Házasság indiai módra I.rész

Posted on Updated on

Az indiai Shewalével tavaly februárban ismerkedtem meg, amikor Nagpurból Münchenbe igyekeztem hazafelé. A narancsvárosból, ahogy másképpen nevezik Közép-India legnagyobb narancstermő városát, 33 fokban szálltunk fel, de a londoni Heathrow várótermében már elő kellett venni a kabátokat. Február vége volt.

A lávaeső miatt a reptér foglyaként türelmetlenül vártam a légikisasszony hívó szavára. Éppen a mobilomat kerestem a táskámban, amikor egy kellemes arcú, fiatal indiai nő lépett hozzám. Türkiz színű szárit viselt, tornacipőt és rövid télikabátot. -Szabad ez a hely?-kérdezte tőlem angolul. Amikor rábólintottam, hogy igen, már hozta is a holmiját és fáradtan lerogyott mellém.

Néhány közhely elpuffogtatása után, hogy milyen szörnyű is ez a várakozás, meg ez a láva is a legrosszabbkor jött stb. hogy teljen az idő elkezdtünk beszélgetni. Hamarosan megtudtam, hogy a férjéhez költözik, szintén Münchenbe.-Akkor együtt utazunk tovább!-örvendezett.

Aztán szó szót követett, kiderült, hogy mindössze egy hónapja ment férjhez. Nagpurban volt az esküvője, mert a férje is nagpuri, de már 3 éve Münchenben dolgozik egy neurológiai kutató intézetben, így a házasságkötés után azonnal vissza kellett utaznia. Sajnos ő nem tudott vele tartani, mert az utazáshoz szükséges papírok megszerzéséhez hosszabb időre volt szüksége. Egyébként tele szorongással vágott neki élete első repülőútjának és ráadásul itt kellett rostokolnia a londoni reptéren, pedig már alig várta, hogy láthassa újdonsült férjét..

-Akkor még jóformán a mézeshetekre sem volt időtök!-mondtam részvéttel, majd miután észrevettem, hogy nagyon nyitott a magánéletével kapcsolatban, meg másrészt érdekelt is a dolog, megkérdeztem, hogy hogyan ismerkedtek meg? Egy Csandra nevű szexológus barátnőmtől annyit tudtam, hogy a komputeres idők előtti Indiában, házasságközvetítők segítségével ütötték nyélbe a házasságokat. Mindig kicsit bizarrnak találtam, amikor elmesélte, hogy a kerítőnők még szájszagmintát is vettek a fiataloktól, (megnyalatták velük a kezüket utána megszagolták) hogy tökéletes legyen a testi összhang is.

-Manapság az indiai fiatalok az interneten ismerkednek-világosított fel Shewale,-van egy házassági weboldalunk, ott keres mindenki partnert magának. Amikor aztán valaki szimpatikusnak talál egy férfit vagy nőt, a szülőket megkérik, hogy menjenek el a kiválasztott családjához. Ők aztán megvitatják a fontos kérdéseket, úgymint az anyagi helyzetüket, összevetik a házasulandók iskolai végzettségét, megtudakolják, hogy melyik kasztba tartoznak, mert főleg vidéken még mindig ragaszkodnak az azonos kasztba tartozók házasságákhoz.

-Ma február 28.-a van és először január közepén találkoztál a férjeddel? –kiáltottam fel meglepetésemben. Na ez a házasság aztán fényéves gyorsasággal következett be. Majd elnézést kértem, ha egy kicsit túl hangos voltam. -No problém- válaszolta mosolyogva Shewale (mellesleg ez volt a kedvenc szavajárása), -majd, hogy most figyeljek, de nagyon, mert-a férjhez menése előtt mindössze háromszor találkozott a jövendőbelijével-. Első alkalommal a szülői háznál, másodszor egy szakértőnél, akivel elkészíttették a horoszkópjukat, amely meggyőzte őket, hogy összeillenek (a férj agráregyetemet végzett, ő pedig gyógyszerészetet tanult és férjhezmenéséig kémiát tanított egy iskolában). Ezután a szülők felvilágosították gyermekeiket a házasság lényegéről. Elmondták, hogy úgy döntsenek, hogy válás nincs, mert a házasság egy életre szól. Hm és mi van ha a szerelem pár év múlva elmúlik? -vágtam közbe. “No problem”- mondta Shewale, -mert később, szeretetteljes, bensőséges kapcsolattá válik”. A magyarázat kielégítő volt, szóval ezután jegyesek lettetek.

-Akkor a házasság inkább üzlet, mint szerelem? Nemde? -kérdeztem tőle kissé provokatívan. Mire Shewale átszellemült arccal azt válaszolta, hogy -A szüleink tudják, hogy mi a jó nekünk, ki illik hozzánk-. Próbálna meg egy szülő beleszólni a párválasztásba Magyarországon!-gondoltam.

Ezután Shewale és a férje őszintén megbeszélték, hogy hogyan képzelik el az életüket. Tisztázták, hogy a hindu vallásnak megfelelően a házasság előtt nem éltek nemi életet (33 éves 28 fiatalokról van szó akkor a Kámaszútrát bizonyára alaposan félreértelmezték Európában). Végül a harmadik találkozás volt a házasság.

