Kéjlakok és Drakula kórság a Wittelsbachok idején

Posted on Updated on

1399-ben Lajos, bajor herceg, Baierbrunn faluval együtt megvásárolta a forstenriedi erdőséget. A 14. századtól a 19. századig ez a hatalmas terület volt a Wittelsbachok kedvelt vadászterülete, nem hiába élvezett évszázadokon át különleges védelmet. 1687-ben II. Miksa Emánuel választófejedelem útjelző táblákat állíttatott fel és csillag irányú elágazásokra oszttatta fel az utakat a jobb tájékozódás érdekében.

Az erdő akkoriban messze túlnyúlt jelenlegi határain, egészen a fürstenriedi vadászkastélyig terjedt, a közepén egy Szarvasparkkal. Az egész komplexum modellje egyébként az anyai ágon francia származású II. Miksa Emánuel Brüsszel melletti Bouchefort kastélya volt. Az ő uralkodása idején a vadban bővelkedő, bajor erdőkben nagyszabású hajtóvadászatokra került sor, kivéve az 1640 és 1650 közötti nagy farkaspestis időszakát.

A fürstenriedi vadászmulatságokat a korabeli feljegyzések szerint 60 napos munka előzte meg. Az udvari vadászok az erdőben hálókat, csapdákat helyeztek el. A vadászatot éjszakai tüzek mellett is folytatták, amikor az urak egy közeli tribünről lőtték le az erdőből kihajtott vadakat. A túl sok költség miatt azonban ezeket a vadászpartikat,-amelyeken átlagosan mintegy 100 nemesvad, dámvad, 100 vaddisznó, őz, számtalan nyúl és róka esett áldozatul,-később maguk az uralkodók korlátozták. II. Miksa utódja, Károly Albrecht választófejedelem 1733–35-ben négy “vadászkunyhót” építtetett a parkban, az úgynevezett sárga, kék, piros és zöld házat. Mindegyik ház fából épült, és gondolom kitalálták, hogy a színeikről lettek elnevezve. A Sárga Ház, talán mind közt a legszebb, 1733-ban épült, ez volt az ún. Kéjlak (Lusthause, de már 1746-ban lebontották). A pompás kunyhókban a szolgák gondoskodtak az udvari társaság előkelő tagjai számára az élelmiszerről-és az éjszakai szállásról. A Sárga Ház alaprajza egyébként hasonló volt a müncheni Nymphenburg Parkban található Pagoda várhoz, melyet szintén nyolc pavilon vesz körül. A vadászházakból sajnos mára már semmi sem maradt, csupán pár észrevétlen kődarab jelzi régi dicsőségüket. 

A fürstenriedi erdő utóélete

A Forstenrieder erdőben 1806. január 6-án találkozott a bajor uralkodó Napóleonnal, akinek tiszteletére hajtóvadászatot rendezett. Ez volt talán az utolsó fejedelmi vadászat a Wittelsbachok idején. A 19. század elején ugyanis az erdő használata fokozatosan megváltozott. 1810-ben a régi vadászterületek helyére ösvényeket ültettek. 1850-ben kerítést emeltek a vadon élő állatok védelme érdekében. 1853-ban a pullachi magánerdőknél és Buchendorfnál kitérőt építettek. 1889 és 1892 között az apácalepkék elpusztították a fák jelentős részét, melynek eredményeként mintegy 550.000 fát kellett kivágni. Ezt a keleti területet később újra erdősítették. A park nyugati részét 1919-ben ismét elkerítették, mivel azonban a müncheni és starnbergi útelágazásnál gyakran történtek közlekedési balesetek (az állatok miatt), később új kerítést emeltek az út mindkét oldalán.

