kötetet tartalmazó könyvtárral. A kastély hamarosan hedonista epicentruma lett az európai arisztokráciának. Állítólag az ide való bejutás olyan fontos volt, hogy pl. az egyik prominens személy öngyilkossággal fenyegetőzött, amikor nem akarták meghívni egy bizonyos bálra.

Marie Helene de Rotschild minden egyes extravagáns vacsora partija előtt lámpalázzal küzdött, ugyanakkor kifejezetten élvezte, hogy a különleges alkalmakra, kedvére fantáziálhat. Pl. 150 vendéget hívott meg a Diner de Tetes (Szürrealista fejek vacsorája) báljára. Egy másik, 1600 ember számára adott bálon a kastélyt fehér muszlinnal boríttatta be, hatalmas gyémántokkal rakatta ki, ami azt a látszatot keltette, mintha egy pókháló lenne. Aztán a Marcel Proust bálon (1971-ben), amelyet a francia író születésének 100. évfordulójára rendezett, mintegy 350 vendég vett részt. A meghívottak között volt Audrey Hepburn, Grace monacói hercegnő, Elizabeth Taylor és Richard Burton, és Cecil Beaton a híres angol háborús fotós és dekoratőr, jelmeztervező (a My fair lady kosztümjeit ő tervezte). Marisa Berenson francia modell és színésznő így emlékszik vissza az éjszakára: -“Amint megérkeztél Ferrières-be, olyan volt, mintha visszamennél az időben, de fényűzőbb, kifinomultabb ízléssel. A nők mídereket, fűzőket, nagy fejdíszeket, tiarát, sok ékszert viseltek. Ez valóban Proust “eltűnt ideje” volt.”

Ezek a rendezvények általában rendkívül titokzatosak voltak, de Madam Rotschild 1972-es szürrealista báljáról mégis sok fotó és cikk maradt fenn az utókorra. Talán mert ez a parti volt az utolsó, de legemlékezetesebb partija, a művészet, a mámor, az érzékek diadala, sátáni hangulattal fűszerezve ….. Salvador Dali, úgyis, mint népszerű alakja korának nem csak meghívott díszvendégként, de művészeti vezetőként irányította, az ő szavait idézve: “Egy Hermész reinkarnációként voltam jelen egy okkult társadalomban.”

1972. 12. 12. A sátáni bál

A meghívókat “fekete nyakkendő, hosszú estélyi ruhák & szürrealista fejek” szöveggel küldték ki, de a báli etikettetre vonatkozó utasításokat visszafelé gépelték le, amit csak egy tükör segítségével lehetett (fel-le és le-fel) elolvasni. A bál előzményéről annyit, hogy a Rotschildok fél Párizst megsértették, azzal, hogy csak 150 embert hívtak meg (remélhetőleg senki sem lett öngyilkos miatta). Egyesek szerint ez a hirtelen intimitás utáni sóvárgás a Rothschildok akkori pénzügyi nehézségének volt köszönhető. Aztán a sajtót szigorúan kizárták. A kapukat a helyi rendőrség eltávolította, és a pletykák szerint a vadászatra használt kutyákat a birtokon szabadon engedték. A vörös fénnyel megvilágított kastély messziről olyan benyomást keltett, mintha lángolna. Belépés a Sátán Birodalmába, a Pokolba? A főlépcső mentén macskáknak öltözött szolgák és inasok nyuladoztak vagy úgy tettek, mintha aludnának. Ha valaki felbukkant egy macska felugrott és megragadta az illetőt, akit egy labirintuson keresztül, egy sötét, meglepetésekkel teli Elvarázsolt erdőbe navigált. Néha a macska-komornyikok a vendégre frászt hozva bújtak elő egy-egy sötét zúgból. És a kaland tovább folytatódott: ahány asztal annyiféle dekoráció, a témának megfelelően bizarr, hol szőrmébe borított fekete lemezek helyettesítették a tányérokat, az asztalok közepét kipreparált teknősök díszítették, oldalt a hatalmas tálaló asztalon egy cukorból készült próbababa feküdt, rózsákkal körbeszórva. Néhány asztali téma-jelenet meglehetősen undorító volt, pl. egy feszületet állítottak bele egy vödör „vizeletbe” míg egyesek művészetnek tartották – másokban undort keltett. A villákat „döglött” halakkal helyettesítették. A menüt omnilingual vagy kannibalisztikus szójátékok ismeretében lehetett kitalálni: “sir-loin”(bél-szín), “extra-világos” (extra lucid) leves és kecskesajtos ragu “közösülés utáni szomorúsággal“. Érthető nyelvre lefordítva: citromos bélszín marhaszték a férfiaknak, sertés medaillon kajszibarackkal a hölgyeknek. „Az vagy” volt a költői neve egy koktélnak, amit külön erre az estére találtak ki, s minő varázslat az alkoholmentes, gyümölcsből, chili és tejszínhabból álló ital megbabonázta az érzékeket.

