Month: május 2018
Bodzavirág rántva
Hozzávalók: 16 db bodzavirág, 15 dkg finomliszt, 2 tojás, 1,5 dl világos sör vagy 3 dl fehérbor, 1 csipet só, 1 liter étolaj a sütéshez, 4 evőkanál porcukor, 2 kávéskanál őrölt fahéj.
Elkészítése: Keressünk, szép, éppen csak kinyílt, rovarmentes, egészséges bodzavirágokat, amelyeket kb. 10 cm-es “nyéllel” szedjünk-vágjunk le az ágakról, és lehetőleg frissen, minél hamarabb használjuk fel. Otthon, -na itt most bajban vagyok, mert egyesek szerint nem szabad megmosni, mert akkor az illatos virágpor lejön róla,- mások szerint viszont gyenge, permetező vízsugár alatt, vagy vízbe merítve le kell öblíteni, majd lerázni róluk a vizet, és tiszta konyharuhával gyengéden szárazra lapogatni.
Ezután a lisztet szitáljuk mélyebb tálba. Válasszuk szét a tojásokat, a sárgájukat keverjük el a liszttel, majd apránként dolgozzuk bele a sört, (vagy bort!) azután fedjük le, és pihentessük 15-30 percet. Verjük a tojásfehérjéket kemény habbá a sóval, majd dolgozzuk bele kanalanként, kíméletesen a masszába. Forrósítsuk fel az olajat nem túl mély, de nagyobb lábosban-serpenyőben (akkor jó, ha 1 csipet beleszórt só vagy 1-2 pötty sörtészta azonnal habosodni kezd benne).
Mártsuk a virágokat egyenként a masszába, éppen csak csepegtessük le, és tegyük a forró olajba. Süssük a virágokat mérsékelt tűzön, fedő nélkül 4-6 percig, aranysárgára. Papírkendőre szedve itassuk le a virágernyőkről az olajat, majd addig is, amíg az összes kisül, rakosgassuk papírkendővel kibélelt, nagyobb tálra (tartsuk melegen).
Keverjük össze a porcukrot és a vaníliát, majd tálaláskor hintsük meg ezzel a virágokat. Lehetőleg azonnal, frissen-ropogósan fogyasszuk. A rántott virágokhoz készíthetünk vanília-, vagy borsodót, de kínálhatjuk bodzaszörppel meglocsolva.
Készíthetünk mascarpone krémes cupcaket is és annak a tetejére helyezve kínálhatjuk a palacsintatésztában sült bodzavirágokat.
A mascarpone krémhez szükséges: 250 gr Mascarpone, fél citrom leve és héja, 125 gr egyéb, mondjuk Philadelphia krémsajt/vagy habbá vert tejszín, porcukor, 2 evőkanál bodzaszörp
Mindent keverjünk össze, verjük fel a tejszínt kemény habbá, ízesítsük a 2 evőkanál bodzaszörppel és citromlével.
Gomba ropogós
Hozzávalók: 25 dkg apró róka vagy szegfűgomba, 5 dkg vaj, só, bors, kakukkfű, fél csésze liszt, 1 tojás, 1 ek olvasztott vaj, fél csésze sör, 1 tojásfehérje, olaj a sütéshez
Elkészítése: A gombákat nagyon apró darabokra vágjuk, és vajban tíz percig pároljuk, majd fűszerezzük. A lisztet tálba szitáljuk, kikeverjük a tojással, az olvasztott vajjal, egy csipet sóval ízesítjük, végül lassan, apránként hozzáöntjük a sört.
Meleg helyen pihentetjük egy órát, azután belekeverjük a gombát és a kemény habbá vert tojáshabot. Forró olajba evőkanállal halmokat szaggatunk és pirosra sütjük. Konyhai törlőpapírra kiszedjük a gomba ropogósokat, és ráolvasztott feta sajttal meg sült-grillezett paradicsommal tálaljuk.
Grillezett paradicsom: A paradicsomokat kettévágjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy csipet cukorral, ráreszelünk egy kevés fokhagymát, majd olíva olajjal meglocsolva grillezzük! Szenzációs!
Burgonya praliné
Hozzávalók: 10 db mini burgonya, 200 gr rockfort vagy gorgonzola sajt, 100 gr krémsajt, mint pl. a Philadelphia, 50 ml tej, friss bazsalikom levél, friss snidling metélő hagyma, petrezselyem
a panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa (Panko japán zsemlemorzsa), olaj a sütéshez
Elkészítése: tegyük fel főni, héjastul a burgonyákat, annyi vízben, amennyi ellepi. Kb. 20 percre. Ne főzzük túl, mert akkor szétesnek és nem tudjuk megtölteni a sajtkrémmel.
