Olaszország, Maria Callas és a diéta

Posted on Updated on

Maria Callas 1947. június 27-én érkezett New Yorkból Veronába, Giovanni Zenatello, a veronai Arena Opera Fesztivál impresszáriójának a meghívására, hogy részt vegyen a zenei napokon. A még teljesen ismeretlen énekesnő, az Accademia nevű szerény, kis hotelben szállt meg (ma luxus hotel), később a Pedavena vendéglőben vacsorázott, szemben az amfiteátrummal. Kéthónapos megfeszített munka után aztán 1947. augusztus 6-án debütált az olasz operakedvelő közönség előtt, az Arénában, Amilcare Ponchialli: Gioconda operájának a címszerepében, Tullio Serafin vezénylete alatt. Elsöprő sikert aratott. Fantasztikus énekhangjára minden zenei szakember felfigyelt, mert érezték, hogy határtalan lehetőségek rejlenek benne, ugyanakkor egyes kritikusok már ekkor rámutattak fő hibáira: a regiszterek közötti törésekre. Két évvel és sok-sok hangképzés óra után, 1949-ben Callas bemutatkozása a La Fenicében már igazi diadal volt, nemcsak Olaszországban, de Európa-szerte, sőt Amerikában is. Ezúttal Bellini: Puritánok című operájában csillogtatta meg Callas igazi tehetségét a bel canto terén, sikerült visszaadnia Bellini legnehezebb kromatikus meneteinek virtuozitását és zenei értékeit. Elvira szerepével Callas nemcsak beírta a nevét az opera irodalomba, de egyben fordulópont/áttörés lett az életében. A fesztivált követően ismerkedett meg életének két meghatározó férfijával: Giovanni Battista Meneghinivel és a nagy karmesterrel, Tullio Serafinnel. Mindkettő egyengette az énekesnő pályáját, közösen teremtették meg Callast, a dívát. Meneghini, ráadásul a férje lett. Pedig a jó családból való vagyonos nagyiparos, megrögzött agglegény volt, aki pénzének javát a veronai építőiparból szerezte. Már első találkozásuk alkalmával beleszeretett Mariába, aki viszonozta kedvességét. Valószínű azonban, hogy Callas csak egy erőskezű férfira vágyott, emiatt fogadta el az udvarlását, de részéről nem volt az az elsöprő szerelem.

A sorsdöntő veronai találkozás után Callasék hivatalosan csak 1949-ben házasodtak össze, a veronai Filippini templom kis kápolnájában. A kapcsolatot mind Meneghini anyja, mind a Kalogerópoulouszok (Callas családneve) ellenezték, hiszen a férfi akár apja is lehetett volna Mariának. A házasságkötés után Meneghini azonnal felszámolta veronai vállalkozásait, mert Maria Callas ügynöke és korrepetitora lett. Ettől kezdve ő döntött a vállalt szerepekről és a fellépti díjakról is, amelyeket minden előadás után egyre magasabbra emelt. Callas ennek köszönhetően 1950-ben a milánói Scalában Verdi: A szicíliai vecsernye című operájában aratott újabb diadalt. Karrierjének legsikeresebb időszaka az 1954 és 1959 közötti évekre tehető, amikor –elsősorban Luchino Visconti és Franco Zefirelli, nagy olasz rendezőknek köszönhetően-a milánói Scala első számú énekesnője volt.

A boldog idők Menenghinivel, Maria Callas Zevioban

Amikor, Maria Callas nem turnézott, akkor a férje, zevioi kastélyában lakott. Zevio, (Veronától 14 kmre) csendes, nyugodt hely volt. A díva sokszor a kastély kertjében gyakorolt a közeli lakók nagy örömére, akik órákig hallgatták énekét a fal másik oldalán. Itt Callas az éneklés mellett másik kedvenc szenvedélyének, a főzésnek élt, de mivel állandó súlyfelesleggel küzdött (108 kg volt), ezért áttért az olasz konyhára. Kedvelt ételei voltak: a pearà, a risotto al tastasal, és a pastissada. Azért néha bűnözött, amikor a férjével betért a Santa Toscana téren lévő bar Sportba és a bar Commercioba.

