A sokoldalú padlizsán

Posted on Updated on

Emlékszem gyerekkoromban, amikor Románián keresztül mentünk Bulgáriába, a 3 nap alatt annyi padlizsánt láttam, mint még soha, friss vagy konzerv formájában. Erdélyben vendéglátónk friss vinetta salátát készített vacsorára. Ahogy mondani szokták az út végére már a “fülemből is padlizsán folyt ki”. Pár évvel ezelőtt azonban, amikor Athénban megkóstoltam a görög muszakát, fahéjjal és feta sajttal nagyon ízlett. Franciaországban, Spanyolországban járva kiváló rataouille-okat ettem belőle, bazsalikommal és provanszi fűszerekkel megszórva. Japánban nagyon megszerettem a japán zsemlemorzsában, a pankóban meghempergetett és forró olajban kisütött padlizsánt. Ebből is látszik, hogy a padlizsán egy sokoldalú zöldség, mert nemcsak kitűnő előételt lehet készíteni (antipasztit) belőle, pl. rántva, palacsintatésztában megforgatva vagy töltve, de hússal megrakodva főételként is megállja a helyét, hátha még paradicsommártással kínáljuk! De amit kevesen próbálnak ki, hogy levesbe is főzhető (Indiában, Japánban), meg padlizsánkrémet is lehet készíteni belőle jó sok fokhagymával.

A padlizsán szó az arab badinjan szóból származik. Ritkábban törökparadicsom vagy kékparadicsom a neve, Erdélyben vinete vagy vinetta néven ismert. Az USA-ban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Kanadában eggplant-nak, azaz „tojásgyümölcsnek” nevezik, mert a 18. századi európai változatok termése fehér vagy sárga volt, és liba- vagy tyúktojásra hasonlított. Az indiai és a dél-afrikai angolban brinjal a neve. Franciául aubergine, amely a katalán albergínia szóból származik (a perzsa badin-gan alakon keresztül a szanszkrit vatin-ganah kifejezésből származik). A katalánoknál escalivada, Olaszországban viszont a dallamos melanzane a neve.

Receptek

Görög vegetáriánus muszaka

600 gr padlizsán, só, 2 hagyma, 2 fokhagyma, 300 ml tej, 250 gr túró, bors, szerecsendió, petrezselyem, kakukkfű, 600 gr burgonya, 2 ek oliva olaj, 100 gr Gouda sajt, vaj a tál kikenéséhez.

1. Hámozzuk meg a padlizsánt, tisztítsuk meg a hagymát és a fokhagymát. Sózzuk be a padlizsánt és hagyjuk állni vagy 20 percet. Öntsük rá a 300 ml tejet a túróra, keverjük ki a csipet sóval, borssal és szerecsendióval.  Ezenkívül ízesítsük petrezselyemmel és kakukkfűvel.

2. Tisztítsuk meg a burgonyát és karikázzuk fel. Forrósítsuk fel egy serpenyőben az oliva olajat és pároljuk meg benne a hagymát meg a fokhagymát végezetül a padlizsánt. Közben süssük ki forró olajban a burgonyát. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Helyezzük egy üvegtálban el rétegesen a sült burgonyát, hagymás-fokhagymás padlizsánt, és mindegyik rétegre reszeljünk bőven sajtot. 40-45 perc alatt készen van.

Török töltött padlizsán (isteni!!)

Hozzávalók: 2 db padlizsán, só, 3 hagyma, 2 fokhagyma, oliva olaj, 30 dkg cseresznyeparadicsom, 2 ek petrezselyem, 1kk fahéj, oregánó, bors, citrom, bazsalikom

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Mossuk meg és hámozzuk meg a padlizsánt, vágjuk ketté majd sózzuk be. Hagyjuk állni 15 percig, majd itassuk le róla a sót konyhai törlőpapírral.

2. Kanalazzuk ki belőle a padlizsán húst. 2 evőkanál olajban pároljuk meg a hagymát és a fokhagymát meg a finomra vágott padlizsánhúst. Mossuk meg a paradicsomokat, szeleteljük fel és adjuk hozzá a párolt hagymás padlizsános keverékhez (kb 3 percig). Szórjuk meg fahéjjal, oregánóval, sóval, borssal és petrezselyem zölddel.

3. Töltsük meg ezzel a töltelékkel a padlizsánokat, helyezzük be a sütőbe 220 fokra, és süssük 30 percig. Tálaláskor szórjuk meg bőven bazsalikommal.

Ratatouille (francia)

Hozzávalók: 300 gr cukkini, 300 gr padlizsán, 2 paprika egy sárga egy piros, 400 gr paradicsom, 1 vöröshagyma, 4 fokhagyma, 3 kakukkfű ágacska, 6 ek oliva olaj, só, bors, 2 ek bazsalikom

Tisztítsuk meg a zöldségeket, sózzuk be a padlizsánt és hagyjuk állni 15 percet. A paradicsomokat dobjuk be forrásban lévő vízbe, majd szedjük le a héjukat. 6 evőkanál olajban kezdjük el párolni a fokhagymát, a hagymát, a cukkinit végül a padlizsánt és legutoljára a paradicsomot. Ízesítsük oregánóval, kakukkfűvel, sóval, borssal. Fedjük le a serpenyőt és pároljuk a zöldségeket együtt még 15 percig. Tálaláskor szórjuk meg bőven friss bazsalikommal.

Crostini padlizsánnal és paradicsommal (olasz)

Hozzávalók: 1 padlizsán, só, 4 ek oliva, bors, 500 gr paradicsom, 2 póréhagyma, 1 fokhagyma, 2 ek bazsalikom, 4 ek parmezán, borecet vagy citrom, ciabatta kenyér, friss zsálya a díszítéshez

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Mossuk meg a paradicsomokat, a póréhagymát meg a fokhagymát. Szeleteljünk fel mindent, készítsük el az ecetes/citromos olivaolajas öntetet. Öntsük rá a paradicsomos pépre. Közben karikázzuk fel a padlizsánt. Szeleteljük fel a ciabattát, mindegyik szeletre helyezzük rá a paradicsompépet, egy padlizsán karikát, majd még egy paradicsom réteget, végül reszeljünk rá a parmezánt. Helyezzük a sütőbe 220 fokon 5 percig sütjük. Friss zsályával díszítjük.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s