De térjünk rá a jelmezekre: Marie-Hélène, Baphomet démoni istenségnek öltözött, egy szarvasfejet viselt, toronymagasba nyúló aganccsal, melynek igazi gyémánt könnyek potyogtak a szeméből (Baphomet valójában egy kecskefejű isten volt, szárnyakkal, mellekkel ábrázolták, imádásával a késő középkori templomos lovagrend tagjait is megvádolták. És Baphometnek két arca volt, de fej helyett gyakran koponyát viselt, esetleg macskára hasonlított, vagy éppen egy szakállas fej volt). Marie Héléne választása meglehetősen zseniális volt, mert a Baphomet-szimbólum multikulturális hatásokkal magát a Sátánt testesíti meg! Ez a motívum aztán az egész est folyamán visszatért. A báró viszont csak egy hatalmas szőrmesapkát viselt (talán ő volt a vadász, a felesége meg az elejtett vad?)

A vendégek közül sokan megérkezésük után azonnal az öltözőbe rohantak, hogy felvehessék a “fejüket”, mivel még a Rolls-Royce-ok mennyezete is túl alacsony volt, hogy a fejéküket viselve lépjenek be a bálterembe. Salvador Dali egy kerekes székben érkezett masszőrje és múzsája, Amanda kíséretében, aki állkapocscsontnak öltözött. “Nincs szükségem maszkra. Az arcom az én maszkom.” – dicsekedett a mester hegyes bajuszát pödörgetve, aki több jelmezt tervezett, de ő maga azzal tűnt ki a sokaságból, hogy nem viselt azt. Erre az alkalomra azonban egy, általa tervezett, összecsukható és kinyitható automata esernyővel hadonászott.

Jó néhány úr Magritte belga, szürrealista festő tiszteletére, kemény kalapban jelent meg. Az ambiciózusabbak, mint pl. David de Rothschild, egy nagy zöld tojást cipelt; Valerian Rybar, három extra szempárral, Bernard Lanvin, gázlámpaoszlopnak álcázta magát. Sok férfi azonban a nagy belépő után, még a vacsora előtt levetette álruháját.

“A férfiak egyszerűen nincsenek hozzászokva, hogy szenvedjenek a szépségért.” -mondta Ghislaine de Polignac hercegnő, s mint a Revlon kozmetikai cég direktora, stílusosan, egy “make-up” fejet tervezett magának, szemöldök ceruzákból, ecsetekből, szempillaspirálból és púderből.

Az asztalokon virágok helyett szürrealista szobrok voltak. Minden asztalnak megvolt a maga tématikája, mint például a “The Golden Sleeping Cat”, amely alvó macskákat és sajtot evő egereket ábrázolt. Az abroszok rózsaszín és kék felhőmintásak voltak, a la Magritte, a tányérok nyércszőrmébe csomagolva, szalvéták helyett vörös, Mae West amerikai díva műanyag ajka szolgált. A kis baguette kenyerek zöldek voltak.

„Szerencsére az étel nem volt szürreális.”-mondta megkönnyebbülten az egyik vendég. A libamájra, a vadételekre és más ehető dolgokra célzott. Audrey Hepburn, egy kissé fantáziátlan madárkalickával a fején, a vacsora közben, egy zsebkendőt a szája elé tartva, öklendezve kirohant. “Lehet, hogy terhes.” -suttogta az egyik vendég. Mert különben egyetlen fogyókúrázó sem tudott ellenállni a gigantikus méretű, marcipánnal bevont, cukorrózsadíszes torta remekműnek. A desszert elfogyasztása után aztán sokan a táncparketten folytatták a dorbézolást, ami a fejfedők miatt kockázatos volt. Kisebb „balesetek”folyamatosan történtek, pl. a vendégek közeli partnereik horgára akadtak. Sokkal szórakoztatóbb volt a jelmezverseny. Denise von Thyssen bárónőt választották meg a “legviccesebbnek”. A jelmeze teljesen visszafogott volt, csupán egy második fejet aplikált az igazi fejére, saját képmását műanyagbabaként, melynek, hosszú, szőke haja a derekáig lógott. Távolból a barátai csodálkozva azt hitték, hogy “Denise megnőtt.” Claudine de Cadaval hercegnő fehér téglafalnak álcázta magát, míg Nicole Salinger újságíró egy zöld és lila színű karfiolt cipelt a fején. Pierre Cheremetieff gróf és grófnő orrszarvúfejet viseltek, és nagyon büszkék voltak rá.

