Két esküvő egy hónap alatt és a hollandi fátyol

Posted on Updated on

Amikor a hét elején a naptárra néztem, örömmel állapítottam meg, hogy az öcsém esküvője 2 hét múlva lesz Olaszországban, rá három hétre pedig még egy esküvőre vagyok hivatalos Belgiumban! Az egyik esküvő japán-magyar hagyományok szerint zajlik majd, a második viszont „belga vegetáriánus” módra.

Nos, a mit is vegyek fel drámai kérdéssel az arcomon, azonnal a ruhásszekrényemhez rohantam, s miközben a szóba jöhető ruhákat szemrevételeztem, úgy éreztem, mintha a férjem a hátam mögött állna és azt mondaná, hogy–„Nem gondolod, hogy tárlatvezetést kéne szervezned? Az új ruháidból meg kiállítást!” Az igazság az, hogy szeretek divatosan öltözködni, de szerintem soha sem költök annyit magamra, ami drámaian befolyásolná a családi költségvetésünket. Meg a férjem nem tudja, hogy a szekrényemben őrzöm a régi kedvenceimet, annak ellenére, hogy már rég kimentek a divatból, ezért úgy tűnik, mintha sok ruhám lenne. Na mindegy, nem magyarázom tovább a bizonyítványomat, mert a férjem ördögi arckifejezésével együtt a lelkifurdalás is tova szállt.

Amikor 3 esélyes befutó maradt már csak, hirtelen eszembe jutott, hogy a ruhákhoz ki kéne válogatni a megfelelő cipőket is, mert ugye nem mindegy, hogy miben egyensúlyozgat az ember a hosszú nap folyamán. A cipődobozok nyitogatása közben aztán rábukkantam az esküvői albumomra. Persze nem tudtam megállni, hogy ki ne nyissam és bele ne kukkantsak tizenhatezredjére.

Vannak az embernek ilyen nosztalgia hullámai, amikor egy kényelmes fotelben elnyúlva szívesen elidőzik a családi albumok böngészésével. Ilyenkor mindig jókat derül régi önmagán és kritikus szemmel állapítja meg, hogy Úristen, hogy néztem ki, hogy tudtam azt a ruhát egyáltalán megvenni stb. De speciel néhány apró „bénaságtól” eltekintve, a mai napig elégedett vagyok a menyasszonyi ruhámmal. A fehér, földig érő, középkori lovagkisasszonyossal, aminek a bő ujjai áttetsző anyagból készültek, nagy halványkék virágmintákkal. És a hozzáillő halványkék nefelejcs virágfülbevalómmal. Telitalálat volt. Másodjára átlapozva azonban megállapítottam, hogy a fátylam miatt inkább úgy néztem ki mint Bonny, Clyde chicágói gengszter szerelmese a 30-as évekből. Az akkori 45 kg-s pehelysúlyom miatt inkább az utóbbira szavaznék. Talán ezért tetszik még mindig a ruha, mert szerintem abszolút illett az egyéniségemhez.

Igaz, hogy még csak 19 éves voltam, de érdekes módon már akkoriban is tisztában voltam azzal, hogy mennyire fontos, hogy az ember mit vesz fel, főleg ilyen az életben egyszer adódó alkalmakra, még akkor is, ha nem ő az ünnepelt, hátha meg ő az, akkor meg annál inkább. Van olyan rokon, ismerős, aki csak ilyen eseményekre hivatalos és utána az ember nem látja évekig. És mi marad meg később az emlékezetükben? Az, amit a nekik küldött fényképeken látnak, egy elkapott pillanat, egy mosoly, egy mozdulat, vagy éppenséggel egy grimasz és hogy hogy néztünk ki a ruhánkban, ami rajtunk volt.

De térjünk vissza az esküvői ruhára, ami mellesleg akkor tökéletes, ha tükrözi az illető külső és belső szépségét, mert mindenki lehet szép, ha jólápolt, persze nem elhanyagolható tényező a ruha szabása sem, (ami ápol és eltakar, ha kell). Mint a mesében, valahol biztos létezik mindenki számára egy megfelelő ruha, csak meg kell találnia. A kulcsszó, hogy rá kell szánni az időt, és felbróbálni ezret is ha kell, még azt is, amiről elsőre úgy érezzük, hogy na ez aztán abszolút nem a mi stílusunk. Nos én ezt a példát követtem.

Az esküvői ruha vadászat

Elsőéves egyetemista voltam, amikor úgy március elején, a félévi vizsgaidőszak után, pontosan két héttel az esküvőm előtt, bejelentettem, hogy férjhez megyek. Amikor a szüleim az első sokk után magukhoz tértek, megállapították, hogy hát akkor ugye nem sok idő marad az esküvő megszervezésére, a meghívók kiküldésére, mindenestre a legfontosabbra még van idő: a ruha kiválasztására. A nővérem, aki két évvel előttem ment férjhez, nagyon szép volt az esküvőjén, mint Keira Knightley, mivel decemberben esküdött, fehér hattyútollal szegélyezett, csuklyás ruhában tündökölt. Az én esküvőm viszont március közepére esett, amikor kellemes meleg volt az idő.

