Május elsejei boszorkányszombat, avagy Beltane ünnepe
Tudjuk, hogy annak ellenére, hogy a boszorkánynak titulált személyeket (88%-uk nő volt) a középkortól kezdve egészen a 18. századig bezárólag máglyán égették meg, mégis elterjedtek a boszorkányszombatok szerte Európában, Lotharingiában, Németországban, Németalföldön, Angliában, Spanyolországban, Oroszországban. Az újkori egyik legismertebb és leginkább látogatott gyűlés kétségkívül a németországi Harz-hegységben található Brocken hegycsúcs volt. Az ősi hagyomány emlékére ide, Schierke környékére helyezte pl. Goethe a Faust-jának boszorkányszombatját.
De mi is az a boszorkányszombat? A középkori könyvek szerint azon személyek éjjeli rituális összejövetele, akik boszorkánysággal foglalkoznak. Nemzetközi neve: szabbat, (a héber nyelvből átvéve) mely az ördögnek kijáró tiszteletadással és az új boszorkányok felavatásával kezdődött, amit lakoma és tánc követett, majd nagyszabású szexuális orgiába torkollott, melyeket az ilyenkor használt tudatmódosító drogok is nagyban elősegítettek. A gyógyszerek által kiváltott sajátos hallucinációk olyan erőteljesen terjedtek a tudatalatti elméből a tudatba, hogy a mentálisan gyengébb idegzetű személyek valóságként élték meg, amit a drog hatása alatt képzeltek. A sátáni mítosz szubsztrátuma, amikor egy drogélmény (vagy egyszerű éhezés) katalizációja “utazást eredményez a sabbatba”, nem a testből, hanem az elméből indult ki. Ezt az anyarozs és a Fly Agaric gomba (légyölő galóca) okozta, egyéb hallucinogének állítólag nem voltak jelen a középkorban elterjedt ún. repülő kenőcs receptjében a két előző drog kivéktelével. A kenőcs hatóanyagai ugyanis nem gombák, hanem növényi illóolajok, főzetek voltak, főként a nadragulya (Solanaceae) család tagjai: leggyakrabban Atropa belladonna (halálos nadragulya), Hyoscyamus niger (Henbane), és egy alkaloidákban gazdag törzse a Hyoscyameae. Egyéb tropántartalmú nadragulya összetevők közé tartozik még a híres Mandrake Mandragora officinarum, a Scopolia karniolica és Datura stramonium (tövisalma), melyek bőrbe dörzsölve is képesek hallucinációt okozni.
Az ördög “személyesen” jelent meg a fontos Szabbatokon olyan férfi képében, aki valószínűleg örökölte e szerep alakításának jogát, és ördögarcot ábrázoló maszkot viselt a hátán, egy állatfarok fölött. Ezt minden jelenlévő megcsókolta, mielőtt a nők közül néhányan közösültek a szarvból készített műfallosszal felszerelt férfival.
A párizsi Nemzeti Könyvtárban fennmaradt metszeteken bizarr, sőt visszataszító jelenetek szerepelnek a szabbat címszó alatt. Nos, a szexuális mágia (fekete misék) mindig jelentős szerepet játszott a boszorkányság szertartásaiban. A kereszténység aggályoskodása a szexualitással szemben még jobban ösztönözte a pogány vallásokhoz húzó boszorkányokat “a hús vétkeiben” való elmerülésben. A boszorkányok szombati sztereotípiájának ördögi elemei közül sok, mint például a csecsemők evése, a kutak mérgezése, a házigazdák meggyalázása vagy az ördög végbélnyílásának megcsókolása, szintén az etikus keresztény szektákról, leprásokról, muzulmánokról és zsidókról szóltak. És ha ehhez hozzátesszük még a különböző drogok használatát, a varázs kenőcsöket, melyek olyan tüneteket produkáltak, hogy az alanyok azt hitték, hogy gonosz szellemekkel közösültek és táncoltak pl. a Brocken hegy tetején a szeretőikkel, akkor el tudjuk képzelni, hogy egy egyszerű, hétköznapi ember miért hitte mágiának, Szodomának ezt a pogány rituálét. Egy biztos, hogy az egyháznak fontos szerepe volt a rémületkeltésben. Mint tudjuk ők voltak akkoriban a média felelősök, akik a tudatlan emberekkel azt hitették el, amit akartak, illetve, ami nekik kedvező volt!