Alexis de Rédé báró négy Mona Lisa fejet rejtett a nagy kalapja alá. Hélène Rochas parfümmágnás egy igazi gramofonnal mászkált a fején, a látomást Yves Saint Laurent álmodta meg, aki szintén a meghívottak között volt, talán azért, hogy lássa, hogy megcsodálják-e a művét.

Ahogy Marc Bohan, a Dior tervezője is, aki Cappy Badruttot zöld parkká, Mrs. Edmond Doryt pedig madarak ketrecévé változtatta. Szintén a „vissza a természetbe” témához passzolt a színésznő-modell, Marisa Berenson ruhája, a fején egy rózsaszín tüll virágpiramis ékeskedett, Brigitte Bardot kissé unalmas hókirálynőként közlekedett, és Mrs. Pierre Schlumberger feje körül, egzotikus, halott, pillangók repkedtek.

Charlotte Aillaud, az építész felesége, Claude Lalanne szobrászművész bronzból készült lemezekkel takarta el a testét és az arcát. Ami ijesztővé tette, hogy az ajkak és az álla mozgathatók voltak. Francois-Marie Bannier, francia író- göndör parókája alól kezek és szárnyas lábak álltak ki. Az egyik kezében egy tégelyben arany por volt, azt fújta rá időnként a mellette állókra. Francois-Xavier Lalanne egy tengeri csendéletet festett Claude Lehon arcára, egy süllyedő gőzössel kiegészítve. Ehhez a sétáló festményhez fehér női parókát viselt. Michel Guy, akinek ebben az esetben szerencséje volt, hogy kopasz volt, egy késsel a koponyájában népszerűsködött. Jelmezét egy reszketeg, elhaló halló-val tette még ijesztőbbé. “Elég groteszk vagyok?” -kérdezte izgatottan.

A legtöbb női vendég, sztár divattervezők couture ruháit viselte, Jean de Caracciolo hercegnő kivételével, aki egy sárga hálóruhát öltött magára, ami egy vintage darab volt 1925-ből, zöld polip turbánjával kiegészítve láthatóan nagyon jól érezte magát benne. A férje egy dobozban hozta el a fejfedőjét a partira, egy hatalmas földgömböt négy, fehér bolygó lógott le róla körbe-körbe.-“Ha szürrealista vagy, tudnod kell, mi az.” – magyarázta, amikor kérdezgették tőle, hogy mi is ez? Nem meglepő módon, Helene David-Weill, egy eredetileg szőkehajú nő, Kleopátrának öltözött, fekete parókáján műanyag kezek, lábak, ajkak, békák és csigák lógtak, a sötétben minden világított rajta, olyan volt, mintegy élő közlekedési lámpa. –„Nem tudom, hogy vajon lószőrből vagy kínai hajból van a parókám?”-mondta Mrs. David-Weill, de azt mindenki kitalálta, hogy jelmeze a “vékonyabb Elizabeth Taylor” Kleopátrájának szürrealista verziója akart lenni. 

Alexis de Redé esztétabáró négy maszkot viselt, amit szkarabeusz bogarak leptek be, egy egyiptomias beütésű Tiziánó festményre hasonlított, az Allegory of age-re azaz a mester Életkorok című festményére. Az egyik vendégnek egy zöld alma lógott az arca előtt, ismét Magritte Az ember fia című festményére utalva; Egy másik arisztokrata Mona Lisa feldarabolt kollázsát viselte.

