Mini madeleine-k rózsaszín bevonattal

A Madeleine egy kagyló alakú, aprósütemény. Az eredetéről több verzió kelt szárnyra, az első, hogy királyi konyhán született meg, mégpedig Lotaringiában, Stanislaw Leszczynski herceg commercy-i vagy liverduni kastélyában, aki épp a vejét, XV. Lajost látta vendégül. Az anekdota szerint a pazar lakoma vége felé ki tudja, mi okból, parázs vita tört ki a konyhában, a feldühödött szakács elviharzott, akkor, amikor még a desszert el sem készült. A botrányt végül az egyik leleményes szobalány, Madeleine Paulmier akadályozta meg, aki egy a nagyanyjától tanult aprósütemény receptjét készítette el, melyhez az ún. genovai torta alapot használta fel, mandula és citromhéj hozzáadásával. XV. Lajosnak és pereputtyának annyira ízlett a sütemény, hogy a Madeleine hamar népszerű süteménnyé vált Versailles-ban is. A Madeleine története itt akár véget is érhetne, de a teasüteményhez még hiányzott a tökéletes forma, amit a Madeleine csak a XIX. század elején nyert el, Jean Avice-nak köszönhetően. Avice korának egyik igazi híressége volt, a Sylvain Bailly vezette cukrászat mestere, a Versailles-i palota és a kor híres ínyencének, Talleyrand-nak (Napóleon külügyminisztere, Périgord hercege) az udvari beszállítója. Avice tanította meg a kor későbbi főzőzsenijének, Antoine Carême-nek is a Madeleine elkészítését, aki később csak úgy emlegette Avicét, mint az égetett tészta mesterét. A jelek szerint azonban Avice-nak nem csak az éclair alapját is képező tésztához volt érzéke, hanem a XVIII. századi aprósütemények tökéletesítéséhez is. Állítólag neki köszönhető az is, hogy az addig ikonikus külső nélküli Madeleine számára megtalálta az ideális formát, egy kisebb kagylóalak képében (eredetileg kocsonyaforma volt). Így történt, hogy az íz és a külső hamarosan elválaszthatatlanok lettek egymástól.

Mini Madeleine

A Madeleine alapja ugyanaz, mint a legtöbb süteményé: vaj, liszt, tojás kell hozzá, amelyek keverékéből kapott tésztát általában citromhéjjal, vaníliával vagy narancsvirág-kivonattal ízesítenek. A tésztában a liszt egy részét a franciák őrölt mandulával helyettesítik, vannak helyek, ahol apróra vágott mazsolát vagy más aszalt gyümölcsöt is tesznek bele, vagy a már formában lévő tésztához olvasztott csokoládét vagy kakaóport adnak hozzá vagy egy-két szem aprócska gyümölcsöt. Kedvelt változat a málnával ízesített Madeleine, de használhatunk epret, áfonyát, meggyet vagy cseresznyét is.

Még egy tanács: a madeleine titka, hogy nem szabad túlsütni. Ha kellemes arany színe van és még rugalmas a tészta, akkor kell kiszedni a sütőből, és a formából kiborítva, rácsra téve állni hagyni.

Hozzávalók: 2 egész tojás, 1 tojássárgája, 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 10 dkg liszt, 1 mokkáskanál sütőpor, reszelt citromhéj

Elkészítése: A vajat megolvasztjuk. A tojásokat felütjük, és a tojás sárgához adjuk, habosra keverjük. Egy másik tálba kimérjük a lisztet, belekeverjük a sütőport és a cukrot, valamint hozzáreszeljük a citrom héját. Ezután habverővel vagy spatulával, óvatosan beleforgatjuk a tojáshoz a lisztes keveréket, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, és homogénné keverjük. A tésztát 2 órára a hűtőbe tesszük.
A madeleine-formát kikenjük, megszórjuk liszttel, majd kanállal félig megtöltjük úgy, hogy egyenletesen terüljön el benne a tészta. Ezután a 190 fokra előmelegített sütőbe toljuk a tepsit, és nagyjából 10 perc alatt aranyszínűre sütjük a süteményeket. A sütése, elkészítése ennyire pofon egyszerű!
Végül a kész Madeleine-eket rácsra helyezzük, és hagyjuk kihűlni. Én úgy tettem “húsvétiassá” a teasütit, hogy felvertem 2 tojás fehérjét, amibe kipréselt málna levet öntöttem és 5 dkg olvasztott fehér csokit adtam hozzá, majd ebbe mártogattam bele (vagy lehet málnaöntet aromát is hozzáadni) a Madeleine-k fél oldalát. Cukorkristályokkal megszórva igazi ünnepi desszert lett belőle!

• 

A Madeleine legendás története, Marcel Proust-ot is megihlette „Az eltűnt idő nyomában” című önéletrajzi regényében, melynek köszönhetően hirtelen feléledt az érdeklődés a sütemény iránt: „A tea mellé anyám egy kis Madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta…”