Pedig a középkori nagyszombatok általában valamilyen pogány eredetű ünnephez kapcsolódtak. A 8 boszorkányszombat neve a keltáknál: Samhain, Yule, Imbolc, Osztara, Beltane, Litha, Lammas, végül Mabon volt, a boszorkányok évének utolsó nagy összejövetele. Ez a legutolsó a gyümölcsök ünnepe, valamint a háromszor három múzsáé (a megháromszorozott istennőhármasságé) akik megtermékenyítik az emberi szellemet, hogy az szintén gyümölcsöket hozzon.
A nyolc ünnepből kettő igen fontos volt a termékenység szempontjából, ezért is hunyt szemet az egyház ezek megünneplése felett. Az egyik az Osztara, ami március 19. és 21. közé esik, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe, a termékenység fesztiválja, a magvetés ideje, a fák. Az igazi tavasz első napja. Az ünnep pogány nevéből alakult ki a mai easter szó, ami az angolban a húsvétot jelöli. A druidák és a hívek a termékenység istennőjét Osztrát köszöntötték ezen a napon. Hitük szerint a nyúlálarcot viselő istennő termékennyé teszi a Földet felébreszti őt mély álmából, az istenség pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében. Ostara hiedelemvilágához szervesen hozzátartozott a nyúl, mint jelkép, a szaporaság és a tavasz kapcsolata miatt, valamint a tojás, mint az új élet megtestesülése. A pogány ünnepléshez kapcsolódott a tűzgyújtás, továbbá a tojásfestés, mint ünnepi tevékenység, ami mára a húsvét ünnepkörének fontos része lett. A színes tojásokat tojó nyúl, valamint a gyerekek tojáskeresése is megjelenik Ostarával kapcsolatban. Beda Venerabilis középkori történetíró szerint az istennő a gyerekek szórakoztatására kedvenc madarát nyúllá változtatta, ám az hamarosan színes tojásokat kezdett tojni, ezeket pedig az istenség a gyerekeknek ajándékozta.
A másik nagy pogány ünnep a Beltane vagy Walpurgis-éj: május 1. előestéjén évszakkezdő tűzünnep. Ez lett a legnagyobb és legismertebb boszorkányszombat. A szexualitás, a nemzés, a tavasz, a lombok és virágok ünnepe. A május elsejei ünnep jelentősége, hogy a Samhain (Mindenszentek-Halloween) „ellenpontjaként” az esztendő „napos” felének eljövetelét jelentette (innen származik a Cetsamhain elnevezése is az ünnepnek, a kelták két évszakra osztották föl az évet, ami a téli Samhain estéjétől Beltane estéjéig tartott).
Tűzfesztivál Skóciában Beltane éjszakáján
Először 1988-ban rendezték meg Edinburgh-ben az azóta világhírűvé vált Beltane tűzfesztivált. Angus Farquhar – és az akkori Test Dept nevű zenekar vett részt az első Beltane fesztiválon, mely az Edinburgh-i Egyetem Skót Történelmi tanszék tanárainak agyából pattant ki, azzal a céllal, hogy újrateremtsék a közösségi érzést, valamint felhívják a figyelmet az ember és a természet szoros kapcsolatára a természet negyedéves ciklusainak megünneplésével. Lindsay John koreográfus és Margaret Bennett folklorista, az Edinburgh-i Egyetem Skót Folklór tanszékének munkatársai támogatásával az első Beltane ünnep színhelye az Arthur’s Seat volt. Később a fesztivál nagy sikere miatt a helyszín áttevődött a Calton Hill-be. Ez az ezredforduló idején még rettenetesen rosszhírű negyed, a szex és a kábítószerekkel kapcsolatos drogtanyaként híresült el, egy “no go” zónája volt a városnak, így a Beltane éj szervezőinek azért esett rá a választása, hogy “visszaszerezzék” a területet a helyi közösségek számára az ünnepségek révén. 2004-ben az eleinte 50-100 fős részvételű Beltane fesztiválon már tizenkétezer ember vett részt. Több előadó művész jótékonysági szervezete is beszállt a szervezésbe, megosztotta személyzetét, központi termeit és felvette a “Beltane Productions” nevet.
1988 óta tehát minden május elsején részt vehetnek a Beltane rituálé hívők és pórias emberek a májusi királynő felvonulásán, végig nézhetik a Zöld Ember halála és újjászületése produkciót, este pedig örömtáncot járhatnak a Beltane tűz körül. A Beltane tüzek egy vibráló, modern hagyományt teremtve tértek vissza Edinburgh-ba.
Xilvia 