Közben készítsük el a tölteléket: tegyük egy mixerbe a kétféle sajtot, adjuk hozzá a tejet és a konyhanövényeket. Amikor kellőképpen krémszerű, tegyük félre.
Pucoljuk meg a burgonyát, azaz szedjük le a héját, majd, amikor kihűltek, vágjuk ketté mindegyiket. Egy kiskanállal szedjük ki a közepüket (a maradék burgonyából kroketteket gyárthatunk). Tegyük a sajtkrémet egy tortakrém nyomóba és nyomjunk sajtrózsákat mindegyik, fél burgonya közepébe. Utána ragasszuk össze a kettévágott burgonyákat.
Panírozzuk be a “pralinékat”, először forgassuk meg a lisztben, majd a felvert tojásokban, végül a zsemlemorzsában. Süssük ki mindegyiket forró olajban. Ketchuppel, majonézzel vagy tejföllel tálaljuk.
A mantovai konyha és Isabella D’Este
Isabella D’Este-Gonzaga (1474. május 9. –1539. február 13.) mantovai őrgrófné, az olasz reneszánsz fejedelem asszonya,-ahogyan hódolói nevezték,-igazi D’Este ivadék volt, ami azt jelentette, hogy kormányzásra alkalmas, okos és nagyravágyó, aki nem tűrte, hogy beszorítsák az asszonyi szerepbe. Ambiciói révén a politika, a művészet, és az udvari élet területén is diadalmaskodott. A férje, Francesco Gonzaga, később legidősebb fia, Federico távollétében Mantova régense lett. Minció folyó part melletti kastélya a reneszánsz nagyjainak találka helye volt, ott fogadta Leonardo Da Vincit, Mantegnát, Ariostot, XII. Lajos francia királyt. Egész életében mindenki az ő szépségét, eszességét csodálta. Öltözködését Olaszországban és a francia udvarban is lemásolták.
A mantovai konyha
Isabella D’Este 1490. február 11-én, 15 éves korában kötött házasságot az 1495-ös fornovói csata győztesével, a rút, de elbűvölő Francesco Gonzagával, akit tiszta szívből szeretett. Az esküvői ceremóniát követő pompás ünnepségre Izabella egy drágakövekkel és arannyal teleaggatott lovon galoppozott végig Ferrara fő utcáin. A szertartás után a Pó folyó kikötőjébe indult a vendégsereg. Ott várt 50 tarkabarkán fellobogózott hajó, a menyasszony, és a szülők meg a testvérek egy pompás, aranyozott gályába szálltak.
A sugárzó szépségű mátka 4 napi hajóút után, 1490. február 15-én érkezett meg Mantovába, hogy még egyszer esküt tegyen. Isabella lassú léptekkel, suhogó selyemruhában haladt át a mantovai Szent Sebestyén templomhajón. A vőlegény Francesco Gonzaga feltűnően gazdag hímzéssel díszített ruhát viselt, melynek jobb ujján értékes smaragd tündökölt. Egy sugárzó, ifjú pár mondta ki a boldogító igent a papi áldás után ebben a sok száz gyertyával megvilágított, virágokkal borított templomban. A szertartást követően 8 napon át báloztak és lakomáztak a vendégek. Állítólag a város lakói emberemlékezet óta nem láttak ennyi pompát. Minden utcasarkon, sikátorban folyt a vigasság, a polgárok együtt örültek az ifjú őrgrófi párral, amely ezzel megkezdte uralkodását Mantovában.