A bál, mint a félelmetes jövő előrevetítése

Kevés partit értékelnek úgy, hogy egy valódi műalkotás, de a Rothschildok 1972-es bálja az volt. A szürrealizmus félig kurátora, félig alapítója Dali játszotta a vezető szerepet, Marie Héléne de Rotschild vendéglátó hölggyel együtt. Egyesek szerint ez a nap olyan volt, mint egy Buñuel film a 70-es évekből, egy szatírikus társadalmi labirintus, és Hieronymus Bosh: Gyönyörök kertje élőben, egy magával ragadó színielőadás, az ún. avant la lettre, azaz a dolgok előrevetítése még azok megtörténte előtt. Így majd 50 év távlatából visszanézve, ez a szürrealista bál egy koktélkeveréke lett a “Tágra nyílt szemek” stílusú maszkos bálnak, és a Lady Gaga stílusú pop videónak. Marisa Berenson a Cabaret című Oscar díjas film gazdag zsidólánya, és Stanley Kubrick Barry Lyndon című filmének sztárja, mintha Kubrick utolsó filmjét vetítette volna 20-30 évvel előre, a Tágra nyílt szemek-et a titoktartás, a gazdagság, a szex álomszerű ködeit. A mókázás és a játékok (vetélkedő) mögött, a képek az okkult elit ideológia elmeállapotát fedték fel,- ami nyilvánvalóan számtalan illuminátus (megvilágosodott) hívő favoritja volt. Már maga a meghívó is egy inverzió volt, mellesleg a visszafelé olvasás is az ál-sátánisták kedvence. A kastély vörös fénybe burkolózva meg olyan hatást keltett, mint Roman Polanski: Sátán című misztikus thrillerje, a “Kilenc Kapu” (Polanski az Árnyak Birodalma című könyvből adaptálta filmre, amit a Sátán írt!) és minő véletlen egybeesés a filmet 1999-ben itt forgatták. A “Tágra nyílt szemekben”, Kubrick utolsó, szintén 1999-es filmjében, az okkult rituálé egy másik Rothschild kastélyban, a Mentmore Towers-ben játszódik, az Egyesült Királyságban. Dr. William Harford alias Tom Cruise vendégei éppenúgy maszkot viselnek, mint a Rotschild asszony báljára meghívott vendégek. Lehet, hogy a film ihletője a 72-es Rothschild bál volt és a kicsapongást ábrázolta?

Hál’ Istennek, illetve Sir Cecil Beaton fotóművésznek, hogy felvette és megörökítette a partit, mert ez lett az „Utolsó vacsorája” a Rotschildoknak Ferrières-ben. Három évvel a megismételhetetlen szürrealista bál után Héléne és Guy a kastélyt a párizsi egyetem kancelláriájának adományozta. Ma egy gasztronómiai iskola is működik benne.

Legendás vacsorák I. rész

Posted on

Karen Blixen, született Karen Christence Dinesen (Dánia, 1885. április 17. – 1962. szeptember 7.) dán írónő, a 20. századi dán irodalom kiemelkedő képviselője. Több írói álnéven írt, mint Osceola; majd unokafivérével kötött házassága után Blixen-Finecke bárónőként. Idősebb korában Dániában csak Baronessen-ként emlegették; Afrikában Tanianak, az idős afrikai asszonyok Jerienek hívták. Az angol nyelvű országokban Isak Dinesen álnéven jelentek meg művei, a német nyelvterületek olvasói pedig Tanne vagy Tania Blixen néven ismerik. Sírján a Karen Blixen név áll.

Karen a dániai Rungstedlundban született és élete nagy részét ott töltötte 4 testvérével (2 lány és 2 fiú), de meghatározó élmény volt számára a Kenyában töltött 17 év, amelyről több könyvében is ír, többek között a magyar nyelven is megjelent Volt egy farmom Afrikában című regényében. Karen Blixen kalandvágyó szellemű nő volt, és nagy elvárásokkal indult 1913-ban Afrikába, ahol aztán valóra vált gyermekkori álma, hogy távol dániai otthonától végre szabad legyen. Mielőtt az ifjú házasok berendezkedtek volna a Mbagathi-házba rövid nászútra mentek a Naivasha-tóhoz, ahol éjszaka vadásztak, napközben pedig egy egyszerű agyagkunyhóban pihentek. Karent teljesen lenyűgözte a távoli hegyekig elnyúló, magas fűvel borított táj és a szabadság érzete. Elsőként a Mbagathi-ház költséges felújításához fogott hozzá: az oszlopos terasszal, perzsaszőnyeges és saját rajzokkal díszitett télikerttel és dolgozószobákkal kibővített villa-szerű építmény, még ma is áll egy hotel részeként Karen határában.

