Akarsz egy nyúltilopot?

Posted on Updated on

Októberben beköszönt a vadász szezon Bajorországban, ami azt jelenti, hogy 2-3 hétig a bikák bőgésétől lesz hangos az Alpok. Az idei  szezon is a szarvasbőgéssel kezdődik, s ha már az első pár nap során egy különleges vad kerül elejtésre, később a dámszarvas barcogását követve, izgalmas terelő-és hajtóvadászatban lehet részünk. Esténként aztán a jól megérdemelt „evés-ivás tartja össze a testet és a lelket!” jelszóval beülhetünk egy bajor vendéglőbe, ahol megrendelhetjük a tejföllel meglocsolt, vörös áfonya lekvárral ízesített, szalonnával spékelt szarvassültet. Egy bajor vadászvacsora után még bizonyára Lucullus is megnyalná/megnyalta volna mind a tíz ujját.

Különleges német vadász zsákmányok: a Hetyke Szarvasnyúl és a Nyegle szárnyas menyét

Mindenki látott már őzet, szarvast, vaddisznót, fácánt, ha nem az erdőben, akkor az állatkertben, (vagy a tányérján), de láttak-e már kígyónyelvű, egyszarvú rókát? Fácánszárnnyal repdeső, bocipofájú, kakaslábú nyulat? Hát görényt szárnyakkal, agancsos nyulat, kacsalábú tyúkot vidrafarokkal, és ártatlan Bambi őzike kinézetű farkast vagy medvetestű menyétet? Ugye nem, hacsak nem jártak Bajorországban! Engedjék meg, hogy bemutassam a Wolpertingen-t.

A különleges állatfaj edetét kutatva a nyomok a müncheni Vadász és Halász múzeumba vezetnek, ahol megtekinthetjük az első meghatározhatatlan példányokat, amelyek a Donaueschingen mellett lévő Wolperdinger üvegfúvó üzemből kerültek ki. Elnevezésük és külsejük tájegységenként változik (Wolperdinger, Woipertinger, vagy Woiperdinger, Volpertingernek). A múzeumban látható kitömött állatok igencsak mulatságos lények, mint pl. a bajor mezei mókus-nyúl madárszárnyakkal, és szarvas aganccsal (elneveztem Hetyke Szarvasnyúlnak). A nyúl testet és fejet különböző állatoktól kölcsönzött végtagok teszik még érdekesebbé. A képen látható állatka első és hátsó lába talán valamelyik vizimadártól származik, a szárnyai viszont a fácántól (mivel a 19. századbeli céhek törvénykönyve nem tartalmazott semmiféle előírást a mesebeli lények preparálására vonatkozóan, így azok végső formája az állatpreparátorok fantáziájától függött). A szárnyas Pegazus, az aranyegyszarvú, a lokneszi szörny és az óriás termetű Jeti mellé tehát nyugodt lélekkel odabiggyeszthetjük a Wolpertingen-eket is, melyek valószínüleg ugyanúgy az emberi agy szüleményei, hiszen legendákat költöttek róluk, lefestették őket, köztereken szobrokat állítottak nekik.

Wolpertingenek a világ körül

Elsőként a 18. század közepén, (1753-ban) a Grimm testvérek készítettek feljegyzést egy bizonyos Kreißl-ről, egy furcsa, csak a vadászszezon idején felbukkanó állatfajról, amelyet aztán a 19. század elején újra felfedeztek és az állatpreparáló céhek sorozatban kezdték gyártani a hiszékeny turisták számára. Igaz, hogy a mesebeli állatok megjelenése, külseje tájegységenként különbözött, de a vadászfeljegyzések szerint mindegyik Wolpertinger közös jellemzője a félénkség volt, ezért kizárólag fiatal és szép nők előtt jelentek meg éjnek évadján, lehetőleg teliholdkor, egy megbízható, erős férfi társaságában. Az állatok feltűnő sajátossága az volt, hogy ahány lábuk annyiféle volt, így könnyen le lehetett csapni rájuk, pláne, ha még meg is sózták a farkukat!