-“Amikor az ünnepség a csúcspontjához közeledett, s a lakomázók már eleget ettek és ittak, megnyíltak az ajtók, a szolgák 200 nagy tálca csemegét hordtak be, melynek minden darabja valamilyen műalkotást ábrázolt. Ezeken az édességeken heteken át dolgoztak a hercegi konyha cukrászai, nagy műgonddal formálták remekeiket, hogy a menyasszonynak meglepetést szerezzenek alkotásaikkal. Távozáskor a vendégek aranyozott cukorkákat kaptak ajándékba.”-
Hát igen, meg kell hagyni, hogy a mantovai konyha mindig maga volt a komplexitás, igaz, hogy a régi időkhöz képest, mára már leegyszerűsödött. Ünnepi alkalmakkor vagy csak egy klasszikus étkezés során azonban mindig egymással harmonizáló, összehangolt, fogásokban dúskálhatunk. Aki egy kicsit is jártas a mantovai konyhában az kitalálja, hogy Isabella esküvőjén mi lehetett a menü. Természetesen a tortelli di zucca és a luccio in salsa, tehát a mantovai mártással készült főtt csuka, ami a mai napig tipikusan mantovai étel, petrezselyem, fokhagyma, szardella és kapribogyó hozzáadásával. Köretként szalonnával grillezett polentát tálalnak hozzá, langyosan. De a korabeli feljegyzésekből kiderül, hogy ettek békát és fokhagymás vajban párolt csigát, párolt lóhúst, az édesvízi halakról vagy a risottokról nem is beszélve. Aztán ne feledkezzünk meg a fürjekről, gyöngytyúkokról, se a szőlőmustból készült pudingokról. A bor részletes elemzésével viszont nem kell foglalkoznunk, mert Mantova domboldalai sohasem voltak alkalmasak jó minőségű borok termelésére. Ami viszont érdekes, hogy mennyiféle mantovai kenyér létezett (Ferrara és Cremona is átvette a kiváló minőségű kenyér készítés mantovai hagyományait, a mai napig az ő pékjeik által feltalált formákat őrzik). Vegyünk néhányat sorra: a népi ízek találkoznak pl. a schiacciatinában, amely helyettesítette a brióst és a különböző, modern sós rágcsákat. A schiacciata viszont átmenet a schiacciatina és a zsömle között. Mind a schiacciatina, mind a schiacciata magukban a legélvezetesebbek. Mantovában bárhová beülünk enni, azonnal az asztalra teszik, és vagy capuccinót vagy egy jó pohár bort kínálnak hozzá. Népszerű még a grepole is, ami szintén egy kenyérfajta, csak sonkával, olívabogyóval, hagymával gazdagított változata. Ez a ropogós kenyér, nagyon illatos, általában négyzet vagy téglalap alakú. Nem szabad összetéveszteni a focaccia-val (mert azt az olaj tartja össze). Aztán Gonzaga őrgróf kora óta ismert a schizzada, amit a parasztok a földeken, munka közötti szüneteikben ropogtattak. Ma a schizzada is iparilag előállított, kis papírzacskókba csomagolva kapható a boltokban, pékségekben.
A mai mantovai vendéglőkben előételként számos esetben könnyű levest kínálnak, amit valamilyen tészta étel követ, hallal. Pl a luccio di salsa, polentával és a gras pista nevű pesztóval (bazsalikom, fenyőmag, petrezselyem, régen zsír, ma olíva olajjal és fokhagyma hozzáadásával készül). Ami érdekes, hogy ezek a klasszikus, Francesco Gonzaga őrgróf által kedvelt falatok az ún. antipastik ősei (Capon a’ la Stefani, ami sózott, hagymás, ecettel tartósított hal). A tészta, Mantovában lenézett, maximum polenta formájában kerül a tányérra, általában stracotto vagy szalámi, szalonna kíséretében, gorgonzola, vagy más, kevésbé hagyományos előételekkel együtt, mint a baccala (sózott tőkehal, vagy grillezett sertés, stb.). Ünnepnapokon két második fogás van: az első, főtt húsokból áll, pl. húslevesből és a benne főtt belsőségekből, mint a nyelv, a borjú feje, majd jöhet a csirke, fürj, különösen a kacsa. A mantovai menük általában sajtokkal (Grana Padano vagy egyéb sajtokkal) és a hagyományos desszerttel, többnyire házi készítésű süteményekkel fejeződnek be. Nincs tökéletes ebéd vagy vacsora, már a feltálalása előtt mámorítóan édes illatú tiramisù nélkül. Hozzá elmaradhatatlan a szintén házi készítésű Nocino-a dió likőr,-emésztés elősegítőként.
Búcsúzzunk stílusosan Izabellától és Francescótól egy morzsa tortával, a Sbrisalona (mandulás-citromos) süteménnyel, mely egyszerűségében tökéletesen magába foglalja a mantovai illatok, ízek egyensúlyát. A recept eredete egészen a k.sz. 600-as évekre nyúlik vissza, tehát még jóval a Gonzagák előtti időkből való. Kezdetben a szegények eledele volt,-ezt majd az összetevőkből is látni fogjuk,-mert 3 dolog fontos a liszt, a zsír és a mogyoró. A receptet az évszázadok során persze tovább finomították. A torta legfőbb jellemzője, hogy könnyen morzsolódik, innen az elnevezés, brisa, ami azt jelenti, hogy morzsa. Veneto-ban Rosegotta vagy Fregolotta néven árusítják.