Maria Callas Sirmionében

Minden évben nyáron, Maria Callas és Giovanni Battista Meneghini pár hetet Sirmionében töltött. Callas 1952-ben járt először a Garda tavi üdülő paradicsomban. A helyi emberek szerint egyszerű, kedves teremtés volt. Gyakran beült egy aperitivóra a Caffé Grand Italia-ba. A sirmionei boldog időknek és a Meneghinivel való kiegyensúlyozott házaséletnek, mint a görög drámákban, azonban egy londoni fellépés vetett véget.

Callas 1959. áprilisában a Covent Gardenben vendégszerepelt. Itt egy díszvacsorán ismerkedett meg Arisztotelisz Onászisszal és feleségével, Tínával (Athinával). Onászisz hajómágnás volt és egyben a leggazdagabb görög a világon. Nagyvonalúságával és fényűzésével elkápráztatta Callast, aki halálosan beleszeretett az őszülő halántékú férfiba. Ez volt a kezdete tragikus szerelmi kapcsolatának és testi, lelki hanyatlásának. Onászisz egy földközi-tengeri jacht-körútra hívta meg Callast és férjét, amelyen többek közt Winston Churchill és Greta Garbo is részt vett. Csatlakozott hozzájuk Carl Foreman producer. Callas bolondulásig szerelmes volt Onásziszba: ezt a rajongást a sajtó többször meg is szellőztette, és a görög „rabszolganőjeként” emlegették az énekesnőt. Onaszisz azonban nagyobb halra vágyott, így hiába éltek mindketten Párizsban, a férfi mégsem költözött egy fedél alá Callasszal: pedig házaik nem messze voltak egymástól. Onászisz üzlettársa is volt Callasnak, hiszen az énekesnő pénzét jövedelmező vállalkozásokba fektette. Callasz elvált, ennek ellenére kapcsolatuknak 1968 őszén vége lett, mert Onászisz elhagyta és feleségül vette a meggyilkolt, amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt. Onászisz magántitkára azonban arról számolt be, hogy noha Onászisz feleségül vette a Kennedy özvegyet, többször is találkozott Párizsban az énekesnővel. Közeli barátaik beszámolói szerint a házasságkötéshez a Kennedy özvegy ragaszkodott, aki nem akart titkos kapcsolatban élni a mágnással, nehogy magára haragítsa gyermekeit.

Maria Callas egyedül maradt. Válása után soha többet nem tért vissza Sirmionébe, de mindig emlegette, hogy mennyire hiányzik neki a Garda tó hangulata, atmoszférája. Villája a Piazza Carduccin található, a város történelmi negyedében. Meg lehet csodálni a 18. századi, sárga épületet, ahol legszebb éveit töltötte (napjainkban kongresszusok, és egyéb eseményeknek ad otthont, 400 négyzetméter kiállítási területével, 100 férőhelyes vendégházával) P1150616.JPG