Állatfajták

Az Alpok és a Jura hegység környékén valamint, a francia nyelvterületű Svájcban népszerű kultfigura a Dahu (az alemán neve dahu, Kelet-Franciaországban Lorraine), ami egy szarvas és egy zerge hibrid változata. Jellegzetessége, hogy a hímeknek a jobb lába rövidebb, a nőstényeknek viszont a bal, de mindketten csak az órajárásával ellenkező irányba tudnak futni. Egy francia legenda szerint a dahu, nevét egy létező személyről kapta, mégpedig Dahut hercegnőről, aki valaha Cornouaille-ban élt (a Breton mesékben dahud-ként szerepel). Egy nap a hercegnő Ys város kulcsát odaadta az ördögnek, aki a városba bejutva szörnyű pusztítást végzett. Az Isten ezért nagyon megharagudott Dahutra és büntetésül egy furcsa, hosszú szőrű állattá változtatta.

A dahu kultusza a 20. század elején, a turizmus elterjedésével egyidőben jelentős átalakuláson ment keresztül és a hegyi lakók, a gazdag városiak megleckéztetésére kezdték felhasználni, oly módon, hogy az ideérkező vadászokkal elhitették, hogy a hegyen él egy különleges állatfaj, a dahu. Mire azok “bekapták a horgot” és persze sznobizmusuk miatt, vagy pusztán kíváncsiságból meg akarták szerezni az állat trófeáját. A falusiak azonban előre figyelmeztették őket, hogy a dahut nagyon nehéz becserkészni, ezért legjobb, ha felbérelnek egy helyi vadászt, aki majd elvezeti őket a nagyvad, a dahu lelőhelyéhez (“chasse au dahu”). Persze nem létezett semmiféle vadállat, de annál kiválóbb alkalom volt az ugratásra. Az amatőr vadászokat aztán miután jól kifárasztották, elvezették egy távoli vadászleshez, ahol büntetésből egész éjszaka, kényelmetlen poziciókba görnyedve kellett virrasztaniuk a dermesztő hidegben. Később valószínüleg elterjedhetett a híre, hogy a dahu a hegyi lakók durva tréfája, így vadászatukból középiskolások nyári tábori humora-geggje lett.

A Dilldapp, Hessenben és Felső-Frank földön “élő állatfaj”, mely egy vadászgörény és egy hörcsög keresztezése a nyúllal, szarvassal és antiloppal. Napjainkban népszerű szimbóluma a sváb-aleman (svájci- német-osztrák) karneválnak, amikor a rajnamenti városokban (Todtnau-Brandenberg, Hesse). ún. őrült dilldapp klubok alakulnak, a klub tagjai egyforma jelmezbe öltöznek, pl. medve stb kosztümbe és úgy vonulnak fel a városokban. A központi figura jelmeze általában egy történelmi eseménnyel, legendával vagy valaha létezett személlyel kapcsolatos.

A dilldapp egy szólás-mondás is, amelyet az ostoba, fafejű emberekre alkalmaznak. A szó eredete nem tisztázott, tájszólásban Dapp-nak vagy Depp-nek vagy Dill-till nek ejtik: jelentése Kaporfejű.

Elwetritsche (Pfalz, Rajnavidék) Ennek a csodamadárfajnak a “felfedezése” egy Espenschied nevű gentleman nevéhez fűződik, aki a 19. században élt és vadászpartijairól vált híressé, melyeket ártatlan tréfákkal fűszerezett. Az egyik anekdóta szerint egy alkalommal a bajor királynak egy apró, sült madarat tálaltatott fel vacsorára, s amikor a király az ízletes vad neve után érdeklődött, azt válaszolta, hogy hát nem ismeri fel felsége? Ez egy Elwetritsche (valójában egy gyönytyúk volt).