A recept karakterét a fehér liszt, és a sárga, kukoricaliszt, meg a cukor egyenlő aránya adja meg. A múlt században emiatt a három csésze tortaként emlegették.
Az összetevőkben a mogyorót csak durván össze kell törni, mert a lényeg, hogy maradjon minden eredeti konzisztenciájú. Ami a süteményre jellemző, hogy nem vágható szeletekre, hanem kézzel kell törni. Mivel száraz, célszerű likőrrel-borral leöntve fogyasztani, (pl Grappa, Malvasia, Santo, Passito di Pantelleria). Sokáig eláll.
Hozzávalók: 200 gr liszt, 200 gr sárga liszt, 1 kk sütőpor, 180 gr cukor, 200 gr mandula, 100 gr vaj, 100 gr zsír, 2 tojás, 1 citrom, vanília, vaj, só
vagy 2. verzió, 4 személyre: 2 tojás, 1 narancs, 10 dkg liszt, 10 dkg porrá durvára tördelt mandula, 10 dkg porcukor, 1 kk sütőpor
A 2 tojássárgáját tegyük egy üstbe, adjuk hozzá a porcukrot, s keverjük habosra. Ekkor öntsük hozzá a narancs levét, adjuk hozzá a mandulát, meg a lisztet. Végül keverjük hozzá a 2 tojás fehérjéből vert habot és a sütőport. Vajjal bedörzsölt, lisztezett tortaformába tesszük és mérsékelt lángon, 30-40 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Olaszország, Maria Callas és a diéta
Maria Callas 1947. június 27-én érkezett New Yorkból Veronába, Giovanni Zenatello, a veronai Arena Opera Fesztivál impresszáriójának a meghívására, hogy részt vegyen a zenei napokon. A még teljesen ismeretlen énekesnő, az Accademia nevű szerény, kis hotelben szállt meg (ma luxus hotel), később a Pedavena vendéglőben vacsorázott, szemben az amfiteátrummal. Kéthónapos megfeszített munka után aztán 1947. augusztus 6-án debütált az olasz operakedvelő közönség előtt, az Arénában, Amilcare Ponchialli: Gioconda operájának a címszerepében, Tullio Serafin vezénylete alatt. Elsöprő sikert aratott. Fantasztikus énekhangjára minden zenei szakember felfigyelt, mert érezték, hogy határtalan lehetőségek rejlenek benne, ugyanakkor egyes kritikusok már ekkor rámutattak fő hibáira: a regiszterek közötti törésekre. Két évvel és sok-sok hangképzés óra után, 1949-ben Callas bemutatkozása a La Fenicében már igazi diadal volt, nemcsak Olaszországban, de Európa-szerte, sőt Amerikában is. Ezúttal Bellini: Puritánok című operájában csillogtatta meg igazi tehetségét a bel canto terén, sikerült visszaadnia Bellini legnehezebb kromatikus meneteinek virtuozitását és zenei értékeit. Elvira szerepével Callas nemcsak beírta a nevét az opera irodalomba, de egyben fordulópont/áttörés lett az életében. A fesztivált követően ismerkedett meg életének két meghatározó férfiával: Giovanni Battista Meneghinivel és a nagy karmesterrel, Tullio Serafinnel. Mindkettő egyengette a pályáját, közösen teremtették meg Callast, a dívát. Meneghini, ráadásul a férje lett. Pedig a jó családból való, vagyonos nagyiparos, megrögzött agglegény volt, aki pénzének javát a veronai építőiparból szerezte. Már első találkozásuk alkalmával beleszeretett Mariába, aki viszonozta kedvességét. Valószínű azonban, hogy Callas csak egy erőskezű férfira vágyott, de részéről nem volt az az elsöprő szerelem.
A sorsdöntő veronai találkozás után Callasék hivatalosan csak 1949-ben keltek egybe, a veronai Filippini templom kis kápolnájában. A kapcsolatot mind Meneghini anyja, mind a Kalogerópoulouszok (Callas családneve) ellenezték, hiszen a férfi akár apja is lehetett volna Mariának. A házasságkötés után Meneghini azonnal felszámolta veronai vállalkozásait, mert Maria Callas ügynöke és korrepetitora lett. Ettől kezdve ő döntött a vállalt szerepekről és a fellépti díjakról is, amelyeket minden előadás után egyre magasabbra srófolt fel. Callas ennek köszönhetően 1950-ben a milánói Scalában Verdi: A szicíliai vecsernye című operájában aratott újabb diadalt. Karrierjének legsikeresebb időszaka az 1954 és 1959 közötti évekre tehető, amikor –elsősorban Luchino Visconti és Franco Zefirelli, nagy olasz rendezőknek köszönhetően-a milánói Scala első számú énekesnője lett.