A szenvedélyes receptgyűjtő Callas

Amikor 1954. április 12-én a Don Carlos Erzsébetjeként Callas színre lépett, már egy teljesen más nő volt. Kevesebb, mint két év alatt 108 kilóról, hatvanötre fogyott. A végső lökést az adta meg neki, amikor Luchino Visconti közölte Callasszal, hogy ha együtt akar  dolgozni vele, akkor adjon le 30 kilót. Mindezt azokban az időkben, amikor teljesen normális volt, ha egy operaénekes túlsúlyos volt. Callas 40 kg-ot fogyott 1 év alatt majd még 8 kg-ot fél év múlva. Ezt a jelentős változást a sajtó azonnal észrevette, és különböző elméletek jelentek meg a módszeréről, melyek között a legfurább az volt, hogy  Callas galandférget nyelt. A féreg teoriát Bruno Tosi, a nemzetközi Maria Callas Egyesület elnöke azzal cáfolta meg, hogy a férgek valószínűleg, mivel Callas szerette a nyers húst, azzal kerültek a gyomrába. Egy római tésztagyár meg azt állította, hogy a művésznő az ő termékeinek köszönhetően fogyott le, mire Callas beperelte a céget, azzal az érvvel, hogy soha nem evett tésztafélét. Az igazság az, hogy a súlycsökkenés igazi oka az akkoriban divatos jódos étrend volt. Ennek vetette alá magát Callas is, ami mellesleg egy veszélyes kezelés volt, mivel befolyásolta a központi idegrendszert és megváltoztatta az anyagcserét, de “Callasból egy gyönyörű hattyú lett”.-mondta Bruno Tosi. Ettől kezdve Callas kerülte a szénhidrátot viszont továbbra is fogyasztotta a nyers, véres marhahúst meg a tartárbifszteket. De Maria Callasnak nemcsak a súlya változott meg, hanem a megjelenése is: befesttette a haját, és Chicagóból már hamvas szőkén tért vissza Milánóba. Ruhatárát is radikálisan kicserélte, amiben nagy segítségére volt a milánói divattervező, Biki asszony (Elvira Leonardi Bouyeure), aki az 1952-53-as évad jelmezeit is megtervezte számára.

A diéta azonban szörnyű teher volt az ételimádó szopránénekesnő számára. Újonnan közzétett személyes leveleiből derült ki, hogy milyen gyötrelmes harcot vívott élete hátralevő részében, hogy megőrizze elért testsúlyát. Ekkor vált szokásává, hogyha már nem ehetett, legalább kedvenc ételeit lejegyezze. Bárhol járt, utazott a világban a híres szakácsoktól lopott/ellesett recepteket, papírfecnikre vagy szalvétára írta, majd a táskájába rejtette. De ezek mind olyan ételek voltak, amikbe csak épp belekóstolt. Pedig imádott enni, különösen süteményeket, pudingokat, mégis többnyire sztéken és salátán élt, ezt a Callas szakértő Bruno Tositól tudjuk ismét, akinek engedélyezték, hogy a Díva kézzel írt receptjeit közzé tehesse, először Olaszországban. “Kiadni a receptjeit hatalmas öröm volt a számomra, annál is inkább, mert ő ritkán engedte meg magának azt a luxust, hogy jóízűen végigegye azokat”.P1140942

A görög hajómágnás, Arisztotelész Onassisszal való kapcsolata alatt  is recepteket gyűjtött. Kedvence volt a paradicsomos omlett, borjú, oriental módra, besamel mártással, kapribogyós, mustár mártással, csokis fánk, egy sütemény, amit Callas az Én Tortámnak nevezett (mázsányi cukormennyiség kell hozzá) stb. Az összegyűjtött receptjeit Callas a személyes szakácsának adta oda, aki a Callas vacsorákra ezeket készítette el. Míg a vendégei élvezkedtek, Callas csak néhány morzsányit evett a finomságokból. Ritkán ivott bort, de szerette a pezsgőt, mert azt hitte, hogy abban kevesebb a kalória. Callas, a diéta ellenére, 1977-ben, 53 évesen halt meg Párizsban, szívroham  következtében. (Onászisz 1975-ben halt meg, két évvel Callas előtt). Összetört szívvel, mert Onassis végleg elhagyta. Olaszországban, azonban 41 évvel a halála után is szeretettel emlékeznek rá. A velencei Arénában minden évben tisztelegnek az emléke előtt, nemrég a ponte della Fenice hídat, Maria Callas-ra keresztelték át. Sirmionében parkot, utcát és vendéglőt neveztek el róla (Sirmione római kori fürdőjében szintén ki vannak állítva Callas ruhái).

A Maria Callas Alapítvány Zevióban, a régi városházán múzeumot rendezett be a La Divinának. A kiállítás Giancarlo Tanzi, Maria Callas nagy rajongójának 40 éven keresztül gyűjtött több, mint 1000 fotójából, lemezek, újságcikkek ruháiból, ékszereiből, az operákban viselt jelmezeiből állnak. 2007. decemberében nyitották meg a nagyközönség előtt egy nemzetközi esemény keretén belül.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s