Szent Márton libája

Posted on Updated on

st martin 049Tegnap Martinsrieden (Mártonmocsarason), egy München külvárosában lévő kis faluban ünnepeltük meg Szent Márton napját. Kisgyerekes családok lampionokkal a kezükben érkeztek az első ízben megrendezett eseményre. A felvonulás (Martinsumzüge or Laternenumzüge) 4 órakor vette kezdetét, a helyi Szent Martin nevű templom plébánosának, Dr Friedemann Stecknek az ünnepélyes megnyitójával. A gyerekek nagy örömére, a szentet egy lovon ülő színész(nő) személyesítette meg, római katonának öltözve. Ezután egyetemünk történésze felidézte a jól ismert legendát, amikor is 335-ben Szent Márton, a római hadsereg katonájaként a franciaországi Amiens városába érkezett, és egy hideg téli éjszakán odadta köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap álmában megjelent Jézus a koldus alakjában, aki azt sugallta neki, hogy hagyja abba a háborúzást. Amikor Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni az uralkodó gyávasággal vádolta. Az ütközetre végül nem került sor, mert a frank uralkodó békét kért a császártól. Az emberek miután fellélegeztek, hogy a háború vérontás nélkül ért véget, csodának vélték az esetet.

A gyönyörű trombita szó elhangzása után a második állomás felé indult kis csapatunk, s miután itt is elénekeltünk egy dalt (Sankt Martin Sankt Martin, ritt durch Schnee..Szent Márton átvág a havon lovával), további történetet tudtunk meg Márton életéből, aki 341-ben kilépett a hadseregből, Poitiers-be ment, majd 355-ben végleg visszatért szülei földjére, ahol felvette a keresztény hitet. Édesanyját megkeresztelte, de apja megmaradt pogánynak. Innentől kezdve aztán nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról már életében legendák keringtek, és itt következett a másik jól ismert történet Mártont püspökké szentelése kapcsán, aki amikor, hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Így lett Márton madara a liba!

Egy újabb dal elkántálása után azt is megtudtuk, hogy Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. Élete során fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette, csodatettek és gyógyulások kísérték útját. Szent Márton ma Franciaország védőszentje.

Ekkor érkeztünk vissza a neurológiai fakultás bejárata elé, ahol Szent Márton a lovával végleg búcsut vett a gyerekektől. Ezután egy hatalmas tűz köré gyűltünk, ahol a gyerekek édes süteményt kaptak, a felnőttek pedig forralt borral koccintottak a csodatévő szent emlékére (Glühwein).

Egyébként november 11-én Németország minden protestáns városában stílusosan sült kacsával és libával ünnepelték meg a vendéglők is Szent Márton napját (Martinsgans).

Nálunk Magyarországon, Márton napja kapcsán szintén rengeteg hagyományt őríz a néphit (hiszen Márton Szombathelyen-Savariában született), pl. régen a liba mellcsontjából az időjárást jósolták meg. Ha a csont fehér és hosszú volt, havas telet jelzett, ha pedig barna és rövid, az sáros telet ígért. A népszokás úgy tartotta, hogy minél többet esznek Márton napján, annál erősebbek lesznek és ugyanezen a napon volt az újbor kóstolásának az ideje is, mert ugye a bornak Márton a bírája!

st martin 056

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s