A férj, Bror kezdetben lelkesen irányította az erdők irtását, az ökrök marhapestis elleni beoltását és a kávécserjék ültetését, szabad idejét pedig szívesen töltötte szivar és whisky mellett más svéd telepesek társaságában és gyakran ment barátaival szafarira. Később kétes eredetű bányarészvényeket vett és vasúti spekulációkba kezdett. Felelőtlen költekezései adósságba verték az egyébként is nehéz gazdasági helyzetben lévő farmot. Bror Blixen egyik ismerőse a báróról írt életrajzában megjegyzi:„Szerintem Blix volt az egyetlen ember a világon, aki őszintén hitte, hogy egy csekk azáltal ki is van fizetve, hogy ő aláírja.” Miközben Bror Blixen üzleti és egyéb ügyei miatt otthonától távol töltötte a napokat és éjszakákat, Karen – miután kigyógyult súlyos malária betegségéből, ami hetekre ágyhoz kötötte – ellovagolt a farm nyugati részén található maszáj rezervátumba, ahol juhokkal kereskedett, segített a kávécserjék ültetésében és szívesen ment vadászni.

1914. nyarán kitört az I. világháború, augusztus 4-én Anglia hadat üzent Németországnak. A Mbagathi-házban összegyűltek a svéd telepesek, hogy megvitassák mi a teendő abban az esetben, ha Svédország Németországot támogatná a harcokban. Nehéz helyzetben voltak, hiszen a brit protektorátus alatt álló telepesekként lojalitásuk Angliát illette. Elhatározták, hogy felmentik magukat az aktív szolgálat alól, amennyiben Svédország közvetlenül a német császárral köt szövetséget. Bror Blixen önként jelentkezett a hírszolgálathoz. A háború az összeomlás szélére sodorta a Svéd-afrikai kávétársaságot: a kocsikat elkobozták az angolok, az ökrök pedig elpusztultak. A munkásokat besorozták kötelező katonai szolgálatra így munkaerő- és élelmiszerhiány lépett fel a farmokon. Karen ismét megbetegedett; az orvos szifiliszt állapított meg, amelyet higanytablettákkal kezelt. A betegséget valószínűleg férjétől kapta el, aki szívesen látogatta a nőket a maszáj manyattákban, akik között szinte járványszerűen terjedt a szifilisz és a velejáró meddőség. Karen a heves tünetek és súlyos depressziója ellenére csak 1915. májusban tért vissza Európába, hogy kezeltesse betegségét. Dániában három hónapos arzénos kezelésen vett részt. A tünetek megszűntek, de Karent élete végéig krónikus fájdalmak gyötörték, aminek oka valószínűleg a higanytabletták által kiváltott mérgezés volt. Az írónő műveiben gyakran utal betegségre.

De térjünk vissza Karen Blixen 1913-1915-ös kenyai tartózkodására. A két év alatt Karen kiváló üzletasszonnyá vált és saját kávéfarmja virágzásnak indult. Ebben a viharos időszakban több könyvet is kiadott Tania Blixen álnéven. Rettenthetetlen karaktere miatt már életében szenzáció volt, és az 1937-ben megírt Távol Afrikától című önéletrajzi regénye hatalmas sikert aratott, végül a belőle készült filmen keresztül vált világhírűvé (1985-ben, Sydney Pollack filmesítette meg Robert Redford és Meryl Streep főszereplésével).

Karen kenyai életét a regényében drámai szerelmi történettel fűszerezte, amelyet több millió ember könnyezett meg. Karen élvezte az ottani élet minden percét, igazi ínyenc volt, imádta a francia „haute cuisine”-t. -„Imádok főzni, és imádok vacsora partikat adni. De nem szeretem, ha egyszerre két helyen kell helytállnom.”-írta egyik levelében a családjának. Szerencsére Karin egy tehetséges séf segítségére támaszkodott: Kemantére, egy kenyai férfira, aki örök hűséget esküdött Karennek, miután az nem csak gondosan ápolta, de ki is gyógyította betegségéből. És nem zavarta, hogy Kemante nem tudott írni-olvasni, mert a leleményes bárónő egyszerűen lerajzolta neki a menüsort a hozzávaló összetevőkkel és mindennel együtt. 1928. november 9-én például VIII. Edward welszi herceg látogatta meg Karenéket Kenyában. Többek között cukkini sütőtöklevest és francia Savarin tortát eperrel és Granadillával tálalt fel neki. A walesi herceg a vacsora után nem fukarkodott a szuperlativuszokban, melyben megköszönte a háziasszonynak és a séfnek a kitűnő vacsorát. A nairobi Karen Blixen múzeumban a különleges este menüsorozatát ma is bárki végig eheti.

