Július vége, menjünk az Anna bálra!

Posted on Updated on

Idén lesz 187. éve, hogy megrendezik Balatonfüreden az Anna bált. Az interneten az eredetét illetően annyit találtam, hogy “az első Anna-bált 1825. július 26.-án a Horváth-házban tartotta, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére. A település centrumában álló, copf-stílusú épület, melyet 1798-ban építtetett a Szentgyörgyi család, nemcsak az akkori társasági élet központja volt, hanem egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről-időre összegyűltek. A nevezetes napon a Horváth-ház nagytermében keringőzött Horváth Anna- Krisztina, későbbi férjével,  Kiss Ernő honvédtiszttel, (az aradi vértanúk egyike lett), de Füreden tartott megbeszélést Széchenyi és Deák, itt nyitotta meg Kisfaludy, Dunántúl első kőszínházát, ahol hosszú ideig a Magyar hölgy c. vígjáték sikerétől volt zajos a fürdőváros”.

Viszont amikor alaposabban utánanyomoztam az Anna bál eredetének, régebbi forrásokból az derült ki, hogy a bál története időben és földrajzilag is sokkal messzebbre nyúlik vissza. A németnyelvű források szerint ugyanis az 1. Anna-bált, akár hiszik, akár nem 250 évvel ezelőtt tartották, mégpedig a bécsi Szt. Anna kolostor udvarán, s mivel jó néhány magyar fiatal is részt vett a bálon, nemsokára Magyarországon is elterjedt a divatja. Kétségtelen, hogy a balatonfüredi Anna bál lett a leghíresebb, mert hogy azon még Kossuth Lajos is megjelent egy alkalommal a 19. század negyvenes éveiben- s a bálnak hamisíthatatlan jelleget adott a friss magyar tánc a csárdás, amelyről Garay János, (a Háry János költője) írt először.

Gasztronómia
Melyik forrás a hiteles, végülis mindegy, viszont az Anna bálok elmaradhatatlan kísérőjéről, franciául a souperől, a hangulatos, gazdag és változatos báli vacsoráról rengeteg hiteles forrás áll rendelkezésünkre, amelynek fogásai közül nem hiányozhattak a halételek-elsősorban a balatoni süllő. Azonkívül kedvelt étel volt még a kecsege frikasszírozva. Nagyanyám egy több mint 100 éves szakácskönyvében nemrég megtaláltam az eredeti receptet:

Olvassz el egy darab vajat, Adj hozzá egy kanál lisztet, pergeld meg egy kevéssé, Tégy belé egy fej, négy részre metszett vereshagymát, s egy kevés czitrom héját. Töltsd fel borsólével, s hagyd jól elfőni. Nyomd belé egy citrom levét s főzzed, de vigyázz, hogy a harcsa szét ne essen. Mielőtt feladnád az asztalra üss fel két tojás sárgáját habard el jól, szűrd rá a kecsege levét. Tedd a tűzre keverd addig, míg besűrűsödik, s add fel hirtelen az asztalra.

A mostani  Anna bálokon, már vegetáriánusoknak való ételek is szerepelnek az étlapon, mint pl. a mozzarellával töltött paradicsom, pestóval, vagy erdei gomba vagdalt zsályás-tejszínes mártással és pirított zöldségekkel. Mégis minden évben a reformkorból ránk maradt kapros harcsa receptje a legnépszerűbb:

Kapros harcsa zöldfűszer mártással

Hozzávalók: 30 gr harcsa filé, 30 gr fogas filé, só, fehér bors, fél citrom leve, 2 csomag friss kapor, 1 kk zselatinpor

A főzőléhez: 5 dkg sárgarépa, 5 dkg fehér, 1 kis fej vöröshagyma, 1 babér, só, fehérbor

A mártáshoz: 1 dl tejszín, 1 kk petrezselyem, 1 kk zsálya, 1 kk bazsalikom, só, cukor, mustár, citromlé, 1 csokor saláta balzsamecetes öntettel

A főzőlé elkészítése: fél liter víz, fél csésze fehérbor. Dobjuk bele a megtísztított zöldségeket és főzzük 10 percig. Közben sózzuk be a harcsa és fogasfilét a sóval és a zselatinporral. Ízesítsük frissen őrölt borssal és citromlével.  Hempergessük meg a frissen vágott kaporban. Olajozzunk be a megfelelő nagyságú  fóliát majd tegyük bele először a harcsát, a tetejére meg a fogast. Tekerjük be szorosan a két végét kössük be cérnával.

Tegyük bele  főzőlébe és 90 fokon 30 percig abáljuk. Hagyjuk kihűlni a fóliában. Amikor kihűlt, kivesszük gyengén lepréseljük és a hűtőbe tesszük 12 órán keresztül.

A mártáshoz a tejszínt a fehérbort a fűszerekkel összeturmixoljuk, majd egy kis majonézzel ízesítjük. Sóval, cukorral mustárral és citromlével ízesítjük.

Tálaláskor a halat kibontjuk a fóliából és 8 szeletre vágjuk, a tányéron elhelyezzük a salátát, ráöntünk egy kicsit a mártásból, a halszeleteket ráhelyezzük.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s