De milyen is ez az elwetritsch? Többféle módon ábrázolják, de mindegyik esetben madár hatalmas női keblekkel (lsd kép), néhol azonban tollak helyett páncélja és szarva van. Azonkívül félénk, mint a többi mesebeli állattársa, de ugyanakkor iszonyúan kíváncsi. Az elejtésükről a következőket írja a vadászati szakkönyv: az elwetritsch vadászathoz nélkülözhetetlen egy krumpliszsák és egy lámpás. Amikor a madár fészkéhez érünk, peckeljük ki a zsákot a bottal és világítsuk meg a lámpással. A kíváncsi elwetritsch-et odacsalja a lámpa fénye, s miközben közelebbről is meg akarja vizsgálni, hogy mi is az, elkaphatjuk. Az elwetritschre vadászás viszont egy ugratás, amikor a vadászok elhitetik, hogy ismernek egy különleges fajt, megjátsszák, hogy az előbb leírt módon elkapják őket, de nem mutatják fel a zsákmányt, hanem előre küldik a vendégeket, azzal, hogy még dolguk van, de majd ha megszelidítették a madarat utánuk mennek a vendéglőbe. Persze a vadászok sohasem érkeznek meg az elejtett vaddal, a vendégek meg addig várnak rájuk, míg végül rá nem jönnek, hogy jól átverték őket.

Elwetritsche vadászata

Még egy elwetritsche történet: annyira népszerű volt ez a madár, hogy a Pennsylvaniában élő németek, akik a mai amisok ősei, (Németország Palatinate vidékéről emigráltak oda)–“magukkal vitték az Elbedritschlicher-t”, “so ass sie kenn Heemweh grigge deede“, magyarul, hogy ne legyen honvágyuk. Így terjedt el az Elwetritsche legenda világszerte.

A következő állatfaj a Rattle Bock (Thüringiában és Saxony) vagy kelepelő-piperkőc bak, szintén csak egy vaskos tréfa formájában létezik, Svájcban a beképzelt személyeket nevezik Rattle Bocknak.

A Dél-Tirolban élő Blood Schink magyarra fordítva Vérestomporú fenevad talán a legvérengzőbb az összes wolpertinger között. Vérvörös és koromfekete színű, hol úgy néz ki mintegy viziszörny, hol meg mint egy medve-ember keveréke, a felső teste szőrös, a lábai viszont vörösek és csupasz-szőrtelen emberi lábak. Tartózkodási helye, folyóvizek melletti területek, vagy pipacs és kukoricaföldek.

Skvader (Svédország) A nyúlmadár-egy Håkan Dahlmark nevű ember agyszüleménye, aki valamikor a 20. szd elején a sundsvalli vendéglőben tartózkodott, a vacsora során, a vendégek legnagyobb derültségére az egyik vadászkalandjával hozakodott elő, melyben azt állította, hogy 1874-ben Sundsvall északi részén egy különleges állatot ejtett el. A történet háttere valójában az volt, hogy az egyik évben a születésnapján, a házvezetőnője egy tréfás állatrajzzal lepte meg, amit annak az unokaöccse készített, röviddel a halála előtt. Dahlmark, később a helyi múzeumnak ajándékozta a képet, ami 1916-ban egy Örnsköldsvik nevű városban került kiállításra, s amikor a múzeum igazgatója elmesélte a rajz történetét az odalátogató Rudolf Granberg állatpreparátornak, az a rajzon fellelkesedve elkészítette a kitömött állat egy példányát: a skvadert, ami azóta is a legnépszerűbb kiállított tárgya a múzeumnak. Mondanom sem kell a festmény mellé került.

Az angol vadász zsákmányok

Érdekes, hogy az angol nyelvterületeken, mennyivel szegényesebb a választék a csodaállatok kitalálását illetően (most már értem, hogy J. K. Rolling: Harry Potter könyve is miért hemzseg a német mitológiából kölcsönzött legendáktól). A Walpertinger-nek vagy Wulpertinger-nek az angol populáris kultúrában  Jackalope a neve (magyarra fordítva szökellő hím állat a jelentése, a jackrabbit és az antelope szavak kereszteződéséből), ami nyúltilop vagy szarvasnyulat jelent és összefoglaló neve minden képzeletbeli hibrid állatnak, amelyek elsőként a német (bajor) népek folklórjában terjedtek el és leggyakrabban egy mezei nyúl és egy antilop, vagy egy szarvas és kecske “kereszteződéséből” jöttek létre.

A Pixar Hoppszahopp c. rövidfilmjében szerepel egy “nyúlból lett antilop”, vagy a Túl a barátságon c. filmben Joe Aguirre irodájában is van egy nyúltilop. A számítógépek világában az egyik Ubuntu linux-disztribúció kódneve “Jaunty Jackalope”, vagyis “Nyegle Nyúltilop vagy “Hetyke Szarvasnyúl”.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s