Párolt marhaszelet háromféle gombával

Posted on

Hozzávalók:

600 gr marharostélyoshoz való hús, 1 hagyma, 200 g barna gomba (champignon), 100 g erdei gomba keverék, 800 g burgonya, 4 – 8 retek, 5 g szárított porcini gomba, 1 ek paradicsom püré, 150 g reszelt Oud Brugge sajt, 200 ml tejszín, 2 db babérlevél, 400 ml marhahúsleves (fond), friss kakukkfű, 4 ek vaj, só, bors

Elkészítése:

Olvasszunk vajat egy serpenyőben és süssük át benne az apró csíkokra vágott húst, 3-5 percig. Vegyük ki a serpenyőből a húst és tegyük félre. Aprítsuk fel a hagymát és pirítsuk meg a hústól visszamarad zsiradékban, ha kell tegyünk hozzá még egy kis vajat. Helyezzük vissza a húsokat, sózzuk, borsozzuk. Dobjuk mellé a babérleveleket. Öntsük rá a marhahúslevest, ízesítsük paradicsompürével, adjuk hozzá az előzetesen beáztatott porcini gombát (a levével együtt). Fedjük le a lábost/serpenyőt és pároljuk lassú tűzön kb. 1 órán keresztül, illetve addig, amíg a marhahús rostjaira szét nem esik.

Közben készítsük el a szokásos módon a burgonyapürét (a megtisztított és kockákra vágott burgonyát 20 percig sós vízben főzzük). Öntsük le a burgonyáról a vizet, olvasszunk rá egy evőkanál vajat, öntsük rá a tejszínt és adjuk hozzá a reszelt Old Brugge sajtot. Ha kell sózzuk, borsozzuk, majd olyan helyre tesszük, ahol melegen marad.

Pároljuk meg a retket kevés vajban, sóval és kakukkfűvel ízesítjük.

Olvasszuk fel a maradék vajat, dobjuk rá a barnahéjú champignont és pirítsuk meg azokat 3 – 4 percig.

Tálaláskor tegyük a hús mellé a pürét, a pirított gombát és retket. Öntözzük meg a húst bőven a szósszal (amiben a hús sült).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s