Borjúragu gesztenyés pürével és sült almával

Posted on Updated on

Hozzávalók: 600 g borjúhús (oldalas), 1 konzerv gesztenye, (vagy burgonyapüré) 2 db alma, 2 hagyma, 400 ml fond, 300 ml vörös bor, 200 g piros bogyós lekvár, 4 db borókabogyó, 25 g fondant csokoládé, 1 ek cukor, 50 g liszt, vaj, só, bors

Elkészítése: Pucoljuk meg a hagymát és aprítsuk fel. Olvasszunk vajat egy serpenyőben majd pirítsuk meg benne a hagymát. Adjuk hozzá a húst és süssük át mindkét oldalát aranybarnára. Szórjuk meg a liszttel és öntsük rá a húslevest és a 200 ml vörösbort. Adjunk hozzá 4 evőkanál gyümölcslekvárt meg a borókabogyót. Pároljuk 45 percig mérsékelt lángon, illetve addig, amíg a hús megpuhul.

Közben melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Vágjuk ketté az almákat és kanalazzuk ki a belsejüket. Pároljuk meg vajban kevés cukor hozzáadásával a kikanalazott almahúst.

Töltsük meg az almákat a lekvárral meg a párolt almagolyócskákkal, tegyük egy tepsire és süssük 15 percig a sütőben.

Melegítsük meg a gesztenyepürét a vörös bor hozzáadásával, sózzuk, borsozzuk, majd töltsük bele egy tortakrémnyomó zsákba és formáljuk szép burgonyapüré rózsákat belőle

Bolondítsuk meg a ragut egy kevés csokival, sózzuk, borsozzuk.

Tálaljuk a ragut sült-töltött almákkal és gesztenyepürével. Aki nem szereti a gesztenyét ebben a formában az szervírozhatja szimpla burgonyapürével.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s