Beszélgetésünket ekkor a hangosbemondó szakította félbe, de amikor megtudtuk, hogy a gépünk előreláthatóan még estig nem száll fel, egy kis kávézóban folytattuk a beszélgetést. Shewale táskájából ekkor már előkerültek az esküvői képek is, meg egy párna, amire a fiatal pár képe volt rávasalva.

Meg kell hagyni, Shewale, gyönyörű menyasszony volt (nem fehérben esküsznek), pontosan úgy nézett ki, mintegy Bollywood sztár. A barátnői öltöztették fel a bordó száriba, virágot tettek a hajába, ékszereket a karjára, lábujjaira, nyakába,(amin megdöbbentem, hogy az ékszerek egytől-egyik olcsó rézkarkötők, nyakláncok voltak, mert semmi arany vagy más értékes ékkövet nem viselnek az esküvön sem).Motívumokat festettek az arcára kezére, lábára, hennával, mely a vallásuk szerint megvédi őket minden rossztól. A lefátyolozott Shewalét,- ez volt a következő kép,- ének és zene hangjaira a szülei odakísérték egy nagy tűz elé, ott várta a jövendőbelije. Ezután a menyasszonyt az édesapa átadta a férjnek, jelezve, hogy ezentúl ő tartozik felelősséggel a lányáért. Az édesanyja egy tálkát tartott, melyből Shewale gabonát szórt a lángok közé.- Ez segíti, hogy jó háziasszonnyá váljon az ember-tette hozzá magyarázatként. A következő fotón Shewale férje egy piros vonalat festett felesége hajválasztékába, ez azt jelentette, hogy végleg birtokba vette. “Ez a szindur. –magyarázta Shewale (eljegyzésig ugyanis csak egy bindi azaz piros pötty volt festve a homlokára, ami azt jelentette hogy elkelt, foglalt.  A szindur viszont már azt jelenti, hogy az a nő elkelt). Gondolom ezért nincs megcsalás meg válás, mert minden férfi tabunak tekinti a szinduros nőket.

A következő képen az ifjú pár gabona magokat és gyümölcsöket dobott az áldozati tűzbe, hogy Krisna áldását adja a házasságra és hogy a lelki életben tudják egymást támogatni, ne sújtson betegség minket-mondta átszellemült arccal Shewale. A tűzceremónia után kezdődött a mulatság és a lakoma. Nagpur (a Nag indiaiul Kobrát jelent) a Kobra folyó melletti Vidharbha régióba tartozik, melynek sajátos konyhája a szaoji konyha. Ez azt jelenit, hogy az ételek jellegzetes fűszerei a fekete bors, koriander, babér, szürke kardamom, fahéj, szegfűszeg, mák, szója és a kókusz reszelék. A nem vegetáriánusok főbb ételei a csirke és a bárány, a vegetáriánusok viszont elegendő fehérjéhez a paneer fogyasztással jutnak, ami egy laktovegetáriánusoknak készült sajtfajta (forralt tej és citromlé keverékével fogyasztják). A szaoji konyha, annak ellenére, hogy nagyon fűszeres nem okoz semmiféle egészségügyi problémát. –bizonygatta Shewale. Ezzel nem értettem egyet, mert éppen akkor nem rajongtam az indiai konyháért, főleg azok után miután Nagpurban egy csirkés -joghurtos tikka masszalától olyan beteg lettem, hogy majdnem kórházba kerültem. Egyébként is alig vártam már, hogy végre európai ételeket ehessek megint, éppenúgy, mint amikor Japánból tértem haza.

Shewale vegetáriánus volt plusz Krisna hívő, így elmondta, hogy nem fogyaszt se húst, se halat, se tojást, nem él semmiféle droggal, (ópiummal, de ide tartozik az alkohol és a kávé is), nem játszik szerencsejátékot, -a házaséletre gyermeknemzés céljából van szükség, mert a házasság inkább lelki kapcsolat, mint testi-folytatta, meg hogy nagyon rettegett a nászéjszakától, mert sok történetet hallott brutális férfiakról, akik megerőszakolták nejeiket (csakúgy mint a középkorban Európában), -de a férjem szerencsére gyengéd volt hozzám-tette hozzá elpirulva.

-És mit fogsz csinálni Münchenben?-kérdeztem, hogy témát váltsak.

-Megpróbálok erényes feleség lenni, nem fogom provokálni a férjemet, nem öltözködöm majd kihívóan, nem használok túl sok parfümöt, és ha a viselkedésem megfelelő, akkor a férjem elméje éles és nyugodt marad. A fogadalmak tisztasága magával ragadott, de mielőtt összehasonlítottam volna az európai házasság alapelveivel, megszólalt a hangosbemondó, hogy megkezdhetjük a beszállást. Amikor szerencsésen megérkeztünk a müncheni Joseph Strauss reptérre gyorsan e-mail címeket váltottunk és megígértük egymásnak, hogy legközelebb Münchenben találkozunk.

Folyt. köv.

Ui: a kép nem a történet szereplőit ábrázolja

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s