A boldog idők Menenghinivel, Maria Callas Zevioban
Amikor, Maria Callas nem turnézott, akkor a férje, zevioi kastélyában lakott. Zevio, (Veronától 14 kmre) csendes, nyugodt hely volt. A díva sokszor a kastély kertjében gyakorolt a közeli lakók nagy örömére, akik órákig hallgatták énekét a fal másik oldalán. Itt Callas az éneklés mellett másik kedvenc szenvedélyének, a főzésnek hódolt, de mivel állandó súlyfelesleggel küzdött (108 kg volt), ezért áttért az olasz konyhára. Kedvelt ételei voltak: a pearà, a risotto al tastasal, és a pastissada. Azért néha bűnözött, amikor a férjével betért a Santa Toscana téren lévő bar Sportba és a bar Commercioba.
Maria Callas Sirmionében
Minden évben nyáron, Maria Callas és Giovanni Battista Meneghini pár hetet Sirmionében töltött. Callas 1952-ben járt először a Garda tavi üdülő paradicsomban. A helyi emberek szerint egyszerű, kedves teremtés volt. Gyakran beült egy aperitivóra a Caffé Grand Italia-ba. A sirmionei boldog időknek és a Meneghinivel való kiegyensúlyozott házaséletnek, mint a görög drámákban, azonban egy londoni fellépés vetett véget.
Callas 1959. áprilisában a Covent Gardenben vendégszerepelt. Itt egy díszvacsorán ismerkedett meg Arisztotelisz Onászisszal és feleségével, Tínával (Athinával). Onászisz hajómágnás volt és egyben a leggazdagabb görög a világon. Nagyvonalúságával és fényűzésével elkápráztatta Callast, aki halálosan beleszeretett az őszülő halántékú férfiba. Ez volt a kezdete tragikus szerelmi kapcsolatának és testi, lelki hanyatlásának. Onászisz egy földközi-tengeri jacht-körútra hívta meg Callast és a férjét, amelyen többek közt Winston Churchill és Greta Garbo is részt vett. Csatlakozott hozzájuk Carl Foreman producer. Callas bolondulásig beleszeretett Onásziszba: ezt a rajongást a sajtó többször meg is szellőztette, és a görög „rabszolganőjeként” emlegették az énekesnőt. Onaszisz azonban nagyobb halra vágyott, így hiába éltek mindketten Párizsban, a férfi mégsem költözött egy fedél alá Callasszal: pedig házaik közel voltak egymástól. Onászisz üzlettársa is volt Callasnak, hiszen az énekesnő pénzét jövedelmező vállalkozásokba fektette. Callasz elvált, ennek ellenére kapcsolatuknak 1968 őszén vége lett, mert Onászisz feleségül vette a meggyilkolt, amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt. Onászisz magántitkára azonban arról számolt be, hogy noha Onászisz feleségül vette a Kennedy özvegyet, többször is találkozott Párizsban az énekesnővel. Közeli barátaik beszámolói szerint a házasságkötéshez a Kennedy özvegy ragaszkodott, aki nem akart titkos kapcsolatban élni a mágnással, nehogy magára haragítsa gyermekeit.