Az erdei állatok mellett,-mint a róka, borz, nyest, gímszarvas, dámszarvas, görény, vaddisznó, nyulak és mókusok, (de nincs muflon) a Vadaspark otthont ad kb. 56 madárfajnak is. Legalábbis eddig ennyit észleltek a Forstenrieder Park ornitológusai, köztük szürke harkályt, zöld harkályt, tövisszúró gébicset, de néhány olyan fajt is, amelyek szerepelnek az ún. vörös listán, azaz a kihalástól fenyegetett példányok listáján: ilyen például a sólyom, a karvaly, a kakukk, a bagoly, a szürkeküllő, a zöldküllő, a mezei poszáta, a tövisszúró gébics, a mezei veréb, héja, karvaly, törpekuvik, gatyás kuvik, citrom sármány, süvöltő. A kétéltűek közül,- a leggyakoribb a barna varangy és a rézsikló,-mellett rengeteg lepkefaj és bogár is él itt. A különleges rovarfajok: a szemölcsevő szöcske, gyászkabát, nagy és kicsi fürgeszöcske, zöld lombszöcske, remetebogár, közönséges boglárka lepke (kék), nagy gyöngyházlepke, nagy és fakó gyöngyházlepke, kéményseprő lepke, nagy és közönséges ökörszemlepke, a kis szénalepke, a kockás lepke vagy sakktábla lepke, a pókhálóslepke, a bogáncslepke, a nappali pávaszem, a rókalepke, az erdei busalepke, a nagy és kis színjátszólepke, a tarkalepke, a lápi szénalepke. Míg a 18. században a Forstenrieder parkban főként lombhullató fák éltek, és a bükk, a tölgy, a nyír és a rózsabükk,- 1810-től a parkot szilfákkal, juharokkal és kőrissel ültették be, végül 1837-től lucfenyővel és erdei fenyőkkel. Napjainkban a lucfenyő, a vörösfenyő és a Weymouth fenyő dominál, de ritka növényeket is felfedezhetünk, mint az orvosi vérfű, a fürtös homokliliom, a Szent Bernát lilioma és az arnika. A park egyik nevezetessége egy 400-500 éves tölgyfa a Römerstraße-n, 4,5 méteres törzskerülettel. Ezen kívül van egy ősbükk, melynek kerülete 4 méter.  

A fürstenriedi vadászkastély története

A fürstenriedi erdőhöz tartozó vadászkastély, ami ma az egyház tulajdona, egy háromszintes főépületből és két kisebb pavilonból áll, valamint több szomszédos épületből. A kastély már a 18. században elhíresült kertjéről, ahol a közönséges gyümölcsök és zöldségek termesztése mellett, spárgát, articsókát, birsalmát és őszibarackot is kultiváltak. Az akkoriban népszerű bab és borsó a hideg klímában is szinte egész évben megtermett. Ez a hagyomány Ottó király (az őrült Lajos öccsének) idejében is folytatódott. Ottó előtt, 1715-1717-es évek között II. Miksa Emánuel, Joseph Effner főépítészt bízta meg a már meglévő ún. Férfiház és Szarvaspark, a vadászat, s az Örömpalota mellett a kastély felépítésével, valamint egy barokk kert létrehozásával. 1727-ben, II. Miksa Emánuel, a kastélyt feleségének, ausztriai Mária Amália hercegnőnek ajándékozta, fiúgyermekük születése alkalmából. A kastély ekkor élte fénykorát egészen a század végéig. A palotát később 1777-től-1797-ig, haláláig, III. Miksa József, Maria Anna Sophia von Sachsen nevű felesége lakta. A kastély hanyatlása már a választó fejedelem halála előtt megkezdődött. 1796 szeptemberében Münchent lerohanta a francia Köztársasági Hadsereg. A fürstenriedi kastélyt megszállták, majd egy részét felégették, de ez nem akadályozta meg Napóleont, hogy 1806-ban visszatérjen ide.

1881. től-1916. október 11-ig (a haláláig), a kastély tulajdonosa Ottó, az őrült Lajos öccse volt. Ő a földszinten lakott, a személyzet meg az első emeleten. Ekkor került sor a kastély mögött lévő barokk kert felújítására is. Ez Carl von Effners érdeme volt, aki a kastély kertben meghagyta a 110 hársfát, valamint a fákkal szegélyezett utakat. Ezen kívül a korszellemnek megfelelően egy téli kertet, egy rózsakertet, valamint egy örökzöld kertet létesített. A kertépítészethez hozzátartoznak a kutak, és a szobrok is. “A négy évszak” című szobor kompozíció, Bruno Fischer keze munkáját dicséri. A hatalmas szökőkút szobrai, mint pl. a Pán szobra, a kert közepére került. A déli oldalon fekvő barokk kertet és a konyha kertet Effner később angolkertté varázsolta, különös figyelmet fordított a cserjékre, magnóliafákra, ritka rododendron fajtákra és az orgonabokrokra. A kertet részben Ottó őrülete miatt mindig magas fal vette körül, de úgy, hogy mégis gyönyörű kilátás nyíljon az erdőre, és a távoli hegyekre. Effner mesterművére az ún. Svájci ház, egy kis faház tette fel a koronát. Ma egy kápolna áll a helyén. A kert keleti részén lévő Szarvas szökőkutat és medencét, a Von Parzham testvérek szobra díszíti.