Savarin torta eperrel

Az eredeti Savarin, vajas, élesztős sütemény nem csak egy teadélutánhoz illő remekmű, mert ez a citrusízű, élesztős torta, narancslikőrös szirupba áztatva, Chantilly krémmel és friss gyümölccsel megkoronázva maga a tökély.

A Savarint egyébként a párizsi Julien cukrász testvérek találták ki, akik egy híres cukrászdát működtettek Párizsban a 19. században. A sütemény a Savarin nevet Jean Anthelme Brillat-Savarinről, (1755-1826), a híres francia ínyencről kapta, aki Auguste Juliennek odaadta az eredeti Savarin Gâteau-ban használt rumszirup receptjét.

Hozzávalók: 1/2 csésze meleg víz, 1 csomag aktív száraz élesztő, 1 teáskanál kristálycukor, 2 evőkanál kristálycukor 3 csésze liszt, 1/2 teáskanál só, 4 db nagy tojás, 8 evőkanál vaj, 1 doboz friss nagy szamóca növényi-olaj, étolaj étolaj spray, eper-rebarbara szirup

Elkészítése

1. Egy kis tálban keverjük össze a vizet, az élesztőt és az 1 teáskanál kristálycukrot; keverjük, hogy feloldja élesztő. Hagyjuk állni, amíg habos – körülbelül 5 perc.

2. Egy nagy tálban keverjük össze a maradék 2 evőkanál kristálycukrot, a lisztet, és a sót. Adjuk hozzá az élesztő keveréket és a tojást; adjuk hozzá a liszt keveréket. Fedjük le a tálat egy tiszta konyharuhával; Hagyjuk, hogy a tészta meleg helyen megemelkedjen, távol a huzattól, és megduplázódjon a mérete – körülbelül 1 és fél óra kell.

3. Sprézzük be a kuglófformát vagy kenjük be vajjal alaposan. Egy fakanállal adjuk hozzá a vajat a tésztához; és miután összedolgoztuk, öntsük bele a kuglóf formába. Fedjük le konyharuhával, és hagyjuk ismét állni, amíg közel megduplázódik a mérete – körülbelül 1 óra.

4. Melegítsük elő a sütőt 375 F vagy 185 fokra. Toljuk be a sütőbe a tésztát és süssük, amíg aranybarna és szilárd nem lesz, kb. 20-25 perc. Hagyjuk a formában hűlni 10 percig. Lazítsuk meg a torta oldalát egy késsel, de még mindig hagyjuk a formában további 15 percig.

5. Tálaláshoz helyezzük a Savarint a tortatálra. Töltsük meg a közepét szamócával és szitáljunk rá porcukrot. Eper-rebarbara sziruppal meglocsolva tálaljuk.

Karen Brixen: Babette lakomája, 195

Karen Brixen egy másik regényében, a Babette lakomájában rója le ismét tiszteletét a francia konyha előtt. Ebből a regényéből is egy remek film készült, melyet Gabriel Axel dán rendező vitt tökélyre. A történet a következő: Az idős és jámbor protestáns nővérek, Martine és Philippa egy kis faluban élnek a 19. századi Dániában, Jütland távoli, nyugati partján. Az apjuk lelkész volt, aki megalapította saját pietista kolostorát. De a regény elején megtudjuk, hogy az apjuk meghalt, és a szigorú szekta nem hozott új megtérteket, így az öregedő nővérek vették át apjuk szerepét és immáron ők elnökölnek a fehér hajú hívők fogyatkozó gyülekezete felett.

A történet ezután 49 évre visszamegy időben, megismerhetjük a nővéreket fiatalon. Kiderül, hogy a gyönyörű lányoknak sok kérőjük volt, de az apjuk mindegyiket elutasította. Mindkét lánynak udvarolt egy-egy szenvedélyes Jütlandba látogató kérő–Martine-nak egy jóképű, svéd lovassági tiszt, Lorens Löwenhielm, Philippának meg a párizsi opera híres énekese, Achille Papin, aki a tengerparton piheni ki hajszolt párizsi életét. Végül mindkét nővér úgy dönt, hogy az apjukkal maradnak, és kérőiket elűzik Jütlandból.

