Szarvaspecsenye burgonyalángossal és áfonyalekvárral

Posted on

Hozzávalók 4-6 főre: 1,5 kg őz karaj esetleg lapocka, 5 dkg sertészsír, 1 kg fehérrépa, 1 egész citrom, 3 evőkanál tárkony, erőleves kockából, 5 dkg vaj, tejszín, liszt, 0,5 l vörös bor

Pácfűszerek: 1 kk tárkony, 1kk rozmaring, 10 szem borókabogyó, 2 db babérlevél, 1 kk kakukkfű, frissen őrölt bors

Lángoshoz valók: 40 dkg liszt, 2 db közepes méretű burgonya főzve, 20 gr élesztő, 2 dl langyos tej, só, olaj

1. Először is egy nappal a sütés előtt pácoljuk be az őzet (Lehet pácfűszer keveréket is használni). Keverjük össze a pácfűszereket és alaposan dörzsöljük be vele a húst. Tépjünk le egy jó nagy alufóliát, fektessük rá az őzet, majd fedjük le sertészsír darabokkal. Csavarjuk be kétszer fóliába és tegyük a hűtőbe egy éjszakára.

Másnap 180 °C fokon 1 órán keresztül a csomagolásban hagyva süssük ki. Sütés közben nagyjából a felénél egyszer fordítsuk a húst a másik oldalára. (A fűszeres zsír átfolyik a húson, így nem szárad ki az őz sütés közben). Ezt a folyamatot persze többször meg lehet ismételni.

2. Közben készítsük el a lángos tésztát, ami addig szépen megkel a kályha vagy fűtőtest mellett.

3. Pucoljuk meg a petrezselymet/fehérrépát és kockázzuk fel. Vajon megpirítva, kevés erőlevessel főzzük puhára. Dobjunk bele egy egész citromot enyhén megfacsarva, valamint a tárkony felét. Pépesítsük botmixerrel, majd hígítsuk erőlevessel, végül sűrítsük be tejszínes habarással.

4. A sült őzről szedjük le a húsát, daraboljuk fel és keverjük össze a tárkonyos mártással. Fűszerezzük a megmaradt tárkonnyal. Egyszer forraljunk rajta és hagyjuk kicsit összeérni az ízeket. Mint minden tárkonyos, citromos ételnek kell egy nap. Ha igazán csodálatot akarunk kiváltani, akkor várjunk vele egy fél napot.

Süssük ki a lángost a szokásos módon. Tálaláskor a mártáson kívül áfonya vagy ribizlilekvárral kínáljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s