Maria Callas egyedül maradt. Válása után soha többet nem tért vissza Sirmionébe, de mindig emlegette, hogy mennyire hiányzik neki a Garda tó hangulata. Villája a Piazza Carduccin található, a város történelmi negyedében. Meg lehet csodálni a 18. századi, sárga épületet, ahol legszebb éveit töltötte (napjainkban kongresszusok, és egyéb eseményeknek ad otthont, 400 négyzetméter kiállítási területével, 100 férőhelyes vendégházával) 
A szenvedélyes receptgyűjtő Callas
Amikor 1954. április 12-én a Don Carlos Erzsébetjeként Callas színre lépett, már egy teljesen más nő volt. Kevesebb, mint két év alatt 108 kilóról, hatvanötre fogyott. A végső lökést az adta meg neki, amikor Luchino Visconti közölte Callasszal, hogy ha együtt akar dolgozni vele, akkor adjon le 30 kilót. Mindezt azokban az időkben, amikor teljesen normális volt, ha egy operaénekes túlsúlyos volt. Callas 40 kg-ot fogyott 1 év alatt majd még 8 kg-ot fél év múlva. Ezt a jelentős változást a sajtó azonnal észrevette, és különböző elméletek jelentek meg a módszeréről, melyek között a legfurább az volt, hogy Callas galandférget nyelt. A féreg teoriát Bruno Tosi, a nemzetközi Maria Callas Egyesület elnöke azzal cáfolta meg, hogy a férgek valószínűleg, mivel Callas szerette a nyers húst, azzal kerültek a gyomrába. Egy római tésztagyár meg azt állította, hogy a művésznő az ő termékeinek köszönhetően fogyott le, mire Callas beperelte a céget, azzal az érvvel, hogy soha nem evett tésztafélét. Az igazság az, hogy a súlycsökkenés igazi oka az akkoriban divatos jódos étrend volt. Ennek vetette alá magát Callas is, ami mellesleg veszélyes volt, mivel befolyásolta a központi idegrendszert és megváltoztatta az anyagcserét, de “Callasból egy gyönyörű hattyú lett”.-állította Bruno Tosi. Ettől kezdve Callas kerülte a szénhidrátot viszont továbbra is fogyasztotta a nyers, véres marhahúst meg a tartárbifszteket. De Maria Callasnak nemcsak a súlya változott meg, hanem a megjelenése is: befesttette a haját, és Chicagóból már hamvas szőkén tért vissza Milánóba. Ruhatárát is radikálisan lecserélte, amiben nagy segítségére volt a milánói divattervező, Biki asszony (Elvira Leonardi Bouyeure), aki az 1952-53-as évad jelmezeit is megtervezte számára.
A diéta azonban szörnyű teher volt az ínyenc szopránénekesnő számára. Újonnan közzétett személyes leveleiből derült ki, hogy milyen gyötrelmes harcot vívott élete hátralevő részében, hogy megőrizze elért testsúlyát. Ekkor vált szokásává, hogyha már nem ehetett, legalább kedvenc ételeit lejegyezze. Bárhol járt a világban a híres szakácsoktól lopott/ellesett recepteket, papírfecnikre vagy szalvétára írta, majd a táskájába rejtette. De ezek mind olyan ételek voltak, amikbe csak épp belekóstolt. Pedig imádott enni, különösen süteményeket, pudingokat, mégis többnyire sztéken és salátán élt, ezt a Callas szakértő Bruno Tositól tudjuk ismét, akinek engedélyezték, hogy a Díva kézzel írt receptjeit közzé tehesse, először Olaszországban. “Kiadni a receptjeit hatalmas öröm volt a számomra, annál is inkább, mert ő ritkán engedte meg magának azt a luxust, hogy jóízűen végigegye azokat”.
A görög hajómágnás, Arisztotelész Onassisszal való kapcsolata alatt is recepteket gyűjtött. Kedvence volt a paradicsomos omlett, borjú, orientál módra, besamel mártással, kapribogyós, mustár mártással, csokis fánk, egy sütemény, amit Callas az Én Tortámnak nevezett (mázsányi cukormennyiség kell hozzá) stb. Az összegyűjtött receptjeit Callas a személyes szakácsának adta oda, aki a Callas vacsorákra ezeket készítette el. Míg a vendégei élvezkedtek, Callas csak néhány morzsányit evett a finomságokból. Ritkán ivott bort, de szerette a pezsgőt, mert azt hitte, hogy abban kevesebb a kalória. Callas, a diéta ellenére, 1977-ben, 53 évesen halt meg Párizsban, szívroham következtében. (Onászisz 1975-ben halt meg, két évvel Callas előtt). Olaszországban, azonban 41 évvel a halála után is szeretettel emlékeznek rá. A velencei Arénában minden évben tisztelegnek az emléke előtt, nemrég a ponte della Fenice hídat, Maria Callas-ra keresztelték át. Sirmionében parkot, utcát és vendéglőt neveztek el róla (Sirmione római kori fürdőjében szintén ki vannak állítva Callas ruhái).
A Maria Callas Alapítvány Zevióban, a régi városházán múzeumot rendezett be a La Divinának. A kiállítás Giancarlo Tanzi, Maria Callas nagy rajongójának 40 éven keresztül gyűjtött több, mint 1000 fotójából, lemezek, újságcikkek ruháiból, ékszereiből, az operákban viselt jelmezeiből állnak. 2007. decemberében nyitották meg a nagyközönség előtt egy nemzetközi esemény keretén belül.