35 évvel később egy fiatal párizsi nő, Babette Hersant (Stéphane Audran) jelenik meg az ajtajuknál. Mielőtt még csodálkoznának azon, hogy kerül ide erre az elhagyatott szigetre, Babette átnyújt egy ajánló levelet, ami Papintól, a bariton énekestől származik, amelyben elmagyarázza, hogy Babette a párizsi ellenforradalmi vérontástól menekül, és számít a nővérek jóságára, hogy befogadják egyúttal házvezetőnőnek ajánlja. A nővérek a levél elolvasása után kerek perec megmondják Babettnek, hogy sajnos nem engedhetik meg maguknak, hogy felfogadják, de a fiatal nő azt mondja, hogy itt szeretne maradni még azon az áron is, hogy ingyen dolgozik nekik. És Babette marad, a következő 14 évben szolgálja a vénlányokat, s mivel kiváló szakácsnő, szegényes ételeiket feljavítja, a gyülekezet absztinens jellegét megváltoztatja, és hamarosan elnyeri az emberek bizalmát és tiszteletét. Az egyetlen kapcsolata a korábbi életével egy lottószelvény, amit egy párizsi barátja minden évben megújít számára. Egy nap fantasztikus hírt kap, 10.000 frankot nyert a lottón. Ám ő ahelyett, hogy a pénzt arra használná, hogy visszatérjen Párizsba a régi életéhez, úgy dönt, hogy az alapító lelkész 100. születésnapja alkalmából ízletes vacsorát készít a nővéreknek és a kis gyülekezetüknek. Valójában ez a lakoma Babette köszönete és önfeláldozása lesz, mert Babette senkinek sem mondja meg, hogy az egész nyereményét, a 10.000 frankot, mind a lakomára költi.

A nővérek elfogadják Babette ajánlatát, de fizetni is akarnak neki az “igazi francia vacsora” létrehozásáért. És Babette megkezdi az előkészületeket, elküldi unokaöccsét Párizsba, hogy vegye meg a hozzávalókat az ünnepre. Az összetevők bőségesek, pazarok és egzotikusak, érkezésük sok vitát vált ki a falusiak között. Ahogy a különböző, soha nem látott áruk megérkeznek és az előkészületek megkezdődnek, a mélyen vallásos nővérek aggódni kezdenek, hogy az étkezés az érzékiség, a luxus bűnéhez vezet, valamilyen ördögi formában. Egy titokban összehívott konferencián a nővérek és a gyülekezet megállapodnak abban, hogy megeszik az ételt, de nem szabad kimutatniuk az élvezetet, nem hagyhatják el szájukat dicsérő szavak a vacsora alatt. Ebben megegyeznek.

És ekkor felbukkan Martine egykori udvarlója, Lorens, aki mint kiderül, beházasodott a dán királyi udvarba, híres tábornok lett. Ő felesége nagynénjével, a helyi kastély idős hölgyével érkezik, aki a lelkészi gyülekezet tagja. Mivel Lorens nincs tisztában a többi vendég szigorú elveivel, így mint világi ember és egykori párizsi attasé, ő az egyetlen, aki az asztalnál kommentálja az étkezést. Ő látja el a vendégeket bőséges információval a rendkívüli ételekről és italokról, összehasonlítva azokhoz az élvezetekhez, amiket pár évvel korábban a híres párizsi Café Anglais-ban költött el. Bár a többi résztvevő nem hajlandó kommentálni az étkezés földi örömeit, Babette ételei lebontják a bizalmatlanság és babonák falait, és a helyieket fizikailag és lelkileg is felszabadítják. A régi, rossz dolgok hirtelen feledésbe merülnek, az ősi szerelmek újraélednek, és az emberi szellem misztikus megváltása háttérbe kerül az asztali élvezetek során. A nővérek azt feltételezik, hogy Babette ez után a lakoma után visszatér Párizsba. Azonban, amikor azt mondja nekik, hogy az összes pénze elment erre a vacsorára, és hogy nem megy sehova, a nővérek megdöbbennek. Babette csak ez után fedi fel, hogy korábban a Café Anglais főszakácsa volt. Martine könnyes szemmel azt mondja: -“Most szegény leszel egész életedben.” Mire Babette így válaszol:-“A művész soha nem szegény.”-majd Philippa erre azt mondja: “De ez még nem a vég, Babette. A Paradicsomban a nagy művészt, Isten dicsőiti”, majd átöleli és így folytatja könnyekkel a szemében:- “Ó, hogyan fogod elvarázsolni majd az angyalokat a Mennyben!”-Így végződik ez a nagyszerű film és a novella is.