II. Miksa és Mária Friderika porosz királyi hercegnő gyermeke, az őrült Lajos testvére, Ottó, nem tudjuk, hogy mennyire élvezte kastélyát. Egy biztos, hogy a palota központi helyen állt, közel a Starnbergi tóhoz (ebbe fulladt bele bátyja, Lajos), a Sissi által kedvelt Possenhofenhez, a Wittelsbachok nyári rezidenciájához is, na meg a nymphenburgi kastélyhoz is.

Napjainkra kiderült, hogy szegény Ottó őrületét valószínűleg a porfíria okozta, habár apja szigorú nevelése is könnyen kiválthatta, aki mélyen hitt a spártai nevelésben. A régi feljegyzések szerint mindkét testvérnek hajnalban kellett kelnie, mértékkel kaptak enni és keményen dolgoztatta őket, mindemellett hideg vízben kellett fürdeniük. A fiúk olyan keveset kaptak enni, hogy sokszor a szolgáktól kértek. Amikor a két fiú beszámolt apjának arról, hogy hangokat hallanak, apjuk úgy gondolta erre a legmegfelelőbb megoldás egy darab fekete kenyér és a jéghideg Starnbergi tó átúszása. Miksa szívesen verte a fiait. (Gondolom nagy megváltás volt a számukra, amikor az apjuk 52 évesen vérmérgezésben meghalt). Ottó 1863-tól a bajor hadseregben szolgált, részt vett az 1870-1871-es porosz-francia háborúban.

Ottón 1872-ben lett úrrá az elmebaj, emiatt, bátyja halála után, 1875-ben uralkodásra alkalmatlannak nyilvánították. 1880-tól már szigorú háziőrizet alatt tartották a magas falakkal körbevett Fürstenried kastélyban. Ottónak ez mindegy volt, ugyanis nem volt tudatában annak, hogy ki is ő valójában. A bátyja Lajos így jellemezte: „Az öcsém gyakran 48 órán át le sem hunyja a szemét. Csizmáját nyolc héten át nem vetette le, úgy viselkedik, mint egy őrült, borzasztó grimaszokat vág, ugat, mint egy kutya, és olykor szörnyű illetlen dolgokat beszél.” Ottó 1916. október 11-én, 68 éves korában halt meg. A halála után 2 évvel, 1918. február 7-én a kastélyt a kerttel, szökőkutakkal, szobrokkal, a Svájci házzal, és a 14 558 növénnyel elárverezték.

A Drakula kór vagy porphyria: A középkori tudomány és orvoslás sem tudta megmagyarázni a porfíria betegség egyik formájának, az eritropoetikus porfíria (EP) típus tüneteit, az emberek túlvilági magyarázatokat, hiedelmeket szőttek az ezzel a betegséggel sújtott emberek köré. Leggyakrabban vámpíroknak kiáltották ki őket. Sok ártatlan embert közösítettek ki, öltek meg, vagy háborgatták meg sírhelyüket.

Az ártatlan áldozatok külseje betegségük előre haladtával egyre riasztóbbá vált. A porfirin-lerakódás az arc és a kezek súlyos deformációját okozhatta. A nap elől el kellett bújniuk, csak éjszaka közlekedhettek, mivel bőrüket a fény hatására hólyagok borították el, szemük is erősen fényérzékeny volt, az arcbőr szemkörnyéki zsugorodása miatt karikás farkasszem alakult ki. Arcuk beesett, bőrük hófehér volt, az ínysorvadás miatt szájuk torzult, a szemfogak agyaraknak tűntek, barnásvörösre elszíneződtek, „vért” vizeltek, amiből természetesen arra következtettek, hogy vért is isznak. A magas kéntartalmú ételekre, így a fokhagymára is érzékenyek voltak. A népi orvoslás vérivással próbálta enyhíteni a tüneteket, ami eredményes is volt, így minden adva volt, hogy vámpírnak kiáltsák ki őket. Valószínűleg a porfíria volt az oka a vámpírlegendák létrejöttének is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s