A Hölgy csókja
A Baci di dama, a Hölgy Csókja nevű olasz aprósütemény, nem más, mint két, vajas-mogyorós keksz csokikrémmel összeragasztva A kekszet a formája után nevezték el, ami csókos ajakra hasonlít. Tökéletes aprósütemény, délután egy csésze teával vagy kávéval, az az olvad-a-szájban típusú, ezért a függőség garantált!
A Baci di dama amúgy Olaszország északnyugati részének, Piemontnak a kedvelt édessége. Piemont, a legnagyobb mogyorótermő régiója Olaszországnak, valószínűleg ezért ilyen népszerűek errefelé a csokival és mogyoróval készült sütemények, de a vidéket egyéb finomságai miatt is érdemes felkeresni, mint pl. a méregdrága, fehér szarvasgomba, kiváló borai (Barolo, Barbera, Moscato d ‘Asti, Asti Spumante) miatt.
Hozzávalók: 125 gr mogyoró, 125 gr cukor, 1⁄2 ek só, 125 gr kukorica liszt, 125 gr vaj, és tej, 2 tojás fehérje, 125 gr fondant felolvasztott tejcsoki ( mogyoróliszt helyett mandula lisztet is lehet használni), 125 gr kandírozott, szárított gyümölcsöt, Piemontban narancsot adnak hozzá
Elkészítése: Melegítsük elő a sütőt 325°-170 fokra. Öntsük a mogyorót egy robotgépbe, adjuk hozzá a ½ kiskanál sót, a cukrot, a vajat és dolgozzuk össze. Öntsük egy mély üvegtálba, adjuk hozzá a kukoricalisztet; dolgozzuk össze, majd tegyük félre.
Egy másik edényben verjük fel a tojásfehérjéket kemény habbá. Adjuk hozzá a mogyorós keverékhez. Töltsük be a kézzel is jól kidolgozott tésztát egy krémnyomó zsákba és formáljunk (a ⅜-ossal) golyókat, majd rendezzük el a zsírpapírral kibélelt tepsin.
Süssük aranybarnára 160-170 fokon kb. 30 perc alatt.
Olvasszuk fel a csokoládét gőz fölött egy lábosban. Tartsuk melegen a csokit. A kekszek lapos/alsó felét mártsuk bele a folyékony csokoládéba; kettőt ragasszunk össze, mintegy szendvicset. Várjuk meg, hogy a csoki megszilárduljon (kb. 5 perc alatt) a kekszek között. Sokáig eláll!
Jó tanácsok: Ha a tészta nem áll össze, adjunk hozzá hideg tejet. Nagyon fontos, hogy a tésztát egy órán át hideg helyen tartsuk vagy még jobb, ha egy éjszakára a hűtőben tároljuk, és csak egy órával a sütés előtt vesszük ki a hűtőből. Ha ezeket a lépéseket betartjuk, garantáltan finom kekszet kapunk.
Még egy dolog, ha a kekszek szétterülnek, szétfolynak a tepsin, az általában azért történik, mert az alapanyagok nincsenek megfelelően összegyúrva, vagy túl sok vajat adtunk hozzá. Addig kell gyúrni a tésztát, amíg a vaj egyenletesen el nem oszlik.
Olasz citromtorta
Ez a klasszikus, toszkán édesség, a Torta della Nonna az egyik legnépszerűbb desszert Olaszországban. A sikere valószínűleg az egyszerűségében rejlik, mivel mindössze két linzerszerű tortalapból áll, ami egy krémes citrom illatú és aromájú pudinggal van megtöltve és ropogós fenyőmaggal van kidíszítve, porcukorral beszórva.