Blixen eredeti története a norvég Berlevåg kikötővárosban, egy hosszú fjordos tengerparton játszódik, színes faházakban. Amikor Gabriel Axel rendező Norvégiában kutatott a helyszín után, a környezetet túl idillinek találta, mely szerinte egy “gyönyörű turisztikai brosúrára hasonlított.” Ezért a helyszínt áthelyezte a dán, nyugat-jütlandi lapos, szélfútta partra, és megkérte díszlettervezőjét, Sven Wichmannt, hogy építsen egy kis, szürke falut, ami nagyon kevés látnivalót kínál vagy egyáltalán semmit. Végül az 1250-ben épült Mårup egyszerű román temploma köré épült a film, egy távoli tengerparti szikla mellé, Lønstrup falu közelében. Ezen kívül Gabriel Axel egy hajóval teli kikötő helyett csak az itt élő, szegény halászok csónakjaira fókuszol a filmben. Ezzel az operatőri technikával a rendező Blixen víziójára akart rávilágítani, nevezetesen arra, hogy hogyan változik meg Babette élete, aki Párizs színes forgataga után itt, majdnem teljes száműzetésre ítéli magát. De a rendező minden változástatásban hűséges volt Karen Blixen könyvéhez.

A Nordisk Film produkciós cég azt javasolta, hogy a Babette lakomája című film szereplőgárdája csak dán színészekből álljon a gyártási költségek csökkentése érdekében. Gabriel Axel azonban azt akarta, hogy dán, svéd és francia színészek játsszanak benne a nagyobb hitelesség kedvéért. Axelt a Dán Filmintézet tanácsadója, Claes Kastholm Hansen támogatta, aki egyetértett abban, hogy a stábnak nemzetközi sztárokat kell alkalmaznia. Babette címszerepét eredetileg Catherine Deneuve-nek ajánlották fel. Deneuve-t érdekelte a szerep, de hezitált, mert korábbi színészi kitérői során kritizálták, hogy eltér a szokásos kifinomult női szerepeitől. Míg Deneuve gondolkodott, Axel találkozott Stéphane Audran francia színésznővel. Axel, Claude Chabrol Violette Nozière (1978) és Poulet au vinaigre (Ecetes csirke) (1985) filmjeiből emlékezett a francia színésznőre, Audranra. Amikor Axel megkérdezte Chabrolt (Stéphane volt férjét) Audran alkalmasságáról, Chabrol azt mondta, hogy Audran egy az egyben Babette archetípusa. Axel ekkor odaadta a forgatókönyvet Audrannak, de őszintén elmondta neki, hogy Deneuve is fontolgatja a szerepet, és arra kérte, hogy válaszoljon igennel vagy nemmel neki a következő napon. Audran két órával később felhívta a rendezőt azzal, hogy szívesen vállalja a szerepet. Másnap Deneuve visszautasította Babette szerepét, így Audran kapta meg a főszerepet.

A hétfogásos menü a filmben a következőkből állt:

“Potage à la Tortue” (teknőcleves) Amontillado sherry-vel tálalva

“Blinis Demidoff” (hajdina palacsinta kaviárral és tejföllel) Veuve Cliquot pezsgővel

“Cailles en Sarcophage” (fürj tésztában, libamájjal és szarvasgombás mártással) Clos de Vougeot Pinot Noir-ral

 Endívia saláta

“Savarin au Rhum avec des Figues et Fruit Glacée” (rumos piskóta fügével és kandírozott gyümölccsel) pezsgővel

Különféle sajtok és gyümölcsök Sauternes-sel tálalva

Kávé, Vieux Marc, Grande Champagne konyakkal

részlet a lakomáról: -“Csak az ima után kezdődött a vacsora. A bort a herceg szertartásosan kinyitotta és a poharakba töltötte, a teknőclevest Babette mindenkinek kimérte a tányérjába. A következő fogás a mini palacsinta, ami furcsa átlátszó, hal illatú kis fekete tojással volt töltve. Lorens gyors pillantást vetett az előételre és meglepetéssel a szemében felkiáltott: ”Ah, hát ez kaviár, pezsgővel!” És aztán, ahogy a vendégek kortyolgatni kezdték a szüreti bort, valami különleges illat terjengett az ebédlőben; -“Caille en Sarcophage avec Sauce Perigordine.”-mondta a tábornok. “Ez a kis madár egy remekmű. Az egyik legfinomabb, klasszikus francia étel, amelyet csak Párizs legdrágább éttermeiben szolgálnak fel. Puha fürjecske libamájjal töltve és tésztaburokban sütve.” Egy kis tálban kézzel szedett fekete szarvasgomba díszelgett Franciaország Périgord régiójából. Egy ritka üveg “Clos de Vougeot” kristályserlegekbe öntve maga volt az élvezetek netovábbja!”