Szivar alakú börek joghurtos mártogatóval

Posted on Updated on

food 015A Törökországban népszerű börek, az általunk ismert rétestésztánál leheletnyivel vastagabb, úgynevezett yufka vagy filó tésztából készülő főként sós süteményféle. Ez a két tésztatípus – számos apróbb változtatásokkal – képezi minden börek alapját, beleértve a délszláv, balkán (Bulgária, Bosznia, Szerbia) országok pita vagy banyica néven kapható pékáruit is. Ezeken az országokon kívül a böreket még az észak-afrikai népek is jól ismerik, és egyáltalán mindazok, akik történelmileg valaha is kapcsolatban álltak a törökökkel Ázsiában vagy Európában. Valószínüleg így terjedt el a mizrahi és a szefárd zsidóknál (oszmán zsidó közösségeknél) is a börek, ahol bulemas néven lelkesednek érte. A börek lehet kicsi, kerek, félkör, háromszög vagy félhold formájú, csigaszerűen feltekert vagy szivar alakú. Süthetik olajban, tepsiben, de készülhetnek nagy kerek formában szorosan feltekerve vagy egymásra fektetve. Legtöbbször sajtokkal töltik meg, mint a görög feta, vagy a török sirene és kaşarral; de zöldséggel és darált hússal gazdagítva is kedvelt. A börekről azt írja a fáma, hogy valószínüleg a mai Törökország anatóliai tartományában találták ki leleményes pékek, valamikor még az Oszmán birodalom kialakulása idején a 14. században, s azóta az oszmán népek népszerű eledele. A korabeli feljegyzések szerint a böreket akkoriban még egy nagy lapos edényben készítették, és kemencében sütötték ropogósra. Felszeletelve fogyasztották, a tetejét legtöbbször szezámmaggal megszórva.apa öltönye 036

Török börek fajták

A mai Törökországban, nemcsak a Boszporusz és az Aranyszarv-öböl partján gyönyörködhetünk a börekek széles választékában, de a Császárvárosban is, a különbség csak a méretben, a töltelékben és az elkészítés módjában rejlik. Eszerint változik a tészta neve is. Nézzünk hát körül a török büfékben és a piacokon, hogy milyen a börek felhozatal:

A leghétköznapibb börek a vizes börekazért vizes a neve, mert a tésztát rövid ideig egy nagy edényben, kevés víz hozzáadásával főzik, majd leszűrik és minden réteget megtöltenek feta sajt, petrezselyemzöld és olaj keverékével. Vajjal bőven meglocsolják és kemencében kisütik. Az egyhangúság elkerülése végett sajt, túró, joghurt vagy juhtúró kerül bele.

Másik, népszerű börek a sigara böreğicigaretta vagy szivar alakú börek, ami a börek fajták kicsi vékony, hengeres változata. A feta-petrezselyemzöld klasszikus párosítás mellett főtt és fűszerezett burgonyával, zöldségfélékkel, de darált hússal és kolbásszal megtöltve is kapható. A zöldséges-fűszeres variációk leggyakrabban a spenót, csalán, póréhagymás, cukkinis változatok jól megborsozva.

Paçanga böreği az isztambuli szefárd zsidó negyed börek specialitása. Ez a hajszálvékonyra szeletelt, fűszeres, füstölt marhahússal, pasztirmával (a török hódoltság idején pásztormányként emlegették) vagy a kasar típusú sajttal és apróra vágott sült zöldpaprikával töltött börek, amit bő olíva olajban sütnek ki és a mezze tálakhoz kínálják kenyér helyett (lsd az előző blogban a baklava receptnél megtalálod a mezze tál receptjét).

Saray palota börek rengeteg vajjal meglocsolt börek változat.

Fűrészporos vagy osztrák börek a neve a kicsi, négyszög alakú böreknek, amit bárányhússal és zöldborsóval töltenek meg. Mivel sokkal zsírosabb, ezért a lightosabb yufka tésztába göngyölik, majd betolják a kemencébe, ahol a sütés alatt kétszeresre duzzad.