Végülis semmilyen konkrét elképzelésem nem volt, csupán annyi, hogy egy nem hagyományos esküvői ruhában szeretnék pompázni. Egyik nap bohém, franciás esküvőt szerettem volna, másnap Shakespeare Szentivánéji álom Titania tündérkirálynőjének szerepében tetszelegve, vadvirágokból fontam koszorút a fejemre. Harmadnap pedig középkori lovagkisasszonyként közlekedtem a lakásban, fátylas fejfedő híján egy tölcsérbe gyömöszölt kendővel a fejemen. Egész jól elszórakoztam, nemde?

Két héttel az esküvőm előtt aztán anyámmal nyakunkba vettük szülővárosomat Budapestet. Mivel édesanyám is imád vásárolni, (meg főként nála volt a pénz), boldogan velem tartott. Nos senkit sem akarok untatni a boltok felsorolásával, csak a végállomást említem, egy kedves, kis budai menyasszonyi ruhakölcsönzőt, ahol éppen az 52. ruhánál tartottam. Addigra anyám lelkesedési mutatója már valahol a mínuszban járt, de amikor magamra öltöttem az 52. ruhát és elé álltam, tudtam, mint Charlotte a Sex és New Yorkban, hogy ez az! Ez az a ruha, amire gondoltam. Mintha rám öntötték volna, tökéletes volt minden, a mérete, a sziluett, szóval minden.

Anyám egyetértően bólintott, hogy a ruha tényleg szép. Majd-Vedd le!-mondta türelmetlen, parancsoló hangon,-megyek a kasszához és fizetek!- De mit teszek a fejemre?-kérdeztem ekkor tőle. Mire visszarogyott a fotelbe és várt, amíg kifejtettem a véleményemet arról, hogy nem az a típus vagyok, aki fátyolban vagy kalapban vonul az oltár elé. Lázadó, extravagáns természetemhez nem illenek ezek a hagyományos idétlenségek-mondtam neki,- nekem olyan kell, ami egyrészt illik a ruhámhoz, másrészt egy kicsit mókás, vidám. Majd hirtelen egy jobb ötlettel álltam elő-„Hogy tudod mit? Inkább fonassunk vadvirágokból koszorút és azt teszem a fejemre”-nem hagyományos, kicsit meglepőbb, mint a tipikus tiarás korona, vagy a fátyolos-kalapos megoldás”-ekkor anyám majdnem rosszul lett, és saját maga megnyugtatásául átvette a szót. Felsorolt nekem néhány dramatikus, romantikus, hóbortos, (ez célzás volt) valamint hagyományos esküvői fejfedőt, amiket valaha is látott a divatlapokban (mellesleg anyám imádja a kalapokat, legszívesebben minden nap abban pompázna). Aztán azzal érvelt, hogy különben most vettem észre, hogy mennyire hasonlítasz Lady Dianára, nos mit szólnál egy olyan windsori hercegnős, kék szalmakalapos, Glória Gaynor stílusú kalaphoz, ami rózsaszín és kékre festett tyúktollakkal szegélyezett, vagy nem is, inkább egy olyan Rita Hayworthos, gigantikus kocsikerék nagyságúhoz, de nem mégse, inkább Grace Kelly Rómeó és Júliás kapucnijához!” Ne folytasd!- vágtam anyám szavába, -mert ami illett az ő toalettjükhöz, az nem illene az én pogány, vikingharcos ruhámhoz. Végül dacosan azt vágtam a fejéhez, hogy inkább megyek egy hollandi főkötőben, mint egy nevetséges, hülye kalapban. –Rendben –mondta erre az anyám, -akkor vedd fe hozzá a Svédországból hozott klumpádat is, amiben eljárhatod a facipő táncot az esküvődön, amíg orra nem esel benne! -Nem is rossz ötlet! – mondtam erre pimaszul, mert  eszembe jutott, hogy kb. 5 bolttal és 2 órával azelőtt láttam egy lovagkisasszonyos fejfedőt, ami ugyanolyan anyagból volt, mint a ruhám, ráadásul ugyanaz a kékvirágos minta volt benne. Fel is próbáltam, csak egy kicsit szorította a fejemet. Közöltem anyámmal, hogy én mindenestre visszamegyek a hollandi főkötőért. Erre meg ő makacsolta meg magát és azt mondta, hogy nincs az a pénz, amiért visszamenjen oda, és különben is nála van az esküvőre szánt pénzösszeg! Ez már zsarolás volt a javából. Mit tehettem hát, lemondtam a fátyolról. A mai napig sajnálom!

S hogy végül mi volt a fejemen? Nos egy virágokból készült tiara, amire egy fátyol volt ráaplikálva. Aha most már látom a képen, hogy emiatt változott meg a ruhám stílusa chicágói gengszteresre. Most már mindegy. Mindenestre szívből utáltam, mármint a fátylat, ennek ellenére az esküvőm egy örök életre szóló élmény volt. A kedvenc nagynéném gondoskodott róla! De erről majd legközelebb…

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s