A torta annyira tökéletes, hogy egyszerűen nincs más variánsa. Kőbe vésett receptjétől eltérni tehát súlyos bűnnek számít. A torta neve Torta della Nonna-Nagymama süteménye azonban megtévesztő, ugyanis ez a süti nem valaha élt háziasszonyok kitalációja, akik mondjuk a Chianti hegység dombjain összedugták a fejüket, hogy mit is süssenek hétvégére, hanem valószínűleg egy étterem konyhájából indult hódító útjára. A torta származása egyébként a mai napig vita tárgyát képezi Arezzo és Firenze tartományok között, mert mindkettő a sajátjának tartja. A leginkább akkreditált változat szerint egy Florentinban élő séf, Guido Samorini készítette el először ezt a tortát a San Lorenzo étteremben, ahol azzal a céllal csempészte az étlapra, mert az unalmasnak talált menüt ezzel a desszerttel akarta feldobni. Nos jó ötlet volt, mert a Nagyi tortája azonnal bomba siker lett, akkora, hogy soha többet nem került le az étlapról. Ennek az aranyos történetnek azonban ellentmond az a tény, hogy a cukrászsütemény, a puding és a fenyőmagvak kombinációjával már az 1800-as évek vége óta ismert, tehát jóval Samorini séf szenzációs torta kreációja előtt. Ezt meg egy Artusi nevű úriember állítja, aki az 1800-as évek végén kóstolta meg a Nagyi tortáját a félszigeten járva. Artusi azonban csak a vanília puding ízt ismerte fel benne, míg a klasszikus Torta della Nonna töltelékében nagyon fontos szerepe van a citromnak. A fenyőmagvakról meg nem tudta, hogy sütés előtt alaposan át kell öblíteni hideg vízben! Íme az eredeti olasz recept:
Hozzávalók a tésztához: 300g liszt, 1 ek sütőpor, 130g cukor, 150g vaj, 1 nagy tojás, plusz 1 sárgája, 1 citrom héja
A töltelékhez: 5 db tojás sárgája, 100g cukor, 30g liszt, 600 ml teljes tej, 1citrom leve+héja, 1/2 vanília rúd húsa kikaparva
A díszítéshez: 80g fenyőmag, porcukor
Elkészítése: Kezdjük a tésztával. Keverjük össze a lisztet, sütőport, cukrot egy nagy tálban, majd adjuk hozzá a vajat meg a lisztet. Dolgozzuk az ujjunkkal össze az egészet, amíg egy durva, omlós tésztát nem kapunk. Adjuk hozzá az 1 tojást, meg az extra sárgáját, a reszelt citromot, és gyúrjuk újra össze, amíg a tészta jól össze nem áll. Amikor kész csomagoljuk be nejlon fóliába, és tegyük a hűtőbe 1 órára.
Közben főzzük meg a pudingot. Egy közepes üveg tálban keverjük össze a tojássárgáját a fele cukorral. Ezután lassan adjuk hozzá a lisztet. Öntsünk hozzá 60 ml tejet, és habverővel dolgozzuk simává a krémet, majd tegyük félre.
Öntsük a maradék tejet (kb fél liter) egy másik lábosba, adjuk hozzá a maradék cukrot, a citromhéjat, és a rúdból kikapart vanília magokat. Tegyük fel főni a platnira (alacsony hőmérsékleten). Amikor a puding egyet rottyan, vegyük le a tűzről, vegyük ki belőle a citrom héjat, dobjuk ki és öntsük a másik, még forró tejet hozzá vékony sugárban, állandóan verve.
Helyezzük vissza a pudingot a rezsóra, és állítsuk alacsony hőfokra. Addig főzzük, amíg sűrű, fényes krémet nem kapunk, (ezt úgy érjük el, ha állandóan keverjük). Vigyázat, nem szabad felforralni! Amikor a puding besűrűsödött, vegyük le a platniról és öntsük egy üvegtálba. Tegyük jégágyra, hogy a krém gyorsabban kihűljön. Végül fedjük le nejlonfóliával, hogy megakadályozzuk a bőrösödés kialakulását, és hagyjuk kihűlni szobahőmérsékleten.
Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra vagy gázjelre 4-re. Kenjük be a tortaformát vajjal és szórjuk be liszttel (26 cm-es). Vegyük ki az összegyúrt tésztát a hűtőből, és osszuk 2 darabra. Nyújtsuk ki a tésztát és a nagyobb darabot, amely elég nagy ahhoz, hogy befedje a sütőformánk alját és oldalát, nyomkodjuk ujjbeggyel a forma felületéhez. Vágjuk le a maradékot. Szurkáljuk meg a tészta felületét villával. Öntsük rá a hűtött pudingkrémet, és fedjük be a tetejét a másik kinyújtott tésztalappal. Vágjuk le a felesleges tészta mennyiséget, amiből csinálhatunk egy csíkot és ezzel tudjuk összecsíptetni a torta felső és az alsó széleit. Szórjuk rá a torta tetejére az előzőleg vízbe áztatott, még nedves fenyőmagokat és óvatosan nyomkodjuk bele a tésztába.
Süssük a tortánkat 45 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz. A citromtortát hagyjuk a sütőben teljesen kihűlni, mielőtt porcukorral megszórva tálalnánk.
Xilvia 