A szegény börek, törökül su böreği egy hosszú, ceruza formájú tekercs, de néha kerek, tömöttebb alakúra formálják, hogy a darált hús, feta, spenót, burgonya elférjen benne, majd lassan, alacsony hőmérsékleten sütik. A nevével ellentétben nagyon laktató, kalóriadús, mert minden egyes tésztaréteget bőven meglocsolnak vajjal vagy olajjal.

Sarıyer böreği az előző börek kisebb, de szintén zsíros verziója, Isztambul Sarıyer negyede után kapta a nevét.

Rózsa börek vagy Yuvarlak böreği, a börekek között a legfűszeresebb. Csiga vagy spirálisra formált.

A Çibörek: félhold vagy kifli alakú tatár típusú börek, nyers darált hússal töltik, és olajban sütik ki. A Törökország területén letelepedett tatár közösségekben népszerű, úgymint Eskişehirben, Polatlıban, Konyában.

A töbörek, a cibörek egyik változata, szintén tatár eredetű.

Laz böreği, a Rize nevű török régió édes börek specialitása, az oszmán időkből származó recept szerint az édes muhallebi nevű pudingkrémmel töltik meg és cukros-pisztáciás kókusszal megszórva árulják (a görögöknél ugyanennek a változatnak a neve bougatsa magyarul pogácsa).

Kürt Böreği a Laz böreğihez hasonlóan egy édes börek változat, puding töltelék nélkül.

Végül nagyon finom, de túl édes változata a böreknek a sütlü görögül galakto börek, ami szó szerint tejes böreket jelent. Úgy készítik, hogy a nagyon vékony filo-rétes tésztát naranccsal vagy citrommal, esetleg kevés rózsavízzel fűszerezett speciális török grízes pudinggal töltik meg, és egy nagy tepsiben ropogósra sütik, végül édes mézes vagy cukros sziruppal meglocsolva árusítják. Házilag is elkészíthető, rétestésztából is nagyon finom.apa öltönye 029

 

Fetával töltött Spájzgirl börek joghurtos mártogatóval

A szivar alakúra feltekert, egyszemélyes börekre esett a választásom a minap, mert a börek receptek közül ez tűnt a legkevésbé zsírosnak. Szenzációsra sikerült, a szezámmaggal a férjem kérése miatt szórtam meg.

Hozzávalók: kész yufka tészta (mert épp ezt a háromszög alakú tésztát fedeztem fel a boltunkban)

a töltelékhez: 1 doboz natúr görög joghurt (200 ml), 15 dkg feta, 1 tojás, vaj vagy oliva olaj, szezám mag, só

a mezze joghurtos mártogatóshoz: 1 doboz natúr görög joghurt, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, kígyó uborka, készen vett tarama (szardella krém kenyérrel összevegyítve), olajbogyó, savanyú, csípős paprika

Az elkészítés módja: Egy villával dolgozzuk ki krémszerűvé a feta sajtot. Adjuk hozzá a görög joghurthoz a tojást majd keverjük hozzá a feta krémet is. Addig keverjük amíg szép egyenletes nem lesz. Amikor kész kenjük meg egyenként a yufka lapokat az olvasztott vajjal, tegyünk mindegyikbe egy kevés tölteléket és tekerjük össze őket szivar vagy tekercs alakúra. A börekek tetejét kenjük be az olvasztott vajjal vagy olajjal és szórjuk meg szezámmaggal. Én sütőben sütöttem ki, 220 fokon 25 perc alatt, de lehet a fritőrben is, attól függően, hogy mennyi időnk van. Közben készítsük el a joghurtos mártogatóst: reszeljük le a fokhagymát, adjuk hozzá a joghurthoz, sózzuk, borsozzuk és díszítsük vékonyra reszelt kígyó uborkával. Amikor kisültek a börekek, ebbe mártogatva fogyasztjuk.120190_burek03

 

 


Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s